Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1966-09-18 / 38. szám
\ LELKÉszvámsziás HEMEKESHÖGYÉSZEN Legnépesebb gyülekezetünk Kemenesalján Kemeneshő- gyész-Magyargencs. Krisztus evangéliuma már az 1600-as évek elején gyülekezetei teremtett a két község népéből. Az 1695 őszén tartott es- peresi látogatási jegyzőkönyv szerint Hőgyész és Genes különálló gyülekezetek voltak. Közel száz évig éltek mindkét község lakosai az evangélikus hit szerint. Az ellenreformációban fegyveres erőszakkal elvették templomaikat, és elűzték papjaikat. Közel fél évszázadig az artikuláris Dömölkre (ma Celldömölk) járhattak a hívek istentiszteletre, de a dö- mölki lelkésznek nem volt szabad a lelkészi teendők elvégzésére Hőgyészre mennie. Az 1781-es Türelmi Rendelet után Hőgyész központtal — Hőgyész, Genes és Szer- gény — önálló gyülekezetei szerveztek. 1787. október 9-én felszentelték templomukat, amelyet négy esztendőn át építettek. Ekkor kovácsoló- dott egy gyülekezetté Hőgyész és Genes evangélikus népe. Sok lelkésze közül említsük meg Zigán- János és Beliczay Jónás nevét, akiknek énekeit megtalálhatjuk énekeskönyvünkben. Ennek az esztendőnek a tavaszán, amikor a gyülekezet pünkösd ünnepére készült, tragikus hirtelenséggel elhunyt a gyülekezet lelkésze, Váczy Dezső. 26 éven keresztül volt pásztora a gyülekezetnek. A megüresedett lelkészi tisztségbe augusztus 28-án iktatta be Halász Béla esperes Szakái Árpád volt takácsi lelkészt. Az esperes Ap. csel 16, 9—10. alapján hirdette az igét: „A hitnek világosságát, a szeretetnek melegét hordozd Krisztus által. Tanítsd népünket hazaszeretetre, hűségre és becsületes munkára. Vigasztald a betegeket, bé- kítsd a civakodókát, légy segítségére mindenkinek.” Az új lelkész Mt 8, 1—13. alapján prédikált. Nemcsak beszélni kell Isten dolgairól, hanem Isten akarata szerint kell élnünk az emberek - között. Szeretni az embereket, ahogyan Jézus is szeretett bennünket. Ö nem ismert különbséget. Ne legyen különbség ünnepnapjaink és hétköznapjaink között. Szeretetben éljünk, szolgáljunk és dolgozzunk mások javára: ez legyen a mi hétköznapi istentiszteletünk. Az istentiszteletet követő díszközgyűlésen Barti József, a kemeneshőgyészi gyülekezet gondnoka köszöntötte az új lelkészt, majd Györkös Sándor magyargencsi gondnok. A szomszédos gyülekezetek lelkészei, valamint az évfolyam- társak nevében Hülvely Sándor lelkész, majd a takácsi gyülekezet búcsúzott volt lelkészétől. Áldott az Isten, aki gyülekezetének pásztort küldött. Tóth Sándor Zsinati határozatok helytelen értelmezése? A Vatikán attól tart, hogy a második vatikáni zsinatnak a határozatait, köztük elsősorban az ökumenizmusról szólót, tévesen magyarázzák az egyes egyházakban. Ennek az aggodalomnak a jelét látják abban is jól értesült körök, hogy Ot- taviani bíboros titkos körlevelet bocsátott ki a pápával való egyetértésben a katolikus egyházak püspökeihez. A körlevélben arra szólítja föl a püspököket, hogy nyilatkozzanak az utóbbi időben elhangzott több helytelen és merész kijelentésről a zsinati dokumentumokra vonatkozóan, mert azok — a körlevél álláspontja szerint — közel állnak az eretnekséghez. A püspököknek karácsonyig kell elküldeniük véleményüket és az egyház vezetősége akkor dönt majd, hogy a maga részéről szükségesnek tartja-e a bele- avatkozást. A Miatyánk közös szövege eszperantó nyelven A Nemzetközi Keresztyén Eszperantó-Szövetség, amely a nem katolikus eszperantistá- kat egyesíti, és a Nemzetközi Katolikus Eszperantó-Egyesület megállapodott a Miatyánk közös eszperantó szövegében. Időszerű etikai kérdések Anyagi javaink felhasználása Az anyagi javakat végső fokon Istentől kaptuk, mégpedig azért, hogy életünk fenntartására, de ugyanakkor embertársaink, a társadé^om javára használjuk fel azokat. Miért adta Isten anyagi javainkat, pénzünket és tulajdonunkat? Mi az anyagiak rendeltetése a keresztyén ember életében? o Először is: életünk fenntartása. Pusztán biológiai értelemben sem létezhetünk bizonyos anyagi dolgok nélkül. Táplálékra van szükségem, melyet elfogyasztok. Fedélre van szükségem a fejem fölött, mely védelmet és nyugalmat ad. Az emberi életnek azonban a puszta létfenntartáson túlmenő, külső feltételei is vannak. Ilyen jogos életfeltételnek tartjuk minden ember számára a puszta „fedél” helyett az otthont, amely a család tagjai számára szerény kényelmet, szépséget és melegséget, meghittséget is jelent, a pusztán biológiai értelemben vett szálláshely mellett. Vagy gondoljunk csak arra, képesek lennénk-e ma újság, rádió, könyvek nélkül élni ? Fordítva is igaz. Egy ember életére nemcsak azzal támadhat valaki, ha megrabolja ezektől az elemi, külső életfeltételektől. Auschwitz, Bergen-Belsen és a többi koncentrációs haláltábor pokoli gonoszsága a múlt világháború alatt abban is megmutatkozott, hogy a legszűkösebb biológiai létfeltételeket egy ideig talán nem vonta meg életben hagyott foglyaitól. De annyira leszűkítette ezeket, hogy a személyes emberi élet anyagi és szellemi feltételeinek megvonásával raffinált módon, lassan, már a testi halál előtt ölte meg emberségüket. A fizikai megsemmisítés előtt fokozatosan süllyesztette le őket az ember-lét szintjéről a puszta vegetálás fokára. Milyen élesen állítja ez elénk az ember erkölcsi felelősségét azért, hogy ezeket az anyagi, külső feltételeket a teljesértékü, igazi emberi élethez nemcsak egyes kiváltságosok, hanem kivétel nélkül minden ember megszerezhesse! És milyen értékes erkölcsi tetté minősíti azok fáradozását, akik a keresztyén vagy más, humanista etika indítására — az emberi élet ilyen feltételeinek széles távlatú biztosításáért fáradoznak, minden ember, minden nép és minden emberfaj számára a világon! o Anyagi javaink másik alapvető feladata az, hogy velük embertársaink és a társadalom javát szolgáljuk. Különbséget kell itt tennünk a közvetett és közvetlen szolgálat között. Az élelem, melyet naponta elfogyasztok, az otthonom, melynek oltalma és melege erőt ad, könyveim, melyekből tanulok — mindezek közvetlenül'a saját életem fenntartását szolgálják. De ugyanakkor — egyszerű vagy bonyolult áttételekkel — naponként aktív testi-, szellemi energiává alakulnak át, s ezzel közvetett módon ugyancsak mások, családom, munkatársaim, a társadalom javát szolgálják. Anyagi javaink egy másik részével azonban közvetlenül kell szolgálnunk embertársainkat. Keresetünk egy részét saját életfenntartásunkra fordítjuk. Kinek tartozunk a töbivel? Elsősorban a családnak, melynek gondját Isten különleges módon rám bízta. De ezenkívül még a barátaimnak, munkatársaimnak, ismerősöknek és ismeretleneknek is, — az egész társadalomnak, melyben élek. Mivel minden anyagi javam — o kenyértől az otthonig és a könyvemig — mind mások fáradságának, a társadalom együttes munkájának termékeként áll a szolgálatomra, ezért viszont én is tartozom ezeket, anyagi javaimat és pénzemet, a magam és családom életfeltételeit biztosító társadalom szolgálatába állítani. Mert személyes tulajdonunk, pénzünk, anyagi javaink nemcsak a mienk, hanem az egész társadalomé is, amelyben élünk. A lutheri reformáció tanítása nagyon erősen kiemelte anyagi javainknak ezt a közösség iránti erkölcsi feladatát, anyagi javaink „szociális rendeltetését”, a felebaráti szeretet nagy parancsolata alapján. Luther azt írja: „A te javad nem a tied, hanem a felebarátodé.” © Végül, mivel minden anyagi javunk végeredményben Istené, Istennek a gyülekezetben, az egyházban való szolgálatához hozzá tartozik az is, hogy a példázatbeli szegény özvegy példaadását követve anyagi javainkból is tudjunk áldozni Isten ügyéért. Nem a feleslegesből, hanem valóban áldozatként. Jézus példázata arra figyelmeztet, hogy Isten nem a külső dolgokra, hanem a szívre tekint. A hivő ember adománya csak akkor kedves Istennek, ha a szív, amely mögötte van, hittel és szeretettel teljes, önmagáról elfeledkező; nem a feltűnés, mások véleménye, még csak nem is a „saját üdvösségem biztosítása” vezeti, hanem egyedül a hála Isten szerete- téért, bűnbocsánatáért. Összefoglaljuk: anyagi javaink keresztyén erkölcsi célja és rendeltetése ebben foglalható össze: (1) az értékes, alkotó személyes emberi élet fenntartása és kibontakoztatása; (2) embertársaink és a társadalom javának lehető legjobb szolgálata; (3) Isten ügyének hálás szolgálata. Ha így használjuk fel anyagi javainkat, Isten akaratát teljesítjük, aki adta ezeket, s akinek számot kell adnunk róla. Dr. Nagy Gyula j,...milyen lélek van bennetek?” A Jézus-korabeli tanító- mesterek büszkék voltak legjobb tanítványaikra: azokra, akik legtöbbet sajátítottak el az ő tudományukból. Tudták jól, hogy az emberek ezt fogják tőlük kérdezni: ki volt a tanítómestered? Így vallott később Pál apostol is rabbijáról, Gámálielről. Jézus általánosan elismert bölcs rabbi volt. Tudását 12 éves korától kezdve elismerték az írástudók és farizeusok, de a városok és falvak egyszerű népe is. Ügy mutogattak rá, bármerre ment: ez az, aki úgy tanít, mintha hatalma lenne! Jézus tanított is szorgalmasan, hegyen vagy vízparton összegyűlt embereknek, egy-egy házban egybegyűlteknek vagy egyénenként útjába kerülőknek. Tanítványai pedig mindenütt vele voltak és hallgatták bölcs szavait: néha példázatokban, máskor egyenes beszédben. Valamiben azonban Jézus mégis különbözött rabbi-társaitól: ő soha nem vizsgáztatta tanítványait, nem akart büszkélkedni tárgyi tudásukkal. Más célja volt velük. A lelkűket (lelkületűket) akarta átformálni. Azt akarta, hogy amikor ő már nem lesz közöttük, egész életük árulkodjék a vele eltöltött évekről. Jézus tudta, hogy az élet több, mint elsajátítható ismeretanyag: naponként vizsgáznia kell az embereknek abból, hogy milyen a lelkületűk, mi indítja őket a cselekvésre. Azóta is ez a legfontosabb kérdés: fontosabb annál is, hogy* miből menynyit tanultunk és tudunk. Több annál, hogy milyen hagyományokat őrzünk szokásainkban. Több annál, hogy az emberi együttélésben hogyan fegyelmezzük magunkat és mennyit mutatunk meg önmagunkból. Annak, aki jól ismer bennünket, könnyű mindezek mögött felismernie lelkületűnket. És Jézus jól ismer minket! Egyszer tanítványaival egy kis samáriai faluban akart megszállni. A falu vezetői azonban elutasították őket. Ekkor két tanítványa felindulásában villámcsapás tüzé- vel akarta elpusztítani a falu lakóit. Jézus megintette őket. E történetben minden szereplő bizonyságot ad saját lel- kületéről. A samáriai falucska vezetői tulajdonképpen csak szilárd meggyőződésükhöz ragaszkodnak, midőn a Jeruzsálembe igyekvőknek nem nyújtanak segítséget. Hitük szerint Istent az ő szent hegyükön, Garizim hegyén kell imádni és nem Jeruzsálemben. E vándorok pedig elkerülik Garizim hegyét. Befogadás helyett természetes határozottsággal utasítják ki őket. Észre sem vették, hogy hitbuzgalmuk mekkora szívtelenséggel párosult. — Ez a lelkűiét ma is gyakran kisért a keresztyének között. Elvekhez való ragaszkodás közben közöny és elutasítás azok felé, akik más elvekkel élnek e világban. Vannak olyanok, akik mindig csak a maguk dolgaival törődnek, vallásosságukat ápolgatják és nem marad idejük, erejük mások gondjának felvételére vagy orvoslására. Vannak, akik mindenkit meg akarnak győzni a maguk igazáról és ezért válnak ridegen elutasítókká másokkal szemben. Vannak, akik csak templomi keresz- tyénséget élnek, s otthonaikban, munkahelyükön, vagy az emberiség nagy és égető kérdéseivel kapcsolatban már nem tartják fontosnak a „templomi lelkűiét” bizonyítását. Pedig Jézus arra tanít, hogy a közönyt és szívtelenséget semmiféle elvi alappal nem igazolhatjuk! A szeretet lelkületével mindenkit be kell fogadni testvérként és segí- teniakarással. Rövidlátó zárkózottsággal nincs keresz- tyénség! Nincs jézusi lelkűiét, nincs Jézus-követés! A tanítványok lelkülete is igen jellemző. Haragjukban mindjárt „isteni méretű” megtorlást kívánnak. Jogosnak érzik felháborodásukat a falu vezetőinek rideg elzárkózása miatt. Felötlik bennünk az indoklás, amellyel Hirosima és Nagaszaki bombázását igazolták: azért kell megtörténnie ennek, hogy több vér ne folyjék s a háború befejeződjék. De ehhez több százezer ember vére kellett! Milyen hazug indoklás, milyen jézusiatlan lelkűiét! — Ma is sok keresztyénnek csak addig tart a szeretete, amíg életében minden elképzelései szerint történik. Ha ez felborul, felborul lelkületűk is és a szeretet helyét a „jogos megtorlás” vágya veszi át. Milyen messze van az ilyen ember Jézus lelkületétől! Mert Jézus lelkülete is világosan megmutatkozik. Először is megmagyarázza, hogy ő nem megtorolni, vagy büntetni, hanem mindenáron és minden helyzetben segíteni és megtartani jött az embereket. Kifogni a „harag szelét a vitorlákból” és a szeretet ösztönző erejével vezetni a békesség útjára mindeneket. S szavai bizonyságaként harag nélkül továbbmegy más faluba. Hátha ott már szeretettel fogadják őket. Hátha ott már elfogadják csendes tanításukat a minden embert egyformán szerető Istenről. — Erre tanít minket is: soha ne fáradjunk meg a szolgáló életben! A kis közösségek és az emberiség nagy közössége életében keressük fáradhatatlanul a szeretet és békesség útjait, ébresszünk ennek felelősségére embereket. Mert keresztyénségünkről nemcsak Jézus, de az emberek is ehelyett, „mit tudsz róla?” — ezt kérdezik: „milyen lelkűiét van benned?” Szirmai Zoltán ÍGY LÁTJUK Repülő tábornokok Néhány hét telt el azóta, hogy a nyilvánosság elé került a nyugatnémet hadseregnél történt személyi változás. Arról van szó, hogy a nyugatnémet légierő főnökét, és a Bundeswehr főfelügyelőjét lemondásra kényszeritették. Majd velük szolidaritást vállalva, egyik katonai körzet parancsnoka is kérte nyugdíjazását. Mindez — látszólag — személyi csere. Azonban, ha jobban megnézzük ezeknek a „repüléseknek” az igazi okát, akkor már sokkal komolyabb tényezőkkel találkozunk. Évek óta észlelni lehetett a feszültséget a hadsereg és a polgári tisztviselők között. Amiatt — hogy a honvédelmi kérdésekben is a „civileké” volt a szó. És ezt nem tűrhették a Bundeswehr katonái. Másrészt egyéb tényezők is segítették a válságot kirobbantani. Így például a Starfighterek ügye. Hogy minél előbb atombombához juthasson a német militariz- mus, ahhoz az úthoz folyamodott, hogy az amerikai Lockheed- cégtől Starfighter típusú vadász-atombombázókat rendelt. Az eredetileg nem erre a célra tervezett gépek, bizonyos konstrukciós hibák miatt egymásután zuhantak le nyugatnémet pilótákkal együtt. Eddig mintegy 61 gép pusztulásáról tudunk. De nemcsak ez veszélyezteti a 700 Starfighter sorsát, hanem az is, hogy az USA olyan tervekkel foglalkozik, hogy kivonja Európából azokat az atombombákat, amelyeket ezek a repülőgépek használhatnának. Ide tartozik az is, hogy az USA jó „üzletet” lát az erejét mindenáron erősíteni akaró és ezért semmiféle áldozattól vissza nem riadó nyugatnémet revansiz- musban. És ezért minden elavult amerikai fegyvert, kiszupeJ rált hadfelszerelést a nyugatnémeteknek ad el. Ez viszont nagyon megterheli az amúgyis horribilis összegre emelkedő hadikiadást. . Mindezek közrejátszottak a tábornokok repüléséhez. De ezzel még nem zárult le ez a kérdés Nyugat-Németországban. Természetesen nem várhatunk változást a nyugatnémet politika irányvonalában sem. Sőt! Amint hírlik, az új tábornokok megerősítették helyüket a vezetésben és most már — a militarista körök örömére és a nyugatnémet dolgozók fájdalmára„ — megnőtt a befolyásuk a hadseregen kívül is a nyugatnémet politikai arénában. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy ha kevés is, de már hangot kapott a józanabb, a realitásokkal számoló hang a nyugatnémet politikai életben. Igaz, egyelőre csak elvétve, de azért már szót kért a józanság is. A Bundestag alelnöke reálisan felmérve a jelenlegi nemzetközi politikai helyzetet, szem előtt tartva a katonai viszonyokat is, így vonta le a tanulságot a tábornokok repüléséről: A Bundeswehr a jövőben ne álljon a Szovjetunióval való békés kiegyezés útjába. És úgy kell feladatát ellátnia, hogy többé ne lehessen „agresszív szándékkal gyanúsítani”. Az első lépés — és ezt mi is így látjuk —, az lenne, ha a nyugatnémet hadsereg örökre lemondana atomigényéről. Valóban ez lenne az egyetlen helyes út. A békés egymás mellett élés törvénye is ezt kívánja meg. Reméljük, hogy végülis a józan hang fog győzedelmes-, kedni. Méltatlan Krisztus kegyelmére Megdöbbenéssel olvastuk az év elején napilapjainkban a hírt az újságolvasók széles táborával együtt, három diákfiúnak a tragédiájáról, akik a Baradla-barlangban szilveszter éjszakáján életüket vesztették. Pászthori Walter pap-tanár lelkét terhelte a felelősség a kihunyt fiatal életekért. Amikor ennek a szomorú eseménynek a hullámai elcsitultak, sokan úgy vélekedtek, hogy a legnagyobb elővigyázat mellett is előfordulhatnak tragédiák, még akkor is, ha a pedagógus felügyelet biztosítva van. De sajnos, a pap-tanár nevével az elmúlt hetekben újra találkoztunk. A nyár folyamán ez a pedagógus pap-tanár egy fiatal leánnyal csónakázott a Balatonon. Viharba kerülve nem törődött a becsülettel, a nevelői felelősséggel és a humánum íratlan szabályaival, saját élete mentésére gondolt csupán és a szerencsétlen fiatal lányt cserbenhagyta, aki így életveszélybe került a viharos tóban és csak a szerencsének köszönheti, hogy életben maradt. Megdöbbentő felelőtlenség, amit ez a két eset is bizonyít. Kétségtelen, hogy ennek a római katolikus lelkésznek és pedagógusnak a magatartását és viselkedését nem lehet általánosítani. Egyáltalán hibás volna azt a következtetést levonni: „no lám, ilyenek a papok”. Elszigetelt jelenség ez, de annál megdöbbentőbb. Nem lehet eléggé elítélni ezt a magatartást, erkölcsi síkon. Férfi-ember cserben hagyjon egy nőt, amikor életveszélyről van szó? Nevelő ne érezzen felelősséget egy fiatal életért? Papi ember egy reá bízott lélekért? A közlekedési szabályok szigorúan büntetik és elmarasztalják azokat a járművezetőket, akik áldozatukat cserbenhagyják. Méltán és jogosan. Az emberséghez hozzátartozik a bajba jutott életek mentése. Különösképpen is megdöbbentő ez az eset azért, mert olyan emberről van szó, akinek „hivatalból” alkalma lett volna Jézus Krisztustól megtanulnia az irgalmasságot. Sajnos, az irgalmas samaritánus történetének az irgalmatlan szívű papja jut eszünkbe erről a magatartásról és nemcsak mi, hanem társadalmunk közvéleménye is felháborodott e gálád magatartáson, amelynek három fiatal élet esett áldozatul. Legyen ez az eset elriasztó és intő figyelmeztetés mindenki számára. így nem szabad és nem is lehet az ifjúsággal bánni. Az Isten nem erre tanít bennünket. Az Ö szeretete irgalmas, lehajló szeretet Jézus Krisztusban. A bajba jutottat mindig meglátta, észrevette és segített rajta. Mi arra hivattunk el, hogy nyitott szemmel és nyitott szívvel járjunk ebben a világban és a szerencsétleneknek, bajba jutottaknak a segítségére legyünk. Jézus Krisztus olyan messzire ment a segítő szeretetben, hogy életét adta a világért. Aki Jézus Krisztus magatartását nem érti meg és nem jár az ö nyomdokain, annak semmi köze a keresztyénséghez — mégha annak is vallja magát. Hiába a kiművelt fő, a jó megjelenés, a papi ruha, ha hideg, közönyös és fagyos szívet takar. Az ilyen ember használhatatlan a társadalom számára, értéktelen, mert nem tudja felvenni embertársai problémáit és önző szíve könyörtelen, de értéktelen Isten előtt is, mert hiábavalóvá lett rajta Jézus Krisztus áldozata. Nem is csodálkozhat az ilyen ember, ha az élet iskolájában megbukik, legyen az szülő, nevelő vagy éppenséggel pap. Sokszor megszégyenít bennünket a világ a felelősségvállalás és a szeretet tekintetében. Egyszerű munkások, üzemi dolgozók gondolkodás és latolgatás nélkül képesek segíteni embertársaikon, ha azokat veszély fenyegeti — s íme egy irgalmatlan paptanár felelőtlensége halálba és halálos veszélybe taszított ártatlan fiatal életeket. Ez a megdöbbentő eset tanítson bennünket, egyház népét az igazi felelősségvállalásra embertársainkért és késztessen bennünket a jóra, hogy méltók maradhassunk a keresztyén névre.
