Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1966-09-04 / 36. szám
Jovendimondók — haioitidézök Szórvány-nap Siófokon Gyerekkori emlékeim ködéből egy idős asszony képe szakadozik ki. Mosolygós arca, mélyenülő szemeket rejtett, melyekben néha furcsa, sötét fények villantak, beárnyékolva, befelhőzve az egyébként derűs arcot. Ezzel az asszonnyal szomszédosak voltunk. Nap, mint nap mélyen fátyolozott, sötétruhás, előkelő dámák vagy törtarcú férfiak és szomorú fiatal lányok érkeztek lakására. Ilyenkor kitessékelt bennünket, az egyébként szívesen látott gyermekeket, mert titokzatos és ránk nem tartozó szertartások kezdődtek. Mi, hallgatózó gyerekek a kiszűrődő mondatfoszlányokból megállapítottuk: bent jövendőmondás történik. A kifelé jövő emberi arcokon a gondredök elsimultak és az illúziók hamis hitével megtöltekezve —, legalább is néhány órára — megnyugodva távoztak. Ez a kép egy németnyelvű könyv olvasása közben idézödik föl bennem. A könyv témája: a modern ember és a hiszékenység. Szerzője arról szól hogy modern századunk a jósnők és a kártyavetők paradicsoma. Megdöbbentő adatokat is közöl. Egymagában Párizsban harmincezer jósnő és kártyavető él. Évi jövedelmük százmillió frank. Nevesebbje hatalmas apparátussal, titkársággal dolgozik és minden modern propagandaeszközt igénybevesz „tudománya” népszerűsítésére — újságtól a televízióig. A könyv adatai szerint a halottidézés, a spiritizmus hatása sem kisebb. S ez a jelenség egyaránt föllelhető az egészen magasműveltségű emberek körében, éppúgy, mint az Isten háta mögötti, elzárt falvak babonásabb népe között. A könyv adatai felett megrendül az olvasó. Ma, amikor az ember már a boly> gók között jár, s már-már a holdra teszi lábát, ma, amikor az emberek természettudományos tájékozottsága magas fokon áll és óriási méretű technikai fejlődésben élünk, érthetetlennek tűnik az emberek hiszékenysége. Érthetetlen, de nem új. Már Ézsaiás próféta is aggódva nézte a szemfényvesztő babonák terjedését, a halottidézők Jés jövendőmondók elszaporodását népe között. (Ézsaiás 8, 19— 20.) És aggódva figyeli a ma lelkipásztora is azt a szomjúságot, amellyel korunk embere siet a zűrzavaros forrásokhoz, hamis megnyugvást és illúziókat kergetve, ahelyett, hogy arra a tanításra és bizonyság- tételre hallgatnának, amit Isten kijelentése és igéje hirdet. Mit is keresnek ezek az emberek? Bizonyságot akarnak! Tudni szeretnék, hogy a világ felett — amelyben egyesek részéről esetleg elhordozhatatlan sérelem érte, vagy nehezen gyógyuló betegséget hordoznak testükben, vagy valami más okból kiábrándultak ebből a világból — van-e egy tisztább szellemi világ? Mi adhat erről nagyobb bizonyosságot, mint Isten atyai szeretetének Jézus Krisztusban való megtapasztalása! Vigasztalást akarnak! Elvesztett szeretteik után tapogatóznak a rejtélyes sötétségben. Dehát van-e a halál sújtotta sebekre más balzsam, mint amit Jézus nyújt az Ö evangéliumában? És kell-e azon kívül más? Útmutatást akarnak személyes jövendőjükről, közeli boldogságukról és a világ sorsát illetően! Azért akarják a jövendő fátylát fellebbenteni, hogy tudják mihez tartani magukat. Nem világította meg nekünk eléggé az élet útját Jézus Krisztus? Nem adott nekünk elég bizonyosságot arról, hogy Ö Jó pásztor és mi fiai vagyunk? És ha minden titkot nem is tett nyilvánvalóvá, amit csak homályosan láthatunk, azt nem bízhatjuk nyugodtan rá? Arra a Krisztusra, aki annyira szeretett bennünket, hogy életét adta értünk, hogy közülünk senki el ne vesszen, hanem örök élete legyen!? Bizonyosságot, vigasztalást, útmutatást kereső emberek, forduljatok el a zavaros, pos- vissza az igazi forráshoz a Krisztushoz és a Krisztuson keresztül embertársainkhoz és ahhoz a világhoz, amelyben Isten kegyelme most éltet. Matuz László Sokat beszéltünk és írtunk már arról, hogy evangélikus egyházunk Magyarországon „szórvány-egyház”, ami egyszerűen azt jelenti, hogy az evangélikus hívek néhány esettől eltekintve nem nagy „tömbök”-ben élnek az ország területén, hanem „szétszórva”. Vannak ugyan nagy evangélikus helyek, mint pl. Békéscsaba. Szarvas, Orosháza, Kiskőrös, Nyíregyháza, sőt vannak ún. „evangélikus faluk” is, mégis nem ezek jellemzőek egyházunkra. Sokkal jellemzőbb az, hogy a legtöbb gyülekezetünk nagy római katolikus környezetben él és az is jellemző, hogy egy-egy gyülekezetünkhöz gyakran igen sok kicsi „szórvány” tartozik, melyekben nemegyszer 10— 20—50 evangélikus hivő ól. Különösen is nagy a „szórvány-területe” Zalaegerszegnek, Pécsnek, Mohácsnak, Vasasnak, Balatonszárszónak, Magyarbolynak, Kétynek, Tokajnak, Szolnoknak, nem is szólva az alföldi gyülekezeteink (Szarvas, Békéscsaba) „tanyavilágá”-ról. A szórvány-gyülekezetek gondozása és összetartása igen nagy feladatot ró a gyülekezetek lelkészeire. Az anya- gyülekeztekben végzett szolgálatok mellett el kell látniuk a „szétszórtságban” élőknek gondozását is. Sokat kell lelkészeink nagyobb részének kerékpároznia, motoroznia, gyalogolnia, vonatot és autóbuszokat felhasználnia azért, hogy megkeressenek és ellássanak 10—15 lélekből álló kis gyülekezeteket. Bár az utolsó másfél évtizedben igen sok jó út épült hazánkban, kiépült az autóbusz-hálózat is, sőt több lelkészünk a közegyház gondoskodása révén — vagy saját akciója alapján — autóhoz jutott, mégis több szempontból nehéz maradt ez a munka és a közegyháztól további erőfeszítéseket igényel annak megkönnyítése. Mindenesetre megbecsülést és támogatást érdemelnek „szórvány-lelkészeink” és a „szórvány-híveink”. A szorvány-gondozásnak, továbbá az anyggyülekezet és a szórványok kapcsolata mé-' lyítésének egyik igen jó alkalma és eszköze az ún.* „szórvány-nap”. Ilyen alkalmakon az anyagyülekezet a maga „kebelébe” gyűjti össze a szórványokban élő híveket közös istentisztelet és úrvacsora-vétel céljából. A szórvány-napokon jobban megismerhetik egymást az anyagyülekezet és a szórványok népe. A siófoki gyülekezetben évek óta tartják a „szórvány- nap”-ot augusztus utolsó vasárnapján. Délelőtt istentiszteletet tartanak, délben közös ebéden vesznek részt, délután pedig még egy előadást hallgatnak meg a résztvevők. Az idén engem kértek meg erre a szolgálatra. Hadd számoljak be egészen személyesen erről a napról. Az istentisztelet előtt beszélgettem Schád Ottó siófoki lelkésszel. — Mekkora területen fekszik gyülekezeted és mely községek tartoznak Hozzád? — Gyülekezetünk három megye területére is kiterjed: Somogy, Veszprém és Fejér megyére. Összesen 21 (!) kis gyülekezet tartozik hozzám. Siófokon kívül, gondoznom kell a következő községekben élő evangélikusokat: Enying, Leshegy, Világos, Lepsény, Kenese, Csajág, Berhida. Mezöszentgyörgy, Balatonkiliti (és még sorol több mint 10 más községet!). — Mennyi a lélekszám? — Magában az anyagyüle- kézetben Siófokon 100 (!), a társgyülekezetben Enyingen ugyancsak 100, a többi helyen átlagban 10, 20, 30 esetleg 50. Van olyan hely is ahol mindössze 2—3 család lakik. — Egy vasárnap átlagban hány helyen szolgálsz? — Átlagban 4—5 egymástól meglehetősen távol eső községben. — Hogyan közelíted meg ezeket a községeket? — Motorkerékpárral, télen amikor „befújja az utakat a hó” vonattal. — Hány kilométert teszel meg motorkerékpárral egy- egy vasárnap? — Ez változik, de átlagban 100—130 km-t (!). — Bírod ezt és bírja a motorkerékpárod ? — Isten kegyelméből 10 éve (!) végzem ezt a szolgálatot. Jelenleg 54 éves vagyok és bizony most már többször kifáradok, de szívesen és jókedvei teszem a munkát. Motorkerékpárom is bírja, mert egyik hívem férje (aki nem evangélikus) hétről hétre gondozza járművemet, minek következtében még nem sok istentisztelet maradt el 10 év alatt. — Milyen messze esik Tőled a legtávolabbi szórvány? — 50 (!) km. De már is kezdődik az in- tentisztelet a papiakon levő imateremben. Teljesen zsúfoltak a padsorok, sőt ki kell nyitni az ajtókat, hogy azok is hallják az igehirdetést, akik kívül maradtak. Péter apostol első levele első fejezetének, két első versét olvasom az igehirdetés alapigéjéül: „Péter, Jézus Krisztus apostola a szétszórtságban élő jövevényeknek Pontusban. Galáciában, Kappadóciában, Ázsiában és Bitiniában, akik kiválasztattak, az Atya Istennek eleve elhatározása szerint, a Lélek által való megszentelésben engedelmességre . . . stb.” Azzal kezdem az igehirdetést, hogy a bibliai versekben felsorolt tartománynevek és földrajzi megjelölések helyére most nyugodtan helyettesítsünk más neveket. „a szétszórtságban élő jövevények Leshegyen, Világoson, Lepsényben, Kenésén, Csajágon, Berhidán, Mezőszentgyör- gyön, Balatonkilitin stb.” (Közben látom az arcokon, hogy egy-egy községnév említésekor itt is ott is felcsillan egy-egy szempár ...) Felteszem a kérdést: Testvéreim a nagy szétszórtságotokban, mi az ami összeköt mégis Benneteket? Feleljünk az igéből: „kiválasztattatok az Atya Istennek éleve elhatározása szerint.” Tehát az Isten szeretete, amely elhívott benneteket az evangélium által a Krisztus követésére. Mindannyiótokat szeret az Isten Jézus Krisztusban! Ez az ami mindenek előtt összeköt. Ez az összekötő kapocs — az Isten szeretete — össze tud ölelni benneteket a nagy földrajzi távolság ellenére is. — De a felolvasott ige szerint összeköt benneteket a „Lélek” is. A Szentlélek Isten mindannyiótok szívében ott lakozik — hiszen hallgatjátok az evangéliumot — és ez a „közös” Lélek egyetlen gyülekezetét formál belőletek. Ha azonban mindezt jól értitek, összeköt benneteket a Krisztusnak való „engedelmesség” is. Az, hogy meghajoltok Krisztus evangéliuma előtt és élitek az Ö evangéliumát. Az is összeköthet benneteket, hogy egyformán szeretitek az embereket, segítetek nekik a npagatok falujában mint hazafiak és hűen végzitek munkátokat. Az volna szép, ha falutokban azt mondogatnák az emberek rólatok: „ezek az evangélikusok igazán szeretik az embereket!” Aztán együtt úrvacsorázott a „szétszórtságban” élő nép. Az úrvacsora közösséget teremtő erejét, alig lehet másutt annyira „érzékelni”, mint egy ilyen szórványnapon! Az áldozathozatal sem maradt el: 450,— Ft volt az offertorium (!). Az istentisztelet után a zsúfolt imateremből kimegyünk a papiak udvarára. A nyárvégi derűs napsütésben „sütkérezik” a sok faluból jött szórvány-nép. Megszólítok néhányat a „szétszórtságban élők” közül. — Honnan jött? — kérdem az egyiktől. — Enyingről! — Hányszor van ott istentisztelet egy hónapban? — Minden vasárnap, kérem. Tisztelendő urunk nagyon szorgalmasan jön át hozzánk. — Járnak-e templomba a hívek? — Nem mindig egyformán, de azért mindig vagyunk elegen az istentiszteleten. Megszólítok egy másik férfit: Tiederle Dezsőt Balaton- szabadiból: Hány lélek van a maguk gyülekezetében? — Mindössze 14 — feleli. —Hányszor tartanak istentiszteletet? — Kérem 31 év óta egy családi házban havonta vagy két havonta van istentisztelet. Többször nagyon szép számmal vagyunk! (Közben arra gondolok, mit szólnak ehhez a több-ezres gyülekezeteink?) Szávai Jánosné arról beszél, hogy Leshegyen 14 evangélikus család van. Enyingre járnak istentiszteletre, de többször van istentisztelet az ő falujukban is. Délután még előadást tartottam a szórványokból össze- sereglett gyülekezetnek. „Ablakot nyitottam” a keresztyén- ség nagy családjára és arra, hogy mi is a keresztyének közös feladata a mában. Beszéltem nekik arról, hogy segíteni kell az egész keresztyénségnek legyőzni a háborút, munkálni a békét, küzdeni az éhség és a szociális igazságtalanságok ellen, eltörölni a faji megkülönböztetést. Martin Luther King genfi beszédét ismertettem. Igen nagy érdeklődéssel figyeltek és látszott a szemeken. hogy ők is így akarják és ők is akarnak segíteni a maguk helyén. Amikor este Budapest felé jöttünk és már hosszú kilométereket tettünk meg, odaszóltam a mellettem ülő feleségemnek: „Még mindig Schád Ottó gyülekezetének területén vagyunk...” D. Káldy Zoltán Végétért a második nyári kántori tanfolyam Az Egyetemes Kántorképesítő Bizottság két kéthetes nyári tanfolyamot rendezett a fóti Mandák Intézetben. A második nyári tanfolyamon is szép számmal vettek részt részben teljesen kezdők, részben továbbhaladok. Az előadók mindenkivel eddig elért tudását figyelembevéve személy szerint foglalkoztak. Ismét nyilvánvalóvá lett, hogy az általános iskolák fejlett és színvonalas zenei oktatása milyen komoly segítséget nyújt a zenei továbbképzéshez, továbbá hogy az egyházi kántorképzés munkájában is mennyire hasznos figyelembevenni azokat az általános zene pedagógiai szempontokat, amelyek különösen a felszabadulás utáni időben kristályosodtak ki és terjedtek el széles körben. Bebizonyosodott, hogy az igényesség nem taszít, hanem ‘ vonz és lehe- tővéteszi a továbbhaladást és önképzést. Augusztus 26-án, délelőtt a tanfolyam résztvevői ízelítőt adtak kéthetes tanulmányukból az E°vetemes Kántorképesítő Bizottság képviselői előtt. Énekismeretüket pontozásos verseny formájában mutatták meg. Bemutatták harmonium illetve orgonajátékban, valamint zeneelméletben Tett előhaladásukat. Néhány énekkari számmal gyönyörködtették a megjelent vendégeket. A résztvevők mindkét egyházkerületből, az ország valamennyi tájáról sereglettek össze. Legjobban mégis a fejérmegyei i egyházmegye gyülekezetei tűntek ki. Ebben az egyházmegyében nagy áldozatot hoznak a gyülekezetek a kántori szolgálat biztosítása és színvonalának emelése érdekében. Jelen volt a záróvizsgán az egyházmegye esperese, Selmeczy János tatabányai lelkész is. ö fejezte ki a köszönet szavát az egyházi vezetőség, a résztvevők és az oktatók felé. Ö tartotta a záróáhítatot is. A tanfolyam munkáját zenei szempontból T rajtler Gábor lel- kész-orgonaművész az egyházzenei bizottság előadója értékelte. A tanfolyam vezetője Kiss János gondnok volt. A záróvizsgán Benczúr László püspöki titkár mondott bevezető szavakat. FILM A SZINESBÖRÜEK ÉS FEHÉRÉK VISZONYÁRÓL Elkészült az a film, amelyet az amerikai evangélikus egyház megbízásából készítettek a négerek és fehérek viszonyáról. A film címe: „A Time for Burning” (A tűz kora). ÍGY LÁTJUK Bizakodással Azt a légkört, amelyet a hazánkban tartózkodó turista vagy vendég csakhamar megérez, amelyből sokszor meglepetten, de mindig jólesöen szippanthat mélyeket — népünk és társadalmunk atmoszféráját — gyakran jelölik meg ezzel a jelzővel: bizakodó- Bizakodó emberek élnek ebben az országban. Mi magunk nem így ítéljük meg mindig önmagunkat. Hajlamosak vagyunk a türelmetlenségre és arra, hogy megbíráljuk a dolgokat. Talán mert megszoktuk, mert természetesnek találjuk, nem is vesszük észre, hogy egy bizakodó nép légkörében élünk. A nyaralás utáni néhány nap mégis olyan időszak, amikor hajiunk megszokott dolgok tudatosítására. Ilyenkor szinte újra tájékozódunk. Nemcsak utcánkat, otthonunkat, bútorainkat fedezzük fel újra, hanem az embereket — a szomszédokat, ismerősöket, munkatársakat — is. A nyári kikapcsolódás ajándékai közé tartozik, hogy rövid időre felfigyelünk arra az atmoszférára, amelyben élünk, amelyben hétköznapjaink folynak. Különös érzés. Nemcsak a külföldről hazaérkezőket fogja el. Már a vonaton kezdődik el, amint hallgatjuk az emberek beszélgetését s magunk is szóbaállunk utitársainkkal. Akik kikapcsolódásuk idején olykor még újságot se olvastak, a letűnt napok útján visszafelé haladva böngészni kezdik az időközben felhalmozódott újságokat. Bekapcsoljuk a rádiót s úgy hallgatjuk a híreket, mintha most szólalt volna meg először készülékünk. Kir nyitjuk szobánk ablakát s kinézünk rajta. Felkattantjuk a villanyt. Megnyitjuk a csapot. Az életnek ezek az apró rebbenései jólesöen hatnak, felvidítanak — a bennünket körülvevő légkört érzékeltetik, a bizakodás légkörét. A BIZALOM MAGATARTÁS. Bízom a holnapban. Bízom abban, hogy a nehézségeken úrrá leszek, hogy céljaimat elérem, hogy nem fogok csalódni. A bizakodás ennek a bizalomnak meg-megújulása, naponkénti gyakorlása. A bizakodás légköret rajtunk kívül eső tények, körülmények és az általuk meghatározott belső emberi magatartás gyakorlása váltja ki. A kedvező légkör kialakulását jelentős mértékben segítette elő, hogy az utóbbi években százezrek és milliók ismerték fel, hogy alapvető érdekeik megegyeznek a hazánkban folyó építő munka célkitűzéseivel. Olyan emberek is, akik sokáig nem lelték helyüket a hazában, kénytelenek beismerni, hogy egészen jól berendezkedtek abban az új otthonban, amelynek házirendjét az 1949-es Alkotmány szabta meg. Amikor a napilapok augusztus 20-i köszöntőjében ilyen sorokat olvastunk: „Ma már joggal elmondhatjuk, hogy szilárd nemzeti egységben él és dolgozik népünk.” — vagy: „Nyilvánvalóvá lett, hogy az állampolgári és az emberi jogokat népünk nemcsak biztosítani és megvédeni, hanem elmélyíteni és továbbfejleszteni is képes.” — azt kell mondanunk ezekre a megállapításokra: így van. Jó néha tudatosítani magunkban azt a légkört, amely körülvesz bennünket; jó felfigyelni tényekre, amelyeket kezdünk természetesnek tekinteni, pedig nem voltak mindig maguktól értödőek. Nekünk evangélikus keresztyéneknek különösen is nagyra kell értékelnünk a bizakodás légkörét. Nagyra kell tartanunk, hogy népünk ilyen atmoszférában állítja át gazdasági életünk gépezetét a hazánkban mutatkozó sajátos feladatokhoz és szükségletekhez, hogy ebben a légkörben keresi meg — nagyon szövevényes nemzetközi helyzet közepette — külpolitikájának, békepolitikájának konkrét tartalmát. Hogy ezt a tartalmat ilyen fogalmak jelölik szoros együttműködés barátainkkal, szolidaritás a fenyegetett helyzetben állókkal, türelem a más úton járókkal folytatott együttélésben. A bizakodás légköre azért olyan nagy érték a mi szemünkben, mert annak egy végső, kiapadhatatlan mély forrását mutatja meg s tárja fel számunkra az evangélium. Akik ismerik az evangélium támasztotta bizakodást, a hitet, fittől meghatározottan élnek a hétköznapi feladatok között, az emberek társadalmában. Ügy élnek, hogy a bizakodás légköret megőrizni, éleszteni, gazdagítani és terjeszteni igyekeznek. l!ll1ll!lllllll!l!lll!l!t!l!lll!ll!!lll!IHIIItllllll!l!l!l!lll!lll!l!lllll!III!lllll!l!lll!lli!lll!lll!lll!l!l!lll!lllll!lilll!lll!lll!lll!lllllíl!l[||l!lllll!l!l!lll!lltllll Fáklyaként világítani „Olyan fáklyának lenni, amelynek fénye világít a legkisebb felső-bajor faluba is, hogy ott az igazságot hirdesse...” — így fogalmazta meg tizenöt évvel ezelőtt Otto Nuschke professzor az Union sajtószolgálatának célját. Most pedig, amikor az Union — a Német Demokratikus Köztársaság egyik pártjának, a Keresztyén Demokrata Uniónak központi sajtószolgálata — fennállásának tizenötödik évfordulóját ünnepli, ezekkel a gondolatokkal köszöntjük német testvéreinket. Tizenöt év az újságok és folyóiratok történetében nem nagy idő. Mégis együtt ünnepiünk mi magyar evangélikusok is ezen az évfordulón. Együtt ünnepiünk azért elsősorban, mert a testvéri Német Demokratikus Köztársaság — az emberiség történetének első német békeállama — ünnepe ez. Együtt ünnepiünk azért is, mert az Union sajtószolgálat a Német Demokratikus Köztársaságban élő keresztyén milliók sajtóorgánuma. Így céljai egyeznek a mi céljainkkal. Problémáik sokban hasonlítanak a mi kérdéseinkhez. Krisztus útját követni szocialista társadalomban, keresztyénként élni, és egyek lenni a néppel, a társadalommal a fő célkitűzésekben. Együtt ünnepiünk azért is, mert az újság cikkein keresztül megismerkedhetünk a Németországi Evangélikus Egyházzal. Ezen túlmenőéin részletes tudósítást kaphatunk az egész világ- keresztyénség gondjairól, kérdéseiről. Az Union sajtószolgálat mindig központi helyen foglalkozik a egyházak béketörekvéseivel. Mindig figyelemmel kíséri a Keresztyén Béke Világkonferencia munkáját. Együtt ünnepelünk azért is, mert szinte alig van olyan Union folyóirat szám, amiben ne lenne tudósítás magyarországi protestáns egyházainkról, evangélikus egyházunkról. A tizenöt éves évfordulón így foglalták össze a szocialista Németországban élő keresztyének lapjának programját: szolgálat az igazságért ,a békéért és a haladásért. SZOLGÁLAT AZ IGAZSÁGÉRT. Ez azt jelenti, hogy maradéktalanul fel kell tárni minden német és külföldi keresztyén előtt a szocialista társadalom, és az ebben a társadalomban élő keresztyén egyház igazságát. Ugyanakkor azt is jelenti, hogy „utána kell mennünk és fel kell kutatnunk minden igazságtalanságot, ami nyugatról jön ...” — mondotta a jubileumon Otto Hartmut Fochs az Union főszerkesztője. Ezért az igazságért folytatott harc kiemelkedő szolgálata a német egység ügyének. SZOLGÁLAT A BÉKÉÉRT. Amikor a német egység ügyét munkálja az Union sajtószolgálat, akkor a béke ügyét is szolgálja. Hiszen a két Németország békés közeledése az egész világbékére kihat. Az első lépéseket Kelet-Berlin már régen megtette ... SZOLGÁLAT A HALADÁSÉRT. A német keresztyének többsége jól tudja, hogy a keresztyén embert Krisztus a világba küldte a haladás ügyét szolgálni. „Minden tollforgató újságiró, aki ma Németországban és másutt a világon él ezek a szempontok kell, hogy áthassák minden írását...” — írta Gerald Götting a Keresztyén Demokrata Unio főtitkára, gratulációs táviratában. Szolgálat — ez az, ami a keresztyén ember feladata a világban. Németországban is és mindenütt. Ez a szolgálat csak az igazságban való járást, a béke és a haladás szolgálatát jelentheti. Ruttkay Levente
