Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1965-10-03 / 40. szám
A barátság kötelez Jn 15, 18—13 Igénk Jézus Krisztus azon szavaihoz kapcsolódik, melyek* ben úgy állítja magát tanítványai elé, mint az igazi szölőtő, mennyei Atyját, mint szőlőművest, aki metszi, tisztogatja a szőlőt. A tanítványok a szőlővesszők, akiknek sok gyümölcsöt kell teremniök. Nagyon életközei hangzottak Jézus szavai: „Ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, amiket én parancsolok néktek”. Krisztus barátsága kötelez, nagy a mi felelősségünk. Krisztus barátságának meg kell látszania a mi életünkön, életünk gyümölcstermésén. Ezek közül ma különösen is időszerűek a szülők tisztelete, az öregek megbecsülése, a betegek türelmes ápolása, az özvegyek, árvák támogatása, a mértékletes, józan, hűséges családi élet, a becsületes munka a társadalomban. Ma egyre jobban megértjük, hogy Isten az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette. Ma nyilvánvalóan közel kerültünk egymáshoz, minden és mindenki. Egy-két óra alatt országokat, fél nap alatt világrészeket érhet el az ember. Nem mindegy azért, hogy Dél-kelet Ázsiában új és új tüzek gyúl- nak fel. Érinthet ez, nagyon is érinthet bennünket. Ma az élet béke nélkül — elképzelhetetlen! Ma a béke élet! Szeptember 5-én szomorú hírt röpített világgá a rádió. Az afrikai lambarenei őserdőben meghalt dr. Schweitzer Albert. Mikor rá emlékezünk egy felülről gyökerezett, minden gyümölcsét az élet, az emberség teljességét szeretett négereinek adni akaró testvérre gondolunk. Krisztus igaz barátjára, a volt evangélikus lelkészre, a nagy doktprra, az élet tisztelőjére. Ű már 1932-ben, a Goethe centenáriumon így fejezi ki programját: „maradjunk emberek, hűségesek lelkűnkhöz.” Goethét idézve folytatta: „legyen az ember nemes, segíteni kész és jó”, majd magyarázva hozzátette saját szavait: „e szándékot cselekedetté kell változtatnunk, mert nemességnek, segítőkészségnek és jóságnak nemcsak gondolatként, hanem erőként kell bennünk élnie”. / Cchweitzer Albert ezt valóban megélte. Századunk ki** emelkedő emberi és tudós személyisége, a pap, a doktor, a kiváló orgonaművész itthagyta Európát, a kultúrát, civilizációt, a kényelmes életkörülményeket és odaadta magát a lenézett, de az ő szívébe befogadott új barátainak, Afrika őserdeje négereinek. Nem szóval, cselekedettel, élettel! Miért tette ezt? Hogyan tehette? Mint teológusnak a munkássága a Jézus élete kutatásában összpontosult. Ezirányú munkája egészen korszakalkotó. De Schweitzer nem maradt meg jó tudósnak, íróasztal-emberének, nem lett filozófus. Jézus élete őt kötelezte. Tudta, hogy az a Krisztus barátja, aki azt cselekszi, amit Ö tanított. Nagy útitársunk távozott személyében, a szenvedők, elnyomottak barátja. Teste Afrika őserdejében nyugszik, de élete messze világító élet mindnyájunk számára: Mesterét követte, Jézust! Van-e nagyobb szeretet annál, minthogy valaki önzetlenül, szeretetéböl életét odaadta barátainak? Ősz közeledik, vagy talán már benne is vagyunk. A mi mérsékelt, közép-európai éghajlatunk alatt népünk számára a betakarítás döntő időszaka ez. Szép az ősz. Adakozó az ősz. És mégis ez az őszi idő nem önmagában szép. A többivel együtt az. Nem önmagáért van. A télért is, amikor pihen a föld, a tavaszért is, mikor az őszi áldás új magként kerül a földbe, hogy legyen belőle új élet sarjadás. Mint ahogy a nyár is értünk van. A többi háromért, az őszért is. Mikor beérik az aranysárga kalász, a kenyérnek magva. y Es amint egybeolvad a négy évszak, úgy egymásra utalt “ az emberi élet is. Senki sem él egyedül, senki sem élhet csak önmagának. Valamennyien szent szolidaritásban élünk egymással, egy óriási láncnak szemei vagyunk. Szívek, életek egymás mellett. Mert nagy-nagy dolog az élet, de teljessé a gyógyító szeretet teszi, az áldozat kovácsolja össze. Senki sincs megfosztva attól az örömtől, hogy jót tegyen és adjon, hogy szívéből kicsorduljon ami benne van. A mi nemzedékünk két óriási háború után él. És küzd gondolkodó, békeszerető része az újabb és minden eddiginél esztelenebb, borzalmasabb rém ellen. Bűnbánatnak kell megrázni a keresztyén lelkeket. Hálának eltölteni a keresztyén szíveket. Tudatosan hinni és tanítani: Senki sem élhet ma önmagának. Krisztus értünk halt és feltámadott. De szeretet, áldozat, barátság üres szavak, tanítás maradhatnak. A mi barátunk Jézus Krisztus segéljen minket, hogy kilépjünk önmagunk szűk, kicsinyes életéből és éljünk Krisztus barátaiként — embertársainkért, másokért. És ehhez azokra van szükség, akik a földbe vetik áldozatukat és szeretetüket, akik megöntözik e földet békességük és jóságuk verejtékével, hogy az ősz és tél után újra tavasz legyen, ahogy ezt Jézus akarja. Földbe hullottak a magok és termés lett belőlük. Kenyér is, bor is és még sok más, amit e próbás esztendőben is betakarított népünk. Hol többet, hol kevesebbet. Hála legyen érte Istennek, köszönet dolgozó népünknek! Bárcsak a mi életünk is az őszi napokon az elmúlásban az átadást, az elhalásban a feltámadást, a halálban az életet találná meg. Mert az alázatban van felmagasztaltatásunk. Krisztus emberré léteiében istenfiúságunk, örök életünk, üdvösségünk. Részletek Fábry István mezőberényi lelkésznek szeptember 26-án a rádióban elhangzott igehirdetéséből. Szolidaritás és együttműködés az igazságosságért és a békéért A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának meghívására nemsokára megérkezik Budapestre a Keresztyén Békekonferencia Tanácsadó Bizottsága, hogy számos meghívott vendég és különböző egyházi világszervezetek kiküldöttei jelenlétében megtartsa soron következő ülését. Egyházaink hetek óta készülnek arra, hogy a Tanácsadó Bizottságot megfelelően fogadják, és biztosítsák azokat a külső és belső feltételeket, amelyeknek keretében ez az ülés jó munkát tud végezni. A Tanácsadó Bizottság ülésével kapcsolatban figyelmünket most már egyre inkább az ülés tartalmi vonatkozásaira kell fordítanunk, és pedig nemcsak a „bizottsági tag”- oknak, hanem lelkészeinknek és gyülekezeteinknek is. Akkor lesz eredményes az ülésen folyó munka, ha abba valamilyen gyülekezetek és együtt gonformában bekapcsolódnak a dolkodnak a résztvevőkkel. A Tanácsadó Bizottság ülésének főtémája ez lesz: „Szolidaritás és együttműködés az igazságosságért és a békéért.” Az előadást Hromadka prágai professzor, a Keresztyén Békekonferencia elnöke tartja. Ehhez kapcsolódik egy ázsiai, egy afrikai, egy latin-amerikai és egy európai előadó referátuma. Az előadásokat a plénumban és albizottsági üléseken vita követi. Természetesen sem a főelőadást, sem az ún. „korreíerá- tumok”-at még nem ismerjük. Mégis próbáljunk most belekapcsolódni a bizottsági tagok munkájába és gondoljuk végig a főtémát néhány vonásában, úgy, ahogy azt mi látjuk. „BÉKÉÉRT ÉS IGAZSÁGOSSÁGÉRT” — jelzi a főtéma. Nem volna szükség sem a Keresztyén Békekonferencia, sem a Béke-világtanács, sem a jóakaratú emberek, sem számos nép kormányának a békéért való erőfeszítéseire, ha nem kellene szinte naponként arról hallanunk, hogy itt vagy ott a világban újra fegyverek dördültek el, csapatok összevonása folyik, csapatokat tesznek partra, bombákat dobnak le, atombombákat robbantanak föld alatt és föld felett, tankcsaták folynak, emberek pusztulnak el fegyverek által. Ez annál szomorúbb, mert a második világháború iszonyatos ember- és anyagvesztesége után — hiszen 50 millió ember halt meg! — azt lehetett volna várni, hogy a népek véglegesen kiábrándultak a háborúból és a következő évtizedeket arra fogják majd szentelni, hogy megszüntessék a háború forrásait és kiküszöböljék a nemzetek közötti problémák megoldásának eszközei közül a háborút. De alig vánszorgott ki a megkínzott emberiség a romok alól és alig temette el halottait, újra fel- rémlett a háború veszélye. Nem volt elég figyelmeztetés sem az 50 millió halott, sem Hirosima, sem a csonka-béna emberek százezrei. Megindult újra a fegyverkezési verseny, a felrobbantott atombombák füstje újra az égig szállt és szinte már-már halálossá tette a levegőt. Volt olyan helyzet — Karib-tengeri válság idején — amikor szinte „egy hajszál” választotta el az emberiséget attól, hogy kirobbanjon a harmadik világháború. Aztán mégis megmaradt a béke ... Ezután mindenki azt várta, hogy senkinek sem lesz kedve mégegyszer idáig „feszíteni a húrt”. És ekkor az amerikai imperializmus tüzeket gyújtott Dél-Vietnamban, sőt ma már Eszak-Vietnam- ban. Év végéig 180 000 amerikai katonát akarnak Dél-Vietnámban partra tenni. Az itt gyújtott láng átcsaphat az egész Földre! Ebben a feszült és „lélegzetelállító” helyzetben megindult India és Pakisztán között a „hadüzenet nélküli” háború és majdnem kirobbant India és Kína között a fegyveres összecsapás. Közben Nyugat-Németország számos felelős vezetője a re- vansizmus szellemében atomfegyvereket követel a nyugatnémet hadseregnek és ezzel nemcsak Európa biztonságát veszélyeztetik, hanem az egész emberiség biztonságát. Mindezek nem elegendő okok-e arra, hogy a BÉKÉÉRT, az emberiség jövendőjéért, magáért a puszta élet megmentéséért minden felelős államférfi, minden nép, minden keresztyén a legnagyobb erőfeszítéseket tegye? A Keresztyén Békekonferencia is erre hivatott. Ugyanilyen erőfeszítéseket kell a mi időnkben tennünk az IGAZSÁGOSSÁGÉRT is. A valóság ugyanis az, hogy a Földön „mostohagyermek” az igazságosság. Az emberiség két nagy tömbre oszlik: a fejlett és fejletlen országban élők. Vannak, nagyon gazdagok és nagyon szegények, jóllakottak és éhezők, az élelmiszert a tengerbe öntők és kenyér nélkül „élők”. A szociális igazságtalanság következtében az emberiség kétharmad része éhezik, vagy az éhezés határán áll. Évente több tízmillió ember hal éhen. Mások a faji megkülönböztetés és a faji elkülönítés (apartheid) igazságtalanságát szenvedik, ennek nyomán olyan „rezervátumokban” élnek, mint sokfelé az állatok. Ismét mások a gyarmati elnyomás igája alatt nyögnek. Dél-Afrikában, Délnyugat-Afrikában, Angolában, Dél-Rhodéziában és másutt a „fehér” kisebbség uralja a saját hazájukban a „feketé”-ket. Megint másutt, „megsegítés” címén folyik sok önállóvá lett afrikai és ázsiai országban a neokolonializmus, melynek nyomán ezeknek az országoknak a nyersanyagát olcsón megvásárolják gazdag államok, hogy aztán azt külföldön feldolgozva drágán adják el azoknak, akiktől elvitték. Sok függetlenné lett országban nem állt meg a természeti kincsek (arany, ezüst, kobalt, stb) „kitermelése” idegenek által, hogy aztán abból semmi hasznot ne lássanak, azok, akiké pedig a föld és annak kincsei is. Azt sem felejthetjük, hogy a világon 700 millió írástudatlan felnőtt él, akik ki vannak zárva a kultúrának szinte egész területéről és nem tudnak befolyni kellőképpen saját országuk függetlenségének kiépítésébe, mert nem rendelkeznek megfelelő gazdasági, politikai és technikai műveltséggel. Vannak országok, ahol több millió emberre esik 1—1 orvos és az egészségügyi körülmények elviselhetetlenek. Az sem titok, hogy az emberiség túlnyomó része nem jut egészséges ivóvízhez és ennek következtében a fertőző betegségek és járványok tízezrével szedik áldozataikat. És ezt a sort még lehetne folytatni ... Mindez IGAZSÁGOSSÁGÉRT kiált! A Keresztyén Békekonferenciához is kiált! AZ IGAZSÁGOSSÁG ÉS A BÉKE egymással is szorosan összefügg. Nem lehet meg az egyik a másik nélkül. Nem lehet béke addig míg az igazságosságot lábbal tapossa az emberiség. Nem lehet azt várni a korgó gyomrú éhes emberektől, hogy „nyugodtan maradjanak” és „viseljék el nyomorúságaikat a béke fenntartása érdekében”. Az éhes emberek nem „maradhatnak nyugodtan”, azok lázonganak és a jövőben mindig hangosabban fognak kiáltani és ha kell harcolni, a „rezervátu- mok”-ból a feketék ki akarnak törni, hogy elfoglalják saját hazájukat. Senki sem kívánhatja tőlük, hogy a „béke érdekében” maradjanak meg(Folytatás a 3. oldalon) Krisztus megvigasztal Az életnek vannak kritikus szakaszai, amikor magába roskad a lélek. Ilyenkor szakad ránk a magány, pedig akkor volna legnagyobb szükségünk a testvéri szóra, a szeretet biztató bátorítására. Csalódás, betegség, halál, testilelki szenvedések. A halálos betegséggel viaskodó Babits panaszkodik így: „Mondd, van-e jussod már, hogy így nyögj és kántálj mint unott koldússzáj? Ki hallgat terád már? Naphosszat motyogd bár, hogy itt fáj, ott fáj .. Ki hallgat rád? Senki! Magad vagy, ez az igaz gyötrelem! A magukba roskadtak figyeljenek az evangélium Krisztusára. Jézus Krisztus nem megy el közömbösen a családi tragédia mellett. Megszánja a mindenét elveszített, magára maradt édesanyát. Életet ígérő szava van hozzá. Krisztusnak az emberi tragédiákkal együttérző szeretete csillan fel a naini csodában. Testileg nincs közöttünk, de üzenete, szava, igéje ma is szeretetéről beszél. Aki hisz szavának az, megtapasztalhatja vigasztalását. Azok pedig, akik ismerik már Krisztus könyörületes szeretetét, figyeljenek fel a szenvedőkre, álljanak oda a megkeseredett szívű magányos lelkek mellé. Az apostol arra hív minket, hogy ne legyünk érdektelenek, közömbösek mások vergődése láttán. Nemcsak az egyes ember életét, de a háborúkban, katasztrófákban, éhségben, tudatlanságban gyötrődő emberek, népek sorsát se tekintsük szenv- telenül. A vigasztalás Istene minden nyomorúságunkban megvigasztalt, hogy mi is vigasztalni tudjunk másokat. A keresztyén ember vigasztalása nem bizonytalan nyugtatgatás: „majd csak lesz valahogy”; nem terheli meg önmagával a magányos szívet: „ki kell bírni”. Az a vigasztalás segít csak másokon is, amivel Isten vigasztalt meg minket. A vigasztalás maga Krisztus, úgy ahogyan igéjében szól hozzánk. De ez nem változtat a tényeken, ettől az éhség nem szűnik meg. a betegség nem múlik el, a halott még nem támad fel... — mondhatjuk csüggedten. De tudnunk kell, hogy Krisztus Isten szaváról azt mondja, hogy az valóság. Tény. Ö nem „csupán” szóval szeret, még akkor sem ha „csak” szól hozzánk. Igéje több mint az emberi beszéd. Jézus szava ma is megindít és elvégez bennünk, vagy akár közöttünk valamit, ami elég a vigasztalásunkra. Elvégzi azt is, hogy mi magunk segítő szeretőiünkkel vigasztalássá válhassunk mások számára. Isten napról-napra kegyelmével megvigasztal bennünket, bárcsak mi is tudnánk napról-napra szolgálni szere- tetünkkel rászoruló embertársunknak. Pintér Károly IMÁDKOZZUNK Hálát adunk neked, hűséges Istenünk, hogy rajtunk tartod szemedet. Nemcsak beszélsz velünk. Meghallgatod szavunkat is. Közel jössz hozzánk. — Kérünk, taníts imádkozni, előtted térdet hajtani. Ébressz erős vágyat ajándékaid elnyerésére. Tölts el mély alázattal és nagy bizalommal, mikor apostolod imádságának példája szerint kérünk: Erősítsd belső eitaberünket. Hiszen mélyen, életünk rejtett zugaiban kezdődik elidegenedésünk az igazi emberségtől. Törd meg önző énünk önkényuralmát. Távoztasd szívünk ürességét. Töltsd be életünket Jézus Krisztus gyermeki bizalmával és engedelmességével. Ne engedd, hogy gyökértelen emberekké váljunk. Olyan nagyok ma az emberi lehetőségek, s mind nagyobbak. Oly könnyen válunk hányt-vetett, helyünket nem lelő emberekké. Gyökereztesd meg életünket Jézus Krisztusban, az igazi felebarátban, s áldd meg a testvériesség jó gyümölcseivel gazdagon. Vezess a valóság helyes megismerésére. Magasra hághatunk, mélyre zuhanhatunk egész nemzedékünkkel együtt. Kitágult a világ, s a mi szívünk oly szűk maradt. Szereteted Jézus Krisztusban feltárt méreteit tedd nyilvánvalóvá számunkra is, hogy el ne sekélyesedjünk, be ne szűküljünk. Ezekkel a kérésekkel visszük eléd a világ baját. A bombázott földterületeket. Az éhezőket, a sebesülteket, a haldoklókat, a béke és igazság után kiáltókat. Áldj meg minden sebet kötöző, könnyet törlő, a halál hatalmával szemben az élet szolgálatát vállaló emberi tevékenységet, kicsikét és nagyokét egyaránt, mert mindnek helye van a te országodban. Ámen.
