Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1965-11-14 / 46. szám

400 éves a soproni gyülekezet

Október 23-án délután ünnepi hangulat uralkodott a soproni evangélikus gyülekezet Szentgyörgy utcai nagytanácstermében. A gyülekezet 400 éves jubileuma alkalmával rendezett 2 hetes ünnepi kiállítására jöttek össze az egyház és város hivatalos képviselői. A meghívott vendégek sorába ott volt a Hazafias Népfront városi szervezetének képviseletében dr. Faller Jenő ny. professzor, a Bányatörténeti Múzeum igazgatója, a Népfront elnöke is, aki az emlékkönyvbe írott soraival utalt a kiállított kultúremlékekre, mindnyájunk büszkeségére és közös kincsére.

Jubileumi kiállításról van szó. 400, sőt négy évszázadnál is hosszabb idő beszédes emlékeiről.

A kiállítás anyagából: barokk keresztelőtál Jörg Berthold mester alkotása (1680—16831 Gálfy Ádám adománya

A gyülekezet pecsétjében ott Van az 1565-ös évszám. Ez Ge- rengel Simon, az első soproni evangélikus lelkész meghívásának és szolgálatba állásának esztendeje. Előtte már mások is prédikáltak a reformáció szellemében. Hiteles adataink vannak arról, hogy 1565 előtt is voltak már evangélikusok Sopronban, de azok igazán gyülekezetté csak az ő meghívásával lettek.

Megkapó és mutatós a kiál- títás külső kerete. E kerethez voltaképpen hozzátartozik már az utca is, közvetlen környezetével: az Eggenberg-ház a közismert udvari szószékkel, á Szentgyörgytemplom gótikus ívelésű bejárati kapujával és belsejében, ahol 1674-ig evangélikus prédikáció hangzott és evangélikus papok könyörögtek köznapok reggelén; a gyülekezet krónikájában sokat szereplő Wittnyédy-ház, amely csak a XVII. század végén ment át katolikus tulajdonba. Már az utcán megcsap a 400 éves múlt egyháztörténeti levegője.

Bent a terűiben asztal asztal ínellett, ügyes és mutatós elrendezésben. A falakról a gyülekezet volt egyházi és világi vezetői tekintenek le a látogatókra tudós és kifejező arcukkal. A páratlan értékű és jelentőségű emlékeket tartó asztal-sorból — mint torony a templom végén — ünnepélyes fenséggel emelkedik ki a Torkos Sámuel hagyatékából való szögletes szekrény, benne igen kifejező felülvilágítás alatt a soproni evangélikus gyülekezet féltve őrzött, már sokak által megcsodált kincseivel. E szekrényben helyezték el a Gálffy Ádám adományát a Jörk Berthold ötvös-művész kezéből kikerült nagy értékű keresztelő

tálat, a csak konfirmációkor használt remek barokk-kely- het, és a szebbnél-szebb szent edények egész sorát. Mindegyik darabnak külön története van. Valóban megkapó a kiállítás külső képe. Látni, hogy hogy itt nemcsak a szeretet és büszkeség rendezgette a dolgokat, hanem a levéltár és múzeum emberének szaktudása és gazdag tapasztalata is.

A kiállítás gazdag és értékes anyaga az egyes asztalokon koronként nyert elhelyezést, de a látogató tájékozódását és lelki gazdagodását megkönnyítik az asztalok felett elhelyezett nagybetűs szövegmagyarázatok, feliratok, illetve a tárgyakra tett írásos eligazítás és szövegkivonat. A kiállítás külső képe nemcsak tetszetős, hanem hasznos is és jól átdolgozott. }

A fényes külső kerethez minden tekintetben méltó a belső tartalom, a kiállítás anyaga. Minden, ami e kiállításon látható és olvasható. Az anyag oly nagy, oly gazdag és értékes, hogy lehetetlen az értékelés és rangsorolás. Ezt a kiállítást meg kell nézni, nem lehet egyetlen rövid cikkben méltatni. Az írott anyagból nyilván előkelő helyet igényel II. Lajos levele (városi levéltárból), a Sopronban induló reformáció elfojtására vonatkozólag. Luther eredeti levele Jörger Dorottyához, Melanch- thon Fülöp sajátkezű bejegyzése 2 könyvbe, az 1520-as évek elején Wittenbergben tanuló diákok kérvénye a városi tanácshoz, Sztáray Mihály sajátigazgató lelkész érdeme, aki fáradhatalan munkatársakra talált Németh Sámuel ny. igazgató és dr. Karner Károly ny. teológiai tanár személyében, és jelentős támogatást kapott a városi levéltár és múzeum részéről. Nagy munkájuk látható gyümölcse a kiállítást nap mint nap látogató soproniak és vidékiek szemében felvillanó fény az egyes asztalok előtt. Aki szeret elmélkedni a régi napokról, a haj dánkor éveiről, jöjjön el Sopronba és fürdesse meg lelkét ebben a nagy múltban!

W. R.

Békekonferenciái jegyzetek

MEGHÍVJUK AZ OLVASÓT...

Múlt heti számunkban ismertettük a Keresztyén Béke- konferencia Tanácsadó Bizottságának gyűlését és azt a környezetet, amely keretül szolgált a gyűlés rendezéséhez. Most elvisszük az olvasót oda, — és reméljük, e sorokon keresztül velünk tart, — ahol a munka dandárja folyik, az egyik bizottságba. Legyen ez a j bizottság a „Gazdasági kérdések és fejlődő népek bizottsága”. Tudnunk kell, hogy a kérdések alapos megvitatása, a

A kiállítás anyagából: Passio- jelenetes, emailos, ékköves ba- rokk-kehely. Magyar munka

1676—1695. közötti évekből

kezű levele esetleges itteni alkalmazása tárgyában. I. Lipót pecsétes rendelete a soproni római katolikus% templomok visszaadására vonatkozólag, továbbá két veronai szerzetes kéziratos Vulgatája 1398-ból, a gyülekezet legelső keresztelési anyakönyve 1624-ből,... valamint az egyháztörténeti jellegű ősnyomtatványok hosz- szú sora. Láng Mátyás, Kol- benheyer Mór és Kiss János jórészt kézzel írott prédikációi után látható néhány írásos igehirdetés a XX. század második felének papjaitól is. Mind ez csak töredék, csak tallózás a kiállítás gazdag anyagában. —

Négy évszázad nagy múltja

pereg le előttünk filmszerűen A kiállítás megrendezése első sorban Rusznyák Ferencz

IMÁDKOZZUNK

Mennyei Atyánk! Életünkben minden nap az elmúlásra is figyelmeztet. Az idő kérlelhetetlenül múlik, megáUítani nem lehet. A múló idő pedig a mi életünk idejét is fclőrli lassan, és elvezet a számadás órájához. Köszönjük Atyánk, hogy figyelmeztetsz erre bennünket. Mi hamar elfelejtjük ezt és ezért sem élünk úgy, ahogy te azt kívánod.

Kérünk, ne engedd elfelejteni gyermekeidnek, hogy éltük útja nemcsak melletted, hanem feléd is vezet és^ nekünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt. Ne engedd elfelejtenünk, hogy az ítélet itt dől el a mi

földi életünk során. . ,

Atyánk, adj nekünk erőt ahhoz, hogy embertársaink eleiében tudjuk meglátni a hozzánk közeledő Krisztust, akit szolgálnunk kell. Adj erőt ahhoz, hogy az éhezőnek kenyeret, a szomjazónak italt, a jövevénynek otthont, a mezítelennek ruhát, a betegnek segítséget és mindenkinek szeretetet tudjunk adni a Te nevedben. Adj erőt ahhoz, hogy teljes szívvel tudjunk oda állni az emberiség minden igaz ügye mellé, ahol segíteni, szolgálni lehet. Hiszen így ígéreted szerint megállhatunk majd előtted is és örökölhetjük Atyánk a te országodat.

Könyörgünk hozzád a háború pusztításai között szenvedő embertársainkért, az otthontalanokért, a szenvedőkért. Urunk, adj számukra békességet és enyhülést. Nekünk pedig adj erőt ahhoz, hogy a békességet megőrizzük. Könyörgünk a betegekért. Adj számukra enyhülést a fájdalmak között és gyógyítsd meg őket. Könyörgünk mindnyájunkért. Urunk tarts meg minket az örök élet számára a Krisztus által Ámen.

HETVENHÉTSZER

Máté 18,21—35

Akik a vasárnap igéjét olvassák, ■vagy hallgatják, talán nem is gondolnak rá, hogy itt milyen óriási dologról van szó. Lehet, hogy vannak olyanok, akik előtt megjelenik az ártatlan, szép, szelíd és szent Jézusarc és talán azt mondják magukban: — igen, ezt a feleletet vártam is Jézustól. Ö, aki ezen a földön mindenütt mennyországot csinált, mindent elrendezett, elintézett, viharos tengert, koldustarisznyát és vakok sóhaját, Aki életre szépítette a halál arcát, Aki a bűnös embernek boldog belépőnek adta megváltó vére bíborát, persze hogy megbocsátott és megbocsátani tanított. Ő erős volt, végtelen és kifogyhatatlan a szeretetben. De én, én csak ember vagyok s bennem, mint minden emberben, a türelemnek is pont van a végén.

Péterben ez az örök ember kérdezi Jézustól: — Uram, hol van vége a türelemnek és hol van az a pont, ahol már nem szeret a szív, ahol megfagy bennünk a bocsánat. A régi hit szerint Isten is legfeljebb háromszor ha megbocsát az embernek és Péter azt hiszi, hogy a lehetetlenségig nagyította a kérdést, amikor ezt mondja Jézusnak: — Uram, még hétszer is!? Lehet, hogy az a félelem is ott feszült Péter kérdésében: — Uram, ha engedékenyek lennénk, az emberek nem veszik komolyan a bűnt és újra megütnek minket. Elképzelhetjük, hogy kavarta fel Péter lelkét ez a felelet: — hetvenhétszer is! S az adós szolga megrázó történetéből Péter s mi mindnyájan megtanulhatjuk, hogy a bocsánat olyan nagy valami az életünkben, mint a mindennapi asztalunkon a kenyér: belőle élünk!

Az első, amit Jézus aláhúz ebben a példázatban, a szolga adóssága. Ha a 10 000 talentumot mai értékben akarjuk kifejezni, akkor azt kell mondanunk, hogy a szolga 240 millió forinttal tartozott az urának. Megfizethetetlen adósság!

Pedig ennyivel tartozunk az Istennek. Egyszer meg kell látnunk, hogy bűneink olyan súlyosak, hogy ennek megmásító értékét nem lehet a mi tiszavirág életünkből összeszedni. Ha minden mozdulatunk angyalszárny lenne, ha minden gondolatunk és érzésünk olyan tiszta lenne, mint meggyújtott karácsonyfaláng elérhetetlen havasok ormán, mindez nem tenné tisztává egyetlen lapunkat sem az Isten könyvében. Ha összeszednénk minden jóságunkat, hitünk hamvadó parazsát, a szép pillanatokat, amikor magunkat Isten tükrében nagyszerűnek láttuk, ha elmúlt életünk minden mennyországi percét, óráját bűneink mérlegére tennénk, sírva látnánk, hogy e porszemek alatt meg se mozdul a mérleg. Annyival tartozunk Istennek, hogy ha száz évig élnénk és százszor újra kezdenénk, akkor sem tudnánk törleszteni ebből az óriási adóssághegyből egyetlen porszemet. Mert a bűneinket nem lehet megfizetni és nem lehet jóvátenni. Ügy állunk Isten előtt, mint az a szegény szolga, aki urának 240 millió forinttal tartozott.

És mi mégis élünk, mert a Gazda elengedte a szolgának a tartozást. Mert Isten „naponként minden bűnöket kegyesen megbocsát”. Hiszen hivő életünknek ez a mindennapi, örök reménysége, a kifizetett váltság evangéliuma. Így élünk mi hitünk szerint örök kegyelemből és örök bocsánatból.

És mégis úgy járunk az emberek között, mint az a boldoggá tett szolga a szolgatársa felé. Annak a másik szolgának csak 100 dénár adóssága volt. Mai pénzen 400 forint. És ezért börtönbe vetette öt. — Nézzük csak meg jól ezt a furcsa szolgát, akinek viselkedése felháborít. Nézzük csak meg az arcát, a tekintetét, a mozdulatát. Nézzük meg jól! Mert az az arc a mi arcunk, az a szem, a mi föllobbanó szemünk és az a lendület a mi ütni készülő kezünk borzalmas mozdulata. Vagy nem tragikuma a hitünknek, hogy olyan semmiségnek látjuk saját bűneink mellett azt a bántást, sértést, gonoszságot, közönyt és embertelenséget, amivel mi emberek egymás ellen vétkezünk. Gondoljuk csak el az életünket, a hervadásba hulló hétköznapjainkat, amikor nem tudtunk megbocsátani. Vagy nem érezzük-e a szörnyű ellentétet: — jön Jézus kegyelemmel, kezében a felmentő írással, karácsonnyal, kereszttel, erővel, hatalommal. Hozza a bocsánatot, az életet s a boldoggá tett ember 100 pénzért sokszor semmiért haragszik, gyűlöl, keserít és fojtogat. Titkon hordott pokoli tüzek, gonosz gondolatok, sziszegő gyűlöletek, ütésre lendülő kezek meg kell, hogy szégyenüljenek, ha vasárnap fölhangzik előttünk a bocsánat bibliai története. Hiszen hivő életünket ehhez a vallomáshoz várja a vasárnap: — bocsánatot adunk, mert mi bocsánatból élünk!

Végül hadd mondjunk még el három titkot a bocsánat szép arcáról.

Az egyik az, hogy a bocsánat a hivő ember életstílusa. — Valaki, aki visszaütést, bosszút, haragot várt egy- egy gonosz gesztusa, mozdulata utánf mégis nem azt kapja tőlünk, amit várt. A kőért kenyeret, a bűnért bocsánatot, a szeretetlenségért szeretetet kapott. Ez a meglepetés egyszer talán gondolkodóba ejti. Sőt az is lehet, hogy egyszer megérti és megtalálja bennünk azt a kegyelmes Istent, Aki a mi hatalmas erőnk és titkos tanácsadónk a bocsánatra, az újból való szeretetre.

A másik az, hogy a bocsánat mindig a hivő ember hálája. — Amikor valakit nagy öröm ér, sokszor száll fel az ajkáról az ujjongás: — ma olyan jó kedvem van. hogy mindenkinek megbocsátok! A hivő embernek, aki megismerte a bűnbocsátó Istent, örökké tart ez a boldog „ma”, ez a másokat magához ölelő jókedve.

A harmadik az, hogy a bocsánat a Miatyánk prelúdiuma, bevezető szép szertartása, különben hogyan tudnánk elmondani ma este is: „Bocsásd meg a mi vétkeinket, amiképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”.

Erre a szép mozdulatra tanít ma mindnyájunkat a bocsánat vasárnapja. Friedrich Lajos

vélemények részletes kicserélése nehezen történhetne meg nagy, teljes üléseken. Ezért régi gyakorlat az ökumenikus mozgalmak gyűlésein, hogy a tulajdonképpeni „előkészítést” és részletező munkát bizottságokban végzik. A budapesti ülésen öt bizottságban folyt a vita. És mi most ez egyikbe szeretettel invitáljuk olvasóinkat.

A fent említett bizottság sem kapott helyet a Margitszigeten. A református egyház zsinati irodája nyitotta meg kapuit a 21 országból beosztott 35 bizottsági tagnak. Valóságos kis „Bábel” volt az a terem, ahol megpróbáltunk elhelyezkedni a különböző „ nyelv-területek” zónáiban. Annak ellenére, hogy arcról

Teológusok valamennyien 3 résztvevők és feltehetné valaki a kérdést: „nem kellene inkább az evangéliummal foglalkozni, mint ezekkel a prob? lémákkal?” Bármilyen jogos a kérdés, hallgasuk csak mit mond éppen a Burundi-ból jött Rwagasort (az ő nevét meg mi nem tudjuk kiejteni!) lelkész:

„Tavaly az éhhalál szélén állt népem kétharmad része. Iszonyat volt látni az anyákat, akik nem tudtak gyermekeik-, nek kenyeret adni, öregeket, akik behúzódtak csendesen a kunyhók sarkaiba, hogy vár-, ják a biztos halált, az embe- reket, akik csonttá soványod-. va vonszolták magukat. Mii, mondjak ezeknek az evangéliumról? A fülük az éhségtől

Dr. H. Klrjppenburg, a Keresztyén Békekonferencia alelnöke, egyházi főtanácsos a Konferencia nevében köszönetét mond a vendéglátásért

jól ismertük már egymást és annyi közös fáradozás van mögöttünk, mégis az első órák a közös nyelv megkeresésében teltek el. Aztán a nevek, a kiejtések zavara. Menynyi mosoly és nevetés fakad abból, hogy nem tudjuk egymás nevét kimondani! (Engem pl. következetesen: „der Ungar”, vagy „ungarischer Bruder”-nak mondtak.) Nem is lehet csodálkozni, hogy egy angolszász, vagy román, szláv nyelvcsaládba tartozó, vagy ezeken a nyelveken értő, a mi nyelvünkkel nehezen boldogul.

Ebben a bizottságban volt a legtöbb „színes”. A dolgok természetéből adódóan, hiszen a fejlődő népek kérdései tartoztak hozzánk. Jegyzeteimbe pillantok. Itt van Ghana, Burundi, Libéria, Uganda, Kenya, Madakaszkár, vagy India, Indonézia, stb. küldötte. S közöttük Európa, Amerika, La- tinamerika egyházainak képviselői. Sok helyről, sokféle nézettel és látással, még több problémával. S ha a kérdések nagyságát felvázolnánk, amely a bizottság két napos munkafeladatát képezte, szerényen kifejezve: mindannyiunkat a méltatlanság érzése hatott át. Az etiopiai abuna (püspök) kezdő áhítata az első pillanatban a felelőség magasfeszültségű áramkörébe kapcsolt mindannyiunkat. Érződött az első megszólalásokban a válta- takozó áram idegessége.

Hetek, hónapok sőt évek készülődése, munkája kerül számadásra egy-egy ilyen bizottsági munkán. Rövid az idő, hogy kifejthessük részleteiben látásunkat és „Bábel átkának” következtében időnk jelentős részét elrabolja a tolmácsolás. Nem is képes az megszólalni, aki nem szokott hozzá, hogy mondatait egyszerre négy nyelvre fordítják. A saját hangja elveszik az angol, német, orosz, francia nyelvekben, s valami közös, de mégis érthetetlen zúgásból kell kiszűrni azokat a szavakat, amelyeket tudatunk fog, és amelynek fonalán célhoz akarunk érni a másik szivében.

Ezek mind külsőségek, de nem lényegtelen elemek egy ilyen gyűlés, vita eredményeit illetően. Ami pedig a tartalmat illeti, kapjanak abból is valamit az ide meghívott olvasók.

Ebben a bizottságban gazdasági kérdések szerepének, a fejlődő népek problémáival.

zúg! A nyomorúság ellepi őket teljesen, nem is hallják} hogy mi — de higyjék el, hamisan cseng ilyenkor — az evangélium. Nem mondhatom nekik, örüljenek, mert éhezhetnek, örüljenek, hogy haldokolhatnak.”

Csak egy részlet, kedves vendégeink, de ebben benne izzik a probléma, ami szerint nem mehet el az egyház a látszólag távoleső kérdések mellett. Afrika, Ázsia küldöttei ilyen mezítelen valóságukban tárták fel helyzetüket. Sokszor döbbent csend ült percekig a teremben és mi szégyenkeztünk, hogy olyan jól tudjuk az „elméletet”, a „statisztikákat”, a viharba jutott népek sorsát, és milyen más, ha nem statisztikát, elméletet, hanem a nyomor képviselőit látjuk.

Persze mindannyiunkat elfogott a kétely és a bizonytalanság, tudunk-e segíteni rajtuk? És egyszerre ebből a kis bizottságból, — talán a bábeli nyelvzavarból, — egy egészen világos és értelmes szó szivárgott ki: „szeretnénk”. Az indulat és szándék ösztönösen ko- vácsolódott szilárd akarattá* amely szárnyakat kap egy mozgalomban és átcsap (már át is csapott!) a többi keresztyén világmozgalmakba, sőt rést talál a megértő emberek szívén keresztül a kormányokhoz és Burundi népe nagy részének nem kell éhen halnia. Ezért vitatkozunk most. Egyre hevesebben! Egyre fájdalmasabban, — sokszor a tehetetlenséggel birokra kelve, — értük, meg a többiekért.

És biztos vagyok abban, hogy akik elkísértek e sorokon keresztül a „Gazdasági kérdések és fejlődő népek bizottságába,” azok eme ellesett kis epizódban ugyan úgy magukévá teszik az „ügyet” és hordozói lesznek imádságban és szeretetben a gazdasági kérdéseknek és a „fejlődő népek” problémáinak.

Rédey Pál

A Sajtóosztály

( értesíti a gyülekezeteket, j hogy az Énekeskönyv új kiadása megjelent. Ara: 40,— Ft Kapható

a Sajtóosztályon J Bp. VIII., Puskin u. 12.

%