Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)
1967-07-23 / 30. szám
A REFORMÁCIÓ MA EGYEDÜL A HIT? Lelkészi munkaközösségi ülés Miskolcon Ö römmel valljuk magunkénak 450 év múltán is Luther és a reformáció nagy felismerését: nem cselekedetek hanem egyedül hit által leszünk igazak Isten előtt! Ez volt a reformáció főmondata. Miért tettünk mégis kérdőjelet utána? Több okból is. Már a reformáció idején is sokan megkérdőjelezték. Egyedül a hit? És a jócselekedetek? A vallásos buzgóság, a böjtök, a fogadalmak, a szerzetesi önmegtagadás, a körmenetek és az áldozatok, a szentek közbenjárása és a sok imádság?! Mindez nem számít semmit Isten előtt, egyedül a hit? — kérdezték akkor. De a mai ember is gyakran tesz kérdőjelet a reformáció főmondata után. Lázas tevékenységben él az emberiség- Jobb, igazabb, igazságosabb és békességesebb életet kell kialakítanunk a földön. Tettek, bátor, hatalmas tettek kellenek ide! Nem fékezi-e le a modern élet ezernyi problémája és nagyszerű lehetőségei között előrelendülő, harcoló ember aktivitását az „egyedül hit által” tanítása? Nagyon komolyan kell vennünk ezeket a kérdéseket. Érthetően kell számot adnunk, mit jelent és mit nem jelent az ^egyedül hit által” tanítása! !. A reformátorok valóban azt tanították a hitről, hogy az az egész keresztyén élet egyetlen alapja és forrása. Csakhogy ők hiten egészen mást értettek, mint az akkori és mai közgondolkodás. Az egyháztörténet legnagyobb tévedései közé tartozik az a itanítás, hogy a hit bizonyos egyházi tanok és dogmák igaznaktartását „elhívásét” jelenti. Ha a hit ennyi volna csupán, akkor valóban nem lehetne elébe írni az „egyedül” szót. Hiszen akkor a hit csak egy belső elméleti vélekedés, meggyőződés volna, amelyhez még külön hozzá kellene adni az erkölcsi élet cselekedeteit, hogy teljes és egész legyen. A reformáció egészen másképp gondolkodott a hitről. i n. Luther szerint a hit Személyes bizalom Jézus Krisztus iránt, aki által maga Isten lépett be az emberi történelembe és aki az igehirdetésben ma is elénk áll, megszólít minket. A hit tehát személyes találkozással kezdődik, amelyben nyilvánvalókká lesznek az én bűneim és Isten bűnbocsátó irgalma. Ebből a találkozásból akkor lesz hit, ha bűneimet nem mentem, nem tagadom le, hanem elismerem és megvallom és elfogadom Isten bocsánatát. Hinni azt jelenti, hogy bűneim vádjától odamenekülök Krisztushoz, aki azért jött, hogy magához fogadja a bűnösöket. Rábízom, oltalmába helyezem magam. Itt valóban nincs és nem is lehet szó arról, amit én cselekszem! Egyedül arról, amit Krisztus cselekszik értem! III. A hitnek ez a bizalma azt jelenti, hogy általa személyes életközösségre jutok Krisztussal. Luther szép hasonlatával szólva: a hit olyan, mint a jegyesek és házastársak közössége- Minden közössé lesz. Krisztus magára veszi azt, ami az enyém: bűneimet és minden gonoszságomat. És nekem adja azt, ami az övé: az ő igazságát, tisztaságát, magát az üdvösséget. Így szabadulok meg a múltamtól. Mindattól, ami volt. Egész régi önmagámtól. Így kapok új életet, új jövendőt, amely telve van az ö életének erejével és gazdagságával. Most már ez a Vele való közösség határozza meg gondolkodásomat, cselekvésemet, egész életem tartalmát és irányát. Mind az a jó, amit teszek, ennek az életközösségnek a megnyilvánulása és nem az én külön produkcióm, amivel mintegy ki akarnám egészíteni a hitnek Krisztussal való közösségét. „Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.” (Gál- 2,20). IV. . Éppen ezért a keresztyén hitben — ahogy a reformáció értette — már benne foglaltatik a keresztyén élet is és a kettő elválaszthatatlan egymástól. A jócselekedet nem pótlék, nem kiegészítés a hithez, hanem a hit gyümölcse. Ahol igazi a hit, ott nem maradhat el a cselekedet sem! A hit maga nem cselekedet, hanem Krisztus iránti bizalom. De nem tud meglenni cselekedet nélkül. Ezért nem jelent az „egyedül hit által” reformátori tanítása féket az ember aktivitásában, cselekvő életében, hanem éppen ellenkezőleg: óriási lendítő erőt! Viszont ezért idegen a bibliai Krisztus-hittől az „érdem” gondolata. „Nekünk nincs semmi érdemünk! Csak kegyelmedből élünk!” — énekli Luther. A keresztyén ember cselekedeteivel semmit sem akar „elérni”, kiérdemelni Istennél. Hiszen a hit Krisztussal való közösségében már mindent ajándékul kapott: bűnei bocsánatát és az üdvösséget- Cselekedetei nem Istennek kellenek, hanem felebarátainak! V. Óriási jelentősége volt az újkor társadalmi életének fejlődésére nézve is Luthernak és a reformátoroknak az a biblia felfedezése, hogy a hit cselekvési területe nem egy magunk köré képzelt- zárt-és szűk vallásos környezet, hanem az egész emberiség, az egész társadalom, amelyben benne élünk. E felfedezés hatására hagyták el szerzetesek és apácák a kolostorokat és tértek vissza a családi és társadalmi élet keretei közé. Ezért váltak jelentéktelenné, sőt értelmetlenné a reformátorok szerint a búcsújárások, fogadalmak, böjtök, körmenetek és zarándoklatok. És ezért kapott nagy rangot és megbecsülést a reformáció tanításában a földi hivatás, a munka, a család, a társadalom. A hit cselekedeteinek itt kell történnie az emberek között, mert a hit nem magával törődik, nem önmagáért cselekszik, hanem a felebarátokért. A hivő ember nem vonul ki a világból, hanem benne marad és azt teszi felebarátaival, amit Krisztus tett ővele: melléjük áll, javukra él, részt vesz és felelősséget vállal életük gondjaiban, problémáiban és feladataiban. Egyszóval: szereti őket. Ez a felfedezés nem volt véletlen. Mivel a hit Krisztussal való életközösség, azért a hit cselekvési területe sem lehet más, mint Krisztusé volt- ö pedig az emberek között élt egészen és mindenestül. VI. Mindezt összefoglalhatjuk Luthernak a hitről szóló és gyakran visszatérő megállapításával: a hit szabadság. Aki a Krisztussal való életközösségben elnyerte bűnei bocsánatát és az üdvösséget, az Isten gyermekeinek felséges szaNagy lépésekben végigjártuk azt az utat mely a reformációtól a Türelmi Rendelet megjelenéséig tartott. Részletesebben az artikulá- ris időszakkal foglalkoztunk. Ez a kerek száz esztendő volt a legjellegzetesebb időszaka a reformációnak Dunántúlon, annak is nyugati felén, mely ekkor a Habsburg-ház uralma alá tartozott. A törökök által megszállott területen sokkal nagyobb vallásszabadságot élveztek őseink. A gyászos évtizedben (1671—1681) vármegyénként két-két templomban éghettek csupán az evangélium fényét sugárzó oltárgyertyák. És oly jól égtek, hogy lassanként rajtuk kívül mind több helyen újabbak gyulladhattak ki. A keresztyén hit, reménység és szeretet lényegét menthették át az utódokra. Az evangélium lelkét tarthattuk meg. Az uralkodás ördöge nem csábíthatott bennünket el, az evangéliummal való szolgálat egyházának maradhattunk meg. Ebben van a reformáció lényege is s mi ehhez tartjuk magunkat ma is, mint eleink annak idején. Befejezésül azért nem lesz badságában él. Szabad bűneitől! Hiszen megbocsáttattak és Krisztus magára vette azokat! Szabad önmagától. Hiszen Krisztusra bízta és Neki adta önmagát! Szabad üdvössége gondjától. Hiszen ajándékul kapta azt! Ezért lehet egészen és fenntartás nélkül ő is szerető testvére embertársainak. Jócselekedetei mögött nincsen semmi érdek, hátsó gondolat, önző szándék. Mert csak az tud őszintén és egészen másokra figyelni és másokért cselekedni, aki szabad önmagától. A Krisztus-hit ezt a szabadságot ajándékozza nekünkVII. Egyedül a hit? És a cselekedetek? — hangzik felénk innen is, onnan is a kérdés. És mi nyugodtan és örömmel válaszolunk! Igen. egyedül a hit! De nem a személytelen tanok és dogmák előtt fejethajtó hit! Nem ez a sovány hit, amelyet tol- dozgatni kell az üdvösség érdekében tett önző jócselekedetekkel és a világot elfelejtő, érdemeket gyűjtögető vallásos gyakorlatokkal! Hanem az a személyes Krisztus-hit, amely bizalom Krisztus iránt, élet- közösség Övele, szabadság Őáltala! Igen, egyedül ez a gazdag hit, amelyben minden együtt van és minden ajándék, minden kegyelem! Amelynek alapja és forrása, ereje és tartalma, kezdete és vége Krisztus, a bűnösök menedéke és szabadító ja! Igen egyedül ez a szabad hit, amely az üdvösség ajándékának bizonyosságában születik és amelynek egyetlen szándéka, aktivitásának, cselekvésének egyetlen célja a felebarát iránti irgalom és segítő szeretet. Igen, egyedül a hit! De nem a tétlenül elmélkedő hit! Hanem a tevékeny, bátor, nagy tettekre mozgósító hit, amely már annyiszor nyúlt bele az emberi történelembe előrelendítően, gazdagítva az emberi kultúrát, segítve az emberi együttélés nagy kérdéseinek megoldását! Igen, egyedül ez a felszabadító hit, amely elold önmagunk önző érdekeitől és megtisztítja gondolatainkat és tetteinket őszinte szeretetre és szolgálatra minden ember iránt! vra. Egyedül a hit? Kérdezzük meg végül önmagunktól is! Ez a kérdőjel ránk néz és nyugtalanítani akar. Csak ott és annak az életében változik felkiáltójellé, aki bűnein bánkódva Krisztushoz megy és a Vele való közösségben, a bűnbocsánat örömével új életet kezd. Egyedül a hit? E kérdésnél kezdődik önmagunk reformációja! Dóka Zoltán érdektelen, ha most felsorakoztatjuk hiánytalanul, történelmi sorrendben püspökeinknek, szuperintendenseinknek neveit, amint azt a nemeskéri artikuláris gyülekezet egyik anyakönyve feljegyezve őrzi az utódok számára. A bejegyzés akkor történt meg, amikor 1742-ben újra választhattak eleink maguknak püspököket, szuperintendenseket 73 évi szünet után a dunántúli egyházkerületben. Pro memoria (Emlékezetül) cím alatt így következnek egymás után: 1568. Huszár Pál, Verbi Divini Minister Övárien- sis. 1576. Bornemissza Péter V. D. Minister Serediensis. Beithe István ekkor állt át a kálvini vonalra. 1584. Sibolti Demeter. 1590. Muraközi György, Sárvár. Az ő idejében fogadták el a csepregi zsinaton a Formula Concordiae-t, melyet attól fogva minden felavatott lelkészünknek alá kellett írnia. 1614. Klaszekovits István. Június 26—27-én Miskolcon felkereste a lelkészeket dr. Ott- lyk Ernő, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke, s részt vett a borsod—hevesi egyházmegye lelkészeinek értekezletén. A diósgyőr-vasgyári templomban tartott dr. Ottlyk Er'- nő püspök igehirdetést a lelkészek számára, majd Úrvacsorát osztott. A püspök a munkaközösségi ülésen előadást tartott Luther igehirdetői szolgálatáról, amelyben utalt arra a rendkívül gazdag területre, amit Luther igehirdetéseiben feldolgozott. Ezek között kiemelkedő helyet foglal el a munkáról és a keresztyén ember hétköznapi cselekedeteiről szóló szava, amelyben szembeszállt a középkorral, s a munkát bibliai értékelésben és nem feudális, azaz világi értékelésben részeI. A reformáció 450 éves jubileuma nemcsak közös megemlékezése a világ protestantizmusának a nagy eseményről, hanem alkalom arra is, hogy felidézzük, milyen úton- módon jutott el Luther felismerése Európa különböző országaiba. Természetesen bennünket elsősorban az érdekel, hogy hazánk miképpen nyitotta meg kapuit előtte. A középkor minden fegyverét felsorakoztatta ugyan Luther reformációjával szemben, mert megérezte, hogy a reformáció maga alá temet egy megdönthetetlennek vélt, de megüresedett és túlélt társadalmi, szellemi rendszert, — mégsem tudott gátat vetni előretörésének, és ennek számtalan oka van. Nálunk, Magyarországon is az 1524-es pesti és az 1529-es rákosi diétán a legszigorúbb törvényt hozták meg ellene: „ ... lutherani comburantur ...” (a lutheránusokat meg kell égetni), de a történelmi körülmények súlytalanná tették e kegyetlen rendelkezéseket. Fel kell azonban figyelnünk a törvény megszületésének körülményeire. Annál is inkább, mivel néhány évvel a rákosi diéta után a fél ország lutheránus. És azok, akik a diétán megszavazták a törvényt, maguk is a leglelkesebb képviselői az „új vallásnak”. Hogyan mehetett keresztül ilyen rövid idő alatt ilyen döntő változáson a feudális társadalom felső frakciója? Miképpen következhetett be néhány év alatt a száznyolcvan fokos fordulat? A reformáció, amely Wit- tenbergbol sugárzott ki, látszólag „német ügy” volt. Ez azonban még nem indokolja teljesen a drákói törvényt. A törvény szavaiban a Dózsa1619. Göncz Miklós, másképpen Pálházi, Pastor ecclesiae Hegyfalusiensis, majd Levensis, és végül Serediensis. 1622. Bruntzvik Tóbiás, ki Thurzó Szaniszló udvari papja volt és akinek idejében a sempsei zsinat 20 kánonát alkották meg. 1625. Kis Bertalan, sárvári lelkész, megválasztva a csepregi zsinaton. 1633. Lethenyei István, pastor Csepregiensis. 1651. Múzsái Gergely, nemeskéri exiliumban élő lelkész. 1667. Fisztovits György, kőszegi lelkész. 1669. Fekete István, kőszegi lelkész, a gyászos emlékű püspök. Utána 73 évig nem választhattak püspököt. 1742. Sipkovits Tóth János, pastor Thétiensis. 1746. Perlaki József, pastor Nemeskériensis. 1750. Fábri Gergely, pastor Vadosfalvensis. sítette. Azután volt szava kora nagy igazságtalanságaival szemben. Tamadta a népnyúzó urakat, bankárokat, köztük különösen a Fuggereket, de nem kímélte az egyházi bűnöket sem, maró gúnnyal és megsemmisítő igei alapvetéssel leplezte le Róma kapzsiságát és népnyúzását. Külön könyvet szentelt minden idők égető kérdésének, a háború és béke problémájának, „A kato-’ na hivatásáról” címen. A „Világi felsőbbségről” szóló munkája emberek millióinak szívében gyújtott világosságot az állampolgári kötelességteljesítést, de ugyanakkor a felsőbb- ség tisztének megjelölését illetően. A püspök, az esperes és a lelkészek megállapodtak abban, hogy aug. 24-től szept. 4-ig a következő sorrendben fogadják a gyülekezetek dr- Ottlyk Ernő püspök hivatalos máglya lángja tüzel. Mivel éppen a széles néprétegekig ért el az üzenete s társadalmi hátterében az elnyomott néprétegeK mozgolódása volt észlelhető, a rendek hatalmukat féltették tőle. Túl közel volt még a Dózsa-forradalom s annak újraébredését eleve el akarták vágni. A lutheri reformáció nem volt „német ügy” még akkor sem, ha tulajdon hazájában a nemzeti kérdés motiválta. Sokkal egyetemesebb igényből fakadt. Európa egyetemes problémájává vált és Európa valamennyi népének állást kellett foglalnia. Skandináviától a Földközi-tengerig a brit szigetektől Erdélyig az újjászülető Európa az adott társadalm’ viszonyoknak megfelelően alakítja ki állásfoglalását a reformációval kapcsolatban. Hazánkban is felmorzsolódott volna a reformáció kezdeményezése, ha nem válik mindjárt a kezdet kezdetén .,magyar üggyé” és nem sajátosan magyar problémák motiválják, vagy nem magyar szellemi és társadalmi adottságok igényeivel lép fel. Ezen az állításunkon az sem változtat, hogy a reformáció első nyomait hazánkban olyan városokban találjuk, amelyeknek polgárai között német nemzetiségűek is vannak, így Sopronban, Pozsonyban, Budán, vagy a Felvidék hasonló nemzetiségű településein. A lutheri reformáció széles szárnya, amely átkarolta az egész magyar társadalmat, ízig-vérig magyarként jelentkezett és magán hordozta a nemzeti sajátosság minden vonását. Reformátoraink Witten- bergben szívták ugyan magukba az új teológiát és német társadalmi körülmények között nevelkedtek, nem tekintették 1754. Németh Sámuel, pastor Thétiensis. 1756. Szenitzei Bárány János, pastor Felpétzien- . sis. 1758. Balog Ádám, pastor Nemeskériensis. 1771. Perlaki Gábor, pastor N. Dömölkiensis. 1786. Hrabovszky Sámuel, V. D. Minister Thétiensis. 1796. Nagy István, V. D. Lő- rintziensis. 1812. Kiss János, V. D. Minister Soproniensis. A reformáció óta a Dunántúlon ma a 30. püspök szolgál. Mint érdekességet megemlítem még azt is, hogy a nemeskéri gyülekezetben is ez idő alatt pontosan a 30. lelkész látja el a gyülekezet gondozását a reformáció elfogadása után. A reformáció 450 éves jubileuma alkalmából Isten iránti hálával mondhatjuk el: „Mindez-ideig megsegített minket az Ür!” És hittel terjesztjük eléje kérésünket is: „Maradj meg hűségeddel Velünk, Uram Isten, Adj erőt, hogy megálljunk Mindvégig a hitben.” Novak Elek egyházlátogatását: augusztus-1. Hatvan, 25. Eger, 26. Arnót, 27-én, vasárnap reggel 9-kor Diósgyőr-Vasgyár, d. e. 11-kor Miskolc, este 6 órakor Diósgyőr. 28-án Üjcsalános, 29-én Fancsal, 30-án Sátoraljaújhely, 31-én Tokaj, szept. 1-én Tály- lya-Abaújszántó, 2-án Sajóka- za, 3-án, vasárnap 8 órakor Borsodnádasd, fél 11-kor Ózd, este 6-kor Putnok. 4-én Her- nádvécse. Az említett gyülekezetekben a püspök beható beszélgetést folytat a lelkésztestvérekkel, gyülekezeti és személyes problémákról, délután találkozik a gyülekezeti presbitériumokkal, este pedig istentiszteletet tart a gyülekezetnek. A borsod—hevesi egyházmegye gyülekezetei nagy várakozással tekintenek dr. Ottlyk Ernő püspök első egyházlátogató körútja elé. azt soha „német kérdésnek”, hanem az egyház egyetemes ügyének, amelyet hazai adottságoknak megfelelően, nemzeti igényeink szolgálatában kellett végrehajtani. Ebben a vonatkozásban alig találnánk olyan lutheri magyar reformátort, aki „áruló” lett volna és így világossá válik előttünk a reformáció gyors előretörése. Magyar nemzeti kultúránk vitathatatlan eredményekkel gyarapszik a lutheri reformáció nyomán. (Ozorai Imre hitvitázó könyve 1535, Gálszécsí István énekeskönyve 1536, Er- dősi Sylvester János latin-magyar nyelvtana 1539, Újszövetség fordítása 1541, stb.) A történelmi szituáció valóban elősegítette azt, hogy a magyarság megnyissa szívét a lutheri reformáció előtt. Molnár Erik szerint: „Mohácsnál egy uralkodó osztály, amely az uralkodásra képtelenné vált, tett pontot a saját történeté után ..Melyik uralkodó osztályról van itt szó? A bárók és főpapok frakciójáról, amelynek érdekazonossága és félelme az 1514-es forradalom miatt kizárta a jobbágyparaszt osztályt a haza védelméből. Ez az egyébként is sze- kularizálódott társadalom, amely eddig sem tudta a tömegek vallási igényét a kornak megfelelően kielégíteni, Mohácsnál elvérzett. Nem volt tehát organizált ellenállás a reformációval szemben. Ebben a Mohács utáni politikai zűrzavarban nem az egyházi vagyon volt az, amely a birtokos osztályt vallási, hitbeli döntésre késztette. E tekintetben lényeges különbséget kell látnunk a német „Landes- kiche” kialakulása és a magyar viszonyok között. Mert Németországban a reformáció szelleme szabadította fel a fejedelmeket az egyházi vagyon elfoglalására, Magyarországon a mohácsi vereség és a kettős királyság hozta magával az egyházi birtok elsajátításának folyamatát. A lutheri reformáció hazánkban tehát nem kecsegtette a birtokos osztályt egyházi javak kielégítésével. Másutt kell keresnünk a lutheri reformáció sikerének okát. Annál is inkább, mert látszatra a feudalizmussal kialakult kapcsolata azt a gyanút hordozná magán, hogy népi gyökerekkel nem rendelkezett. Az tény, hogy az ország szinte valamennyi számottevő mágnása (Drágffy, Dersffy, Révay, Jak- sics, Mágocsy, Nádasdy, Balassa, Thurzó, Török, Illésházy, Thököly stb.) nemcsak csatlakozott a reformációhoz, hanem maga is buzgó terjesztője lett. Viszont az is tény, hogy a jobbágy-paraszt társadalom is azonnal magáénak vallotta a reformáció eszméit. A döntő okot abban kell keresnünk, hogy a humanista műveltségű földesúri frakcióban régóta megérett az egyház modernizálásának, reformálásának szükségessége. Ez a pszichikai szükségszerűség nyert kielégítést a reformációban. Ezen túlmenően a reformáció sajátosan magyar köntösben jelentkezve a nemzeti érdek hordozójává vált. így az első nemzedéktől kezdve a szabadság-mozgalmakig mindenkor együtt jelentkezett az evangélikus protestantizmus a nemzeti függetlenség ügyéveL (Folytatjuk) Dr. Rédey Pál A magyar evangélikus reformációról A reformáció nyomában Dunántúlon 9. Összefoglalás a 300 évről
