Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1965-09-12 / 37. szám

Jó felelet — jó cselekedet Lk. 10, 25—37 Az irgalmas samaritánus történetével illusztrált jézusi ta­nítás különösen nagy hangsúlyt kapott a mai keresztyénség teológiai felismerésében. A törvénytudó szájába adott „nagy parancsolat”, amely más evangéliumi feljegyzésekben közvet­lenül Jézus ajkáról hangzik el, a keresztyén tanítás és vallás­tétel központjába került. Elválaszthatatlanul kapcsolódik benne a parancsolat két tagja: az Isten és az embertárs iránti szeretet egysége. Világos előttünk, és ezt bátorsággal valljuk is, hogy az élet egészének odaszánása hálaáldozatként Istennek, egy­úttal azt is jelenti, hogy életünket odaszántuk embertár­sainkért. Az irgalmas samaritánus történetéből kapott tanítás ki is tágította láthatárunkat és ezzel együtt kötelezettségünk terü­letét. Tudjuk, hogy a szeretettel nemcsak a hozzánk közel állóknak vagyunk adósai, hanem minden embertársunknak. Elsősorban a megverteknek és megrablottaknak, az elesettek­nek, és otthagyottaknak. Tudjuk, hogy a szeretet parancsa te­kintetünket odafordítja az elnyomott, kizsákmányolt, beteg­ségükben, szegénységükben, tudatlanságukban gyalázatosán otthagyott népek felé. Felelősségünket felkelti a világháborúk által meggyötört és az atomfélelemben élő emberiség egésze iránt. Megtanít bennünket ez a történet arra, hogy nem me­hetünk el felelőtlenül egyetlen embertársunk, de a nagy em­bercsoportokat érintő kérdések mellett sem. Ma szégyenletesnek tartjuk azt a vallásosságot, amely csak a saját szentségével bíbelődik, vélt tisztaságát védi a való élet „szennyével” szemben és zárt kultuszvilágnak ereklyéit őriz­geti. Tudjuk, hogy a hitnek úgy kell tekintenie az egész vilá­got, az egész emberiséget, mint Isten teremtését, a Krisztusban drága áron megváltott tulajdonát és minden emberi remény­séget megszégyenítő eljövendő jók örökösét. Ebben a világban benne élni, ügyeit felvállalni, azokban a Krisztus szeretetével szolgálni, — ez a ma keresztyénségének Isten Lelke által meg­értett és vállalt küldetése. A felelet, amelyet a számunkra feladott kérdésekre ad­tunk és adunk, jó. Jézus azonban bennünket is a cselekede­tekre ösztönöz. A helyes felismerésnek helyes állásfoglalássá kell érnie. A megismert igazságnak az egyes kérdésekben ki­mondott döntések mérlegévé kell válnia. A vállalt szolgálat­nak a béke munkálásában, a megbocsátásban, a jóindulatban, a konkrét segítésben, az áldozathozatalban, a szolidaritásban kell megvalósulnia. S ebben a vonatkozásban sem mondhatjuk azt a gazdag ifjúhoz hasonlóan, hogy mi már mindezt megcse- Iekedtük. Nem mutathatunk hátra farizeus módon arra az ál­dozatra, amit már meghoztunk, arra a döntésre, amit tegnap mondottunk ki, arra a munkára, amit tegnap elvégeztünk, — mint valami érdemre. Az élet valósága, a mindennapi ese­mények új és új helyzeteket, új és új embereket és ember- csoportokat, s velük együtt új és új feladatokat hoznak elénk a régiek mellett. Ahogy a samaritánus nem elégedett meg a szeretet egyszeri segítő cselekedetével, hanem vállalta a fele­lősséget és az áldozatot embertársa teljes felépüléséért, hol­napjáért, úgy kell a keresztyén élet szeretetszolgálatának is a tegnapról és a máról a holnapra és holnaputánra előre tekin­tenie, a béke és megelégedés, az öröm és boldogság, az élet megújulásának, üdvösségének teljességéig. Erre indít el a nagy parancs minden Istentől kapott új napon. Mezősi György — TORONYÓRA JAVÍTÁST Szakszerűen vállal, helyszínen ár­ajánlatot készít Biró György la­katos, Orosháza, Dózsa György út 12. — NYUGDÍJAS okleveles ápoló­nő 32 éves gyakorlattal Pest vagy környéki idős egyén ápolását vállalom lakásért. Cím a kiadó­ban. HÍREK — Szentháromság ünnepe utáni 13. vasárnapon az oltár- térítő színe: zöld. A vasárnap délelőtti istentisztelet oltári igéje: Gál 3, 15—22, az ige­hirdetés alapigéje: Lk 10, 25— 37; a délutáni istentisztelet alapigéje: Zsid. 13, 1—6. t — A VESZPRÉMI EGY­HÁZMEGYE lelkészi Mun­kaközössége szeptember 15-én és 16-án tartja Gyenesdiáson munkaülését. Váczi Dezső, Németh Géza, Asbóth László, Barcza Béla és az esperes szolgálatával. Érdekesnek kí­nálkozik a napirenden sze­replő előadás „Fajok, népek, nyelvek a békés együttélés szempontjából”. Előadó: Sár- I hány András. Dr. Vető Lajos püspök a Német Demokratikus Köztársaságba utazott A Keresztyén Békekonferencia tanácsadó bizottsága októ­beri, Magyarországon tartandó gyűlésének előkészítésében fon­tos szerepet játszanak az egyes tanulmányi munkabizottságok. Az ökumenikus kérdésekről szóló bizottság Halle-ban, szep­tember 8-tól tartja ülését. A bizottság elnöke Alexij tallini és észtországi érsek. A1 magyar protestáns egyházak képviseleté­ben e bizottság ülésén DR. VETŐ LAJOS püspök és NAGY JÓZSEF a baptista egyház elnöke vesznek részt. A FEJÉR KOMAROMI EGYHÁZMEGYE kétnapos ülése Lajoskomáromban lesz szeptember 14-én és 15-én. A gazdag tárgysorozatú ülésen Selmeczi János esperes, Pálfy Mihály, Nagy István, Lábossá Lajos, Varga György, Dan­hauser László, Szakács Lász­ló, Magyar László, Sikter László, Bottá István, Csonka Albert, Milán János Simonfay Ferenc lelkészek szolgálnak. — KÁNTORI SZOLGÁLATOT ellátni tudó nyugdíjas férfit vagy nőt keres a györkönyi evangélikus gyülekezet. Cím" Evangélikus Lelkészi Hivatal, Györköny, Tolnamegye. — SZOBÁT KERES diétásnő­vér leánya részére Budapest te­rületén evangélikus lelkész. Cí­me: Németh Géza Csikvánd. Veszprém megye. — HALÁLOZÁS. özv. Kap­pel Károlyné, szül. Horváth Margit a kőszegi, majd a szombathelyi gyülekezet hű­séges tagja életének 65. évé­ben Budapesten hirtelen el­hunyt. Szeptember 4-én te­mették el az óbudai temető­ben. Az elhúnyt két fia a bu­dai Evangélikus Szeretetott­hon dolgozója, velük együtt a Szeretetotthon munkatársi közössége is gyászolja az el- húnytat. ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1965* szeptember 12-én Deák tér de. 9. (urv) dr. Ké­kén András de. 11. (úrv) Hafen- scher Károly du. 6. dr. Kékén András. Fasor de. fél 10. Koren Emil de. 11. Koren Emil du. 6. Szirmai Zoltán Dózsa György út de. fél 10. Szirmai Zoltán. Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sán­dor ^.u, de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) de. 12. (magyar) Thaly Kálmán u. de 11. Bándi Sándor du. 6. Bándi Sándor. Kő­bánya de. 10. Utász u. de. 9. Veöreös Imre. Vajda Péter u. de. fél 12. Zugló de. 11. D.Káldy Zoltán Rákosfalva de. 8. Boros Károly. Gyarmat u. de. fél 10. (úrv) Baranyai Tamás. Fóti út de. 11. Solymár Péter. Váci út de. 8. Gádor András. Frangepán u. de. fél 10. Solymár Péter. Újpest de. 10. Pesterzsébet de. 10. Soroksár Újtelep de. fél 9„. Pestlőrinc de. 11. Pestújhely de. 10. Kürtösi Kálmán. Rákospalota MAv telep. de. 9. Rákospalota Nagytemplom de. 10. Rákospalo­ta Kistemplom du. 3. Rákos­szentmihály de. fél 11. Kamer Ágoston. Sashalom de. 9. Kar­ner Ágoston. Rákoscsaba de. 9. Békés József. Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresz­túr de. fél 11. du. fél 3. Bécsikapu tér de. 9. Schreiner Vilmos de. 11. Várady Lajos es­te 7. Schreiner Vilmos. Torockó tér de. fél 9. Várady Lajos Óbuda de. 9. Fülöp Dezső de. 10. (úrv) Fülöp Dezső, XII. Tar- csay Vilmos u. de. 9. Ruttkay Elemér de. 11. Ruttkay Elemér este fél 7. Takács József. Pest- hidegkút de. fél 11. Takács Jó­zsef. Kelenföld de. 8. (úrv) Bogya Géza de. 11. (úrv) dr. Rezessy Zoltán du. 6. dr. Re- zessy Zoltán. Németvölgyi út de. 9. Kelenvölgy de. 9. Visontai Róbert. Budafok de. 11. Visontai Róbert. Nagytétény de. 8. Csil­laghegy de. fél 10. Csepel de. 11. HÉTRŐL—HÉTRE Elégedjetek meg azzal, amitek van ! Zsid. 13, 1—6 A zsidókhoz írt levél ismeretlen írója hat, különösen szép keresztyén erényt emel ki heti igénkben. Az említett hat erény mindegyikéről könyveket írtak és a prédikációk százait mond­ták el. Felsoroljuk a hat tételt és kettőről elmondunk pár gon­dolatot. Az atyafiúi szeretet maradjon meg köztetek! A vendégsze­retetről el ne feledkezzetek! Emlékezzetek meg a foglyokról és gyötrödőkröl! Tisztességes minden tekintetben a házasság! Fös­vénység nélkül való legyen a magatok viselete! Elégedjetek meg azzal, amitek van! Mindegyik mondat megérdemelné, hogy sorozatot írjunk róla. De ezt most nem tehetjük. Kiemeljük először ezt a tételt: „Tisztességes, minden te­kintetben a házasság”! Hozzáteszi még a szentíró: a parázná­kat pedig és a házasságrontókat megítéli az Isten. Hazánkban minden évben szép számmal kötnek házasságot. De a válások számai is igen nagy! És ez a szám állandó emelkedést mutat. Csak Óbudán 600—700, évenként. Isten igéje szerint: tisztes­séges minden tekintetben a házasság. Akik házasságot kötnek, úgy gondolkozzanak, hogy őrizzék meg házaséletük szépségeit. Óvakodjanak minden olyantól, aminek kövekezménye a házas­ság felbomlása lehet. Még ezt a mondatot is ki akarjuk emelni: Elégedjetek meg azzal, amitek van! Valaki azt mondta, hogy a halálunk órájá­ban, amikor búcsúzunk mindattól, amink van, vesszük észre, hogy milyen sok mindenünk volt. Sokan vannak, akik írígylik azt, ami a másé. Elkívánják a másét! Vagy éppen jogtalanul eltulajdonítják, ami a másé. Talán éppen társadalmi tulajdont visznek el. A szép és boldog élet titka, hogy elégedjünk meg azzal, amink van. A keresztyén erények hűséges és alázatos betartásával ala­kítjuk úgy az életünket, hogy félelem nélkül élünk és boldogan valljuk a hatodik vers tanítását: Az Úr az én segítségem, nem félek! Fülöp Dezső NAPRÖE—NAPRA HÉTFŐ: ÉZSAIAS 42,16; I. TESSZALONIKA 5,24. — Isten útján nem úgy halad az ember, mint a tájékozódási verseny résztvevői az ismeretlen terepen, ahol mindenki egyedül futja le a távot. Jézus Krisztusban Isten útitársat adott. Jakab 2.1— 13; Apostolok Cselekedetei 28,1—10. KEDD: ÉZSAIAS 47,13—14; I. TESSZALONIKA 5,8. — A vasreszelék széthull, ha megszűnik a mágneses hatás. Nincs ami összetartsa. A gyülekezet nem emberi ügyességnek köszön­hető, hanem Istennek, aki Szentlelkével ma is gyülekezetei formál. Máté 10,40—42; Apostolok Cselekedetei 28,11—16. SZERDA: ZSOLTÁROK 45,18; I. JÄNOS 2,14. — A szolgá­lat végzéséhez Isten nemcsak engedélyt ad, hanem erőt is,- s mindezt kegyelemből. Zakariás 7,8—14; Apostolok Cseleke­detei 28,17—31. CSÜTÖRTÖK: ÉZSAIAS 60,20; I. TESSZALONIKA 5,5. — A feltámadás utáni eseményekben nem a tanítványok a köz­pont, hanem Jézus Krisztus. Ő az aki megáll középen és „Bé­kesség néktek!”-kel köszönti őket. II. Mózes 22,20—26; Ezékiel 1. (Jelenések 4,7—8.) PÉNTEK: ZSOLTÁROK 111,9; I. TESSZALONIKA 1,10. Isten az Ö szövetségét örökidőkre kötötte az emberiséggel. Ez azonban nem kényszer. Betartása teljesen önkéntes alapon történik. Mindenki maga dönthet. Zsidók 2,11—18; Ezékiel 2.1— 3,3. SZOMBAT: I. MÖZES 28,16; I. KORINTUS 3,16. — Az emberi életre, emberi testre sokféle meghatározás látott már napvilágot. Az egyik legszebb, meghatározza hovatartozandó- ságukat is: „Nem tudjátok, hogy ti az Isten temploma vagy­tok?’’ Jeremiás 22,13—19; Ezékiel 3,16—21. Káposzta Lajos SUOMIBANJÁRTUNK lJTIKÉPEK tL A múlt heti számunkban beszámoltunk ar­ról, hogy az a magyar csoport, amely a Luthe­ránus Világszövetség Finn Nemzeti Bizottsá­gának meghívására négy hetet töltött Finn­országban, megérkezett a finn fővárosba, Hel­sinkibe. Másnap reggel, július 21-én elköszöntünk egymástól, mert a delegáció minden tagja Finnország más és más vidékére indult. Har­kányi László egyetemes főtitkár Észak-Finn- országba, Vámos József teológiai tanár Dél- kelet-Finnországba utazott, Táborszky László kondorosi lelkész Délnyugat-Finnországba és e sorok írója Közép-Finnországba ment. Elkö­szöntünk egymástól és csak augusztus 9-én találkoztunk újra Helsinkiben. * A finnek szerint kb. 60 ezer tó csipkézi és díszíti a finn földet. De számuk ennél sokkal több, mert csak azt veszik „tószámba”, amely legalább 200 méter széles és 20 méter mély. Ennél kisebb tó pedig számtalan van. Tó és fenyves: ezzel a két szóval lehetne a legjobban jellemezni Finnország természeti adottságát. Közép-Finnországban, ahol e sorok írója tar­tózkodott, már a fenyves mellett megtalálható a nyírfaerdő is. A fehér testű nyírfák csend­ben hajtják fejüket a gyökerüket paskoló víz fölé, mintha ők is gyönyörködnének a víz­tükör mélykék vagy éppenséggel haragoszöld színében. Mert gyönyörű ezeknek a tavaknak a színe. Nincs festő és nincs olyan éles szines- film, amely képes lenne visszaadni a színská­lának szinte minden árnyalatát, amellyel ezek a tavak fénylenek, rémítenek és pihentetnek. És a tavak szélén, fák közé bújva, gerenda- testükkel messzire világítanak a nyári házak. Mert a finn ember, ha pihenni megy, akkor is a vizet és az erdőt keresi. Ha templomot épít, akkor fákat ültet az épület köré; ha a festő témát keres, akkor vásznán felragyog a víz új és új fénye, ahogyan körülöleli az erdő. Ha bánata van a finn embernek, akkor meg­hallgatja Sibelius egyik művét, aki a legjob­ban érezte és élte át mindazt, amit Finnország jelent a finneknek és mindenkinek, aki egy­szer is járt ebben a csodálatosan szép ország­ban. Mert Sibelius a sokszínű tavak beszédét és a zúgó erdőket úgy szólaltatja meg a zene hangján, hogy abban benne van egész Finn­ország. Finnországban az ember és természet szoros harmóniában él, mintha mindketten harcolná­nak a hosszú tél, a sötét hónapok ellen. . Közép-Finnországban szinte elvesztettük időérzékünket, mert éjjel alig alkonyult vala­mit. Éjfélkor olyan „sötét” volt, mint nálunk a nyári hónapokban este 8 óra körül. Üjságot tudtunk olvasni a lenyugvó nap visszatekintő fénye mellett. De hallottuk azt is, hogy ezen a vidéken télen délelőtt 10 óra körül kel a nap és már déli 2 órakor le is nyugszik. Ez már nem lehet ilyen szép! Bár azzal búcsúztak tőlünk új barátaink, hogy a téli viszontlátásra, mert akkor igazán szép csak az ő hazájuk. Lehet, hogy igazuk van ... * Utazásaink: során sok lelkésszel találkoz­tunk. Több lelkészt otthonában is megismer­tünk, sőt napokig vendégszeretetüket is élvez­hettük. Megnéztük templomaikat, részt vet­tünk gyülekezeti alkalmaikon és beszélgettünk. Sokat. Ittuk a jellegzetes finn kávét — ami nem azonos a mi kávénkkal! — és közben, mint a pók a hálóját, fonogattuk a barátság szálait. Bár őseink valamikor közös hazából indultak el, de ezt számunkra ma már csak nyelvünkben egy-két közös hangzású szó bizo­nyítja. Egyházainkat pedig egymáshoz fűzi az a kapocs, amelyet Jézus Krisztus munkált köz­tünk, mert testvérek vagyunk a Jézus Krisz­tus által is, aki átölelte és átöleli ma is az egész világot. Finn testvéreink legfőbb vágya is az, mint a miénk, hogy békében éljünk. Amikor a magyar evangélikus egyház életéről szóltunk, hitünk szerint szavaink mögött ott élt egyházunk Ura, a Jézus Krisztus, és mon­danivalónkat átszőtte a legdrágább emberi ér­zés: a békességnek a szeretete. Amikor visszatekintünk utunkra, megálla­píthatjuk, hogy minden személyes élményen túl, amelyet egész életünkre a szívünkbe zár­tunk, mégis csak a legfontosabbak és legma­radandóbbak azok a barátságok, amelyeket csendes esti beszélgetésekben, a kandallókban pattogó tűz sápadt fénye mellett szövögettünk és azok a barátok, akik tiszta szívvel és a ta­lálkozás minden különbözőséget elsöprő erejé­ben bíznak és azon fáradoznak, hogy a finn és a magyar evangélikus egyház minél közelebb kerüljön egymáshoz a szolgálatban, egymás tiszteletében és megértésében, hogy „egymás hite által épüljünk”. És reméljük, hogy ami­kor barátokat szereztünk egyházunknak a finn lelkészek között, ugyanakkor barátokat sze­reztünk hazánknak is. Azonban nem lenne teljes a kép, amit Finn­országról adunk, ha nem szólnánk azokról a halvány felhőkről is, amelyek a két egyház jó megismerése között még megtalálhatók. Saj­nos, finn testvéreink nagyon keveset tudnak egyházunk mai életéről, szolgálatáról. Ilyen irányú tájékozódásuk alapja még ma is sok esetben régi könyvek, cikkek és folyóiratok, amelyek közül a legtöbb a két világháború közti idők kiadványai. Szükségesnek mutat­kozik olyan könyvnek vagy könyveknek a ki­adása finn nyelven, amely hűen mutatná be a mai egyházi életünket, annak minden szolgá­lati ágát, munkaterületét és eredményeit. Örömmel adhatunk hírt lapunk olvasóinak ar­ról, hogy egy ilyen könyv már elkészült és reménységünk szerint hamarosan kézbe vehe­tik finn testvéreink ezt a kis könyvet és akkor a leghitelesebb forrásból, a magyar evangéli­kus egyház ma is' szolgálatban álló munká­sainak a tollából ismerkedhetnek meg szolgá­latunkkal. Mindez azonban csak „halvány fel­hő” a finn és a magyar egyház között, amelyet a barátság, megértés és a szolgálat szele örök­re elfuj és szétoszlat a két egyház javára, ha azt mindketten őszintén munkálják. * Hogy még teljesebb legyen a kép, szóljunk valamit a finn emberekről is. Jegyzetfüzetem­ből most csak két nevet ragadok ki: Tertu és Heikki. Tertu 25 éves egyetemi hallgatónő, aki Helsinkiben az egyetemen magyart is tanul. Kedvesen ejti ki a magyar szavakat, mint a kisgyermek, aki most tanul beszélni. Nagyon szeretne Magyarországra jönni, hiszen eddig csak könyvből hallott hazánkról, de már így is sokat ismer hazánk életéből. Nem tudom, hogy a magyar nyelv csekélyke ismerete tette-e, de Tertu már mosolyogni tudott buda­pesti vicceinken és szívdobogás nélkül itta a pesti kávét.- Idegenben mindig jó érzés, ha valakit hall az ember anyanyelvén beszélni, de még nagyobb öröm volt a számunkra, hogy egy fiatal lány, ott az erdőktől és tavaktól körülölelt Közép-Finnországban töri, de bájo­san töri a magyar nyelvet. A másik név, akinél elidőzöm, Heikki. Utol­só éves teológus és karmester. Komolyan veszi az egyház szolgálatát és fiatalos szívvel meg­próbál előre is nézni. Hitének távlata van^ ezért minden egyházi kérdés nála kitágul és értelmet nyer. Nem mindent tart jónak, amit a szülei még helyeselnek, de nem is akar min­dent eltörölni. Keresi az egyház útját és helyét a világban. És közben orgonái és vezeti a templom énekkarát. Búcsúzáskor megajándé­kozott egy lemezével, amelyen ő a dirigensj Nem ez az első lemeze. Amikor itthon felcsen­dül az ismeretlen szövegű egyházi ének, ma­gam előtt látom Heikkit, aki jövőre szolga­társam lesz és reménységem szerint jó és igaz barátom marad még nagyon soká. * Augusztus 9-én újra találkoztunk Helsinki­ben, hogy megköszönjük Ahti Auranen espe­resnek, a Lutheránus Világszövetség Finn Nemzeti Bizottsága elnökhelyettesének mind­azt a kedvességet és figyelmességet, amelyben részesítettek bennünket. A baráti beszélgetés és eszmecsere, amelyet Ahti Auranen esperes­sel folytattunk, reménység arra nézve, hogy a most felvett kapcsolatok a jövőben tovább mélyülnek mindkét egyház hasznára. Augusztus 11-én újra hajóra ültünk és elin­dultunk hazafelé. A svéd fővárosban megszakítottuk utunkat Stockholmban a Lutheránus Világszövetség Svéd Nemzeti Bizottságának a munkatársai fogadtak bennünket és a stockholmi tartózko­dásunk alatt a Svéd Nemzeti Bizottság ven­dégszeretetét élvezhettük. Mindez reménység­gel tölt el bennünket, mert ezzel a találkozás­sal is közelebb került egymáshoz a svéd és a magyar evangélikus egyház. Itt adhatunk hírt arról is, hogy az ősz folyamán egy svéd lelkész fog hazánkban hivatalos látogatást tenni s ez a látogatás is bizonyára erősíteni fogja a már megindult közeledést a két egyház között. Hazaérkeztünk. Várt bennünket itthon a munka, a gyülekezet, a család. Sok élményt hoztunk magunkkal és sok baráti szívet, cso­dálatos, megértő tiszta levegőt és néhány fá­tyolfelhőt. Azzal a tudattal váltunk el egymás­tól a Nyugati pályaudvaron, hogy ahol az igazi barátságot munkálják és kölcsönösen elisme­rik egymás munkáját és szolgálatát, ott mind kevesebb lesz a felhő és olyan vakítóan fog a szeretet és a békesség napja sütni, mint aho­gyan az ránk sütött Suomiban, az ezer tó or­szágában. Karner Ágoston * < I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents