Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1965-12-12 / 50. szám
KP. BERM. BP. 72. 0 R S Z Á XXX. évfolyam, 50. szám 1965. december 12. Ara: 1.40 forint Szolgáljatok örvendezéssel! /§ z ádventi idő igehirdetésében nagyon sok felszólítással találkozunk. Keresztelő János tanításában, — aki a legtipikusabb ádventi próféta volt — állandóan felszólító mondatok hangzanak. Valami új kezdődik el az ember életében, amit a mennyei Atya kezdeményez. Valami új, de ezt az újat már évszázadok óta várja a választott nép. Hiszen Isten szinte már a bűnbeesés pillanatában megígéri, a Szaba- dítót. Szava ítéletet hirdet a bűnbe esett ember felett, de szíve már elkezdi építeni a szabadulás útját. Advent ennek az ígéretnek a beteljesedéséről szól. Jön a Krisztus, a megígért Messiás, akiben az Atya minden ígérete valósággá lesz. Olyan esemény ez, aminél a bűnbe esett ember életében nagyobb nem lehet. Éppen ezért nem lehet rá hétköznapi módon, szinte észrevétlenül készülni. Mennyi aktivitás, mennyi jövés-menés jellemzi otthonunkat, ha valami kedves vendéget várunk. Adventkor pedig igazán nagyon kedves vendég érkezik. Természetes, hogy őt is várni és fogadni kell. Erre biztatnak az ádventi felszólítások. Most kettőre szeretnénk figyelni a sok felszólításból. Az első ez: Szolgáljatok az Úrnak! Adventi tartalmát talán így fejezhetnénk ki: menjetek eléje, hogy szolgálhassatok neki. Nem kell megijednünk a szolgálat szótól. Ennek a szónak ugyanis a mi fülünkben rossz csengése van, hiszen mi emberek nagyon rossz tartalommal töltöttük meg e szó értelmét. Ma, amikor éppen a szolgaságtól igyekszik szabadulni az emberiség, — és a szolgaság legszomorúbb formája, a rabszolgaság utolsó nyomai is lassan eltűnnek —, most újabb szolgaságot vállalni, nem kívánatos dolog. Valóban, ha ember közeledne hozzánk ezzel a felszólítással, minden okunk megvolna arra, hogy ne hallgassunk rá. De ádventben nem ember jön ezzel az igénnyel, hanem Isten. Jézus Krisztusban az Isten lett emberré. Még így is félnünk kellene, ha jövetele valamiféle zsarnoki uralom kezdetét jelentené. De Ö szabadítani jön! Hatalmat és uralmat követel magának életünk felett, azért, hogy egy másik uralom, a bűn és halál hatalmából megszabadítson. Amikor ő szolgálatot vár és kér tőlünk, akkor ezt azért teszi, hogy életünket megajándékozhassa magával az élettel. Uralma mögött nem erőszak és zsarnoki önkény van, hanem a legtökéletesebb szeretet, amely még az életet is kész odaadni barátaiért. Az ember szeret szabad lenni, nem akar szolgaságban élni, de vajon szolga-e a gyermek, aki engedelmességgel és szolgálattal tartozik szüleinek. Amikor a magyar ember kis szolgájának nevezi gyermekét, nem megalázni akarja a szolgaság megalázó életével. Azt akarja kifejezni, hogy a gyermeke élete, fejlődése, embersége érdekében, a gyermeknek van szüksége arra, hogy engedelmeskedjék, tehát szolgáljon szüleinek, addig, amíg el nem indul önálló útjára. Amikor ádventi Urunk jön és tőlünk azt várja, hogy szolgáljunk neki, akkor erre kell gondolnunk. Segíteni akar rajtunk. A mi érdekünk, hogy Ö jöjjön, mert nélküle nem tudunk megszabadulni attól, ami elpusztít; a bűntől. Ezért hangzik a felszólítással együtt a biztatás is: menjetek eléje! zf dventben nemcsak a Szabadító jön az ember felé, hanem az embernek is indulnia kell a Szabadító felé. Advent nem a tétlen várakozás ideje, hanem a boldog találkozás áldott lehetősége. Menjetek eléje! Mit is jelenthet ez a Krisztussal kapcsolatban? Hova menjek, merre menjek? — kérdezhetjük. Feléje indulni azt jelenti, hogy szükségét kezdem érezni a Krisztussal való közösségnek. Meglátom és belátom, hogy nekem valóban szükségem van rá, ha meg akarok belülről tisztulni. Ezért jobban és nyitottabb szívvel figyelek szavára, igéjére. Felé indulni, eléje menni azt jelenti, hogy életem megnyílik előtte. Nem idegenül nézek rá, hanem felismerem benne barátomat, Szabadítómat, Istenemet. Bizonyosságra jutok afelől, hogy Ö Isten szeretetének záloga, tehát őt szolgálni csak boldogság lehet. Ezért hangzik az ádventi úton haladók felé a második felszólítás: „örvendezéssel” menjetek szolgálatára. Azt hiszem, mindnyájan érezzük és szomorúan tapasztaljuk, hogy nagyon sokszor fáradtság lesz úrrá keresztyén életünk felett. Ennek a fáradtságnak nyomait elsősorban a magunk életében láthatjuk. Kevés benne az öröm. A keresztyén életnek pedig az egyik lagsajátosabb jellemvonása az örvendezés. Ügy, ahogy a gyermeknél láthatjuk. Gondtalanul, vidáman és boldogan tud élni. Alig van szebb muzsika a gyermek kacagásánál. Boldog, tele van örömmel, mert maga melleti érzi mindenben a szülei gondoskodó szeretetét. Adventben a Krisztusban a mennyei Atya jön az emberhez. Hozza és kínálja az otthont és az atyai gondoskodást. Ezért lehet a keresztyén embernek megvidámodnia az ádventi evangélium hallatára* Ezért töltheti meg a mi szívünket is igazi örvendezés. Azt mondottuk, hogy az ádventi igehirdetésben sok a felhívás. Ez is felhívás! A mennyei Atyának parancsa gyermekeihez: örvendezők legyetek! Hiszen mindent megtett és megtesz azért, hogy azok is lehessünk. W?z a biztatás semmiképpen sem akar könnyelműségre nevelni. Az életben bizony soltszor történnek események, melyek aggódással tölthetnek el. Ma is vannak ilyenek. Hallunk róluk és látjuk őket. Szükségtelen felsorolni. 'Az emberi életnek azonban egyik legnagyszerűbb értelme éppen az, hogy legyőzze az akadályokat, úrrá legyen a nehézségek felett. Az az élet, mely megadja magát, elveszett. Mi pedig azt hisszük, hogy lehet győzni! Ádventben, ebben a hitünkben akar megerősíteni Urunk. Krisztusnak hatalma van és ezt a hatalmát velünk megosztja. Nem vagyunk egyedül egyetlen jó ügy szolgálatában sem. Ezért örvendezhetünk. És ezért kell örvendező emberekké válnunk, akik reménységgel szolgálnak ebben a világban is embertársaik javára. Szolgáljatok az Urnák örvendezéssel! Kökény Elek 99 Hegyen épült város... 99 A rádi gyülekezet ünnepe „A hegyen épült várost nem lehet elrejteni” — mondotta Jézus a „hegyi beszédében (Mt 5,14). Azonnal ez a mondat jut eszébe az embernek, ha a váci anyagyülekezet — tőle 10 km-re fekvő — filiájá- ban, Rádon megáll a hegy lábánál, ahonnét hosszú lépcsősor visz a tetőre: a templomhoz. Ennek a 350 lelkes kis gyülekezetnek a templomát, v, vitte a falakat is”. Óriási munka következett; a fundamentum megerősítése. A szakszerű munkának meglett az eredménye, sikerült megállítani a további romlást. Arra azonban még nem kerülhetett sor, hogy a templomot kívül-belül renoválják, mert előbb jó ideig figyelni kell, vajon tartós és szilárd marad-e az új fundamentum. Alig várják a rádiak, bizony magas helyre építették, mintegy félévszázaddal ezelőtt De a szó igazi értelmében nem azért illik erre a templomra és a rádi gyülekezetre, hogy „hegyen épült”, mert magas helyen fekszik ez a templom, hanem sokkal inkább azért, mert ez a kis gyülekezet mindenki által láthatóan tölti meg vasárnapról vasárnapra templomát és — emberi látás szerint — valóban példamutatóan él és dolgozik. Pár évvel ezelőtt az a hír járta be egyházunkat, hogy „össze fog dűlni a rádi templom”. Ez a hír annál megdöbbentőbb volt, mert sokan tudták, hogy ez a „dűlőfélben levő templom” legfeljebb 50 éves lehet. Pedig a hír igaz volt. Megrepedeztek a falak és kezdtek kifelé dőlni. A rádiak kiváló mérnököket kértek fel: állapítsák meg, mi lehet az oka, hogy egy aránylag fiatal templom ilyen állapotba került. A gondos mérnöki munka aztán kiderítette, hogy megrendült a fundamentum. Félévszázaddal ezelőtt amikor a templomot építették, a kőművesek rossz alapot vetettek: a fundamentumban csak összedobálták a köveket és a téglákat. miközben alig használtak valami kötőanyagot. Aztán „jöttek a szelek” és dolgozott az idő, aminek következtében fellazult az alap és „magávalhogy a templomuk teljesen rendben legyen. Amikor ebben a templomban az ember az istentiszteleten a zsúfolt padsorokat nézi, különleges meleg érzés járja át a szívét. Az jut az eszébe, hogy hány soldtal szebb külsejű és belsejű templom van a világon, amelyek egy-egy istentiszteleten majdnem üresek, Rádon pedig ez a repedezett templom szinte mindig tele van! Szinte Jelképezik a rádiak, hogy bármennyire drága dolog a templom, maga a gyülekezet a fontosabb. Rádon nem is annyira a templomra, mint inkább a gyülekezetre lehet elmondani: „hegyen épített város”. Az idei templomszentelési évfordulóra a kis gyülekezet meghívta szolgálatra D. Káldy Zoltán püspököt és feleségét, akik Bachát István váci lelkész és Kemenes Ernő váci gyülekezeti felügyelő és feleségeik kíséretében érkeztek meg Rádra, november 14-én. A hosszú, templomhoz vezető lépcsősoron kétoldalt a gyülekezet fiataljai álltak sort. A hegytetőn, a templom előtt az egész gyülekezet várta a vendégeket és énekkel köszöntötte őket. Majd Jánosi Dániel, a gyülekezet felügyelője mondott meleg üdvözlő szavakat. Zászkaliczky Irén elszavalta Gerengay Pál (Penc) erre az (Dl. dttdeu Olygien. 75 éoej A lundi egyetem nyugalmazott teológiai professzora, korábban lundi püspök, a Lutheránus Világszövetség első elnöke (1947—52), dr. Anders Nygren, november 15-én töltötte be 75. életévét. A világ evangélikusságának és az ökumenikus mozgalomnak egyik legmarkánsabb és legnevesebb személyisége Nygren professzor. Mint tudós teológus és mint püspök egy! aránt nevet szerzett magának a világon és egyúttal sokat fáradozott a Lutheránus Világszövetség megteremtésén is Sőderblom svéd püspök nyomdokain járva. 1958 óta nyugdíjban van és most 75. születésnapján a világ minden tájáról érkeznek hozzá tisztelőinek a jókívánságai. Ezekhez a jót kívánókhoz csatlakozunk mi is. 980 éves a londoni Westminster Apátság Az Apátságot 1065. december 28-án szentelték föl s ezért december 28-án istentisztelettel nyitják meg az évfordulóval kapcsolatos ünnepségeket. Részt vesz rajta az angol királynő a királyi család több tagjával és jelen lesznek más egyházak képviselői is. A jubileumi ünnepségek több mint egy évig tartanak. alkalomra írt versét, végül Zászkaliczky Eszter és Irén virágokkal köszöntötte a püspökházaspárt. Az istentiszteleten D. Káldy Zoltán püspök I. Kir 8,54—61 alapján hirdette az igét. Igehirdetésében a püspök abból indult ki, hogy a textus Salamon ún. „templomszentelési beszéd”-ét követő áldás szövegét tartalmazza. Annak idején Salamon ezekkel a szavakkal áldotta meg Isten népét. Ebben az áldásban, hálaadás van azért, hogy „Isten egyetlen beszéde sem volt hiábavaló”. Tehát Isten megtartotta szavát az ő népe életében. Isten ma is „szótartó” Isten. Ígéreteit megtartja. Ö maga „áll jót értük”. Isten számtalan ígéretét már beváltotta: elküldte Fiát az első karácsonykor. Az az ígéret is beteljesedett, hogy ez a Jézus „szabadító” lett: bűnből és halálból. A keresztyény gyülekezet mindennapi életében tapasztalhatja, miképpen váltja be ma is ígéreteit Isten: bűnbocsánatot, békességet, erőt, örömöt, kenyeret ad. ígéreteinek másik részét majd akkor váltja be, amikor előtte állunk a színről színre látás világában. A rádi templomban is azért prédikáltak ötven évig és prédikálnak ma is, hogy a gyülekezet higgyen Isten szavában. Ezt a hitet a gyülekezetnek azzal kell megmutatnia, hogy „Isten útján jár”. Isten útján járni pedig azt jelenti: „hogy a gyülekezet megtartja Isten parancsolatait”. Nem elég hallgatni Isten beszédét, az életünkkel kell megmutatnunk, hogy bízunk szavában és szeretjük öt. Különösen is felhívta a püspök a gyülekezet figyelmét a negyedik parancsolatra: „Tiszteld atyádat és anyádat”. Sokfelé a családi életekben — a keresztyén gyülekezetekben is — visszásságok mutatkoznak. A gyermekek nem tisztelik és szeretik úgy sok esetben szüleiket, ahogy azt Isten parancsolja. Gyakran az öregek iránti szeretet is megfogyatkozik. Ez pedig nem az „Isten útja”. Meg kell újulnunk a szülők és az öregek iránti szeretetben. — De figyelni kell a mi korunkban az ötödik parancsolatra is: „Ne ölj”. Az atomkorszakban lehetséges az emberiség nagy családjának a „megölése”. A keresztyén gyülekezeteknek éppen ezért küzdeniük kell a háború ellen és segíteniük kell a béke megőrzését. Ilyen irányú könyörgéseink legyenek „az Ür előtt éjjel és nappal” — mint Salamon király mondta. De az imádság mellett egész életünk, munkánk, szeretetünk mozdítsa elő a béke ügyét — mondotta a püspök. Az istentisztelet végén Bachát István a váci anyagyülekezet lelkésze köszönte / meg a szolgálatot és biztosította Káldy Zoltán püspököt arról, ” hogy a rádi kis gyülekezet is támogatja az egyházvezetőség munkáját. Az ünnepi alkalom után Alföldi János gondnok lakásán rendezett ebéden jelen volt a presbitérium teljes számban. A presbiterek és a püspök testvéri beszélgetést folytattak a közegyház és a rádi gyülekezet problémáiról. Közben kitűnt, hogy a rádiak igen szorgalmas emberek, mert az egész Pest megyében az őszi mezőgazda- sági munkákban az élen Járnak. „Az ilyen evangélikusok megbecsülést szereznek az egész evangélikus egyháznak népünk között” — mondotta búcsúszavaiban a püspök. János 10,30—41 A cselekvő Jézus Az emberi természet egyik legnagyobb „hiányossága”, hogy a szó és tett nem fedi egymást. Ajkunkkal valljuk a jót és kezeink mégsem cselekszik azt, ami hasznos a magunk és embertársaink javára. Rendkívül szépen tudunk beszélni az áldozatvállalásról, legyen az egyházi, gyülekezeti, társadalmi vagy éppenséggel egyes ember felé irányuló is, de amikor szavainkat „aprópénzre” kellene váltani a cselekvés formájában, akkor azonnal észre kell, hogy vegyük, hogy nálunk a szó és tett nem azonos. Ebbe a ténybe azonban nem szabad belenyugodnunk. Nem „enyhítheti” ilyen magatartásunkat az, hogy emberi bűnösségünknek törvényszerű megnyilvánulása e kettősség. Keresztyén hitünk szerint erre is találhatunk megoldást. A megoldás kulcsa abban rejlik, hogy kinek valljuk mi Jézus Krisztust és ki Ö a mi számunkra. Hiszen az Ö eljövetele erre a világra azt az isteni célt szolgálta, hogy e kettős emberi magatartásból kiszabadítsa a bűnös embert és kegyelmével új életet adjon neki, amely élet a cselekvő Jézus kegyelméből cselekvő keresztyén életté lesz. Mit cselekedett Jézus Krisztus? Nehéz lenne ebben a néhány sorban mindazt elmondani, amit az írásból e tekintetben ismerünk. Elég lesz talán annyi, amit a fenti igében az őt körülvevő zsidóknak mond: „Ha az én Atyám dolgait nem cselekszem, ne higy- gyetek nekem” (37. v.). Soha semmi körülmény között, még a keresztfán sem cselekedte a „saját” cselekedeteit. Nem önmagától és önmagáért szólt és vitte véghez a kegyelem cselekedeteit, hanem az Atyától vette és a bűnösért tette. E kettő Nála eggyé vált. Isten Fia volt, aki betöltötte küldetését. Amikor a szeretetről szólt, akkor ott és azt, aki előtte állt, szerette. Ha az irgalmasságról prédikált, akkor lehajolt a reá szorulóhoz. Ha a megbocsátás evangéliumát hirdette, akkor keblére ölelte az ellenségét is. És amikor a bűnbocsánat kegyelmét adta, akkor új élettel ajándékozta meg a benne bízót. A cselekvő Jézus szava ma is életnek beszéde. A Szentlélek ma is elvégzi bennünk azt a munkát, amely elégséges arra, hogy bűnbocsánatból éljünk és keresztyén életfolytatásunkban közelebb kerüljön egymáshoz a szó és tett. Erre segítsen el bennünket a kegyelem örök Istene a Jézus Krisztus által, aki azt mondotta önmagáról, hogy „Én és az Atya egy vagyunk”. —r—n.
