Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1966-04-10 / 15. szám
KP. BÉRM. BP. 72. Szomorú szeretet vagy örvendező hit? A hétnek első napján korán reggel... — így indul a hús“ véti események leírása mind a négy evangélistánál. Aztán azzal folytatódik — ugyancsak mind a négy evangélistánál — a történet, hogy asszonyok mennek Jézus sírjához. János evangélista csak magdalai Máriáról beszél, Máté magdalai Máriáról és „a másik Máriá”-ról, Márk magdalai Máriáról, Máriáról a „Jakab anyjá”-ról és Salóméról, végül Lukács a magdalai Máriáról, továbbá „Johannáról, és Máriáról a Jakab anyjáról és a velük levő más asszonyok”-ról. Nem is lényeges a számuk — hiszen az evangélisták más-más forrásra támaszkodva írták le evangéliumukat —, annál fontosabb az, hogy ezek az asszonyok Jézus köréhez tartoztak: hallották beszédeit, látták cselekedeteit, magukon tapasztalták meg — mint magdalai Mária — életújító szeretetét, vagy gyógyító hatalmát — mint Johanna (Lk 8,3.). Egyik-másik „vagyonából szolgált Jézusnak”. Ezek az asszonyok „a hét első napján”, mihelyt virradni kezdett, siettek a megfeszített Krisztus sírjához. A szeretetük hajtotta őket. „Illatszereket és drága keneteket” vittek. Balzsamozni mentek egy halottat, akit úgy szerettek, amíg élt... A kezükben illatozó balzsam arról beszélt: ezek az asszonyok leszámoltak vele, hogy Jézus halott és az is marad ... zek az asszonyok szerették Jézust, de nem hittek ígéreteiben. Pedig nemegyszer mondotta Jézus — nyilván, amikor ők is ott voltak, hogy „az Ember Fiának sokat kell szenvednie ... megvettetnie és megöletnie és harmadnapra feltámadnia” (Lk 9,22.). Ha valaki ebből a szempontból olvassa végig a négy evangéliumot, észre fogja venni: Jézus kezdettől fogva, tervszerűen törekedett arra, hogy az övéiben „a húsvéti hitet ébressze”, a feltámadás csodájára őket előkészítse. Jézusnak ez a „sajátságos célja” később is kitűnt, amikor az emmausi tanítványoknak ezt mondotta: „Óh, balgák és rest szívűek mindazoknak elhívésére, amiket a próféták mondtak! Vajon nem ezeket kellett-é szenvednie a Krisztusnak és úgy mennie be az ö dicsőségébe?” (Lk 24,25—26.). Ennek ellenére nemcsak az asszonyok, hanem maguk a tanítványok sem számítottak arra, hogy Jézus feltámad. Az asszonyok kezében illatozó balzsam a bizonysága annak, hogy ők elfelejtették vagy ha nem felejtették el, akkor semmisnek tekintették Jézus ígéretét. Ök már csak balzsamozni tudtak ... Igen, ezek az asszonyok szerették Jézust! De szeretetük balzsamillatú volt... Szomorú szeretet, amely akkor fogja el az emberek szívét, amikor a temetőkertben annak sírját rendezgetik, akit úgy szerettek. Klem ezzel a balzsamillatú szeretettel ragaszkodik-e sok ke- * * resztyén ember szerte a világon Jézus Krisztushoz? Nem abból áll-e sokak szeretete Iránta, mint a sírokat rendezgető embereké, akiknek eszébe jutnak a drága halott régi szavai, kedves arca, egy-egy felejthetetlen mozdulata, ugyanakkor tudják, hogy mind ez már csak emlék, amire jó gondolni, de ami ra jtuk már nem segít. Nem egy „keresztyén” ember van, aki meggyőződéssel vallja, hogy „nincsen még egy olyan tökéletes beszéd, mint amit Jézus mondott a Hegyen” — mind ezt azonban úgy mondja, mint ahogyan egy megholt ember csodálatos beszédeiről szoktunk szólni. „Nincs még egy olyan etika, mint Jézusé” — mondja a másik, azzal a hangsúllyal, amivel régi nagy filozófusok műveiről szoktunk beszélni. „Nem született még egy olyan tökéletes jellem, mint Jézus” — mondja a harmadik, azzal a rajongással, amivel fájó szívű özvegyek szoktak csendes estéken beszélgetni halott férjükről, akinek hibáit megszépíti az idő ... A balzsamillatú szeretet azonban csak a temetésekre és az emlékezésre elég. De nem elég az ilyen „szeretet” a valódi szeretetre: arra, hogy a keresztyén emberek a mában elvégezzék szolgálatukat az embereken és az emberek között! Ez a „szomorú szeretet” nem elég ahhoz, hogy terheket tudjon viselni és mindenek felett segíteni tudjon a másik embernek és hordozni tudja ennek a másik embernek minden gondját, reményét és az egész életét. A mában ugyanis csak a feltételnélküli, önfeláldozó és a másik ember boldogságáért fáradhatatlanul dolgozó szeretet tud megoldásokat adni. Ma csak olyan szeretettel „jöhet elő” a keresztyénség, amely fajokat, világokat tud átölelni és amely még ott is megpróbálja a békességet munkálni, ahol már annak semmi reménye nincs és még ott is igyekszik kiutakat keresni az emberek életének és békéjének megmentéséért, ahol már minden út lezártnak látszik. Ezért nem elég ma a „balzsamillatú szeretet”, amely elmereng Jézus éspedig a „halott” Jézus beszédein és csodáin. A keresztény embereknek a „szomorú szeretet"-ből el kell *• jutniuk az örvendező húsvéti hitből táplálkozó szeretetre. Ezt a húsvéti hitet akarták az angyalok is felébreszteni Mária Magdalénában és a többi asszonyban, amikor azt mondták nékik: „Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadott. Emlékezzetek rá, hogyan beszélt nektek, mikor még Galileában volt” (Lk 24,5—6.). Ugyanezt a húsvéti hitet ébresztgette Jézus az emmausi úton, amikor „elkezdve Mózestől és minden prófétától, magyarázta nekik az összes Írásokban azt, ami őrá vonatkozik” és lépésről-lépésre vezette el a „szomorú arcú” tanítványokat az örvendező hitre. Ennek a húsvéti hitnek az ébresztésére rendelte Jézus az apostoli hivatalt is és nem véletlen, hogy Péter első prédikációjában olyan nagy hangsúlyt kapott: „akit keresztre feszítettetek és megöltétek az Isten feltámasztotta, megoldotta a halál fájdalmait..." (Csel 2,23—24.). Ott, ahol a szívekben ez a húsvéti hit felébred, egyben a szeretetnek is olyan forrása nyílik meg, amelyből lehet mindig bőven meríteni. Ez a hit ugyanis a feltámadott Krisztussal köt össze és a Vele való közösségben Tőle kaphatjuk ajándékba azt a szeretetet, amely valóban „tágölelésű”, világot és emberiséget átfogó szeretet és amely mindenütt segít, ahol az emberek boldogságáról, békéjéről, kenyeréről van szó, és ahol fegyvereket kell elnémítani, sebeket bekötözni és könnyeket letörölni. Ez a hit az, amely arra lendít, hogy prédikáljuk a feltámadás örömhírét. Húsvét van! A Szentlélek szele fújja ki szíveinkből a szomorú szeretet balzsamillatát és töltse el szíveinket az élet üdítő illatával! D. Káldy Zoltán ^Jjöldög luíiaéii ünnepeket kitmnimk Le do es Öt oá a ó in L n a L ! „Keresztfa titka tündököl” ezen a ragyogó reggelen, amikor a böjt csendjét, nagypéntek némaságát nemcsak felváltja, de megnyitja, értelmezi, magyarázza a zengő kiáltás: nincsen itt, feltámadott! Üjult erő és elmélyült békesség, termő élet és zengő reménység árad át szívünkön, indítja szavunkat és mozgatja cselekvésre karunkat, „miként a fák, füvek, virágok újulnak örömben”. így hívunk áldott ünneplésre, szolgáló szeretetre, segítő együttakarásra és boldog hálaadásra: „örvendjünk háladallal!” Boldog húsvéti ünnepeket! A Szerkesztőség l!lllll!lllll!l!lllllllllllllllll!lllllll!lll!l!l!l|l!ll)l!lll1tl!lllll!IIIIIIÍIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIii!lllllffllllll!l!lllllllllllll!lllllllllll!lllllllllll!llllllllilli IMÁDKOZZUNK Üjjongó lélekkel magasztalunk Istenünk! Húsvét evangéliuma szól felénk! Hangjára újjá lesz bennünk és körülöttünk minden. Másképpen halljuk a tavasz jöttét, éneklő madár zengő dalát, szebben nyílik a virág és melegebben ölel át a napsugár. Olyan szép minden, mert minden a Te szereteted fényében ragyog ma Istenünk. Az emberi szem csak annyit lát, hogy üres a sír, amelybe Urunkat temették, de a hit hallja az angyali üzenetet: feltámadott! És mi ma a feltámadott Krisztus előtt hódolunk. Hitünk naponként tesz életünkben bizonyságot arról, hogy megváltó Urunk él és ígérete szerint velünk van minden napon. Ez a hit erősít meg bennünket a megpróbáltatás idején és ez ad erőt a legnagyobb próba, a halál előtt. Húsvét fényében telik meg tartalommal Jézus Krisztus sok-sok tanítása, amikor örök életet ígért övéinek. Istenünk áldunk, hogy mi is reménykedhetünk, hogy a győzelem a bűn és a halál felett valósággá lett és Fiad által minket is megajándékozol ezzel a győzelemmel. Alázatos szívvel kérünk, töltsd meg mindnyájunk életét a győzelem reménységével. Segíts minket, hogy életünkben ne a régi kovász, a bűn hatalma uralkodjék. Szabadíts meg bennünket ettől a kovásztól és add a te Lelked által, hogy a tisztaság és igazság kovásztalanságában élhessünk. Fiad győzelme hadd lehessen a mi győzelmünk is a bűn felett. Húsvét hite építsen be minket az egyház közösségébe, hogy egy szívvel és lélekkel tudjunk szolgálni téged Atyánk. Kérünk Istenünk, segítsd meg gyermekeidet, hogy húsvét hitével tudják ebben a világban hivatásukat betölteni. Tégy bennünket a békét szolgáló és szeretetet munkáló gyermekeiddé. Áldd meg édes hazánkat és vezéreld népünk életét. Légy oltalmazója az elesetteknek és bátorítója a haldoklóknak. Urunk magasztalunk ezen az ünnepen és hálás szívvel áldunk Krisztus győzelméért, mely bennünket is megszabadít a bűn hatalmától. Tied legyen a dicsőség örökkön-örökké. Ámen. Lelki készülődés húsvét ünnepére 1. A feltámadásról szóló tudósítás személyes örömünkké akkor válik, ha elsősorban nem másnak, hanem a saját személyünknek a halálára gondolunk. A mások elmúlásába köny- nyen beletörődünk. Azt mondjuk, hogy ez az „élet” rendje. Hogy aki született, annak meg is kell halnia. Még legközelebbi hozzátartozóink halálának különben rendszerint nagyon fájdalmas eseményével is így békülünk meg. Ha valamilyen súlyos betegségtől szenvedtek, azt mondjuk, hogy megváltás volt számukra a halál. Most már nem szenvednek. „Odalent már nem fáj semmi.” A magunk elmúlásának a gondolatával azonban nem tudunk ilyen könnyen megbékülni. Ha halálos veszélyben vagyunk, akkor gyakran nem a testi szenvedés okozza a legnagyobb gyötrelmet, hanem az a tudat, hogy most meghalhatunk, s iszonyodássá fokozódó szorongás lesz úrrá rajtunk. Semmiképpen NEM TARTJUK TERMÉSZETESNEK A SAJÁT HALÁLUNKAT. A legszívesebben nem is gondolunk rá. 2. Ezek az érzések bírták rá régtől fogva az emberiséget, hogy megpróbáljon szabadulni a haláltól, kibújni az elmúlás kegyetlen törvénye alól. Ez a lelkiállapot tesz alkalmassá a feltámadás és az örökélet evangéliumának a befogadására. Annak elhívésére is, hogy létünk nem ér véget a koporsónál, hogy van másvilág, ahol tovább fogunk élni, de szenvedés és boldogtalanság nélkül, örömben és boldogságban. A húsvét ezért érdekel bennünket. Luther Márton szerint az a fontos, hogy higgyük; Krisztus értem támadt fel. 3. A legnehezebb feladatok közé tartozik a feltámadás evangéliumát prédikálni. Van olyan felfogás, hogy az egyház egyszerűen csak hirdesse a feltámadást, s ne magyarázza. Mégis elkerülhetetlen, hogy ne próbáljuk megmagyarázni, érthetővé, elfogadhatóvá tenni a feltámadás evangéliumát, annak e világi lehetőségét. 4. Gondoljunk a tavasszal megújuló természetre. Kedvelt régi húsvéti énekünk is erre indít: Miként g fák, füvek, virágok újulnak örömben” (Kér. Énekeskönyv 211.). Semmivel sem könnyebb a TEREMTÉSBEN hinni, mint a feltámadásban. AKI HISZI, HOGY A M1NDENSÉGET ISTEN A SEMMIBŐL TEREMTETTE, ANNAK NEM NEHEZ ABBAN SEM HINNIE, HOGY ISTENNEK VAN HATALMA A HALOTTAK ÉLETRE KELTESERE IS. 5. Azután ott van a LÉLEK HALHATATLANSÁGÁRÓL szóló nagyon régi felfogás. A Biblia hangsúlyozza, hogy egyedül Istené a halhatatlanság (I. Tim. 6, 16.). A lélek halhatatlanságának a hite a görög bölcseletből került bele a keresztyén gondolkodásba. Nemcsak a legkorábbi egyházatyák, hanem a reformátorok is vallották. Újabban pozitív állásfoglalásokról értesülünk a lélek halhatatlansága iránt, éspedig éppen a feltámadással kapcsolatban. Azt mondják tekintélyes evangélikus hittudósok, hogy a kettőt helytelen szembeállítani egymással. 6. Bibliánk szerint a bűn és a halál közt ok és okozati összefüggés van. „A bűn zsoldja a halál” (Rm. 6, 23.). De mit vétkezett az a néhány napos korában kimúlt csecsemő? Azután vannak kisebb és nagyobb bűnök és bűnösök, gonosztevők is. A halál azonban mindig egyformán (százszázalékos”. A kisebb bűnösök nemcsak egy kicsit halnak meg a nagy bűnösökhöz képest! A halálnak végső oka tehát az eredendő bűn (vagy származásunk bűne), az ősbűnből ered (Ádám és Éva bűnbeesése). A mai emberrel némelyek ezt úgy próbálták megértetni, hogy azt mondták: halhatatlan lelkünk földi létünk előtt követte el a „halálos” bűnt. Ezért kell most itt a földön emberként bűnhődnie, szenvednie és meghalnia. Egyedül Jézus Krisztus a kivétel (Zsid. 4, 15.), aki bűntelenül született és a mások bűnei miatt halt meg. Ó azonban éppen azért lett emberré, hogy megszabadítson a halál végső hatalmától. 7. Az örökélet, a feltámadás s a halhatatlanság Isten atyai szeretetének ajándéka: kegyelem. „A bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig örökélet a mi Urunk Krisztus Jézusban” (Rm. 6, 23.). 8. Gondoljunk kegyelettel s érdeklődéssel arra, ahogyan eleink a feltámadás hitét próbálták tisztázni. Talán elősegítheti húsvéti ünneplésünket, a halál, a feltámadás és örökélet titkaiban való eligazodásunkat. Hadd hangsúlyozzuk azonban, hogy az evangéliumot nem magyarázni, hanem hirdetni és hinni kell: Nem könnyíthetjük meg a hitbeli döntést. Már a jó öreg Szókratész (Krisztus előtt az V. század) úgy látta, hogy halhatatlanságunknak csak egy (1) százalékos a valószínűsége. Mégis úgy igyekezett élni, mint aki bizonyos a saját halhatatlansága felől: sok mai hivalkodó hívőt megszégyenítő Isten- és emberszeretetben. Dr. Vető Lajos EMMA US FELÉ Reményvesztetten, szárnyszegetten Sokszor kivágyunk Emmausba: Hát érdemes? — mondjuk letörve, A jónak, lám, mi is a jussa! S amíg megyünk Jézust siratva, Magunkba-hullva, föl se nézve, Ügy járunk, mint a két tanítvány: Velünk jön, mégsem vesszük észre. Szalay Mihály
