Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1965-09-12 / 37. szám
KP. BERM. BP. 72. Diákok akkor cs ma Ilyenkor, tanév elején látjuk sorjázni a kis és nagy diákokat tanszerboltok előtt, iskolák körül, autóbusz megállóknál, vasúti várótermekben. Eszembe jut, hogy harmincegynéhány évvel ezelőtt magam is közöttük voltam, mint vasúton bejáró diák. Hosszú volt az út, amely a vidéki kisváros gimnáziumától vasútállomásáig vezetett. Barátommal együtt jártuk ezt az utat, nap mint nap és mindig együtt. Mellettünk utasok cipekedtek kisebb nagyobb csomagokkal az állomás felé. Nem tudtuk elnézni, hogy mi könnyen megyünk, — néhány könyvvel, füzettel a hónunk alatt, míg ök sokszor nehéz csomagokkal a kezükben vagy vállukon. „Szabad segíteni?” — kérdeztük önkéntelenül, s megfogtuk a kosár másik fülét vagy átvettük az egyik csomagot s vittük az állomásig. Megéreztük, hogy valami jó dolog: segíteni, átvenni mások terhét, utána olyan könnyűnek és tisztának éreztük magunkat. Bizonyára a szemünk is ragyogott, először csak véletlenül történt így, majd már magunk lestük, kinek a csomagját vehetnék át és vittük azt boldogan. Az állomáshoz megérkezve már összebarátkoztunk, kikérdeztek minket, mi is megtudtunk egyet s mást az ő életükből. Legtöbbször csak hálásan megköszönték, de előfordult néhányszor, hogy a férfi kihúzta tárcáját, keresgélni kezdett benne s pénzt akart adni szolgálatunkért. Szorongással kissé, ezt mondtuk: „Csak szívességből tettük, majd ha mi leszünk egyszer rászorulva, maguk fognak nekünk segíteni.” Éreztük, hogy megsimogatnak tekintetükkel, egyszer egy néni még a kezével is megcirógatta fejünket s így szólt: „De ha soha többé nem találkozunk, hogyan fogunk nektek segíteni?” „Nekünk vagy másoknak, az mindegy”, — feleltük és gyorsan tovább álltunk. Ez a régi emlék nyílt ki bennem a mostani tanév elején. Vajon régi, elválhatatlan társam emlékszik-e még rá? Ö orvos lett, én lelkész. Tulajdonképpen mindketten ugyanarra a hivatásra készültünk: embertársaink szolgálatára, terheiknek átvételére, megosztására, megkönnyítésére. Ma már tudom, hogy nemcsak az iskolában készültünk erre, hanem ott az utcán is, a vasúthoz vezető úton. Ez a cipekedésünk segített nekem később igazán megértenem az I. Kor. 13:8 igéjét: „A szeretet soha el nem fogy, de lehetnek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek, megszűnnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik.” Sok mindent hallottunk akkor, mint „jövendőmondásokat”, — amelyek ma már nem igazak vagy nem érvényesek. Az a latin nyelv, mely már akkor is holt nyelv volt, de tanulásunk legnagyobb részét foglalta el, ma már nem olyan nagy gondja a diáknak. A görög nyelv pedig szó szerinti értelemben „megszűnt”, mint középiskolában tanított nyelv. Kezembe szoktam venni tanév elején iskolás gyermekeim tankönyveit, láthatom bennük, hogy az az „ismeret” amelyet mi magunkba szívtunk annak idején, mennyire megváltozott, meggazdagodott, sőt nem kis mértékben „eltöröltetett” már. Főképpen a történelem tankönyve változott meg: más lett a fontos, más az értékelés. Akkor a királyok és harcaik álltak előtérbe, ma pedig a társadalmi kérdések és a művelődés, általában az ember társadalmi, gazdasági és kulturális felemelkedése, valamint a világ békéjének biztosítása. Mennyi új ismeretről tanúskodik a fizika tankönyve is. A régi, az általunk tanult klasszikus fizika törvényei a kozmikus térre és mérésekre nem érvényesek. Nagyon érdekes olvasmányok a mai szülők számára iskolás gyermekeiknek új tankönyvei. Nemrégen újra jártam iskolavárosomnak vasútállomásig vezető utcáján. Hogy megváltozott ez utca képe azóta?! Be vannak építve az akkor még üresen álló telkek szép, virágos házakkal, új gyárak kéményei emelkednek távolabb. Autóbuszok viszik jobbára az utasokat az állomásra, csomagjaikkal együtt. A diákok vagy kollégiumokban laknak, vagy szintén autóbuszon teszik meg a hosszú utat az iskolától a vasúiig. Gondolataim járása a múltból a jelenre fordult: vajon hogyan készülnek fel a jövendő hivatásukra, embertársaik szolgálatára a mai diákok, az iskolában, az iskolán kívül, az utcán, mindenütt? Ez az ő titkuk, mint ahogy a mi titkunk volt az harminc év előtt, mert senkinek nem mondtuk el akkor, sem azóta, hogy szívesen cipeltük azokat a csomagokat; ma is csak tanulság okából említem s emlékszem vissza rá. Szeretem hinni, hogy a mai diákok a maguk mai módján szintén megtalálják a lehetőségét annak, hogy jövendő hivatásukra ne csupán az iskolában készüljenek fel, hanem a társadalomban is. Őket már intézményesen segítik ebben az irányban, mesterséget, ipari szakmát sajátíthatnak el a politechnikai oktatás során, vakációik alatt termelőszövetkezetekben, útépítésnél, az árvíz elleni küzdelemben, különféle üzemekben vállalhatnak közösséget embertársaikkal s vehetik ki részüket a társadalom segítésből. ők már tudatosan, sőt szakszerűen tehetik azt, amire apáik ösztönösen vágyakoztak harminc év előtt. Dr. Ferdinand István Mindent a békéért Örömmel olvastuk, hogy D. Dr. H. Lilje hannoveri evangélikus püspök körlevelet adott ki lelkészeinek abból az alkalomból, hogy 20 esztendővel ezelőtt atombombát dobtak Hirosima városára. Körlevelében arra szólítja föl lekészeit, hogy imádkozzanak a békéért, a genfi leszerelési konferencia sikeréért és tartsanak emlékistentiszteletet minden gyülekezetben a hirosimai napon. Krisztus követőinek — mondja körlevelében — mindent meg kell tenniök azért, hogy béke legyen az emberek és népek között. Schweitzer Albert meghalt Vasárnap, szeptember 5-én reggel röpítette világgá a szomorú hírt a rádió. Kit ne ütött volna szíven ez a mondat, aki őt, életét és munkáját valamennyire is ismerte? Nemcsak a kórház, amelyben ott a lMmbarene-i őserdőben dolgozott, lett szegényebb, de szegényebb lett távoztával egész korunk, művelődésünk, kultúránk. Századunk legkiemelkedőbb emberi és tudós személyisége, útitársunk, testvérünk, a szenvedők barátja távozott, messze világító élet hunyt ki halálával. Életpályájának főbb állomásait talán mindenki ismeri. Elszászban látta meg a napvilágot, 1875-ben. A günsbc paróchián nőtt fel. 30 éves ráig életét hármas tevékenység tölti ki. Evangélikus lelkész lesz, tanár a strassburgi theológiai fakultáson. Mint muzsikus világhírre tesz szert. Amibe belefog, abban fáradhatatlan szorgalma, munkabírása és elfogulatlan szelleme maradandót alkot. Theológiai tudományos munkássága főleg a Jézus élete kutatása területén korszakalkotó. Bach- ról megjelent kétkötetes müve a legszakavatottabb és legragyogóbb bevezetés a legnagyobb egyházi zenész művészetébe. S mikor a tudományos és művészi hírnév tetőfokára ér, jelentkezik az orvosi fakultáson, hogy az orvosképzés 8 évi kemény munkája után — miközben lelké- szi és tanári szolgálatát is ellátja — odaszánja magát belső meggyőződéstől hajtva, az emberi szenvedés enyhítése szolgálatának és „eltemetkezzék” az őserdőben. S az a meggyőződés, ami ebben a barátai számára megdöbbentő, és számára is fájdalmas lemondást jelentő lépesben vezette, életének egyik, alapvető üzenete: „Az a meggyőződés lett úrrá bennem, hogy nem fogadhatom el életem boldogságát feltétel nélkül . ..” Mindenki, akit megkímélt a szenvedés, vagy aki megmenekült a szenvedésből, el van kötelezve, hogy hozzájáruljon az emberi szenvedés enyhítéséhez. Apró események a szenvedő földrész, Afrika felé sodorják figyelmét, hogy ott valamit jóvá tegyen abból a fájdalomból, amit a fehér ember, a fekete földrésznek okozott. Kórházát hangver- senykörútjai eredményéből és barátai támogatásával maga tartja fenn. Barátainak köre állandóan szélesedik. Életáldozata szolidaritásra hívja fel az emberiséget az élet védelmében. Szándékosan olyan nyelven beszél, amit világnézeti különbség nélkül minden ember megért. Szűkkeblű keresztyének szerint ez munkásságának gyengéje. Szerintünk ereje és nagysága. Az egyház történetében újra megjelent a tett, s ható erővé vált a világban. Nem anniyra zsenialitása, mint élete odaáldozásá- ban váló fáradhatatlansága teszi naggyá. Egész életében hihetetlenül keményen és sokat dolgozott. 1954-ben béke Nobel-díjat kapott. Csak két évvel később ért rá, hogy átHetedik éve ad ki a finn körtti-mozgalom évkönyvet, amelyben a finn egyház és álvegye, s kórházának ajándékozza. A 9l) éves reszketeg aggastyán még mindig oda áldozza idejét az élet védelmében. Akciót szervez az atomháború ellen, hallatja szavát a feléledő militarizmus kérdésében. Voltak, akik támadták, s talán ez is hozzátartozik nagyságához. Krisztus szavát: ~:övess engem”, nála nem vette komolyabban senfíb. S ha Jézus azt kérdezi: „ki a jó és hű szolga, akit az ö ura gondviselővé tett házanépén?” e gazdag élet láttán rá kell gondolnunk. Hisszük, hogy a Gazda azt mondja: „menj be a te Urad nak örömébe!” Uzon László falában a keresztyénség jelentős kérdéseiről közölnek értekezéseket. Nemrég jelent meg az 1965. évi évkönyv „Dolgokról nyíltan” címmel. A könyv hét értekezést közöl, közöttük másodiknak húsz oldalon, teljes terjedelmében D. Káldy Zoltán püspök tanulmányát, amelyet Pozsonyban olvasott fel „Az egyház életformája: diakónia” címen, doktorrá- avatása alkalmával. Az értekezések sorában Káldy püspöké az egyetlen külföldi eredetű. A könyv szerkesztője a bevezetésben külön is méltatja. Rámutat arra, hogy a cikk közlése a finn—magyar egyházi kapcsolatok újrafelvételének egyik kezdeti jele. A tanulmány mellett öt képet is közöl a könyv, hármat a finn delegáció legutóbbi magyarországi látogatásáról, kettőt szeretet- intézményeink életéből. K. Papok néma tüntetése Bilbaóban többszáz katolikus pap néma tüntetést rendezett, mert a spanyol kormány eljárást indított egy lelkész ellen, aki több szabadságot követelt igehirdetésében a spanyol népnek. IMÁDKOZZUNK Istenünk, Atyánk! Hálát adunk Neked azért a kegyelemért, hogy igédben tanítasz és vezetsz bennünket. Tudjuk, hogy jól ismersz minket, kísértéseinket és bukásainkat is, de őszinte vágyakozásunkat is, hogy gyümölcstermő, .jó célokat munkáló életet éljünk. Jézus Krisztus Urunk minden tanítása és egész élete nyitott könyvként áll előttünk, hogy belőle Szent Lelked által mindig jó tanulságokra és megoldásokra juthassunk. Ezért jó nekünk minden nap és minden óra, amelyben az Ö szavára figyelhetünk, ezért nem vagyunk soha tanácstalanok és elhagyatottak. A mai evangéliumban arra tanítasz, hogy nyitott szemmel és nyitott szívvel éljünk. Szüntelen úton vagyunk és utainkon emberekkel találkozunk. Óvj meg attól a bűntől, hogy közönyösek és érzéketlenek legyünk felebarátainkkal. Taníts meg arra, hogy templomi elcsendesedésünk után igéd tanításai valósággá váljanak életünkben és mi megtaláljuk a békességszerzésnek, mások megsegítésének lehetőségeit. Te Jézus Krisztusban irgalmas voltál és irgalmas vagy hozzánk ma is. Mi pedig sokszor válunk irgalmatlanokká, és elkerüljük, cserbenhagyjuk az utunkba kerülőket, nem törődünk mások bajával. Pedig tudjuk, hogy mindenünket Neked köszönhetünk! Es tudjuk azt is, hogy a lélek gyümölcseinek termésére ezernyi alkalmat találhatunk. E gyümölcsökkel teszed gazdaggá az ember életét. Áldd meg egyházadat és minden egyes keresztyén ember életét, hogy az irgalmas samaritá- nus útján járhassunk, embertársainknak szolgálva, népünk jó célkitűzéseiben és az egész emberiség békességre törekvő erőfeszítéseiben részt vállalva. Legyen áldásod jó elhatározásainkon Jézus Krisztus, a mi Urunk által. Ámen. Ortodox egyházi küldöttséget várnak Helsinkibe A finn evangélikus egyházba először látogat hivatalosan orosz ortodox egyházi küldöttség, szeptemberben. Helsinkiben többnapos teológiai közös konferenciát tartanak. A moszk- ■vai vendégek vezetője a tervek szerint NIKODIM metropolisa lesz. Részt vesz a konferencián a görög ortodox egyház képviselője is, KONSTANTINIDIS professzor személyében, aki a helsinki teológiai fakultás vendégeként tartózkodik majd a finn fővárosban. Ugyancsak jelen lesz a megbeszélésen Finnország görög-ortodox kisebbségi egyháza is. Káldy püspök tanulmánya finnül Örök parancs Az irgalmas samaritánusról szóló evangélium minden idők egyháza számára felkiáltójel és parancs! — Azt hirdeti, hogy Isten örök szeretetének irgalmasságából élünk. Ugyanakkor szívünkre helyezi a felebarátunkat. A keresztyének életét az egymáshoz és a gyülekezeten kívül állókhoz, a világhoz való viszonyban mindig a Krisztus követésében megnyilatkozó szeretetnek kell meghatároznia. „A felebarát ügyét kell felvenni, bajaiban részt venni, embernek lenni, amint Jézus ember volt!” (Bonhoef- fer) — Nem arról van szó* hogy az egyház maga is legyen világgá, hanem arról, hogy legyen Urának engedelmes szolgája itt és most. A törvénytudó kérdése ma is kísérti a keresztyénséget: „De, ki az én felebarátom?” A felelet egyszerű: Kivétel nélkül minden ember. Vallási, faji, társadalmi különbségeknek el kell tűnni, amikor a szeretet „királyi” parancsolatát kell betöltenünk. — A keresztyén gyülekezet életében ennek a parancsolatnak kell érvényesülni: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!” A bűnünk és nyomorúságunk, hogy személyválogatók vagyunk. Nem tudunk és nem akarunk segíteni ott, ahol várják tőlünk a segítő kezet. A gyökérbűn életünkben a sze- retetlenség! Az „élet országúján” ma is találkozhatunk szenvedő, szomorú, beteg, segítség után kiáltó emberekkel. Meddig megyünk el a szeretet gyakorlásában? Életté, szolgálattá kell lenni a szeretetnek életünkben. Valljuk be bűnbánattal, hogy sokszor csak szép szó és kegyes frázis volt szolgálatunkban. Nem lehet mentség az irányunkban megnyilvánuló szeretet- lenség. A keresztyén ember ne éljen önmagának, hanem „Krisztusban és felebarátjában; Krisztusban a hit, felebarátjában a szeretet által”. Az egyháznak ma különösen feladata ebben a világban a diakónia hűséges betöltése. — Krisztus örök és teljes közösséget vállalt az emberekkel. Minden korlátot áttört, hogy végezhesse a szeretet, a gyógyítás, a megmentés szolgálatát. — Ö ma is küld mindnyájunkat ebbe a szolgálatba. — Kérjük Isten Szentleikét, hogy vezesse egyházát drága hazánkban és az egész világon a szolgáló-samaritánusi szeretet útján! Záborszky Csaba BARTH KÁROLY A GYÓGYULÁS ÚTJÁN Barth Károly nyugalmazott bázeli teológiai professzoron kisebb műtétet kellett végrehajtani. A már 80 esztendős világhírű professzor életéért sokat aggódtunk az elmúlt időben. Egészségi állapota ugyan még mindig ingadozó, de az orvosi jelentések szerint már gyógyulóban van Barth Károly. 1 I 4
