Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)

1967-10-01 / 40. szám

VASÁUNAP, — »Isten bölcs- szívű és hatalmas erejű; ki sze­gülhetne ellene, hogy épségben maradjon?« (Jób 9,4) Isten böl­csességéről és hatalmáról ta­núskodik egész világunk, és ez­zel együtt egész életünk, ö az, aki irányítja egész életünket, aki ellát bennünket minden jó­val. Akkor is az Ő bölcsessége nyilvánul meg életünkben, ha próbák elé állít, ha keresztek­kel próbálja hitünket. Mindent Tőle kapunk, Tőle függ egész életünk. Éppen ezért értelmet­len és esztelen dolog elfordul­nunk Istentől, mert elfordulá­sunk következménye csak ha­lál lehet. Hagyjuk nyugodtan és bizalommal egész életünket Rá, mert neki célja van min­dennel és mindent a javunkra cselekszik. HÉTFŐ. — »Szereti az igaz­ságot és törvényt; az Ür ke­gyelmével telve a föld.« (Zsolt 35,5) Ha Isten a mi cselekede­teink szerint, azok alapján gya­korolná igazságát és törvényét, mindannyian a halál fiai len­nénk. Isten igazsága azonban abban nyilvánul meg a szá­munkra, hogy Jézus Krisztus váltságművét helyezi a mi cse­lekedeteink elé. Ebben nyilvá­nul meg egyúttal Isten szere- tete és kegyelme is. Enélkül elképzelhetetlen lenne életünk. Így azonban, ha hittel ragasz­kodunk Istenhez, ö veszi ma­gára egész életünk terhét és irányt szab minden cselekede­tünknek. volt arra, hogy eleget tegyen Isten törvényének. Egész éle­tét a bűn határozza meg, ha csak magára van utalva. Ezért mi is, ha azt akarjuk, hogy Is­tent kövessük, szükségünk van a Szabadítóra, vagyis Jézus Krisztusra. Csak az ö segítsé­gével, közbenjárásával lehe­tünk Istennek igazi és hű gyer­mekei. Ez azonban nem termé­szetes dolog. Napról napra szükségünk van az életben a Szabadító segítségére. Min­den nap imádságainkban kell kérni segítségét és közbenjá­rását, mert különben elveszett az életünk. CSÜTÖRTÖK. — »Tartsd meg a te népedet és áldd meg a te örökségedet, legeltesd és magasztald fel őket mindörök­ké.« (Zsolt 28,9) Ezt az imádsá­got nekünk is naponta el kell mondanunk a zsoltárossal együtt. Hiszen nem természe­tes az, hogy élhetünk és szol­gálhatunk, mint Isten gyerme­kei. Isten segítsége és áldása nélkül nem is létezhetnénk és céltalan, üres térben mozgó lenne szolgálatunk is. <3 azt akarja, hogy életünk példa és útmutatás legyen mások szá­mára. Így lesz életünk felma­gasztalt élet és így száll Isten nevére dicsőség. PÉNTEK; —> »Megtudjátok, hogy van ítélet.« (Jób 19,29) Is­tennek ez az ígérete kell, hogy meghatározza földi életünket. Készülnünk kell az ítéletre. Csak úgy élhetünk és cseleked­hetünk, hogy előttünk lebegjen az a tudat: Isten ítélete elé ke­rülünk. Nem, az a feladatunk tehát, hogy felebarátainkat ítélgessük. hanem mi magunk készüljünk az ítéletre. És az ítélet kimenetele már itt és már most dől el. Nem halo­gathatjuk. Csak annak a szá­mára lesz felmentő az ítélet, aki egész életét, minden prob­lémáját Istenre bízza. Enélkül csak rettegéssel tekinthetünk az ítélet elé. SZOMBAT. — »Könyörülj rajtunk, Uram, könyörülj raj­tunk! Mert igen elteltünk gya­lázattal.« (Zsolt 123,3). Ennek a könyörgésnek kell áthatni egész életünket, hiszen, ha megvizsgáljuk azt, rá kell éb­rednünk, hogy gyalázat, bűn és szeretetlenség uralkodik raj­tunk. Mindezt hiába próbáljuk saját erőnkkel levetkőzni, nem megy. Ha egyik percben úgy érezzük, hogy sikerült, a követ­kezőben rá kell ébrednünk ar­ra, hogy mégsem. Ezért, ha azt akarjuk, hogy nyugodt szívvel tekintsünk a jövőnk elé, a vég elé, mi sem mondhatunk, mi sem kérhetünk mást, mint a zsoltáros: »Könyörülj rajtunk, Uram, könyörülj rajtunk!« if j. Kendeh György KEDD. — »Ne indulj a soka­ság után a gonoszra.« (2 Móz 23,2) Az ember számára min­dig nagyon csábító az az út, amely mások által már kitapo­sott, és amelyen pillanatnyilag könnyebbnek tűnik a járás. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az ilyen út a helyes és célrave­zető. Sokkal nehezebb, de éle­tünk számára biztonságosabb és célravezetőbb az az út, ame­lyet Isten mutat számunkra igéjében. Ezen kevesebben, sőt, nagyon is kevesen járnak, de csak ennek az útnak a vé­gén vár bennünket életünk célja, az örök üdvösség. A go­noszok útja, melyen mindig többen jártak, az örök kárho­zatba vezet. Járjunk tehát a nehezebb, de szebb úton. SZERDA. — »Örömmel me­rítek vizet a Szabadító kútfe­jéből.« (Ézs 12,3) Az ember sa­ját erejéből mindig képtelen • |7ff iiX 4 w ui M »i < 1 III 11 II BPHV9B&Jllw [< [ml iLmt r JI A LUTHERÁNUS október hó 1-én, vasár­nap délután a 6 órai is­tentisztelet keretében EGYHÁZZENEI ÁHÍTATOT tart a Deák téri temp­lomban, amelyen Bach- kantáták és -orgonamű­vek kerülnek előadásra. Igét hirdet: D. KÄLDY ZOLTÁN püspök Embertelen kegyesség Mt 12,9—14 Sajnos, van ilyen is. A vallásos emberek között sokan le­hetnek embertelenül kegyesek, ők rontják le az igazi hit be­csületét. ők teszik ellenszenvessé az igazi keresztyénséget is. Az embertelen kegyesek bilincset csinálnak a hitből, holott az igazi hit szabaddá teszi az embert. »Szabad-e?« — vetik fel únos-úntalan a kérdést, s ezzel verik a félelem bilincsébe a hívőt. Az állandó aggodalmaskodás: mit szabad, mit nem — gyötrelmessé teszi az életet, rettegésben tartja az embert. Foly­ton retteg, mikor hág át tilalmakat és korlátokat. Ez benne az embertelenség: az aggodalmaskodás, a rettegés légkörének a megteremtése. Krisztus nem azért jött, hogy bilincset rakjon ránk, hanem, hogy szabaddá tegyen a jóra. Az embertelen kegyesség érzéketlen az ember nyomorú­sága és szenvedése iránt. Emberektől elvonatkoztatva akarja tisztelni az Istent. Holott Istent csak embereken keresztül le­het tisztelni és szeretni. Emberekben lép elénk, azonosítja ma­gát embertársainkkal. »Amit cselekedtek eggyel e legki­sebb atyámfiai közül, énvelem cselekedtétek.-« (Mt 25,40). Sza­bad tehát, sőt, kötelességünk szombatnapon is jót cselekedni, és az emberi nyomorúság enyhítésével tisztelni az Istent. Krisztus gyógyító csodájával szándékosan megtöri a »Jce- gyesek«-alkotta szombattörvényt, hogy széttörje az embertelen Isten-kultuszt. Az embertelen kegyesség álszent. Ha a saját anyagi érde­kéről vagy hasznáról van szó, nagyvonalúan átlépi a törvényt. Ha viszont a másik ember érdekéről, esetleg éppen az életéröl van szó, kicsinyes fontoskodással, szőrszálhasogató aggályos­kodással Istent emlegeti, mintha Isten érdeke szembenállna az ember érdekével. Ez az embertelenség egyenlő az istentelen- séggel, aminthogy a farizeusok részéről istengyilkossággá is fajult. Krisztus halála még az embertelen kegyesség bűnétől is szabaddá tesz. Lopták Gyula — Szentháromság utáni 19. vasárnapon az oltárterítő szí­ne: zöld. A vasárnap délelőtti istentisztelet oltári igéje: Csel 20, 32—35; az igehirdetés alap­igéje: Mt 12, 9—14. A délutáni istentisztelet alapigéje: Préd 4, 8—12. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Október 1-én, vasárnap reggel fél 8 órakor evangélikus val­lásos félóra lesz a Petőfi Rá­dió és az URH hullámhosszán. Igét hirdet: IFJ. HARMATI BÉLA segédlelkész. — A GYÖK-SOPRONI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ­MEGYE gyülekezetei ismét Sátory Vilmost választották meg egyhangúan az egyház­megye felügyelőjévé. — PÉTERT Szeptember 3-án, a gyülekezet templom­szentelési emlékünnepén Soly­már János csömöri lelkész szolgált a gyülekezetben. — SZEND. Augusztus 27-én Missura Tibor vasasi lelkész szolgált a gyülekezetben és megkeresztelte Magyar László saendi lelkész harmadik gyer­mekét: Istvánt. — BÉKÉSCSABA. Szeptem­ber 17-én ünnepi közgyűlés keretében történt meg a gyü­lekezet 40 tagú új presbité­riumának és 100 tagú új kép­viselőtestületének beiktatása és az új tagok eskütétele. De- dinszky Gyula lelkész Mt 9, 37—38 verse alapján szólt az új egyházi munkásokhoz majd Mekis Ádám esperes egyházi törvényeink alapján ismertette a két testület ha­táskörét. Kiss György lelkész beszámolt a gyülekezet életé­ről és a jövőbeni feladatokról. Az ünnepi ülésen Bankó And­rás egyházközségi felügyelő köszöntötte a gyülekezet nevé­ben Mekis Ádám esperest és Dedinszky Gyula lelkészt ab­ból az alkalomból, hogy mind­ketten 25 esztendeje szolgál­nak a gyülekezetben. — MARCALGERGELYI. A gyülekezet szeptember 17-én tartotta szokásos őszi szeretet- vendégségét. Igét hirdetett Szakái Árpád kemeneshőgyészi lelkész. A gyülekezeti énekkar a lelkész feleségének vezetésé­vel énekszámokkal szolgált, a gyermekek pedig énekverseket mondtak. , — BELED. Szeptember 18- án dr. Ottlyk Ernő püspök meglátogatta a gyülekezetei és az esti istentiszteleten prédi­kált — TATA. Szeptember 24-én dr. Ottlyk Ernő püspök meglá­togatta a gyülekezetét és a dél­előtti istentiszteleten igét hir­detett Bocsánatot kérek «.. A mindennapi élet valami menetrendfélét alakit ki az ember életében, melyhez a megszokottság makacsságával ragaszkodunk. Ilyen menet- rendszerű járat az én életem­ben reggel 6 óra 30 perckor a közeli sarki Füszért üzlet meg­látogatása, a napi másfél liter tej, és esetleges egyéb, felesé­gem által felírt apróságok be­vásárlása végett. A mi kis utcánkban minden­kit ismerek, de legjobban azo­kat, akik reggel az üzletnyi­tásra várnak velem együtt a tejkimérésnél s az ebben az időben érkező tejeskifli vásár­lásánál. Ott találkozom nap mint nap azzal a három fuva­rossal. akik a szokott féldecis üvegüket a bolt előtt hajtják fel, de a fiatalasszonyokat, a nagymamákat és néhány ve­lem egytájbeli gondos család­apát, sőt kezükben a tejeskan- csót is megismerem, mint ahogy ők is ismerősként fo­gadnak. Itt szokott ácsorogni az üz­lettel szemben a sarkon Lója, akit látásból mindannyian is­merünk, de aki nem óhajtja tudomásul venni, hogy más ember is van a világon. Kora már élemedett, hiszen való­színűleg elérte már a 22—23 évet. Haja fakószőke, hosszan lenőtt a tarkójára s mint egy középkori harcos sisakjának a tarkóvédő lemeze, simul a ka­bátja gallérjára. Feje búbján, mint a háztető csúcsosodik. míg elöl néhány kacér hullá­mot göndörített a fodrász mű­vész keze, hogy a homlokába hulló kóctömeg mögül azért lásson is valamit, savószínű, közömbös, unott tekintetű sze­meivel. Hosszú lábain térdhez simuló, alul lobogósra szélesü­lő, kopott, rézveretes ceignad- rág, melynek farzsebére »Rifle« szó van írva. Mezítelen lábán Krisztus-saru, szája, mintha állandóan kérődzne, őrli a rá­gógumit. Nem lehet tudni miért áll ott, mire vár, dolgo­zik-e vagy sem, s gondol-e va­lamit, vagy csak éppen van és agyán úgy futnak át a gondo­latok, mint a tiszta kék égen a rohanó kumuluszok. Sokat mi sem törődünk vele, csak ráné­zünk és megyünk a dolgunk után, de egyöntetűleg kialakult róla véleményünk, amit nem írok le, mert úgy is ki lehet találni. Még egypár jellegzetes járó­kelő van, akikkel gyakorta ta­lálkozom s ezek között kell megemlítenem azt a két világ­talant, akik a mi utcánk vége felől jönnek s a Kossuth Lajos sugárúton át a Tavasz utca vé­gén levő csökkent munkaké­pességűeket foglalkoztató Fo­nalmentő Vállalathoz járnak dolgozni. Egy idős férfi és egy középkorú nő, akiknek maga­tartására ráíródott a világta­lanok óvatossága, szerénysége és félszegsége. Megállnak a sarkon és fehér botjukat ma­guk előtt tartva várják, hogy valaki átvezesse őket a forgal­mas úttesten. Szólniuk nem kell, mindig akad önként vál­lalkozó, aki időt szakít erre az apró figyelmességre. Mostaná­ban a férfi nyugdíjba mehe­tett, mert bár együtt jönnek a sugárútig, onnan csak a nő megy tovább, miután valaki vállalta az átvezetését. Az idős férfi fejét kicsit oldalt hajtva várja, amíg átérnek a túlol­dalra s aztán megnyugodva fordul vissza és fehér botját maga elé tartva megindul ha­zafelé. A minap már a boltból visszafelé jöttem és vártam, hogy a forgalom mikor csön- desedik annyira, hogy át tud­jak menni az úttesten, amikor velem szemben a másik olda­lon a világtalan pár a sarokra érkezett s megállt. Tétován álldogáltak s figyelték a roha­nó autók robogását. Egyszer csak feltűnt Laja az ő szokott flegma modorával, kezeit zsebre dugva, kérődző szájjal, álmos, unott kifejezésű szemekkel. Megállt mellettem és pillantása kusza haja alól végig söpörte az utcát. Az­tán ... Nem akartam hinni a szememnek, de éppen ránéz­tem és csodálatos változásnak lettem a tanúja. Szemeiből el­tűnt az unott kifejezés. A sa- vószinű szemek kékesszürke, éles, tiszta tekintetűvé váltak. Egy körültekintő pillantás és már átsietett az úttesten s gyöngéden megfogta a világ­talan nő könyökét s pár szót szólva hozzá, megindultak át felém az úttesten. Laja sze­meiben valami gyöngéd, sze­líd fény. Megfontoltan lépke­dett hosszú, ceignadrágos lá­baival s a forgalmat figyelve, biztosan és óvatos lassúsággal vezette védencét, míg a gya­logjárda biztos révébe nem ér­keztek. Akkor gyorsan félre­lépett s szinte riadtan körül­nézett, hogy látta-e valaki »gyönge pillanatát«, s a másik percben már megindultak rá­góizmai, őrölte a rágógumit és kezeit zsebre dugva, lassan, unott kifejezéssel bárgyú sze­mein, elcsoszogott... Egész lényemen valami cso­dálatos érzés futott keresztül. Mintha a borult égből egy vi­dám napsugár szökött volna a földre. Olyat láttam, ami nem mindenkinek adatott meg. Be­leláttam valakinek a leikébe és ez a lélek egészen másnak bizonyult, mint amilyennek tartottam. Olyan jólesett rá­döbbenni, hogy milyen nagyot tévedtem; arcomon jókedvű mosollyal, de egy kis szégyen­kezéssel is, csak annyit mor­moltam: Bocsánatot kérek ... Mellettem csodálkozva néz­tek rám, hogy mit beszélek magamban. Bánkfalvy Gyula Megöltek egy fát Mindig valamiféle áhítat fog el, ha az erdőt járom. Elnézem a százados, öreg fákat, és arra gondolok, hogy a fa örök éle­tű. Ha valami féreg ki nem kezdi, ha valami csapás nem éri, tulajdonképpen sohsem hal meg. Nézem az évgyűrű­ket, a sok vihart látott ráncos törzset: egyre új ágakat indit az életbe. Maga meg áll szál­egyenesen vagy hajlotton, de dacol az idővel. Nézem a be­hegedt sebeket. Némelyik seb csúnya lehetett; nagy vágás helyét mutatja. Ha nem kap újabb sebeket, talán örökké élni fog. Szerettem a nagy, árnyas fá­kat, amelyek itt álltak az út­test szélén. Életük előttem ját­szódott le. Láttam őket reggel, munkába indulásomkor, és es­te, amikor hazatértem. Láttam őket az út porától beszennye- zetten és esőmosta zöld tiszta­ságban. Láttam őket kopáran télen, fiatalon, virágban ta­vasszal és lombkoronával ki­teljesedve nyáron. Láttam őket azon a reggelen is, amikor ott feküdtek vala­mennyien kidöntve a földön. Világos, nyers fájuk sárgás­fehéren világított, ágaikon er­nyedten lógtak a levelek. Gyö­kerüktől elvágva ott hevertek az útszélen. Döbbenten néztem a fatesteket. A közlekedés za­ján is átütött sírásuk. Sírtam velük magam is: kivágták a fákat, kivágták a fákat! Múltak a napok. Lassan megbékéltem, mint a gyászo­lók, akiknek sebét a múló idő begyógyítja. Tavaszra csoda történt. A járda szélén húzódó kicsinyke földsávba fákat ültettek. Gon­dos kezek apró karókat tűztek a zsenge fák mellé, hozzájuk kötözték őket, hogy a vihar le ne törhesse a törékeny törzset, hogy megkapaszkodhasson, amíg gyökeret nem ereszt. Amikor reggel munkába in­dultam, megint kipiroslott szi­vemben az öröm. Megjöttek a fák, megjöttek a fák! Gyermekek és öregek öntöz- gették az új kis jövevényeket, hogy megszerettessék velük új otthonukat. Este, amikor haza­igyekeztem, megálltam az utca elején és gyönyörködve néz­tem, milyen szép, egyenes rendben sorakoztak. Azután megjelent az első pár levél. Egyik korábban hajtott, a má­sik megkésve. A már-már megszakadt élet gyökeret eresztett, az a kicsinyke föld­sáv a járda szélén magához ölelte az új jövevényeket és küldte a táperőt a mélybőL Futott az életnedv a kis, fej­letlen testen át és nyomában kihajtott a levél. Nyáron apró lombkoronát hordtak az ifjú fák. És most, az ősz küszöbén, pontosan a házunk előtt, apró bogyók pi- roslottak a zöld levelek kö­zött. önző boldogságomban úgy éreztem, mindez éppen az én kedvemért történt, hogy éppen ez, ez az egy fa hozta első »gyümölcsét«. Szép volt az idei nyár. Vi­har ritkán járt felettünk. A nap sok sugarat pazarolt ránk. Az az augusztusi éjszaka is csendes, szép volt, amelyen a tragédia bekövetkezett. Semmi vészjel nem volt. Este még ott piroslott a kis fa a neonfény­ben. Reggelre derékba törve, halotton meredt a földre... Munkába indultam, mint máskor. Autók suhanták mel­lettem az úton, az emberek futva igyekeztek előttük át a túlsó oldalra. Sietni kell, mert a lámpa gyorsan vált. Én meg mentem közöttük, szomorú szívvel vittem a tragédiámat, amelyről úgy éreztem, vala­mennyiünké: valaki megölt egy fát, valaki megölt egy fát! Gyarmathy Irén — A NYUGAT-BÉKÉSI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ­MEGYE lelkészi munkaközös­sége szeptember 13-án Oros­házán tartotta ülését Ben kő István bevezető áhítata után Tátrai Károly Erdősi Sylvester Jánosról, Megyaszai László se­gédlelkész »A reformáció az emberről« címen tartott elő­adást — A KELET-BÉKÉSI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ­MEGYE lelkészi munkaközös­sége szeptember 22-én tartotta ülését Békéscsabán. Áhítatot tartott Fábry István, a homil- etikai munkaközösséget Kop­pány János vezette. »A leg­újabb álomlélektanj kutatá­sokéról Bodrog Miklós tartott előadást, Sáfár Lajos »A béke és a nemzetközi helyzet idő­szerű kérdései«-t ismertette. Mekis Ádám esperes, az aktuá­lis kérdésekről tájékoztatta a lelkészeket. Úrvacsorát Keve- házi Ottmár osztott. — BUDAVÁR. Október 1-én, vasárnap este 6 órakor orgona­hangverseny lesz a Bécsikapu- téri templomban. CSALÁDI HÍREK — HALÁLOZÁS. Bertők Károlyné sz. Tóth Gizella rö­vid, de súlyos szenvedés után 73 éves korában Szombathe­lyen elhunyt. A gyülekezetben hosszú éveken keresztül vég­zett szeretetmunkát. Hamvasz- tás előtti búcsúztatása szep­tember 4-én volt Szombathe­lyen, a gyülekezet nagy rész­véte mellett. »Boldogok a ha­lottak, akik az Urban balnak meg«. — Molnár József, a sobcrri gyülekezet tagja, lapunk hűsé­ges olvasója, 92 éves korában csendesen elhunyt. Szeptember 2-án temették el a gyülekezet nagy részvéte mellett — id. Varga Imre, a kis- apostagi gyülekezetnek 30 éven keresztül áldozatos presbitere, két évig tartó súlyos betegség után, 69 éves korában, szep­tember 9-én Budapesten el­hunyt Nagy részvét mellett szeptember 15-én temették el Kisapos tagon. Istentiszteleti rend Budapesten, 1967. október 1-én Deák tér de. 9. (urv) dr. Kékén András de. 11, (urv) Hafenscher Károly du. 6. Egyházzenei áhitat: D. Káldy Zoltán Fasor de. fél 10. Koren Emil de. 11. Koren Emil du. 6. Bizik László Dózsa György út de. fél 10. Bizik: László Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) de. 12. (magyar) Thaly Kálmán u. de. 10. Bándi Sándor de. 11. (urv) dr. Rédey Pál du. 6. Bándi Sándor Kőbánya de. 10. Utász u. de. 9. Vajda Péter u. de. fél 12. Zugló de. 11. (urv) Boros Károly Rákosfalva de. 8. Baranyai Tamás Gyarmat u. de. fél 10. Boros Károly Fóti út de. 11. Solymár Péter Váci út de. 8. Benczúr László Frangepán u. de. fél 10. Benczúr László Újpest de. 10. Blázy Lajos Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula Soroksár Újtelep de. fél 9. Pestlőrinc de. 11. Matuz László Pestújhely de. 10. Kürtösi Kálmán Rákospalota Máv Telep de. 8. Rákospalota Nagytemplom de. 10. du, 3. Rákosszentmihály de. fél 11. dr. Vámos József Sashalom de. 9. dr. Vámos József Rákoscsaba de. 9. Békés József Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresz­túr de. fél 11. du. 3.- NÉMETÜL OKTATOK! Kezdő­ket, haladókat bevált módszerem­mel. Telefon: 256—664 reggel 9-ig, este 8 után. Móricz Zsigmond kör­téméi.- HARMONTÜMOK speciális ja­vítása garanciával. Adás-vétel. Pokorny Pál. Bp. rv. Újpest, Komját u. 120. Telefon: 493—017. Bécsikapu tér de. 9. de. tL este 7. Torockó tér de. fél 9. Óbuda de. 9. Fülöp Dezső de. 10. (urv) Fülöp Dezső XII. Tárcsái Vilmos u. de. 9. Csengődy László de. 11. Csen­gődi László este fél 7 Takács Jó­zsef Pesthidegkút de. fél II. Rutt- kay Elemér Kelenföld de. 8. Benr cze Imre de. 11. (urv) Bencze Imre du. 6. dr. Rezessy Zoltán Német­völgyi út de. 9. dr. Rezessy Zoltán Kelenvölgy de. 9. Visontai Róbert Budafok de. 1L Visontai Róbert Albertfalva de. 7. Nagytétény de. fél 9. Csillaghegy de. fél 10. Csepel fél 11. Dr. Vámos József Sashalom de. 9. Dr. Vámos József Rákoscsaba de. 11. (urv). EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Országos Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő és kiadó: Koren Emil Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, vm., Puskin u. 11. Telefon: 142-074 Csekkszámlaszám: 20.412—VIH, Előfizetési ár: egy évre 60,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25 211 673514 Athenaeum Nyomda, Budapest Felelős vezető: Soproni Béla igazgató

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents