Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1965-02-21 / 8. szám

Isten tettei nyomában ^Sctiweítzer émtélcezesei A TANÁR AMIKOR SAMUEL — ked­ve ellenére — királyt kent föl Izrael népe fölé, ez volt hoz­zájuk az utolsó szava: Nem hagyok fel az értetek való kö­nyörgéssel, hanem inkább ta­nítani foglak titeket a jó és igaz útra! (1 Sám 12,23.). Ezek a szavak Izrael történetének a következő századaira szinte programszerűen kijelölték a prófétaság helyét és feladat­körét. Ott álltak királyuk és népük mellett, olykor az imádságos közbenjárás szán­dékával, máskor meg figyel­meztető tanítással, mint Isten igéjének a közvetítői. Volt a királyok közt egy-egy olyan engedelmes lélek is, mint Dá­vid, aki a fenyítő szót is el tudta fogadni a prófétától bűnbánattal. Sokszor azonban megkeményedett szívű kirá­lyokkal és Istentől elfordult néppel kellett szembe nézniök a prófétáknak. Kijelentésük ilyenkor ítélethirdetéssé vál­tozott, annak a fenyegetésnek a hangoztatásává, hogy Isten nem hagyja magát megcsúfol­ni választott népének a hűt­lensége és bűnei által. A PRÓFÉTÁKAT úgy is nevezték, hogy látók, látno­kok. (1 Sám 9,9). Isten azzal a képességgel áldotta, vagy ver­te meg őket, hogy tisztábban láthatták a jelent és a jövőt, mint honfitársaik. Ezért vol­tak néha ünneprontók, mint Ámós próféta, aki gyászéne­ket énekelt, amikor népe a hatalom és jólét tetőfokán érezte magát (Ám 5,1). Más­kor meg a legnagyobb két­ségbeesés idején biztató szó­val tudták tartani a lelkét né­pükben, mint pl. Elízeus pró­féta Samária egyik ostroma­kor (2 Kir 7,1). A próféták azonban nem csupán jövendőmondók vol­tak. Nem is általános erkölcsi igazságok prédikálói. Hirdeté­sük mindig összefüggött ko­ruk történetével, az Istentől kapott ige, amit elmondtak, mindig aktuális üzenet volt, a történeti helyzetnek és szükségnek megfelelően. —• Ez a tprténet bizony a királyság századaiban nem a legszebben alakult. Salamon király ha­lála után az addig is többször fellángolt belső viszály az or­szág kettészakadásához veze­tett. Az egy nép és egy gyüle­kezet ezután két külön or­szágban élte — sokszor egy­mással csatázva — az életét. Az északi országrész neve lett Izráel, a délié Júda. IZRAEL ORSZÁGÁBAN égy nagy vallási válság ide­D. doth tartományi püspök 60 éves A Szász Tartományi Egyház evangélikus püspöke, D. G. Noth január 26-án töltötte be 60. életévét. jén tűnt fel két nagy próféta: Illés és Elízeus. A válság a tiszta Isten-hitet fenyegette. Izráel népe hálásan emléke­zett arra a történeti tettre, amellyel az Ür kiszabadította őket Egyiptomból és nekik adta Kánaán országát. Ká­naánban azonban Izráel talál­kozott az ott lakóknak azzal a hiedelmével, hogy annak a földnek az ura egy Baál nevű isten, az adja a termékenyítő esőt, a gabonát, a szőlőt, egy­szóval ő a természetnek az is­tene. És Izráel népe hajlandó volt elfogadni ezt a gondola­tot. Szabadító Ura mellett kész volt egy másik istent tisztelni a kánaáni népek módján. Különösen válságos lett a helyzet Acháb király korában, akinek a felesége, az idegen származású Jezabel, tűzzel-vassal irtotta az Or pró­fétáit és terjesztette a Baál- hitet. EKKOR LÉPETT FEL IL­LÉS PRÓFÉTA. Célja az volt, hogy meggyőzze népét; nincs két külön isten. Ugyanaz az Űr, aki a történelemben meg­mutatta szabadító hatalmát, a természetnek is az ura. Kihir­dette, hogy éveken át száraz­ság lesz és majd csak akkor jön meg az eső, amikor ő, az Űr megbízásából, megmondja azt (1 Kir 17, 1). Bátran szem­beszállt a Baál-prófétákkal is: Ha csakugyan Baál a felhő­nek, a viharnak az istene, ahogyan ők hirdették, gyújtsa meg villámával az oltárra ké­szített áldozatot (1 Kir 18,23— 24). Illés a hit bizonyosságá­val tudta előre az eredményt: Baáltól nem jöhet felelet és meghallgatás, mert egysze­rűen — nincs; csupán egy név, amely mögött nem áll isteni hatalom. — Ezért nem lehet hát „kétfelé sántikálni”, mert nincs két vagy több külön is­ten, csak egy: az Űr. Az élet­nek minden területén csak ez az egy Isten uralkodik, az ő keze irányítja a történelmet és őtőle jön a mindennapi ke­nyér áldása is. ILLÉS CSODÁI,ATOS EL­TÁVOZÁSA UTÁN ELf­ZEUS örökölte tőle a prófétai lélek erejét és a prófétai pa­lástot. (2 Kir 2,9—13). Ezzel az örökséggel velejárt az a fel­adat, hogy Elízeus tovább harcolja a megkezdett harcot Izráel vallásos életének a megreformálásáért. Keze, pró­fétai befolyása szemmel lát­hatóan messze elért, még or­szága határain túlra is. (Olv. 2 Kir 8,7 skv., 9,1 skv.). A hare már Illés idejében is a vég­letekig kiéleződött, fegyverrel is folytatott küzdelem volt, Elízeus idejében pedig egy nagy vérengzéshez vezetett, melyben a Baál-vallást párt­fogoló Acháb királyi család­ját mindenestül kiirtották. — Az ilyen események nem tar­kísérten toznak a Biblia épületesebb fejezetei közé. Az igazmondó Biblia azonban leplezetlenül bemutatja, hogy milyen szo­morú és tragikus következmé­nyekkel jár az idegen kovász- szál való keveredés, az egy Űrtói való elfordulás (éppúgy, mint a pusztában az arany­borjú körül, 2 Móz 32 r.). Sá­muel prófétai szava teljese­dett itt is: Féljétek az Urat és szolgáljatok neki hűsége­sen. Mert ha rosszat csele- kesztek, mind ti, mind a kirá­lyotok, elvesztek! (1 Sám 12,24—25.) Schweitzer egyéniségének érdekes vonása, hogy látszó­lag ellentétekből épül fel, anélkül, hogy ekletikus lenne. Racionalista és elmé­lyedt spiritualizmusra hajló, a gondolkozást mindenek fölé helyezi és mélyen érző, radi­kális Krisztus követésében és tágszívüen megértő minden emberi felfogás iránt. Nagy nevelő, aki állandóan kész ta­nulni és nevelődni. Mind­ahhoz, ami hatás életében ér­te, kedves megértéssel tudott viszonyulni, s kötelességének érezte, hogy átvegye belőle, ami jó. Néhány ilyen hatást idéznek fel a következő rész­letek: Anyám, mikor alig tudtam még megérteni, hogy miről is van szó, egészen kis koromban elmondta, hogy az Albert ne­vet elhunyt bátyja emlékére viselem. (A strassbourgi Szt Miklós templom lelkésze volt és az 1870-es háború allcalmá- val az ostromgyűrűn keresztül Párizsba ment és gyógyszert szerzett az ostromlott város­nak.) Sokat foglalkoztatott az a gondolat, hogy olyan ember létét folytatom, aki oly közel volt anyám szívéhezi. Külö­nösen jóságának vonásai ra­gadtak meg. Mikor az ostrom után a tej ritka dolog volt a városban, fejadagját minden reggel elvitte egy szegény öregasszonynak. Ezt mesélte el anyámnak később, bátyám halála után. Schillinger nagyapám — a haladás lelkes híve volt. Ö még magában hordotta a fel­világosodás századának, a IS. századnak a szellemét. Mühl- bachban, az istentiszteletek után, a templom kapuja előtt elbeszélte hallgatóinak a poli­tikai újdonságokat és a leg­újabb találmányokról szóló híreket. Mikor a csillagos ég valami érdekesebb látványt nyújtott, felállította csillagá­szati távcsövét a háza előtt és minden arrajáró vethetett bele egy pillantást. Mulhousei gimnazista korá­ról így emlékezik meg Schweitzer: Eleinte rossz ta­nuló voltam, álmodozó a vég­letekig. Rossz jegyeim kétség- beejtették szüléimét, mégsem volt energiám, hogy erőt ve­gyek magamon és komoly erő­feszítést tegyek. Ösztöndíjas A Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsának el­nöksége február 13-án ülést tartott, amelyen dr. Bartha Ti­bor református püspök, az Ökumenikus Tanács elnöke és D. Káldy Zoltán evangélikus püspök, az ökumenikus Ta­nács alelnöke és az ökume­nikus Tanulmányi Bizottság elnöke tájékoztatták az elnök­ség tagjait és a protestáns sajtó képviselőit az Egyházak Világtanácsa enugui központi bizottsági ülésének az esemé­nyeiről, az enugui ülést kö­vető látogatásaikról Nigériá­ban, Ghánában, Elefántcsont­partban és Sierra Leone-ban. Az elnökség örömmel vette tudomásul a két püspök szol­gálatát Enuguban és az azt követő körúton, köszönetét voltam, mint lelkészgyermek és úgy volt, hogy elveszítem. Apámat behívatta az igazgató és ajánlotta neki, hogy jobb lenne kivenni a gimnázium­ból. Én alvajáró állapotom­ban nem voltam tudatában annak, micsoda bánatot oko­zok szüleimnek. Csupán azon csodálkoztam, hogy apám nem szidott. Túlságosan szomorú volt és túl jó szíve volt ahhoZi hogy szemrehányásokat te­gyen. A MEGMENTÖM EGY ÚJ TANÁR, Wehmann személyé­ben jelent meg. Habár el vol­tam merülve álmodozásaim­ba, az első pillanattól kezdve megéreztem a benne rejlő ér­téket. Nagyon gondosan ké­szült az óráira. Az utolsó be­tűig pontosan tudta, mit fo­gunk végezni az órán. A ki­javított dolgozatokat mindig azon az órán adta ki, ami­korra megígérte. Az az önfe­gyelem, amelynek napról nap­ra tanúja voltam, megmoz­gatta a lelkiismeretemet. El­pirultam arra a gondolatraé hogy esetleg csalódást okozok egy ilyen tanítónak. Minta­képemmé lettm Három hónap „ múlva, húsvéti jegyeimmel a jótanulók közé kerültem, hol­ott a karácsonyiak olyan rosz- szak voltak, hogy anyámnak az egész vakáció alatt vörösek voltak a szemei a sírástól. A szív mélyén gyökerező és a legapróbb részletekig el­menő kötelességérzett, ez az a nagy nevelő erő, amely véghez tudja vinni, amit sem a szavak, sem a büntetések nem képesek. Ilyen leckét adott ne­kem ez a mester. Azóta is, mint nevelő, mindig hozzá igyekeztem hasonlítani. mondott nekik a magyar pro-; testáns egyházak és a Prágai Keresztyén Békekonferencia képviseletében végzett szolgá­latukért és arra kérte őket, hogy a magyar protestáns egyházi sajtóban tájékoztas­sák gyülekezeteink lelkészeit és tagjait is útjuk eredmé­nyeiről. Az ökumenikus Tanács el­nökségi ülését megelőzően D. Káldy Zoltán püspök február 11-én az Evangélikus Élet szerkesztő bizottsági ülésén rendkívül érdekes és tanulsá­gos tájékoztatást adott afri­kai útjáról. Az Evangélikus Élet olvasóit mostani szá­munktól kezdve több cikkben fogja Káldy püspök tájékoz­tatni útjának a fontosabb ese­ményeiről. KI, VAGY BE? Egy kicsit messzebbről induljunk ki, hogy mondanivalónkat jobban megértsük. Ha az újszövetséget gondosan és jól végig­olvassuk, megtanulhatjuk, hogy Jézus a farizeusokra haragu­dott a legjobban. Nem a parázna nőkre, nem a vámszedőkre, nem a római tisztekre, hanem a farizeusokra. Velük szemben elmondott beszédeit sokszor kezdte így: „Jaj nektek farizeu­sok ...” Pedig a farizeusok rendkívül vallásos emberek voltak. A nap bizonyos időszakában pontosan imádkoztak. Akármilyen munkát végeztek, ha eljött az imádkozás ideje, leborultak és imádkoztak. Tizedet fizettek. Akármennyit kerestek, abból ők a tizedet mindig Isten céljaira adták! Adakoztak. Mindennap elmentek a templomba. Nemcsak a hét egy bizonyos napján, hanem mindennap. Jézus mégis rájuk haragudott a legjobban. Miért? Mert képmutatók voltak! Alapvető felfogásuk az volt, hogy ki a vi­lágból! Ki a világból, mert a világ gonosz és bűnös. Miközben ezt hirdették, a világban harácsolták a pénzt. Nem nézték, hogy a pénz honnan származik. Isten törvényeire hivatkozva kiszipolyozták az özvegyet és szegényt. Ezentúl pedig önmagu­kat istenítették. Emlékezzünk csak a farizeus és publikánus példázatára, amelyben arról van szó, hogy a farizeus nagyké­pűen Isten elé áll és veri a mellét, hogy ő tizedet fizet, imád­kozik, bűnbánatot tart. Mi jár ezért Uram? Miközben bért követel Istentől, „béres lelkületről” tesz bizonyságot. A fari­zeusok önmagukat akarták érvényesíteni. A legmagasabb pol­cokig jutottak el ezzel a lelkülettel. Önmagukat akarták érvé­nyesíteni mások rovására! Mindazok rovására, akiket zsarolni lehetett a törvények különböző magyarázataival. Hirdették, hogy a világ bukott világ, az igazság pedig az volt, hogy ma­guk voltak bukott emberek. Szent területekre menekültek, de bűnös manipulációikat a szent területen kívül végezték. Ahol „Isten nevében” tették, amit tettek. Kezük az aranyat szoron­gatta, a szent területen pedig kezet mostak. Most is vannak olyan keresztyének, akik egy kicsit így gondolkoznak. Szenteltvíz tartóba nyúlnak ugyanazzal a kéz­zel, amellyel másét elvették, vagy amellyel munkájukat nem végezték el becsületesen. Önmagukat istenítik. Tele vannak nyereségvággyal, miközben Isten gyermekeinek mondják ma­gukat. De suttogva hirdetik: ki a világból, mert ez a világ át­kozott és bűnös- Az ilyen típusú keresztyének járatják le az evangéliumot, ők a modem farizeusok. Mit szól mindehhez Jézus? Mi Jézusnak a véleménye minderre? Ha Jézus szolgálatát és főpapi imáját jól értjük, akkor nem kétséges, hogy Jézus azt hirdeti, hogy befelé a világba, mégpedig és ez hangsúlyos: a szolgálat irányába! Be­felé a szolgálat és a munka irányába! Nem kifelé, hanem be­felé! Isten az ő gyermekeit nem kiküldi a világból, hanem beküldi a világba. Isten az ő gyermekeit az emberek sűrűjébe küldd! Isten minden gyermekének helye van a világban. Konkrét helye az üzemben, irodában, a termelő munkában. És ahol a konkrét helyünk van, ott kell nyílt szívvel, becsülettel, szor­galommal munkálkodnunk. Mindezt nem úgy értjük, hogy a konkrét helyünkön körülhatároljuk magunkat, hanem úgy, hogy mindenki irányában készek vagyunk a segítségre, örömöt szerző szolgálatra. Munkánkat ott végezzük jól, ahova Isten küldött és rendelt bennünket! Az evangélium hirdetésének ez a modern formája. Ez sem­miesetre sem jelent összezárkózást, hanem kinyitást, nem jelent átokmondást, hanem áldást. Az örökéletbe vezető út első lépcsőjére csak az tud rá­lépni, aki hisz a Jézus Krisztusban és ez meg is látszik életé­ben és munkájában. Fülöp Dezső Közli: Uzon László A Magyar Ökumenikus Tanács ülése Az enugui küldöttek beszámolói Matthias Claudius (1740—1815) a Hamburg melletti Wandsbeck lelkésze volt. Itt jelenítette meg 1771-ben „Wandsbecker Bote” c. lapját, őt magát pedig wandsbecki pacsirtának emlegették. Vers és próza, levelek, könyvismer­tetések, aforizmák bőven kerültek ki tolla alól. Az Universal Bibliothek 592 oldalas kötetben adta ki válogatott munkáit, alanti Intelmei pedig most jelentek meg kis füzet alakjá­ban. Nyílt lelkületű ember lévén, csak olyan dolgokról írt, amiket ő maga átélt. Szinte azt kell mondanunk, hogy sem prózájában, sem verseiben nincsenek költött elemek. Ki­fejezéseinek népiessége a természetes gondolkozást tükrözi. Írásaira a csendes derű és a mindent átsugárzó hit üti rá a bélyegét. Claudius Mátyás egészen a miénkhez hasonló viharos korban élt. A hétéves háború, a francia forradalom és a na­póleoni háborúk ekkor zajlanak. Hivő lelke és humora át­segítette az élet minden nehézségén. Intelmeit akkor írta János fiának, mikor az befejezve tanulmányait kilépett az életbe. Halálának 150 éves évfordulója alkalmából közöljük alábbi szellemi hagyatékát. Kedves Fiam! Erősen közeledik a nap, mikor arra az útra kell lép­nem, amelyről nincs visszatérés. Téged nem vihettek magam­mal, hanem itt kell hagynom olyan világban, ahol a jótanács sohasem fölösleges. Senki sem bölcs születésétől fogva. Idő és tapasztalat oktatnak bennünket. Idő és tapasztalat sepri a szérűt. Én többet láttam az életből, mint te. Kedves Fiam, nem mind arany, ami fénylik. Sok csillagot láttam lehullani az égről és sok botot összetörni, amire az emberek elbizakodot­tan támaszkodtak. Ezért néhány jótanácsot akarok adni ne­ked, s el akarom mondani, mire tanított meg engem az idő. * Nem lehet nagy az, ami nem jó, és nem lehet igaz az, ami nem maradandó. Az igazság nem igazodik hozzánk, hanem nekünk kell, kedves fiam, ahhoz igazodnunk. Használd a szemedet, nézd, ami látható , — a láthatat­Mindig valami jót forgass eszedben 1 Claudius Mátyás intelmei János fiához lan és örökkévaló dolgok tekintetében pedig szabd magadat Isten igéjéhez. Maradj hű atyáid hitéhez és gyűlöld a fecsegő teológu­sokat. Tanulj szívesen másoktól: ahol bölcsességről, boldogság­ról, világosságról, szabadságról, erényről beszélnek, szorgal­masan figyelj. De ne ülj fel mindennek azonnal, mert nem minden felhőből esik eső és sok szélhámosság van. Az em­berek azt hiszik, hogy ha valaki tud beszélni valamiről, azt már lényegében meg is ragadta. Pedig igen sokszor nem így áll a dolog, fiam. A szavak csak szavak, s mennél fürgébben és könnyedebben szállnak, annál jobban vigyázz: azok a lo­vak, melyek javakkal megrakott szekeret húznak, kimérten, lépésben haladnak. A hajszától és a hajcsároktól semmit ne várj, sőt ha valahol az utcán nagy a lárma, szépen kerüld ki azt. Ha valaki bölcsességre akar tanítani téged, nézz előbb az arcába. Ha elbizakodott, ne vedd komolyan a véleményét, ha mégoly képzett és hírneves is. Mert amivel az ember maga nem rendelkezik, azt másnak sem adhatja. Mert nem \az a szabad, aki azt teszi, amit akar, hanem az a szabad, aki akarni tudja azt, amit tennie kell. Az bölcs, aki tisztá­ban van tudatlanságával és az elbizakodottságból kigyógyult. Ne akarj másokat tanítani, míg te magad is tanításra szorulsz. Vállald mindig az igazságot és tűrd szívesen, ha miatta gyűlölnek. Csak ne feledd, hogy a te ügyed és az igazság ügye nem okvetlen egy és ugyanaz, vigyázz hogy a kettőt össze ne téveszd, máskülönben oda a jutalmad. Tűzd bátran magad elé célul a jót és ne aggodalmaskodj azon, hogy mi lesz ebből. Mindig csak egyet akarj, de azt teljes szívedből. Viselj gondot a testedre, de ne úgy, mintha az lenne a lelked. Tiszteld a hatóságot és hagyd másoknak az ellene való rugódozást. Bánj igazságosan mindenkivel, de akárkiben ne bízzál egykönnyen. Ne avatkozzál a mások dolgába, hanem a magadét vé­gezd buzgósággal. Senkinek se hízelegj, magadnak se engedj hízelegni. Becsülj mindenkit tiszte szerint és'senkit ne szégyeníti meg igazságtalanul. Senki ellen ne vétkezzél, hanem mindenkivel szembe* oly előzékeny légy, mintha a saját híveid lennének. Ne akarj mindenáron nagylelkű lenni, de minden körül­mények között légy igazságos. Miattad senki ne őszüljön meg, de ha igazad van, ne törődj túlsókat a hajuk színével. Ne sokat gesztikulálj, légy inkább szerény és egyszerű. Segíts másokon, adj szívesen, ha van miből, és máris feledd el. Ha pedig semmid sincs, ott a pohár, igyál egy ital hideg vizet és ne gondold, hogy kisebb ember lettél. Egy leánynak se okozz fájdalmat, hanem mindig arra gondolj, hogy anyád is leány volt. Ne mondj el mindent, amit tudsz, hanem tudd mindig, mit mondasz. Ne csüngj a nagyságokon. A csúfolódók székébe ne ülj, mert azok a világ legszerencsétlenebb teremtései. Ne a kegyeskedökre, hanem a kegyesekre figyelj: azokat kövesd! Akinek a szívében igaz istenfélelem lakik, olyan mint a nap, akkor is világít és melegít, ha egyetlen szót se szól. Ami megéri a fáradságot, tedd, és ne várj érte jutalmat. Ha bajod van, csak magadnak panaszkodjál, ne másnak. Mindig valami jót forgass eszedben! Ha meghalok, fogd le a szemem és ne sirass. Állj anyái mellé, tiszteld, amíg él, aztán temesd mellém. Gondolj naponként a halál és élet dolgaira, már ameny- nyit megérthetsz belőle, és légy jókedvű. És ne menj ki ez árnyékvilágból anélkül, hogy valamiben nyilvánosan meg ne bizonyítanád a keresztyénség alapítója iránt érzett sze­retedet és tiszteletedet. — Hű atyád. Közli: Bojtos Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents