Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1965-12-19 / 51. szám
Isten teltei nyomában Másfél eszíewtdö Korínfhúsban Pál apostol missziói munkáját eddig Damaskusban, Tar- susban és Antiochiában kísértük nyomon. Most Korinthusra tekintünk, kelet és nyugat közti átjáró kikötővárosra. Az isth- mosi földszoroson épült ókori nagyvárosnak mintegy háromnegyed millió lakosa volt. Kiáltó ellentétek városa. Egyfelől az egész római birodalomban híres bölcseleti és művészeti iskolák, másfelől több- százezer írástudatlan rabszolgatömeg. Fantasztikus pénzforgalom tobzódó vagyoni elittel és az éhezők, kikötői alkalmi munkából élők szenvedő társadalma. Filozófusok és milliomosok, ugyanakkor matrózok és kéjnők városa. Magasrendű szellemi tudásszomj és páratlan sexuális aberráció centruma volt Korinthus. A feslett életnek közismert jelzése: „korin thusi módon él...!” Athénból érkezett Pál. Munkatársai Béreában maradtak. Senki sem várta, senki sem törődött vele. Alkalmi munkára szegődött el egy Rómából idemenekült zsidó házaspárhoz sátorponyvaszövőnek. (Csel. 18,1—18) Tulajdonképpeni munkáját ismét a zsinagógában kezdte. „Először zsidónak!” Csakhamar kiszorult közülük s bár nem maradt gyü- mölcstelen a sok szombati szolgálata, végül is a kiformálódó korinthusi gyülekezet elsősorban egy pogány-keresztyén gyülekezet képét állítja elénk. Rendkívül tanulságos a reánk maradt két levél olvasása. Csupa feszültség, kiáltó ellentétek, robbanásra kész indulatok csatáznak valóban „exisz- tenciális” ügyekről. S ezek a mi ügyeink is jelentős mértékben. A apostoli szolgálat problémája áll a két levél központjában. Személyi és tárgyi ve- tületben. A vitában úgy tűnik először, hogy Pál védekezésre kényszerül a fergeteges vádaskodások során. Valójában nem Pál apostoli tisztsége problematikus, hanem a korinthusi gyülekezet léte. A több rendbéli levélváltás, küldöttek tárgyalásai, s az apostol „személyes kiszállásai” ragyogó alkalmat nyújtanak a végső, tehát az elemi kérdések számbavételére. Mit is jelent az, hogy valaki keresztyén, hogy egy embercsoportot gyülekezetnek neveznek? Az apostol Isten két tettének csúcsáról szól és ír. S innen derül fény minden szövevényes ügyre. Itt van az a szál, amelyre ékesen és szép rendben felfűződik minden gyöngyszem, amelyek szétperegtek s külön-külön megoldhatatlan kérdésekként csak zsákutcába vezethetnek. Az első levél 15. fejezete az első csúcs, a második levél 12. fejezte a második csúcs. Jézus Krisztus feltámadása a világ- történelem forduló ténye kozmikus és ezért minden embert érintő jelentőségében. Az Ür feltámadt! A „végső” ellenség immár legyőzve. Feltörhet az ujjongó húsvéti himnusz. Az újjátett ember jövendője a „mindenek” újjáteremtése. Bűn, halál, pokol hatalma megtört. Isten lesz újra minden mindenben! A Krisztus feltámadása után az új világ teremtéséig mindenre elégséges a kegyelem. Erő az erőtlenségben. Megbékélés szolgálata mindenekfö- lött. Szenvedélyes szeretet a térítés mentő munkájában. Szenvedéssel nem törődő odaadás azokért való szolgálatban, akiket reánk bízott és ezért tőlünk is kér számon az Isten! Ha a feltámadás bizonyossága és a kegyelemből való szolgáló élet kikerül centrális helyéről, felbomlik minden kicsiben és nagyban. Talán rangELFÜJTA A SZÉL Egy régi-régi kínai népmese szerint egyszer tíz földmíves együtt ment a mezőre dolgozni. Meglepte őket a vihar, ezért egy romos épületbe menekültek. A villámlás azonban mindig közelebb csapkodott s a levegő is remegett a csapásai alatt. A parasztok megrémültek s bizonyosak voltak abban, hogy van közöttük egy bűnös, akit a villám keres. Ki akarták deríteni melyikük az s elhatározták: mindenki akassza ki szalmakalapját a bejárat elé s akiét elviszi a szél, az a bűnös és őt ki kell szolgáltatni az ítéletnek. Alig tették ki a szalmakalapokat, az egyiket máris elragadta a vihar. Szerencsétlen gazdáját kilökték a szabadba, hogy a többi megmenekülhessen. Amint az az egy a csattogó villámlás közepette megállt a zuhogó esőben, a villám belecsapott a romos épületbe és a bennmar adottak mind elpusztultak. Az az egy, aki így megmenekült, az egyetlen igaz volt kilenc bűnös mellett s amíg a többivel együtt volt, miatta kímélte az Eg a kilenc bűnöst is. A keménys^ívüek azonban életükkel fizettek. Mindnyájan úgy gondoljuk, hogy könnyű megtalálni a bűnösöket, de nehéz rátalálni az igazakra. Egy lelkész 25 éves jubileumi ünnepségén egyik köszöntője azt az igét idézte, hogy „sírjatok a sírókkal és örüljetek az örülőkkel”, de hozzátette: sokkal könnyebb sírni a sírókkal, mint örülni az örülőkkel. A sirás talán rövid ideig tart, de lehet az őszinte is, az együtt- örvendezés viszont semeddig se tart és nem is őszinte. Az örömöt mindig feketévé teszi az irigység. Ezt csak példának mondom arra nézve, milyen hallatlanul emberfeletti feladat felismerni a bűnösök között az igaz embert. Schweitzer Albertról mindenki azt mondja, hogy igaz ember volt és ez nyilván igaz is, mert beszélnek róla az eredményei és az írásai. De mondjátok csak igaz embert csak a messzeségben vagy a halálán túl lehet találni? Hát a közelünkben nincsenek igaz emberek egyáltalán? Lehetetlen, hogy ez lehetséges legyen, hiszen életünkben olyan sokszor találkozunk nagyszerű emberi cselekedetekkel is, lélekemelőkkel, felvidámítókkal. tisztákkal és önzetlenekkel s ezek igazán nem bűnösöktől valók. A bűnösök kétségtelenül hallgatnak az igazakról és ezzel a némasággal védelmezik a gyengeségüket. A bűnösök félnek az igazaktól s ha felismerik igazukat, kitaszítják őket a viharba, sokszor a halálba. A bűnös nem képes barátkozni az igazzal, mint ahogyan az ördög nem veszi feleségül az angyalt. Pedig az igaz embernek éppen abban van a nagyszerűsége, hogy szereti a bűnöst és védelmezni akarja őt, megmenteni és megtisztítani. Egy orosz közmondás azt tanítja, hogy „inkább egy barátod legyen, mint száz rubeled’’, de a bűnös egy rubelért is eladja a barátját, aki nélkül pedig aligha tudna élni, mert nem a bűnösök tartják fenn az életet, a mindennapot, nem ők ízesítik a kenyeret, nem tőlük van a rend, a munkafolyamat és sok-sok eredmény, hanem a kevés igaz miatt, akik — akár láthatóan, akár láthatatlanul — beleadják önmagukat az emberiség vérkeringésébe és lüktetővé, éltetővé teszik azt. A reformációt kipattantó rugó egy mondat volt az igéből, amely a szerzetes Luthert kilendítette a világtörténelembe: „Az igaz ember hitből él.” Ennek a hitnek kell győzedelmeskednie az élet mai rendjén is, a hitnek, amely cselekvő szeretet, amely egyensúlyt teremt a káosz helyett, csöndes békességet a békétlenség helyett, megértést és megbocsátást az ítélkezés és kitaszítás helyett. Vajon mi lenne a szalmakalapunkkal, ha nekünk is ki kellene tennünk azt a romos épület bejárata elé? Várady Lajos sorolással kezdődik, durva személyi megkülönböztetésben folytatódik, végül rágalomhadjáratban robban ki. Egyházi klikkek nemcsak az egyház félelmetesen szép titkát, a Krisztusban való egységet, hanem magát a gyülekezet létét veszélyezteti. A szeretet személyválogató lesz. Még együtt vannak a „szeretetvendégségek” alkalmával, de néhányan dőzsölnek, sokan éhesen kelnek fel az asztaltól. A váltság történetisége háttérbe szorul. A feltámadás értelme elmosódik. Csip- csup ügyekkel bajlakodnak: szabad-e vagy nem szabad? A megfeszített és feltámadt Jézus Krisztus evangéliumánál kelendőbbé válik a „szellemi csemege” kiváltképpen ha művészi előadásban hangzik. Mint amikor elszakad a fonál és szétperegnek a gyöngyszemek ... Ezért egyetlen mentség az Isten előtti megszomo- rodás valóságos új megtérésre! Tanulságos a levél írójára is figyelni. Személyes, de nem személyeskedő. Szenvedélyes, de nem indulatos. Megsebzett ember, de nem kétségbeesett. Le nem veszi tekintetét Isten tetteinek két ragyogó csúcsáról: a feltámadás és az új élet fényeiről. Ezért nem a korinthusi gyülekezet ellen, hanem a korinthusi gyülekezetért ír és beszél. Nem az igazát keresi, hanem az igazságot hirdeti. Rámutat a hamis tanítás és a hamis élet összefüggésére. S ezért újra oda von ja a gyülekezetét Isten tetteinek fénykörébe, hogy husvét bázisán a mindenre elégséges kegyelem erejében a békéltetés szolgálatának boldog birtokosa és hűséges eszközévé váljon újra az emberiség szolgálatában! Balikó Zoltán Haraigszentelés Benczúrfalván A NÖGRADI dombok között meghúzódó templomok tornyáról rövid időn belül, immár a második új harang szava csendült föl, hogy dicsérje az Ürat és hirdesse az emberek között a békességet. Október 24-én a szügyi gyülekezet nagy és szép temploma tornyába érkezett új harang, ád- vent második vasárnapján pedig, a szécsényl anyaegyházhoz tartozó benczúrfalvi leányegyházközség helyezhetett el egy 110 kg-os új harangot a község középpontjában levő harangtornyába. Az alig 150 lelket számláló gyülekezet a második világháború folyamán veszítette el a két kis harangját. A háború zajának elcsendesedésével néma maradt a harangtorony s ez nem kis szomorúságot jelentett a kis gyülekezet tagjai számára. A háború okozta sebek azóta jórészt begyógyultak. Maga a község szép fejlődésnek indult. Takaros, szép, új lakóházak, járda s nem utolsó sorban, magának a kis gyülekezetnek három évvel ezelőtt felszentelt új imaháza is, jelzi egy új, békés és virágzó élet kibontakozását. A szorgalmasan dolgozó s egyre gyarapodó benczúrfalvi evangélikusok számára, már csak a harang hiányzott ahhoz, hogy szívükben teljes legyen a megelégedettség. A benczúrfalvi híveket a harang utáni oltha- tatlan vágyódás, olyan áldozathozatalra indította, hogy az alig 80 családból álló kis gyülekezet — minden külső támogatás nélkül — rövid idő alatt adta össze a harang beszerzéséhez szükséges tizenötezer forintot. Advent második vasárnapjának délelőttjén boldog örömmel és hálás szívvel vette körül a gyülekezet, a harangtorony tövében elhelyeA vegyesházasságokról zett és virágkoszorúval fölékesített, új harangját. Gartai István nógrádi esperes Máté ev. 11,28—30 versek alapján hirdette az igét az örvendező gyülekezet számára s szólt a harang rendeltetéséről. „Valahányszor megszólal ennek a harangnak csengő-bongó hangja, juttassa eszetekbe az Űr Jézus hívását: jöjjetek énhoz- zám... Menjetek őhozzá örömmel és bizalommal ... vigyétek Hozzá örömeiteket, problémáitokat, bűnbánatotokat és gyászotokat... De, amikor Hozzá mentek, ne feledjétek, nem azért hív titeket .magához, hogy kihívjon titeket ebből a világból. Az Űr Jézust követni nem azt jelenti: hátat- fordítani a világnak, nem törődni az emberiség gondjaival és problémáival, hanem éppen ellenkezőleg ö azért hív magához, hogy megtanítson minket arra miképpen kell. szelíden és alázatosan szolgálni ebben a világban s hordozni a másokért való szolgálat gyönyörűséges igáját.” Az esperes ezután a karácsonyi angyalok örömüzenetével áldotta meg az új harangot: „Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat!” (Lk. 2,14) Ezután Kovács Gyula a gyülekezet lelkésze áldotta meg az új harangot. Amíg a harangot felhúzták és elhelyezték állandó helyére, a harangtoronyba, a gyülekezet Szvoboda Sándor kántor, egyházmegyei másodfelügyelő vezetésével Istent dicsőítő énekkel adott kifejezést örömének és hálájának. Az új harang megszólalásakor, annak hangjától kísérve, fehér hószőnyegen vonult a boldog gyülekezet, a harangtoronytól mintegy 200 méternyire levő imaházába, ahol Gartai István esperes Ezs. 40,3—7 versek alapján hirdette az igét. Az istentiszteletet ünnepi közgyűlés követte, melynek keretében Kovács Gyula lelkész „benczúrfalvi harangok” címmel tartott előadást. Az esperes az egyházmegye nevében köszöntötte a buzgó s most örvendező gyülekezetei. Gartai István A görög kormány egyházi reformjavaslatai A görög kormány miniszter- tanácsa nemrég fogadott el egy olyan törvényjavaslatot, amely rendkívül radikális reformokat akar végrehajtani a görögországi orthodox egyházban és rendezni akar olyan problémákat, amelyek régóta megoldatlanok a görög állam és egyház viszonyában. A törvényjavaslatban az alábbi fontos pontokat találjuk: 1. Érvénytelennek kell tekinteni mindazokat a püspökválasztásokat és püspökáthelyezéseket, amelyeket egy 36 püspökökből álló közgyűlés nemrég hajtott végre, amely már fölszentelt püspököket is áthelyezett. 2. Kapjon fölhatalmazást a kormány arra, hogy az athéni érsek vezetésével egy 9—12 főből álló új Szent Szinódust (zsinatot) nevezzen ki. Királyi rendelettel azonban a püspökök tisztsége ezen a zsinaton a szabályos egy esztendőhöz képest megrövidíthető, vagy meghosszabítható. 3. Egy hónappal a Szent Szi- nódus megalakítása után meg kell tartani a választásokat a jelenleg üresedésben levő 15 püspöki tisztségre. 4. A püspököket ezentúl nem életfogytiglanig választják. 80 éves korukban nyugdíjba kell vonul niok. Püspökök és érsekek egészségi okokból korábban is nyugdíjazhatok. E rendelkezések alól csak a jelenleg 90 éves Chrysostomos athéni érsek kivétel, de neki is orvosi vizsgálat alá kell vetnie magát. 5. A pénzügyi rendelkezések különösen is szigorúak. A házasságkötéskor, keresztelőn, temetésen, stb kapott pénzt egy központi pénztárba kötelesek befizetni a metropoliták Az összegnek csak egy részét vehetik föl, a többit a szegény papoknak kell adniok és a kis- papok kiképzésére kell fordíta- niok. A metropoliták végren- deletileg nem hagyhatják vagyonukat arra, akire akarják. A központi egyház kapja egész vagyonukat. • A javaslatokat megvizsgáló egyház bizottságnak a tagja többek között Hamilcar Alivi- satos athéni teológiai profeszLelkészakkel beszélgettem egy teológiai konferencián. A konferencián megtárgyalt kérdéseket igyekeztünk átültetni a gyakorlati lelkészi munkába. A legtöbb ponton ez sikerült is. Amikor azonban arról a kérdésről kezdtünk vitázni, hogy a magyarországi evangélikus lelkészek milyen álláspontot foglaljanak el a Második Vatikáni Zsinattal kapcsolatban és hogy hogyan tájékoztassák híveiket az ott megtárgyalt kérdésekről, a ma annyira divatossá vált és jelszóként használt „párbeszéd” dolgáról, akkor megkezdődött a panaszok ára data. Egy kicsit az ellenreformáció kora ötlött föl előtten a sok „gravamen” korszaka. Amikor földesúri és egyéb segédlettel kényszerítettek embereket hitük megtagadására! Ma persze erről nem lehet szó! De arról igenis kell beszélnünk, hogy milyen propagandával indult el ez a Második Vatikáni Zsinat és mit hozott. Erre a híveink is kíváncsiak és ha más oldalról kapnának és várnának tájékoztatást, akkor még éberebben kell nekünk a valóságos helyzetet megírni és elmondani. A zsinat meghirdetése előtt modern „jelszót” röpítettek „országgá” a katolikus plébánosok ebben a hazában: „Nem sok idő, és egyek leszünk. Nem kell itt már azon okoskodni, hogy katolikus templomban, avagy evangélikus imaházban esküdtök-e meg. A protestánsok úgyis betérnek a katolikus egyházba és akkor még jó is lesz, hogy ti ezt már korábban fölismertétek és annak megfelelően cselekedtetek.” Mi evangélikusok viszont a zsinat kezdetén nagyon határozottan megmondtuk, hogy ennek az egész zsinati nagy fölhajtásnak és a csalogató szavaknak csak akkor tudunk hinni, ha a szavakat tettek követik. Mi nem zárkózunk el a „testvéri” beszélgetések elől — hiszen ilyeneket a jószándékú plébánosokkal ma is folytatunk —, de csak mint egyenrangúak, vagy talán ennél is „többek” vagyunk hajlandók „párbezsédet” folytatni a „tényleges” problémákról. Mert ugye megbocsátani csak mi tudunk, akiknek az őseit „megégették” Krisztus nevében. Vagy nem égették meg, karólja sem húzták, a „motyójukat” sem rabolták el a hit jegyében, csak éppen zsellérek maradtak vagy jobbágyok, vagy éppen azzá tették őket és pajtákban, istállókban gyülekezhettek össze az Istent dicsérni. Véleményünk szerint a nagy „ökumené” nem a felső szinten kezdődhetik meg, hanem lent a gyülekezetekben, az embereknek a mindennapi életében. Amikor arról van szó, hogy bizonyos befolyások alapján maga a gyülekezeti presbitérium, vagy annak vezetője, a gyülekezeti felügyelő „egyesülni” akor mindenkivel. Tekintet nélkül arra, hogy kik azok, akikkel egyesülni akar és „mire” akar velük egyesülni. Mert ez az utóbbi szempont nem is olyan mellékes. Ahol Mind- szenty volt 1956-ig, ott különösen is latba esnek ilyen szempontok! Az ilyen felügyelőnek csak ezt tudom mondani: ha felügyelő úr úgy látja, hogy a lutheri reformáció fölösleges dolog volt és a katolikus egyház van az igazság birtokában, akkor nyilván tudja, hogy mit kell cselekednie! De ha van még önben egy szikrányi őseinek a hitéből és evangélikus öntudatából, akkor szeresse nagyon a „nagy egység” nélkül hirdetett tiszta evangéliumot arról, hogy Krisztus nem maradt „Jézuska” Mária ölében, hanem az egész világ Megváltójává magasztosult és Benne, csak Benne van szabadulásunk a bűnnek és halálnak a hatalmából! Az összes egyházi lapok ma Nyugaton és Keleten hangosak attól a megállapítástól, hogy a Második Vatikáni Zsinat próbaköve a vegyesházasságok kérdésében hozott döntése. És pontosan ez a döntése maradt el a zsinatnak. Majd a pápa — ugyanúgy, mint a papnőtlenség kérdésében — egyszer a jövőben mond ebben a kérdésben érvényeset. A legfeltűnőbb, hogy sem a papnőtlenség, sem a vegyesházasságban követett katolikus gyakorlat nem dogma. Es mégsem szólalt meg ezekben a kérdésekben a Második Vatikáni Zsinat. Pedig egészen komoly dogmatikai kérdésekben nyilatkozott, bár a régi dogmák érvényességét nem érintette. Persze a római katolikus vegyesházassági jog a nevelés vonalára utal és ez a szándék ma sokkal inkább megvan és hatékony, amikor más eszközök nem állnak rendelkezésre. szor is, aki a Figaro című francia napilap munkatársának a következőket nyilatkozta a görög állam és az egyház között kitört összeütközés történeti és egyéb hátteréről: Az összeütközés nem újkeletű. Történeti előzményei vannak. A görög orthodox egyház ugyanis még a konstantinápolyi patriarchátus jogkörébe tartozott, amikor 1832-ben első ízben kapott egyházalkotmányt. Az állam szempontjából azonban ez a helyzet azt jelentett^, hogy a török befolyás érvényesült a görög orthodox egyházban. A görög állam arra törekedett, hogy az egyház szakadjon el Konstantinápolytdl és kerüljön a görög állammafl szoros kapcsolatba. Ez a helyzet az akkori európai „szokásnak” megfelelően be is következett. Viszont 1923 óta, amikor újabb alkotmánnyal szabályozták az egyház kormányzatát és életét, megnőtt a görög orthodox papok önállósága, bár az állam és egyház egybefonódá- sán ez az alkotmány sem változtatott semmit. Viszont az egyház törekedett egyre nagyobb önállóságra a maga munkaterületén, sőt egyes papok az állam és egyház különválásán dolgoznak 1923 óta. EZ az egyházi emancipáció rendkívül gondolkodóba ejti a görög államot. Hiszen az állam csak úgy tudja ma még biztosítani tekintélyét a tömegek szemében, hogy megkapja, illetve igénybe veszi az egyház segítségét. Ugyanakkor az egyháznak is szüksége van még az állam jogvédelmére Alivisatos professzor szerint. Üt A görög államnak és a görögországi orthodox egyháznak ez az összeütközése komoly politikai és társadalmi következményekkel is járhat Görögországban. Hiszen több püspök, illetve metropolita máris kijelentette, hogy ezeket a javaslatokat az egyház üldözésének tartja, nem fogadja el A király nevét nem fogják többé említeni imádságukban és ha kell, be fogják zárni a templomokat is. Dr. Pálfy Miklós D. Varga Imre református püspök kitüntetése A Szlovákiai Református Egyházkerület püspökét D. Varga Imrét munka-érdemrenddel tüntették ki 60. születésnapja alkalmából. Az érdemrendet ünnepélyes keretek között Pozsonyban adták át. „A magas kitüntetést úgy fogadom, mint buzdítást a népünk boldogftásáért és a nemzetek közötti békés együttélésért végzendő további munkához” — mondotta többek között az ünnepségen, amelyről az egyházkerület lapjának, a „Kálvinista Szemlének” december 12,-i száma képek közlésével számol be. D. Varga Imre püspököt jól ismerjük. Ez év májusában ő képviselte Szliácson, a kisebbségi evangélikus egyházak konferenciáján a Csehszlovákiai Egyházak ökumenikus Tanácsát. Ismerjük őt a Keresztyén Békekonferencia keretében végzett munkájából. Legutóbb is találkozhattunk vele a tanácsadó bizottság ülése alkalmával a Margitszigeten. Ö a reformátusok világszervezetének, a Presbiteriánus Világszövetségnek alelnöke. Lapunk szerkesztősége, olvasótábora és valamennyi gyülekezetünk nevében szeretettel és tisztelettel köszönt i ük D. Varga Imre püspököt 60: születésnapja és magas kitürv* tetése alkalmából. £ 1 1
