Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1966-08-14 / 33. szám

„Por la unueco de la homaro"

Zsinat elé

Tegyünk meg

Az emberiség egységéért

Mint arról már hírt adtunk, Debrecenben tartotta 19. konferenciáját a Keresztyén Esz- perantista Nemzetközi Liga (KELI) július 23—29-ig. A konferenciának az orvosi egyetem adott otthont. Itt gyülekeztek a részvevők az ünnepélyes megnyitás előtt, több mint százötvenen tizenkét nemzetből és csaknem ugyanennyi feleke- zetből. Július 24-én, vasárnap délután 4 órakor volt az ünnepélyes megnyitó istentisztelet a debreceni református nagytemplomban. Ezt Adolf Burk- hardt nyugatnémet evangélikus lelkész, a KELI elnöke vezette; az igehirdetést Ladislav Ko- pecky csehszlovákiai lelkész végezte. Természetesen az egész istentisztelet eszperantó nyelven folyt le. Ezen a nyelven hangzott az igehirdetés, ezen a nyelven mondta a gyülekezet együtt a bűnvalló imádságot, a Hiszekegyet, a Mi- atyánkot és a békéért való könyörgést, ezen a nyelven szárnyalt az ének, többek között a „Mely igen jó az Űristent dicsérni”, a „Tarts meg, Urunk, szent igédben” és a „Jer, dicsérjük Istent” kezdetű, általunk is ismert énekek. A konferencia főtémája: „Az emberiség egységéért”. Ezt három előadás tárgyalta: 1. „Isten gondolata az egységről”, 2. „Az egységet akadályozó és segítő tényezők (fajok, vallások, nyelvek, társadalmi rendszerek, technika)” és 3. „Ütünk és útitársaink”. Az előadásokat követő megbeszélések megmutatták, hogy a keresztyén eszpe- rantistáknak mennyire szívügye az emberiség egysége.

Egyik fénypontja volt a konferenciának a július 26-án megtartott ökumenikus est. Ennek keretében a magyarországi egyházak képviselői tájékoztatást adtak a hazai egyházi életről. Evangélikus egyházunk életébe Szabó Gyula debreceni evangélikus lelkész beszámolója révén pillanthattak be a konferencia részvevői. Részükről viszont nagy figyelmesség volt, hogy jónéhány eszperantó nyelvre fordított eredeti magyar éneket énekeltek el. A konferencia részvevőiből egyébként rögtönzött énekkar is alakult, mely több ízben végzett szolgálatot a konferencia ideje alatt. A konferencia záró istentiszteletének keretében közös úrvacsoravétel pecsételte meg a hit és szeretet egységét. A keresztyén eszperantisták igazi ökumenikus emberek, de őszintén küzdenek nemcsak az egyház, hanem az emberiség egységéért is. Az eszperantó nyelv önmagában nem orvosolja az emberiség sokrétű szétszakadozott- ságát, de hisszük, hogy az eszperantót Isten Lelke felhasználhatja a szeretet eszközeként abban a harcban, amely az emberiség egységéért folyik.

Marschalkó Gyula

Európa legrövidebb háborúja

A világ egyik, Európa legrövidebb háborúja volt. Mindössze két hétig tartott, de hatását még 75 esztendő múlva is éreztük. A csehországi Sadowa (Königrátz) mellett zajlott le a döntő ütközet, ott, ahol az Elbe az Adlerral összefolyik és ahol egykor a huszita Ziskát temették el. A halottak száma nem volt olyan tragikus, a mintegy 500 ezer katonából „csupán” 30 ezer maradt a csatatéren, de itt kezdődött az ún. „modern” háború, vagyis a háborúk történetében új korszak. A történelem nagy döntéseit az fogja ez időtől irányítani, hogy egyes államok mennyire tudják technikai és tudományos erőforrásaikat felhasználni és a háború vezetése pedig egyre inkább hasonlítani fog egy hatalmas és bonyolult iparvállalat vezetéséhez.

Éppen száz esztendeje ennek, s hogy megemlékezünk róla, annak oka a német kérdésben van. Amint az köztudomású, a német birodalmat három háború vére tapasztotta egybe. Az első a porosz—dán háború volt (1864), a második a porosz— osztrák (1866), és a harmadik a porosz—francia (1870—71). Gyors egymás után következtek ezek a háborúk és fergeteges siker kísérte a porosz sasokat. A harmadik — a legkegyetlenebb a három közül — császári koronához juttatta á Hohen- zollerneket. És hogy a korszak nagy porosz diplomatájának nevével is megismerkedjünk, mind a háborúknak, mind a győzelmeknek, mind pedig a „birodalomnak”, ill. a császárságnak a bábája Bismarck, a „vaskancellár” volt.

Bennünket közelebbről a porosz—osztrák háború érdekel. Nemcsak azért, mert száz éve történt, hanem inkább azért, mert ebben a háborúban pecsételődött meg a mi sorsunk is. Az első és a második világháború tragédiájának gyökerei valahol Sadowa környékén vannak. Igazat kell adnunk Randon francia marsallnak, aki keserűen fakadt ki: „Sadowánál Franciaországot verték meg”, de nemcsak Franciaországot, hanem a monarchiával együtt Angliát és mondhatnánk egész Európát.

A háború oka, leegyszerűsítve, a német egység kérdésében volt. A harminckét (!) német fejedelemség (két szövetségben, Észak- és Délnémet Szövetségben )az előtt a döntés előtt állt, hogy Bécset, vagy Berlint válassza, hogy osztrák, vagy porosz vezetés alatt egyesül. Bismarck taktikája szerint valami nagy és hősies „tett” mintegy kényszerítöleg hat a függetlenségükre féltékeny fejedelmekre, s egy-egy győztes háború Berlin karjaiba kergeti őket. Már a porosz—dán háború területi növekedéssel járt. Ausztria ideges feszültséggel szemlélte, hogyan szövik köréje a hálót Berlinben, s miközben maga is dédelgette a nagy német álmok gondolatát, Bismarck lecsapott.

Félelmetes erőről tett tanúságot a porosz szervezettség és hadsereg. A sadowai győzelem megnyitotta a kaput Bécs felé. Ausztria porig alázva, teljesen ki volt szolgáltatva a győztes kénye-kedvének. S ekkor egy döbbenetes és kiszámíthatatlan dolog történt. Ez egyfelől Bismarck nagyságáról tesz bizonyságot, másfelől végzetes következményekkel jár Ausztria számára. Napóleon minden győzelme után feljebb csavarta igényét, de Bismarck, mint egy hatalmas pók, áldozatát hálójába fogta, s szelidíteni kezdte. A fergeteges győzelem után sem területi, sem jóvátételi igényt nem támasztott. Európa az első meglepetésében annak a látszatnak esett áldozatul, mintha az osztrákok győztek volna. A ravasz kancellár azonban jóval előrelátóbb volt. Szüksége volt arra, hogy következő lépésénél Ausztria semlegességét biztosítsa, ha már arra nem számíthatott, hogy osztrák seregek segítsék a porosz—francia háborúban,

S ez a vereség Ausztria számára nagyobb volt, mint a sadowai. Mert még fel sem ocsúdott a sadowai vereség kábulatából, máris a német szövetség karjaiban találta magát. Akaratlanul is első számú támogatójává és csatlósává vált a német imperializmusnak, amely néhány év múlva Sedan-nál megmutatta igazi szándékát és oroszlánkörmeit. Sedanhoz az út Sodowán keresztül vezetett és Sedantól Sarajevóig ugyancsak egyenes vonalat húzhatunk.

Magyarország a sadowai vereségnek köszönhette az 1867-es „kiegyezést”, a hírhedt „kompromisszumot”. Csak jellemzésképpen vetek ehhez néhány gondolatot. Bismarck a porosz— osztrák háború előkészítésében Ausztria achillesi sarkánál kezdte a támadást. Ausztria nemzetiségi elégedetlenségében kereste a „harmadik hadosztályt”. Az olaszokkal sikerült is megállapodásra jutni, de a magyar uralkodóosztály bebizonyította, hogy nem sok köze volt 48-hoz, mert ebben a sorsdöntő pillanatban kompromisszumra vállalkozott (mint mindig!) és végleg feladta Kossuth eszméit. Ez a magatartás 1914-ben bosz- szulta meg magát első ízben. Mert a kiegyezés „életének és vérének” felajánlása volt, amit azután számon is kért tőle a történelem 1914—18-ban.

De Sawoda még egy szempontból intő jel. Európa kellő időben megfékezhette és megállíthatta volna a porosz hadigépezetet. Tragikus következményekkel járt ennek elmulasztása. 1939-ben ugyan ilyen tétlenül szemlélte Lengyelország leroha- nását. Ma éberebbeknek kell lennünk. Szívleljük meg Fucik figyelmeztetését: „Európa vigyázz!”

Dr. Rédey Pál

Egyházunk legfőbb törvényhozó és intézkedő testületi

Egyházunk sok évszázados hagyományai közé tartozik, hogy legfőbb törvényhozó és intézkedő testületé a zsinat. Ezt az utat követi most is törvény- javaslatunk. Hagyománya van annak is, hogy az egyház és állam viszonyának alapvető rendezésére egyházunk részéről a zsinat illetékes. így volt ez az 1948-ban megkötött egyezmény esetében is. Ennek nyomán mondja ki a törvényjavaslat, hogy „a Magyarországi Evangélikus Egyház és a Magyar Népköztársaság közötti egyezmények megkötésére a zsinat illetékes.”

De vajon kik a tagjai egyházunk legfőbb testületének?

Hivataluknál fogva tagjai a zsinatnak az országos és a kerületi elnökségek tagjai. Választás alapján tagok az egyházmegyék képviselői, mégpedig minden egyházmegyéből húsz vagy ennél kevesebb gyülekezeti lelkészi állás után két, húsznál több gyülekezeti lelkészi állás után négy képviselő, akiket az egyházmegye közgyűlése választ úgy, hogy egyik fele a lelkészek, másik fele a nem-lelkészek sorából kerüljön ki. Az egyházkerületi közgyűlések négy-négy küldöttet, az országos egyházi közgyűlés nyolc küldöttet választ, a Teológiai Akadémia pedig két tanárát küldi ki.

A zsinat tartama hat év, munkáját ülésszakokban végzi. A választások is a zsinat tartamára, tehát hat évre érvényesek.

A zsinat elnökei az országos

felügyelő és a hivatalára nézve idősebb pöspök, alelnökei a másik püspök és a hivatalára nézve idősebb egyházkerületi felügyelő. A zsinat összehívásának, elnapolásának joga az országos egyházi felügyelőt illeti.

Egyházunk új zsinatára készülve, természetszerűleg vetődik fel a kérdés: hogyan működik a zsinat?

Mindenekelőtt a zsinat megválasztja tisztikarát, három lelkészi és három nem-lelkészi jegyzőt választ a jegyzőkönyv vezetésére, a megbízólevelek felülvizsgálatára, a határozat- képesség megállapítására. Majd zsinati gazdát választ, aki a zsinattal kapcsolatos adminisztrációs munkák felelőse.

A zsinat ülései nyilvánosak, vagy zártak. A tárgyalásokat az elnökség tagjai vezetik. A zsinat tanácskozási ügyrendjét az elnökség állapítja meg.

A zsinaton szavazati és felszólalási joga csak hivatal szerint való tagjainak és igazolt küldötteinek van.

Az elnökség javaslatára a zsinat szakbizottságokat küldhet ki a tanácskozás tárgyainak előkészítésére. Az előkészületi munkálatok megszervezése és irányítása az elnökség joga és kötelessége. Az előttünk álló zsinat demokratikus előkészítésére vall, hogy az előkészületi munkák anyagát, a törvényjavaslat szövegét egyházunk vezetősége megküldte valamennyi lelkészi hivatalnak, a lelkészi munkaközösségek országszerte megtárgyalták ezt

az anyagot, s véleményüket a zsinati előkészítő bizottság fogja megtárgyalni. Egyházi lapjaink pedig széles körben ismertették a zsinati előkészületi anyagot. így tehát egész egyházi közvéleményünk figyelembevételével hozhatják meg a zsinati atyák döntéseiket.

A zsinat által hozott törvény kihirdetése és életbeléptetése úgy történik, hogy a zsinati elnökség annak szövegét aláírásával hitelesítve megküldi valamennyi gyülekezetnek. A törvény hatálybalépésének napját az országos elnökség állapítja meg és teszi közzé, ha az a Magyar Népköztársaság részéről jóváhagyásban és megerősítésben részesült.

Mivel zsinat tartására — a több évszázados gyakorlat szerint — csak ritkán kerül sor, ezért a törvényjavaslat olyan intézkedést is tartalmaz, hogy olyan ügyekben, amelyekben a zsinat nem rendelkezett, de az egyház folyamatos életével ösz- szefüggésben időközben zsinati hatáskörbe tartozó rendelkezés válik szükségessé, a zsinat ösz- szehívásáig az országos egyházi presbitérium hoz törvényerejű rendeleteket, a jogügyi bizottság előkészítő munkája alapján. Az országos egyházi presbitérium ilyen ülésén a tagok legalább kétharmadának a jelenléte szükséges. A meghozott törvényerejű rendeleteket a zsanat legközelebbi ülésszakán, vagy az új zsinaton jóváhagyás céljából be kell mutatni.

Dr. Ottlyk Ernő

Három svéd templomban

A Péter templom

Őseink a messzi határszéleket „erdőntúl”-nak nevezték. Európa északi peremét „vízen- túl”-nak kellene nevezni. Egészen a keleti leningrádi öbölig csak vízen át közelíthető meg. Halkan dohog a hajógép a mélyben, míg óriási komphajónk gyomrában három hosz- szú vonatpárral, halad a vízen át észak felé. A fehér test élesen szeli a valószinűtlenül sötét vizet s az éjszaka végig derengő. Már kibújt a nap keleten a vízből, mint egy pajkos kopasz íürdőző s ködle- pelt terít magára száradni, mire feltűnnek a svéd partok, egy irdatlan hosszú ország déli csücske.

Régen Lund volt e tájon az első jelentős város egyetemével, teológiájával és impozáns, hatalmas dómjával. A mi nemzedékünk papjai közül is többen jártak itt stipendláns diákként, de a patinás diákváros mellérendelt szerepét játszotta már Lund, az autóval alig félórányival előbb terjeszkedő és rohamosan növekvő Malmö mellett.

Ám a dóm őrzi a győzhetetlen történelmet s észak legszebb építészeti és történelmi emlékeinek egyikeként emelkedik a város fölé. Komor falak, amiket valahol mindig javítanak. Mondják, hogy szinte felépítése óta, pedig ha az ősi alapépítményt, az altemplomot nézem, annak immár kereken kilencszáz esztendeje. Kongó lépteinket nyelik el a sejtelmes boltívek s a messzi múltba révedő tekintetünk legendák világában repdes. Amott egy oszlopot gigantikus kőalak ölel. Misztikus titán a szépen faragott érseki síremlékek s a dóm három szentjének reliefje néma társaságában. Ö rázza a dómot, mondja a legenda, hogy azt mindig tatarozni kell valahol. A legenda Finn nevű óriása ő, aki építette volna egykor a templomot, de a felszentelésre nem hívták meg s bosszúból azóta Sámsonként rázza a monumentális épületet.

Generációk hosszú sora szentelte meg imádságaival ezt a hajlékot, hirdeti a prospektus is, ám ezt inkább érzem a malmöi Péter-templomban, amit — tiszta véletlen — szintén tataroznak, noha oszlopait Finn titán nem rázza. A lundi román stíllal szemben ezen az északi gótika dominál. Vörös téglafalaira dúsan kúszik fel az örökzöld. Bent pompás főoltárán ámuldozom s az oldalkápolnán, ahol a gótikus ívek még őrzik a XVI. század első évtizedéből való freskókat.

A lundi dóm altemplomában a legenda Finn-óriása

„Templomunk legértékesebb része” — mondja Schlyter Herman dr, a templom lelkésze s tudom, nem is annyira a freskókra gondol, mint a középen álló középkori keresztelőmedencére. Annak sem műkincs értékére, mint arra, hogy innen indult el évszázadokon át a keresztség által a hitben Malmö minden keresztyéné. A templom melletti gyülekezeti házuk s a lelkész bájos lakásán kávézás közben a gyülekezeti munkásokkal folytatott beszélgetés arra mutat, hogy ez a generáció nem hiába és nem gyümölcs- telenül indult el élete hajnalán a keresztelőmedencétől.

A harmadik templom Mal- möben az utca felől egy sima fal, kereszttel. A Helgeand- templom. Modern bérházak sokadalmában meghúzódó modern hajlék, ahová az esküvőre — amit közösen végeztünk — kerékpáron érkezik Schlyter lelkész. Ferencjóská- jának szárnya, a nyakán a mó- .zestábla vígan lobog a szélben, míg autók suhannak mellette. Az oltáron középkort imitáló ultramodern templombelső most a malmöi protestáns magyar gyülekezetnek is hajléka. A teli templomban több mint negyvenen néznek rám magyarul csillogó szemekkel s meg-megránduló arcizmokkal. Élő kis gyülekezet. A svéd egyház, amely szeretettel karolja fel ezt a kis közösséget is, természetesnek tartja, hogy hosszú évek után nyelvileg is felolvadjanak a hívek a nagy gyülekezetben, de készséggel ad lehetőséget arra is, hogy magyar közösségként tartsanak össze s magyarnyelvű szolgálatokkal és szervezettségben (Stockholm, Göteborg, Malmö). Ezeknek egyike ez a kis előttem álló közösség. A háromnak közös telepe van egy tóparti nyaralóépületben, Tongagärde-ben. Lelkészük Holtai Rezső, Svédországban végzett, s az egyik stockholmi svéd gyülekezetnek másodlelkésze. A malmöi kis közösségben azt éreztem, hogy jól esik nekik az itthoniakkal, a hazai egyházzal való kapcsolat. Nekem is jó esett velük lennem.

A nagy fehér test ismét úszott a nappal tündöklőn kék vizen. Fenn a magasban sirályok vijjogtak s én hoztam magamban az érzést: rázzad csak vén titán, öreg Finn az oszlopokat — a hajlék, Isten szent temploma, amelyek mi vagyunk, épül a „vizen túl” i.s

A malmöi Helgeand templom

Koren Emil

mindent!

Ezekben a szeszélyesen váK tozó nyári napokban, hetekben két téma tér vissza állandóan lapjaink hasábjain, a rádióban és beszélgetéseinkben. Az egyik az időjárás, a másik a vietnami háború. S ez — ahogy mondani szoktuk — nem véletlenül, nem esetlegesen van így. Nem, mert mind a kettő: a viharokkal, felhőszakadással, jégesővel fenyegető időjárás és a véres, értelmetlen háború —< akár akarjuk, akár nem — fizikailag is és lelkileg is hatással van ránk. Hatással van ránk, igaz, hogy nem egyforma módon, de nagyon is hasonlóan. Nagyon is hasonlóan, mert sem az egyiknek, sem a másiknak a nemegyszer aggasztó jelenségei elől nem tudjuk magunkat kivonni, nem tudunk előlük sehova sem elmenekülni.

Azonban a kétségtelen hasonlóság mellett van egy nagyon lényeges különbség is, amit semmiképpen sem hagyhatunk figyelmen kívül. És ez az, hogy az időjárásnak bizonyos fokig ki vagyunk szolgáltatva. Ki vagyunk szolgáltatva úgyannyira, hogy sok esetben nem tehetünk mást, mint hogy helyrehozzuk az elemek okozta károkat. Ki vagyunk szolgáltatva, mert mindezideig képtelenek vagyunk irányítani a szelek járását, a viharos fellegek fenyegető vonulását. Ez a tehetetlenség még hozzá tartozik emberi sorsunkhoz és min-« dennapjainkhoz.

De nem ez a helyzet a háborúval és éppenséggel nem ez azzal a szörnyűséges vérontással, ami szemünk láttára, az egész világ szeme láttára folyik abban a tőlünk kilométer rekben olyan távoli, de gondolatainkban, érzéseinkben nagyon is közeli országban.

Nem ez a helyzet, mert á háború nem „elemi csapás”, nem kikerülhetetlen végzet vagy elháríthatatlanul pusztító vihar. Nem, mert a háborút önálló akaratú emberek tervezik, a bombákat emberek gyártják és emberek oldják ki, házakat, gyárakat, templomokat, iskolákat — és ez a legszomorúbb — embereket vév^ a célkereszt középpontjába. És mivel ez így igaz, azért mindezekért emberek felelősek s emberek is akadályozhatják meg esztelen folytatását. Emberek: mi magunk!

Reméljük, hogy a még ránkkövetkező augusztusi napokban kevesebb szó esik az időjárás szeszélyességéről és simoga- tóan süt majd ránk az áldott napsugár. Reméljük, hogy mindennapi kenyerünk mellé minden mást is gazdagon ad meg szépséges Földünk s reméljük, hogy az emberi jóakarat meghozza teremtett világunk békéjét is ...

Mindezt reméljük, de se a szép, sem a szeszélyes nyári napokban se szűnjünk meg imádkozni azért a távolságában is olyan közelvaló országért, szenvedő embereiért és tegyünk meg mindent értük, ami módunkban áll. Tegyünk meg mindent, mert — úgy érzem, hiszem — napjainkban is nagyon igaz és megszívlelendő, amit Luther Márton éppen az ötödik parancsolat nagykáté- beli magyarázatában az evangélikus keresztyének hitére, lelkére helyez:

„ ... nemcsak az vétkezik ez ellen a parancsolat ellen, aki rosszat tesz. hanem az is, aki tudna jót tenni felebarátjával, megvédhetné, megóvhatná és megmenthetné őt, megelőzhetné és megakadályozhatná azt, hogy testét kár vagy fájdalom érje, de nem teszi meg. Ha elküldöd a mezítelent, pedig feltudnád ruházni, akkor miattad fagy meS- Ha látsz valakit éhezni és nem adsz ennie, akkor miattad hal éhen. Ugyanúgy ha látsz ártatlanul halálraítéltet, vagy hasonló bajban levőt és nem mented meg őt, pedig tudnál rá módot és lehetőséget, akkor te ölted meg őt. Az sem fog segíteni rajtad, ha azzal mented magad, hogy nem járultál hozzá semmiféle segítséggel, sem tanáccsal, sem cselekedettel: hiszen megvontad tőle szeretetedet és megfosztottad attól a jótéteménytől, amellyel életben maradt volna.”

Dr. Vámos József J

4

i

l