Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)

1967-04-30 / 18. szám

vasárnap. =3 :::;A fe munkáidnak gyümölcséből megelégíttetik a föld. Akii fü­vet sár jászt a barmoknak és hasznára, hogy eledelt vegye­nek a földből.” (Zsolt 104, 13—14.) Tavasz ébredtével or­szágszerte benépesült a ha­tár és szorgos kezek munkál­kodnak azon, hogy minél több és jobb legyen ezidén is mindnyájunk kenyere. Miköz­ben mindezen fáradozunk vagy ennek a jóigyekezetnek szemlélőd vagyunk, nem sza­bad elfeledkeznünk, hogy mint eddig, most is „magától terem a föld” (Mk 4, 29.). Hiszen a növekedés és gyümölcstermés csodája ma is azt hirdeti: Is­tené az áldás. Nem aggodal­maskodom tehát, hisz Isten minden földi teremtményét meg akarja és tudja elégíteni Istenünk. HÉTFŐ. — „Mint pásztor a nyáját úgy legelteti, karjára gyűjti a bárányokat és ölében hordozza, a szoptatósakat sze­líden vezeti.” (Ézs 40, 11.) Is­tenünk nemcsak testünk táp­lálásáról gondoskodik. Hiszen ő tudja legjobban: „Nemcsak kenyérrel él az ember.” Fiát, Jézus Krisztust is azért adta e világnak, hogy az „élet ke­nyere” legyen. Bárcsak úgy vágyódnék utána, mint a mindennapi kenyér után! Hi­szen benne és általa erősöd­hetem meg arra, hogy necsak napi munkámat végezzem, de meg is állhassak a hitben. Igéje, mint „élő víz” felfrissít és megvidámít. Boldog va­gyok, hogy tudhatom: törő­dik velem, szeret engem, táp­lál és oltalmaz. KEDD. — „És monda az Ür Isten a kígyónak: Ellen­ségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között és az ő magva között; az neked a fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod.” (1 Móz 3, 15.) 1 Nem hiába nevezi a gonoszt Luther „ős ellenségnek”! Már á teremtést követően csalár­dul szétválasztó ékké vált a Teremtő és az ember között. Isten kegyelme azonban már a bűneset után is nagyobb volt bűnt büntető haragjánál. Hiszen itt a Biblia legelején megtalálható az első „messiási prófécia”. S Istenünk megtar­totta szavát: ígérete a Jézus Krisztusban beteljesült. Akár­milyen nagy is küzdelmem a gonosszal, nem kell elcsüg­gednem; Krisztusommal az erősebb, a győző oldalán ál­lok! SZERDA. -— „Mózes is hű volt ugyan az ő egész házá­ban, ... Krisztus ellenben, mint Fiú, hű a maga háza felett; az ő háza mi vagyunk.” (Zsid 3, 5—6). Az Ószövetség és Isten választott népe elvá­laszthatatlanul egybeforrt Is­ten szolgájának, Mózesnek a személyével. Mi az Újszövet­ség népe vagyunk. Minden nemzetségből és népből való hagy közösség: az anyaszent- , egyház, melynek élő és éltető feje, de hordozó fundámentu­ma is Isten egyszülött Fia, a Jézus Krisztus. A bűn szolga­ságából vére árán váltott meg és tett magáévá minket. Igéje is azért szól hozzánk napról napra, hogy mint „élő kövek” mindinkább beleépül­jünk Anyaszentegyházába. CSÜTÖRTÖK. — „Méltó a megölt Bárány, hogy övé le­gyen az erő és gazdagság és bölcsesség és hatalom és tisz­tesség és dicsőség és áldás!” (Jel 5, 12.) Jézus Krisztus fel­támadása azt hirdette a világ­nak, hogy a Bárány áldozata elég. Isten csodálatosan iga­zolta Piát. Jézus mennybeme­netele pedig ezen túl annak is bizonysága, hogy az egykor látszólag elhagyottat magához emelte Isten. Ezt a Jézus Krisztust magasztalja az üd­vözöltek mennyei serege, de őt dicséri és áldja földi egy­háza is. PÉNTEK. — „Megvigasztal­ta az Űr népét, megváltotta Jeruzsálemet.” (Ézs 52, 9.) Jé­zus halála, feltámadása és mennybemenetele egy-egy döntő eseménye a megváltás művének. Isten megváltott népe vágyódott és bizonnyal vágyódnék ma is a bűnön és halálon győző Krisztus jelen­léte után. Ö mégis a „jobbat” ígérte és adta övéinek, ami­EE ni JtiJyliilk JlikkL i Kérfefek és adatik nektek Lk 18, 1—8 Krisztus tanítványai sok áldott órát töltöttek el Mesterük­kel. Minden bizonnyal a legdrágábbak között voltak azok, ame­lyeken Jézus imádkozni tanította őket. Az apostolok élete ta­núsítja, hogy az imádság lett a keresztyénség legfőbb ereje. Másrészt viszont annak van igaza, aki azt mondotta, hogy „az imádság az az erő, amelyről a legtöbbet beszélnek, de a leg­kevésbé használnak föl ezen a világon.” Engedjük ezért, hogy a mi Urunk az imádság vasárnapján bennünket is tanítson helyesen imádkozni. Minél jobban megbízunk valakiben, annál inkább elmond­juk neki dolgainkat. Minél megbízhatóbb embertársunk, annál inkább megosztjuk vele gondolatainkat, gondjainkat. Különös­képpen ezt tesszük, ha segítséget is remélhetünk tőle. Sőt — a példázat özvegyasszonya még a reménytelen esetben is újra meg újra odaviszi kérését az elé, akinek jogában és hatalmá­ban áll igazságot tennie ügyében. S lám, a hamis bíró, ha hosz- szas zaklatás után is, de igazságot szolgáltat neki. Mennyivel inkább fordulhatunk minden dolgunkban Isten­hez, aki várja övéinek szavát, hogy igazságával fölkarolhassa választanait, akiket forró atyai szívvel szeret. Higgyünk Krisz­tus biztatásában: Isten türelmesen, hűségesen meghallgatja híveinek minden imádságát. Benne minden embernél jobban bízhatunk. Higgyük el, hogy nincs meg nem hallgatott imád­ság. Minden hittel mondott fohász eljut Istenhez. Válasz nél­kül sem hagy imát, csak figyeljünk rá. Higgyük el, hogy ami­kor a bűntől és nyomorúságtól szorongatva kéréseinkkel az eget ostromoljuk, Isten akkor is tud segíteni. Csak mi emberek állunk meg sokszor tehetetlenül vagy vállat vonva a nyomo­rúság előtt, az ég és föld Ura hatalmas arra, hogy mindent megtegyen, ami javunkra és üdvösségünkre való• De mivel ő jobban tudja, mi van hasznunkra, ezért nem várhatjuk olyan kérésünk teljesítését, ami nem egyezik meg akaratával. Tanuljuk meg azt is, hogy az azonnal meg nem hallgatott imádságok nem elvetett imádságok. Isten néha éppen miattunk késlekedik, mert nem veszünk elég fáradságot, hogy kitartóan kopogtassunk nála. Milyen sokszor hagyjuk például az imád­ságot az elalvás előtti utolsó percekre vagy éppenséggel el is hagyjuk, mint amire már nem jut idő és erő, — mintha az imádság volna leginkább elhagyható napi dolgunk. A langyos imádkozó pedig valóban nem sok meghallgatást fog találni. Luther szerint az ingatag, kételkedő, állhatalan szívbe Isten nem tud semmit sem betölteni szent javaiból. Imádságunk éppen ezért legyen mindig hittel teljes, bizo- dalommal és a meghallgattatás felőli bizonyossággal teljes, mert így talál kedvet Isten előtt. Legyünk az imádságban kitartóak. Ne csüggedjünk, ha Isten néha hitünket próbálja azzal, hogy nem jön könyörgésünkre azonnal megoldás. A komoly, hivő imádkozó ennél sokkal gyakrabban fogja csodálkozva megta­pasztalni, hogy milyen hamar meghallgat az Ur. De épp ily csodás az is, hogy a mennybe ment Jézus Krisztus a földön élő tanítványainak ad erőt az állhatatos imádkozásra, hogy maga az imádság is új erő állandó forrása legyen. Isten akarja, nekünk szükségünk van rá: Imádkozzunk! , Bárdossy Tibor kor mennybemenetele előtt a Vigasztaló eljöveteléről szólt. Ennek a vigasztaló Szentiélek­nek bizonysága és ereje által juthatunk el a Jézus Krisz­tusban való hitre, általa ta­pasztaljuk meg, hogy a fel­magasztalt és megdicsőült Krisztus velünk van. SZOMBAT. — „Az Urat, a ti Isteneteket kövessétek és őt féljétek és az ő parancso­latait tartsátok meg és az ő szavára hallgassatok, őt tisz­teljétek és őhozzá ragaszkod­jatok.” (5 Móz 13, 4.) Sok minden arra csábíthat, hogy mindezt ne tegyem. S én még­is engedelmeskedem Isten igé­jének, mert hiszem, hogy az O követése élet és igazság. Az Ö félelme a bölcsesség kezdete. Az ö parancsolatai szentek és jók. Szava az élet beszéde. Tisztelete ember­méltóságunknak nem megalá­zása, de felemelő és kitüntető volta. S mert szent Fiában a legnagyobb szeretettel sze­retett minket, ezért hozzá ra­gaszkodom mindhalálig! Garam Zoltán — Húsvét utáni 5. vasár­napon (Rogate) az oltárterítő színe: fehér. A délelőtti is­tentisztelet oltári igéje: Kol 4, 2—4; az igehirdetés alap­igéje: Lk 18, 1—8. A délutáni istentisztelet alapigéje: Zs 130, 1—8. — EVANGÉLIKUS VALLÁ­SOS FÉLÓRA A RÁDIÓBAN. Április 30-án, vasárnap reg­gel fél 8 órakor evangélikus vallásos félóra lesz a Petőfi Rádió és az URH hullámhosz- szán. Az igehirdetés szolgá­latát MEKIS ÁDÁM békés­csabai lelkész, a Kelet-Békési Egyházmegye esperese végzi. — TÉT. — D. dr. Vető La­jos püspök április 30-án meg­látogatja a téti evangélikus gyülekezetét. — PESTLŐRINC. Aprilis 13—17-ig igehirdetés-sorozat volt a gyülekezetben, amely úrvacsora-osztással zárult. A szolgálatokat Bencze Imre ke­lenföldi lelkész végezte. — A BORSOD—HEVESI EGYHÁZMEGYE esperese, Pásztor Pál április 30-án egésznapos szolgálatot végez a sajókazai gyülekezetben, s az anyagyülekezet templomán kívül igét hirdet Rudabányán, Kurittyánban és Jákfalván is. — ALBERTÉ Csorba Mi­hály, az alberti gyülekezet presbitere és jegyzője, lapunk hűséges olvasója váratlanul elhunyt. Március 29-én temet­ték el a gyülekezet nagy rész­véte mellett. A feltámadás üzenetét Roszik Mihály al­berti, Gálát György irsai evangélikus és dr. Kovács Sándor református lelkész hirdette. „Én vagyok az Első és az Utolsó és az Élő, pedig halott voltam.” (Jel 1, 17—18.) 80 éves Deményfalvy Kálmán Bensőséges ünnepe volt feb­ruár 18-án a nyíregyházi gyü­lekezetnek. Ezen a napon ün- ünnepelte Deményfalvy Kál­mán, a gyülekezet másodkán­tora nyolcvanéves születésnap­ját. A gyülekezet lelkészei és a gondnoki hivatal alkalma­zottai szeretettel köszöntötték ebből az alkalomból idős mun­katársukat. Deményfalvy Kálmán újpes­ti munkáscsaládból származott. Tanítói munkájának első ne­hézségei után hamarosan meg­találta az utat a szlovák ta­nyai nép szívéhez. Megtanulta a Tranoszciusz olvasását és ki­fogástalanul végezte hosszú évtizedeken keresztül a szá­mára idegen, szlovák nyelven az istentiszteletek kántori szol­gálatát. 1926-ban kezdte meg ezt a munkát, amelyet ma is nagy hűséggel végez. Ezen túl­menően, mint lévita tanító, vasárnaponként istentisztelete­ket tartott a tanyákon. Tizennyolc esztendei tanyai működés után került a nyír­egyházi városi központi isko­lához, ahol mint igazgató ve­zette a hatvan tagú evangéli­kus tantestületet. Pedagógiai működését különösen is három vonatkozásban fejtette ki: megtanította a hangjegyről való éneklést, a tárgyszemlé­let utáni rajzolást és a szak­szerű testnevelést. Bevezette, a megyében elsőként, a Luttor- féle zsinórírást. Mint fiatal tanító, működé­sének kezdetén bekapcsolódott a város sportéletébe. Kezde­ményezése nyomán az évvégi vizsgák után az iskolák ünne­pélyes énekkari bemutatókat és tornaversenyeket tartottak. A sportéletben hosszú ideig vezető szerepet játszott, sőt ak­tív tagja volt a labdarúgócsa­patnak is. Kiváló és hűséges szolgálata után arany- és gyémántdiplo­mát kapott. A nyolcvanesztendős De­ményfalvy Kálmánt mi is sze­retettel köszöntjük. További életére és szolgálatára Isten ál­dását kérjük. ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1967. április 30-án Deák tér de. 9. (úrv) Dr. Kelten András de. 11. (úrv) D. Káldy Zoltán du. 6. Hafenscher Károly Fasor de. fél 10. Koren Emil de. 11. Koren Emil du. 6. Szirmai Zol­tán Dózsa György út de. fél 10. Szirmai Zoltán Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) de. 12. (magyar) Thaly Kálmán u. de. 10. Bándi Sándor de. 11. dr. Rédey Pál du. 6. Bándi Sándor Kőbánya de. 10. Utász u. de. 9. Veöreös Imre Vajda Péter u. de. fél 12. Zugló de. 11. (úrv) Bara­nyai Tamás Rákosfalva de. 8. Bo­ros Károly Gyarmat u. de. fél 10. Baranyai Tamás Fóti út de. 11. Solymár Péter Váci út de. 6. Ben­— KELENFÖLD. Május 6-án, szombaton fél 6 órakor szeretetvendégség lesz a ke­lenföldi gyülekezet tanácster­mében, amelyen Szabó József balassagyarmati lelkész tart előadást „Hiszek a Szentlélek- ben” címen. — A KELET-BÉKÉSI EGY­HÁZMEGYE LELKÉSZI MUNKAKÖZÖSSÉGE április 25-én Békéscsabán tartotta ezévi negyedik munkaülését. A homiletikai munkaközösség bevezetőjét Keveházi Ottmár lelkész tartotta, Mekis Ádám esperes előterjesztette a gyü­lekezeti munka terveket, majd Petor János a nemzetközi elet és béke1 időszerű kérdé­seiről tartott előadást és Dedinszky Gyula békéscsabai történeteket adott elő. czur László Frangepán n. de. fél 10. Benczúr László Újpest de. 10. Blázy Lajos Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula Soroksár újtelep de. fél 9. Pestlőrinc de. 11. Matuz László Pestújhely de. 10. Kürtösi Kálmán Rákospalota MÁV telep de. 8. Rákospalota nagytemplom de. 10. du. 3. Rákosszentmihály de. fél 11. Karner Agoeton Sasha­lom de. 9. Karner Ágoston Rákos­csaba de. 9. Békés József Rákos­hegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rá­koskeresztúr de. fél 11. du. 3. Bécsikapu tér de 9. de. 11. esta 7. Torockő tér de. fél 9. Óbuda de. 9. dr. Vámos József de. 10. (úrv) dr. Vámos József XII. Tarcsay Vilmos u. de. 9. Ruttkay Elemér de. 11. Ruttkay Elemér este fél 7. Takács József Pesthidegkút de, fél 11. Muncz Frigyes. Kelenföld de. 8. dr. Rezessy Zoltán de. 11. dr. Rezessy Zoltán du. 6. Bencze Imre Németvölgyi út de. 9. (úrv) Bencze Imre Kelenvölgy de. 9. Visontai Róbert Budafok de. 1L Visontai Róbert Albertfalva de. 7, Nagytétény de. fél 9. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. 11. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Országos Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. dr. Vető Lajos Felelős szerkesztő és kiadó: Dr. Pálfy Miklós Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, vm., Puskin u. 12. Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám: 20.412—vm. Előfizetési ár: egy évre 60,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25 211 57.01610/2 Zrínyi Nyomda, Bpest F. v.: Bolgár Imre VÍZ ÉS BOR A Duna méltóságteljesen hömpölyög Paks mellett és hallgat. Pedig egyik tanúja annak a történelemnek, amely túl a parton hömpö­lyög ezer és ezer év óta, amióta ott magya­rok, törökök, németek és ki tudja kik és ki tudja hogyan találkoztak egymással. Viszont ezer és ezer év óta adja a Duna a halat. Ha az ember Paks nevét hallja, akkor amúgyis a „paksi halászcsárdára” gondol, amely már fogalom, mint a kecskeméti barack vagy más. De azt, túl a paksi határon, kevesen tudják, hogy az igazi halászlé hala nem a Dunából való, hanem a tavi halászatból. Kü­lönleges talajban szunnyad a víz a tóban, nem iszaposban és az onnan kikerülő halat még három hétig megúsztatják bárkában a Duna vizében. Azután jöhet a tűz, a bogrács, no meg persze a speciális paksi paprika. Ha­jós halásznép egy része a paksi nemzetség­nek, a „béka-város" lakóinak, ahogyan ez a név reá ragadt, mint ősi örökség. A másik része meg szőlőművelő. A szőlő jelenti a rangot, a családi múltat, talán a tekintélyt is, mert ahhoz tényleg megállapo- dottság kell, hogy valakinek szőlője legyen és esetleg pincéje is, amolyan 30—40 méter hosszúságú, belevágva a löszbe minden belső falazás nélkül. Kétfoglalkozású emberek lak­ják ez a tájat és a tanácsi tisztviselő éppen- úgy vállára veti a kapát, ha kell, mint a cipész, a tsz-tag, vagy akár a pap... Van is olyan vörös boruk, mint a szomszéd szek­szárdi, amelyről az mondják, hogy „írni le­het vele”. Víz és bor — ez volt eddig a paksi jelleg­zetesség és ezért nem csoda, hogy az öregek még látták a régi csárdákat, amelyekben de sokszor villant a petrollámpa fényében a betyárfokos és suhant a fütykös. Van is a községben egy „betyár-rész", ahol a leg­régibb házak állanak. Még sövény falú házak, de ott már bontakozik az új városnegyed, kertváros. Víz és bor — mondják ma még —, de a közelben már fénylik, sötétlik az olaj és az talán forradalmibb változást hoz, mint a víz és a bor, mert már tervezik 7 milliárd forintért az új nagy kikötőt s óriáslépéssel indul majd az iparosodás, öt év múlva Paks város lesz, ötven év múlva pedig már nagyon sok új lapot lehet teleírni új történelemmel. De azért bárhogyan is lesz: a paksi halászlé és vörösbor nélkül elképzelhetetlen az a jövő is. 2. Van ott azonban egyháztörténelem is. Kezdjük azon, hogy a község egy része hosszú domb két oldalára épült (az utcák ma is zegzugosak, minduntalan fordulókkal, mert még az ántivilág előtt is régen az épít­kezéseknél beleszámították a várható utcai harcokat ádáz kézitusákkal...), szóval a domb egyik oldalán csupáncsak katolikusok laknak, a másikon meg evangélikusok. Ilyen lutheránustömb van a Pál-, a Györköny-, a Kápolna-, Fecske-, Pacsirta utcában és ezek­kel együtt van 350 család és benne 1600 lé­lek s így ez a Tolna-Baranyai egyházmegye legnagyobb gyülekezete. Meg is kell ám nézni a templomát! Négy évnyi idő alatt épült (1880—1884), amikoris az európai műveltségű Horváth Sándor volt a prédikátora, akiről azt is tudni kell, hogy 92 éves korában aktív lelkészként hunyta le szemét. (Meghalt 1930-ban.) A templom alap­területe 336 négyzetméter, közel ezer ülő­hellyel. Tornyában két harang kondul, 12 és 7 mázsásak és persze egy kicsike Miatyánk-, azaz „lélekharang”, amely valaha hajóharang volt s ma is így beszélnek róla szeretettel: „Kicsit félrever, de azért jó...” Tökéletes neoklasszikus a templom stílusa, ismeretlen tervező és építő műve s úgy készült el nyolc évtizeddel ezelőtt, hogy máig se nagyon kel­lett renoválni a hálás utódoknak. Bejáratá­nál gyönyörű korinthusi oszlopok dór fejek­kel. A kapubejárat, a toronysüveg és az ol­tár fölött háromszorosan ismétlődik ugyanaz a timpanon. Akkortájt egy ilyen templom 24 000 aranykoronába került s a gyülekezet évi bruttó forgalma 4000 aranykorona volt... Az oltárkép is ismeretlen kézből került ki, az utolsó vacsora, már erősen töredezett, de hisz tűzből kellett kimenteni, amikor az előző templom leégett. A gyülekezet az idén kiállításra készül, hogy emlékeztessen elődökre és előzmények­re. Előkerültek a régi-régi énekeskönyvek, imakönyvek, posztillák, a kegyesség doku­mentumai elsárgultan, elkopottan, de élőén. Sólyom Károly, a pásztor (a jó kedély, a lelkesedés és szívósság keveréke) már mu­tatja a táblákat, képeket, statisztikákat, ame­lyekben megelevenedik a múlt. Csak néhá­nyat belőle: 1722-ben Paks a pécsi rk. püs­pök joghatósága alá tartozott és akkor 708 rk., 150 ref. és 12 evangélikus élt ott. A gyü­lekezet 1783. december 3-án lett önálló s akkor 4164 rk., 873 ref. és 271 evangélikus alkotta Paksot. 1808-ban 6083 a rk., 750 a ref. és 503 az evangélikusok száma. Az első templom 1787-ben épült, leégett 1808-ban. A második 1812-ben épült, leégett 1880-ban. A mai templom tehát a harmadik. A lelkész a 14. a sorban. (Az első lelkész Mezibrodszky Pál volt.) Szeniczey Bárány György ezen a tájon volt esperes s bizonyosra vehető, hogy a Zengedező Mennyei Kar kegyes nótáit Pakson is énekelték. Sólyom Károly nagy történeti kutatásokba kezdett. A gyülekezet történetét írja meg a reformáció idei évfordulójára, amiben ugyan az a nehézség, hogy 1945-ben a levéltár, irattár és az anyakönyvek nagy része el­pusztult. Csak úgy érdekességként említem viszont, hogy a paksi zsinagóga felszámolá­sakor Sólyom Károlynak adtak egy 500 éves, kézzel kutyabőrre írott tóratekercset, egy 150 éves talmudot és egy imakönyvet azzal, hogy „nála jó helyen van”. A tekercs szö­vegét le kell fordítani. Ugyanígy kell tanul­mányozni Borbély István paksi lelkész ne­vére kiállított, 1787. december 1-én kelt díj­levelét, amelyen rajta van a gyülekezet első ismert pecsétjének megható nyoma színes­piroson, hiszen a pecsét sajnos nincs meg. Megvan ugyancsak a pozsonyi teológia el­bocsátó levele 1788. január 18-áról. Van az­után az irattárban egy 1585-ös származású németnyelvű biblia is, amely töredékes ugyan és szélein megégett. Egyszer meg valamikor I. Ferenc német-római császár idejéből, a 18. század első feléből való pénzérmét dobtak a perselybe (— „hadd koppanjon!” —) s aprócs­ka egyházi kincs lett belőle. Március volt még, amikor Pakson jártam, kezdődő aranyló napfényben és sétálgattunk a Duna partján. Hömpölygőit az öreg víz és hallgatott... De századokon át szólt az Ige és belőle él ma is hitében, hűségében és áldozatában a mai paksi evangélikus gyülekezet. Várady Lajos \ r r

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents