Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1966-10-02 / 40. szám

ftp. rerm. bp. n.

EBBEN IS BIZONYOSAK VAGYUNK

Békedelegáció Finnországban

Lapunk legutolsó számában megjelent Ságban” című cikket szeretnem folytatni:

„BizonyosJt/fagyarországi evangélikus egyházunkban bizonyosak va- gyünk abban is, hogy az atomkorszakban az egész ke- resztyénségnek — és benne valamennyi egyháznak — elsőrendű feladata, hogy egységesen, egyhangúan és egyértelműen bizonyságot tegyen a béke mellett, küzdjön az általános leszerelésért, az atomfegyverek megsemmisítéséért és így nyújtson segítséget a világnak az „öngyilkosság útjánál jobb út megtalálásához". Amikor Söderblom Náthán svéd evangélikus érsek az Egyházak Világtanácsának létrehozásáért fáradozott, azt mindenek előtt azért tartotta szükségesnek, hogy az emberiség nagy problémáinak megítélésében és a problémák megoldáshoz segítésében az egyházaknak közös szócsöve legyen. örömmel tapasztaltuk a legutolsó években, hogy az Egyházak Világtanácsa és annak tagegyházai egyre jobban ráeszméltek arra a feladatra, amely tulajdonképpen „megteremtette” az Egyházak Világtgnácsát és többször lett így az egyházi világszervezet valóban az „egyházak szócsöve”. Abban is bizonyosak vagyunk azonban, hogy ennek a „szócsőnek” — ha tetszik „kürt”-nek — még az eddiginél is hangosabban kell szólnia és még tisztább hangot kell „kürtölnie”. Amikor a vietnami amerikai agresszió következtében a világ katasztrofális válságokon megy át, akkor a „kürt” nem szólhat „pianó”-ban, hanem, csak „fortissimo”-ban! Mindez vonatkozik a Lutheránus Világszövetségre, az Európai Egyházak Konferenciájára, a különböző felekezeti egyházi világszervezetekre, de a Keresztyén Békekonferenciára is.

Abban is bizonyosak vagyunk, hogy a keresztyénség Jézus szavának enged („hogy mindnyájan egyek legyenek”), amikor az egység útját, módját és eszközeit keresi. A felekezeti viszályok, gyűlölködések, versengések és „halászás"-ok szégyent hoznak Krisztus egyházára és ezen túlmenöleg rombolják az emberiség nagy családjának, amúgyis „gyenge lábon álló” egységét. Bizonyosak vagyunk tehát abban, hogy szükséges az „egység” munkálása és mindenek felett annak valóságos gyakorlása és megélése. Mivel ezt így látjuk és valljuk. azért kifogásolunk és elítélünk minden olyan külföldi egyházi újságokban jelentkező hangol, mely szerint a „magyar- országi protestantizmus elzárkózik a római katolikusokkal való párbeszédtől”. Viszont bizonyosak vagyunk abban is, hogy ez az „egység” semmiképpen sem jöhet létre úgy, hogy a protestantizmus mint valami „megtért bárányka bevonul Róma aklába”. Mi ebbe az „akolba” akkor sem vagyunk hajlandók bevonulni, ha azt kicsit „megtisztitják”, számunkra elfogadha- tóbbá teszik és olyan bútorokat raknak bele, amely a „protestáns izlés”-nek jobban megfelel. Mi nem Rómában és nem a pápánál keressük az „egységet”, hanem Jézus Krisztusnál és Jézus Krisztusban. Olyan mértékben vagyunk másokkal egységben, amilyen mértékben közelebb lépnek Krisztushoz és mi magunk is olyan mértékben vagyunk alkalmasak az egységre, amilyen mértékben Krisztusnál maradunk. Abban is bizonyosak vagyunk, hogy ezt az egység-keresést semmiképpen sem „inspirálhatja” egyes nyugaton élő keresztyének „gondolatának alján” meghúzódó elképzelés, hogy ez az egység „szükséges a nem-keresztyénekkel szemben is”. Nem támogatunk semmiféle egység-törekvést, amely akár „anti-kommunista”, akár „Kelet-ellenes" előjelű. Az ilyenfajta egység-töreZcvések az emberiség nagy családjának tagjait nem egymás mellé állítják, hanem szembe állítják egymással. Ilyen elgondolásokat pedig nemcsak, hogy nem segítjük, hanem azt kárhoztatjuk és bűnösnek ítéljük. Bizonyosak vagyunk abban is, hogy Krisztusnak nincs szüksége az „egységbe tömörültek” védelmére (ilyen védelemre legfeljebb a bálványoknak van szükségük) Krisztus megvédi önmagát az evangélium és a szentségek által .

Abban is bizonyosak vagyunk, hogy az egyház nem önma- gáért, hanem a világért van. Lukács evangéliuma tanúsága szerint egy törvénytudó azt kérdezte Jézustól: „ki az én felebarátom?”. Az irgalmas samaritánus példázatának elmondása után azonban Jézus így fordítja meg a kérdést: „Mit gondolsz: e három, közül ki volt a felebarátja annak, aki a rablók kezébe esett?” Vagyis a törvénytudó önmagát állította a középpontba („ki az én...”) Jézus pedig a másik embert („kinek vagyok én...”). Az egyház helyzete is ugyanez a világban: nem magáért, hanem a „másikért”, a világért van. Bizonyosak vagyunk abban, hogy ha az egyház valóban egyház, akkor nem saját maga lesz önmagának „témá”-ja, hanem mindig a világ. Folyton önmagával foglalkozó, a maga megmaradásáért „harcoló” egyház, m.ár valójában nem is egyház, hanem csak az, amely önmagának odaáldozásával tud „önfeledten”, tehát önmagáról elfeledkezve szolgálni az embereknek és az emberek közölt. így mondja ezt Jézus: „Mert aki meg akarja tartani az ő életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti az ő életét énérettem, megtalálja azt”. (Mt. 16,25).

"Bizonyosak vagyunk abban is, hogy a magyarországi evan- gélikus egyház nem azzal teszi a legnagyobb szolgálatot a világ evangélikusságának, ha egyszerűen „visszhangozza ismételgeti a világ más országaiban élő evangélikus egyházak „látásait” és döntéseit, hanem akkor tudja gazdagítani az evan- gélikusság nagy családját, ha a testvér-egyházak döntéseit és szolgálatait ugyan nem feledve, de meri a maga sajátosságait megváltani, megőrizni és hordozni. Egyházunknak közel 450 éves múltja Magyarországon számos sajátosságot plántált tovább, de a szocializmusban való szolgálatunk közben is sok olyan színnel gyarapodott egyházunk, ami sajátosan a mi magyarországi evangélikus egyházunké. Bizonyosak vagyunk abban is, hogy ezeknek a színeknek a felfestésében az Isten keze is benne van. Ezért ellene vagyunk az evangélikusság nagy családjában minden uniformizálásnak. Egyház-voltunk nem attól függ, hogy ugyanolyan módszerekkel végezzük-e szolga latunkat, mint pl. a „nyugatnémet vagy svéd vagy norvég egyházakban”, hanem attól, amit Luther jelölt meg az egyház ismertető jeléül: „az egyház ott van, ahol az evangéliumot tisztán tanítják és a szentségeket Krisztus rendelése szerint szol- gáltaják ki”. Erre pedig valamennyien törekszünk.

D. Káldy Zoltán

A Finn Békevédelmi Tanács meghívására az Országos Béketanács delegációt küldött Finnországba. A delegáció vezetője Terényi István, az Országos Béketanács alelnöke volt, két tagja pedig Orbán Józsefné a békemozgalom munkatársa és D. Káldy Zoltán püspök. A delegáció szeptember 1—9 között tartózkodott Finnországban. A békedelegáció útjáról és tapasztalatairól beszélgetett lapunk munkatársa D. Káldy Zoltán püspökkel, aki az alábbiakban számolt be élményeiről.

Hogy jött létre a kapcsolat az Országos Béketanács és a Finn Békevédők Tanácsa között?

Az Országos Béketanács törekszik arra, hogy lehetőség szerint a különböző országban munkálkodó békemozgaimakkal kiépítse kapcsolatait. A Finn Eékevédók Tanácsával is létrejött ez a kapcsolat és az különösen is megerősödött a Békevilágtanács 1965-ben Helsinkiben tartott nagygyűlésén. Az Országos Béketanács meghívta Magyarországra V, Svinhufvud magisztert, aki a finn békemozgalom élén áll. Ennek a meghívásnak a viszonzásaképpen kaptunk meghívást Finnországba.

Merre járt Finnországban a magyar békedelegáció?

A Finn Békevédők Tanácsának vezetősége igen gazdag és változatos programot készített. Nyolc nap alatt szinte minden órát kitöltött számunkra. Helsinkin kívül nagy területet jártunk be Délkelet-Finnországban. Ez első sorban abból adódott, hogy V. Svinhufvud elnök ezen a területen lakik. Ö látott vendégül bennünket otthonában Kót- kaniemi-ben, ahonnét naponként indultunk el közeli és távoli városokba és falvakba a nevezetességek megtekintésére, városi és községi vezetőkkel való tanácskozásra. így jutottunk el a következő helyekre:* Lahti, Luu- müki, Lappeenranta, Ristiinna, Mikkeli, Hol- lola, Karhula és Kotka. Közben természetesen sokszáz kilométert utaztunk a finn erdők és tavak csodálatos világában. A városok polgármesterei munkatársaikkal együtt fogadtak bennünket. A városházán mindenütt kint lobogott ebből az alkalomból a finn zászló mellett a magyar zászló is. A városok és falvak vezetői mindenütt szeretettel fogadtak bennünket és készségesen ismertették meg velünk városuk történetét, intézményeit. Ezek a találkozások kitűnő alkalmat nyújtottak arra, hogy elbeszélgessünk egymással népeinket közösen érintő problémákról, mindenek előtt a közös békemunkáról.

Milyen intézményeket tekintett meg a magyar delegáció?

Lahtiban üveggyárat és iskolát, Ristiiná- ban forgácslemezgyárat, Mikkeliben kórházat, Lappeenranta közelében a Saimaa-csa- torna építkezését tekintettük meg, ezen kívül több iskolában, múzeumban stb. jártunk. Mindenütt azt tapasztaltuk, hogy a finn állam és nép igen nagy erőfeszítéseket tesz az ipar és a mezőgazdaság minél jobb megszervezésére. Az is világos volt számunkra, hogy a finn állam a békére rendezkedik be. Számít a tartós békére, az építő munka lehetőségére.

A látottak közül mi tett püspök úrra a legnagyobb hatást?

Kétségtelenül a Saimaa-csatorna építkezése! Köztudomású, hogy Finnország területén levő sok-tízezer tó nagyobb része egy összefüggő tórendszert alkot. Kuopiótól délre mintegy 500 km hosszas nyúlik el ez a tórendszer a Finn-öböl felé, de nem torkollik abba bele. Mintegy 60 km-re a Finn-öböltől a tórendszer lezárul. Messze északról úsztatják ezen a tórendszeren keresztül a híres finn fát déifelé, de az nem juthatott eddig a tengerre. Most egy nagy csatornát építenek a tengerig, hogy a szállítmányokat a világ minden részébe el tudják juttatni közvetlenül a tórendszerből. Ennek a csatornának csak egy része épül (kb. 29 km) finn földön, a többi a Szovjetunió területén halad keresztül (kb. 27 km). Már 3 éve építik és 1968-ra szeretnék az építkezést befejezni. Ez a csatorna egyben jelzi azt, hogy a finn állam barátságban kíván élni nagy szomszédjával a Szovjetunióval. Ez a csatorna a szó igazi értelmében a „béke műve” lesz.

Volt azonban még egy nagy élményem: maga a finn nép. Bár többször jártam Finnországban, de legtöbbször kizárólag „egyházi

területen mozogtam. A finn emberekkel templomokban, gyülekezeti termekben volt találkozásom. Számos lelkészhez fűz barátság. Most azonban az „egyházi területen” kívül: a gyárakban, az üzemekben, az iskolákban és kórházakban ismerhettem meg a finn nép életét. Teljesebb lett a képem Finnországról és ezt nagyon lényegesnek tartom. Jobban látom ezek után azt a hátteret is, amelyben Finnországban az egyház szolgál. Számos olyan problémát ismertem meg, amelyről eddig nem sokat hallottam. Megtudtam, hogy pl. a faluról való elvándorlás városokba éppen olyan nagy méretű, mint nálunk. Üj ipari üzemek, gyárak létesítésével akarják a falu népét a falvakhoz rögzíteni. Azt is megtudtam, hogy a finn nők jelentős része ma már nem akarja életét a „konyhában leélni”, hanem valami többre vágyik. Gyakran jelent problémát az alkoholizmus is.

Milyen békemunkát látott a magyar delegáció Finnországban?

Meggyőződtünk arról, hogy a finn kormány és nép egyaránt békét akar. Nem találkoztunk olyan finn emberrel, aki háborúra „spekulálna". Tudják, hogy „nemzeti lét.ük”-et, függetlenségüket a béke biztosítja. Ezért a finn nép a maga egészében ott áll Kekkonen elnök békepolitikája mögött. De volt olyan tapasztalatunk is, hogy sok finn ember nem gondol arra, hogy ezt a békét szerte a világon komoly veszélyek fenyegetik és. ezért az csak úgy őrizhető meg Finnországban is, ha a finnek is, más népekkel együtt tudatosan és tervszerűen munkálkodnak a béke fenntartásáért és segítenek lefogni azoknak a kezét, akik a világ felgyújtására is vállalkoznának. A Finn Békevédők Tanácsának éppen az a nagy szolgálata, hogy igyekszik a tudatos békemunkát megszervezni. A városokban és falvakban mindenütt találkoztunk kisebb-nagyobb csoportokkal, amelyek a békevédelmi munka szükségességét tudatosítják az emberek között. Ebben V. Svinhufvud elnök és M. Vire Tuominen, a Finn Békevédők Tanácsának Lenin-békedíjas főtitkárnője különösen is sokat fáradozik.

Hogyan kapcsolódik bele a finn evangélikus egyház a békemunkába?

A finn evangélikus egyház nem hagy kétséget afelől, hogy a béke mellett van, azt akarja elősegíteni, elsősorban az evangélium hirdetésével és Krisztus békéjének az élésével. Simojoki érsek, de más püspökök is nem egyszer írtak cikkeket erről az egyházi lapokban. Viszont még nem jött létre Finnországban az összes békevédelmi erők közös munkálkodása. Ennek ellenére néhány nagyon szép ilyen irányú kezdeményezést láthattunk. Karhula nagyközségben azon a rendezvényen, amelyen a magyar delegációt vendégül látták, jelen voltak a gyülekezet lelkészei R. Tamme- kas lelkésszel az élen, továbbá a Finn Békevédelmi Tanács helyi csoportjának vezetői, a községi tanács elnöksége, sőt még különböző politikai pártok képviselői is. A kitűnő hangulatban lefolyt asztali beszélgetés alkalmával megmondottam, hogy egy ilyen fajta együttműködést a béke érdekében mi Magyarországon természetesnek és jónak tartunk. Azt is meg kell említenem, hogy a Finn Békevédők Tanácsának alelnöke egy evangélikus esperes Ensio Partanen lahti lelkész személyében. Magam részéről azt remélem, hogy ez az együttműködés Finnországban erősödni fog.

Találkozott-e püspök úr evangélikus egyházi vezető-emberekkel Finnországban és volt-e kifejezetten „egyházi” programja?

Örömmel mondhatom, hogy sok egyházi vezető emberrel találkoztam, akik mindannyian nagy szeretettel fogadtak. Fogadott a turkui érseki rezidenciájában. Simojoki érsek. Mikkeliben az egész magyar delegációval meglátogattuk Alaja püspököt. Helsinkiben pedig Lauha püspök látott vendégül. Rajtuk kívül megbeszélést folytattam Nikolainen dékánnal, Auranen esperessel, Voitto Viro esperessel, Saarinen lelkésszel a Finn Evangélikus Lelkészegyesület főtitkárával, továbbá Talvitie Simo lelkésszel a Kotima főszerkesztőjével, Martti Voipio lelkésszel és még másokkal. Megbeszéltük a finn és magyar egyházak kapcsolatainak jelenlegi helyzetét. Mindannyian azt állapíthattuk meg, hogy azok nagyon jól fejlődnek. Hollolá-ban T. Lumme lelkész fogadott bennünket. Luumäki-ben az istentiszteleten rövid igehirdetést tartottam. A rádióban magyarországi egyházunk életének néhány kérdéséről szóltam. Mindent összevéve nagyon szép és hasznos napokat töltöttünk Finnországban,

Egyek vagyunk Krisztusban!

A keresztyénség egységének a kérdéseiről sokat olvashatunk lapunkban. Egyházunk kezdettől fogva ott volt ennek a mozgalomnak a bölcsőjénél és mindig nyitott szívvel kereste és kutatta az egységkeresésnek útját-módját. De nem feledkezett el arról sem, hogy nem emberi célok, elképzelések megvalósulásáért kell az egységet keresni. Ezért foglalt és foglal ma is határozottan állást minden olyan egységkeresés ellen, amely valamelyik „felekezet” előnyét szolgálná, tekintélyét erősítené a többiek kárára vagy pedig valami egyéb — nem a Krisztusban keresett egységet — munkálna.

Csak olyan egységet vallhatunk a magunkénak, amelyben minden „félnek” egyenlő jogai vannak és amely nem valaki vagy valakik ellen irányul. Csak Krisztusban tudjuk elképzelni az igazi egységet.

Ebben a törekvésben nem szabad elfáradnunk. Egymás megbecsülése, egymás hitének elfogadása közelebb visz bennünket ahhoz az igazsághoz, amelynek az alfája és ómegája Jézus Krisztusnál van.

Addig is, amíg a keresztyén anyaszentegyház a maga széttagoltságában él, Krisztus elhívása szerint kell élnünk. Isten nem siránkozó keresztyéneket akar látni, hanem olyanokat, akik ismerik feladataikat és azokat helyesen is „oldják” meg. Ezért járunk elhivatásunkhoz méltóan.

Egyek legyünk a szeretet- ben! Legfőbb ismertető jelünk a szeretet. Az, amely tud megbocsátani és nem személyválogató. Lehajol az elesetthez és megvigasztalja az özvegyet. Ennek a szeretetnek a „súlyával” állunk azok mellé, akik itt a földön a jót, az életet, a békét munkálják. A szeretet „kényszere” alatt emeljük fel szavunkat mindenféle háború és háborús tervek ellen. Az emberi igazságtalanság elé gátat emeltünk vele. Ilyen „gátépítői” legyünk annak a szeretetnek, amelyet Urunktól kaptunk. Ebben legyünk eggyé!

Egyek legyünk az irgalmasságban! Minden egységkeresésünk fokmérője, hogy menynyire vagyunk irgalmasok egymás iránt. Mennyire hatja át életünket Krisztus irgalmassága. Mennyi bennünk a megértés a másik iránt és mennyire „igyekszünk” a másik javát szolgálni. Ma csak az irgalmas samaritánus lel- kületével lehet valaki keresztyén, hogy Krisztus neve dicsőítessék az emberek között. Legyünk irgalmasok egymás iránt, amint Krisztus is irgalmas volt irántunk.