Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1966-11-06 / 45. szám
KP. PERM. BP. 72. Mai szolgálatunk Jó munka A kik jártak már olyan terepen, ahol nem volt járható út, azok tudják, milyen nehéz feladat az útkeresés. A sok lehetséges közül melyiket válasszam? És a helyes döntéshez mindig szükséges bölcsesség is. Egyházunkban közel két évtizede kezdődött az útkeresés. És hogy jól és bölcsen választották meg egyházunk útját mindazok, akik „jól és bölcsen” keresték ezt az utat, az nem kétséges. Mindez nem volt magától értetődő. Sok-sok tusakodás — sokszor az egyházon belüli meg nem értés — volt ennek az útkeresésnek a „gyümölcse”. De egy biztos: egyházunk megtalálta azt az utat, amelyen járnia kell itt a szocializmust építő magyar hazánkban. Az elmúlt években ennek az útnak megerősödtek a teológiai tételei is. A megtalált út azonban nem jelenti azt, hogy most már „ülhetünk a babérjainkon”. Újra és újra tudatosítanunk kell szolgálatunkat. Egyházunk legfőbb „munkája” az evangélium hirdetése és a szentségek kiszolgáltatása. Érről még az útkeresés nehéz éveiben sem feledkeztünk meg soha. Mennyit tusakodtak egyházunk püspökei és a lelkészek széles tömegei pl. az igehirdetés kérdéséről. Mennyi munka van abban — és ez is a megtalált út egyik gyümölcse, — hogy szószékeinken ma már mindenki számára „érthető” igehirdetés folyik. Amikor ezt végezzük, kitárul előttünk az egész világ. Nyitott szívvel nyúlunk az igéhez és tudjuk, hogy azt nem lehet leszűkíteni sem egy egyházi csoport, sem egy ország határaira. Az átöleli a világmindenséget és kegyelmet jelent minden embernek. Az elmúlt esztendőben egyházunk többször tett bizonyságot arról, hogy a kölcsönös megértés alapján együtt tud munkálkodni minden egyházi szervezettel. E kérdésben egyetlen cél vezette egyházunkat: az evangéliumban megmyilvánuló megértés és testvériség keresése. Az, hogy az Egyházak Világtanácsában és a Lutheránus Világszövetségben egyházunk képviselői megbecsült és elismert munkásai Krisztus ügyének; az, hogy az elmúlt esztendőkben jó néhány ország egyházával rendeződtek, illetve mélyültek el kapcsolatok és szilárdultak barátságok, szintén ennek a munkának a gyümölcse. Viszont azt is világosan és következetesen megmondta egyházunk, hogy ott, ahol az evangélium ürügye alatt bizonyos politikai nézeteket akarnak egyházunk útjába becsempészni, azt természetesen egyházunk eddig sem vállalhatta és nem is vállalja. Szolgálatunkat, mint magyar evangélikus egyház végezzük. ^ így is mondhatjuk: magyarok vagyunk. Szeretjük hazánkat, népünket. Éspedig est a hazát és ezt a népet, amelyben élünk s amely a szocializmust építi. A Magyar Népköztársaságban élünk. És ez „pontos” helyet jelent az egyház szolgálatára nézve. Ezt a szolgálatot így szoktuk tételbe foglalni: egyház vagyunk a szocializmusban. Ez azt is jelenti, hogy támogatunk minden olyan célkitűzést, amelyet hazánk tűzött ki. Nem „idegen” test vagyunk hazánkban. Szolgálatunkat szerető szívvel végezzük, Az egyház küldetéséből egyenesen következik az, hogy szeretettel fordulunk minden ember felé. Ott áll előttünk ez az ige: „Hol van a te atyádfia?” És ezelöl a krédés elől nem menekült egyházunk az elmúlt két évtizedben. Sőt! Ott voltunk az első lépéseknél, amikor a világ jóérzésű és'békeszerető embereinek kiválóságai elindították a békemozgalmat. - Mi valljuk, hogy Isten legdrágább ajándéka az élet. Az emberi élet. Ezért az emberért küldte Fiát, a Jézus Krisztust. És ezt az embert, az emberi életet ma is fegyverek pusztítják. Ezért emelt és emel egyházunk szót minden barbárság, minden pusztítás ellen, amilyen ma is folyik a hős vietnami nép ellen. Ez a szolgálatunk alapja: az Elet hirdetése és az élet megvédése. Egyházunk mindig elhatárolta magát mindenfajta olyan elgondolástól, iránytól, „teológiától", amelyek — legyenek azok evangélium „ízűek” is, — ebben a kérdésben, a béke és a háború sorsdöntő kérdésében nem egyértelműen az életet válasszák. Szolgálatunkban szót akartunk érteni mindazokkal, akik hajlandók, — józanul mérlegelve egyházunk kialakult irányvonalát, — velünk együtt járni. Az elmúlt esztendőkben egyházunkban széles körű párbeszéd folyt. A megtalált és helyes út „hogyan tovább”-járól szólt ez a beszélgetés. Sokszor felkerült ez a téma szószékeinkre, ott izzott egyházi gyűléseinken, különösképpen is a lelkészkonferenciák nagyon hasznos és sok lelkész számára a tisztázódást jelentő légkörében, baráti beszélgetéseket irányított és a sajtó hasábjain utat talált. Azt is meg kell mondanunk, hogy voltak olyan hangok is, akik a megtalált útnak nem látták a folytatását. Vagy azt valahogyan másnak látták, mint ami annak az egyetlen helyes iránya. Egyben viszont megegyeztünk: azt már csak kevesen vitatják, — ezek száma is egyre ritkul, — hogy helyes volt-e erre az útra lépni. Visszaesést ebben a kérdésben csak az 1956. ellenforradalom idején megkísérelt teológiailag és egyházpoli- tikailag hibás vezetés jelentett. De az általános tisztázódás után egyházunk népe azok mögé az egyházvezetők mögé sorakozott föl, akik hűséggel az egyházhoz és hűséggel népünkhöz vezették és vezetik egyházunkat a Magyar Népköztársaságban. JJj és új arcok, lelkészek és egyháztagok zárkóztak fel azok mögé, akik már korábban is az útkeresés fáradságos munkáját végezték. Szolgálatunknak ebben a felismeré.ében és gyakorlatában egyházunk népe egyre egységesebb. És ez a jó! Ez nem jelenti azt, hogy egyházunk valamit is letért a „járt” útról, hogy feladott valamit is a felismert igazságból, hanem azt jelenti, hogy egyházunk „nyitott ajtó”. Szolgálatunk, amelynek helyét és irányát teológiánk megadta és megadja, mindenkinek ad lehetőséget az „úton járásra". Felismeréseinket nem rejtjük véka alá. Arról szívesen beszélgetünk és aki vállalni tudja szolgálatunknak ezt a tartalmát, azt testvéri szívvel fogadjuk. Legyenek egyek velünk szóban és cselekedetben. Velünk, akik valljuk, hogy egyházunknak van „útja" a szocializmusban is. Hazánkban az ideológiai különbözőségünk mellett, sőt azzal együtt is keressük pozitív szolgálataink lehetőségeit mindenütt, ahol hasznára lehetünk a béke Ügyének, a kollektív társadalmi rendben élő ember erkölcsi kérdéseinek, népünk még jobb, még gazdagabb életének és jövőjének a munkálásában. A közös munka során lényegtelenülnek el a „régi” és az „új” bt eg jelölések. És leszünk egyek, azonos értékű szolgatársak a szocialista hazánk, magyar népünk jövőjének a formálásában is. Karner Ágoston A Keresztyén Békekonferencia Tanácsadó Bizottsága 1966. okt. 17—22. között ülésezett Szófiában. A Tanácsadó Bizottság múlt évi budapesti ülése óta a nemzetközi életben jelentős változások történtek. Az Észak- Amerikai Egyesült Államok fokozódó vietnami agressziója nemcsak a vietnami nép nyomorúságát növelte, de fokozta a nemzetközi feszültséget is. A bonni kormány ugyancsak fokozta tevékenységét az atomfegyverek valamilyen formában ‘váló megszerzése irányában és ezzel veszélyezteti az európai népeket, általában aláássa Európa biztonságát. As imperializmus újabb és újabb zavarokat és nehézségeket támaszt elsősorban az afrikai és Latin-amerikai államokban^ gátolja a függetlenné lett államok fejlődését, másutt akadályozza a társadalmi és szociális igazságosságért folyó küzdelmet. Ilyen körülmények között ült össze Szófiában a Keresztyén Békekonferencia Tanácsadó Bizottsága, amely hivatva volt arra, hogy a Keresztyén Békekonferenciába tömörült egyházak és egyházi csoportok nevében felelős szót mondjon ki a mai nemzetközi élet problémáival kapcsolatban és a maga részéről is segítséget adjon a jóakaratű embereknek a kibortíakozás megtalálásához és a béke biztosításához. A Tanácsadó Bizottság ülésén közel 30 országból mintegy 150 kiküjdött vett részt. Magyarországi protestáns egyházainkat 12 tagú delegáció képviselte dr. Bartha Tibor püspök, az ökumenikus Tanács elnöke vezetésével. A Bulgáriai Ortodox Egyház sokat fáradozott a Konferencia megrendezéséért, azért sok áldozatot hozott és a Konferencia egész ideje alatt meleg testvéri szeretettel vette körül a világ minden részéből és különféle keresztyén felekezetekből Szófiába érkező vendégeket. Nem lehet szó nélkül hagyni azt az ismételt tapasztalatunkat, hogy az ortodox egyházak körében mindig olyan bensőséges szeretetet érzünk, amely megfogja a sziveket. Az sem vitás, hogy az ortodox egyházaknak a nemzetközi egyházi életbe — főleg az utolsó 10 esztendőben — való bekapcsolódása rendkívüli módon meggazdagította az egyházak beszélgetését és az egyházi világszervezetek konferenciáit. A Tanácsadó Bizottság ülései a „BALKAN” szállóban folytak le, ahol megfelelő helyiségek és a többnyelven való tolmácsoláshoz szükséges technikai felszerelés hiánytalanul állt rendelkezésre. A megnyitó áhítatot Philipos metropolita tartotta, aki az indiai Keralában működő teológiai akadémia vezetője. Igehirdetésének alapigéje Ámos 5,14a volt: „Keressétek a jót és ne a gonoszt, hogy éljetek...” A Bulgáriai Ortodox Egyház Szinódysa nevében Kyrill pátriárka üdvözölte a konferenciát és a „Béke nevében” címen tartott előadást. Előadásában kitért azokra a problémákra amelyek fokozzák a nemzetközi feszültséget, különösen is a vietnami amerikai agresszióra. Sürgette az egyházak fokozottabb tevékenységét a béke érdekében. A Bulgáriai Béketanács köszöntését Nadjakov professzor adta át. Dr. J. Hromádka professzor előadásában megrajzolta a nemzetközi helyzetet, melyben Ö is kiemelte azt a rendkívüli nagy veszélyt, amely a vietnami amerikai agresszió következtében az egész világra nehezül. Utalt azokra a szolgálatokra, melyeket a mi időnkben az egyházak végeznek a békéért, ott is első sorban a Keresztyén Békekonferencia. A Tanácsadó Bizottság szófiai ülésén számos előadás hangzpti el. Ezek az előadások valamennyien azt a kérdést világították meg különböző oldalról, hogy mi az egyházak felelőssége az emberiség jövőjéért, nemzetközi békéért és a népek függetlenségéért. A sok kitűnő, magas nívójú és a jelenlevőket nagyon meggazdagító előadások közül (amelyeknek részletes ismertetésére lapunkban visszatérünk) külön is kíméljük dr. Zsebök Zoltán Kossuth-díjas professzor előadását, aki a nemzetközi béke legfőbb akadályait vizsgálta a természettudomány tudósa szempontjából, A. K. Thampy előadását, aki azt taglalta, hogy mi az ázsiai egyházak feladata a nemzetközi béke biztosítása területén, dr. Arce-Martinez kubai kiküldött előadását, alri a béke és a függetlenség viszonyával foglalkozott. Külön téma-csooortot jelentettek az európai biztonsággal foglalkozó e’ő-.dások. A kérdésről dr. J. Bucek (Prága) és dr. Valkenburgh (Hollandia) tartottak Szófiában egy-egy előadást és szóltak az „európai biz- tonság”-ról, mint amely egy nagyon fontos lépés az emberiség jövője megmentésének útján. Nikanor ortodox püspök Lengyelországból és dr. J. Smolik professzor Cséhszlo- vákiából jó teológiai alapvetést adtak a konferenciának, amikor arról tartottak előadást, hogy a keresztyén reménységből adódó feladatok mit követelnek az egyházaktól ma a nemzetközi béke és a népek függetlenségének ügyében. Igen nagy hatást tett a jelenlevőkre Ha Thanh Lam, a Dél-vietnami Nemzefi Felszabadító Front prágai képviselőjének előadása a vietnami helyzetről. Az előadást követő filmvetítés megrázó erővel mutatta meg, hogy milyen pusztítást végez az amerikai agresszió Vietnamban és ugyanakkor milyen hősiesen harcol függetlenségéért a vietnami nép. Az előadásokat öt csoportban megbeszélések követték. A csoportokban két napon keresztül igen élénk vita folyt. Mindegyik csoport a maga’ munkájának eredményét a plénum elé hozta, ahol a témákat tovább vitatták. A Tanácsadó Bizottság szófiai ülését értékelve az alábbiakat mondhatjuk: 1. Ez a Konferencia mind az előadások, mind az azokat követő vitákban, mind hangulatában magas-színvonalú, előbbrevivő és gyümölcsöző volt. Őszinte és nyílt viták folytak az egyházak feladatairól a nemzetközi béke és a népek függetlenségének problémáiról. Az eszmecsere során a különböző nézetek ellenére közelebb kerültek egymáshoz a világ 30 országából érkezett résztvevők. Ezzel a Keresztyén Békekonferencia ereje és szolgálata megerősödött. Jobb teológiai alapokon bátrabb és egyértelműbb döntések születtek. 2. Ez az egyértelműség első sorban a Vietnami háborii kérdésében hozott határozatban tükröződik. A Keresztyén Békekonferencia világosan kimondotta: „a vietnami nép oldalán áll”. „A vietnami háború ag- ressziós háború, amelyben egy militarista hatalmi politika atomkatasztrófa szélére sodorja az emberiséget. „Felszólítjuk valamennyi ország egyházait és keresztyénéit, hogy konkrét akciókat kezdeményezzenek a vietnami néppel való szolidaritás kifejezésére”. A tanácsadó bizottság aztán felsorolja azokat az intézkedéseket, amelyeket a legsürgősebben meg kellene tenni a vietnami háború beszüntetése és a vietnami nép függetlenségének biztosítása érdekében. A Tanácsadó Bizottság úgy látta, hogy szükséges volna egy olyan össz-keresztyén konferencia összehívása, amely kizárólag a vietnami háború kérdésével foglalkozna és egyben manifesztálná az egyházak állásfoglalását. 3. Igen világos szót mondott ki a Tanácsadó Bizottság az európai biztonság kérdésében. Elítélte a bonni kormány akcióit, amely az atomfegyverek megszerzésére és az európai határok megváltoztatására irányulnak. Helyeselte a Német Evangéliumi Egyházak ».vaiyi állásfoglalását, amelyek többek között arra szólítottak fel, hogy „elkeli ismerni a második világháború következményeit”. 4. A Tanácsadó Bizottság a nemzetközi egyházi világszervezetek közül elsőnek foglalt állást a forradalom jogosultsága mellett, ha az a forradalom az igazságosabb társadalmi rendért, az elnyomott népek szabadságáért és nagyobb igazáért folyik. Mind ezt teológiailag támasztotta alá. Ezzel teológiailag is segítséget adott azoknak a keresztyén állampolgároknak, akik első sorban Latin-Amerikában, Afrikában, de a világ más helyén is aktívan akarnak belekapcsolódni olyan tevékenységbe, amely a társadalmi rend megváltoztatását célozza, még forradalmi úton is. 5. A Tanácsadó Bizottság úgy döntött, hogy 1968 tavaszára összehívja Prágába a Harmadik ősszkeresztyén Békekonferenciát. D. Káldy Zoltán Adósságunk Tudtommal senkinek sem tartozom egyetlen fillérrel sem, s magam sem tartok senkit se mint adósomat számon. Kiegyenlített hát a pénzügyi számlám: nem tartozom senkinek és nekem sem adósom senki — pénzzel, anyagiakkal. Boldog állapot ez: az anyagi biztonság egyfajta záloga. Tartozásaim mégis vannak és jónéhányan élnek ezen a világon olyanok, akiknek adósa vagyok — nem pénzzel, anyagiakkal, hanem ezeknél is nehezebb, kiegyenlíthetet- lenebb adósággal. így tanít, s erre int a mai vasárnap evangéliumi igéje (Mt 18, 23—35.), az az ige, amit különösképpen sem felejthetünk el sohasem. Tartozom a megbocsátással. Mindannak elfelejtésével, amit ellenem valaki is elkövetett akár szándékpstm, akaf szándéktalanul. Az ezek főt lötti itélettartás nem az én dolgom, az enyém csak any- nyi, hogy megbocsássak, mert nekem is megbocsátottak. Tartozom a szeretettel, Azzal, amit nemcsak családom, legközelebbi környezetem várhat el tőlem jogosan, hanem mindenki, akivel valami kapcsolatom is'van.S bármilyen mértékben is szerettem embertársaimat, akkor is csak valamit adtam vissza abból, amit én is úgy kaptam Istentől, másoktól. Tartozom türelemmel, megértéssel, a csönddel, mások nyugalmával. Azzal, mit mint ember egyáltalában adhatok, nyújthatok. S az ilyen tartozások felsorolásához nem lenne elegendő sem ez a néhány sor, sem pedig néhány perc, erre csak egy egész élet elégséges: emberi életünknek minden jó vonása, minden szép és nemes indulata. Lehetetlen követelménynek tűnik mindez. Olyannak, amit az ember sohasem teljesíthet a maga egészében. Ez meglehet. de az is bizonyos, hog.v minden tartozást le kell egyszer rónunk és életszámi ink követel oldala mindig is nyugtalanítani fog arra', h« g.v eljusson nemcsak a megbo- csalásig. hanem a mások megbecsüléséig. —■ s — f. A FÜLÖPSZIGETI evangélikusok JUBILEUMA A fülöpszigeti evangélikus egyház most ünnepli fennállásának 20 éves évfordulóját. A mintegy 7000 megkeresztelt gyülekezeti tagot számláló egyháznak saját Teológiai Szemináriuma van és különösen is értékes munkát végez a lakosság egészségügyének a fejlesztésében;.'' \
