Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1965-02-07 / 6. szám

Egy hosszú élet tiszta emlékei .Gömöry János: Emlékeim egy letűnt világról című könyvéről. Harc a Halálterv ellen OTT FENT, Nógrád hegyei­nek határontúli részén, Alsó- Sztregován hallottam egy szlo­vák író jellemzését Madáchról, így: — Szlovákok és magyarok közé századok során buzgón építgették a falat, amelyen a rések rendszerint lőrések vol­tak. Am Madách mindig a fal fölött tündökölt. Ez a kép jutott eszembe, amikor elolvastam Gömöry Já­nos megírt emlékeit egy le­tűnt világról. Leírta ezért: „megmenteni, ami megment­hető érték a jövő számára.” A könyvhöz Szalatnai Rezső írt szép előszót. Kevés ez a szó: elolvastam. Megtörtént velem is az iroda­lom folyamatos, boldog csodá­ja: eltűnt a könyv, el a szo­bám, az íróasztal, és az olvasó­lámpa fénykúpja egy letűnt, de megelevenedő világot zárt körül, amelyben éltek az ala­kok, zúgtak az események, éledt a kor, és főképpen ele­venen szólt a 95 éves, fehér szakállú tiszta mester, akinek érlelődő élete úgy öntötte elém a tanulságokat, küzdelmeket és lem. Fény és árnyoldalaival együtt. S a fények' és árnyak ennek a tisztaszavú öreg pe­dagógusnak a szájából rendkí­vül hitelesek. Az ősi eperjesi kollégiumot jellemző nemes, haladó szellem és törekvések hol a századforduló tiszai egy­házkerületének reakciós veze­tőivel, hol a magyar nyelvi igényeket elnyomó, későbbi cseh politikával szemben len­dítik szolgálatba. A Caraffa- vértanúk hamvainak megtalá­lása és ünnepélyes nagy teme­tése, a becsülő megemlékezés a szlovák püspökökről, s a többi bő evangélikus vonatko­zású megannyi gyöngyszem egyházunk történelmének adattárában. SZAVAIT NEM AZ INDU­LATOK FÜTIK. Sokkal mé­lyebbről fakadnak azok: a sze­retet és igazság mélységeiből. Csodáljuk annak a különös fénnyel izzó hazaszeretetnek a tüzét, amely szemben áll az ir­redentizmus által fűtött sovi­nizmussal s amely megbecsülő tud lenni a népek, nyelvek, eszmék és vallások között anélkül, hogy ez a maga faj­volt. S akkor — Istenem! Az ember torkát szorongatja vala­mi, — ez a magános szikár szálfa a maga 80 esztendejével, a kőművessel együtt javítja a házat, hogy beleköltözhessék, gyümölcsfát nevel és díjnyer- tes gyümölcsöt érlel, izzó elő­adást tart a falu népének 1848-ról és autóbuszjáratot harcol ki. „Ám az események lelket megpróbáló hatása ellenére sem lettem pesszimistává. Igen! Habár a múlt egy letűnt világ, amely többé vissza nem tér, az emberek előtt egy új világ kapui nyíltak meg. így slőttem is ... Legyünk tehát bizakodók.” Koren Emil Emlékezetes Martin Nie- möllernek, a volt hesse-nas- saui egyházelnöknek az a drámai hangú cikke, amelyet a Stimme der Gemeinde c. nyugatnémet teológiai folyó­iratba írt „1964 politikai fel­adatai” címmel. A hozzászó­lásokra válaszként közli a Stimme dér Gemeinde Mo- chalski darmstadti lelkész cikkét, amelyből néhány je­lentős mondatot az alábbiak­ban közlünk. „A nyugatnémet népnek végre meg kellene értenie és föl kellene ismernie: „keresz­tyén" politikusok és katonai vezetők milliók életével és halálával játszanak, mint a gyerekek az ólomkatonákkal, Nyugatnémetország földrajzi­lag keskeny sávjában. Az : atomzár-tervnek ez az igazi : értelme, annak a tervnek ti., amelyet Hassel hadügymi­niszter, továbbá Hitler volt tapasztalt tábornoka, Trett- ner, ma a szövetségi haderő főfelügyelője, múlt év no- I vemberében az USA-ban, de­cemberben pedig Párizsban terjesztettek elő. Ilyen tervnek és struccpo­litikának az alávalósága nyil­vánvalóvá lesz, ha a Frank­furter Allgemeine Zeitung 1964 december 18-án ezt ír­ta: „Amennyire a véderőmi­nisztérium fejétől megtudha­tó volt, a német nyilvánossá­got biztosították arról, hogy Hasselnek egyetlen olyan ter­■ ve sincsen, amely ne az egyes I állampolgárok kizárólagos vé- i delmét biztosítaná, beleszá- ; mítva a keleti határokon élő- j két is ... Minden felelős kato- i nai vezetőségnek készenlétben ■ kell állania szélsőséges esetek- I re. Ha ilyen meggondolások- : ban az atomaknazár is szere- I pet játszik, az csak természe- ; tes, hogy a szövetségi kor- I mányt a -lakosság védelmének i a gondolata vezérli.” A normális ember azonban i a fejéhez kap: tehát a lakos- ; ság védelme ugyanannak a \ népnek 10 millió halottjával I kezdődik, akiket meg kell vé­delmezni a haláltól — nem is \ szólva a közvetett egyéb halot- \ tokról! A nyilvánosság reagálása ; miatt nem maradhattak el a cáfolatok. Hassel úr kijelentet­te, hogy semmiféle atomakna- zárról nincs szó, azt nem ké­szítik elő és nem is tervezik. Barzel úr megnyugtatta a ke­leti határon élő lakosságot, hogy nem kell nyugtalankod­nia. Tagadnak, nem mondanak igazat. Ez már a „keresztyén” politikusok bevált módszere. Ugyan ki nem emlékszik azok- ! ra a cáfolatokra és hazugsá­gokra, amelyeket Dr. Adenau- ertől és pártbarátaitól hallot­tunk, amikor elkezdték a Szö­vetségi Köztársaság felfegy- i vérzését? Erre vonatkozik Kurt Schuhmacher mondása: „A kancellár hazudott és a német népet hónapokig félre­vezette”. Hogyan is lehetne I ezt másképpen értelmezni, ha : Hassel — cáfolatai után — mé- i gis az atomaknazárt követeli! Ezekről a tervekről jelentette i Süddeutsche Zeitung 1964 iecember 30-án: „Eszerint Hassel az amerikai „Foreign Affaires” c. folyóiratban atom- •ombolóaknákat, nukleáris .égvédelmi fegyvereket és izükség esetén nukleáris gya- ogsági fegyvereket követelt, rogy azokat bevethessék tá­madás esetén már az első fá­zisban”. Hassel és Trettner tervei lem a legdöntőbbek. Azok egy légen létező tervnek változatai :supán. Viszont felismerhető­ié tettek egy másik tervet, »melyet Martin Niemöller így iogalmazott meg: „A német lép arra szolgál, hogy a jö­vendő háborúban az első ál- iozat legyen.” A nagyhatalmak politikusai i feszültség enyhítésén fára- loznak, hogy a leszerelés lé- Désenként valósuljon meg. Mi >edig ugyanilyen mértékben égyverkezünk, követeljük az (tomfegyvéreket és a beveté- iükhöz szükséges hatalmat. A ni minisztereink nem békéről »eszélnek, hanem „előzetes vé­tkezésről”, mintha a háború nár az ajtó előtt állana. Az igazi miniszterek, azaz a lémet nép javának szolgái íem Hassel és Krone és nem -litler tábornokai, akik min­ién enyhülés ellen és minden lat.onai engedmény ellen, Né- netország és Közép-Európa itommentesítése ellen véde­keznek. A német nép javának gazi szolgái és barátai ma Londonban és Varsóban, Vashingtonban és Moszkvá­ban ülnek, természetesen saját épük jól felfogott érdeke ■rtelmében, s mind azon fára- loznak, hogy távoltartsanak lennünket az atomháború 'ombjától és hogy Európában, innak közepén Németország- jal, az enyhülés katonai zóná- át, de legalábbis az atomfegy- 'erek befagyasztását valósít­ok meg. Hol vannak Nyugat­németet szagban azok a politi- tusok, miniszterelnökök, püs- lökök és az evangéliumi egy- lázak elnökei, a szakszerveze- i- és párt-elnökök, akik nekik ■egítenek a német nép védel- nében? Ügy látszik, a nyugat­lémet népnek önmagának :e!l önmagán segítenie, ha iletben akar maradni” — írta áochalski darmstadti lelkész dézett cikkében. á küzdelmek szépségeit, a szel­lem szolgálatának szent nyug­talanságát, mint a hegyi pata­kok ott fent Sárosban a köve­ken bukdácsoló tiszta fodro­kat. HADD SZŐLŐK RÓLA az élső benyomás rapszodikussá­gával. Igen, a fal fölött tündököl ő is. Biztos fény, akinek jellem­ereje ott formálódott azon a tiszántúli tájon, ahol „a sza­badságot szerető, kemény nya­kas nyírségi magyar nép nem ismerte soha, mi a szolgaság”, s ahol a fiatalon özvegységre jutott édesanya hallatlan szí­vós szeretettel állította talpra gyermekeit.' Ez a jellemerő Schneller István keze alatt formálódott Kolozsvárt, és Csengey Gusztáv s mások ta­nártársi közösségében teljese­dett Eperjesen, — hogy csak az országosan legismertebb ne­veket említsem. Mi tündöklőnek látjuk őt, akinek tisztasága, lelki nemes­sége, becsülete és szívós szere- tete messze világol. De neki ez harcot jelentett s ezeknek a harcoknak higgadt, valami különös bölcs derűvel és egy­szerűséggel elmondott esemé­nyei történelmet bontakoztat­nak ki. Ez a történelem legnagyobb részében evangélikus történe­KATOLIKTJSOK A SVÁJCI BIBLIÁT FOGJAK OLVASNI A Biblia Svájcban készült fordítását, az ún. „Zürcher Bibliát” akarják terjeszteni a Stuttgarti Bibliatársulat katoli­kusai. Csak a fyibliai könyveli sorrendjét változtatják meg a katolikus egyházban használa­tos latin Vulgata fordítás sor­rendjének megfelelően és a bibliai neveket változtatják meg a katolikus szóhasználat­nak megfelelően. tája, kultúrája, hite és öntu­data színíelenségét jelentené. Sőt éppen mert drága, ami az övé, becsüli a másikét. Valami titok rejlik ebben a mélyben, s amikor nyitogatja, kibugy- gyan a szó: sárosi... Letűnt világ, amelyet fény­nyel hullat tele. Pedig kudar­cok és csalódások sorozata az, amit leír. „Változatokban gaz­dag életem tükörkép, amely­ben meglátjuk, amelyben visz- szatükröződik egy letűnt világ­nak minden vergődése, min­den törekvése; megmenteni, ami megmenthető érték a jö­vő számára. De hát minden ön­zetlen, a szlovákiai magyar kultúrát szolgáló tevékenysé­gem kudarccal végződött.” Szemben áll magyar és cseh sovinizmussal, irredentizmus­sal, szemben a rendjel-esőt hullató, de lényegében gyar­matpolitikát folytató „anya­országiakkal” a visszacsatolás éveiben. A szlovákiai magyar írókkal vállvetve harcol a Pil­vaxban szellemi függetlensé­gükért. Csoda-e, hogy csak a Népszava figyelt fel rá! — Kockáztat a nyilasok kultur- barbarizmusával szemben s közben visszaszorítják egyre hátrább és ami megmarad, egyre kevesebb. Három szilárd ponton állott az élete: Nyíregyháza, Eper­jes, Kassa. Hozzá mint epizód Kecskemét és Kolozsvár. Sehol pihenés. A lelki függetlenség hallatlan erejével minde­nütt elől. Ott, ahol másokért, a nemesért, az igazért, a hala­dásért kell harcolni. AMIKOR PEDIG egy hosz- szú és munkás élet után pi­hennie kellene, ő a kivétel a kivételezettek között. A szlo­vák—magyar lakosságcsere so­rán a 70 éven felüliekkel kivé­teleztek. Övele nem. A Buda­pest alatti Sóskúton találta magát egy beázó, rozoga falusi házban. Ott, ahol se vasút, se villany, de még autóbusz se BIZALOM 1. Péter 5, 7. Sok emberből, amikor életükről és sorsukról érdek­lődünk — azonnal kibuggyan g gond és aggodalmas­kodás patakja. Érdeklődésünkre ilyen választ adnak: „Nyakig vagyok a gondban”, „Tele vagyok aggodalom­mal ...” és azután életük szomorú és szánalmas rész­letezése következik. Egy modern pszichológus találó meghatározása szerint az aggodalmaskodás olyan os­tor, mellyel az ember minden nap önmagát veri meg. Valóban az aggodalmaskodás hiábavaló önkínzás. Nem javít semmit a helyzetünkön. A bajok ettől nem szűn­nek meg, a szükség nem kisebbedik, a problémák még megoldatlanok maradnak. Bizony nagy csapás életünkben az aggodalmaskodás: boldogságunk és örö­münk gyilkosa és hóhéra. Nézzünk hát szembe ezzel a gyötrő-kísértő kérdés­sel és először kutassuk az aggodalmaskodás forrását és eredetét, hogy azután megtaláljuk a szabadulás út­ját. Az aggodalmaskodás az önzésből ered. Az önző ember ezt mondja: „Egyedül vagyok. Nincs senki, aki­nek fontos lenne az életem. Hiszen minden ember magával törődik, mindenkinek a maga élete a legfon­tosabb és legértékesebb. Ki törődik az enyémmel?” Ha pedig egyedül vagyok — okoskodik az ilyen em­ber —, akkor nekem kell harcok árán mindent kiküz- denem, tíz körmömmel kikaparnom és az élettől el­hódítanom. Az így okoskodó ember a másikban azután nem a segítőtársat, hanem az ellenfelet vagy az ellen­séget látja, Így lesz az ember embertársának a farka­sává. S ebben az egzisztenciális harcban azután nincs irgalom és könyörület. Senki és semmi nem számít. Az önző ember hamis hitvallása ez: „En mindent aka­rok, amit az élet adhat, mert jogom van boldognak lenni, s ha kell, mások boldogsága árán is”. Az aggodalmaskodó élet kísérője a félelem. Neural­gikus félelmek rémítik az ilyen embert. Ilyen kérdé­sek és kérdőjelek merednek eléje: Mi történik, ha az életharcban mégsem sikerül biztosítani magam? Ha nem tudom megszerezni azt, ami a boldogsághoz szükséges, ha a harcban mások erősebbnek bizonyul­nak? S a puszta gondolatra is a félelem verítéke lepi el homlokát. Az aggodalmaskodás másik kísérője az örömtelenség. Hiába rendelkezik mindennel az aggo­dalmaskodó, nem tud örülni neki, vagy hálát adni érte, mert azonnal ott forr benne a gyötrő gond: mi lesz holnap? Igen, ma van kenyerem, egészségem, békességem, örömöm, mindenem. De holnap lesz-e? Nem tud örülni a meglevőnek, mert a ma örömét le­rontja a holnap felől való aggodalmaskodás. Van ebből a gyötrő állapotból kiút, szabadulás, vagy az aggodalmaskodónak egy életen át kell főnie, forrnia keserű levében? Nem megváltozhatatlan tör­vény az, hogy az aggodalmaskodó egy életen át aggo­dalmas életet éljen. A vércsoportunkon nem tudunk változtatni, a temperamentumunkon sem. De az ag­godalmaskodásból vezet kiút, van megoldás. A meg­oldás: elfogadni Istennek Jézus Krisztusban kijelen­tett szeretetét. Hinni abban, hogy Istennek fontos az életünk, drága a sorsunk. Hiszen Jézus Krisztust éret­tünk adta, hogy életünk legyen és bővölködjünk. S ha a legdrágábbat, egyszülött fiát odaadta mindnyájun­kért, „mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minekünk”? Igen! Isten szeret. És Jézus nem azért jött, hogy ítéletet mondjon a bűnös felett, hanem hogy mint áldott orvos meggyógyítson. Ha Krisztust megtaláltuk, helyreáll az Istennel való viszonyunk. Életünk bekapcsolódik az isteni áramkörbe és akkor gond és aggodalmaskodás helyett bizalom támad a szívünkben. Milyen nyugodt és üde lenne az életünk, ha a mindenható Istenre bíznánk magunkat teljesen! Az aggodalmaskodás bizalmatlanságból születik, s az aggodalmaskodásból való gyógyulás bizalomból támad, mert az Istenbe vetett bizodalom képessé tesz ben­nünket arra, hogy minden gondunkat reá vessük, hi­szen neki gondja van ránk. A bizalomból öröm születik. Legnagyobb öröm szá­munkra, hogy valaki szeret, valakinek fontos az éle­tünk. Olyan valakinek, akinek hatalma is van, aki nemcsak jóakaratú ember, hanem valóságos Isten is, aki nemcsak akar, hanem tud is rajtunk segíteni. Mi olyan élő, ható és hatalmas erejű Urban hiszünk, aki­nek módjában áll a némát szólóvá, a vakot látóvá, s halottat élővé, a gonoszt jóvá, a Krisztus-üldözőt apos­tollá tenni. S ez a hatalmas Úr hűséggel gondoskodik rólunk. Ha hiszünk benne, elértük azt, amire vágy­tunk. Az örömből szolgálat lesz. Ha Isten gondot visel ró­lunk, nem kell többé magunkkal bíbelődnünk, törőd­hetünk a másik emberrel. Akkor a másik emberben nem az ellenfelet vagy az ellenséget látjuk, hanem a testvért, hiszen az embertársam is a gondoskodó Atya gyermeke. Egy Atyának a gyermekei vagyunk És ha Istennek gondja van ránk, lehetetlen, hogy nekünk ne legyen gondunk a másik emberre. Ha egyedül vagyok, akkor keresek olyant, aki jobban egyedül van, mint én, hogy társa lehessek. Ha terhet hordozok, beteg vagyok, szolgálok annak, aki jobban szenved, hpgy vigasztalhassam. Ha szegény vagyok, szolgálok annak, aki nálamnál is szegényebb. Ha azt szeretnénk, hogy életünk ilyen legyen, ves­sük Rá minden gondunkat és higgyük, hogy Ö szerei bennünket és gondja van ránk. IIromádba professzort fogadta A. Mikoján i A Szovjetunió Legfelső Ta- döttség tagjai a Második Ké­ig nácsának az elnöke, Anasztáz resztyén Békevilággyűlésnek = 'Mikoján fogadta a Kremlben az egyes országok kormányai­ig a Keresztyén Békekonferenciá- hoz és parlamentjeihez intézett = nak egy küldöttségét, élén dr. üzenetét nyújtották át Miko- = J. Hromádka elnökkel. A kül- jánnak. Wyszynszki bíboros a háborús bűnösökről = Varsó érseke, Stefan Wy- kereiben kell megsemmisíteni; I szynszíki bíboros egyik prédiká- Ez egyben a lengyel római ka- = dójában követelte, hogy foly- tolikus püspökök véleménye is = tassák a náci háborús bűnösök a Német Szövetségi Koztársa- ! üldözését. Azt mondotta, hogy ság kormányának azon nyilat- I az idő még nem érett meg ar- kozatához, amely szerint a I ra, hogy megbocsássunk és el- náci-bűnösök üldözését ebben I felejtsünk mindent. Azt a go- az esztendőben be akarják fe- ! noszt, amely elterjedt, a gyö- jezni. Testvérkém halálára: Lelked hófehér volh.. Lelked hófehér volt Lelked fehér maradt és tiszta, és tiszta, kis szívedet bűn még kicsi szívedet bűn nem nyomta. nem nyomja, Nagyon kicsi voltál. drága kicsi voltál — ártatlan, ártatlan, nyíltál, mint kis bimbó de soká nem nyíltál tavasszal, tavasszal. édesen kacagtál Nem kacagsz már soha kis virág, kis virág, mézes csókot adott örökre halovány piros szád; piros szád, lágyan simogatott többé nem simogat csöpp kezed. csöpp kezed, tündöklő kék fény volt lezárult örökre szép szemed: szép szemed. Örök nyugalmat mélybe lent csöpp voltál, ártatlan fehér kis koporsód szeretet. rejteget. Pihenésed legyen szép csendes, szívünk hűn megőrzi emlékedet. Sovány Mária II, gimn, tanuló

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents