Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1965-10-24 / 43. szám

Minden keresztyénnek együtt kell munkálkodnia a békéért A Keresztyén Békekonferencia október 13 — 17-ig Budapesten ülésezett Tanácsadó Bizottságának határozata A Keresztyén Békekonfe­rencia munkájának folytatásá­ra alakult Tanácsadó Bizott­ság azért ülésezett Budapes­ten, hogy 1965. október 13— 17. között fontolóra vegye és meghatározza azokat a fel­adatokat és intézkedéseket, amelyekre a Keresztyén Béke- konferencia — a nemzetközi helyzetet meghatározó kiéle­zett feszültségek láttán — minden keresztyént és minden jóakaratú embert szeretne fel­hívni. Az evangélium hívása és a mi Urunk, Jézus Krisztus kö­vetésében a földi békéért vi­selt felelősség hozott össze bennünket, egyházaink képvi­selőit vagy tagjait, Afrikából, Ázsiából, Európából, Észak- és Dcl-Amerikából. Magasztaljuk Istent, hogy Jézus Krisztusban szolidáris lett velünk, és minden ember­rel; hogy Krisztusban a békes­ség szövetségét kötötte meg velünk, ö azt akarja, hogy minden emberen segítsenek, és az emberek eljussanak az igazság felismerésére, ami sze­retet és kegyelem minden ember számára. Ezért nevezi Jézus Krisztus boldogoknak azokat, akik békét szereznek, síkra szállnak az emberek kö­zötti békéért. Ök mondhatók Isten fiainak”, Jézus testvé­reinek. A mi Urunk, Jézus Krisztus, az Embernek Fia és a világ bírája, az utolsó ítéletről szóló nagy beszédében (Máté 25; 31—36) kijelenti szolidaritását azokkal, akik irgalmasságra, szeretetre és kegyelemre szo­rulnak: az éhezőkkel, szomjú- hozókkal és mezítelenekkel, a betegekkel és foglyokkal, min­den elnyomottal, kizsákmá- nyolttal, jogfosztottal, kicsiny­nyel és szenvedővel. Azt vár­ja tőlünk, hogy mindnyájan, akik az Ö bűnbocsánatából élünk, Őt követve, ugyanezt a szolidaritást gyakoroljuk. Ezért nem tehetünk mást, mint hogy szolidárisnak je­lentjük ki magunkat mind­azokkal, akik szenvednek olyan emberek és körök kísér­téseitől és törekvéseitől, akik önös érdekből más embereket és népeket gazdasági, politikai vagy katonai eszközökkel el­nyomnak, vagy uralkodnak felettük, ami ellenkezik az il­lető emberek és népek érdeké­vel (ezt értjük az imperializ­mus szón), valamint azokkal, akik faji elnyomatás áldoza­tai. Együttérzésünk és támoga­tásunk mindazoknak szól, akik így szenvednek, és értük szól könyörgésünk. Mély együttérzéssel gondo­lunk különösen a vietnami nép szenvedéseire, és a sza­badságáért és önrendelkezé­séért vívott harcára, amely most már csaknem 20 éve tart. Aggodalommal tölt el és megrendít bennünket, hogy eddig még sikertelenek ma­radtak mindazok a felhívások, amelyek a vietnami interven­ció megszüntetésére szólítanak fel. Hálás szolidaritással gon­dolunk az Egyesült Államok­ban élő azon keresztyénekre, egyházakra, és mindazokra az emberekre, akik szakadatlanul a vietnami intervenció meg­szüntetésére szólítanak fel. Meg vagyunk győződve ar­ról, hogy a Vietnamért vívott harcnak sohasem lehet katonai, csakis politikai megoldása. Mint keresztyének, felhívással fordulunk az Egyesült Álla­mok kormányához, számos ke­resztyén ember kormányához, hogy teremtse meg a vietnami háború békés megoldásának feltételeit azzal, hogy újból és véglegesen megszünteti az Észak- és Dél-Vietnam elleni légitámadásokat. Kérjük az Egyesült Nemzetek Szövetsé­gét. hogy ilyen értelemben gyakoroljon befolyást az Egye­sült Államok kormányára és vegye fel a kapcsolatot a Nemzeti Felszabadítási Front­tal, mindkettőt abból a cél­ból, hogy az 1954-i genfi egyez­mény alapján a vietnami nép számára elérhető legyen a bé­ke. A genfi megállapodások értelmében elérhető lenne minden idegen csapat kivoná­sa is Dél-Vietnamból. Keresztyén szolidaritásunk Dél- és Észak-Vietnam lakos­ságáé. Ezzel a néppel együtt óhajtjuk azt a napot, amelyen békeben és idegen beavatko­zás nélkül láthat hozzá orszá­ga építéséhez. Teremtsünk minél szélesebb plattformot mindazok közös akciói számá­ra, akik őszintén törekszenek a békére és az igazságosságra. Keresztyén módon szolidá­risak vagyunk továbbá min­den emberrel — aki a háború ostorcsapásai alatt szenved, így az India—Pakisztáni há­borús konfliktusban is. Szoli­dárisak vagyunk azokkal, akik Rhodéziában, Angolában, Mo- zambikban, Kongóban, Dél- Afrikában, a Dominikai Köz­társaságban és másutt Latin- Amerikában élnek, akik har­colnak függetlenségükért, vagy akiket vérontás fenyeget. Ezekben az államokban forra­dalmi folyamat megy végbe, amelyben azért küzdenek és harcolnak, hogy megszűnjék a társadalmi igazságtalanság, a faji megkülönböztetés, az éhség, valamint a szabadság hiánya. Mi keresztyének, bűn­részeseknek tudjuk magunkat az olyan viszonyok fenntartá­sában, amelyek forradalmi robbanásokhoz vezetnek. Nagy mértékben helyeseltük és iga­zoltuk a fennálló igazságtalan állapotokat. Most segítenünk kell és segíteni akarunk ab­ban, hogy az elnyomottak jo-\ gaikhoz jussanak. Az emberi­ség valódi haladásához vezető fejlődés részeként ismerjük el azokat a forradalmi mozgal­makat, amelyek a magasabb- rendű humanitást és minden emberi jog érvényesítését ered­ményezik. Felszólítunk min­den érdekeltet, hogy segítse elő és tegye lehetővé az igaz­ság vérontás nélküli érvénye­sülését. e A tömegpusztító atomfegy­verek fokozódó felhalmozása és azoknak más államok szá­mára való fenyegető tovább­adása, a jelen legsürgetőbb kérdésévé teszik a leszerelést. A teljes és ellenőrzött lesze­relés kell. hogy legyen és ma­radjon minden békemozgalom célja. Ezért támogatunk min­den olyan törekvést, amelyre a kormányók, az ENSZ és a békeszervezetek ebben az irányban vállalkoznak. Ezzel kapcsolatban elvetünk minden olyan tervet, mint pl. az MLF és ANF, amelyek a tömegpusztító atomfegyverek további elterjesztését, vagy a felettük való közös rendelke­zést jelentik. Ez vonatkozik elsősorban Európára, amely még mindig nem számolta fel a második világháború követ­kezményeit. Amíg Európában még határrevíziós követelése­ket hangoztatnak, addig min­den erőszakolt fegyverkezés és atomfegyverekre támasztott igény a béke különös veszé­lyeztetését jelenti. Ezért javasoljuk az európai államok konferenciáját az Egyesült Államok bevonásá­val, amely a különböző javas­A Német Demokratikus Köztársaság evangélikus egy­házi vezetőinek a konferen­ciája Kelet-Berlinben tartott ülésén megválasztotta elnök­ségét. D. Krummacher pome- rániai püspököt elnökké, D. latok (a NATO és a Varsói Szerződés államai közötti meg­nemtámadási szerződés, a Go- mulka- és a Rapacki terv) alapján minél előbb megvitat­ná az európai biztonság kér­dését és a német kérdés ren­dezéséhez javaslatokat tenne a békeszerződésre. A világnak ma céltudatos és szolidáris egy üt (munkálko­dásra van szüksége a béke fenntartásához. Egyek va­gyunk abban, hogy a nemzet­közi együttműködésnek az ENSZ keretén belül kell vilá­gosan kifejezésre jutnia. Az ENSZ valamennyi állam ösz- szefogása kell legyen, hogy eredménnyel járjon ez, a béke fenntartására irányuló együtt­működés. Ezért újból sürge­tően követeljük, hogy a Kínai Népköztársaság végre elfoglal­hassa az őt megillető helyet az Egyesült Nemzetek Szerveze­tében. Meggyőződésünk, hogy a világ valamennyi államának olyan konferenciája, amely megtárgyalná a leszerelés szükséges kérdését és amelyen nélkülözhetetlen lenne a Kínai Népköztársaság részvétele, lé­nyegesen hozzájárulna a hely­zet enyhítéséhez és a békés jövendőhöz. A mai világhelyzet láttán felhívással fordulunk minden keresztyénhez, minden egy­házhoz és minden emberhez, akinek szívügye a béke és igazságosság elnyerése, fenn­tartása és biztosítása: egyhan­gúlag és egyesült erővel töre­kedjünk a feszültségi és ve­szélygócok eltávolítására. Egyesítsük törekvésünket a mindazokkal vállalt szolidari­tás jegyében, akik háborútól szenvednek, akiket elnyomnak és kizsákmányolnak, akik nem rendelkeznek elegendő mér­tékben anyagiakkal ahhoz, hogy emberhez méltó életet élhessenek. Teremtsünk minél szélesebb plattformot minden olyan em­ber közös akciója számára, aki őszintén törekszik a békére és igazságosságra. Örömünkre szolgál, hogy azok a célkitűzések, amelyeket mi már régóta képviselünk, VI. Pál pápának az ENSZ közgyűlése előtt mondott sza­vaiban is kifejezésre jutottak. Készek vagyunk az együttmű­ködésre a béke szolgálatában és a békés együttélés megva­lósításában. Miként már gyak­ran kinyilvánítottuk, kifejez­zük meggyőződésünket, hogy minden keresztyénnek együtt kell munkálkodnia a békéért és minden ember megbékélé­séért. Ezért örülni fogunk, ha a békéért és igazságosságért végzett odaadó szolgálatunk­ban együtt vállalhatjuk ezt a felelősséget a római katoliku­sokkal is. Teremtsük meg közösen a nemzetközi helyzet eredmé­nyes keresztyén befolyásolásá­nak feltételét, hogy mai vilá­gunkban békés fejlődésre ke­rüljön sor. Eközben bízunk Istennek, a békesség Fejedelmének, Jézus Krisztusnak áldásos segítségé­ben, amelyet megad nekünk és minden embernek széles e világon. Noth szász püspököt pedig he­lyettesévé választotta egy esz­tendőre. Ebben a testületben dolgozik együtt a keletnémet nyolc tartományi egyház veze­tősége. AFRIKAI ÁLLAMFÉRFI LETT A BAPTISTA VILÁGSZÖ­VETSÉG ÜJ ELNÖKE A Baptista Világszövetség Miami Beach-ban (Florida) tar­tott nagygyűlésén Dr. W. R. Tolbert-et, az afrikai Libéria Nép- köztársaság alelnökit választotta meg elnökévé. A kilenc al- elnök között is van egy afrikai és egy amerikai néger. A világgyűlésen kilencven ország 17 300 küldötte vett részt. A KELET-NÉMET EGYHÁZAK KONFERENCIÁJA D. Dietzfelbinger püspök vasárnap, október 17-én Miskolcon és Egerben prédikált. Ké­pünk: D. Hermann Dietzfelbinger püspök dr. Vető püspök kíséretében bevonul az isten- tiszteletre a miskolci templomba Augusztinusz: URAM, JÉZUS Nem t’om, ki vagyok s ki vagy Te, Semmi egyéb vágyam nincs csupán Te. Unott énem szerelme Te Minden tettem értelme Te, Kicsiny parány én, magasztos Te, Nincs más gondolatom mint Te. Százszor halnék Érted életem, Te, Még oly rossz sorsnak is édes terhe vagy Te. Szent nyomodba üzesz Te Sóvárgásom titka Te Téged áhitlak, nem vonz semmi csak Te. Előlem Hozzád osonok, hogy Te méltass kegyes oltalmadra Te Mi sem riaszt s megremegtetsz Te, Kiválasztasz-e Magadhoz Te. Mar kétség? Bizodalmám vagy Te, Engedelmesség Mestere Te. Téged áhitlak nem vonz semmi csak Te Szegénység gyógyszere Te. Nézz rám, hogy szívem felgyullaszd Te Hívj, hogy előttem lebegj te Örök gyönyöröm üdve, Te Ámen Haits Géza Dr. Vető Lajos püspök október 10-én Szendén a gyülekezet egy csoportjával ORSZÁGÚTON ... Vasárnap délután az S- ből B.-be vezető műúton még fel nem derített okból az X. rendszámú személygépkocsi négy utasával az árokba for­dult. Az utasok közül kettő súlyosan, egy könnyebben megsérült. A negyedik kiállt az útra és integetett, hogy az arra jövő személygépkocsi­vezetőktől segítséget kérjen. 16 autó ment el mellette, amíg végre egy megállt, hogy a se­besülteket, akik közül egy közben meghalt, a kórházba szállítsa... Ezt a pársoros közleményt az egyik napilapban olvastam. Vasárnap volt, számol be a hír és 16 autó ment el egy segítséget kérő ember mel­lett. Annak, aki a volán mellett ült, bizonyára ezer mentsége volt arra, hogy meg ne áll­jon ... Már késő volt és más­nap munkanap. Sietnie kel­lett, hogy időben hazaérjien és kipihenje magát. Lehet, hogy az a szerencsétlen éppen a kocsiban hal meg! Az ember még belekeveredik valami kellemetlen ügybe! Kihallga­tás, tanúskodás. Mindez idő, kényelmetlenség... így gondolkodhatott a 16 közül sok. A többi talán még mentséget sem keresett ön­maga előtt. Az esemény nem új. Ha­sonló történetet már régebben is olvastam. Az a Jeruzsálem­ből Jerikóba vivő országúton történt. Az utasok akkor még gyalogszerrel vagy lovon jár­tak, de veszély akadt bőven. Csak másfajta, mint manap­ság. Azon az úton egy ember a rablók kezére került. Kifosz­tották, megsebesítették és fél- holtan otthagyták az úton. Egy pap jött arra. Látta és elkerülte. Utána jött egy lévi­ta. látta és elkerülte. Aztán arra jött egy szamaritánus. Az amikor meglátta, „könyö- rületességre indult”. Talán akkor is éppen vasár­nap volt. Lehet, hogy az első két arra menő éppen kirán­dult vagy látogatóban volt. A történet nem mondja meg. Talán olyan volt, mint a mai tizenhat. A harmadik úton volt, nem passzióból járta az országutat, talán üzletet kel­lett kötnie, talán megbeszé­lésre várták, amelynek hatá­rozott időpontja volt. És mégis, amikor meglátta a se­besültet, megállt, leszállt a lo­váról, olajat és borát öntötte a szerencsétlenül járt sebére, lovára emelte, a vendégfoga­dóba vitte, másnap két pénzt adott a gazdának és megkérte, viselje gondját, ha pedig még pénzre lenne szüksége, azt visszatértekor megfizeti neki. Ez az ember szamaritánus volt. De elsősorban felebarát. Tehát az az ismeretlen, akit nem fűz hozzánk semmi kap­csolat és mégis lehajol a ba­junkhoz akkor, amikor az ne­ki fáradtságába kerül. Leha­jtó és nem hajt tovább. Nem elegendő meglátni a bajt. Megállni sem elég. Saj­nálatot érezni is kevés még. Vissza kell menni és a több­letköltséget megfizetni, sőt túlfizetni. Számolatlanul és viszonzást nem várva. A kis történethez egyetlen mondat kommentárt fűztek kétezer évvel ezelőtt: „Eredj el és te is aképpen cseleked­jél.” Vasárnap van, amikor eze­ket a sorokat írom. Autók ro­hannak hazafelé a ... számú műúton. Valahol valaki se­gítségért integet. Lehet, hogy ma a 15 kocsi már megáll? Gyarmathy Irén GYERMEKKOCSIVAL AZ ISTENTISZTELETEN Egy angliai lelkész külön istentiszteletet rendszeresített gyülekezetében a fiatal édes­anyák részére, akik gyermek- kocsiban tolják gyermekeiket a templomban. „Különben ta­lán egyáltalán nem jönnének el’! — állapítja meg a leiké«*

Next

/
Thumbnails
Contents