Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1968-08-11 / 32. szám

Idézetek a diákon ia nagyjaitól

WILHELM LÖHE (1808— 1872) a liturgia felélesztője és kiépítője. A Dettalsau mellé fejlődött Neuendettelsau éppúgy hirdeti nevét és érzi áldott munkásságát, mint ahogy a messzi szigetvilág missziója. De még az amerikai úgynevezett „Missouri zsinat” nevű egyházszervezetre is hatott lelkülete. Az 1853-ban alakult első Diakóniai Intézet az ő munkájának gyülmölcse.

Egy alkalmi írása szinte kiskátévá vált. „Mit akarok? Szolgálni akarok. Kinek akarok szolgálni? Az Úrnak, az ő nyomorultjaiban és szegényeiben. S mi az én fizetségem? Sem nem. fizetésért, de nem is köszönetért szolgálok, hanem hálából és szeretettel. Fizetségem az, hogy szolgálhatok. S ha eközben meg is öregszem? Szívem akkor is virul, mint egy pálmafa, s az úr kegyelmével és irgalmával táplál engem. Békességben megyek utamon és nem aggódom”.

FRIEDRICH VON BODEL- SCHWINGH (1831—1919) neve kezdőbetűje mellett két másik „B” jelzi élete munkáját: Bethel és Barmherzigkeit (irgalmasság). ö már életében is JBodelschwingh atya” volt.

Egy gyászoló édesapának — saját nagy gyászának közepette — ezt írja: „Amikor négy gyermekünk meghalt, megtapasztaltam, milyen szigorú tud lenni Isten az embereikkel szemben, s ez ébresztett bennem irgalmasságot mások iránt.

1906-ban az „Üj ebenhaézer” avatásakor így ír: „Ha szomorú is. látni nyomorék gyermekeket, még inkább nehéz szívvel nézhetünk ezekre az emberekre, akik a betegség nehéz láncait hordják testben és lélekben, s akik így tehetetlenebbek a gyermeknél. S mégis, aki ismeri és szereti őket, az még ezeknél a nyomorultaknál is talál valamit az elrejtett életből: szeretetre vágyódó szívet s az örök otthon után vágyódó reménységet”.

Márványba kívánkozik következő meghatározása: „A beteget nemcsak testileg kell ápolni, de érte és vele imádkozni s Istenhez segítségért könyörögni is kell, mert a betegápolás lelke a beteg lélek ápolása.”

Végezetül pár mondat végrendeletéből : „Szeretettel azt kérem, hogy intézetünkben a szegénység és egyszerűség s az általános irgalmasság jellege megmaradjon. Sohase a pénz uralkodjék, hanem az irgalmasság. S a megmaradás biztonsága sohase a biztos tőke, hanem a hit legyen s az is maradjon”.

Garam Zoltán

e *

Áldott legyen az Ur...Nagynevű teológus és him- nológus család őse Olearius János. Halléban született 1611- ben, ahol apja szuperintendens volt. Iskoláit, teológiai képzését Wittenbergben végezte, ill. kapta. A tehetséges ifjú szépen ívelő pályát futott. Alig múlt 26 éves, amikor 1637-ben Quer- furtban szuperintendens lett. Hat év múlva udvari főprédikátor, 1664-ben pedig szülővárosában, Halléban generálszuperintendens. Minden oka megvolt arra, hogy így énekeljen:

Kisded koromtól 6 Ápolt oltalmazott;

Áldása számtalan,

Mellyel elhalmozott.

Működése látható eredményekben is gazdag volt. Számos hiterősítő népies könyvet és tudományos teológiai művet írt, s buzgón ápolta az ének- költészetet is. 1671-ben adta ki „Geistliche Singekunst” című művét, kora egyik legjelentősebb egyházi énekgyűjteményét. Ennek 1200 éneke közül 296 az ő műve. Az énekköltők között az utolsók közé tartozott időrendben azok sorában, akik a reformáció korának veretes nyelvén szóltak. Énekeskönyvünkben csupán a 252. számú az ő szerzeménye, s ez sem a legsikeresebb fordításban. Bár tagozódásában ez a fordítás 'is mutatja a tiszta tan emberének logikáját. Versszakonként szól a Teremtőről, Megváltóról és Vigasztalóról, majd a háromszor Szent dicséretét összefoglalja a negyedik versszakban. (Az eredeti ének öt versszakos. A fordító Sántha Károly összevonással végezte az átköltést.)

Az énekre hatott Rinckhart éneke is (Jer, dicsérjük Istent), amely Sirák 50:22 hatására íródott. Valamint Zakariás éneke is Lukács 1-ből, a Benedictus. Lejtésén bizonyos liturgikus színezet érződik. 1665-ben írta, közvetlenül Haliéba kerülése után.

ö maga a tiszta tan (ortodoxia) korának és irányzatának embere volt, de nyitott szívvel fordult más teológiai irányzatok hívei felé is. Élete végén jó baráti kapcsolatot tartott Spener Jakabbal, a pietizmus atyjával is.

1684 április 14-én halt meg Weissenfelsben.

K. E.

ÜJ UTCANÉV UPPSALÄBAN

Uppsalában az egyetem, az érseki palota és a Világtanács sajtóirodája között elterülő teret M. L. Kingről nevezték el a városi tanács határozata alapján. Ezzel is emléket akartak

állítani a meggyilkolt négervezérnek és békeharcosnak, akinek az Egyházak Világtanácsa uppsalai világgyűlésén a megnyitó istentiszteletet kellett volna tartania.

„Térjetek meg És szeressetek, — Elnyel mindeneket a hőség — És csak Istené a dicsőség” — írja a hadifogoly költő. S ezt, a haláltusájában, szörnyű szenvedések között remegő kézzel az ágya feletti falra írt vallomását egész életével és költészetével kapcsolatban jelentősen idézni kell. Öt ebből a halál előtti vallomásából lehet igazán megértem, mint költőt, s lehet igazán megszeretni, mint embert. Problémákkal és ellentmondásokkal, boldog Isten-látásokkal és nehéz Isten-kísértésekkel teli éle_ te, mintha izgatott gyorsasággal rohant volna utolsó állomása és utolsó vallomása felé: „Térjetek meg És szeressetek!” Keresztelő Jánosira emlékeztet minket ez a hang. Élete is mintha a Biblia szellemében fogant volna. Kezdődik és kiteljesedik az Ószövetség stílusában, majd hirtelen véget ért az Újszövetség szelíd, evangéliumi fényében.

Születését 1884. június 25-én Gyón községben nem jelezte üstökös ragyogása. Életútja kálváriákon vezetett keresztül. Édesapjának papi hivatása, a templom áhítata, a kis falu nyugalma, s elsősorban a meleg családi szeretet mély nyomokat hagyott „halk rímek bokrá”-ból „épített” lelkén. Érzékenységét, állandó ideg- feszültségét édesanyjától örökölte.

A középiskolát Szarvason, majd Békéscsabán végezte. Különösen Vajda Jánost és Reviczky Gyulát olvasta szívesen. E költők borongós, fájdalmas hangú lírája jól illett elmélyedésre hajlamos egyéniségéhez. A jeles érettségi vizsga után a pozsonyi evangélikus TeoógiáGYONI

ra iratkozott, be hogy majdan „Igét és igazságot” hirdethessen. Tanárai közül elsősorban Masznyik Endréhez vonzódott, aki így búcsúztatta el a szerencsétlenül járt ifjú teológust: „Kedves Gyónd barátom, maga búcsút mondott nekünk, de úgy látom, a mi büszkeségünk mégis csak maga lesz!”

Egy ideig újságíróként, majd jegyzőként éldegélt, de utóbbitól is megvált, s ezt visszaemlékezéseiben így indokolta: „Nem bírtam a szegény ember adóját beírni, reszketett, meg- csuklott, elállt a kezem.”

Ekkor már valahonnan elindultak azok a sötét páncél- vonatok, amelyek Észak felé vitték őt is, hogy végigszenvedje a háborúk minden borzalmát. Ott halt meg Szibériában, hol vele együtt egy egész kis magyar közösség nyugodott a földben, és sokáig „legendát szőtt róluk a tél”. Harmincharmadik születésnapján, 1917. június 25-én szólította el őt az élet és halál Ura. Ravatalánál német evangélikus pap beszélt, s orosz templomból kondult a harang ...

Bár azt írja, hogy „Én harcra, küzdelemre vágyom”, lelkének legmélyebb vágya mégis egy kis falu volt, egy kis kerti ház, ahol békességben, boldogságban élhette volna le életét.

Isten előtt hűséggel leboruló, imádkozó lélek volt, s számára mindez nemcsak alkalmi ihletként szolgált, hanem egész lényét felemelte és megnyugtató érzéssel töltötte eL „Isten lépked az emberi szívekben”,

EZÉRT SZÜLETTEM

Miért születtem, én édes Istenem?

Hogy kötés legyek a megsebzett szíven,

És eltévedt gyermeked Hozzád vigyem.

Legyek puha kenyér az éhezőnek,

És jó meleg ruha a didergőnek,

S mindig megtalálható mindkettőnek.

Legyek türelem a fiát várónak,

És édes álom a hazavágyónak,

Reményt adója még hírt sem hallónak.

Legyek templomba hívó harang szava,

Üzenet megértő szívnek ajtaja,

Éledő hite mécsének olaja.

Legyek könnyeket szárító keszkenő,

Összetört szíveknek újuló erő, *

Hogy hitre jusson a még kétkedő.

Világát vesztettnek legyek a szeme,

A bénának imára kulcsolt keze,

Hogy súlyos keresztjét könnyebben vigye.

Őrködve virrasszak nagybeteg felett,

Csitítgassam el a lázadó szívet És megértessem, hogy ő is a Tied.

Azt, aki még ma is vár a csodára,

Kézenfogva vigyem a Golgotára,

Ott mutassak Fiad áldozatára.

Anniik ki, mint én, mindenkit elvesztett,

Bús szíve kétségbeeséstől reszket,

Mutassam, hogy kell hordozni keresztet.

És ha jóvoltodból ebben elégtem,

Áldva átadom kezedbe a lelkem,

Köszönöm, Atyám, hogy ezért születtem.

Kasza Sándorné

GÉZA

s a „lélek egy sugár az ő örök lényegéből”, — ezek a gondola, tóik letagadhatatlan forrásai költészetének. Nehéz pillanatokban éppemúgy, mint a harci zaj elültekor Istenre tekintett, akitől csak béke és szeretet sugározhat mindenki felé!

Akkor áll szívünkhöz legközelebb, amikor meleg biblikus szavakkal továbbadja a bűnbocsánat evangéliumált. Így szól a „Beáta” című versében egy bűnös nőhöz a templomban, „hol égi zsongás tölti be a termet”:

Jer bátran, a bocsánat Istené Boldog, kit végső vágya

idekerget

Mert el nem veszti tenger

bűne sem!

Minden kis dallal, mindem kis rímmel a leikéből tört le egy darab. Ezekkel vigasztalta a még nála is árvábbakat: Míg imádság zsong bízó

szívedben

Árvák között nem vagy

elhagyott te sem

Máskor pedig így jelenik

meg életében az irgalmas sa- maritánus hangja:

Bús tesvérem jöjj ide mellém, Kulcsold kezembe árva ujjad Bús testvérek a halál mellén Jó, hogyha néha összebújnak!

Lelkének legbelső kapui tárulnak fel, hogy befogadják a szenvedők legigazibb orvosát* Krisztust:

Én érzem téndihajtó hatalmát Por, féreg, annyi nem vagyok S tikkadt ajakkal várom

irgalmát

Hogy kijelentse az igét:

Már minden megbocsáttatotö Nemcsak ő menekült be sokszor a Fasori evangélikus templom csendjébe, s nemcsak őt nyelte el sokszor — álmokat suttogva — a Fasor gesztenyése, hanem sokakat magával vitt erre a szép templomi útraj Költészetéről ítélni fog az elkövetkezendőkben is minden nemzedék a maga sajátos módján. Hisszük, hogy vallásos művei mindig át fogják forró- sífcani az Isten szerető emberek szívét. Ami szép volt és igaz volt az életében és a művészetében, az szép és igaz marad mindörökre!

Győr Sándor

DIETZFELBINGER

D. Hermann Dietzfelbinger, a Bajor Tartományi Evangélikus Egyház püspöke, a Németországi Evangélikus Egyház Tanácsának elnöke, a svédországi Uppsalában ünnepelte 60. születésnapját, ahol a

PÜSPÖK 60 ÉVES

nyugat-németországi küldöttség egyik tagjaként vett részt az Egyházak Világtanácsának a nagygyűlésén.

Dietzfelbinger püspök pár éve járt hivatalosan Magyar- országon is.

„NEM GYŰLÖLÖM A GYILKOST’’

Nem érez gyűlöletet fiának a gyilkosa iránt és a tettes kivégzését sem kívánja M. L. King édesapja, aki az atlantai Eben — ezer — gyülekezet lelkésze Georgia államban.

King édesapja részt vett meghívott vendégként az Amerikai Lutheránus Egyház közgyűlésén Atlantában és kijelentette, hogy nem kíván magyarázatot fűzni fiának a meggyilkolásához, „amíg föl nem derítik az egész összeesküvést, amely a Kennedy-testvérek és fiamnak a halálát eredményezte és amíg világosság nem derül azokra, akik az egész ösz- szeesküvés mögött rejtőznek.”

EDUARD THURNEYSEN PROFESSZOR 80 ÉVES

A gyakorlati teológia nesztora, Eduard Thurneysen, július 10-én töltötte be 80. életévét. A svájci teológus kezdettől fogva arra törekedett, hogy a teológiát lefordítsa az igehirdetés és a lelkipásztori munka nyelvére. Teológiai hagyatékát azért tartják értékesnek még azok is, akik teológiailag nem mindenben értenek vele egyet, mert már 1923- ban konfrontálta a keresz- tyénséget a szocializmussal és az volt az álláspontja, hogy az

új lelkésznemzedéknek tanulnia kell a múlt hibáiból és szembe kell néznie azzal a problémával, hogy iponologi- zál-e továbbra is a keresz- tyénség, vagy pedig párbeszédet fqjytat a világgal az Isten dolgairól.

Volt tanítványai és sok magyar olvasója köszöntik a távolból Thurneysen professzort és köszönik neki a tanultakat és indításokat a jövőre vonatkozólag.

KATOLIKUS KUTATÓINTÉZET A BÉKE KÉRDÉSEIRŐL

A bécsi egyetem katolikus Teológiai Fakultásán intézetet létesítettek, amelynek az lesz a feladata, hogy tudományos alapon vizsgálja a béke kérdéseit. Az intézetet az etikai és társadalomtudományi tanszék keretében állították fel és elsőrendűen az lesz a feladata, hogy összegyűjtse a békével kapcsolatos irodalmat és feldolgozza azt, de önálló tanulmányokat is végezzen annak érdekében, hogy a béke feltételeit és lehetőségeit megállapítsa. Az intézet keretében előadásokat, szemináriumokat és vitákat rendeznek majd.

Nem lelkesedem úgy a síkságért, alföldért, mint Petőfi, de meg kell vallanom, hogy „végtelensége" még is rabul ejt. Az ég ráterülése a földre, a látóhatár kiszélesedése s a két elem csodálatos ölelkezése szótlanná, elgondolkodó- vá teszi az embert. A learatott gabonatáblák, zöldelő törökbúzák síri csendben küzdenek egy csepp harmatért. Az országút lila, semmibe vesző szalagja könyörtelenül űzi utasát. Hajnal van és a hőmérő máris harminc fokon felül remeg Celsiusban. Dobrudzsában vagyunk.

Három emberöltővel ezelőtt még szpáhik és „igazhitű mohamedánok” száguldtak a gyér utakon hírekkel, vagy vontatták ökrökkel a sarcba, adóba rekvirált termést. A megtizedelt települések, — a végtelennek látszó úton alig van falu, vagy város, — arról suttognak, hogy az ősök, akik kolosszus kőkeresztek alatt szunnyadnak, sokat szenvedtek a félévezredes muzulmán imperium alatt. A tenger kiöntött Konstantinápolynál és hullámai elárasztották a végtelen síkságot. Nem tudta visszaszorítani sem Hunyadi, sem a szabadságszerető hősök egész sora, csak az idő, meg talán Dobrudzsa gazdag földje szívta lassan fel. A délibábbá remegő levegő csatákat, véres tragédiák látomásait kényszeríti ránk és mi a végtelen síkságon látjuk a sebhelyes múltat.

Az órák velünk rohannak. Egyre kelet felé tartunk, ahol megszakad a föld és a forrósá- got hűsítik a tenger habjai. Kelet felé, ahol egymásba karol a két végtelen, hogy igazolva lássuk a párhuzamosok találkozását. Éppen dél volt és negyvenöt fok, amikor az ősi Tomiba, Konstancába befutottunk.

Szeretem ezt a várost, amely most lefüggönyözve piheg a rekkenő hőségben. Szeretem, mert valami dacról, csakazértisről beszél minden köve, háza alkotása. A tékozló fiú, vagy a számkivetett jut eszembe róla, mert távol a

központból, ahová egy ország vérkeringésének csak a hajszálerei jutnak el, virágzó kultúrát, lüktető életet varázsolt. A Fekete-tenger egyik leghang.ulatosabb, legbájosabb városa, a történelem izmos hordozója. Volt görög, római gyarmat, tartozott az Ottoman birodalomhoz, s ma Románia legnagyobb kikötővárosa. Egykori pogány lakosai között András apostol hirdette az evangéliumot, — ha nincs is bizonyítékunk rá —, s a bizánci keresztyénség olyan mély gyökeret eresztett népe leikébe, hogy Allah nem tudta falai közül kiszorítani Krisztust, s Mohamed sem tudott végső diadalt aratni Andráson.

A kövek,, az ókorból feltart emlékek, népek sorsairól tanúskodnak. Birodalmak emelkedéséről és süllyedéséről. A görög kultúra végső állomása lehetett és egyúttal a levantei szellem izmos bázisa, mert a kereskedelem támaszpontokat igényel mindenkor. Róma mindenestül átvette és „limes”-e lehetett. Megerősített „polis”, hogy a keletről szüntelenül fenyegető barbár áradatnak és zaklatásnak megtörje az erejét. Szépsége és hangulata az ókori irodalomban is helyet kapott. Mohamed gyermekeinek nem jelentett élményt. Sztam- bul rózsái szebben virítottak, a Hagia Sofia kupolái tündöklőbbek voltak, mint ennek a provinciális városnak tornyai, amely csak a tenger felől volt megközelíthető. Elhanyagolták, lezüllesztették és egy-két mecset őrzi ma pusztán emléküket.

Virágzása és fénykora arra az időre esik, amikor a nemes római költőt, Ovidiust száműzik ide és amikor még Tominak hívták. Szobra ott áll bronzba öntve a város közepén,

amely a múlt század végén még piactér volt. Délnyugatnak néz örök sóvárgást kifejező tekintete, s így ércbe öntve is visszavágyik Rómába, ahonnan deportálták. Kíváncsi turisták állják körül és én Ovidiussal elmerengek a múlton.

„Azokban a napokban, amikor Augustus császártól rendelet adatott ki..idézem magamban Lukács evangélistát, tehát majdnem azonos időben, amikor a mi Urunk született (Kr. e. 8-ban) került feketelistára az egyik talán legtehetségesebb latin költő, Ovidius. Sűrű homály és titok fedi az okot, amely miatt Augustus császár ilyen kegyetlenül száműzte a napsütötte Tiberis partjáról a szeles és szeszélyes tenger mellé, Tomiba.

Fényt vet ez a gesztus Augustusra és lerántja róla azt a palástot, amelyet a hízelgők, és hódolók áradozásaiból szőttek és amelyben ismerjük őt, a Pax Romana megvalósítóját. Az, aki ellen tudott állni Kleopatra szerelmének és aki a véres háborúk után a békére vágyó birodalomban istenné tette magát, könyörtelen kényúr, s környezetében csak azokat tűrte meg, akik őt istenítették, nagyságát dicsőítették. A történetírás nehéz feladat előtt áll, amikor az igazságot keresi, még akkor is, ha a saját, vagy Horatius, Vergilius, Propertius, Ovidius és a többiek hagyatékaiból akarja az igazat megtudni.

Minden esetre Ovidiusnak, a 35 éves, tehetsége teljében lévő költőnek el kell hagynia Rómát. Mondják, hogy szerelmi lírájáért, mondják, hogy Augustus unokájának, Líviának botrányos tiltott viszonyába volt beavatva, de akár ezért, akár másért, a költő gerincét megtörte a száműzés, s hogy visszarimán- kódja magát Rómába, maga is túláradó magasztalójává válik az istencsászárnak. Ennek ellenére nem nyer kegyelmet sem tőle, sem Tiberiustól. Azóta is ott sóvárog délnyugatra tekintve Itália után.

Viszont Konstanca szívébe zárta. Ma Ovidius városa és ha a századok vastag homok és földréteg alá temették is, kétszer volt föltámadása. Először a reneszánsz ásta ki a feledés sírjából és lett Boccaccio tanítómestere. Aztán a múlt században, amikor szobrot emeltek neki.

Ma sok színű tarka forgatag hullámzik körülötte. Az idő ugyan túllépett rajta, a távolról turisták és üdülűk alig szentelnek egy-egy percet neki, de a mindig szeles tenger hűsiti lázas sóvárgását.

A tenger. Óriási hajókat hordoz hátán és minden pillanatban változtatja színét. Kaméleon. A kikötőt hatalmas hullámtörő gátak jelzik. Benyúlnak mélyen a vízbe s megtörik a fehér habokat. Forgalma máris túlnőtt nagyságán. Napokig vesztegelnek az érkező hajók, várván bebocsátásukat. Bábeli nyelvzavar szűrődik ki minden matrózkocsmából. A nyitott ablakokon kigomolyog a füst s a honvágytól átitatott rekedtes matróz-melódiák.

A tenger partja két óriási ölelő karra emlékeztet. Föveny es. Ha szél támad, felborzolja nemcsak a tenger sima tükrét, de kisöpri medréből a homokot is. Modern, merész tervezésű szállók és üdülők húzódnak hosszú kilométereken keresztül végig partján. Emberek tízezrei keresnek menedéket a rekkenő hőségben hús hullámaiban. Konstanca és környéke (Mamaia, Eforia) híres üdülőhelyek lettek. Pezseg, lüktet mindenütt az élet. Ovidius városa „csakazértis” újjászületett.

Dr. Rédey Pál

HJTICÖZiüNI JKGYiZTiM