Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)
1967-02-19 / 8. szám
FELEBARÁTOM MINDEN EMBER! ISTEN IGÉJE szerint egy Atyának gyermekei, egymásnak pedig testvérei vagyunk. A Szentírás szerint bűn a másik ember, a másik nép, a másik emberfajta iránti gyűlölet. A szeretet viszont nem ismer társadalmi korlátokat, népi vagy faji előítéleteket: hiszen Isten az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette! A krisztusi szeretetben „közelivé” lesz számunkra még a legtávolabbi ember is, akár gondolkodásában, akár térben vagy időben van távol tőlünk! A REFORMÁCIÓ NAGYSÁGA nemcsak abba van, hogy tiszta fénnyel ragyogtatta fel újra a keresztyénségben Isten kegyelmének nagyságát, Krisztus keresztáldozatának végtelen értékét, a bűnbocsánatit nyert hit erejét. Nagyságához hozzátartozik az is, ahogyan újra megtanított a felebaráti szeretet mindennapi feladataira a családban, a társadalomban, a világban. „Felebarátunk minden ember, különösen pedig az, aki a segítségünkre szorul” — ezt Luther, a reformátor, mondta. De azt is ő állapította meg, hogy „aki elmegy a felebarátja mellett, az Isten mellett megy el”. Ma a keresz- tyénség történetének olyan korszakában élünk, amikor ránk különösképpt i is az a feladat vár, hogy a szeretet szű- kebb és szélesebb körű tetteiben bizonyítsuk meg hitünk valóságát és erejét! NÉPÜNK ÉS AZ EMBERISÉG SZERETETE szorosan összetartoznak a felebaráti szeretetben. Hozzászoktunk ahhoz, hogy amikor ezt halljuk: „felebaráti szeretet”, csak a közvetlen környezetünkre gondoljunk. Arra, hogy hálásak legyünk öreg szüléinknek, segítsünk a baleset áldozatán az utcán, legyen jó, vigasztaló szavunk a síróhoz, a gyászolóhoz. De éppen az, amit a reformáció például a jól, hűségesen végzett napi munka „istentiszteletéről” tanít, hatalmasan kitágítja a felebaráti szeretet körét a nép, a társadalom egésze felé! Legutóbb ezeken a hasábokon éppen arról volt szó, hogyan fordul oda keresztyén szeretetünk a hivatásban és a társadalomban való közhasznú tevékenységen át a „tágabb család”, népünk felé, és a „tágabb otthon”, hazánk felé. A keresztyén szeretet azonban még itt sem éri el határát. Messzebbre néz és még nagyobb feladatokat lát maga előtt. Szeretetünk átöleli az egész földet. Csak úgy szerethetem igazán felebarátomat, Téli pillangó Ugyan ki ne emlékeznék rá, hogy az elmúlt nyár valamelyik zivataros délutánján egy szarvaslepke megriadt a sár- kányszárnyű felhőktől és berepült egy nyitott ablakon? A lomtár-szoba fóliáns illatú csendjében, tovatűnt mazurká- kon merengő báli legyezők között, petéket rakott. Vízkereszt harangjai zúgtak, amikor Nelli kisasszony egy dermedt, bordó-fekete szárnyú pillangót talált valamelyik díványpárna fakó pamutvirágain. Amikor feléledt, mézet rakott elé babaedényben, porcukrot hintett az ágyelő jegesmedvebőrére, feltette a kis karácsonyfa üvegdíszei közé — de az bénán, szomorúan gubbasztott —, nézte, mint folytatódik a tetők hava a mögötte álló téli égben. Éjszaka azonban felriadt — talán egy virág hajlott le álmában alatta, vadul repdesett a sötétben. Nelli kisasszony érezte a suhanó kis szelet, amit szárnyai kavartak az arca körül — nekirepült az ablaknak, elájult egy-egy percre, de aztán újra kezdte. Harsány, meglopott melegű januári napfény szikrázott kint másnap reggel — melytől nem fél a hó, melynek nem hisz a veréb. De a színes kis féreg, aki a távoli tavasz kezéből hullt ide, hitt a hideg kacagásnak, megbüvölten, remegve vágyakozott utána. Nelli kisasszony félszegen álldogált mellette a babatállal és tudta, hogy a pillangók végzetszerűen hisznek a csalóka téli napnak — meleg és méz helyett azt válasszák és hóban, vagy egy ilyen öregkisasszony szobában hűlnek ki a rövidke röpdösés után. Értőn, fájdalmasan kitárta az ablakot. Turchányi Sándor mind a testvéreink! Nem mondhatjuk azt, hogy „távo- liak”. Imádságainknak, szere- tetünknek, felelősségünknek éppúgy kell feléjük is fordulnia, mint a körülöttünk élők felé. A bűnbocsánat hite és a keresztyén szeretet legszélesebb ■ felelőssége elválaszthatatla- I nők egymástól. Isten naponkénti, megbocsátó szeretete arra indítja a keresztyéneket, hogy legyenek fáradhatatlanok a szeretet közeli és távoli feladataiban. A reformáció jubileumi évében legyen világossá előttünk a reformációnak ez a tanítása. És ami még több, legyen életté is közöttünk! Dr. Nagy Gyula Mikler Gusztáv nyugalomba vonult aki a közelemben él, ha benne szeretek minden embert, minden népet és minden emberfajtát, aki itt él ezen a földgolyón! AZ EMBERISÉG KÖZÖS SORSA a XX. század második felében egyre inkább átmegy a népek, a világ köztudatába. A Keresztyén Békekonferencia egyik felhívása úgy fejezte ki ezt, hogy a Földön vagy együtt él, vagy együtt pusztul el az emberiség. Jól tudjuk, hogy ami ma a világ egyik sarkában történik, az rejtett vagy világos összefüggések folytán hatással lehet a világ másik sarkában élőkre, mindennapi életünkre, a gyermekeink jövőjére is! A vietnami háború azért nem engedheti ki egy percre sem a hatása alól a népek és az egyházak lelkiismeretét, mert jól tudjuk: az ott lehulló bombák és fellobbanó lángok napról napra embertestvéreink ezreit pusztítják el kegyetlen szenvedések közt, és a világ többi millióinak, a népeknek és népünknek az életét, jövőjét is fenyegetik. Ha a keresztyének szeretete ma igazi szeretet, akkor a távoliakat éppúgy szeretniük kell, mint a közelieket! A napalmbombák összegégettjei, a fejlődésben elmaradt országok éhezői, elnyomottjai, írástudatlanjai, a faji megkülönböztetés áldozata^ — bármilyen távol legyenek is térbelileg — mindE SZÓNAK CSENGÉSE teljesen más a mi fülünkben, mint volt az ókorban. Az egykor világi használatú kifejezés belekerülve a Szentírásba, azon keresztül egészen egyházi jellegűvé vált. Csak az egyházi nyelvezet használja. A keresztyén emberek a Jézus életéről szóló négy újszövetségi iratot értik rajta. A szó a Krisztus születését megelőző időkben közismert volt az antik világban. A nép egész életét átfogó örvendetes híradásokat jelentette. A győzelem hírét, mellyel diadalmas csata után lovas hírnök vágtatott haza, és elfúló hangon kiáltotta az „evangéliumot”: győztünk!. Űj császár születését és trónra lépését hírnökök serege vitte hírül a birodalomban. Ezeket a híradásokat is evangéliumoknak nevezték, s az új uralkodóval boldog kor és tartós béke beköszöntését várták. Az örömmondó követ az Ószövetség lelki magaslatain is megjelent, más szerepben és másféle hírrel. A babiloni száműzetésben sínylő Izraelt prófétai szó vigasztalja: a szabadító Isten uralma alatt békében, boldogan élhet majd hazatérő népe. (És 52, 7—8.) EZ A VILÁGI ÉS ÓSZÖVETSÉGI kettős háttér jelenik meg az Újszövetség „evangélium” szava mögött. Most már értjük, hogy miért volt alkalmas ez a görög kifejezés mindannak megjelölésére, amit Jézus hozott a földre. Jézus megváltó munkája kezdetéről olvassuk Márknál: „Elment Jézus Galileába, és hirdette Isten evangéliumát: itt az idő, elközelgett az Isten országa” (1, 15). Az evangélium szó korszerű módon, az antik pogány embernek is közérthetően jelezte: Jézus Krisztussal új korszak kezdődött, Isten boldogító uralma. Ennek gyors kibontokozását és teljességét sietve várták az első keresztyének. Mi már tudjuk, hogy kezdete és beteljesedése között hosszú idő múlik, az emberiség történelme, amelynek ma is sodrában vagyunk. A Jézus ajkáról hangzó evangéliumot tettek igazolták munkásságában. „Amikor Keresztelő János meghallotta Krisztus cselekedeteit, üzenetet küldött neki: Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk? Jézus így felelt: Menjetek el és jelentsétek Jánosnak, amiket hallotok és láttok: a vakok látnak, a sánták járnak, a poklosok megtisztulnak és a süketek hallanak, a halottak feltámadnak ...” (Máté 11, 2—5.) Csupa olyan felvillanó fényjel, melyet a próféták a messiási korban, Mikler Gusztáv szentendrei lelkész elérte a nyugdíjkorhatárt és egészségi állapotára való tekintettel nyugdíjazását kérte. Hosszú szolgálata mögött nehéz évek és sok-sok ezer kiloIsten eljövendő uralmától vártak. JÉZUS tehát nemcsak hirdette, hanem tetteivel meg is mutatta ennek az örömhírnek a valóságát. Különösen halálával és feltámadásával megvalósította Isten szabadítását a bűntől és haláltól, s adta meg a hátralevő végső, nagy és teljes, az emberiséget és a mindensé- get magában foglaló szaba- dításának reménységét. Joggal lett tehát az Újszövetségben az „evangélium” szó konkrétabbá, meg- foghatóbbá és közelibbé „Isten uralma” általános meghirdetésénél: Jézus Krisztusról szóló örömhírré vált. Ebben az értelemben használja az egész Újszövetség. Krisztus evangéliuma: a róla szóló örömhír, mely átfogja egész életünket születésünktől halálunkig, s azon túl is, minden embert, az egész világot. Amikor Pál apostol az „én evangéliumomról” szól, az „én” szóval csak a hírnököt jelzi, az ő személyét, szavát, írásait, életét, szolgálatát, mely hordozza — viszi az akkor ismert világ szélső határáig, az örömhírt Jézusról. A MÁSODIK SZAZAD folyamán a keresztyén egyház összegyűjtötte azokat az iratokat, amelyek a Jézus életéről szóló örvendetes híradást tartalmazzák. A Máté, Márk, Lukács, János nevével ellátott négy iratot egy közös címbe fogta össze: „Evangélium”. Az egyes iratokat pedig így különböztette meg címükben: Máté szerint, Márk szerint, Lukács szerint, János szerint. Így lett azután jóval később az „evangélium” szónak e négy újszövetségi iratot megjelölő jelentése is. De ebből az ősi címadásból is nyilvánvaló, hogy a négy evangélista iratát tekintve ugyanarról van szó, mint amit az egész Újszövetségben az „evangélium” szó jelent. Egy evangélium van: a szóban és írásban, mai prédikációban és a négy evangéliumi iratban meg az egész Újszövetségben, az egyház 1900 évének minden elmondott vagy leírt bizonyságtételében hangzó örvendetes híradás: Jézus Krisztus születésének, életének, tanításának, tetteinek, halálának, feltámadásának, Istenhez menetelének, láthatatlan jelenlétének, és eljövendő megjelenésének örömhíre! A keresztyének örömhírmondók és örömhírvevők mindig és mindenütt. Veöreös Imre méter húzódott meg. Három helyen volt gyülekezeti lelkész, Csillaghegyen, amelyhez akkor Szentendre és környéke is tartozott, a dunaharaszti misszióban, majd „hazatért” ismét az időközben megszervezett szentendrei közösségbe. Minden egyházi felettese tudja róla, hogy mennyire pontos ember volt. Kimutatásai egyszerűek, világosak, hibátlanok. Egyéniségében szerény és alázatos, a szolgálat nehéz terhét mindig örömmel hordozta. Mindig keveseknek prédikált nagy hűséggel, s a szórványban élő gyermekek számára emlékezetes marad az atyai hang, amellyel őket oktatta. Mint a többi szórványlelkész, évtizedeken át sohasem ülhetett le családjával vasárnapi vagy ünnepi asztal mellé, mert akkor mindig úton volt és vagy élvezte híveinek vendéglátását vagy „tarisznyából evett”, i Lassú szavú, de igen jó elbeszélő. Fiatal' korának élményeitől kezdve már régen elhaltakról vagy már nagyon öregekről számtalan epizódot tud feleleveníteni, emlékei szinte „történelmi tárház”-at töltenek meg. Hatalmas baritonjával betöltötte a kis termeket s ez a hang csak akkor kezdett csendesedni, amikor erre a szíve figyelmeztette. A szentendrei gyülekezet és szórványai külön-külön vettek tőle búcsút. Pomázon egy mesekönyvet kapott, hogy abból olvasson majd a most még négy hónapos unokájának. Szentendrén, az egyetemes imahét utolsó estéjén a gyülekezet felügyelője, Szabó László, a reformátusok nevében dr. Pásztor János lelkipásztor és a gyülekezeti énekkar köszönték meg eddigi szolgálatait. Február 5- én, vasárnap délelőtt Várady Lajos budai esperes köszöntötte az egyházmegye és a lelkészi kar nevében, átadva a Lelkészi Munkaközösség ajándékát. Ugyanakkor vezette be hivatalába helyettes lelkészként Szirmai Józsefet, kívánva a szolgálat folytatására Isten áldását. Mikler Gusztáv lelkésztestvérünknek pedig áldott pihenést kívánunk, sok nagyapai meséhez sok napot és évet. Horváth András TEMPLOMOKAT BOMBÁZNÁK Lord Russel angliai filozófus — mint tudjuk —, igen neves és tekintélyes emberekből különböző bizottságokat hozott létre Londonban, amelyeknek az a feladatuk, hogy a vádlottak padjára ültessék az amerikaiakat Vietnamban elkövetett háborús bűneikért. A második számú bizottság sajtókonferenciát tartott Hanoiban, és ezen többek között a következőket jelentette ki. Január 29-én Than Hoa lakónegyedeit támadták az amerikai repülők. „Mi is tanúi voltunk, amikor az Egyesült Államok pilótái másodszor is megtámadták azt a kórházat, amelyből az első támadás után a személyzet elszállította a betegeket, akik az első támadás következtében súlyosan megsebesültek. Az első hullámban megsebesültek mind meghaltak a második támadás következtében.” Arra a kérdésre, hogy bombáznak-e az amerikaiak polgári lakónegyedeket is, azt válaszolták a bizottság tagjai, hogy templomokat és pagodá- pat pusztítanak el az amerikaiak, kórházakat és iskolákat bombáznak, piacterek és lakónegyedek dőlnek romba a bombatámadások nyomán. Behar professzor mint a csoport vezetője abban foglalta össze a bizottság tájékoztatását, hogy tanúi voltak az amerikaiak borzalmas háborús bűneinek, de ugyanakkor azt is látták, hogy a vietnami nép hisz a győzelemben. Bibliai ábécé:„evangélium” Fogjuk meg — és vigyétek? Mostanában világszerte divattá lett a házasság és a családi élet, a gyermekáldás és az elválások kérdése. Nyugati egyházi összejöveteleken azon törik a fejüket, hogyan lehetne csökkenteni a misszionáriusok felvilágosító segítségével is a színes bőrű népek rohamos szaporodását. Egy svájci református egyházi lap nyugat-németországi források' alakján cikksorozatban tárta fel a szerelmi, precízebben a nemi élet korszerű szemléletét, mely élesen elhatárolja az egyre kevesebb fizikai munkát végző modern ember fokozódó igényét a szerelmi élet szórakoztató és pihentető örömeire — a gyermekáldás vállalásától. Itthon, nálunk is egyre több szó esik ezekről a problémákról. Az országgyűlésen a költségvetési vita során is egy római katholikus pap-képviselő emelte fel szavát a születések csökkenése ellen, illetve a gyermekáldás fokozása érdekében. Ezek a kérdések: a család, a szerelem, a gyermekáldás kérdései egyre inkább valódi erkölcsi kérdésekké lesznek a mai ember életében. Az elmaradott népeknél a vak ösztön és az ősi szokások szabályozzák — úgy ahogy — őket. A művelt embernél azonban az erkölcs hovatovább nem jelent vak ösz- lönösséget, ősi szokásokhoz való ragaszkodást, niég kevésbé sovinizmust, hanem tudatos felelősségvállalást az élet, az adott problémánál: a házasság és a gyermekáldás gondjaira nézve. SCHOPENHAUER a múlt században még lehetett azon a véleményen, hogy a szerelem nem más, mint a természet csalétke, mellyel az önző és tudatlan fiatalokat ravaszul rászedi a családi életre. Ma már azonban a fiatalok idejekorán tisztában vannak a szerelem kellemes és kellemetlen titkaival egyaránt. Hamar megismerik a tudománynak azokat a vívmányait is, amelyek megóvhatják őket a szerelmi élet kellemetlen következményeitől. Vegyük észre: az ember erkölcsi fejlődésének nyilván eddig soha el nem ért fokára emelkedik korunkban. Házasságra úgy léphet, családot úgy alapíthat, gyermekeknek úgy adhat életet, hogy előre tisztázhatja, vajon erkölcsileg vállalhatja-e a velük járó gondokat és szenvedéseket, vagyis hogy megvannak-e benne a szükséges erkölcsi feltételek a családi életre. Pontosan úgy vagyunk ezzel is, mint a háború kérdésével: egyre inkább tőlünk, emberektől függ, vajon az életet választjuk-e, vagy a halált. Aki a házasságtól távol tartja magát és a gyermekáldást kerüli, annak persze aligha van erkölcsi jogosultsága másoktól megkövetelni, hogy vállalják azokat. Itt is a jó példa az erkölcsi tanítás aranyfedezete. Ügy ahogyan a hatgyermekes Luther Márton példája nyomán szép családi életükkel jó példával járnak elől a papnőtlenséget és a gyermektelenséget elutasító protestáns lelkészek! Ma már ezen a téren sem lehet hitelesen úgy beszélni, hogy: fogjuk meg és vigyétek! Konkrét állásfoglalást! Dr. Vető Lajos budapesti evangélikus püspök válaszai az ADN kérdéseire február 10-én. 1. Kérdés: Mi a véleménye Püspök Úrnak az NSZK kormányának nyilatkozatáról, mely szerint egyedül ő illetékes a német nép nevében beszélni? 1. Felelet: Magasrangú nyugatnémet egyházi tényezők az elmúlt évben személyes beszélgetések során kilátásba helyezték, hogy Bonn hamarosan rendezni fogja viszonyát a kelet-európai államokkal, ami egyházaink jobb kapcsolatainak kiépítése szempontjából is örvendetes lenne. Azonban a Német Szövetségi Köztársaság kormányának ez az álláspontja, mely szerint „csak ő jogosult és felhatalmazott az egész német nép nevében beszélni”, újabb csalódást okozott azokban, akik velem együtt bízni próbáltak abban, hogy Adenauer és Erhard külpolitikájának kudarcából Kiesinger kormánya levonja a tanulságokat és komolyan, tehát a reális tényekkel számolva akarja Európa békéjét s a kelet-európai szocialista államokkal, köztük hazánkkal a jobb viszonyt kiépíteni. Hiszen az, hogy nyilatkozatával Bonn nem veszi tudomásul a Német Demokratikus Köztársaság tényleges létezését, aligha jelent mást, minthogy nem vállalja az NDK békepolitikáját, vagyis a tényleges határok elismerését, s a jó szomszédi viszonyt a kelet-európai államokkal, tehát éppen azt, ami miatt a békeszerető ember különösen is nagyrabecsüld a Német De« mokratikus Köztársaságot. 2. Kérdés: Ml a véleménye Püspök Úrnak a Szovjetunió ezzel kap« csolatos jegyzékéről? 2. Felelet: A Szovjetunió jegyzéke helyesen mutat rá arra, hogy az NSZK kormányának a két német állam létezésének tényéből kell kiindulnia és le kell mondania minden olyan hatalmi Igényről, mely veszélyezteti a békét, s így lehetetlenné teszi népeink jó kapcsolatainak s ezzel együtt egyházaink jobb kapcsolatainak is az óhajtott kiépítését. Merem remélni, hogy azok a német egyházi vezető tényezők is, akik kölcsönös látogatásaink útján, szeretnék előbbre vinni államaink és egyházaink jobb kapcsolatainak megvalósulását, szintén elégedetlenek kormányuk irreális magatartásával és tekintélyük teljes lat- bavetésével igyekezni fognak az NSZK kormányát jobb belátásra bírni. Hiszen az egyháznak nemcsak elvi általánosságokban kell a béke ügye mellett szót emelnie, hanem konkrét állásfoglalásainak erejével csinálnia is kell a békét OTTO DIBELIUS PÜSPÖK MEGHALT D. Otto Dibelius nyugalmazott evangélikus püspök, január 31-én Nyugat-Berlinben 86 éves korában elhunyt. Dibelius püspök kezdettől fogva részt vett az ökumenikus mozgalomban, 1945—66-ig a Bér- I lin—Brandenburgi Tartományi Egyház püspöke és 1948—61- ig a Németországi Evangélikus Egyház (EKD) tanácsának elnöke volt. Temetése február 6-án volt a nyugat-berlini I Matthäus-templomban. Lapzártakor kaptuk a hírt, hogy özv. dr. Bereczky Al- bertné sz. Bencsik Piroska, dr. Bereczky Albert református püspök özvegye, február hó 8-án, életének 77-ik évében elhunyt. Egyházunk őszinte részvéttel osztozik a gyászoló család, a Magyarországi Református Egyház Zsinata és a Duna- melléki Református Egyházkerület fájdalmában. „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged és te dicsőítesz engem”. (Zs. 50,15) özv. dr. Bereczky Albertné elhunyt
