Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)

1967-07-16 / 29. szám

As egyhástört enethat Egyházi élet az első három században Az egyházba való felvétel a keresztség által történt, ezt a második század óta rendszeres vallásoktatás előzte meg. Ter­tullianus (+220 körül) és Irae- neus (+202) írnak a katechu- menekről, akik a keresztség előtti oktatásban vettek részt. A gyülekezeti tagok egyen­lő jogokat élveztek, ami á rab­szolgatársadalom keretei kö­zött magában véve is kiemel­kedő jelentőségű. A teljes is­tentiszteleten és az úrvacsorá­ban részt vehettek. Korábban messzebb menő jogokat gya­koroltak, amelyeket később a monarchikus püspökség foko­zatosan visszaszorított. A méltatlannak bizonyult tagot kizárták. Az apostoli korban kitiltották a gyüleke­zetből a nyilvánvaló bűnösö­ket, s csak kétségtelen megté­résük után fogadták vissza őket. Később a monarchikus püspökség foglalta le magának mind a kirekesztés, mind a gyülekezetbe való visszafoga­dás jogát. A harmadik század közepén, Cyprianus karthagói püspök idejében az elesettek visszafo­gadására meghatározott eljá­rás jött létre, ami egészen az ötödik századig volt érvény­ben. A bűnbánat négy fokoza­tán kellett áthaladni. Az egy­házfegyelem gyakorlása egy­re inkább a püspökök kezébe került, s ezzel a püspökök ha­talmát növelte. A keresztyén istentisztelet az apostoli korban egyszerű Volt, Istennek lélekben és Igazságban való imádásából állt- (Rm 12,1). Az istentisztelet első vagy Oktató része ószövetségi sza­kasznak a felolvasásából és magyarázatából állt Justinus mártír említi, hogy újszövet­ségi iratok is betöltötték ezt a szerepet. Az igehirdetést imádság és zsoltáréneklés egé­szítette ki. Az istentisztelet második vagy szakramentális része az úrvacsora volt, ame­lyet hálaadó imádsággal, ének­léssel és a szereztetési igék elmondásával ünnepeltek. Igen korán megünnepelték a vasárnapot, mint Krisztus feltámadásának ünnepét (Jn 20,26; — Csel 20,7; — 1 Kor 16,2; — Jel 1,10). A zsidók húsvétját és pünkösdjét is ko­rán ünnepelték, de azt Jézus Krisztusra, illetve a Szentlé- lekre vonatkoztatták. Az apos­toli kor után, a második és harmadik században, az óka­tolicizmus korában, az isten- tiszteletnek mindkét részét reggel, egymás után ünnepel­ték, de egymástól külön vá­lasztották. Az első rész volt a mindenki számára tartott is­tentisztelet, a másik rósz az úrvacsorái istentisztelet. A ka- techumenok, az egyházi fegye­lem alatt állók és az idegenek csak az elsőn vehettek részt. A gyülekezeti istentisztelet a következő részekből állott: 1. igeolvasás, melyben most már újszövetségi szakaszok is szerepeltek, 2. az igehirdetést a püspök, vagy valamelyik presbiter tartotta, 3. imádko­zás, melyet szintén a püspök vagy a presbiterek tartottak, eleinte szabadon imádkoztak, majd bizonyos imaformulák szerint. A gyülekezet ezekre bizonyos formulákkal vála­szolt, 4. éneklés, amelyre a zsoltárokat és egyéb költői íráshelyeket használták fel, majd később új egyházi éne­keket is szereztek. Antifonák, felelgető énekek is voltak már ebben az időszakban, amint azt Plinius bithyniai helytar­tó írta a császárnak. Alexand­riai Kelementől egy himnusz maradt fenn. Római Kelemen­től maradt fenn az első keresz­tyén prédikáció és első leve­lében egy imádság is. Az úrvacsorái istentisztelet­re csak azokat bocsátották be, akik Krisztus egyházának mindenben megfelelő tagjai voltak. Dr. Ottlyk Ernő Tizenöt éve történt Tizenöt évvel ezelőtt, 1952. július 10-én és 18-án a régi egyházszervezet helyett megalakult a 8—8 egyházmegyéből álló mai két egyházkerület. Így emlékezik meg erről lapunk akkori száma: „A 21 egyházmegye egyetlen hónap leforgása alatt átszerveződött 16 egyházmegyévé. Mindenütt megoldód­tak a személyi kérdések a legteljesebb egyetértésben, annak a bizonyságául, hogy az új törvény alapos, magában hordja a fejlődés, a kialakulás lehetőségét minden mesterkéltség, erőszak nélkül. Ez a törvény az életet sugározza magából." Vető Lajos püspök tizenöt évvel ezelőtt ezeket mondotta a két kerület megalakuló közgyűlése előtti istentiszteleten: i',Istennek úgy tetszett, hogy magyarországi evangélikus egy­házunkat kihívja régi szervezetének keretei közül. Isten ad­jon hitet nekünk, hogy Ábrahám engedelmességével nézzünk előre a jövőbe, s hittel fogjunk ahhoz a munkához, amit a két egyházkerület megszervezése jelent a számunkra. Ha Is­ten hitet ad, s mi engedelmesek vagyunk, akkor nemcsak egy­házunk külső szervezete tekintetében haladunk előre, hanem belső életünk tekintetében is új dolgok felé visz bennünket az Isten.” Az elmúlt tizenöt esztendő bizonyság erre. Istentiszteletek a Balaton partján Balatonakaliban minden hónap | utolsó vasárnapján fél 12 órai kezdettel az evangélikus temp­- lomban Balatonbogláron a református templomban a hónap harmadik vasárnapján délelőtt fél 11 óra­kor, a hónap első vasárnapján- délután fél 3 órakor Balatonfenyvesen a protestáns templomkertben a hónap első vasárnapján délelőtt 11 órakor, a hónap harmadik vasárnapján- délután fél 4 órakor Balatonfüreden minden hónap utolsó vasárnapján a reí'ormá- • tus templomban 9 órakor 'Balatonkenesén a református templomban a hónap utolsó va- I sárnapján, július és augusztus hónapokban a hónap második és utolsó vasárnapján délután- 3 órakor Balatonmáriafürdőn (Rákóczi út 24) minden hónap harmadik va­- sárnapján 17 órakor Balatonlellén a református temp­lomban a hónap első vasárnap­ján délelőtt 9 órakor, a hónap harmadik vasárnapján délután 6 ; órakor. Balatonszárszón a református templomban a hónap második . vasárnapján délelőtt fél 10 óra­kor, a hónap negyedik vasár- j napján délelőtt fél 10 órakor Balatonszemesen a protestáns fa­templomban a hónap második vasárnapján délelőtt fél 9 órakor a hónap negyedik vasárnapján délelőtt fél 9 órakor I Balatonszepezden délután 3 óra­kor, június 26-án, július 10-én, 24-én, augusztus 7-én és 21-én Balatonvilágoson (Alsó újtelep 31) július és augusztus hónapokban a reformátusokkal közösen min­den vasárnap 5 órakor Balatonzamárdi (Aradi u. imaház) a hónap második vasárnapján délelőtt 11 órakor, a hónap ne­gyedik vasárnapján délután fél 5 órakor Badacsonytomajon az imaházban (Hősök tere) július 3-án és augusztus 7-én délelőtt 9 órakor Fonyódon a protestáns templom­ban a hónap első vasárnapján délelőtt fél 10 órakor, a hónap harmadik vasárnapján délután 2 órakor Gjrenesdiáson (Kapernaum) min­den ünnepen délelőtt 10 órakor Keszthelyen (Deák Ferenc u. 20) minden ünnepen délelőtt 10 óra­kor Kővágóőrsőn minden vasárnap 11 órakor Révfülöpön június 26-án, július 10-én, 24-én, 31-én, augusztus 14-én, 28-ón délelőtt 9 órakor Siófokon (Fő u. 93.) minden va­sárnap délelőtt háromnegyed 11 órakor Sümegen (a protestáns templom­ban) minden hónap második és negyedik vasárnapján 15.40 óra­kor Tapolcán (Protestáns templom, Darányi u. 1.) minden hónap második és negyedik vasárnap­ján délelőtt 10 órakor Könnyebb sérüléseket szenvedtek a szent helyek az izraeli—arab háborúban Ä károk megállapítására , kiküldött bizottság első je­lentései szerint csak „köny- inyebb sérüléseket” szenvedtek a szent helyek Jeruzsálemben és a városon kívül. Köny- inyebben megsérült többek kö­pött a betlehemi templom, amely ma a legrégibb és még ma is használt keresztyén templom. A templomot izra­eli gránáttalálat érte és a tető égni kezdett. Görög orto­dox szerzetesek egy csoportja azonban el tudta oltani a tüzet. QYÜMÖLCSTERMÖ MEQTÉRÉS Dr. Ottlyk Ernő püspök az óbudai gyülekezetben Dr. Ottlyk Ernő az Északi Egyházkerület püspöke csa­ládjával együtt, július 2-án az óbudai gyülekezetét látogat­ta meg. A püspök a délelőtti 10 órás istentiszteleiten, amelyen a hí­vek nagy számban jelentek meg, a Szentháromság utáni hatodik vasárnapra kirendelt igéről: Lukács 3, 7—14,: „Gyü­mölcstermő megtérés” címmel hirdette Isten igéjét. Többek között a következő­ket mondta: A vallásos elbiza­kodottságot rántja ki Keresz­telő János az őt meglátogatók alól. Ezzel elveszi azt a hamis biztonságot, mintha létezhet­ne kollektív üdvösség. Isten nem tűri, hogy valaki a má­sok hitéből éljen. Ki-ki önma­gáért felel! „Teremjetek megtéréshez méltó gyümölcsöt”. Ahogyan a fát a gyümölcsért tartják, úgy tartja Isten az embert cse­lekedeteinek gyümölcséért. A gyümölcs, amit Isten meg­kíván: a Jézus Krisztusban vetett hit cselekedeteiben mu­tatkozik meg. Isten előtt mi sem hivatkozhatunk arra, hogy jó evangélikusok vagyunk, templomba járunk, imádkozni is szoktunk. Jézus Krisztus nem nyukszik bele formai és látszat kegyességbe. Keresz- tyénségünk annyit ér, amit ezen le lehet mérni! Mit cselekedjünk tehát? — folytatta a püspök. Az egyik wmz. a segítés szolgálata. A tisztes adakozás mindig hozzátarto­zott a keresztyén élethez. A gyülekezet adományaiból épül az egyház és a templom. Er­re épül ennek a gyülekezetnek és minden más gyülekezetnek az élete! Keresztelő János a konkrét emberi segítséget emelte ki.. Mi mai keresztyének olyan világban élünk, amelyben hét­köznapi hűséges munkánkkal résztvehetünk az emberi élet előbbre vitelében és gazdagít­hatjuk hazánkat és közvetve az emberiséget. Mindez azt is jelenti, hogy senkit meg ne károsítsunk, be ne csapiunk és senki ellen ne vétkezzünk! A harácsoló vámszedő képe jelenik meg mindenütt, ahol nem tiszteljük a másik ember javát és érdekét. Isten ma a hétköznapi meg­térésre akarta irányítani fi­gyelmünket. Bárcsak terem­nénk a hit gyümölcseit, fejez­te be a püspök mindvégig nagy figyelemmel hallgatott igehirdetését. Az istentiszteleten szolgál­tak még: Tátrai Vilmos hege­dűművész és Trajtler Gábor orgonaművész, akik szép mű­vészetük legjavával segítet­tek dicsérni az Istent. A püspököt a gyülekezet ne­vében Fülöp Dezső helyi lel­kész köszöntötte. E. D. REKVIEM Ha nem segítesz, Irgalom, hogy küzdjünk igazul és gátat tép a gyűlölet s vér tébolyába fúl — hirdesd, szigorú képzelet: napunk mivé vakul! Azon a napon meghal a remény, mert nincs mit remélni s nincs aki reméljen, azon a napon elvész az álom, mert álommá foszlott, árnyékká lobbant minden hordozója, azon a napon kihuny a jövő és hamuként hull a halállá dermedt jelen koporsójába. Ami alkotás megmarad, ‘holt gyermek játékaként gazdájának vesztét sikoltja reszkető egekre, ami szép, jó, igaz, átvészelné a borzadálvt, ryttá, gonosszá, hamissá torfcul a szemefényét vesztett, világtalan világban, mert nincs többé ember, aki nevet adott a teremtésnek s aki szívében hordozta a csillagokat. Attól a naptól fogva kába körforgással, ájulásig sírják gyászdalukat az elemek: Koronád volt az univerzum, s összeroppantotta iszonyú fejedet, napod megőrült: sátáni lobbal taszított örök sötétbe, szíved a semmi partján lassan elenyészik a szélben: nem tudtál szeretni, nem tudtál élni, gyilkos, öngyilkos, nyomorult, drága ember. Bodrog Miklós Bibliai ábécé: Hála Már a nép mesébe öltözte­tett bölcsessége is úgy jellem­zi a hálát, mint az irgalmas­ság és a jóság visszhangját. Bizonyára többen ismerik a nép mesélő kedvének egyik színes és reális megnyilatko­zását: A boldogság ezüst ha­rangját. A király koronázása napján palotája kapuja fölé egy ezüst harangot húzatott fel. Utasítása: a harang ak­kor csendüljön meg, amikor a király boldog. A király gyakran nyúlt a harangkötél után, hogy meghúzza, de bol­dogsága mindannyiszor eltűnt, mert közeli vagy távoli pro­vinciájának valamelyik váro­sából vagy falujából szomorú hír érkezett emberekről, akik­kel együttérzett és akiknek nyomorúságát enyhíteni és segíteni kellett. Mivel az ilyen hírek naponként ismétlődtek a harang egész uralkodása alatt hallgatott, sosem csen­dült meg. A király haja meg- fehéredett, kedve megfogyat­kozott, közeledett a halála Mikor utolsó órája eljött, a király betegágyához hangos sírás és zokogás hallatszott fel az utcáról és palotájának udvaráról. A körülállóktól tudakozódott: mit jelentsen ez? Ezt a választ kapta: a hálás nép siratja haldokló jó urát. A haldokló reszkető keze kötél után nyúlt, a ha­rang megcsendült, mert a bú­csúzó király boldog volt. A nép hálája visszhang volt ura irgalmas cselekedeteire. Az újszövetségben a hálát és a Kegyelmet ugyanaz a szó jelzi: charis. S ez mind­járt figyelmeztet arra, hogy minden hála mélyén Urunk kegyelmének, jóakaratának ténye rejlik. A keresztyén emberek hálája visszhang a te­remtő, gondviselő és megváltó Isten jóságára. A hála alapja mindig ez: Mid van amit nem úgy kaptál (1. Kor. 4,7). A jó és igaz emberi élet alap­ja a háládatosság a bennün­ket teremtő és életünket fenn­tartó Isten iránt. A mi evan­gélikus hitvallásunk az egész keresztyén élet kiinduló­pontjává teszi a háládatossá- got. Csak annak az embernek lehet reménység a jövőre nézve, akiben van hála a múltban már megnyert áldá­sokért. A jól gyakorolt ke­resztyén élet hálaáldozat. Hálánk végső forrása Jé­zus Krisztus. Hálát adok Is­tennek a mi Urunk Jézus Krisztusért. (Rm 7. 25) Isten teljes és tökéletes szereteté- nek a jótéteménye Krisztus­ban ragyogott fenn a keresz­ten. Az a bűnbocsánat, az a teljes kegyelem, amelyet az ő magát megalázó teljes szere­tető hozott nekünk, a mi há­laadásunk legmélyebb és leg­szilárdabb alapja és forrása: Azáltal lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete bennünk, hogy az ő egyszülött Fiát küldte el az Isten e világra, hogy éljünk általa. Az ő vi­lágot átölelő szeretetébe bele­ölelt mindannyiunkat és en­nek a szeretetnek csak egy következmény lehet számunk­ra, amit János apostol így mond: Mi is kötelesek va­gyunk odaadni életünket a mi atyánkfiáiért (1 Jn 3, 16). A hála tehát alaplelkülete, az egész életet előre lendítő mozgatója a keresztyén élet­nek. Mégis azt a tapasztala­tot szerezzük, hogy ez a legritkábbfajta lelkűiét. Vajon miért? Azért mert a hálát a ritkasága mellett a drágasá­ga jellemzi. Az igazi hála so­hasem érzelmi ellágyulás, szentimentális meghatottság, hanem mindig áldozatkész cselekvő lelkűiét. Márpedig hol és kinek a javára lehet áldozatot hozni? Az Istennek nyilván nem adhatunk sem­mit, mert ő adott nékünk mindent. A hálatartozástól megterhelt szívet csak egyet­len módon lehet megkönnyí­teni : ott kell gyümölcsözővé tenni cselekvésben, szolgá­latban, szeretetben, a hálán­kat, ahol Isten megmutatta a szeretetét, ti. az emberek kö­zött. Hálás életet élni annyit jelent, mint a földi életben az emberek között; a hozzám közelállók és a tőlem mesz- szelevők számára szolgáló szeretet életét élni. A 2 Kor 9,7,15 szerint a keresztyén ember másoknak való szolgálata, másokon se­gítése további Isten iránti hálaadást vált ki. A hálaadás körforgásáról van szó. Ha Is­ten iránti hálából adok, jót teszek, ez a testbe öltözött hálaadás, mások szívéből újabb hálát csihol Isten felé. A hálaadás újszövetség gö­rög szava: eucharisztia egy­szersmind az Űrvacsora meg­jelölésére is szolgál. Az Űrva­csorában tömörül össze egyet­len eseménnyé Isten kegyel­mének vétele. Az úrvacso­rában bűnbocsánatot kapunk. Luther szerint: ahol bűnbo­csánat van ott élet és üdvös­ség van. Az új életért és üd­vösségért feleljünk Istennek hálaadó imádsággal (Lukács 17, 11—17) és hálás élettel. Matuz László Oltlyk püspi a fejér-kisáreii lelkészek izei! A fejér-komáromi egyház­megye lelkészi munkaközös­sége július 4-én Budapesten, az Országos Egyház székhá­zában tartotta szokásos havi munkaülését. A munkaülést ünnepélyessé tette az a tény, hogy az ülésen megjelent dr. Ottlyk Ernő, az északi egyházkerület új püspöke. Az ülés előtt a lelkészek úrvacsorához járultak, amely­nek szent szolgálatát a püs­pök végezte. Ezután Szebik Imre komáromi lelkész mu­tatta be, hogyan fog prédi­kálni jövő vasárnap gyüleke­zetében. Selmeczi János es­peres beszámolt az Országos Esperesi Értekezletről, ki­emelve azokat a feladatokat, amelyek a közel jövőben vár­nak a gyülekezetekre és lel­készekre. Ezután dr. Ottlyk Ernő püspök körvonalaztá azokat a terveket, amelyek szerint szeretné végezni püs­pöki szolgálatát az egyház­kerületben a gyülekezetek és lelkészek között. A püspök előterjesztése után testvéri beszélgetés alakult ki, amely­nek során nemcsak a gyüle­kezetek, de a lelkészek egyéni kérései is előkerültek és igazi testvéri légkörben nyertek ki­értékelést. Lábossá Lajos tatabányai lelkész záróáhítata után a fe­jér-komáromi lelkészek azzal a boldog meggyőződéssel tér­tek haza gyülekezeteikbe, hogy dr. Ottlyk Ernő szemé­lyében az északi egyházkerü­let gyülekezetei és lelkészei Istentől igazi főpásztort kap­tak. Selmeczi János „Békesnfézst" felállítása Egyházi intézmény felál­lítását tartja szükségesnek dr. Goldschmidt nyugatberlini teológiai professzor a béke alapos tanulmányozása vé­gett. Goldschmidt professzor tagja a Németországi Evangé­likus Egyháznak a társadalmi felelősséggel foglalkozó bizott­ságának és mint bizottsági tag előadást tartott Nyugat- Berlinben a háború elkerülé­séről és a béke biztosításá­nak a szükségességéről. Szük­ségesnek tartja azonban, hogy az egyes tartományi evangé­likus egyházak és a zsinat közösen tartsanak fenn egy olyan intézményt, amelynek legalább 5 főfoglalkozású al­kalmazottja legyen, akik a problémákat feldolgozzák a bizottság tagjai részére. Sajnálattal állapította meg, hogy a Szövetségi Köztársa­ságban kisebb az érdeklődési a béke kérdései iránt, mint bármelyik más országban. En­nek a helyzetnek szerinte meg kell szűnnie, mozgósítani kell a közvéleményt és az iskolai oktatásban is érvényesíteni kell azt a felfogást, hogy az emberiség tovább éléséhez a béke az egyetlen lehetőség; < / i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents