Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)

1967-07-09 / 28. szám

RÉSZ

K

a püspökiktató közgyűlésen elhangzott köszöntésekből

Dr. Ottlyk Ernő püspök beiktatásán elhangzott köszöntések sorában az eddig közölt üdvözleteken túl ezúttal D. dr Vető Lajos nyug. püspök és dr. Nagy Gyula dékán szavaira térünk vissza.

D. dr. Vető Lajos visszaemlékezett az Északi Egyházkerület jelenlegi területi megalkotására s rámutatott a kerületben a gyülekezetek sokrétűsége ellenére is kialakult egységre. Az volt a célunk — mondotta — hogy a sokszor öncélú partikularizmust felszámoljuk s így előmozdítsuk egyházunknak egységét. Majd így folytatta:

„Az elmúlt legutóbbi néhány esztendő során az Északi Egyházkerületnek már a belső egysége is valóságként jelentkezett. A közgondolkodás egyre egységesebbé vált teológiai és egyházpolitikai téren. A gyülekezetek népe, presbiterei, felügyelői egyre inkább magukévá tették azokat a felismeréseket, melyekre hazánk felszabadulás^ után jutottunk, belátva azoknak nemcsak helyességét, hanem gyakorlati értékét is hazánk és egyházunk építése, békénk védelme s az emberiség előrehaladása tekintetében.”

Szólott a továbbiakban arról, hogyan jártak együtt az elmúlt évek során dr. Ottlyk

Ernővel az egyház helyes útjának keresésében s kialakításában. „Kívánom, hogy a szerétéiről szóló tanításod legyen tetté és valósággá, erővé és életté, világossággá és áldássá. Azzá a szeretetté, melynek az isteni szeretet a soha meg nem rendülő alapja. Azzá a szeretetté, melynek a személyes életünket is áldozatul követelő emberszeretet a gyű mölcse” — fejezte be köszöntését a pásztorbotot átadó püspök.

Dr. Nagy Gyula dékán a teológiai professzorok és hallgatók nevében szólt. A régi munkatársi közösség nevében mondotta:

„Örömmel és jó reménységgel nézünk szolgálatod elé, amikor az egyháztörténet kutatásából egyházunk története legújabb szakaszának felelős formálásába állsz. Tizenhét éven keresztül mint profesz- szor arra tanítottad a fiatal lelkészeket és egyházunk népét is, hogy a hűség Isten iránt és hűség népünk iránt elválaszthatatlan egymástól magyar evangélikus egyházunk történetében. Közben új területeket kutattál át ebben az összefüggésben, elsősorban az 1848-as szabadságharc és

Bibliai ábécé: „hatalom'

Az angol királyról szokták mondani, hogy uralkodik, de nem kormányoz. Amikor a Miatyánk befejező szavaiban így magasztaljuk Istent: „mert tied az ország és a hatalom” — akkor bizonyságot teszünk: Isten nemcsak uralkodik, hanem kormányoz is. Régen így mondták: kezében tartja a gyeplőt. Ma így mondanék: ő ül a volán mellett.

Istan hatalmát mindenütt és minden időben gyakorolja. Ezért nevezi a Szentírás „Min- denható”-nak. A természet és a történelem világában fellépő erők hatalma nem azonos Isten mindenhatóságával. Azok inkább elrejtik Istent szemünk elől. Az Ószövetség leírja Illés próféta élményét a Sinai félsziget zord hegyóriásai között (1. Kir. 19, 11— 13), de tárgyilagosan megállapítja, hogy Isten nem volt benne a természeti jelenségekben, sem a viharban, sem a földrengésben, sem a tűz kicsapódó lángjában. Azonban „a tűz után egy halk és szelíd szó hallatszék” s ebből ismerte meg Istent a próféta. Isten szavában, igéjében nyilatkoztatja ki mindenható hatalmát.

A történelem világában szerepet játszó erők is csak kölcsön kapják hatalmukat Istentől. Alá vannak vetve neki, de semmiképpen sem azonosak vele. Erről tanúskodnak a Jelenések könyvében közölt látomások is. A sokat emlegetett négy apokaliptikus lovas pl. különböző történelmi csapások megszemélyesítője, de a hatalom csak adatik nékik (Jel 6,8). Ez a kölcsönzött hatalom időileg korlátozott (Jel 9,10).

Az emberi élet legkülönbözőbb megnyilvánulásait hatása alá akarja vonni egy élettagadó, embertelen (Jn 8,44) erő hatalma. Diabolos-nak, ördögnek, szószerint zavarkeltőnek nevezi az Újszövetség (Ef 4,27). Sátánnak (vá- daskodónak) is (Jób 1,9; Mt 4,10), a hazugság atyjának (Jn 8,44) és a sötétség fejedelmének (Ef 6,12) is mondja. Isten uralma a Sátán uralmi

területét is átfogja. Ahol megszólal az evangélium és hittel fogadják ott a „Sátán hatalmából az Istenhez tér az ember” (Csel 26,18). Nincs kettős uralomról (dualizmus) szó, mintha a rossznak ugyanazok volnának az esélyei mint a jónak. A rosszat, a zűrzavart vétkeinkkel engedjük be a világba, de Isten hatalma korlátozza, mert jóságával felülmúlja. Ez teszi keresztyén hitünket elszánttá és „optimistává”.

Isten mindenható hatalmát Fiában, Jézus Krisztusban, nyilatkoztatta ki számunkra. Néki adatott minden hatalom mennyen és földön (Mt 28,18). Általa szól hozzánk Isten. Ö az élő Ige (Jn 1,1—5). Jézus Krisztus által tudjuk meg, hogy Isten hatalma végtelen emberszeretetének hatalma. Ez a hatalom az értünk ítélet alá vetett Jézus Krisztus erőtlenségében válik nyilvánvalóvá. Ezért állapítják meg Jézusról kortársai: „úgy tanított, mint akinek hatalma van és nem úgy, mint az írástudók” (Mt 7,29). A gutaütött embert is mikor talpraállította, megmutatta: az Ember Fiának van hatalma a bűnök megbocsátására (Mt 9,6). Akik hittel fogadják szavát, azoknak hatalmat ad. hogy Isten fiaivá legyenek (Jn 1, 12).

Az Újszövetség néha többesszómban használja a hatalom szót: „hatalmak”. Ilyenkor sajátos értelme van. A párhuzamosan használt kifejezések is ezt mutatják: „királyi székek”, „uralmak”, „fejedelemségek” (Kol 1,16), továbbá „erők” (Ef 1,21). Ezek a világmindenségben megnyilatkozó olyan „kozmikus” erőket jelölnek, amelyekkel az emberi élet sokféle módon van összekötve, úgy hogy sorsunkat meghatározzák. Krisztus uralma ezekre is kiterjed (Kol 1, 16—20). Döntő, Pál apostol számára, hogy sem a sors, sem a természet, sem semmi láthatatlan vagy látható erő el nem szakíthat bennünket Krisztus szereteté- től (Rm 8, 38—39).

Benczúr László

ÖKUMENIKUS TALÁLKOZÓ

Dr. E. Blake, az dEgyházak Világtanácsának a főtitkára, aki június közepén Berlinben tartózkodott, meglátogatta a moszkvai pátriárka közép-európai megbízottját, tír. Jonathan püspököt, aki hosz- szú ideig Kopolovics adminisztrátor néven a magyarországi ortodox keresztyének vezető egyházi embere volt. Jonathan püspök most Berlinben székel és a dr. Blake- val való találkozón szívélyes együttlétben tárgyalták meg az ökumenikus együttmun- kálkodás és a világot érintő legaktuálisabb problémákat.

az 1919-es tanácsköztársaság történetéből.”

„Akik munkatársként és jó barátként közelről ismerhettünk, azt is tudjuk, hogy püspöki szolgálatodba a következetes, haladó gondolkodás és a teológia mély megbecsülése mellett ott lesz a közvetlen,

igazán emberi magatartás is a rád bízott gyülekezetek, lelkészek és hívek kérdésében. Munkánk, szeretetünk és imádságunk érted továbbra is egybekapcsolódik gondjaiddal és örömeiddel, egyházunk és népünk iránti szereteteddel és hivő imádságoddal.”

Dr. Ottlyk Ernő püspök budavári gyülekezeti leikészi beiktatása

Június 25-én, vasárnap, délelőtt ismét megtelt a budavári gyülekezet Bécsikapu-téri temploma. Ünnepi istentisztelet keretében foglalta el leikészi állását az Északi Evangélikus Egyházkerület új püspöke. Előbb a presbitérium tagjai vonultak be a templomba, majd dr. Ottlyk Ernő püspök és Várady Lajos budai esperes, mögöttük pedig a megjelent lelkészek.

Az esperes beiktató beszédének igéje Máté ev. 23,8 verse volt: „Egy a ti Mesteretek, a Krisztus, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok.” Néhány mondat a prédikációból: „Közöttünk vannak egyházi rangok és pozíciók, de örök, szent Mester, felkent Krisztus csak egy van, egyetlenegy. Minden rang és pozíció csak benne és általa kapja meg az értelmét. Annyit ér egy püspök, egy esperes, egy segédlelkész, egy presbiter, egy gyülekezeti tag, amennyire él benne az egyetlen egy Mester, a Krisztus, az ö áldozata, szolgálata, bűnbocsánata, szeretető. Annyi az erőnk, a türelmünk, a hatásunk, az alázatunk, amennyit Tőle elfogadunk”.

Az igehirdetés második része arról szólt, hogy a legnagyobb keresztyén rang és pozíció az, ha egymásnak Krisztusban testvérei vagyunk. A püspök-lelkész felé az esperes így fejezte be a beszédet: „Légy püspökünk, főpásztorunk, a gyülekezetben első lelkészünk, de maradj meg számunkra mindig testvérnek .

A beiktatás befejezéseként Csengődy László, dr. Vámos József, Schreiner Vilmos, Ma- docsai Miklós, Kőszeghy Tamás es Ruttkay Levente egy- egy igével áldást mondtak.

Dr. Ottlyk Ernő püspök Lukács evangéliuma 8, 16—18

versei alapján az igehirdető és az igehallgató gyülekezet viszonyát jelölte meg témául. Először Krisztusról, mint a világ világosságáról szólt és vonatkoztatta azt a tudomány,

a technika, a munka és hivatás, a családi élei és a nemzedékek feszültsége, továbbá az etikai kérdések felvetődésével kapcsolatban a megoldásra és mindezt így foglalta össze: „A Kriszitus világosságának az a rendeltetése, hogy erőforrás legyen mindazoknak, akik az egyházban vannak.” Második gondolatként Isten titkának kitárulásárói tett bizonyságot: „Különösképpen pedig azért szólt hozzád oly sok igén keresztül, azért hirdettette veled való akaratát és szándékát sok éven vagy sok évtizeden át, hogy megtaláld Isten szeretetének atyai házát. A keresztség szentségétől kezdve a Krisztus testének és vérének oly sok vételén át mindig Isten hívott, hogy veled való tervét megvalósítsa”. — Végül azt fejtette ki, hogy „Isten minden igehallgatáskor ajándékot oszt. Ez az a döntő mozzanat, amely teljes odaadásunkat kívánja — Nagy tétről van szó, amikor megszólal az evangélium ..; Lehet igét hallgatni „kívülállóként”, vagy „bennfentesként”, vagy lehet kire- keszteni életünkből teljesen, ezért szólal meg így Jézus szava: vigyázzatok, hogyan hallgatjátok!"

Az istentiszteleten az egyesített budavári és kelenföldi vegyeskar énekelt Sulyok Imre vezényletével. Orgonáit Peskó György orgonaművész.

A rövid közgyűlésen a püspök-lelkészt köszöntötték egy- egy igével; dr. Szelényi Gusztáv felügyelő a budavári gyülekezet, Zimmermann Aladár egyházmegyei felügyelő az egyházmegye, Csengődy László lelkész az egyházmegyei leikészi munkaközösség nevében. A közgyűlés után dr. Ottlyk Ernő püspök és Várady Lajos esperes úrvacsorát osztott, amelyen szépszámú gyülekezet vett részt.

Az istentiszteleten és a közgyűlésen jelen volt Voipio Márton finn lelkész és felesége is.

Horváth András

A fehéren hagyott házban

Gyóni Gézára hamarabb eszméltem, mint Adyra vagy Juhász Gyulára, Reményik Sándorra, vagy Áprily Lajosra. A „vérbeli katonaköltővel” csepegtették belém az első világháború históriáját, s az véres volt és gyötrő. Minél messzebb került Szibéria felé menet a hazájától, annál inkább vált itthon világítóvá s az utolsó láng, amely éppen ötven éve lobbant fel benne, világító fáiosszá tüzesedett.

Halála öiven éves emléknapján szülőfalujában voltam. Kerestem az eperf alombot, ahová ezer kilométerekről is visszavágyott, s a templomtornyot, amit lelki szemmel Szibériából is látott. Kerestem az embereket, akik egy levegőt szívtak vele a gyermekkor kacagó világában s az emlékeket, amik ott duruzsolnak a szívekben s a gyóni erdőkben.

Fekete fejkendő alól mosolyog ki egy ráncos arc: „én még táncoltam vele”. A másik „egy padban ültünk az iskolában”. „Zengő, szép hangja volt”, — mondja egy napégette arc —, „hallottam őt prédikálni, amikor mint teológus szószékre ment” — szól valaki a tömegből.

Tömegből, amely itt állja körül a gyóni parochia falába helyezett emléktáblát. Koszo- rúzási emlékünnep. Nyolcvan- három éve itt született Gyóni Géza. ötven éve halt meg Krasznojarszkban. Keresem a

lába nyomát. Zsúptetős volt akkor a parochia s benne „bog- lyakemencés, gerendás szoba, — Fakó Luthcr-kép, pár arasznyi ablak —. Keményhitű papoknak otthona.” Ide látogatott haza léptekkel és gondolatban s amikor a hit is csak kósza vándorként bujkált benne, a hazai álom tiszta volt: „hagyjuk fehéren azt a házat!”

Nem itt nőtt naggyá, de az álma ide hozta. Igazi költővé Przemysltől Krasznajarszkig érett, de amikor a forrásra visszanéz, így ír: „poéta, szent volt az anyám.” S ez az anya rnosolytalan élőhalott voll, akinek szíve összetört az anyai fájdalom pörölye alatt.

Szavalnak a gyóni fiatalok. Az eperfáról, mely híven őrködött álmai fölött, arról a híres „csak egy éjszakáról”, a pacsirtáról, amelynek dala „felujjong, mint a diadal”, s arról; aki „teéretted is megszenvedett”. Szépen, tagoltan, átéléssel szavalnak.

Emlékező szavakban és jól tagolt szavalatban elömlik a csend. Itt járt. Erre nevetett. Ott bújt meg a lombok között. Itt majszolt vajaskenyeret. De messze vitte vértavakon a riadt szél. Nem itt írta," de nagyon messze innen. S éppen ötven éve:

A béke jön, — már mehetek. Bajtársak, Isten veletek.

Meg lehet szokni ?

Az emberek sok mindent meg tudnak szokni. Jót is, rosszat is! Talán azért, mert már „annak idején” sem tudtak igazán

különbséget tenni a „jó és rossz” között. A Szentírás egyértelműen tanúskodik arról, hogy a jó és rossz megkülönböztetése szinte ritkaságszámba megy az emberek között. így érthető, hogy az egyes ember, de az emberiség is hozzá tud szokni a rosszhoz: a nem jóhoz!

Sajnos azt kell 'látnunk és tapasztalnunk, hogy a világ legkülönbözőbb térségein lángol fel a békétlenség, a rossz, a háború életet és létet pusztító lángja. Kétségtelen, hogy az okait kutató és azokat ismerő ember jól látja, hogy honnan fújnak a szelek. Ezek az emberek és körök nagyon tudatosan tanítják is a többieket arra a képességre, hogy különbséget tudjanak tenni a jó és rossz, a jóakaratú emberek és az álnok, tehát rossz emberek szándékai között. De a józan észnek erre a nagyon alapvető és az Isten által előírt parancsolatára nem mindenki tud eljutni.

És ebben rejlik a veszély! Mert a hosszan tartó vietnami háború, a világ különböző részein kirobbantott összetűzések és ellenforradalmak lassanként úgy hatnak az emberek többségére, mint valami narkotikum. Kezdik megszokni, hogy nem béke uralkodik a világon, hanem — ha kisháborúk és kdrlá- tozottan is —, de háborúk színezik és jellemzik az emberiség mai történetét. Rendkívül veszélyes folyamat ez és erre épít is az amerikai imperializmus politikai lélektana!

Jól ismerem nemcsak az idősebb, de elsősorban a fiatal magyar nemzedék álláspontját ebben a kérdésben. A fiatalok ma Magyarországon még akkor is ellene vannak mindenféle háborúnak, ha a szülők más véleményen vannak. Ezért appellálok ezekhez a fiatalokhoz. Ne engedjétek, Fiatal Barátaim, hogy Ti is belesodródjatok az idősebb nemzedéknek a „minden mindegy” filozófiájába! Legyetek éberek! Szálljatok síkra, tiltakozzatok és harcoljatok az öregeknek ez ellen az „ugyan mit lehet tenni” életfelfogása ellen. Rajtatok múlik ugyanis, hogy mi lesz holnap!

Dr. Pálfy Miklós

Modern keresztyének

Koren Emil 1

Egyik küföldi újságíró cikkében olvasom: modern ember az, aki 1. haladóan gondolkozik, 2. felelősségteljesen beszél, 3. tudatosan cselekszik.

A fentiek szerint modern emberek vagyunk-e mi, keresztyének? Meggyőződésem szerint: igen.

Hiszen mi is haladóan gondolkozunk. A magunk egyéni életének kisebb-nagyobb eseményein túl odafordulunk embertársunk, egyházunk, népünk nagy családja és az egész emberiség égető problémáihoz. Az emberiesség és az igazságosság oldalán küzdünk minden gonosz és rossz, igazságtalanság és háború ellen. Ehhez a magatartásunkhoz pedig hozzájárul többletként az a reménységünk, hogy az élő Isten is megáldja azok gondolkozását és fáradozását, akik az általa teremtett emberiség jobblétén, nyomorúság, szenvedés és háború nélküli életén munkálkodnak. Ez zel a felülről kapott reménységgel nézünk az egyes ember élete és keresztyénsége egyházunk jelenbeli szolgálata és jövője, de a teremtett világ jövője elé is. Ugyanakkor tudjuk, hogy teljes és tökéletes megoldás akkor valósul meg: „... ha az igazi és befejezett vég elkövetkezik ... s minden harmonikusan megoldódik. Habár itt minden diszharmonikusnak és kibogozhatatlanul ösz- szekuszáltnak látszik. Egyszer minden jóra fordul, ebben van a mi reménységünk.” (Yvo Andrics jugoszláv Nóbel-díjas író szavai).

Nekünk keresztyéneknek is felelősségteljesen kell beszélnünk. A felelőtlen beszéd emberi kapcsolatokat ront meg, a kísértés és vétkek széles útjára taszíthat fiatalokat, boldognak induló házaséleteket dúl fel, békés öregségre vágyók nyugalmát rövidíti. Korunkban egyre többet beszélnek azok felelősségéről, akiket ugyan nem lehet bíróság elé állítani, mert formálisan nem szegték meg az élet külső rendjét biztosító törvényeket és szabályokat, és mégis vétettek egy vagy több ember belső békessége és nyugalma ellen felelőtlen beszédükkel, rágalmazó, gyanú- sítgató szavukkal.

Keresztyén felelősségünket növeli az, hogy tudjuk: nemcsak emberek előtt, de Urunk előtt is számot kell adnunk szavainkról. Jakab apostol írja levelében: aki nyelvével nem vétkezik, az tökéletes ember. Ezért írja a költő, Reményik is egyik versében:

„Istenem, add, hogy mind halkabb legyek —

Versben, s mindennapi beszédben

Csak a szükségeset beszéljem.” (Ne ítélj)

Keresztyének felelősségteljes beszéde alapfeltétele annak is, hogy Urukról megbízhatóan és hitelesen tudjanak szólni a család szűkebb élet- közösségében épp úgy, mint a barátok, ismerősök és a gyülekezet nagyobb közösségében. Istenről, hitünkről felelősség- teljesen szólni azt jelenti, hogy először felelősségteljesen

— szeretettel és igazsággal — kell beszélnünk embertársunkról, e világi életünk földi kérdéseiről. Csak így hallgatnak meg bennünket hitünkről is.

A fent említett újságíró szerint a modern ember harmat dik sajátossága: tudatosan cselekszik. Nem a véletlenre bízza magát, nem enged öszr töneinek, vágyait a józan lehetőségekhez méri. Indulatai tüzét igyekszik oltogatni, kilép önmaga bűvös köréből, hogy mások javára is lehessen, mint ahogy őt sem hagyják egyedül életkérdéseinek megoldásában és boldogsága elérésében.

Nekünk keresztyéneknek is tudatosan kell cselekednünk

— a szeretetet, amely soha nem elméleti, hanem aktív magatartás a családban, ahol nyugtalaníthatnak bennünket csintalan, de szeretetre vágyó gj-ermekeink; az üzletben, ahol esetleg várni kell, mert sokan érkeztek egyszerre, s mindenkinek egyszerre kevés az ideje; a munkahelyen, ahol mindenki egyaránt nyugodtan akar dolgozni; a világban, ahol mindnyájan békességben szeretnénk élni.

Tudatosan cselekedni a szeretetet — erre serkent Urunk példája is, aki ma is követésébe hív mindnyájunkat. Biztat, hogy az ő nyomdokán járva valósítsuk meg a szeretet életprogramját. Jelenléte életünkben keresztyénségünk „üzemanyagának’’ kifogyha- tatlanságát biztosítja. Ez a szeretet elvezet bennünket Isten látható közelségébe — egy most még láthatatlanul létező világba. Illyés Gyula így ír erről egyik versében, nem sokkal szerettei halála után;

„Lassan kezdek mégis odavágyni,

ahol ők vannak, akárhol, akármi

formában, s azt kezdem

hinni,

hogy az az odatűnt boldogság is megvan,

ha emléke oly örök a szívemben.”

Lehet-e a modern ember keresztyén és a keresztyén ember modern? Természetesen. Hiszen modernnek lenni nem jelent mást, mint korszerűnek lenni. Korszerűen gondolkozni a világról, korszerűen szólni Krisztust, korszerűen megvalósítani szeretetet.

Szebik Imre í

t>