Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)
1967-03-26 / 13. szám
KP. BERM. BP. 72 Miről ismerték fel? Az emmausi vándorok örök- pzép történetének csúcspontjáról így ad hírt Lukács evangélista: „És történt, hogy amikor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret és hálát adott, megtörte és átadta nekik. Megnyílt a szemük és felismerték ...” (Lk 24,30—31). E versek olvasásakor a legtöbbször egy pillanatra megállunk és elgondolkodunk: Végeredményben miről ismerték fel az emmausi tanítványok a feltámadott Jézust? Egy későbbi vers szerint ezek a tanítványok Jeruzsálemben „elmondták azt, ami az úton történt, és hogy hogyan ismerték meg a kenyér megtöréséről”. Tehát a „kenyér megtöréséről”! A „kenyér megtörése” volt az a csalhatatlan jel, amelynek láttán a tanítványok bizonyossá váltak: Ez Jézus, a mi Mesterünk és Urunk! Mennyiben volt a „kenyér megtörése” Jézus ismertető jele? Talán volt Jézusnak egy olyan mozdulata, amely jellegzetesen csak az övé volt? Néha egy-egy filmtörténetben fordul elő, hogy valaki teljesen leplezni tudja magát, de egy közismert mozdulata mégis elárulja. Esetleg itt is erről volt szó? Sokkal többről! Mindenekelőtt egy „szent rit- mus”-ról, amely Jézusnál mindig ismétlődött, amikor kenyeret vett a kezébe. Így olvassuk Lk 9-ben: „Vette a kenyeret ... feltekintett az égre, megáldotta.. s megtörte... odaadta a tanítványoknak”. Az úrvacsora szerzéséről pedig így ad hírt az evangélista: «... és miután a kenyeret vette, hálát adott, megtörte és adta nekik” (Lk 22,19). Az em- mausi vándorok történetében pedig mindez így folyik le: j,Vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta...” Mindig ismétlődik ez a „szent ritmus”: Vette... hálát adott... megtörte.. 1 adta. Aki Jézusnál ezt egyszer is látta, nem tudta elfelejteni. Az emmausi vándorok is nem egyszer láthatták ezt, hiszen „tanítványok” voltak. Minden valószínűség szerint errőd ismerték meg Jézust. De ennél a „felismerés”-nél még többről volt szó! Nem a kenyértörés szokott „ritmusa” nyitotta fel a tanítványok szemeit, hanem az a magatartás, amely a mozdulat mögött volt. Jézus az emmausi házban Ugyanis nem magát szolgálta ki, hanem a tanítványait: „Adta nekik..." Az a Jézus ült ott az asztalnál, aki nem egyszer mondotta, hogy szolgálni jött... Szolgálni jött az evangéliummal, az életének teremtésével, új szívek és új életek formálásával, a szeretetnek szívünkbe plántálásá- val, az elnyomottak, az éhezők, a fajuk miatt megkülönodaáldozásával, és feltámadásával. Emmausban a fáradt vándorok szeme akkor csillant fel és akkor tapadt csodálkozva Jézusra, amikor észrevették, hogy az a Jézus van itt közöttük, aki ezt mondotta: „Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál”. A „szent ritmus” mögül felragyogott a SZOLGA arca! Ez volt az igazi ismertető jel! Egy pillanatig se legyen 1967. húsvétján sem kétségünk afelől, hogy a feltámadott Jézus ismertető jele ma is ez: Szolgál közöttünk! Hogy ö él, nem a gótikus ívelésű vagy ultramodern templomok bizonyítják, még csak nem is Spé- ner Fülöp gyönyörű éneke: „Az Ür feltámadott, Diadalmaskodott” és nem számos művészeti alkotás a festészetben és szobrászatban, melyek valamilyen formában a feltámadott Jézust ábrázolják. A feltámadott Jézus ismertető jele ma is ez: Szolgál a bűnbocsánat evangéliumával, testének és vérének ajándékozásával, szívbeli békesség megböztetettek mellé való odaál- lásával, a világ békéjének munkálásávaL Jézusnak ezeket a szolgálatait elsősorban azok „veszik észre” és azok „ismerik fel” Öt magát, akik, mint az emmausi vándorok, „közösségbe” jutnak vele. Emmausban, amikor „megtörte a kenyeret”, Jézus közösségre lépett házigazdáival és amikor ők is elfogadták ezt a közösséget, akkor „nyílt meg a szemük”. Hogy Jézus ma is él és szolgál, azok számára lesz valóság, akik hit által közösségben élnék vele. Akik az úrvacsorában elfogadják szolgálatát, azok „ismerik fel” a szolgáló Ür arcát. Akár az emmausi vándorok. A feltámadott Jézus az ő szolgálatát ma elsősorban az egyházon keresztül végzi. Az egyház az ö „teste”. Az egyházon keresztül azonban csak akkor tud a feltámadott Jézus szolgálni, ha az egyház engedelmes neki. A földön élő egyház a történelem folyamán gyakran feledkezett meg arról, hogy neki engedelmes eszköznek kell lennie a „Fej”, a Krisztus szolgálatában. Gyakran esett áldozatul annak a kísértésnek, amely uralkodásra ösztönözte. Az inkvizíciókat, kereszteshadjáratokat, vallásháborúkat folytató vagy a „két kard”-ot forgató egyházban nehezen lehetett felismerni a feltámadott Jézus arcát. De fél lehetett ismerni ott, ahol betegekhez lehajoltak, éhezőket megelégítettek, sírókat megvigasztaltak és al»l a békét munkálták, vagyis ahol, az egyház tagjai a szolgáló Krisztus engedelmes esz közeivé váltak. Miféle egyházon keresztül „ismerhető fel” ma is a fel támadott Jézus arca? Csak azon az egyházon keresztül, amely önmagáról elfeledkezve áldozatosan szolgál! Mivel? Először is az Isten bűnbocsátó szeretetsről szóló evangélium hirdetésével, aztán a szentségeknek Krisztus rendelése szerint való kiszolgáltatásával. De nemcsak ezzel! Hanem a szeretet gyakorlásával az élet egész területén, az igazságosság és béke munkálásával az emberiség nagy családjában, a háború kiküszöböléséért folyó harccal és azzal a munkával, amelynek célja, hogy eltöröltessék mindenfajta megkülönböztetés ember és ember között a világ minden részében. Ahol az egyház így szolgál, ott „tűnik elő” annak az élő Jézusnak az arca, aki ezt mondotta: „Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál”. Ahol Jézusnak ez a „mozdulata” feltűnik az egyház szolgálatában, ott hangzanak el majd ilyen vallomások: Jézus él! D. Káldy Zoltán IMÁDKOZZUNK Mennyei Atyánk! Amilyen bánattal néztünk Nagypénteken Jézus Krisztusnak keresztjére, olyan örömmel nézünk most drága Megváltónk üres sírjára. Ama szomorú napon a halál és enyészet ülte diadalát, itt most az élet diadalmaskodik. Köszönjük Edesatyánk, hogy örökké élő Megváltót adtál Fiadban és a Benne vetett hitünk diadalmas erő a mi számunkra. Most érezzük, hogy Te nem holtaknak, hanem élőknek vagy örök szent Istene. Bizonyosak vagyunk, hogy a mi Megváltónk él és utoljára megáll a mi koporsónk felett, hogy megnyissa számunkra az örökélet országának az ajtaját. Atyánk, dicsőítünk, hogy élő Krisztust adtál nekünk, hogy mi is, most is hallhatjuk a boldog húsvéti örömhírt: a megfeszített názáreti Jézus nincsen itt, feltámadott! Vezess el minket élő hitre, hogy boldog részesei lehessünk a köztünk munkálkodó Krisztus szerctetének és áldásának. Add, hogy ez a hit buzdítson Irántad, örök hálára, tegyen állhatatosakká a kísértés óráin és vigasztaljon a nyomorúság idején. Űr Jézus Krisztus! Köszönjük Néked, hogy feltámadtál és megkezdted országodban uralkodásodat. Légy a mi életünk számára is feltámadás, új életkezdet. Szánj meg bennünket, támadj új életre lelkűnkben. Légy bennünk megszentelt, tiszta és igaz életté, mert érezzük, hogy élsz és itt vagy közöttünk. Szólsz hozzánk, irányítod lépteinket, megbocsátod bűneinket. Erősítsd meg szívünket a feltámadás hitében, hogy ne féljünk a haláltól, hanem az a boldog érzés töltsön el bennünket, hogy földi vándorlásunk után Veled lehetünk az Udvözültek honában, az örök atyai hajlékban. Édesatyánk, hallgasd meg imánkat és adj örök húsvétot mindnyájunk számára Krisztus feltámadásában. Ámen. Húsvéti köszöntés Amint angyali üzenet adta hírül Jézus Krisztus születését, ugyanígy angyali szó adta hírül a boldog húsvéti üzenetet is: Jézus Krisztus feltámadott! Az az Űr Jézus Krisztus, Aki az emberért megszületett, Aki az emberért vállalta a szenvedést, a töviskoronát, a kereszthalált, az emberért — értünk — fel is támadott. Halálával és feltámadásával legyőzte a sátánt, a bűnt és a bűn büntetését, a kárhozatot, és utat nyitott számunkra az örök élet, az üdvösség felé. A feltámadott Úr Jézus Krisztus áldja meg gazdagon húsvéti ünneplésünket! Ajándékozzon meg bennünket Szentleiké vei, hogy erősödjünk a hitben, felebarátaink és az egész teremtett világ szeretetében. Minden kedves Olvasónknak Istentől megáldott húsvéti ünnepeket kívánunk! SZERKESZTŐSÉG utfyer SÖiárten monbía HÚSVÉTKOR Róm 4, 25 A Szentírás nem hazudik, amikor arról tanúskodik ebben az igében, hogy Krisztus Urunk meghalt és a harmadik napon feltámadott, most Isten jobbján ül az örökkévalóságban, ahol azonban nem az angyalokkal játszadozik és nemcsak azzal törődik, hogy ö boldog, hanem a mi bűneinkért halt meg és a mi mcgigazulásunkért támadt fel. És azért ült a Felséges jobbjára, hogy Főpapunk legyen, hogy képviseljen bennünket és az utolsó napon feltámasszon bennünket a halálból. Krisztus tehát nemcsak azt érte el halálával és feltámadásával, hogy megszabaduljunk a bűn hatalmától, hogy igazak és szentek legyünk, hanem abban is bizonyosak lehetünk, hogy feltámadunk az örök életre és boldogságra — ha hiszünk Benne! pm Hiszem a test feltámadását Az Apostoli Hitvallás utolsó két mondata a test feltámadásáról és az örök életről nem afféle hangulatos záróakkord, amely a stílusos befejezés kedvéért nem hiányozhat, akárcsa.k szép dobozról az átkötő selyemszalag, de azért nem tartozik a lényeghez. Éppen ellenkezőleg! Olyan, mint egy hosszú, hatalmas, óriási teherbírású híd végső szakasza, mely az utolsó pillértől a túlsó partra vezet. Nélküle nem híd a híd, mert csak közelít a célhoz, de tulajdonképpen megcsal. Ám Jézus Krisztus halála és feltámadása nem ilyen hibás konstrukciót ad a lábunk elé! ö teljes munkát végzett, melynek érvénye, hatóereje nem jár le évtizedeinkkel. Figyeljük csak meg, milyen erélyesen figyelmeztet Pál apostol (1 Kor 15, 19): „Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk!” E hit nélkül olyanok vagyunk, mint akik abban a tudatban vágnak neki az óceánnak, hogy üzemanyaguk csak háromnegyed útig elég. Jó ezt meggondolniok azoknak, akik egy olyan kis kaliberű Istenben hisznek, akit — bocsánat az okkal erős kifejezésért — életük foltozóvargájává alacsonyítanak. Képesnek tartják arra, hogy itt-ott segít, vigasztal — de ezzel aztán vége is „hitüknek”. Az ö „istenük” tudománya elfogy a földi lét határán, hiszen saját gyarlóságuk kereteibe szűkítették. A keresztyén ember azonban az Élő Isten teljes igéjére támaszkodva vallja: Hiszem a test feltámadását! Ennek a „hátoldala” azt jelenti: ez nem vágyálmaim, vagy kegyes okoskodásom végeredménye, ezt nem értelmem, kutatásaim, következtetéseim adták nekem — akkor változható, ingatag talajon állnék. „Hiszem” — ez azt jelenti: ráhelyezkedem Isten Kijelentésére, egész szívemmel-életemmel „ráállok” a nagy Ígéretre, azt tartom hűnek és mindenekfölött megbízhatónak, egész emberi mivoltommal arra épülök rá, abba gyökeredzem, abból táplálkozom, arra mondok igent érzületemben s magatartásomban. Micsoda vigasztalás, gazdagság és erő rejlik abban, hogy ezt nem én, nem te, nem Mózes, Pál vagy Péter produkálta, nem zsinatok találták ki, nem bölcsek gyülekezete jött rá, hanem Isten jelentette ki s én ezért hihetem bízvást, mert ég és föld elmúlnak ugyan, de az ő igéi soha el nem múlnak! Ebből azonban az is világos, hogy nem akármit hiszek; válogatás nélkül, összevissza. A hit a jó beirányozódottság rendje. Hiszem a test feltámadását! Hogyhogy a testét? — kérdezheted. Talán ott 5* hatvanöt kilós és 170 centis leszek? Erről persze szó sincs. Efféle képzeteket így utasított el Jézus: „Tévelyegtek, mert nem ismeritek sem az Írásokat, sem az Isten hatalmát. A feltámadáskor olyanok lesztek, mint az Isten angyalai a mennyben.” (Mt 22, 29—30). A „test" a Biblia szóhasználatában többnyire azt jelenti: az ember, mégpedig a bűne miatt Istentől elszakadt ember. Tehát: az eredeti bűn nélküli, tiszta emberséget adja meg Isten a feltámadásban, de olyan tökéletességben, amely kizárja az újabb elbukás lehetőségét. „Lelki testünk” lesz. a Krisztuséhoz hasonló. (1 Kor 15, 44; 1 Jn 3, 2). Mondhatnánk „mennyei létformát” is, de sokkal találóbb szavakkal sem foghatnánk meg azt, amit „szem nem látott, fül nem hallott, emberi szív meg sem gondolt’'’ (1 Kor 2, 9). A „test” kifejezés minden esetre utal még arra is, hogy nem valami szellem-társadalmat hív létre a feltámadás. De hogy az a minden fantáziát meghaladó új emberség milyen is lesz közelebbről, arról „műszaki leírást” hiába is kívánnánk, mert azt csak „mennyeiül” lehetne „elmondani”, ennek felfogására pedig földi létformánk képtelen. De mit jelent az, hogy a testnek feltámadását hiszem? Jelenti először is azt, hogy a halál komoly dolog, radikális törést jelent az emberi létben. Tehát nem amolyan át- sétálást az örökkévalóságba, ahogyan görög filozófusok tanították „a lélek halhatatlanságát”. Az a halhatatlanság, illetve „romolhatatlanság”, amelyet a Szentírás tanít (1 Tim 1, 10), a Jézus Krisztussal való szétszakíthatatlan összekötöttség. Ennek alapja pedig az ö feltámadása: „Mert én élek, ti is élni fogtok!” (Jn 14, 19). Hogy a hitben elhunytak a feltámadásig „hol” vannak, hogy Pálnak erre vonatkozó kifejezése: „Krisztussal lenni”, — ami „mindennél jobb” (Fii 1, 23) —, valamilyen tudatos létet jelent-e, arra nézve egyértelmű eligazítást nem ad az Ige. De nem kell fájlalnunk, hogy kíváncsiságunkra nem kapunk olyan választ, amilyet emberi logikánk óhajtana mert Jézus Krisztus ennél minőségileg többel biztatja azokat, akik itt e földön nyomába szegődtek s a hit naponkénti nemes harcában követték őt: „Aki énbennem hisz, ha meghal is, él!” (Jn 11, 25). S abban bizonyosak lehetünk, hogy hitünk célhoz erese, a feltámadás sokkal nagyszerűbb és dicsőségesebb lesz, mint amilyennek valaha bárki is elképzelhette. Bodrog Miklós CUtUt halottak voltunk a. vétkek a ICmotu&sal együtt itjegc levenne#. *
