Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1968-07-21 / 29. szám
KÉSZPÉNZZEL BÉRMENTESÍTVE BP. 72. ORSZÁGOS E VAN G É LIKUS HETILAP XXXIII. ÉVFOLYAM 29. SZÁM 1968. július 21. Ára: 2.— Forint A megtalált út rpolyó esztendőnk elkövetkező hónapjai arra alkalmasak, Jf hogy összpontosítva eszmélkedjünk arról, amivel úgy élünk mint az élet alapelemeivel: benne lélegzünk, mozgunk, vagyunk, s nemhogy nem; probléma a léte, de az élet természetes lüktetésével élünk benne. így fejlődött egyházi közéletünk rendje. Úgy érezzük és valljuk, hogy az egyházát megtartó Isten ajándékozott meg vele: az Egyezménnyel, ami húsz év óta medret szabott társadalmunkban az egyháznak, s amiről a köztudatban az él, hogy „lejárt” ez esztendő végén. Amikor erre a szóra ébredünk, akkor jövünk rá, hogy már régen nem valami paragrafusokból álló paktumról van szó, aminek van szükségszerű megkötési ideje, s van lejárta, hanem egy élet által kitermelt valóságról van szó, aminek érle- lődési ideje kétségkívül volt, de ami ma már úgy szívódott fel egyházi életünk legkülönbözőbb csatornáin, hogy csodálkozva kérdezzük: lehet ennek „lejárta”? Az Egyezmény döntés volt, ami történelmi fordulókor, nem kockázatmentes időben született meg. Történelmi váltószakaszok idején Isten az egyházat mindig számadásra szólítja és döntés elé állítja. De hogyan „járhat le” egy döntés, amikor nincs történelmi váltószakasz, s olyan társadalomban és országban élünk, ahol folyamatos Íveléssel épül a szocializmus, s ahol szó sincs „váltásról”? A bban az értékelő előadásban, amelyben D. Káldy Zol- /i. tán püspök visszapillantott az országos presbitérium ülésén az elmúlt esztendőre, világosan hangzott, hogy az Egyezmény „anyagi vonatkozású szakaszainak” lejártáról van szó. Anyagi erőnkkel való reális gazdálkodás szükségessége a kérdés olyan elvi alapokon és gyakorlati kölcsönös megbecsülés és feladatbetöltésben való hűség alapján, amely természetszerűen teszi lehetővé, hogy költségvetési kérdéseinket anyagi erőinket őszinte bizalommal tárjuk fel az előtt a kormányzat előtt, amellyel az összefüggéseinknek és ideológiai különbözőségünknek elvi kérdései nem tisztázatlanok, nem „lejártak”, hanem éppen a kölcsönös bizalom és egymásratekintés légkörében lehetséges azokról tárgyalnunk a szocializmus építésének töretlen folyamatában. TTúsz esztendő tapasztalatai és gyakorlata után úgy látjuk, fx hogy az Egyezmény immár nem paktum-kérdés, nem szerződés, amelyet meg kell kötni, nehogy másképp legyen, hanem bizonyságtétel, vallomás: így élünk. Húsz évvel ezelőtt, az Egyezmény aláírásakor az egyház, oldaláról azt fejtegették, hogy ez „becsületes és őszinte próbálkozás”, ami után „elkövetkezhet” az építés. Ma nem próbálkozunk. Ütra találtunk, az útnak megjártuk — nem kis zökkenőkkel — a szakaszait, s úgy találtuk, hogy nemcsak egy a járható utak közül, hanem Isten által mutatott út, amely adatott, s az a hűtlen, aki nem ezen jár. E húsz év alatt törvényalkotó folyamaton ment át egyházunk, s a törvény világosan leszögezi egyházunk helyét, küldetését, feladatait hazánkban, társadalmunkban, sőt az emberiség nagy családjában. Korszerű és időtálló eszmélkedések és felismerések szövegeződtek abban. Az egyház a törvény- alkotásban nem „szerződött”, nem megállapodást kötött hanem tanúsított, vallott, irányt szabott, meghatározott, leszögezett. Ebben az összefüggésben nincs „lejárt ügyünk”, amin változtatni kellene. Nincsenek tisztázandó bizonytalanságaink, amelyeket korrigálni kellene. A z Országos Presbitérium világosan szögezte le elvi állás- /1 pontját, s tanúskodott arról a küldetésről, ami már nem csak előttünk álló feladat, de megtett út. Hivatása magaslatán és az egész egyház nevében és képviseletében nyilatkozott ez a testületünk. A megtett útról jól eszmélkedni a jövő feladatainak hűségesebb betöltéséhez vezet. D. Korén Emil ÜDVÖZLET MAGYARORSZÁGRÓL „Isten munkatársai vagytok “ Vasárnap volt, de mindenütt kombájnok, aratógépek dolgoztak az érett gabonatáblákon, hogy legyen népünknek elegendő kenyere. Közben örömmel állapíthattuk meg, hogy az Alföldnek ezen a részén, a „Viharsarokban”, több eső volt mint az ország többi részén. Szebb és nagyobb a kukorica: zöldebb és üdébb a növényzet, mint másutt. A kondorosi gyülekezet vezetősége abból az alkalomból hívta meg D. Káldy Zoltán püspököt, hogy .templomukat ismételten tatarozták. A Szarvas felől érkező utasnak rögtön szemébe tűnik a gyönyörűen renovált, karcsú tornyú templom, mely a „pusztában” élő nép figyelmét állandóan Istenre irányítja. Maga a község nem öreg, hiszen 1875-ben alapították. A gyülekezet sem régi. 1904-ben épült temploma. „Élő” szorgos nép lakik itt, amely minden időben gondoskodott templomáról és már harmadszor ta- taroztatta. A hálaadó istentiszteleten a templomot zsúfolásig megtöltő gyülekezet nagy figyelemmel hallgatta a püspök tanítását, igehirdetését. Először arra figyelmeztette a gyülekezetei, hogy minden ember szíve Isten szántóföldje, amelybe Isten maga akarja az ige magvát elvetni. Istennek ezt a munkáját nagyon sokszor mi emberek akadályozzuk, de mégsem hiábavaló az igehirdetés, mert egy rész mindig hallgat a hívó szóra, és befogadja az igét. Továbbiakban azt hangsúlyozta a püspök, hogy a keresztyén gyülekezet Isten épülete, háza, amelynek a fundamentuma maga Jézus Krisztus. Ha erre építünk, biztos fundamentumra kerül életünk, s ebben az épületben „egymást is tartjuk”. Végül arról tett bizonyságot a püspök, hogy az egyes keresztyén ember, az egész egyház Isten munkatársa. Isten ezt akarja. „Ma nagy szükség van ránk, mint Isten munkatársaira. Űgv akarja Isten az egyházat, az egyes embert munkatársául, hogy adjanak enni az éhezőknek, némítsanak A kondorosi templom el minden fegyvert, ne a járványok pusztítsanak, hanem az emberek eszközök tudjanak lenni a világ szebb és boldogabb életéért és jövőjéért. Az egyháznak nem lesz és nem is lehet jövője, ha nem lesz Isten munkatársa!” — mondotta. Istentisztelet utáni ünnepi díszközgyűlés volt, amelyen Zoltán püspököt és Gregor György egyházügyi tanácsolt, majd ismertette a templomépí- tés és tatarozás történetét. Köszönetét mondott azért a segítségért, melyet a gyülekezet a Lutheránus Világszövetségtől, a Gyülekezeti Segélytől és az egyes gyülekezeti tagoktól kapott. Isten iránti hálával jelentette be, hogy a több mint Ezután először D. Káldy Zoltán püspök az Országos Egyház és a Déli Egyházkerület nevében köszöntötte az ünneplő gyülekezetét. Majd Pálfy István espereshelyettes a Nyugat-békési egyházmegye, Székács Sámuel a volt anyagyülekezet — Szarvas — Povázsay Mihály a Kelet-békési egyházmegye és a békéscsabai gyülekezet, Zátonyi Pál a szomszédos csabacsüdi gyülekezet, Fecske Pál, a nagyszénási gyülekezet, Farkas Lajos a kardoskúti gyülekezet nevében köszöntötte az ünneplő gyülekezetét és lelkészét. A másik szomszéd egyházmegye — Bács-Kiskun — üdvözletét Húley Alfréd bócsai lelkész tolmácsolta. A helyi római katolikus gyülekezet köszöntését Sóki Karoly plébános hozta el egy — az evangélikus templomról készült kép — átadásával. Végül a helybeli baptista és református gyülekezetek nevében hangzott el szívből jövő köszöntés. Az ünnepi alkalomra a gyülekezet lelkésze jól sikerült egyháztörténeti kiállítást is rendezett, amelyre összegyűjtötte a gyülekezet tulajdonában levő, a gyülekezet történetére vonatkozó dokumentumokat. Kiállították többek között, a gyülekezet első úrvacsorái kelyhét 1737-ből, melyet a szarvasi gyülekezet 1887-ben ajándékozott a kondorosi gyülekezetnek, alapítványi okleveleket, Achim Ádám esperes végrendeletének másolatát, stb. Ebben a végrendeletben foglaltaknak köszönheti a kondorosi gyülekezet anyagi alapját a századfordulón. Összegyűjtötték a gyülekezetben található régi énekeskönyveket, bibliákat és hitmélyítő iratokat. Ez a kiállítás is tanúskodik a kondorosi gyülekezet egyház- szeretetéről, amit a templomtatarozás is bizonyít Istentisztelet után a gyülekezet közebéden látta vendégül a vendégeket, majd a parókián gyűltek össze a jelenIMÁDKOZZUNK százezer forintos tatarozás levő lelkészcsaládok baráti beután a gyülekezetnek nincs szélgetésre. tartozása. ifj. Rendeli György címen beszámoló cikket ír a Kirkko ja köti (Egyház és otthon) című kuopioi lapban Olavi Lähdesmäki a finn lelkészcsoport magyarországi útjáról. „Magyarországról, s különösen Budapestről nem lehet csak úgy beszámolni. Ott élni kell,, látni és tapasztalni. Olyan országról van szó, amelyet nem lehet összehasonlítani másokkal, s olyan népről, amely mindent magyarrá él... Találkozni a gyülekezetekben élőkkel, azt a tapasztalatot kelti, hogy ilyen a tűzben megpróbált arany. Felső fokok ezek, amelyeket nem lehet tagadni. ... Valami hatalmas dolog történt, érzed minden sejtedben. A szíved egy része azoknál maradt, akiknek nem sokat adtál, de akiktől tetézett mértékkel kaptál” — írja aZ útról áradó szeretettel. SORMUNEN PÜSPÖK 75 ÉVES Eino Sormunen finn püspök, professzora volt a helsinki aki nyugalomban él, most töl- egyetemen. A tanulmányúton tötte be 75. életévét. Püspöki Finnországban járt magyar szolgálata előtt hosszú időn ke- lelkészek közül többen voltak resztül a rendszeres teológia a tanítványai. A CSEH-TESTVÉR EGYHÁZ egyik vezetője, dr. Milos Járo- sek, baráti látogatáson Finnországban járt, ahol több egyházi lapnak nyilatkozatot adott. Szükségesnek tartja a finn—csehszlovák egyházi kapcsolatok kiépítését. Egyházát „evangélikus-lutheránus” egyháznak mondja, amelyben ötven évvel ezelőtt egyesültek a csehországi és morvaországi kálvinisták és lutheránusok, s így született a cseh-testvér egyház, amely ma egymillió tagot számlál. „Csupán Szlovákiában, a magyar határ közelében maradtak külön egyházak” — mondja a nyilatkozat. A szlovákiai evangélikus egyház jelentőségét mi nagyobbnak ismerjük s tudunk sziléziai önálló lutheránus egyházról is. Istenem! Szánj meg engem, amikor hitem gyengeségét és hiányát panaszolom előtted. Hiszen azért vagyok szegény és erőtelen, mert nem tudok élni biztatásoddal, hogy számoljak kegyelmeddel, szereteteddel és hatalmaddal minden dolgomban. Taníts hinni a Te erődben, hogy ott tudjalak mindennapi munkámban, problémáim és betegségem felett, erőmet meghaladó feladataimban és félelmeimben. Segíts élni a te kegyelmeddel, hogy napról napra szabaduljak lehúzó terheimtől, és járjak napról napra abban a szabadságban, amit Te minden reggel felhozol reám keresztedért, váltságodért és feltámadásodért. DÉLAMERIKAI került az EVT ifjúsági osztályának élére. Heuvel holland lelkész, aki eddig az osztály vezetője volt, ősszel a tájékoztatásügyi osztályra került. Helyébe az uruguayi Montevideó- ban szolgáló Oscar Bolioli metodista lelkész került, aki a latin-amerikai ökumenikus ifjúsági munkát vezette négy év óta. KERESZTYÉN ORVOSOK Ezt a hitet add velem együtt minden keresztyénnek szerte a világon, hogy lehessünk a Te életújító erődnek, minden rosz- szon diadalmaskodó szeretetednek a bizonyságai békességes, örvendező és szolgáló élettel. Ámen. harmadik nemzetközi kongresszusát jövőre tartják Oslóban. Mintegy hatszáz résztvevőt várnak a világ minden tájáról. A kongresszus témája: a keresztyén orvosok felelőssége a mai világban. /Ikikre hallgatnunk kell Evilági keresztyén ÜJ EVANGÉLIKUS EGYHÁZ MEXIKÓBAN A Misszuri-zsinat működése A spanyolnyelvű munkát a nyomán megszervezték az új Misszuri-zsinat 1940-ben kezd- mexikói evangélikus egyházat, te el Mexikóban. Az új egyház amelynek 1200 tagja van s há- neve: Mexikói Evangélikus rom gyülekezetben működik. Zsinat. Az elmúlt esztendőkben egyre jobban felismertem es megértettem, hogy mennyire c világhoz kötött a keresztyénség. A keresztyén ember nem vallásos ember, hanem egyszerűen ember, ahogyan Jézus is ember volt... Ügy gondolom, hogy Luther az embernek ebben az evilágiságában élt... Tapasztalatom az is, ... hogy csak az életnek ebben az evilágiságában lehet hinni. D. Bonhoeffer AZ ÚJSZÖVETSÉGI TEOLÓGIAI SZAKCSOPORT június 25-én Dr. Prőhle Károly professzor vezetésével munkaülést tartott. A csoport tagjai foglalkoztak az új Újszövetség-fordítással, felolvasták a feltámadásról írt dolgozataikat és megbeszélték eddig végzett munkájukat és további feladataikat. először a gyülekezet lelkésze. Táborszky László köszöntötte a megjelenteket, különös szeretettel és tisztelettel D. Káldy
