Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1965-12-26 / 52. szám

V

I

A Jeruzsálemtől Betlehembe vezető út az utazót a Szentföld szétdaraboltságára figyelmezteti. Csak nyolc kilométerre vagyunk a tőlünk délre fekvő kis hegyi várostól Betlehemtől; de a régi út el van zárva, mert az úton keresztül húzódik az Izrael és Jordánia közötti határ. Amikor 1948- ban megkötötték a fegyver- szünetet, a frontok akkori pillanatnyi helyzete lett a két állam közötti határ vonalává. Ennek az útnak északi része zsidó, déli része pedig arab kézben volt és így is maradt ez a mai napig. így a jordá- niaiak kénytelenek voltak kanyarodókkal túlterhelt hegyi utat építeni, mely azonban kétszer olyan hosszú, mint a közvetlen összeköttetés. Az útépítésnél bibliai idők emlékei kerültek elő, — két helyen át kellett vágni azt a vízvezetéket, melyet Pilátus építtetett több mint 1900 évvel ezelőtt, elrabolt templomi pénzből. A vízvezetékkel Jeruzsálem vízellátását kívánta javítani. Szögesdrótok szövevénye, lövészárkok és őnhelyek emlékeztetnek arra, hogy a határ közvetlen közelében vagyunk.

A kerülő út és a régi út találkozásától néhány száz méterrel odébb, jobbkézre kicsiny, egyszerű épület fekszik, — Palesztina számtalan szent sírjának egyike: Ráhel sírja. Már az újtestamentumi időkben mutogatták ezt a sírt és tiszteletben részesítették. Közvetlenül Ráhel sírja mögött elágazik az út. Jobbra Hebron felé vezet tovább, balra pedig a hegylánc, melynek tetején fekszik Betlehem. Ez a bal oldali elágazás a betlehemi nagy vásártéren ér véget. Az út keleti oldalát magas fal zárja el, s rajta csak egy ala-, csony kiskapu vezet át, annyira alacsony, hogy csak meghajolva lehet áthaladni rajta. A kiskapu nem árulja el, hogy a fal mögött hatalmas bazilika emelkedik. A középkorban a mohamedán országnagyok, hogy kigúnyolják a keresztyéneket be-belovagoltak a temp- • lomba, ezért a keresztyének kénytelenek voltak a templom portáléj át a kiskapu kivételé- ' vei befalazni.

Ez a templom, melybe most belépünk, egyike a világ legrégibb templomainak. A templom alapja Konstantinusz császár idejéből származik (Kr. u. 326.) öt hajója negyvennégy monolithon nyugszik és egyszerűségében is lenyűgözően mély benyomást kelt. Áthaladunk a főhajón, majd egy sötét lépcsőhöz jutunk, mely a főoltár mellett a kriptába vezet. Mély csend honol a gyéren világított földalatti teremÄ mai és az örök Betlehem

ben. Halkan lépve haladunk, hogy meg ne zavarjuk a térdelve imádkozó zarándokokat. A zarándokok a kripta keleti oldala felé fordulva imádkoznak, ahol egy fülkécske van a falba és a padlóba vájva, egyik kövén a következő felirat áll: Hic de virgine Maria Jesus Christus natus est — itt született meg Szűz Máriától Jézus Krisztus. Az őseavház

lenítésről való híradás azért oly nagy jelentőségű, mert megmutatja, hogy tulajdonképpen milyen nagyon régi ez a hagyomány.

Amint ez a Palesztinái szent helyek kutatásánál gyakran meg szokott történni, egy látszólag mellékes kicsiség — mely a látogatók tömegének figyelmét elkerüli — nagyon

rtpcrv cnH-trol pciV q lafítn TTV>arab lutheránus egyházközség

lelkésze, aki kísért bennünket, biztosított arról, hogy Bethlehem keleti részén és a legelőn sok száz barlangot találhatunk. Ha ilyen barlangot istállónak használnak, akkor rendszerint kőbe vájt vályú, vagy sziklamélyedés a jászol. Ilyen barlangistállóra gondol a karácsonyi történet, amikor- í: - „v,.

■

* * * -» wfes i ;

a közelben levő barlangistállót választani menedékül, így történt, hogy a kisded Krisztus istállóban született.

Nagyon régi az a hagyomány, mely Jézus születési helyét a templom alatti barlangban Jelölte meg, mivel azonban Bethlehem vidékén nagyon sok a barlang, ma már senki sem állíthatja teljes bizonyossággal, hogy éppen ez a templom alatti barlang Jézus születésének biztos helye. Ám fontos az, hogy a barlang, melyben Jézus született, jól szemlélteti azt a karácsonyi történetet, melyet Lukács evangéliuma második fejezetében leír. Meg kell változtatni karácsonyi elképzeléseinket es ki kell igazítanunk azt a bájos képet, amely a karácsonyi Jászolbölcső körül alakult ki.- ,:

Hideg sziklabaríang rótt

Jézus születési helye, bölcsője, első fekhelye rideg, sziklába vájt állatetető jászol.

A születési barlang szegénységének mély értelme és nagy jelentősége van. Isten felséges mivolta a nyomor ruháját ölti magára. Odaszegődik a szegények seregéhez és a keresztig szegény marad, akinek nincs fejét hová lehajtani. Testvére a kitaszítottaknak.

Karácsony titka csak azok előtt nyilatkozik meg, akik el tudnak fordulni önhittségüktől, elbizakodottságuktól és felismerik szegénységüket Csak ilyen szegényekhez jön a szegény Krisztus, hogy megtöltse az üres kezeket és a koldusokat Isten gyermekeivé tegye. „Ö szegénnyé lett értünk, hogy az ő szegénysége által meggazdagodjunk.” (—)

Betlehem, ahol Jézus született

már jóval 326 előtt ezen a helyen tisztelte a Megváltó születési helyét. Hieronymus ugyanis, aki maga is negyven- három évet élt Bethlehemben, megírta, hogy a rómaiak Jeruzsálem újbóli meghódítása alkalmából Kr. u. 135-ben Krisztus születési helyét, a barlangot és a zsidók, sama- ritánusok és keresztyének sok más szent helyét megszent- ségtelenítettók azáltal, hogy ott szentélyt emeltek Tamuz- nak. „Ott, ahol egykor a kisded Jézus első gügyögését hallhatták, ott most üvöltözve gyászolták Vénus szeretőjét” Az őskeresztyéneket szívük mélyéig sértő megszentségteben az esetben ez a csekélység az a megfigyelés, hogy a kripta mennyezete természetes szikla. Ez archeológiái szempontból azért olyan fontos, mert ebből egészen bizonyosan kitűnik, hogy természetes barlanggal van dolgunk. Milyen különös, hogy az őskeresztyének Krisztus születési helyeként egy barlangot jelöltek meg. Hogyan jutottak erre a gondolatra? Csak aki ismeri Palesztinát, tudja, hogy ott egészen megszokott dolog volt sziklabarlangokat istállónak használni. Különösen Bethlehemben és környékén az istállók ma is csak barlangokban vannak. A bethlehemi

szavakat: „És Mária szülé, az ő elsőszülött fiát; és bepólyálá őt és helyhezteté őt a jászolba, mivelhogy nem volt helyük a vendégfogadó háznál.” „Nem volt helyük a vendég- fogadó háznál.” Nem Mária és József volt az egyedüli, akiket a római parancs arra kény- szerített, hogy szülővárosukat felkeressék. A Bethlehemből elszármazott dávidi utódok száma magában is nagy volt, ezekhez a királyi leszármazottakhoz tartozott József is. A kisvároska karavánszerája túlzsúfolt volt, nem volt ott hely a szülőasszony számára, így Mária, amikor közeledett a szülés órája, kénytelen volt

(Laid

Betlehem, karácsony, jászol, angyalok, glóriás kis Jézus, de magam vagyok.

Botom már összetört, a nyájam százfele, ml éltethetne még, karácsony éjjele.

Ülök künn a pusztán, a tűz hamvába hullt, ha most sem jő csillag, . minden remény kihunyt.

Feltetszett már egyszer s nem mentem utána, nem voltam kiváncsi Dávid városára.

Hetyke voltam akkor, kelyhem volt az élet s kiittam fenékig s mérget ittam, mérget.

Azóta összetört a kelyhem, a szívem, ülök, mint a koldus puszta közepiben.

Megüresítetten új jelekre várok, újra végigélnem a régi csodákat.

Csillagodra várok, ami Hozzád vezet; megpihenve útján jászolbölcsőd felett.

Ú, ha ma feltetszik, megyek Betlehembe, kihamvadt tüzeim s pusztám is feledve.

Bamba barmok fészkén megkereslek máma s odatérdepelnék hűen, a szalmára,

kicsiny jászlad elé Mária szülötte,

... karácsony este van — csak csillagod jönne.

Betlehem, karácsony, jászol, angyalok, glóriás kis Jézus küldd a csillagod.

Jakus Imre

Menekülés

Megy József és a jámbor kis szamár. A kis szamáron reszket Mária. Meg-megriadva hátra-hátra néz. ölében alszik féltett kis fia.

József kezében jó nagy, durva bot: Ha kis fiát gonosz kéz bántaná... De mennyit érne ennyi védelem,

Ha égi Atyja nem vigyázna rá?

Szalay Mihály

Az öreg Goldberg Mendelnek kicsi boltja volt Koppenhágának egyik legpiszkosabb sikátorában a királyi parktól nem messze. Ez a koszos kis bolt a város perifériáján volt nagyjából minden, amit Dániából ismert. Lembergből került ide az 1918-as nagy zsidóüldözés után, amikor feleségét és gyermekeit megölték.

Csupasz önmagában, rongyos ruhában indult el Lembergből, hogy magának új hazát keressen. Amint egyre csak tovább vándorolt, valóban ő volt a „bolygó zsidó”. Útjában, ha német vándorló kisiparosokkal találkozott, bizalmatlanul és ellenszenvvel kerülte őket. De ha zsidókkal találkozott, jajgatni s átkozódni kezdett:

— Keresztény pogány kutyák! Megölték szeretteimet — áldott legyen az emlékük —, de az Ür megbosszulja! Boruch Dajon emes! fÁldott legyen a kegyes bíró!)

Ha gazdag zsidókkal sodorta össze útja, akik autókban jártak, utánuk kiáltott, koldult és panaszkodott. A lembergi borzalmakról beszélt, feleségéről és gyermekeiről, akiket megöltek. Legjobban a kicsi Mirjamot siratta, kicsi vak leánykáját, aki különösen is kedves volt szívének.

— Azok a hóhérok megölték a gyermekeimet! — kiabálta. Azok a kutyák, a pogány ok, az a vad keresztény csűrhet Istenük képmását póznán hordozva járkálnak. Tudjátok, azt, aki kereszten függött. Ha-ha-ha! Mintha bizony, Istent láthatóvá lehetne tenni!

A gazdag német zsidók pénzt vetettek az öregnek s maguk között így beszéltek:

— Ebben az öreg lengyel zsidóban van valami megindító. A vallása mindenesetre igen sokat jelent neki.

S aztán ismét üzleteikről s a politikáról beszélgettek.

Az öreg Mendel végül is Dániában kötött ki, ahol hittestvérei pártfogásukba vették. A gazdag dániai zsidók összegyűjtöttek részére egy pénzösszeget, amellyel megnyithatta kicsiny boltját.

Ha valamely jól öltözött, művelt dániai zsidó került boltja közelébe, Mendel rákezdett a történetére, ami mindig így végződött:

— Azok a hóhérok, azok a keresztény kutyák, pogány kutyák, akik istenük képével járkáltak, amikor a lembergi gettó ellen indultak! Mintha bizony Istent láthatóvá lehetne tenni! Ha-ha-ha!

A finom dániai zsidók barátságosan vállon veregették és segítették pénzadományaikkal.

Ebba Tramp:

ISTEN KÉPE

De a letűnt idők egy darabjának tartották. Amikor elfordultak tőle, az ebédről beszélgettek Falkenkrona grófnőnél, a királyi színház legutóbbi előadásáról, vagy a Goldstein bankárnál tartott esküvőről, amikor a leányát férjhez adta Ehrensvärd báróhoz. Mert épp úgy tudták élvezni az ételeket 's az ünnepélyes alkalmakat, mint bárki más Dániában.

Az öreg Mendel tovább fújta siralmas énekét. Egyszer hallott valamit a zsinagógában, amit igen nagyra tartott. Az istentiszteleten egy éneket énekeltek, ami egyenesen megviselt szívébe szállt:

Ki Istenről látott képet, az akkora fénybe lépett, mely a napot is legyőzné.

Az megég örökkön-örökké.

Az öreg bólogatott és így motyogott:

— Bár a dániai zsidók igen finom urak, túl finom urak, de meg kellene érteniök, hogy Isten képe nem lehet póznára tűzött kereszten, amit azok a gonosz katolikus papok vittek, amikor Isten választott népére törtek.

Egyszer azonban az öreg Mendellel valami igen különös dolog történt.

Egy napon csinos fiatal leány állott meg boltocskája kirakatánál. Igen jól öltözött, ragyogó fekete szemű és szénfekete hajú leány volt. Lerítt róla, hogy kétségtelenül Izrael leányai közül való.

Vizsgálgatta Goldberg Mendel nevét a cégtáblán, majd szaporán belépett a boltba. Egy kulcstartó ára iránt érdeklődött s közben élesen figyelte az öreget.

Hirtelen felszakadt benne a szó:

— Apám, hát meg sem ismersz? Mirjam vagyok!

Az öreg ráemelte tekintetét, szeme behúzódott gödrébe, úgy nézte merően a leányt. Hogyan volna lehetséges, hogy az ő kicsi, vak leányából, Mirjamból, akit halottnak tudott ez a szép. tiszta tekintetű leány legyen? És a leány lát! Hogyan volna lehetséges, hogy itt álljon előtte?

Akkor beszélni kezdett a lány:

—> Emlékszel, apám, hogyan rohantak reánk a hóhérok, hogyan gyilkoltak és raboltak? Hallottam a sikoltásokat és segélykiáltásokat, amikor anyát és a kicsiket legyilkolták. Kifutottam s csak rohantam és rohantam, nem tudtam merre és hová, hiszen nem láttam.

Meggyötörtén és véresen estem össze, amikor egy falnak rohantam. Azt hittem, itt az utolsó pillanat. Agyamba villant akkor Kompért szép elbeszélése — emlékszel, amit anya olvasott nekünk arról a zsidó gyermekről, aki halála pillanatában meglátta a Messiást. S akkor felkiáltottam:

— Messiás, jöjj és vigy engem haza!

Azt éreztem csak, hogy két erős kar felemel s idegen kiejtéssel ezt a hangot hallottam:

— Szegény gyermekem, milyen rosszak

voltak itt hozzád.

— Te vagy a Messiás? — kérdeztem.

— Nem. De ismerem öt. Ö küldött hozzád — felelt az idegen hang.

Az idegen dán volt, aki feleségével Lem- bergben járt akkor. Magukhoz vettek s így kerültem Dániába.

Sokáig feküdtem betegen. Senki sem tudta, ki vagyok s kik a szüleim. Aztán megpróbáltam beszélni. Akkor mondták el, hogy minden hozzátartozóm elpusztult. Ennyit közöltek velem.

Ezek az új gondviselőim egy kiváló orvoshoz vittek, aki megoperált. És minden más módon is segítettek. Olyanok voltak, mintha apám és anyám lettek volna. És íme, azóta látok!

— Az Ür fizessen meg nekik!

— Később elmentem L embergbe s ott megtudtam, hogy te nem haltál meg a szörnyű események között. Valaki úgy tudta, hogy Dániába kerültél. Itt kerestelek hát mindenfelé. Amikor ide jöttem, fülemben csengett még régi hangod, vonásaidat pedig egy képről ismertem meg, ami Lembergben került a birtokomba. S most megértem, hogy megtaláltalak, apám!

— Hát valóban az én édes Mir járnom vagy? Áldott legyen az Ür azokért az emberekért, akik megmentették az életedet! — kiáltott az öreg. De honnan vették szavaikat a Messiásról? Zsidók voltak?

— Nem, apám. Keresztyének. Tőlük tanultam, hogy a Messiás már eljött. Ö az Isten képe a világon.

Az öreg Mendel felnézett.

— Mit mondasz? Hogy valaki látta Isten képét?

„Ki Istenről látott képet, az akkora fénybe lépett, mely a napot is legyőzné.

Az megég örökkön-örökké.”

A leány megfogta az öreg reszkető kezét, könnyesen csókolgatta s így beszélt:

— Ha egy ember annyira tele van Isten szeretetével, hogy magához vesz egy remegő, vak, vérző\ zsidó leányt, megnyitja szemét testileg-lelkileg egyaránt, meg kell értenünk, hogy a Messiás él és megformálódik az ilyen emberekben. Az ilyen ember a szívében hordozza Isten képét. S az ilyen embereken keresztül tanulhatja meg egy zsidó, hogy Jézus — a Messiás. Őbenne megláthatja Isten fényességét.

Az öreg zsidó csak állt és messze nézett. Mintha a sötét boltocska falai leomlottak volna s az ígéret földjén állott volna, a Ge- nezáret partján. Es ő, akiről egyszer egy tiltott és gyűlölt könyvben olvasott, csodálatosan megelevenült előtte. Látta, hogyan lépett be a ladikba, amelyben zsidó halászok voltak. A tó hullámai magasra csaptak s a ladik orrában kimagasodott a fiatal zsidó férfi, aki csendet parancsolt a hullámoknak. Mintha zsinagógiai éneket hallott volna:

Ö a menny és föld ura Vihart csendesít szava.

Elült a vihar a GeneZúret fölött s a fiatal zsidó a ladikból Mendel felé nyújtotta a kezét s besegítette maga mellé.

Az öreg megtántorodott s a leány karjaiba dőlt.

Mendel, a vénség, megpihent.

Az örömtől halt meg, mert túl nagy volt az öröm, hogy egyszerre kapta vissza szeretett leányát s láthatta meg Isten képét. Hogyan is bírhatta volna el a szíve.

Fordította: Koren Emil

v