Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1965-06-06 / 23. szám

HÚSZ EV 4LÄTT

Egyház a szocializmusban

AZ EGYHÄZRAJZ1 VÁLTOZÁSOK MELLETT nem

kis gondot jelentett az is, hogy felismerjük az egyház lényegéből fakadó feladatainkat. A bennünket körülvevő világ nagy változásokon ment keresztül, mégpedig olyan rohamos ütemben, hogy szinte nyomon se tudtuk kísérni. Hazánk és népünk társadalmi, kulturális fejlődésében nagyobb utat tett meg húsz esztendő alatt, mint korábban évszázadokon keresztül. És nem csinált titkot belőle, hanem nyiltan kimondta, hogy ennek a változásnak, fejlődésnek marxista, materialista alapjai vannak. És a cél a szocialista, kommunista állam felépítése.

Azonnal adódott ebből egy feloldhatatlannak vélt feszültség. Kétségtelenül olyan társadalmi, gazdasági és kulturális rendből léptünk át fejlődésünknek ebbe a szakaszába, amely megkülönböztetett tisztelettel bánt az egyházzal, sőt az érdekazonosság következtében privilégizált helyzetet biztosított neki. Sok-sok szállal fűződött össze a múlt állama az egyházzal. Az egyháznak is az volt a felfogása és látása erről az államról, hogy „keresztyén állam”. Így is mondtuk akkor: „keresztyén Magyarország”.

A DEMOKRATIKUS ÁLLAMREND az állam és egyház szétválasztásával olyan problémákat vetett fel, amelyek az egyházban sokak látását megzavarták és ezek nemegyszer ellenséges indulattal szemlélték a kibontakozást.

Nem is volt egyszerű dolog beilleszkedni az új folyamatba. Évszázados kiváltságok, tradíciók és igények felszámolásával kellett szembenézni. A római egyház ádáz kultúrharcot hirdetett meg. Két út állt előttünk is. Vagy lemásoljuk a római egyház magatartását, vagy felvetjük az egyház lényegének .kérdését. Vagyis megvizsgáljuk, melyek azok a dolgok, amelyek a múltban rakódtak ránk, és amelyek bármily kedvesek, szépek, vagy a maguk idejében kiváló szolgálatot tettek népünknek és társadalmunknak, mégiscsak nem tartoznak az egyház, illetve szolgálata lényegéhez. Nehéz, vívódó szakasz volt ez. Vádakat kellett elhordoznunk, amikor a lényeg megtartása mellett le kellett hámoznunk sok-sok mindent, ami ránk rakódott. Bizony nem egyszer hallottuk, hogy „őseink szent örökségét dobjuk el”, „önállóságunkat és függetlenségünket adjuk fel”, vagy „lemondunk drága hagyományainkról”.

Valójában másról volt szó ezekben az izgalmakban bővelkedő esztendőkben! Először is fel kellett mérnünk, hogy hol van a helyünk, hogy a ,,társuralkodás” koncepciója

messze esik Urunk tanításától. Fel kellett újra „fedeznünk” a „lábmosás” tanítását és parancsát. Ekkor tehát, az ötvenes évektől kezdve hangsúlyt kapott a „szolgálat” kifejezés és merőben új tartalmat nyert ez a fogalom. Nem ^feladás”, nem visszahúzódás, vagy nem a kultúrharc jelszavait hangoztattuk, hanem

minden erőnkkel az egyház lényegéből fakadó szolgálatra vetettük magunkat. Idejében felismertük és kimondottuk, hogy van útja ezután is egyházunknak és ez ez: egyház legyünk és lehetünk a szocializmusban. Kettős hangsúllyal mondtuk ki a mondatot: igenelve az egyházat is, a szocializmust is.

az egyház lényegét

ismertük fel. Rá kellett jönnünk, hogy a formák közömbösek, változók, de az ige örök. És hangsúlyt nyert az ige üzenetének világos, érthető közlése. Számos „új kapu” nyílt meg számunkra ezen a téren. Különös nyomatékot kapott o megújult prédikáció, a bibliamagyarázat; a kátéprédikáció, a konfirmanduselőkészítés, a kazuálék pedig az igehirdetés új, bensőséges alkalmaivá váltak.

Arról beszéltek, hogy az új társadalom előbb-utóbb úgyis feleslegessé teszi szolgálatunkat. Nem fogadtuk el ezt j a szóbeszédet. Azt mondtuk, | csak mi magunk tehetjük tönkre azt, amit az egyház Ura jónak szánt. És a „jót”, a mindenkinek szóló evangéliumot egészen más perspektívába állítottuk.

Hogyan? Az egyik legnagyobb felismerésünk az volt, hogy nem pusztán egy szűk, megriadt, önmaga problémáival nyűgösködő kis csoport nak, közösségnek szól, annak csupán „lelki” kérdéseiben eligazító módon. Egyre inkább felelősnek kezdte magát érezni egyházunk minden ember, sőt az egész emberiség „sorskérdéseivel” szemben. így kezdett igehirdetésünk a nagy nemzeti és nemzetközi kérdésekkel foglalkozni. Átkaroló- vá vált és az emberiség kérdései felbukkantak egy-egy falusi, vagy szórványgyülekezetben csakúgy, mint a városi gyülekezetekben. Átéreztük a világ minden gyötrő és fájdalmas szükségét. Hittünk abban, hogy Isten, aki egynek teremtette a világot, most bekapcsol minket, keresztyéneket is az egyetemes emberiség életének vérkeringésébe.

EKKOR MAR CSAK EGY LÉPÉS VÁLASZTÓT EL attól, hogy a fentebb említett szolgálat „szeretetszolgálat” legyen, azaz diakónia. És ebbe a diakóniába nemcsak magunkat foglaltuk bele, hanem népünket, sőt az egész embervilágot. Persze nem mondtunk le eközben arról sem, ami közel van és ismétlődik gyülekezeteinkben. Betegeket látogattunk, szenvedőket vigasztaltunk, ínségeseknek juttattunk, intézményeinkben gondoskodtunk az elesettekről. De bátran vettünk részt pl. az 1954- es árvíz idején országos offer- tóriummal, vagy ugyanígy áldoztunk többször anyagiakban is a békéért, stb. stb. Nem néztük azt, hogy hívőt, vagy nem-hívőt sújtott-e az ár, vagy a békemunkában milyen világnézetűek vesznek részt. Diakóniát gyakoroltunk úgy, hogy az irgalmas samaritá- nus drámai példázatát szélesítettük ki az egész világra.

A HÜSZ ÉV ALATT SOK

KESERŰ, pesszimista hangot kellett visszaverni. DöntéseinKasz öntjük a 60 éves dr, Beresztóczy Miklóst

Dr. Beresztóczy Miklós prépost, az Országgyűlés alelnöke, az Országos Béketanács Katolikus Bizottságának főtitkára, május 26-án töltötte be 60. életévét.

Nemcsak írásaiból ismerjük őt és nemcsak az egyházi vagy a napi sajtóban találkozunk nevével. Együtt volt velünk nemegyszer egyháza megfigyelőjeként a Prágai Keresztyén Békekonferencia ülésein. Ott láttuk őt békekongresszusokon, és sok olyan összejövetelen, ahol népünk és az emberiség ügyében határoztak valami jót és hasznosat.-Manapság sok szó esik a protestáns—római katolikus párbeszédről. Dr. Beresztóczy Miklós azt a római katolicizmust személyesíti meg számunkra, amellyel nemcsak párbeszédben lehetünk, de máris egyek vagyunk vele a szolgáló szeretet diakóniai egységében. Dr. Beresztóczy Miklós, a hivő katolikus papi személyiség, vállalja a maga részét az egyházkormányzat gondjaiból csakúgy, mint az egyház és az állam jó kapcsolatainak ápolásából, s teszi ezt úgy, hogy papi hivatás teljesítése közben nemcsak igenli a szocializmust építő társadalmi rendet, hanem sok lelkésztársával együtt annak erősítésén és továbbépítésén is fáradozik. Éppen mint pap felelősnek vallja magát az egyetemes emberiség békéjéért is. S ezért tartja szívügyének azt a munkát, amit, mint a Katolikus Békebizottság főtitkára végez.

Dr. Beresztóczy Miklós 60. születésnapja alkalmából magas állami kitüntetésben részesült: megkapta a Munka Érdemrend arany fokozatát. Osztozunk dr. Beresztóczy Miklós örömében és jó egészséget kívánva neki, egyházi és közéleti munkásságára Isten további gazdag áldását kérjük.

két, törekvéseinket, munkánkat nem egyszer a nyugati egyházak részéről is sok gyanú kísérte. De tudtuk és val- lottuk, hogy bennünket új, eddig még nem járt útra állított Isten. Ma egyrre több elismerő és megértő hang hallatszik munkánkról. Rá kellett jönnie minden testvéregyháznak, hogy szolgálatunk őszinteségéhez semmi kétség' nem fér. Azt is fel kellett ismernünk, hogy az egyház lényegét illetően és ezen az új úton hűek maradtunk az evangéliumhoz. Szolgálatunkat alázattal helyeztük az egyház Ura elé, s ezután is tőle várjuk az útmutatást és az áldást.

Rédey Pál

A GONOSZTETT

„Előbb viselünk atomháborút, semhogy kapituláljunk” — mondotta Russel Long, a Demokrata Párt (Johnson elnök pártja) szenátusi frakciójának elnöke.

„Ha Johnson elnök az erő pozíciójából akar tárgyalni, Németország pártfogolja azt” — mondotta Fritz Erler, a Szociáldemokrata Párt parlamenti frakciójának elnöke, 1965. április 20-án egy Los Angelesben tartott sajtókonferencián az AP hírügynökség április 21-i jelentése szerint.

Ami szadizmust csak a német koncentrációs táborokban valaha is kigondoltak és gyakoroltak, az pestis bacillus- ként árasztott el népeket és hadseregeket. Ami ellen egykor hadrakeltek, azt most átvették a maguk gyakorlatába. Algériában kezdődött. A francia hadsereg bizonyos alakulatai átvették a túlzásokat — és ennek kapcsán teljes büszkeséggel vallották magukat SS-nek. Ugyanez a bacillus

Jó szomszédságban

AZ AUSZTRIAI EVANGÉLIKUS EGYHÁZI DELEGÁCIÓ magyarországi látogatásáról lapunk többször hírt adott. Az ausztriai közvéleményben is jó visszhangot keltett ez a látogatás. A bécsi rádió egyházi hírszolgálata már a delegáció hazautazása utáni második napon a tisztára katolikus hírek között mint egyetlen protestáns egyházi hírt mondotta be, hogy egy négytagú osztrák evangélikus delegáció Sak- rausky Oszkár egyházfőtanácsos vezetésével meghívásomra meglátogatta a magyarországi lutheri egyhazat, s a delegáció tagjai itt különböző gyülekezetekben prédikáltak, lelkészgyűléseken előadásokat tartottak, s megismerkedtek egyházunk életével. A szélesebb körű nyugati egyházi közvéleményben is van . visszhangja ennek a látogatásnak. Mi is szívesen emlékezünk vissza reá, nemcsak azok a lelkészek, akik találkoztak a delegáció tagjaival, hanem azok a gyülekezetek is, amelyek hallhatták nyolc fővárosi és vidéki templomunkban osztrák lelkésztestvéreink igehirdetéseit. Ez az egyházi jellegű látogatás azonban nemcsak két szomszéd egyház jó viszonyát erősítette és mélyítette, hanem különböző társadalmi és gazdasági rendszerekben élő népeink jó szomszédi viszonyát is híven tükröztette.

AZ EMBER ITT MAGYARORSZÁGON azt gondolná, hogy végeredményben az osztrákok is németek és hozzá Ausztria semleges ország, tehát valami olyasféle, mint osztrák hazaszeretet nincs és nem is lehetséges. Ez azonban nem így van. Mindjárt osztrák látógatóink megérkezésekor, amint azzal köszöntöttem őket, hogy országuk felszabadulásának huszadik, s önállósága visszanyerésének tizedik évfordulója alkalmával jöttek hozzánk, arcuk sugárzott, a szemük ragyogott a büszke hazaszeretet örömétől. Később megtudtuk azt is, hogy ellentétben mindenféle politikai fajelmélettel, az osztrákok azért olyan barátságos, kedélyes, tehetséges, jó humorú emberek, mert keverék nép: eredetileg csehek, magyarok, szlovákok, jugoszlávok stb. bőven akadnak közöttük. Büszkék arra a szerepre is, amelyet Ausztria a jelenlegi világfeszültség idején Közép-Európában, mint semleges ország játszik, örülnek a Magyarországgal való kapcsolatok kedvező alakulásának. Ismételten emlegették külügyminisztereink, s más államf ér fiaink külcsönös látogatását. Kifejezésre juttatták, hogy az lenne a jó, ha kapcsolataink még szorosabbak és szélesebbek lennének, s a határok országaink között egyre jobban leépülnének. A két dunamenti főváros, Becs és Budapest szoros kapcsolatát külön is melegen óhajtotta régi jó barátunk, Georg Traar bécsi szuperintendens.

AZ OSZTRÁK EVANGÉLIKUSOK EGYHÁZSZEMLE- LETE meglepően sok azonosságot mutat a mi magyarországi evangélikus egyházszemléletünkkel. Ebben döntő szerepet játszik a jól értelmezett múltbeli egyházi sorsközösség, s a jelenlegi ökumenikus kérdésekhez való viszonyulásunk. Ennek a múlbeli és jelenlegi egyházi sorsközösségnek nagyszerű megtestesítője Achberger Leopold gráci szuperintendens testvérünk, aki annak idején magyar iskolában tanult, nyelvünket tökéletesen beszéli, s prédikációit, felszólalásait magyar nyelven mondotta el, a Himnuszt velünk együtt énekelte, sőt még a Szózatot is tudja. Utolsó együttlétünk alkalmával búcsúbeszédét Petőfi Sándor idézésével kezdte:

„Ha a föld Isten kalapja,

Ügy hazánk bokréta rajta..."

A múltbeli egyházi sorsközösségek azonban az elnyomatás közös emlékeit hordozzák elsősorban. Az ellenreformáció még jobban kiirtotta a protestantizmust a kezdetben csaknem szintén tisztán evangélikus Ausztriából, mint nálunk. A mai uniós jelszavak és mozgolódások közepette erről osztrák evangélikus testvéreink egy pillanatra sem feledkeznek meg. Természetesen nem ellenzik a Vatikánnál való barátságosabb viszony megteremtésére irányuló erőfeszítéseket. Arról azonban hallani se akarnak, sőt ellene a legszenvedélyesebben tiltakoznak, hogy a reformáció elárulása, s az evangélium megcsonkítása árán keressük a keresztyén egység útját. Ausztriában már előfordult, hogy tekintélyes evangélikus lelkészeket katolikus részről arra kértek fel, hogy mise után prédikáljanak a katolikus templomban. Római katolikus énekeskönyvbe pedig felvették „Erős vár a mi Istenünk” kezdetű lutheri éneküket is. (Luther Márton nevét az ének végén persze nem közlik, mindössze annyit jegyeznek meg, hogy „Egyházi ének a XVI. századból”). Osztrák evangélikus testvéreink azonban jól tudják, hogy a Rómával való jó viszony gyakorlati akadályainak eltávolítása terén mindez még lényegileg semmit se jelent. A vegyes házasságok, a mariológia stb. kérdésében Róma változatlanul ragaszkodik evangéliumellenes hagyományaihoz.

AZ AUSZTRIAI EVANGÉLIKUS EGYHÁZZAL való jó viszonyunk fejlesztése, ápolása, további kedves feladat marad. Ebben segítséget jelenthet az is, hogy az osztrák egyházi delegáció tagjaként meglátogatott bennünket dr. C. Schaedel újságíró-lelkész, a nyugati egyházi sajtó bécsi tudósítója, úgyhogy ő ezután már közvetlen tapasztalatok és ismeretek alapján írhatja meg és továbbíthatja híreit a kelet-európai, s mindenek előtt a magyarországi egyházi életről. A körülbelül akkora lélekszámú ausztriai evangélikus egyháznak, mint amilyen a mienk, szomszédsága, semleges politikai államban való elhílyezkedése különösen fokozza jelentőségét. De még- inkább az, hogy az osztrák evangélikusok igen öntudatos protestánsok, s bizalommal tekintenek egyházunk jövője elé az erősen katolikus többségű országban. Ennek bizonysága az a legfrissebb hír is, amely szerint az osztrák evangélikus egyház vezetősége meghívást intézett az Egyházak Világtanácsához: tartsa a legközelebbi nagygyűlését, 1969-ben Ausztriában. Elfogadja-e Genf ezt a meghívást, vagy sem, a jövő titka. De mi is örülnénk, ha az Egyházak Világtanácsa Végrehajtó és Központi Bizottsága ennek a meghívásnak az elfogadásával is tanúbizonyságát adná: megbecsülik a középeurópai élő hitű evangéliumi kisebbségi egyházakat.

Dr. Vető Lajos

fertőzött meg most amerikai és az ő parancsnokságuk alatt álló délvietnami csapatrészeket: kínozzák a foglyokat, megmérgezik és gázzal pusztítják el őket; felismerhetet- lenségig összeverik a parasztokat; ártatlan embereket égetnek el napalmmal.

Anthoni Carthew írja a „Sun” angol újságban:

„Délvietnamban a kórházakat jelenleg azok a civilek töltik meg, akik amerikai bombatámadások következtében sebesültek meg. Milyen fegyverek okozták e sebesüléseket? A napalm, ez a fehér foszfor és a „lusta kutya”.

Tanúja voltam a napalm alkalmazásának. Helikopterrel repültem a csatatér fölött és megfigyeltem a tűz félelmetes pusztítását Felperzselődött a rizs még az elárasztott rizsföldeken is. Csak egy napalm áldozatot láttam. Egyetlen egyszer. Nem vagyok beteg idegzetű ember, de nem hiszem, hogy képes volnék azt még egyszer végignézni. Az az ember napalm támadásba került. Égett Tetőtől talpig levált a bőre a testéről. Bár a test szabályos fáklyává változik, az áldozat még tovább él.

A „lusta kutyát”, — az Isten tudja miféle katonalélek találta ki ezt a rettenetes nevet — már néhány hete alkalmazzák itt. Egy nagy tartály ez, amely a föld felszíne fölött kb. 10 méterrel robban, s tízezernyi kis vasdarabot fröcsköl szét a levegőben. Minden egyes ilyen kis vastüskének szárnya van, amely nagy sebességgel forgatja a tüskét saját tengelye körül. Ez a fegyver 200 négyzetméternyi területen képes ölni, azon túl pedig nagy körzetben megcsonkítani. A délvietnami kórházakban a „lusta kutya” sok áldozatát találni...

Ügy látszik, az amerikaiak most hozzálátnak Vietnamban a felperzselt föld politikájához. Mivel nem képesek arra, hogy a Vietkong-ot földi harcokban legyőzzék, megpróbálják most tűzzel elhamvasztani. Valóban ez az eszköz, amely alkalmas, hogy délviet- nam számára meghozza a békét és a biztonságot? Vagy egész egyszerűen alkalom csak arra, hogy a legújabb tudományos módszerek alkalmazásával kipróbálják hogyan lehet a földet néhány hét alatt felperzselt pusztasággá, lakatlanná tenni?

Ez, ilyesmik és még szörnyűbb dolgok játszódnak le naponta Vietnamban. Hitler szelleme — amelynek nem álltunk ellen — újból diadalmaskodik. „Az éppen a gonosztett átka, hogy ha meg- fogamzik, mindig gonoszt kell szülnie”. A gonosz tőlünk indult el. Most rákos fekélyként szétmarja az egykor egészséges testeket. Bárhol és bármikor csak tiltakozunk a gonosztett ellen és szembefordulunk vele — és kell is ellene hangosan kiáltanunk — nem szabad és nem is fogjuk elfelejteni, hogy mi hoztuk azt a világba és elsőként mi fordítottuk az emberek ellen.

„Előbb viselünk atomháborút, semhogy kapituláljunk” — így beszélt és cselekedett volna Hitler is. És ha most egy német ember, Fritz Erler vezető szociáldemokrata és számbavett külügyminiszter arra ragadtatja magát, hogy kijelentse: „Ha Johnson elnök az erő pozíciójából akar tárgyalni, Németország pártfogolja azt”, azaz mi németek, akkor világosan és érthetően meg kell neki mondanunk: Erler úr, ön vagy nem tudja mit beszél; hogy mit jelent ez az „erő pozíciója” valójában az emberek számára hogy; mi történik nap mint nap Vietnamban, vagy pedig elhatározta, hogy a Hitler szellemében az emberiség ellen elkövetett bűnöket helyesli, mert egy a lényeges, ti. az* hogy „sikerre” vigyenek. Re-r méljük, hogy megcáfolja!

* '

Fenti írást, Herbert Mochalski írását a Stimme der Gemeinde című Nyugat-Né- metországban megjelenő egyházi lapból vettük át. Kifejezője ez az írás annak a felelősségnek, amelyet a hivő keresztyének hordoznak népük múltbeli bűnei miatt Nyugat- Németországban és az egész emberiség jövőjéért a vietnami eseményekkel kapcsolatr ban. Ugyanez a lelkűiét indított ezreket és ezreket az idei húsvéton Nyugat-Németor- szágban is arra, hogy résztve- gyenek a húsvéti békemener tekben. A békemenet alkalmából felolvasott Nyilatkozat szövegéből álljon itt néhány sor: •

„Vietnam ma a világ legveszedelmesebb krízis-góca. Az USA látva, hogy dél-vietnami háborús vállalkozására vereség vár, kiterjesztette a háborút... amelyet minden katonai szakember úgy tekint, hogy ez a legbiztosabb út egy új világháború felé.

Dél-Vietnamban a gyarmati elnyomás alóli felszabadulás még mindig nem valóság.

Franciaországtól az USA vette át a gyarmati uralmat. Az USA ebben az országban nem a szabadságért harcol, amint állítja, hanem a vietnami nép nemzeti önrendelkezése ellen, amelynek a Genfi Egyezmény értelmében a szabad választásokban kellett volna érvényesülnie. Az USA Vietnamban egy korrupt, elmaradott társadalmi rendszerre támaszkodik,

amely messze eltávolodott a demokratikus magatartástól s a lakosság többségének ellenére visel háborút.

Amerika Vietnamban stratégiai-hatalmi okokból Délkelet-ázsiai befolyásolási területéért harcol. Itt világosan meglátható, mint zárják ki kölcsönösen egymást a katonai hatalmi politika és egy nép szabad önrendelkezése. Ez pedig nemcsak Vietnamra érvényes, de Németországra is, ahol ugyancsak a katonapolitika akadályozza a viszonyok normalizálását”.

gaIMÁDKOZZUNK

Szentlélek Úristen! Hálaadással emlékezünk ma, pünkösd ünnepén mindarra, amit nékünk adtál, amikor leszálltál a földre. Áldunk az igéért, amely erő és új élet forrása lett tanítványaid életében, a Te erőd által. Magasztalunk az anyaszentegyházárt, amelyet Te teremtettél meg az első pünkösd napján.

Szentlélek Űristen Te vagy a mi legdrágább ajándékunk és ezért ma boldogan áldunk Téged és könyörgünk Hozzád. Egyedül Te tudod életünket úgy formálni, hogy az engedelmes legyen. Te adsz a földön erőt ahhoz, az Atya és a Fiú szere- tete által, szeretet legyen a mi életünkben is. Hálaadással énekelünk ma éneket a Te nevednek, Szentlélek Isten.

Kérünk, hogy ígéreted szerint taníts minket az Atya akarata szerint élni. Juttasd eszünkbe mindazt, amit a mi Urunk tanított nekünk. Te írd szívünkbe az ige üzenetét, hogy né hulljon ki onnét.

Űr Jézus Krisztus! Amikor a Lélek ajándékát ígérted, a Te békességedet is ígérted tieidnek. Könyörgünk, add a bűnbocsánat békességét, de add meg a világ békéjét is. Csendesítsd el végre a pusztító fegyverek zaját a világban, és fojtsd el a romboló indulatok hatalmát a szívekben. Adj békességet, a te békességedet, mely örömöt és boldogságot ébreszt a szívekben.

Oltalmazd Lelked által evangélikus egyházunkat. Lelked vezérelje minden tagját. Oltalmazd édes hazánkat és minden embertársunkat. Jövel Szentlélek Űristen, töltsd meg szíveinket bőven! Ámen.

I

t

1