Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)
1967-09-24 / 39. szám
\ Hol van Ábel? 1 Móz. 4,9 Mint a gyilkos bot Ábel fejét, úgy keresi ez a kérdés Kain szivét és lelkiismeretét. Felelőssége roppant súlyát akarja tudatosítani benne. Mert Isten tudja ugyan. hogy hol van Ábel és Kain is tudja. De Kain el akarja felejteni. Azóta is ezt kérdezi Isten az embertől. Lerázhatatlanul dörömböl testvérfelejtő életünk kapuin. Öt mindig ez érdekli elsősorban: mi van Ábellel? Nem csak arra kíváncsi, hogy Kain az erd&adta fát milyen faragó művészettel tudja megmunkálni, hanem méginkább arra, hogy hajlék készül-e belőle Ábelnek vagy dorong. Nemcsak arra kíváncsi, hogy Kain mennyire vitte a földmívelés tudományát, hanem arra, hogy a földadta kenyérből jut-e Ábelnek is. Nemcsak arra kíváncsi, hogy az atomkutatás hol tart, hanem méginkább arra, hogy az Isten teremtette óriási erőkkel mit akar az ember: szebbé, kényelmesebbé, boldogabbá tenni az életet, vagy elpusztítani azt? Isten Ábel felöl érdeklődik mindig, mert azt tartja, hogy Kain minden munkája, tudománya, művészete átkozott, ha nem Ábelért, hanem Ábel ellen van. Gonosz és aljas Kain válasza: „Nem tudom! Vagy őrizője Pagyok-e én az én atyámfiának?” Kain viccel. Gúnyolódik. Halott öccsének foglalkozását figurázza, mert Ábel „juhok őrizője volfi. Kain nem akar tudni Ábelről. S ha erőszakkal nem lehet elhallgattatni .a kérdezőt, hát viccel üti el a lelki- ismeretét zaklató kérdést. Pedig Kain vallásos ember. Nemrég mutatta be áldozatát Istennek. De vallásos köntöse alatt már ott volt a dorong. A mindenség legundorítóbb látványa ez az ember! Kegyes imádkozó, de Ábelen átgázol gondolkodás nélkül. Egy lélegzettel tud akár felebaráti szeretetről is beszélni és a legirgalmat- lanabbul cselekedni. Ö sietett el a félholt mellett a jerikói úton s ö szaggatta meg ruháit szent felháborodással Jézus tárgyalásán a főpapi tanácsban. • De hol van Ábel?! Valóban! Hol is van 6?! Ugy-e nem láttátok? Hogy is láttátok volna, hiszen nem vagytok örizői?! Pedig mindenütt lehet vele találkozni! Ott játszott tegnap délelőtt a téren. Éppen káromkodni tanították a nagyobbak, s izgalmas, pikáns történetekkel szórakoztatták fantáziáját... Délfelé a sarkon állt. Egy lámpavasnak támaszkodva slágert dúdolt s közben azon töprengett, milyen irányba kellene elin- dunia, hogy sikerüljön az élete. Semmit sem akar elrontani. Tömegek mentek el mellette, s ö remélte, hogy valaki megáll, segít neki. De mindenki sietett... Ebéd után a gyár kapujában ült. Várta a délutáni műszakot. Izgult. Vajon megkapja-e az új beosztást? Pénz nélkül is nagyon örülne neki. De havi 100—150 forintot is hozna. Már tervezgettek is otthon. Első évben az asztmás gyereket vinnék valami jó szanatóriumba. Most azon dől el minden, vajon bízik-e benne az igazgató. Délután villamosra várt a tűző napon. Már éppen készült felkapaszkodni, mikor meglökték öreg, reszkető kezét. A markában szorongatott öt darab 20 filléres szétgurult a földön. Ketten szállnak fel előtte, jókedvű fiatalok. A kocsi nem várt. Csengetett és indult... Az újságban is benne volt a fényképe. Teste torz volt, s gyógyíthatatlan sebekkel volt tele. Bal lába térdtől hiányzott, s jobb kezén az ujjak. Egy bomba robbanása tette életét keserűen reménytelenné. A képről egyenesen rám nézett. Nagyon szomorú volt a szeme. Mintha a mindenség összes fájdalma lobogott volna benne ... És sorolhatnám még! Igen. Ábel mindenütt ott van. Mindenhol lehet vele találkozni. De úgy-e nem láttátok őt? Hogy is láttátok volna?! Hiszen neve azt jelenti magyarul: pára, semmiség, jelentéktelenség! De valóban így van? Ábel valóban nem számít? Jelentéktelen? Valóban fontosabb nála a magunk szórakozása, bősége, karrierje, persze, hatalma, eszméje? Jaj, senki ne higgyje! Nem igaz! Ábel mindennél drágább, mindennél fontosabb! * Hol van Ábel? Isten második kérdése ez az emberhez. Az első így hangzott: „Hol vagy?” (I. Móz. 3,9). Aki irgalmatlan, könyörtelen, az — bárki legyen! — mindig istentelen. Mi becsaphatjuk egymást. Járhatunk egy életen át megbecsültén, elismerten a kegyességnek irgalmatlan szívet takaró, hazug ruháiban. De Isten lát! S „az ítélet irgalmatlan az iránt, aki nem cselekszik irgalmasságot’.” (Jakab 2,13). Pedig Káinnak nem kellene megölnie Ábelt. Kain megtérhetne őszintén és igazán. Felismerhetné és imádhatná Isten irgalmasságát, amely a világot, s benne őt is élteti. Kain megváltozhat, újat kezdhet úgy, hogy többé nem a gyilkos rassz lelkiismeretével kell járnia élete útján, hanem az irgalomból élő irgalmas ember örömével. Igaz, hogy Ábel vére bosszúért kiált. De van valaki, akinek vére „jobbat beszél”, mint Ábelé (Zsid. 12,24), mert nem bosszúért, hanem bocsánatért kiált Istenhez. Jézus halálában megnyílt az út, hogy az ember megtalálja Istent. Jézus halálában fellobbant a reménység, hogy Kain megtalálja testvérét, Ábelt. Dóka Zoltán ^öihamj i nisszhanfj Tihanynak riadó leánya új ( s veszélyes versenytársat ka- \ pott az idén. Csak dicsérni le- j hét az Országos Filharmónia i kezdeményezését: az orgona- hangverseny-sorozatot a tihanyi apátsági templomban. E i sorok írójának felejthetetlen • és felemelő élményben volt • része augusztus harmincadikén, amikor egy ilyen hangverseny hallgatója lehetett. Stulhof mester barokk faszobrai és aranycsipkéi világítottak csak ki a puha félhomályból, amit még melegebbé tett néhány falikar lobogó gyertyafénye. Felzendült a kicsiny, de az ország egyik legfinomabb hangú orgonáján Bach. Händel s Haydn muzsikája. Halász Bé- i la pécsi székesegyházi orgonás I és Trajtler Gábor evangélikus lelkész, orgonaművész szólaltatta meg a nemes hangszert {a győri filharmonikus zenekar ' kíséretével. A művészi élmény szakszerű méltatása avatot- tabb tollat kíván. Az egyszerű hallgató csak őszinte hálájának szeretne kifejezést adni a nemes élvezetért. A szünetben a templom elé sereglö közönség több európai nyelven szólt lelkes elismeréséről. Jó volt ezt hallani, meghatott büszkeséggel és elégtétellel. Íme a külhoni utazónak rangos szórakozást, világszínvonalon álló élvezetet tudunk nyújtani, páratlan szép keretben. Hiszen aki a reflektor- fényben úszó kettős torony tövéből lepillantott a holdfénytől beezüstözött Balaton kékbársonyos tükrére, kénytelen volt megállapítani: nemcsak hazánk, de bizonnyal a földkerekség egyik legszebb kilátását nyújtja a varázsos hangulatú tihanyi félsziget, füredi öböl, a magyar tenger e kedves ékessége. G. Gy. Sääksmeki—V ecsés—W ittenberg A Vanajaveszi tó tükre sima és rezzenéstelen. A finn ég derűs kékje csillog benne. A parton fehértörzsű nyírfák és szálas fenyők oltalmában pirosra festett szaunák bújkálnak. Motoros hajónk Sääksmeki be tart. Finnországban most mérik az év legmelegebb napját, — a hőmérő 26 fokot mutat, — s aki csak teheti az itteni kánikulában vízre száll, tó vagy tenger mellett időzik. Sokszínű és vonzó tájak mellett súhan motorosunk. Engem azonban a varázsos tájaknál is jobban érdekel a finn ember és a finn egyház élete. Erről kérdezgetem a tamperei püspök pillanatnyilag elfoglaltság nélkül maradt tanácsosát, as- sesor Rantát, mert 12 éves lánya kapitánykodik a kis hajón. Így hát ideje is, de kedve is van a beszélgetésre. Arról faggatom, hogyan ünnepli a finn egyház a reformáció 450 éves jubileumát. A szíves válaszból kitűnik, hogy a finn Evangélikus Egyház a reformáció ünnepe köré sűrűsödő programmal állít emlékeit a jubileumnak. Persze a viszontkérdés sem marad el. örömmel számolok be diaspora egyházunk ez ügyben kifejtett dinamikus munkájáról. Elmondom, hogy a mi megemlékezéseink át meg szövik az egész jubileumi esztendőt. A gyülekezeti mupkának ebben az esztendőben a 450 éves jubileum szab medret. * Hazajövet egyrészt magam ellenőrzése, másrészt azért, hogy az Evangélikus Élet olvasóit tájékoztassuk arról, hogyan folyik a gyülekezetekben a reformáció 450 éves ünneplése — kerestem fel egy gyülekezetei. Azt mondják, hogy egy cseppből is megismerhető a tenger. Ügy gondolom, egy találomra választott gyülekezetből is megismerhető és felmérhető a magyar Lutheránia jubileumi készülődése. Á gyülekezetei nemcsak találomra választottam, de lelkészét sem értesítettem érkezésemről. Errefelé jóval egyhangúbb táj fogad. A kukoricatáblákat megtörő káposzta és paradicsomföldek között érkeztem meg Vecsésre, a nagy szórvány gyülekezetre. A gyülekezet nyugati ága Pestbe kapaszkodik, Kelet felé pedig a monori tanyák szabnak neki határt. (Üllő, Csákliget, Restimre tartozik hozzá.) A fáradságos szórványmunka mellett közegyházi teendőket is végző Marschalkó Gyula lelkipásztor válaszol a kérdéseimre. Néhány mondat után nyilvánvaló, hogy rendszeres és alapos munka folyik itt a jubileumi esztendőben. Az év.elején a szeretetvendégség keretében tartott közgyűlésen ismertette a lelkész a terveket. A közgyűlésen különösen is a befejező mondatoknál válik meleggé és ércessé az egyébként halk beszédű lelkipásztor hangja: „A legszebben úgy ünnepiünk, ha megtesszük az első lépéseket a háború alatt a németek által elpusztított templom felépítésére a jubileumi esztendőben.” * De tartsunk rendet. Mik voltak a tervek és mik valósultak meg belőle? Az évi négy szeretetvendégség a reformáció jegyében áll. Ilyen témákkal: A reformáció és az élő hit. A reformáció és az egyház. Ezeket már megtartották. Szeptemberben a harmadik szeretetvendégségen Grünvalszky Károly budapesti lelkész tart előadást: A reformáció és a forradalom címén. A negyedik szeretetvendégség témája: a reformáció és a gyülekezeti éneklés. Amíg a lelkész beszél, a szomszédos fatemplomra réved tekintetem, melynek előcsarnokában cjles plakátbetűkkel ez a felirat fogadja a templomba érkezőt: Éneklő egyház vagyunk — van-e énekeskönyved? A lelkész gyülekezeti munkája mellett a fóti kántorképző tanfolyamon oktatja és készíti fel a jövendő kántorokat — vajon a gyülekezetben mi történik az éneklés területén? A lelkész mintha gondolataimban olvasna, megemlíti, hogy a jubileumi észtendőben a gyülekezeti énekkar az énekeskönyv új részéből három Luther éneket mutat be és tanít meg a gyülekezettel. * A beszélgetésben pillanatnyi szünet áll be. A lelkész mélyen ülő szemei messzire tekintenek — mint a későbbi beszélgetésből kitűnik —, Wittenbergre, Erfurtra és a németországi Luther városokra, mert résztvett azon az egyházi turista úton, melynek célja a Luther-városok megismerése volt. így a tanú hitelességével számolhatott be szóval és képekkel a gyülekezetnek az erfurti dómról, ahol Luthert lelkésszé szentelték, a wittenbergi Vártemplomról, ahol Luther kiszögezte a 95 tételt és Wartburg váráról, ahol Luther lefordította a Bibliát. Persze ez a téma kimeríthetetlen, így hát a gyülekezet még hallani fog a reformáció históriai érdekességeiről. A jubileumi esztendőt a reformáció heti igehirdetési-soro- zat és az október 31-i ünnepség zárja. Ez utóbbit a református testvérekkel közösen tartják. Na és mi van a templomépítéssel? — kérdem a lelkészt. Mert bizony a két évtizede Svájcból kapott fatemplomot, — bármilyen nagy lelkesedéssel igyekszik kívülről rendben tartani Scheffer István gondnok, belülről pedig Gulyás Mihályné egyházfi, és a köréje csoportosuló asszonyok — bizony kikezdte az idő. Reményteljes a kezdet, egyelőre gyűlnek az adományok és reméljük, Isten kegyelméből megépül az Űr vecsési háza — válaszolja a lelkész. Az új parókia szomszéd szobájából felcsendül az „Erős vár a mi Istenünk” jól ismert dallama. A lelkész felesége és munkatársa játsza orgona-har- móniumon. Magamban rábólintok; bizony erős vár a mi Istenünk. Matuz László TEOLÖGUS ÜTRAVALÖJA Menj ... menj, fiam, ne nézd, hogy fény vakít, vagy ködbetűnt a táj, mely rád mered, akármi jön ne érezd gáncsait: menj... menj keményen, oldatlan magaddal, ne alkudozz az életed fölött! Ki elhívott, még nem tudod, hová küld, még nem tudod, mit ád és mit kíván, elveszted-e, ha szétosztod szíved, vagy mindent megtalálsz a más szívén? Isten szava s Ember szava leszel, könyörgő és könyörgést gyógyító, nem béna vágyak béna száműzötte! A hivő ajka zárt, sohase kérdez, a hit nem válaszok számoszlopa, a hit a kérdezetlen bizonyosság; több, mint a mágneses tér, híd az űrben, ahol törvény a fény, s a föld-parány suhan .:. nem érzi múlás terheit. Az Ü.r, akit szolgálsz, nem látható, de mindenütt az ö világa őriz, az Ö ekéje szánt vetés alá, s az ö nyomán aratsz kenyér-magot, és gyermeked Öt látja, hogyha rád néz, a könnyein azért csillan mosoly ... Az Ember, akit szolgálsz, látható lesz, de hányszor jó lenne nem látni útját, ha gyilkosok közt gyilkosán oson a békén álmodok kunyhóihoz. Ilyenkor nem szó kell, jótettel példakép, Krisztus korbácsa hívja öklödet, hogy megvédhesd a védtelen jövőt, országot építs, mely tisztább a hónál, ahol nem számít az: ki mit keres, mit kér és kérdésekre mit felel... Ne szád kérkedjen így: imádkozom! Az út imákká gyúrja lépteid, s te Két Urad mindenható szavára az életed egésze mondjon — Áment! Esti Gyula Felvitel kánfcri tanfolyamra 1967. november 20-tól 1968. március 22-ig az Országos Kántorképesítő Bizottság Foton négyhónapos kántori tanfolyamot tart teljesen kezdők. és haladók számára és kántorok továbbképzésére. A tanfolyam bentlakásos. Részvételi díj havon- kint 450,— Ft, amelyben benne van a teljes ellátás, lakás és a tandíj. Azok számára, akik nem tudnak a teljes négy hónapon keresztül részt- venni mint bentlakók, lehetővé tesszük, hogy a tanfolyam elején közepén és végén 2—2 hetet töltsenek a tanfolyamon, ez időre az ellátási díj felét fizetik. A közelben lakók ese- tenkint is bejárhatnak, ezek havi 120,— Ft tandíjat fizetnek és esetenkint térítik ellátási költségüket. Jelentkezési határidő: október 20. Jelentkezési cím: Országos Kántorképesítő Bizottság, Budapest. VIII., Puskin u. 12. A kérvényhez mellékelni kell: lelkészi ajánlás, orvosi bizonyítvány, rövid életrajz. Felvételről részletes értesítést küldünk. Országos Iíántorképesítö Bizottság A krétai határozatok görög bírálata A görögországban betiltott centrumpártnak jelenleg hét nyugat-európai országban van országos szervezete. A görög- országi ellenzéki pártnak ezek a külföldi szervezetei élesen bírálják az Egyházak Világtanácsát, mert ennek a keresztyén világszervezetnek a krétai Heraklionban tartott központi bizottsági ülése „nem állt egyértelműen a katonai rezsim által elnyomott görög nép pártjára". Megállapítják ezek a görög szervek, hogy az Egyházak Világtanácsa véleményt nyilvánított ugyan minden világ- politikai és ideológiai kérdésben, csak éppen attól óvakodott, hogy a görög katonai kormányt egyérteműen elítélje. KEZEK, AMELYEK... A kézről, kezekről szeretnék írni, amelyekkel életem során találkoztam. Kezdem az anyám kezével. Ma már ráncos, az erek kidagadnak rajta, szinte látni a vér áramlását a sötét csatornákban. Sokat dolgozott. Tenyere kérges és nehezen hegednek már a sebek rajta. Öreg. Valamikor selymes, puha volt. Ha sírtam gyermekkoromban, egy-egy simogatása .a telkemig éH és egyszerre nem fájt a fájdalom, nem bántott a bánat. Millió kéz közül felismerném, mert ilyen csak egy van! Soha nem felejtem el tanítóm kezét. Amint vezetni tanította suta ujjaimat a palatáblán. Mennyi türelem, reménység, bizalom lüktetett e kézben. A fekete tábla megelevenedett keze nyomán. Nyúlok, cicák, apróbb és nagyobb háziállatok nyüzsögtek a fehér kréta, kacskaringós vonalvezetése mellett. Hány, de hány művész keze sűrűsödött az ő egyetlen csodálatos kezében. Ezek a kezek tanítottak meg betűvetésre, a rendre, fegyelemre és a munkára. És a doktor bácsi keze... Lágy, sima és bársonyos volt. A testrész, amelyhez hozzáért, nem sajgott többé. Amikor mellemet, torkomat tapogatta, elzsibbadt a szúrás, könnyebben nyeltem. Amikor törött karomat lágyan gipszbe ágyazta, fájdalomtól görbült szám nevetésre formálódott. „Ugye nem fáj?”— kérdezte halkan. Válaszolni se kellett, mert a gyermeki könnyek mögött leolvasta a feleletet: „már nem, doktor bácsi.” Aztán jöttek az évek és olyan kezekkel hozott össze a sors, amelyekre nem szívesen emlékezem. Láthatatlanok voltak ezek a kezek, de rémült vacogással lestük intézkedéseiket. „A sors keze” — mondták egyesek, mások Isten büntető kezét vélték felfedezni benne. Mi, kisemberek pedig nyögtünk alattuk, mert hol véres, hol kékre dagadt testek nyomain mértük le létezésüket. Háborús kezek voltak ezek. Kegyetlenek és szívtelenek. Elszakították a gyermeket a családtól, sírba döntötték a kenyéradót. Gránátot dobtak ránk, belénk lőtték. Arcul ütöttek, börtönbe zártak. Ú, fekete kezei egy megbomlott világnak! Majd olyan kezek sodródtak életembe, amelyeknél ma is elérzékenyülök. Gyermekeim apró kezei. Kicsinyek, parányiak voltak és úgy pihegtek markomban, mint fészekben a madárkák. Ezek a kezecskék új célt adtak életemnek. Áldozatot hozni értük, küzdeni azért, hogy megizmosodjanak, és egyszer átvegyék tőlem a munka szerszámait, s viaskodjanak tovább a közösségért, a megélhetésért, a boldogulásért. Küzdjék le a gonoszság hétfejű sárkányát és építsék fel a boldogság új világát. Kezünk kíséretével köszönünk egymásnak. A kézfogásból sok mindent ki tudunk olvasni. Indulat, harag, jó, vagy rossz érzés, a foglalkozás ezernyi jegye mind, mind kifejezésre jut egy-egy kézfogásban. A kéz majdnem annyit fejez ki, mint a „szem, a lélek tükre”. Figyeld csak jól meg az indulatos ember keze- járását! Figyeld a melegszívű ember keze mozdulatát! A kéz a képzőművész világ egyik kiemelt témája is. Nem útadók másra, csak Albert Dürernek az „Imádkozó kéz” tanulmányára. Mi mindent fejez ki a német realizmus e késő gót művészének egyetlen összetett kezel Imádság, áhítat, könyörgés, hit, bizodalom sűrűsödik össze e csipkés, gótikus templomtoronyra emlékeztető kézben. Krisztus kezét a fájdalom kifejezésére görcsökben vonaglóan ábrázolta. Kezek, amelyek áldanak, vagy sújtanak. Kezek, amelyek vernek vagy simogatnak. Kezek, amelyeket áldunk, vagy átkozunk — kezek vannak az életünkben. — Segítő, vagy taszító, lelkesítő vagy lesújtó kezek. És még egy kéz. A mi Urunk, Jézus Krisztus keze. Ez a kéz általszegeztetett bűneinkért. Ettől a kéztől vártunk, és várunk annyiszor segítséget. Ez a kéz tartott bennünket számtalanszor, amikor reménytelenség, csüggedés, elkeseredés lett úrrá rajtunk. És amikor már nem volt kéz, amibe kapaszkodhattunk volna, az Ö keze mindig ott volt és megmentésünkre kinyúlt felénk. Bizony igaz, hogy többek között a kezünk az, amely megkülönböztet bennünket az állatvilágtól. A kezünk, amelynek m.unkája nyomán alakul, változik, épül a világ. A kezünk, amely végrehajtó eszköze a szívnek és léleknek. Hallatlan nagy felelősség a kézzel bánni. Ügy vigyázzunk a kezünkre, hogy áldhassák azok, akikhez ér, úgy bánjunk a kezünkkel, hogy áldás fakadhasson cselekvésünk nyomán. Dr. Rédey Pál > 1 » J
