Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1966-06-19 / 25. szám
Zsinat elé A lelkész Egyházunk lelkésze az, akinek evangélikus teológiai végzettsége van, akit egyházunk illetékes püspöke lelkésszé avatott, aki egyházunkban alkalmazást nyert s ezzel egyidejűleg mint magyar állampolgár, letette a Magyar Nép- köztársaságra és annak Alkotmányára az esküt. A felavatott lelkész egy év múlva jelentkezhet a püspöknél a lelkészi oklevél elnyerésének alapjául szolgáló lelkészi vizsga letételére. A segéd- lelkészi beosztáson kívül minden más alkalmazást csak lelkészi oklevéllel bíró lelkész nyerhet el. Ha a lelkész öt éven keresztül nem állt lelkészi beosztásban, az oklevél megszerzéséhez a lelkészi vizsga megismétlésére van szükség. Egyházjogunk demokratizmusára jellemző annak kimondása, hogy „a lelkészek lelkészi mivolta és a kegyelmi eszközökkel való szolgálata — tekintet nélkül alkalmazási helyére és egyházigazgatási hatáskörükre — azonos”. Ez azon alapul, hogy Jézus Krisztus az evangélium hirdetésére és a szentségek kiszolgáltatására külön egyházi szolgálatot rendelt, amelynek gyakorlása bármilyen alkalmazásban levő lelkész joga és kötelessége. A püspök sem kapott a kegyelmi eszközökkel való szolgálatára nézve külön elhivatást, hanem csak egyházkormányzati funkciójára nézve. A törvényjavaslat felsorolja a gyülekezetben végzendő lelkészi szolgálat főbb területeit, amely szerint „a lelkész hirdeti a gyülekezetben Isten igéjét, kiszolgáltatja a szentségeket, végzi az összes egyházi szent cselekményt, a gyülekezeti munkát, a hívek látogatását, végzi a szeretetszolgálatot, ellátja az önkéntes jelentkezők iskolai vallástanítását, a konfirmációt és a lelkészi hivatali munkát”. A gyülekezetben szolgáló valamennyi lelkész híven tartja magát az Ünnepélyes Nyilatkozathoz és az Egyházi Törvényben foglaltakhoz. A gyülekezeti lelkész felelős azért, hogy a saját szolgálata, valamint a lelkésztársaké, de az egész gyülekezet élete is, a fentiek szerint menjen végbe. A korábbi szokásnak megfelelően a törvényjavaslat is kiemeli az úgynevezett parochusi jogot, vagyis azt, hogy „a gyülekezet területén a gyülekezeti lelkész engedélye nélkül — a hivatalosan eljáró esperesen és püspökön kívül — senki egyházi szolgálatot nem végezhet, csak haldoklónál és szükségkeres ztelésmél.” A gyülekezeti lelkész felelős az egyház biblikus és hitvallásos tanításának érvényesüléséért. Meg kell akadályoznia, hogy a gyülekezetben szektás tanítások és csoportosulások alakuljanak ki. Ebben a felelősségben osztoznak a lelkésztársak, a gyülekezet nem-lel- készi tisztviselői és a gyülekezeti presbitérium tagjai is. iA gyülekezeti lelkész gyülekezetével az egyházi felettes szervek által jóváhagyott díj- levól alapján szerződéses munkaviszonyban áll. A lelkészi állás betöltésének módjáról később még részletesen lesz szó. A gyülekezet másodlelkészi állást szervezhet a püspök hozzájárulásával. A másodlelkész a gyülekezeti lelkész irányítása alapján végzi szolgálatát. A vallástanító lelkészt az egyházi hatóság a vallástanítás önálló végzésére rendszeresített állásban alkalmazza. Ugyanakkor azonban gyülekezeti szolgálatot is végezhet. A segédlelkész a püspök rendelkezése alatt áll, a püspök küldi ki a gyülekezetbe, Minden lelkészi munka végzésére jogosított lelkész, de munkáját beosztottként, a gyülekezeti lelkész irányításával végzi. A segédlelkész javadalmának alsó határát az országosan szabályozott fizetési táblázat határozza meg. Dr. Ottlyk Ernő Lajoskomáromi evangélikusok között A lajoskomáromi gyülekezet temploma Azt gondolnánk, ihogy ez a falu Komárom megyében van, valójában azonban Fejér megye déli részén fekszik, közel' Tolna megye északi határához. A község mai területén az 1800-as évek elején még valóságos őserdő terült el, mely a herceg Batthyány család uradalmának volt a része. Első lakosait Dunántúl egész területéről telepítették oda. Ingyen házhelyet, kertet, szántóföldet ígértek az odatelepü- lőknek, amiért „csak” a szokásos jobbágymunkát kellett • vállalniokj Azt azonban elhallgatták előttük, hogy a házhelyek és egyéb földek akkoriban ősvadon számba menő erdőterületek voltak, amelyeket a telepeseknek kellett kiirtani és termővé tenni. Az odatelepültek tizenöt—húsz éven át földbevájt sárkunyhókban húzták meg magukat, s csak ezután kerültek olyan helyzetbe, hogy emberségesebb lakóházakat építhettek. Az evangélikus többségű falu templomát 1822-ben szentelték fel. 1890-től 1911-ig kereken száz családfő vándorolt ki Amerikába, nagyrészt evangélikusok, de ez a falu lélekszámában nem nagyon mutatkozott meg, mert akkoriban még szép számmal születtek gyermekek. Jelenleg a lélekszám évről,-év- ré apad, annak ellenére, hogy a nagyobb arányú elköltözés megszűnt. Sok a haláleset, kevés a születés, s a magasabb iskolákat végző fiatalok másutt helyezkednek el. A lajoskomáromi evangélikus gyülekezet valóságos szigetet képez még ma is a más- vallásúak között Lelkésze gondozza Szabadhidegvég, Me- zőkomárom, Középbogárd, Dégújtelep és Dég evangélikusait is. Ezeken a helyeken havonta legalább egyszer van evangélikus istentisztelet. Lajoskomárom valahogyan távol esik a forgalmas útvonalaktól. Ritkán volt része egyházi főhatósági látogatásban is. Tavaszi programjának megfelelően pünkösd előtti vasárnap látogatta meg dr. Vető Lajos püspök Kőszeghy Tamás kerületi lelkész kíséretében. A püspököt a presbitérium élén Szakáts László lelkész és Reisz Pál felügyelő fogadta. Igehirdetésében a püspök hangsúlyozta, hogy az embert lehet nevelni, javítani és megváltoztatni. Öröm, ha azzá lehetünk, amivé lennünk kell: emberekké, akik felszabadultak arra, hogy sze- retetben éljenek. A világ mai problémáinak a megoldása sok őszinte szeretetet és emberséget kíván. Az istentiszteletet követő közgyűlésen Szakáts László lelkész hálával köszönte meg a püspöknek mindazt, amit egyházunk és államunk jó viszonyának és az emberiség békéjének ügyében tett. Ugyanilyen értelemben köszöntötte a püspököt Farkass Sándor református lelkipásztor is, kiemelve, hogy néhai Békefi Benő református püspök hasonló tevékenységet fejtett ki. A presbitérium nevében a püspököt Reisz Pál felügyelő, az ifjúság nevében: Mosberger Júlia, a helyi tanács és a Hazafias Népfront részéről dr. Bónis Árpád köszöntötte. A nagyszámú presbitériumot külön előadásban tájékoztatta egyházi és hazafias feladatainkról a püspök. Vigyázat! Alkohol! HAZÁNKBAN E HETEKBEN különösen sok szó esik az alkoholról, az alkoholizmusról, mert országos tanácskozások folynak e tárgyban. De a figyelmes újságolvasó naponta találhat az alkoholizmussal kapcsolatos közleményeket. A városok utcáin, az országutakon hirdetmények, táblák, öles betűk hívják fel figyelmünket: óvatosan bánjunk az alkoholos italokkal, küzd- jünk az ellen, hogy szenvedélyünkké váljanak és megrontsanak. Nyilvános- és magánéletünket behálózza ez az ügy. Egyének és közösségek küszködnek vele, s maga a küzdelem kikerülhetetlen feladat társadalmunk, sőt az egész emberiség számára. Az alkohol fogyasztással ösz- szeíüggő veszélyes jelenségek modern, új problémát jelentenek. A mi nemzedékünk fedezte fel és folyamatos kutatómunkával egyre újabb adatokat tár fel, amelyek a túlzott alkohol fogyasztás okai, vagy következményei. Nemzedékünk adott először nevet e jelenségnek. Az alkoholizmus neve és fogalma csupán az elmúlt 30—40 év alatt vonult be ugyanis a közhasználatba. Régebben iszákosság néven emlegették a jelenséget, s ezt talán azért váltotta fel a tudományos pontossággal hangzó új név, hogy jelezze magának a problémának új arculatát. AZ EMBERISÉG TÖRTÉNETÉVEL egyidős az alkoholos italok élvezete. Minden történelmi korszakban azonban sajátos és jellegzetes módon élt velük az ember. Az iparosodást megelőző társadalmi formában pl. az alkohol fogyasztás főleg az ünnepnapok kísérőjelensége volt. A felszabadult, könnyed hangulatnak, jókedvnek jelképe volt, s általában társas szokásként gyakorolták. Jelentősége méreteiben és hatásában is csekélyebb volt, s ezért a kiütköző, veszélyeztető, botrányos megnyilvánulásokat is enyhébben ítélte meg a társadalom. Az ipari társadalomban azonban a helyzet gyökeresen megváltozott, közrejátszott az a tény, hogy a nagyméretű ipari centrumok kialakulása egyben a túlzott alkohol fogyasztók összpontosítását is jelentette. Az alkoholizmus ebben a helyzetben fokozott veszélyessége miatt vált kikerülhetetlen kérdéssé. Fenyegette az egyén testi-lelki épségét, növelte a közterheket a betegek és a kieső termelés miatt és fenyegette az egész társadalom jólétét. Erősebb hangsúly került az alkoholizmus megítélésében erkölcsi vonatkozásokra. Az alkoholista „bűnös”, fonák magatartása miatt „jellemhibában” szenved. Az államhatalom részéről az alkohol fogyasztást megelőző tiltó rendelkezések és az alkoholisták ellen büntetések kerülnek előtérbe. NAPJAINK TÁRSADALMI FORMÁIBAN jellegzetes módon az alkoholizmus elleni küzdelemben a tudományé a vezető szerep. A tudomány sokféle ágazatait e téren arra használta fel, hogy megkísérelje az alkoholizmus pontos fogalrrtának meghatározását. Egy finnországi kutatóintézetben állapították meg a következőket: „Az alkoholizmus krónikus magatartási rendellenesség, mely alkoholos italok ismételt fogyasztása révén kilengéseket okoz a táplálkozás és a közösség társas szokásai területén olyan mértékben, hogy az iszákosok egészségi állapotát vagy szociális vagy gazdasági tevékenységét megzavarja”. A következő kérdés, amely a tudomáiíyos kutatást foglalkoztatja: mi indítja, készteti az embert az alkoholizmusra? Ügy látják, hogy az ún. mérsékelt alkohol fogyasztás és az alkoholizmus között csupán fo- kozati különbség van. A fő indító okokat éppen ezért nem annyira az alkohol hatásában, hanem az egyénben és környezetében vélik felfedezni. A régebbi általános bírálat alkoholista személyiség esetében röviden fogalmazva így döntött: A családi élet felbomlott, mert az illető alkoholista lett. A modem kutatási irány elsőként a családi körülményeket veszi ilyenkor figyelembe, vagy a személyiség elemzésével próbálja megkeresni az alkoholizmus felé mutató jeleket. így derült fény arra, hogy az alkoholizmusra indító leggyakoribb okok a következők: az élet hiábavalóságának, céltalanságának érzése (frustratio), a megváltozott körülményekhez alkalmazkodási nehézség, a szeretetre való képesség zavara és mindenekfe- lett a névtelen félelem, a szorongás kínzó érzése. Ilyen bajoktól igyekszik az ember megszabadulni és kell is megszabadulnia, hogy feszültségei az eufóriában, testi-lelki jóérzésben feloldódjanak. Ezt várja az ember az alkoholtól. Ha néha el is nyeri ezen a réven, leggyakrabban mégis súlyos árat fizet érte: lelkitesti egészségét. Muncz Frigyes Üj arab nyelvű Biblia Üj bibliafordítást kapnak az arab keresztyének, miután mintegy száz évig az amerikai protestáns bibliatársulat Beirutban kiadott bibliáját használták. Ebben a régi fordításban sok pontatlanság és hiba volt, ezért keU újból arab nyelvre fordítani az egész Bibliát. Kuzman el-Baramussy lelkész, a bibliai nyelvek kiváló ismerője nyolc év alatt elkészült az Ötestámentom fordításával. Egy bizottság fogja hitelesíteni a fordítóst és azt remélik, hogy 1970-ben meg tudják jelentetni. Az Üjtestá- mentomot viszont szakemberekből álló bizottság fordítja arab nyelvre és a kopt keresztyén egyház ökumenikus tanácsa hitelesíti. ÍGY LÁTJUK A félelem ellen Újsághír: „Dr. Martin Luther King és a polgárjogi szervezetek vezetői folytatják a ••■félelem elleni menetet« a Tenessee-beli Jacksonig. Azon a helyen kezdték meg, ahol egy fehér fajüldöző lelőtte a négerek jogaiért küzdő James Meredithet.” . Mire e sorok eljutnak olvasóinkhoz — egy hét múlva — talán már újabb részletei válnak ismertté a Nobel-dijas amerikai lelkész e legújabb vállalkozásának. „Eljött a nagy összecsapás ideje”, mondotta az amerikai négerek jogaiért küzdő lelkipásztor. — Hetilapunk nem tud lépést tartani a hírközlésben a rohanó eseményekkel; ez a napilapok feladata. A miénk most az, hogy megálljunk egy percre e hír hallatára és elmondjunk néhány gondolatot. Így látjuk: Ott indult el a „félelem elleni menet”, azon a helyen, ahol gyilkos szándékú golyók súlyosan megsebezték James Meredithet. „Bűne” az volt, hogy néger létére tanulni akart s szót emelt azért, hogy a többi négerek is tanulhassanak. Vagyis ez azt jelenti: akik síkraszállnak azért, hogy az Egyesült Államok színes bőrű polgárai gyakorolhassák magától értetődő állampolgári jogaikat — azok életveszélybe kerülnek. Szabad prédává válnak, akikre kezet emelhet, fegyvert foghat mindenki, mint valami kártékony dúvadra. Ez a „texasi” lelkűiét, a mindig lövésre kész coltok szelleme. Abban az országban, amely magát szívesen nevezi a szabadság honának, a demokrácia bölcsőjének. A szabadság ebben az esetben nyilván azt jelenti, hogy aki nekünk nem. tetszik, aki másként mer gondolkodni, szólam és cselekedni, arra lőni lehet, sőt kell is. Esetleg akkor is, ha az illető az Egyesült Államok elnöke. Kennedy annak idején ennek a szellemnek esett áldozatul, ahogyan azt Hans Habe félelmetesen leleplező könyvében („Halál Texasban”) megírta. Martin Luther King és társai ez ellen a lelkűiét ellen harcolnak. A félelem ellen, a megfélemlítés és rettegésben tartás, a terror szelleme ellen. Abban az országban és társadalomban, ahol olyan gyakran emlegették a „félelem nélküli élet” eszményét és követelését. „Csak Jacksonig akarunk menni” — mondotta King lelkész a tüntetők útját álló rendőröknek. E városnévről bizonyára némelyikünknek gyermekkori olvasmányunk jut eszébe: Jules Verne: Észak a Dél ellen című regénye. Abban szerepel egy Jacksonwille nevű város. De az Floridában van+ emez meg Tenessee-ben. A Verne-regényben elbeszélt események, az amerikai polgárháború óta, kereken száz esztendő telt el. A kép alig változott. Ott is, akkor is, ma is a négerek elnyomottak, üldözöttek. Dél háborúja az Észak ellen ma is tart — száz éve immár. S a Dél persze nem egyszerűen az Egyesült Államok déli államait jelenti, hanem éppen a fent említett és jellemzett lelkületet és szellemet. Az erőszak szellemét. Ez gyilkol ma is s nemcsak a tenessee-i országúton. Vietnamban is ez a szellem pusztít tízezreket s szeretné a megfélemlítés minden eszközével rákényszeríteni akaratát a vietnami népre. A pesti utcán tegnap — az Üllői úton — néger fiú és magyar lány sétált. Valószínűleg az egyetemről jöttek, hiszen Afrika és Ázsia sok gyermeke tanul hazánkban mint szívesen látott vendégeink. E kép: színes bőrű és fehér diákok vidám csoportja, számunkra természetes. A mi társadalmunkban ez magától értetődő; az volna furcsa, ha valaki csodálkoznék rajta. „Martin Luther King és társai folytatják menetüket és dél felé haladnak” — e mondattal zárul a ma olvasott híradás. Útban vannak, haladnak céljuk, a valóban félelem nélküli élet felé. Jelképes erejű e mondat. Még lehet, hogy sokáig kell menetelniük s útközben sok megpróbáltatás vár rájuk. Bizonyos azonban, hogy célhoz érnek majd. Legyünk hálásak és büszkék — önteltség nélkül —, hogy ebben a félelem elleni menetben az élcsapatban egy keresztyén papi ember is halad. S példája szolgáljon tanulságul számunkra. Vallásszabadság a spanyol jégszekrényben „En még egy sort sem láttam abból a már annyiszor beharangozott, de még a mai napig ki nem bocsátott rendeletből, amely az evangélikus kisebbség helyzetét van hivatva szabályozni Spanyolországban. De a spanyolországi protestantizmusnak más képviselőit sem kérdezték meg eddig, hogy Véleményük szerint milyen legyen ez az új rendelkezés” — jelentette ki nemrégen a Spanyol Evangélikus Egyház elnöke* D. Benito Corvillon. Az állami hivatalokban állítólag készülő protestáns rendeletről eddig csak megbízhatatlan hírek vannak, de az bizonyos, hogy a Második Vatikáni Zsinat határozatai alapján át kell dolgozniok a spanyoloknak. Hiszen eddig csak arról volt szó, hogy az evangélikus kisebbség megtűrését törvényesítik Spanyolországban, holott a zsinat a vallásszabadság kérdésében mondott ki irányelveket. Most újabb tanácskozásokra van szükség a spanyol állam és a Vatikán között, mert ma még mindkettőt köti az 1953-ban kötött konkordátum, amely kizárólagosságot biztosít a katolikus egyháznak az országban. A konkordátum nem engedi meg, hogy maga a spanyol állam bizonyos jogokat adjon a nemkatolikus kisebbségeknek. Előadásában arról beszélt nemrégen egy katolikus pap, hogy jégszekrénybe zárták Spanyolországban a törvény tervezetét és most ügyelni kell arra, hogy elő ne vegyék. Ügy látszik, hogy a spanyol katolikusság mindent el fog követni kiváltságainak a megmentése érdekében Svédország A skandináviai magyar protestáns lelkigondozást — Európa legnagyobb kiterjedésű magyar szórványában — Kottái Rezső lelkész végzi. E munkában nemrégen állt szolgálatba. Az elmúlt év végén avatta lelkésszé Ljungberg püspök a „Storkyrká”-ban, Stockholm legrégibb, történelmet sugárzó dómtemplomában. Kottái Rezső eddig textilmérnök volt, diplomáját Budapesten szerezte 1944-ben, A teológiát Svédországban végezte el s már felavatása előtt részt vállalt a skandináviai magyarok lelkigondozásában. Felavatása után pedig a nálunk is ismert Kastlund Ake svéd igazgató-lelkész iktatta be. Munkaterülete a három skandináv országban — Norvégia, Dánia és Svédország — mintegy húsz szórványhelyre oszlik, ahol rendszeresen tart istentiszteleteket. A munka időszaki összefogó központja a tongagärdei üdülőtelep, amely a szórványgyülekezet összességének tulajdona s ahol üdülésre, tanfolyamokra, konferenciákra gyűjtik össze nyaranta a magyar híveket Stockholmban, Malmöben, Hälsingborgban és Göteborgban folyik még svéd területen jelentősebb magyarnyelvű gyülekezeti munka. Az elmúlt évben 19 helyen 117 istentiszteletet tartottak, 31 alkalommal volt úrvacsoraosztás. A kazuáliák száma aránylag alacsony, mert bizonnyal a területileg illetékes hazai lelkészek végezték a többségét. Koltai Rezső e munkája mellett ellátja . az egyik stockholmi svéd gyülekezetben is a másodlelkészi' teendőket.
