Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1966-08-21 / 34. szám
DCanies a vízben Elég régóta hengergeti a folyó. Nem áll ellent a kavics, megy a vízzel engedelmesen. És mégis ^elzárkózik” előle: ha feltöröd, belül teljesen száraz. Kívül, ha állóvízben volt, akár még mohos is lehet, ám bent: mint a tapló. Körülvehette a víz akár évtizedekig, a belsejébe a csepp töredéke sem juthatott. Ki garantálja, hogy nem ilyen-e a keresztyénségem? Vallásos gondolatok vehetnek körül, napjában tízszer is elsóhajtom Isten nevét, sűrűn imádkozhatom, s elővehetem a Bibliámat, az istentiszteleteknek is rendszeres látogatója lehetek. A keresztyén hit azonban nemcsak ennyi! Gépkocsi áll meg a benzinkút előtt. Tankol. De a dolog fontosabb része ez után következik: az autónak el kell jutnia valahová, meg kell felelnie föladatának. Kizárólag ezért szükséges tankolnia; a karbantartási munkák is ezt a célt szolgálják. Mivelhogy a gépkocsi nem dísztárgy — még ha szép is — hanem közlekedési eszköz. Eszköz! Rendeltetése van! S ha azt nem tudná betölteni, akkor nincs miért üzemanyagot tölteni bele — a „rozsdatemetőbe” kerül. Mire szolgál „vallásunk gyakorlása”? Arra csupán, hogy áhítatos perceink, s óráink legalább valamicske „lelkinyugalmat” hozzanak? Erre is. De ha ennyinél megrekedünk, akkor vallásosságunkat is az önzés határozza meg, mert az kérdez mindig így: mit kapok én? Bizony siralmas kegyesség az, amelyet csak a templom falai között, vagy imádkozásunk, igeolvasásunk csöndjében „gyakorolunk”! Aki „önkiszolgáló alapon” fogja fel állítólagos hitét, aki — ha nem is tudatosan — folyton azt lesi: mit hoz nekem ez a hit (bármilyen tekintetben), az előbb-utóbb szükségképpen csalódik, mert rájön, hogy a keresztyénség „nem bolt”. De még mennyire nem az! Hiszen nem bevételre dolgozik, hanem adni igyekszik. Pontosabban: továbbadni! Legalább valamit, de inkább minél többet abból a kimondhatatlan sokból, amit érdemtelenül kapott Istentől, puszta kegyelemből! „Jobb adni, mint kapni” — mondotta Jézus. Titokban talán mcisolygunk ezen, hiszen mi sokkal jobbnak érezzük, ha kapunk. Az igen! De adni... Jézus azonban nem azt nevezi jónak, amit kellemesnek érzünk, hanem azt, amire — elképzelésünktől függetlenül — égetően szükségünk van, ami gyógyítja a bűne miatt szenvedő emberségünket, vagyis, ami a legmélyebb értelemben jó — nemcsak ideig-óráig, hanem az örökkévalóságba átnyúlva! S az az érdekes, hogy akik belevetik magukat a szolgáló Isten- és emberszeretet sodrába, (s tulajdonképpen ez a hit!) azok jutnak el egyéni lelkiéletükben is stabil egyensúlyra. „Aki meg akarja tartani életét, elveszti, aki elveszti életét énértem, megtalálja azt.” Átok és áldás ez: amelyikre adjuk magunkat, az teljesedik be rajtunk vaskövetkezetességgel. Ezért oly hallatlanul fontos, hogy eljut-e Isten üzenete bensőnkbe, valóban alakítja-e gondolkozásunkat, akaratunkat, egész magatartásunkat, vagy ellenállásunk miatt csupán külsőségekben látszik meg rajtunk. Kell a benzin, meg az olaj. De a tankba, belülre. Kívülről hiába úszna benne az egész kocsi. S ha feltankoltunk — indulás! Hová? Nem biztos, hogy sima lesz az út. Isten néha kemény kézzel alakít, s parancsait sem találja a természeti ember testhezállónak. Csakhogy ez reményteljes harc, Jézus Krisztustól kapott erővel, másokért. Ha igéjét, üzenetét szivacsként vesszük magunkba, hogy telítődjünk, s a megszentelt akarat és értelem ezer módján adjuk tovább áldásait Bodrog Miklós Világszövetségünk belgrádi ülésének befejezése A Lutheránus Világszövetség a legnagyobb és legnépesebb nem-katolikus keresztyén tömörülés. Végrehajtó- bizottságának tehát sok évről évre ismétlődő üggyel kell foglalkoznia abból a célból, hogy a folyamatban levő munkák jól haladjanak tovább. Belgrádban is egész sor jelentést kellett előterjeszteni, hogy a végrehajtóbizottság tagjai lássák, mi a helyzet s a to- | vábbiak irányát meghatározzák. Az eddig ismertetett jelentések és előadások inkább csak csemegét jelentettek. Éppen olyan fontosak, ha ugyan nem fontosabbak azok a jelentések, amelyek beszámoltak a luteranizmus nagy családjának az életéről s a legfőbb feladatokról, melyek jövendő egyházi és hitéletünket vannak hivatva megszabni. a lutheránus gyülekezetek minden évben jelentős összegeket gyűjtenek szeretetin- tézményeik fenntartására. 1965 folyamán a Lutheránus Világszövetség világszolgálatosztálya támogatta őket abban a nemes törekvésükben, hogy három öregotthont tartsanak fenn, hol különösen az egyház kiérdemesült szolgái tölthetik el életük alkonyát megfelelő keresztyén környezetben”. Jelentés került a végrehajtóbizottság elé a Kisebbségi Egyházak tavalyi szliácsi konferenciájáról is, mely kérte a Lutheránus Világszövetséget, hogy amikor párbeszédet folytat a római katolikus egyházzal. akkor ne hagyja figyelmen kívül a lutheránus kisebbségi egyházak hangját, melyek sajátos helyzetükben A padinai evangélikus templom. Megnyugtathat talán bennünket, akik nem egyszer kifogásoljuk, hogy egyházi gyűléseinken sok szó esik anyagipénzügyi kérdésekről, hogy nincs ez másként a Lutheránus Világszövetségnél sem. Az egyház a világban él, tehát anyagi-pénzügyi létfeltételei is vannak. Ezeknek a biztosítása, a velük való hűséges és gyümölcsöző sáfárkodás sok odaadást, áldozatkészséget, hozzáértést és lelkiismeretességet igényel. A LVSz VB ülése is sokat foglalkozott tehát anyagi-pénzügyi kérdésekkel. A gyűlés tagjainak előre megküldött előkészítő iratok közt sok helyet foglalnak el például az 1965. évre vonatkozó elszámolások és előirányzatok, melyeket a végrehajtóbizottságnak kellett felülvizsgálnia és jóváhagynia. Sokmilliós tételekről van szó, s olyan összegekről, melyeket a tagegyházak hívei adtak össze. Látni lehetett, az LVSz vezetősége takarékosan gazdálkodik, s ugyanakkor igyekszik minden szükségletet kielégíteni, s e célra a szükséges fedezetet előteremteni. De a fődolog mégiscsak az egyház lelki-szellemi szolgálata. Az anyagi eszközök ezt a célt szolgálják. Mindenekelőtt való a luteranizmus teológiai tisztánlátása, tehát hogy amit hiszünk és vallunk, az megfeleljen Isten kijelentett akaratának s szolgálja a mai ember üdvét és javát. A Lutheránus Világszövetség teológiai osztálya részletesen beszámolt arról a munkáról, amelyet az elmúlt évben végzett, s amely jelenleg folyamatban van. Különösen a nagygyűlés teológiai előkészítésében látja fontos feladatát. Előmozdítja azonban a tagegyházak és a lelkészek teológiai tájékoztatását és továbbképzését, a kutatómunkát, a tagegyházak közti tudós- és teológus diákcserét. Az evangélium szolgálata az irodalom, a sajtó és a rádió útján külön fontos feladata a Lutheránus Világszövetségnek s ezekről a munkaágakról is részletesen tájékozódott a végrehajtóbizottság. Mint tudjuk, a Lutheránus Világszövetségnek saját nagy hatósugarú rá- jdióadója van Afrikában, Etiópia fővárosában, Addis- Abebában. A szeretet evangéliumát az egyháznak nemcsak szóval kell hirdetnie, hanem tettekkel is Ezt irányítja és végzi a Lutheránus Világszövetség részéről az ún. VILÁGSZOLGÁLAT- osztály. Ennek jelentésében a mi szeretetszolgálatunkról I is szó van. „Magyarországon naponta érezhették a többségi egyház szívtelenségeit. „Amiként mi már sokszor segítséget kaptunk a Lutheránus Világszövetségtől, úgy most e tekintetben is ezt reméljük” — idézi a jelentés a szliácsi konferencia határozatát. A Világszolgálat-Osztály beszámolóját egyébként annak igazgatója, B. Muetzelfeldt terjesztette elő, aki pár éve hazánkban is járt — Hatalmas segítséget igyekezett nyújtani a Lutheránus Világszövetség a földkerekség sok táján pusztító éhínség csökkentése céljából is. 'Szóba került a sáfár sági bizottság tavaly Budapesten tartott ülése is. A jelentés többek között szó szerint ezeket tartalmazza: „Káldy püspök és Heidler egyházfőtanácsos előadásai rámutattak, hogy lehetetlen az egyház feladatával csupán elvi szempontból foglalkozni — azt a konkrét szociális rendet, amelyben az egyház él, figyelembe kell venni. Ahogyan ezt mindkét előadó megtette, rendkívül emelte tanulmányaik értékét.” Az imádkozás és a lelkiélet című bizottság, melynek elnöke J. Michalko pozsonyi teológiai dékán, lélektani problémákat is szemügyre vesz, s a bűnbocsánat és feloldozás, a teológia és az orvostudomány, a reformáció és a liturgia kérdéseivel kívánja a tagegyházak szakembereit foglalkoztatni. A nevelés és a hírszolgálat ügye is külön jelentésekben került a végrehajtóbizottság elé. * Ez a tömör beszámoló is érzékelteti a figyelmes olvasóval, milyen sok és mennyire fontos üggyel foglalkozott a Lutheránus Világszövetség vezérkarának belgrádi gyűlése. A záró istentiszteleten, melynek végzésére engem kért fel az ülés vezetősége, igehirdetésemben Máté ev. 5, 8 alapján bizonyságot tettem Isten hálára indító megsegítő kegyelméről. Eltelt egy hét, mire a végrehajtó bizottság kitűzött feladatait elvégezte. Jött újra vasárnap. Mint egy héttel korábban, úgy most is a gyűlés résztvevői apostoli példaadás nyomán kette$ével-hármasá- val felkeresték az egyes gyülekezeteket, hogy ott szolgáljanak s együtt épüljenek a gyülekezetek népével. Nekem az lett a feladatom, hogy a Bánát P a d i n a nevű falvába látogassak el Michalko pozsonyi dékán és Siliton- ga djakartai hittestvérrel. Útközben, még szombaton délután meglátogattuk a kova- csevicei esperes-lelkészt, aki büszkén kalauzolt bennünket a falu hatalmas evangélikus templomába. Innen lovasko-1 csikón tettük meg a nagy sár ? miatt az út hátralevő részét - Padináig. Több mint 6 ezer ■ lelket számláló falu ez. Csak - evangélikus temploma van. ■ Harangzúgás közben a paró-1 chia és a templom elé sereg- - lett hittestvérek sokasága fo- = gadott bennünket. Másnap, va- | sárnap délelőtt pedig a nagv | templomban hatalmas gyülé-1 kezeinek hirdettük az igét s ? adtuk át egyházaink üdvözle- _ teit: egy szlovák, egy indonéz | és egy magyar. A vendégszere- | tetet, mellyel a padinaiak kö- ? rülvettek bennünket, szavak- Z kai kifejezni nem lehet. Akik? átélhettük, nem feledjük soha. “ Hazafelé jövet Michalko dé- ■ kánnal együtt meglátogattuk = Zágrábban a horvátországi - evangélikus egyház lelkipász-“ torát, a lelkes Deutch Vlado - esperest. Óriási szórványterü- " létén végzi apostoli munkáját. íí Még Bosznia és Hercegovina ” evangélikusai is az ő egyház-' megyéjébe tartoznak. A vele | és sok más evangélikussal va- I ló személyes beszélgetésünk, - régi ismeretségek felújítása, Z újak létrejötte drága gyümöl-" cse volt a LVSz VB-a belgrá- " dl gyűlésének. Dr. Vető Lajos I Alkotmány és keresztyén élet Országunk alkotmánya népünk alaptörvénye. Benne öltött szilárd formát csaknem két évtizeddel ezelőtt a magyar nép életének új rendje. Az alkotmány alapvető törvény. Nem szabályozza tehát minden részletre kiterjedően a gazdasági, társadalmi és politikai élet megnyilvánulásait. Ez a törvényhozásnak, az országgyűlésnek és az irányító hatóságoknak a feladata. De az ország életének ez a legfőbb törvénye megadja a fő irányt, amelyben népünk élete halad. Kijelöli a gazdasági és a társadalmi fejlődés fő vonalait. Megszünteti a régi, származási és vagyoni kiváltságokat. Az egész társadalom javára végzett, becsületes és közhasznú munkát teszi a legfőbb állam- polgári kötelességgé, az érvényesülés útjává a társadalomban. Közrend, béke és munka: ez az út, amelyet országunk alkotmánya kijelöl népünk milliói előtt. Alkotmányunk 1949-ben új alapokra helyezte az egyház és állam viszonyát is hazánkban. Véget ért vele az az egyháztörténelmi korszak, amikor állam és egyház szoros összefonódásban, érdekközösségben éltek: az „államvallás’’ és „államegyház” időszaka. Amikor hatósági segítséggel is lehetett szedni az egyházi adót. Amikor világi hatóságoktól előírt kötelesség volt diákok, katonák részére, részt venni az istentiszteleten, akár akarták, akár nem. Az új alkotmány alaptörvénybe iktatta a lelkiismereti és vallásszabadságot, különválasztva egymástól az állam és az egyház életét. Kimondja, hogy mindenki szabadon követheti világnézeti vagy vallásos meggyőződését. Ez azt jelenti, hogy sem hitre kényszeríteni, sem hite gyakorlásában akadályozni nem szabad senkit sem. Népünk alkotmánya nemcsak a nemkeresztyén világnézeti meggyőződés lelkiismereti szabadságát adja meg mindenkinek, hanem ezzel együtt védi a hit, a vallás gyakorlásának szabadságát is. Alkotmányunk őrködik az ország békés rendje fölött, amelynek oltalma alatt folyik egyházunk lelki és szervezeti élete, vasárnapról-vasárnapra nyitva állnak városokon és falvakban templomaink százai, hangzik a szószékről Isten igéje, és a gyülekezet élhet a szentségekkel. Ha igazán keresztyének vagyunk, nem is igényelhetjük, hogy az állam tegye kötelezővé valamilyen formában — nemcsak nálunk, de bárhol a világon — a keresztyénséget, a Krisztus-hitet. A hit az ember tudatos és önként kimondott igenje Isten kegyelmes hívására: Ezért kell az egyháznak is a maga részéről mindig és mindenütt tiszteletben tartania az emberek saját lelkiismereti döntéseit, életük alapvető kérdéseiben. Viszont hálával fogadjuk el, hogy népünk legfőbb állami törvénye lehetőséget és jogi védelmet biztosít Jézus Krisztusba vetett hitünk gyakorlására, egyházunk életének folytatására. Sőt ezenfelül — az alkotmány szellemében — a lelkészt fizetéseknél, a lelkészképzésben, a lelkészi és lelkészözvegyi nyugdíjaknál, műemlék-templomaink renoválásában stb. államunk anyagi támogatást is nyújt. Az alkotmány jogi keretei között alakult ki egyházunk élete az új életviszonyok között az elmúlt tizenhét esztendőben. A mi egyházuk teológiája számára az egyház és az állam életének szétválasztása nem kényszerű megalkuvás volt, hanem, beleilleszkedik az „Isten kétféle, világi és lelki kormányzásáról” szóló, reformátori tanítás egészébe. Az elmúlt tizenhét észtén-. döben elkezdtük tanulni, a régi „uralkodó, vezető egyház” életformája helyett élni a krisztusi szolgálat életformáját a társadalomban. Elkezdtük tanulni a gyakorlatban is, hogy Istennek van az egyháztól független „világi kormányzása”, világi hatóságokon, állami és társadalmi törvényeken, az élet világi rendjén keresztül. És elkezdtük az élet valóságában is megtanulni, hogy az egyháznak nemcsak igeszolgálata van a szószéken, hanem szeretetszolgálata is a társadalomban, a világban és a világért. És csak úgy lehetünk hűségesek Krisztus megváltó evangéliumához, ha hitünk megváltásával együtt éljük is a krisztusi szeretetet népünk és a társadalom életében, hűségesek vagyunk napi munkánkban, tesszük a jót mindenütt és mindenki iránt, személyválogatás nélkül, szüntelenül. Mi, keresztyének, nemcsak mennyei, hanem földi hazánknak is jó polgárai vagyunk. Hiszen Isten gondviselő akarata ennek a népnek, ennek a hazának az életébe helyezte bele sorsunkat! Mi is ennek a népnek, ennek a hazának az életét akarjuk szebbé, jobbá és boldogabbá tenni. Ezért tekintünk megbecsüléssel magyar népünk életének alaptörvényére, amelyre most már csaknem két évtizede ráépül nemcsak országunk és népünk, hanem benne családjaink, gyülekezeteink és egyházunk mindennapi, evilágbeli élete is. Hisszük, hogy Isten gondviselő szeretete irányította egyházunkat ezen az új úton. És öt kérgük, hogy gondviselő szeretete őrködjék ezután is népünk, \ országunk élete fölött, és vezesse egyházunkat még mélyebbre , a szeretetnek és a szolgálatnak ezen az útján népünk életében. Dr. Nagy Gyula niiiiiiftiiitiniiiiiiv vigadj,.. Az 55-ös számú reggeli éne-~ künk szerzője Gerhardt Pál. Z Első énekei közé tartozik. Eze-~ két jóbarátja, s a berlini Nikolai templomban öt éven át\ volt kántora így jellemezte:| „belőlük szelíd mosolygás fény- lik.” Ez az ének valóban ilyen. Z Valami kedves báj és gyerme-- ki bizodalom ömlik el rajta I Szinte imádkozni tanít. jj Szerzési idejét és körülmé-\ nyelt nem ismerjük, de bizony- ■ nyal visszacseng benne az', énekköltő gyermekkorából a" családi áhítatok reggeli öröme- és derűje. Életének hosszú ma-‘ gányos évein sokat segített an nak a régen porba hullt ott-l honnak az emléke és lelki■ öröksége. I Énekeinek kiadója, Crüger ■ jelentette meg ezt is Praxis [ pietatis melica-jának első ki-' adásában, 1647-ben. Igen ha-', mar elterjedt, mindenütt éne-' kelték, szinte népdallá vált. Az- eredeti kilenc strófás ének', magyar fordítása hat vers- ] szakra rövidítve igen laza. ' • Koren Emil ~ „Bizony, koldusok vagyunk”.- Egy megszámlált percű ember- utolsó mondatainak egyikébe I öltözködött ez a vallomás. A- vallomást tevő ember nevét ” akkor már szárnyra kapta a -hír. Hatalmas életművet hagy Z maga után, hiszen az egyház- kétezer éves történetének = egyik legnagyobb személyisé- ge, kinek működése új korsza- 7 kot nyitott az egyház örténeté- I ben. Egy könyvtárat tölt meg ? műveinek száma, hatása mcsz- Z sze túlgyűrűzik az evangéli- kus egyházon. E hatalmas = szellemi örökséget hátrahagyó 5 Luther Márton — mert róla = van szó — a halálos ágyon- mégis így vall: „bizony, koldu- = sok vagyunk”. = A publikánusi alázatot kiáb- rázoló és megtestesítő Luther- 7 ben elevenen él az Isten ke- Z gyeimére való rászorultság “ tudata. Felismerte és vallotta Z — mint minden Isten előtt alá- zatosan megálló ember —■, í hogy sem a parancsolatok be- töltése, sem a szertartási köte- I lezettségek teljesítése tekinte- tében nem állhat meg emelt fővel az Isten előtt. Az aláza- tos ember nem talál életében : I semmi különös jót, értéket : Z vagy érdemet, amivel Isten ? előtt megállhatna és dicseked- i hetne, amelyért üdvösséget = várhatna. Hiszen mindent Istentől kapunk ajándékba. Az A lázat és gőg ajándékozza meg kegyelme minden javaival. Az életét végig gőgben élő, farizeusi lelkületű embertől pedig elfordul az Isten. Hiszen az ilyen ember önző és individuális. Vallomása ez: „nem szorulok rá sem Istenre, sem emberre, se közössére. Mindent a magam erejéből elrendezek és elintézek.” Az ilyen ember nem ízleli meg az Istennel való közösség drága gyümölcsét, a kegyelmet, hiszen nem képes meglátni szegénységét és bűnét. A gőgös farizeusi ember mivel nem vállal közösséget az emberekkel, nem osztja meg a szenvedést a szenvedővel és az örömöt az örülő embertárssal, javait és tudását a felebaráttal, ezért nem is ismeri azt, hogy a megosztott szenvedés fél szenvedés és a megosztott öröm, kettős öröm. Az ilyen elefántcsonttoronyba zárkózó, és felebarátaitól saját csigaházába visszahúzódó embert az Isten eltaszítja magától. Ilyen volt az evangéliumunkban szereplő farizeus és ilyen a gazdag ifjú. Legyen a ml vallomásunk is ez: „Bizony koldusok vagyunk”. Matuz László életet, a drága szülőket, a kedves gyermekeket, az erőt a munkához, az eredményt és sikert, de különösen is a kegyelméből kapjuk a bűnbocsánatot, a reménységet, az örök életet. Mindent Tőle! Miénk a bűn, Övé a kegyelem! Olyanokat fogad magához Isten, mint a publikánus és Luther, akik üres lélekkel és üres kezekkel tekintenek fel rá és várják, hogy kegyelmesen lehajoljon hozzájuk. Ilyenekkel közli önmagát, ilyeneknek adja szeretete minden gazdagságát és az ilyeneket
