Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1966-02-13 / 7. szám

Kegyelemből

II. Kor. 12,1—10.

Elviselhetetlen az utolsó hely. Ezért tülekednek Jézus példázatának vendégei (Luk. 14,7.) az előkelőbb helyek felé. A megsemmisülés érzése kergetne bennünket, ha nem tudnánk, hogy mégsem vagyunk az utolsók. Minden kis szalmaszál jó arra, hogy magunkat — legalább a magunk szemében — emeljük, s másokat — legalább egyvalakit — lenézhessünk. Ebben a helyezésekért folyó egyetemes versenyfutásban ott találhatjuk Isten gyermekeit is, sokszor éppen keresztyén mezbe bújva. A korinthusi gyülekezetben is számosán voltak olyanok, akik magukat még Pálnál is különb keresztyéneknek, különb apostoloknak tartották. Ezt a magatartást nevezi Pál apostol „di- csekedésnek”. Ez a dicsekedés nem gyerekes hencegés, hiszen elválasztó akadállyá torlódik Isten és ember, egyház és világ, ember és ember közé.

Pál apostol kockázatos lépést tesz. Rááll ellenfelei útjára, dicsekedni kezd ő is. Ha nekik van dicsekedni valójuk, neki még több. Hallott olyan kijelentéseket Istentől, amelyet emberi nyelv el nem mondhat. Pál azonban nem szédül el ezen a magaslaton, mert- nem felejti el, hogy mindez Istentől van. Isten sok mindent elvégzett már bennünk, sok mindennel megajándékozott már bennünket.

Annak az öntudatnak, amelyben nincs hamis beképzeltség, s mégis öntudat, egyetlen alapja van: Isten szeret engem.

Nem tudjuk pontosan, hogy mi volt az a „tövis” Pál apostol testében, amelyről beszél. Lehet, hogy valamilyen betegség, amely nagyon megnehezítette szolgálatát. Kinek-kinek életében Isten más és más tövist rejt el, hogy kudarcainkon keresztül ráébredjünk a valóságra: nélküle tehetetlenek vagyunk. Ahol azonban mi tehetetlenné válunk, ott jut hely Isten kegyelmének. Erőtlenségünkben nyilvánulhat meg az Ö ereje. Sehol sem tűnt erőtlenebbnek Isten, mint a keresztfán, Krisztus halála azonban kimeríthetetlen erőforrás lett minden bűnös ember számára. Nem volt könnyű Pálnak sem elviselnie a „tövis”-t. Háromszor könyörgött az Űrhoz, de az Űr nem vette el. Végül azonban felismerte benne Pál Isten jó akaratát, s megtörtént a hihetetlen: kedvét tudta lelni erőtlenségében is. Mert többet ér, ha az ember Isten kegyelmének példájává, mint az emberi nagyság vitatható példaképévé válik.

Cserháti Sándor

ISTENTISZTELETI REND

hírek

Budapesten,

1966. február 13-án

Deák tér de. 9 (úrv.) Hafenscher Károly, de. 11 (úrv.) dr. Kékén András, du. 5 Hafenscher Károly, du. 6 szeretetvendégség: dr. Kékén András. Fasor de. fél 10 Szirmai Zoltán, de. 11 Bogya Géza, du. 6 Bogya Géza. Dózsa György út de. fél 10. Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10 (szlovák), de. 12. (magyar). Thaly Kálmán u. de. 10 Bándi Sándor, de. 11 Bándi Sándor, du. 6 Bándi Sándor. Kőbánya de. 10 Veöreös Imre, du. 5 szeretetvendégség: Jakus Imre. Utász u. de. 9 Veöreös Imre. Vajda Péter u. de. fél 12. Rákosfalva de. 8 Boros Károly. Gyarmat u. de. fél 10 (úrv.) Baranyai Tamás. Zugló de. 11 (úrv.) Baranyai Tamás. du. 4 szeretetvendégség. Fóti út de. 11 Gádor András. Váci út de. 8. Frangepán u. de. fél 10. Üjpest de. 10 Kosa László. Pesterzsébet de. 10. Soroksár-újtelep de. 9. Pestlőrinc de. 11. Pestújhely de.

1Ö Kürtösi Kálmán. Rákospalota MAV-telep de. 8. Rákospalota Nagytemplom de. 10. Rákospalota Kistemplom du. 3. Rákosszentmihály de. fél 11 Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Karner Ágoston. Rákoscsaba de. 9 Békés József. Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11, du. 3.

Bécsikapu tér de. 9 Madocsai Miklós, de. U Várady Lajos, este 7 Schreiner Vilmos. Toroclcó tér de. fél 9 Schreiner Vilmos. Óbuda de. 9 dr. Vámos József, de 10 (úrv.) dr. Vámos József. XII. Tarcsay Vilmos u. de. 9 Ruttkay Elemér, de. 11 Ruttkay Elemér, este fél 7 Takács József. Pest- hidegkút de. fél 11 Csengődy László. Budakeszi de. 8 Csengődy László. Kelenföld de. 8 (úrv.) dr. Rezessy Zoltán, de. 11 (úrv.) dr. Rezessy Zoltán, du. 6 Filippinyi János. Németvölgyi út de. 9 Muncz Frigyes. Kelenvölgy de. 9 Vison- tai Róbert. Budafok de. H Vison- tai Róbert. Nagytétény de. 8. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. 11.

— Hatvanad vasárnapján az oltár terí tő színe: zöld. A vasárnap délelőtti istentisztelet oltári igéje: Lk 8, 4—15; az igehirdetés alapigéje: II Kor 12, 1—9; a délutáni istentisztelet alapigéje: Lk 13, 31—35.

— HALÁLOZÁS. Ágner Gyuláné, Boros Károly zuglói lelkész feleségének édesanyja 82 éves korában elhunyt. Február 3-án temették el. „Az igaznak emlékezete áldott.”

JAPÁN KERESZTYÉNÉI

A legújabb japán statisztikai adatok szerint Japánban 794 586 keresztyén van, tehát az összlakosság 0,8 százaléka. Ebből 461 321 protestáns és 333 265 katolikus. Japánban jelenleg 5967 protestáns és 993 katolikus istentiszteleti hely, illetve templom vagy imaház van.

A Sajtóosztályon kaphatók

Újszövetség —• — — —* 40,— Ft Enekeskönyv — — — 40,— Ft Agenda — — — — — 128,— Ft Keresztelési emléklap — —,50 Ft Esketési emléklap — — —,50 Ft Anyakönyvi kivonatok — — ,50 Ft Zárómérleg nyomtatvány 1,— Ft Költségvetési nyomtatvány 1,30 Ft Istentiszteléti rend — — 4,— Ft

Kis Káté — — — — — 3,— Ft

Konfirmációi Káté — — 10,— Ft Igés falitábla — — — — 8,— Ft

Szolgálati napló — — — 11,— Ft Anyakönyvi ivek — — 1,60 Ft

Egyházfenntartási lap — —,30 Ft Korái I. — — — — — 55,— Ft

Korái II. — — — — — 65,— Ft

Koráliskola — — — — 52,— Ft Konfirmációi emléklap -- 2,— Ft

Karner: Isten, világ, felebarát — — 4,— Ft

Egyházfenntartási nyugtatömb — — ^ 2,80 Ft

Passio füzet — — — — 3,— Ft

Imás lapok — — — — —,40 Ft

Káldy: Bevezetés az Újszövetségbe — — — 30,— Ft Hitvallási iratok I. — — 45,— Ft Kitvallási iratok n. — — 45,— Ft Pálfy: Krisztus tanúja — 5,— Ft

Groó: Az élet kenyere — 5,— Ft

Prőhle: Ökumenikus imádságok — — — — 2,— Ft

Karner: Testté lett Ige — 45,— Ft Lelkészi szolgálat — — 18,— Ft Crvacsorai ostya - - » 3,50 Ft

Hétről hétre

(áhítatoskönyv) — — 12,— Ft Ottlyk: Istenszeretet — 17,50 Ft Groó: Jakab levele — — 32,— Ft Pálfy: Zsoltárok könyve 32,— Ft örömhír (Igehirdetések) 70,— Ft Pálfy: Jeremiás I. — — 60,— Ft Ottlyk: Hűség Istenhez és népünkhöz, egyházunk történelmében — — — 82,— Ft

— LELKÉSZIKTATÁS. A

kissomlyói evangélikus egyházközség a megüresedett lelkészi állásra egyhangúlag Benkő Béla nádasdi lelkészt hívta meg. Benkő Bélát a kissomlyói lelkészi állásba február 13-án, vasárnap a fél *10 órakor kezdődő istentisztelet keretében iktatja be Szabó Lajos esperes.

CEYLON ÚJÍTÁSA

Az 1966. esztendő kezdetén hatályba lépett az a kormány- rendelet, amely kimondja a vasárnapnak, mint ünnepnek a megszűnését és helyette a budhisták heti poya-napját vezeti be. Minthogy ez a hold járásához igazodik, az ünnepnap ezentúl a hét más és más napjára esik Ceylonban.

— VELOREXET, 350 eem-est

vagy keveset futottat sürgősen vennék. Cím: Evangélikus lelkészi hivatal, Mucsfa, Tolna m.

— BUNDÁK átszabása, irha tisztítás, festés Somogyi szűcsnél. Bp. V., Kossuth Lajos u. 1.. az udvarban

— DISZNÖPERZSELOGÉP szezonvégi árengedménnyel Kulcsár kisiparosiTál, Bp. Rákóczi út 6.

— HARMONIUM javítás, romos felújítása, zongora hangolás, javítás. Vidékre utazom. Pokomy Károly, Bp. IV., Üjpest, Rózsa u. 59.

HARANGOK újraöntését, harangkoronák, harangállványok készítését, átalakítását újrendszerűvé vállalja

DUSÁK ISTVÁN

harangöntő, Örszentmik- lós. Dózsa György út 26.

EVANGÉLIKUS ELET

A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyháa Sajtóosztályának lapja

Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. dr. Vető Lajos Felelős szerkesztő és kiadó: Gádor András

Szerkesztőségi telefon: 342—423 Szerkesztőség: Bp. VIII., Üllői út 2* Kiadóhivatal és Sajtóosztály: Budapest, VIH. Puskin u. 12.

Telefon 142—074 Csekkszámlaszám: 20412—vm. Előfizetési ára egy évre: 60,— Ft Árusítja a Magyar Posta INDEX 25 211

66.00483/2 —Zrínyi Nyomda, Bpest. Fv.: Bolgár L

HÉTRŐL—HÉTRE

Kegyelmi kiáltvány

Lukács 13, 31—35.

Jézus Heródes territóriumában a virágos és idillikus Ga- lileában, a sima tükrű Genezáret tó mentén, a napfényes északi részeken végzi csendes tanító, gyógyító és missziói szolgálatát. S közben viharfelhők komorlanak felette, melyek e derűs képet sötét tónusúvá változtatják. Jóindulatú, benne hivő farizeusok egy kis csoportja — mert ilyenek is voltak, gondoljunk csak a titkon hivő Nikodémusra, vagy a Krisztus testének nyughelyét adó Arimáthiai Józsefre — hozza a vészhírt: Heródes csapdát készít, Jézus életére tör. Jelentésükből felsejlik a Jézusra váró Keresztelői sors, s aggódva sürgetik őt a Heródes fennhatósága alá tartozó területek elhagyására. Jézus válasza megdöbbentően nyugodt: „íme, ördögöket űzök és gyógyítok ma és holnap, és harmadnapon elvégeztetem.”

Egyrészről Jézus felfedi tanítványai és követői előtt a kereszt titkát és szoktatja őket ehhez a gondolathoz, másrészről pedig kijelenti nekik: nem az ember, hanem az Isten gondolata az ő kereszthalála, mely ott és akkor történik meg, ahol és amikor az Isten akarja.

De miért akarja Isten a keresztet, Krisztus keresztjét, az ő egyszülött Fia halálát? Leleplezi vele az emberi bűnt s ítéletet akar tartani felette, mint még soha. A kereszt leleplez bennünket embereket, hogy volt közöttünk valaha egy szent, tiszta, bűntelen, és ezt az egyet nem bírta el az emberiség maga között, kitaszította, sőt több: Isten nevében megölte az Isten Fiát. Hát van-e még valaki, aki menteni tudja az embert, talál-e benne jót, le meri-e tagadni tősgyökeres romlottságát? Krisztus keresztje Isten legnagyobb ítélete az ember felett. A kereszttel ezt akarja Isten nyilvánvalóvá tenni.

A kereszten nemcsak ítéletét hirdette ki az Űr Isten az emberiség felett, hanem kegyelmi kiáltványát is felolvasta: szeretlek, ó, ember, megbékélek veled, visszafogadlak atyai karjaimba, örök élettel ajándékozlak meg. Megváltónk, Szabadnánk a Krisztus.

Ez a kereszt titka és lényege, s erre tanítja Jézus mindenkori tanítványait és arra, hogy kereszthalála nem az ember terve, hanem Isten gondolata szerint történik.

Vajon mi megtanultuk-e már a szokszor hallott leckét?

Matuz László

NAPRÓL-NAPRA

VASÁRNAP: ZSOLT 56,14 — 2. KOS 1,9—10. — Pál apostol saját életpéldáján mutatja, mennyire nehéz volt akkor az apostoli szolgálat. Isten kegyelme volt vele, hogy mégis sokat végezhetett. 2. Kor 11,21—12,9. — Zsolt 95.

HÉTFŐ: ÉZSAIAS 26,1—3. — RÓMA 8,31. — A példázatok kitalált történetek, ezekben rejtve van a mondanivaló, de a csodák világosan mutatják Jézus isteni hatalmát. Máté 13,10— 17 — János 9,13—23.

KEDD: AGGEUS 1,13 — RÓMA 8,34. — Jézus kiűzte a kufárokat a templomból, mert tiszta istentiszteletet, Isten lélekben és igazságban történő imádását akarta. Márk 11,15—19, 27—33 — János 9,24—41.

SZERDA: JÓNÁS 2,7 — 2. KOR 1,10. — A jó Pásztor ma is vezeti juhait. Boldog az, aki fölismeri hangját és követi öt, mert életre, üdvösségre vezet. Márk 6,1—6 — János 10,1—10.

CSÜTÖRTÖK: ÉZSAIÁS 64,5 — 1. JÁNOS 1,9. — Isten Jézusban bevetette a jó magot a világ talajába. Meghalt, hogy életünk legyen. Halálából sarjadt az egyház. Márk 4,26—29 — János 10,11—21.

PÉNTEK: JEREMIÁS 3,14 — JÁNOS 3,17. — Hitünk alapja nem emberi bölcsesség, hanem Istennek Jézusban megmutatott ereje. 1. Kor 2,1—5 — János 10,22—30.

SZOMBAT: ZSOLT 51,17 — 1. Kor 9,16. — Krisztus isten- fiúsága botrány volt a zsidók között. Cselekedetei és beszéde mutatta, hogy ö és az Atya egy. Zsidók 6,1—8 — János 10, 31—42.

i. II. B.

Albrecht Goes:

KISEANAL

A körzetvezetöt teljesen megzavarta ez a váratlan elutasítás. Hozzánk fordult, segítséget keresve: „Én? Én, ember, hát tehetek én a lábadról?” Ezzel odaintette a kísérőjét s a kosarából pezsgös palackot vett elő. „Ide nézz. Pezsgő, francia zsákmány. Príma minőség. S a lábaddal ne legyen gondod öregem... olyan protézist kapsz... a technika manapság ..

A szavak bugyborékolva jöttek. A beteg azonban, ezúttal, nyitott szemmel meredt rá. Az ajándékot pillantásra sem méltatta. A tekintete nem kérdezett, hanem felelt. És vádolt. S harmadszor is felemelte az ujját, szó nélkül, csak a fejét rázva.

A szobában sűrűvé vált a csend. Nem néztem a körzetvezetőre. Egy pillanatra átvillant rajtam: ha hívatlanul is, de a vendégünk. Persze, hol a vendéglátó kötelezettségének a határa? Segítsek talán rajta, építsek valamiféle hidat? Nem. Itt nincs segítség. Isten malmai lassan őrölnek ...

„Heil Hitler!” mondta végül is a barna egyenruhás. Úgy mondta, mint aki valamibe kapaszkodik. — ez volt a menedéke, a hitvallása és az alibije, minden együtt. Ezzel kifordult az ajtón s még odaszólt a kísérőjéhez: itAdja oda ezt a kosarat a szanitécaltisztnek, hogy osszák szét”. Aztán, homlokát törölgetve s rángatózó arccal fordult hozzám: „Van még valami elintézni való?”

„Talán még a nyolcas kórteremben”, mondta a szanitécaltiszt.

Benyitottunk, a tisztelgés csendje fogadott. A körzetvezető a középen álló asztalhoz lépett s mögötte megállt... „Az a feladatom ...” kezdte, s mondott még vagy két mondatot. S aztán: „Nem megy tovább”. A rugó elpattant, az óra jár még pár percig, ha rázzák, aztán végleg megáll. „Nem megy”. Hol is szokták ezt mondani? Persze, a játékbarlana- ban. A kísérők gyorsan szétosztották a csomagokat. Próbáltak kedélyeskedni, de ez félelmetes mesterkélten hatott. S mégis szinte valamiféle irgalmasság volt. Aztán a kosár kiürült, s kiléptünk a folyosóra. Már csak az el- köszönés ceremóniája volt hátra, az úgynevezett „német köszöntés”, a félig felemelt kéz s egy elrecsegett „Heil...” Bábjáték. (Csak persze: ez az egész ezúttal minden, csak nem játék). S azután a gyors kérdés: „Hol a kocsim?”

A sofőr, aki szintén segített a szétosztásnál,

már előresietett s előállott. A körzetvezető beszállt s míg a kocsi elindult, mereven bámult maga elé. Finis.

S én — nekem vissza kell még mennem a házba? Nem kellene valamit mondanom, ebben a helyzetben? Mit lehet most mondani? Nem, most inkább semmit.Holnap, talán, vagy ma este még. De most nem. Minden szó csak rontana.

A győzelem érzése nélkül néztem a menekülő után. Meddig tart ez még? Egy évig? Tovább? Tovább — alig. S akkor, ami ma hitvallás, patkánycincogássá válik. S akik hittek benne, majd újra kezdik? Megértitek-e, amit kell, vagy javíthatatlanok maradnak? S a csonkolt sebesült, ha megmarad, egyszer talán majd lábra áll; ebben az egyben igaza volt a hívatlan vigasztalónak. De ő s a hozzá hasonlók — őket ki állítja valaha is lábra?

8.

Most hová? Advent negyedik vasárnapja volt s késő délután. Odahaza ilyenkor felcsendül Bach karácsonyi oratóriuma: „Ujjongjatok, örvendezzetek ..Nos, ami az örvendezést illeti... Egy kis friss levegő azonban nem fog ártani. Egy kis téli séta, a befagyott Bug mentén, a természet téli pompája, a hókristályok a szomorúfűzeken, valami, ami örök és elpusztíthatatlan. Vagy talán még inkább: menjünk emberek közé. Rég jártam már a faluban, Winniza házikói között s az orosz templomban, legalább egy éve is van talán. Dombtetőn állt a Bug túlsó partján s az óváros kanyargós utcáin át vezetett az út. Persze nem volt éppen ajánlatos német katonának, egyedül s méghozzá a sötétség beállta után arrafelé járkálni. Mindegy, úgyis csak egy félórára, annyi elég is lesz.

A szép kis templom be volt zárva. Körülötte a kicsiny boltok ablakaiban mint máskor: tányéron napraforgómag és szárított gomba;

foltozott biciklibelsők egy szögön és halászszerszámok, hálók és horgok. Egy másikban kukoricakenyér s valami száraz sajtféle. Ez a majdnem semmi, nem tehetek róla, talán még nyomasztóbb volt, mint a semmi s a tova surranó árnyékalakok, mintha egy kihalt világ lakói lettek volna. Ellenállás, partizánveszély? Az egész nem úgy festett. Mintha ez az üresség az utolsó állomás lett volna, ahogy kórházi nyelven mondani szoktuk: végső stádium. Miért is nem fordultam tüstént vissza?

Hirtelen egy sötét ablakból egy pillantás esett rám, egy arc fehérlett: Stefan. Szóval itt lakik Stefan. Érzem, szinte fizikailag érzékelem, hogyan viszonozza szemem e tekintetet, e néma köszöntést; ám az ember az ablakban egy moccanással sem jelzi, hogy ismer engem. „Hallgatni”, így szólt a parancs és Stefan megfogadta. Továbbmegyek hát — bárcsak kiszólt volna legalább! — tovább egészen a dombtetőre, ahonnét messzi ellátni a Bug fölött.

S itt, kint a szabadban, mintha mégis valami örömféle tört volna fel bennem, valami, ami otthonossá tette a messzi idegent. Nemcsak a fehér téli égbolt, tiszta s derült, mint a távoli hazában, tette ezt, hanem valami más is, valami mélyen emberi, aminek az elpusz- títhatatlanságában hiszek.

Túl hideg volt ahhoz, hogy leülhettem volna, ezért fel s alá járlcáltam ott a dombtetőn, felszabadultan s gondolataimba merülten. Egészen elfelejtettem, hogy itt hirtelen besötétedik. S válóban, egyszerre leszállt az est. Vissza kellett fordulnom. Ugyanazon az úton, amerre jöttem. Szeretném mégegyszer látni Stefan hajlékát. Hiszen, ha maradunk is még egy-két hétig, minden nap búcsúzás. A soha viszont nem látásra. Mert, abban bizonyos voltam, ha túléljük is ezt az egészet s egy napon talán ismét útrakelhetünk Párizsba, vagy Amszterdamba, Rómába is, de ide — soha többé.

Itt az utca- Stefan kunyhója már sötétbe vész, házszám nincs itt, csak sarkok és zúgok gubanca. S akkor hirtelen valaki mellém surrant Nem Stefan, de — s ezt azonnal láttam

— mégis ö, csak kisebb kiadásban, vékonyabb és fürgébb. A fiúcska volt; megéreztem, mielőtt a Stefan neve elhangzott volna. Egészen szorosan elém állt s pergő nyelvvel beszélni kezdett. Azzal a pár szóval feleltem, amit éppen azért tanultunk meg, hogy megértessük: nem értünk semmit. Ö azonban csak hadart tovább s mutogatott hozzá. Hirtelen elkaptam egy szót, amit megértettem: „Chanukka". Persze, hiszen Chanukka, Izrael fényünnepe, az ünnep, melyen a teremtés elrejtett fénye felragyog, éppúgy az ajtó előtt állott, mint a mi karácsonyunk... S közben állandóan ismételt egy mozdulatot, amivel valamit értésemre akart adni: kis kezével — mily finom, hosszú keze van a gyereknek, gondoltam — valami hosszút formált a levegőben. Valamit akart tőlem, ennyit megértettem, de ugyan mi lehetett az? Hirtelen eltűnt s egy pillanat múlva előperdült, a kezében gyufát tartott, meggyújtott egy szálat s a másik keze ismét mutatta

— igen most megértettem mit akart: egy gyertyát akart tőlem, chanukka ünnepére.

Gyertyának mi sem voltunk túlságosan bőmben. Szolgálati készletemben volt még három-négy darab; ehhez azonban nem szerettem volna nyúlni. Volt azonban ezen kívül még egy sárga, valódi méhviasz gyertyám, igazi békebeli. Ezt odaadom. Bólintottam: adok gyertyát —» Stefannak — chanukkára.

Megértette és mosoly ült az arcára. A Stefan mosolya. Nem egészen; Stefan mosolya, az örök izraeli árnyékkal itt csak keret volt. Átsütött rajta a gyermek derűje, tisztán és felhőtlenül. Szép volt a kis fickó, olyan szép, hogy az embert szíven ütötte; ijesztő szép, szoktuk mondani és ez a mondás néha nagyon helyénvaló. Egy pillanatra megérintette feléje nyújtott kezemet. Aztán visszahátrált a kunyhóba. Az ajtóban megállt és felemelte mind a két kezét az arca magasságában. Mintha Jó* köb áldását adná egy kisfiú.

(folytatjuk)

Fordította: dr. Groó Gyula

3

í