Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1966-02-27 / 9. szám
LELKIPÁSZTOR! Kedves Testvérem! „Az én templomom a temető.’’ — Nem ön az első, aki ezekkel, vagy ehhez hasonló szavakkal indokolta, hogy miért nem találkozunk a gyülekezet közösségében, miért nem jár istentiszteletre. Vasárnap reggelenként első útja a temetőbe viszi, ahol szeretett hitvese sírját keresi fel, azt rendezgeti, gondozgatja. S bizony elszalad ilyenkor az idő! Templomba-menetelre már nem is kerülhet sor. Egyébként is — így indokolta tovább — a temetőben olyan csend van, amely megnyugtatóan hat az idegekre, nincsenek ájtatos alakoskodók, még imádkozni is könnyebb. Mintha Isten is közelebb volna a magányban. Kedves Testvéremnek több szempontból igaza van. Elhunyt hozzátartozóink iránt érzett szeretetünket már csak sírjaik gondozásával fejezhetjük ki, S a természet hangulatos 'csöndjében a magunk csöndjét is megtalálhatjuk. Imádkozni is lehet a temetőben. Isten nincsen helyhez kötve: Ő ott is meghallgatja szavunkat. A temető csöndjéből mégis hiányzik valami: Isten szava és az élet lüktetése. A mi Istenünk ugyanis nem néma bálvány: nemcsak imáinkat, áldozatainkat követeli, hanem szólni akar hozzánk az Ige hirdetésében és olvasásában. Mi ugyan feltárhatjuk szívünket Előtte bárhol — így a temetőben is —, de keresztyén életünk forrása Isten hirdetett igéje. Belőle tárul fel csak bűnös voltunk és hangzik felénk a bűnbocsánat jó híre. Az igében ragadhat meg minket Krisztus, s benne ismerhetjük meg Megváltónkat igazán. Ezt nem nélkülözhetjük! Boti szelek fúj dogálnak Aki Mátyás napját (Jégtörőt) megéri, már a tavaszt reméli. Télutó, tavaszkezdő időben érjük el húshagyó kedd napját, vidám farsangi napok farkát. Húshagyó kedd a latin carnipriviuroból származik. Szlovák szomszédaink is a latin szószerinti fordítását vették át s így nevezik e napot: meso pust. A név elárulja ennek a napnak a lényegét. A keresztyénség egész területén közismertek e napon az étekháborúk. Nálunk cibere viaskodik a konccal, Madridban a szardella, másutt pedig a hal. Az egész ország területén ismert játék volt, Erdélyben még ma is élő ceremónia Cibere vajda és Konc király háborúja. Cibere, kiszileves áll szemben a konccal, vagy csonttal, vagyis a hússal. Ma már hála Istennek ismeretlen a cibere, ezért röviden leírnám, mi is ez az étel. Korpaleves. Búzakorpát és egy kevés kovászt felöntöttek vízzel. 3—4 napig erjedt a kuckóban, a meleg kemence szomszédságában. Leszűrték a levét, vetettek bele sárgakását s ráhabartak liszttel és tejjel. Az ország egynegyedének, sajnos, nemcsak böjtben, hanem egy életen át, századokon át volt keserű társa, éltetője a cibere. A korpaleves legyőzte Konc királyt, s vele megkezdődött a böjt. Voltak, akik szigorúan megtartották a római egyház böjti előírásait s negyven napon át csak ciberét ettek s vasárnap csombó- kos galuska levest. Ezekre mondták: „meghúzta őket a böjt.'..” Az ételek háborúján kívül nagyon sok játék töltötte ki ezt a napot. Göcsejben húshagyón morzsolták le a vetnivaló kukoricát. Kenyeret sütöttek, hogy akkorára nőjenek a káposztafejek. Egész Európában közismert e napon a pártában maradt lányok kicsúfolása. Nálunk tuskóztak, tőkét vontak a legények. Kormos arccal, kötélen húzták maguk után a tüsköt s megálltak a lányos házak előtt s bekiabáltak: „húshagyó, húshagyó, vénlányokat itthagyó”. Legények ablaka alatt meg így: „árpakenyér, zabkenyér, mért maradtál vénlegény!” A játék végén a kicsúfolásra kiszemelt lány kapufélfájához kötötték. Nagy szégyen volt a kapu előtt éktelenkedő tuskó. A közösség elleni bűnnek tartották, ha egy leány elszalasztottá a legalkalmasabb időt, a farsangot. Minden vidám farsangnak egyszer vége szokott lenni. Húshagyóra hamvazószerda, böjtfogadószerda, vagy így is mondták: szárazszerda következik. Az ótestámentum népétől vette át a keresztyénség bűnbánat, a böjt egyik külső jelét: a hamut. Az első keresztyének a bűnbánat jeléül hamuval hintették meg magukat. Az egyház régi liturgiájában ezen a napon kezdődött a nyilvános bűnbánat. Volt idő, amikor csak a nyilvános bűnösöket hintették meg, majd közhasználatúvá vált. A refor- I máció népe nem gyakorolta sem a meghini#st, sem a hamuszentelést, amit különböző babonás gyógyításokra használtak. Látható külső jelek és formák nélkül számunkra is megkezdődik a böjt. Szemünk ebben az ébredő tavaszban már az ember megújulását hozó golgotái keresztre tekint. Igen! Boti szelek fújdogál- nak már.. . s magukkal hozzák egy régi „csoda” hírét: „úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örökéletet vegyen”. Hernád Tibor De nem nélkülözhetjük az emberek közösségét sem. A temetőből pedig ez is hiányzik. Könnyebb sokszor — szinte bálványimádásszerűen — az elhunytakat tisztelnünk és szeretnünk, mint az élőket. Pedig haláluk után már nem tudjuk jóvá tenni azt, ha szeretetlenek, türelmetlenek voltunk hozzájuk. De sokat tudna Testvérem is segíteni, ha szeretetét nem a temetőben pazarolná el, hanem ■ családtagjai, munkatársai is kapnának belőle. Vagy ők talán „nehéz természetűek”? Lehet. De élnek! Még megváltozhatnak! Még hathat rájuk a türelem, a jóság, mein önből árad. Jézus Krisztus szeretetével kell feléjük fordulnia, aki határozottan azt mondta: „Hadd temessék el a halottak halottaikat, te pedig menj el és hirdesd az Isten országát!” (Lukács 9, 60.) Ezekkel a szeretetböl fakadó intésekkel hívogatom önt is az igehirdetési alkalmakra és kívánom, hogy megismerje Jézus irántunk való nagy szeretetét. Erős vár a mi Istenünk! A végnélküli háború 5. Vietnami tájékoztató III, A Diem-korszak Bencze Imre A genfi egyezmény elrendelte az amerikai katonai misz- sziók kivonását Dél-Vietnam- ból. O’Daniel tábornok vezetésével azonban azok tervszerű megerősítése folyt, s 1962-ben 7000 tagot számláltak, köztük sok magasrangú katonatisztet. Collins, volt NATO-tábornokot nevezték ki követté, azzal a megbízatással, hogy az egész országot behálózó számos amerikai katonai és gazdasági ügynökséget koordinálja. 1955. február 13-án megjelent Diem nyilatkozata: „A vietnami nemzeti hadsereg amerikai katonai missziók általi megszervezésének és felfegyverzésének a kérdését még az ellenségeskedések beszüntetése előtt számos megbeszélésen megtárgyalták Indokínában. Egy, a vietnami kormány által előterjesztett programot mindkét fél helyesléssel fogadott és a mai nappal életbe léptetett.” Április 22-én a saigoni US- ügyvivő nyilvánosságra hozta, hogy „a Military Aid and Advisory Group (a katonai miszAz Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságának ülése Az Egyházak Világtanácsa 100 tagú Központi Bizottsága évenként tartja üléseit. Ebben az esztendőben február 8—17 között Genfben jöttek össze a Központi Bizottság tagjai. Az ülést az Egyházak Világtanácsa és a Felekezeti Világszervezetek új épületében tartották. Magyarországi Evangélikus Egyházunkat D, KÁLDY ZOLTÁN püspök képviselte, aki a Központi Bizottság tagja. A Magyarországi Református Egyház képviseletében DR. BARTHA TIBOR püspök, a Zsinat elnöke volt jelen az ülésen. A két püspököt útjára elkísérte DR. OTTLYK ERNŐ professzor, az ökumenikus Tanács főtitkára és TÖTH KAROLY, a Református Zsinati Iroda osztályvezetője. Lapzártakor kaptuk az értesítést, hogy D. KÁLDY ZOLTÁN püspök visszaérkezett Magyarországra. Lapunk következő számaiban tudósításokat közlünk majd a Központi Bizottság üléséről. mm EAmmENm IMÁDKOZZUNK Istenünk, örökkévaló Atyánk! Kegyelmesen elvezetted népedet újra a böjt útjára. Tudjuk, hogy ezen az úton minden értünk történik. Itt született meg számunkra a legdrágább evangélium, a bűnbocsátó kegyelem jó híre. Áldunk és magasztalunk kegyelmedért, mennyei Atyánk. Gyermeki szívvel kérünk, engedd és végezd el igéd által, hogy meglássuk Jézus Krisztus'áldozatának okát is, a mi életünket és annak sok bűnét, hogy töredelmes szívvel tudjunk hinni a Te megváltó kegyelmedben. Add szívünkbe igédet, hogy mi is le tudjuk győzni a kísértő minden csábítását és ellene tudjunk mondani a testünkben és szívünkben megszólaló gonosznak. Add, hogy mindennél drágább legyen számunkra a Te szavad és általa tudjon életünk a jelenvaló világban, olyan életté válni, mely szeretetével, alázatával és engedelmességével szolgálni tud embertársainak is. Istenünk, a mi életünkben és cselekedeteinkben akarod kiábrázolni akaratodat. Nekünk életünkkel és cselekedeteinkkel kell bizonyítanunk, hogy Krisztus meghalt a bűnösökért és legyőzte a gonosz minden hatalmát. Kérünk azért, adj erőt nekünk olyan élethez, mely minden erejével tud küzdeni az emberek boldogabb életéért. Adj erőt a békéért való küzdelemhez, hogy le tudjunk győzni minden szándékot, amely háborút készít elő. Adj hűséget és becsületességet a munkánkban, hogy meg legyen minden embertársunknak a mindennapi kenyere és nyugodt élete. Add, hogy mindnyájunk szívében ott legyen a húsvét reménysége, amikor a Diadalmas győz a bűn és halál felett. Urunk, Istenünk, adj mindnyájunknak áldott böjti utat. Ámen. Lenyűgözni — vagy felkarolni ? — Ef. 5,2 — Vannak emberek, akiktől nem tudunk, vagy alig tudunk elszakadni. Lenyűgöztek. Lenyűgöztek talán erkölcsi erejükkel, értelmük fölényével, kegyességük komolyságával, figyelmességükkel, megjelenésük szépségével, vagy megnyerő voltával. Elbűvölt állapotunkban úgy vágyunk a minket lenyűgöző emberekből felénk áradó újabb és újabb hatásokra, mint a szén vedélyes ivó a mámort ígérő újabb pohárra. Ebben a józanta- lan állapotban hajlandók vagyunk magunkat olykor kicsinek és semminek érezni, de máskor ennek ellenkezőjére leszünk hajlamossá. Életérzésünk hol a legmagasabb csúcsok felé nyargal, hol mélységekbe zuhan. Jézus nem ilyen lenyűgöző. Ilyennek szeretnénk látni. Talán volt is időszak életünkben, amikor így láttuk, amikor élveztük a lenyűgözöttség állapotát. Jézus azonban valójában nem ilyen. Illyés Gyulának a dunántúli dombokról tett vallomásaira lehet itt gondolnunk: „Karcsú szeretőim, dunántúli dombok, Ti nem nyűgöztök le, de felkaroltok.” Jézus szeretete nem lenyűgöző, hanem felkaroló szeretet. A Biblia tanúbizonysága szerint akkor volt leginkább felkaroló Jézus szeretete, amikor legkevésbé érezték lenyűgözőnek — a Golgotán. Nemcsak Júdás csalódása, de Pilátus egészen más jellegű csalódása is; Péter megbotránkozása és a főpapok dühe is; a tanítványok szétszóródása, sőt Mária reménytelen magánya is, mind-mind abból is magyarázható lélektanilag, hogy kevés lenyűgözőt találtak Jézusban. Sőt — Jézus figyelmeztetése ellenére — teljesen váratlanul érte őket a pillanat, amikor Jézusban nemhogy kevés, de semmi lenyűgöző erő nem volt. Milyen különös, hogy éppen ez a pillanat volt az ő felkarolásuk, mindnyájunk felkaroltatásának páratlan pillanata. Jézus szeretete felkaroló és nem lenyűgöző szeretet. — Jó ezt szemünk előtt tartani, amikor Pál apostol intelme szól hozzánk: „Járjatok szeretetben, miképpen a Krisztus is szeretett minket és adta önmagát miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul.” Mit jelent ezek szerint szeretetben járni? Csak néhány kiragadott gondolat: 1. Ne bízzam el magam, ha történetesen valakinek imponálnék, okkal, vagy félreértés következtében „lenyűgöző hatást” gyakorolt volna szavam, tettem, egyéniségem stb. 2. Ne csüggedjek, ha történetesen senkinek se imponálok, mert akikhez közelállók, megszoktak már és ismernek; akik pedig csak távolról néznek és olykor látnak, nem ismernek igazán. 3. Hassa át minden megnyilatkozásomat, szavamat és munkámat a lenyűgözés szándéka helyett a felkarolás. 4. Soha se véljem figyelmen kívül hagyhatónak: Isten szeretete engem is felkarolt a Jézus Krisztus által. 5. Nem kell lenyűgöznie és végleg megszédítenie semmiféle helyzetnek, se magasságnak, se mélységnek. Nincs olyan helyzet életemben, amelyben rövid lenne annak a karja, aki felkarolt. 6. Legyen bátorságom ahhoz, hogy emberektől hatásokat vegyek át, hozzájuk kapcsolódjam. Ne meneküljek eleve tettetett közönybe. 7. Merjek mértéket tartani, kritikát gyakorolni hatások befogadása közben. 8. Néha el kell szakadnom olyanoktól, akiknek lenyűgöző szeretete nélkül el se tudom képzelni életemet, de nem kell soha sem elszakadnom Istentől, aki Jézus Krisztusban felkarolt Benczúr László szió) főnöke mbstantól fogva átveszi a vietnami hadsereg kiépítésének és felfegyverzésének a felelősségét”. ...a fegyverszünetet nyíltan megszegték... 1965. június 11-én, abban az időpontban, mikor a genfi egyezmény értelmében meg kellett volna tartani a szabad választásokat, a State Department sajtótájékoztatója közölte W. Robertson államtitkárhelyettesnek, a távol-keleti kérdések szakértőjének nyilatkozatát: „Első erőfeszítéseink arra irányulnak, hogy segítsük Vietnamot abban, hogy fenntarthassa biztonsági erőit, amelyek magukban foglalják a 150 000 főnyi reguláris hadsereget, a 45 000 embert számláló mozgékony civil gárdát és azokat a helyi harci egységeket, amelyek a falvakban küzdenek a felforgatás ellen. Az a szándékunk, hogy ellássuk őket fegyverrel és pénzzel. Megbíztak bennünket a vietnami hadsereg kiképzésével. És mi segítünk megszervezni, kiképezni és felfegyverezni a vietnami rendőrséget is!” ...nyíltan színre lépnek az amerikaiak... A genfi egyezmény egyre Inkább papírronggyá lett az amerikaiak kezében. William Warbey, a brit követ írja egy szemleútja után: „Az amerikai katonai segély 1955-ben 234 millió 800 000 dollárra, 1956- ban 102 millió dollárra, 1957- ben pedig mintegy 200 millió dollárra rúgott. Különféle jogcímeken mintegy 2000 amerikai katonatiszt tartózkodik a különböző dél-vietnami szervezetekben ... Diem úrnak ma 150 000, az amerikai katonatisztek által tetőtől talpig jól felfegyverzett hadserege van. A 45 000 embert számláló katonai rendőrség amerikai kiképzőktől kapja kiképzését és az amerikai hadsereg puskáival, gépfegyvereivel, géppisztolyaival és acélsisakjaival felfegyverkezve száguldozik teherautóin keresztül-kasul az országban...” Diem 1955. augusztus 9-én kijelenti: „Kormányunk egy területen sem tekinti magára nézve kötelezőnek a genfi egyezményt — amelyet nem írt alá.” Ez volt a válasz az északi országrész kormányának arra a kísérletére, hogy kezdjenek tárgyalásokat az 1956-ra előírt választások ügyében. Diem kijelentette, hogy Ho Si Minh országával nem lehetséges semmiféle kompromisz- szum, csak keresztes-háború lehetséges ellene életre-halál- ra. Ez a felfogás összhangban volt az USA szándékaival. Mindkettőjük célja közös: megtartani a hatalmi pozíciókat. ...Diem, a kegyes katolikus... Maga Diem, kegyes, vallásos katolikus volt, aki naponként részt vett a misén és Emmanuel Mounier haladó filozófiáját vallotta a magáénak. Eszméi azonban légüres térben mozogtak, és a legcsekélyebb módon sem gyökereztek népében és országában. Az ősi mandarin-nemzetség eme 'leszármazottja nem tudott és nem is akart szakítani elnyomó osztályának tradícióival. 1959 tavaszán ezért biztosíthatta így Diem az őt megkérdező francia újságírót: „A vietnami politikai rendszer sohasem alapulhatott az állam nép- képviseleti kormányzásán, hanem egy, felvilágosult miniszterektől körülvett, uralkodó kormányzására alapult.” Ez a felfogása minden demokratikus áramlat esküdt ellenségévé tette Diemet, s szigorúan katolikus beállítottsága még- inkább leterhelte őt. A katolikus egyház — felbátorítva a gyarmattartóktól is —, egyre nagyobb befolyásra tett szert Vietnamban is. A vietnami nép azonban a francia uralom meghosszabbított karját látta benne. ...Diem elszigetelődik... Diem úgy is, mint mandarin, úgy is, mint katolikus, honfitársai legnagyobb részénél bizalmatlansággal találta magát szemben. Annál inkább támaszkodhatott a másfélmillió katolikusra, akik a közös hit nevében, védelmezőjüket látták benne. Diem a dél-vietnami államnak egyre inkább katolikus jelleget adott, és a szociális forradalom Északon megtestesülő eszméjével szemben, a keresztyén keresztesháború fáklyáját akarta magasra emelni. Ez természetesen csak növelte Diem elszigeteltségét annak a népnek körében, melynek vallása a buddhizmus, és amelynek politikai gondolkozását egyre inkább a Viet-Minh befolyásolta. A nép nagy többsége gyanakvással nézte azt a klerikális rendszert, amely a magas funkciókba egyre emelkedő számban katolikusokat ültetett. Cao van Luan és Nguyen van Lap katolikus papokat nevezték ki Hue és Dalat egyetemeinek rektorául. A dél-vietnami főiskolák irodalom- és filozófiaprofesszorainak többsége katolikus pap lett... 1956-ban 41 katolikus tagja volt a kormánynak, vagyis a miniszterek, az államtitkárok és más jelentős személyiségek háromnegyed része katolikus volt. Diem elszigeteltsége teljessé lett, amikor ő a már megkezdett földreformot újra megkísérelte visszasrófolni. E kísérletnél a Bao Dai féle törvényekre támaszkodott. A legális földbirtokmennyiséget felemelték, s az új földbirtokos réteg képezte az új rezsim alapját. Az új törvények értelmében a szegényparasztoknak megint vissza kellett adniok az általuk birtokba vett földeket és olyan bérleti szerződést kellett kötniük a tulajdonossal, mely 15— 25% kamatot is engedélyezett. A birtokosok visszaélve újra visszanyert hatalmukkal, 45— 50%-os kamatot is rákénysze- rítettek a szegényparaszti bérlőkre. Különösen azokra, akik a Viet-Minh mozgalomban aktívan részt vettek. Ellenben különös kedvezményekben részesültek a kormányhű katolikusok. A „földreform”-tör- vény ellenforradalmi jellege nyilvánvaló volt, és nem lehetett eltitkolni, hogy így adtak lehetőséget a földbirtokosnak a revansra a földjét még nemrég elfoglaló paraszttal szemben. Az ellenállás egyre nőtt Diemmel szemben, amit ő viszont növekvő rendőrterrorral igyekezett letörni. 1955 októberében Diemet a szavazatom 99%-ával államelnökké választották. (A szavazatokat persze masszívan meghamisították, amit a kormány egyáltalán nem is tagadott, hanem azzal igyekezett jogosnak feltüntetni, hogy ez is Istennek Diemmel való kegyelmi igényét szolgálta.) Az új. államelnök most már fenntartás nélkül élt korlátlan teljhatalmával. (Folytatjuk) Gádor András Dietzfelbinger püspök az egységtörekvésekről „Az egyházak egysége nem emberi fáradozások eredménye, nem egyházi alkotmányok vagy hierarchia biztosítják azt.” Erről beszélt többek között D. H. Dietzfelbinger müncheni püspök a Bajor- országi Evangélikus Egyház zsinatán. Nem szabad az egységtörekvéseknél megfeledkeznünk arról _ hangsúlyozta a püspök, hogy az egyháztörténet tanúsága szerint itt az igazi és hamis egyházról, az igazi és a hamis egységről van szó. Minthogy az ember üdvösségéről van szó az egyházban, az igazság kérdését nem szabad figyelmen kívül hagynunk ezeknél a párbeszédeknél!
