Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1965-07-18 / 29. szám
KP. BERM. BP. TL Amiben egyezünk Xfakságra jMllana, ha nem vennénk észre, milyen sokban » egyeznek, vagy legalábbis hasonlítanak egymásra a vallásos emberek, akármelyik felekezethez, egyházhoz tartozzanak is. Természetesen csak akkor, ha vallásosságuk tiszta formában jelentkezik, és nem keveredik semmilyen más, a valláshoz szorosan nem tartozó jelenséggel, amilyen például az egyházi hierarchia, vagy a papnőtlenség. A lelki élet s általában az emberi élet alaptermészete lényegileg mindig és mindenütt ugyanaz, így van ez a vallásos embernél is, sőt talán nála jelentkezik a legmeglepőbben. Ennek sok jelét és bizonyítékát lehetne felsorolni. Itt meg kell elégednünk egynéhánnyal. Minden ember tulajdonképpen egyformán örül és egyformán szomorkodik, egyformán töpreng, mérgelődik, reménykedik, gyűlöl és szeret. Ezért van, hogyha nem is mondja valaki, sokszor már a külső arckifejezése is elárulja, mit érez és mire gondol. Az olyan emberek is, akik egymás nyelvét nem beszélik, kéz- és arcmozdulatokkal, szemük játékával, s a másik számára érthetetlen anyanyelvükön a legfontosabb dolgokban meg tudják egymással értetni magukat. Nem csoda tehát, ha a bajbajutott ember egyformán hajlamos mindig és mindenütt arra, hogy kívülről vár segítséget és természetfeletti hatalmakhoz, Istenhez is folyamodik. Az imádkozó ember akár protestáns, akár katolikus, teljesen egyformán viselkedik. Az egyik talán térdelve, a másik állva, a harmadik ülve imádkozik, de az érzései és még a kifejezései is bámulatosan egyeznek. Ami az érzéseket illeti, azok még a gépies imádkozás során is azonosak. Amikor például a katolikus hivő a rózsafüzér segítségével imádkozik, s a protestáns fülek számára nehezen elviselhető Üdvözlégyet mormolja felváltva a Miatyánkkal, s ezt újra, meg újra ismételgeti, ha valóban imádkozik, akkor nem a betanult imádságok szövegére figyel, hanem a lelkét betöltő áhítat, kérés, hála, könyörgés érzése és gondolatai a lényegesek. £ z így van az olyan protestáns istentiszteleteken is, ahol a lelkipásztor se vége se hossza imádságokat mond könyv nélkül, vagy könyvből, vagy az Apostoli Hitvallást és a Mi- atyánkot mondja a gyülekezettel együtt. Amit az imádságról aránylag könnyű belátni, azt a vallásos lelki élet minden mozzanatával kapcsolatban meg lehet állapítani. Kiderül, hogy az igazán vallásos ember alapjában véve egyforma, akármilyen egyházhoz, valláshoz, felekezethez tartozzék. Még abban is egyezés van a vallásos emberek között, ahogyan kifejlődik, elmélyül és megerősödik vallásosságuk. Kezdetben a legtöbb vallásos ember lelkiéletébe sok babona és tévelygés elegyedik. De a tapasztalat, szenvedések, a tanulás és elgondolkodás egyre emelkedettebbé és tisztultabbá teszik a vallásosságokat és lelki életüket. A bűnbánat, a lelki küzdelem., a bűnbocsánat vágya és hite, a hitben való erősödés, a szom- júhozás Isten szeretetére, a halálfélelem, s az örök életben való egyre erősödő bizonyosság — tehát ami lényeges a vallásban, az minden vallásos embernél egyforma, legfeljebb az egyiknél még gyöngébben és mindenféle babonával keveredve, a másiknál erősebben és tisztultabban, egyre világosabb és ragyogóbb formában jelentkezik. Ha az egyházak és vallások vezetői azt néznék és keresnék, ami igazán fontos a vallásos embernek (s Istennek is), akkor a keresztyén egységmozgalomnak az akadályai hamarosan elhárulnának, s az egyházak egységének semmi sem állná az útját. Ellenben mi történik? Miből adódnak a nehézségek? A z egyházak vezetőinek, különösen is a római katoliciz- ** musnak a hatalmi igényei az egység legfőbb akadályai. Ezt az igényt azzal is kifejezésre juttatják, hogy a vallás közös örök kincseit monopóliummá akarják tenni, pontosan úgy, mint ahogyan a tőkés kereskedők maguknak igyekeznek megszerezni bizonyos cikkek egyedárusítási jogát: csak őnáluk lehet üdvösségre jutni, Istenhez és a mennyországba jutni, — mondják. Ezzel jár, hogy ugyanúgy leszólják a kon- kurrenciát is, mint ahogyan a kereskedők közt szokás: amit a másik árul és ad, az nem jó és nem igazi, attól nem üdvözül, hanem elkárhozik a hivő, — mondják. Amikor ezeket világosan látjuk, nem titkoljuk se magunk, se mások előtt. hogy azért az, amit például a római katolikus egyház legfőbb vezetői a legutóbbi években a béke s egyáltalán az emberiség közös nagy ügyei tekintetében nyilatkoztak, minket is örömmel töltött és tölt el. örültünk boldogult XXIII. János pápa római katolikus szempontból merész kezdeményezéseinek, és annak is, amit VI. Pál pápa szokott mondani a béke megőrzése és a háború megakadályozása érdekében. Ugyanakkor azt se feledjük, hogy amit ők csak pár éve mondogatnak, azt a nem-katolikus egyházi világszervezetek már legalább tíz évvel korábban kifejezésre juttatták (nem kis mértékben a kelet-európai egyházak sürgetésére). Az sem lehet titok előttünk, hogy végül is miért szánták rá magukat a pápák arra, hogy ők is „béke-papokká” legyenek. Azért, mivel az emberiség óriási többsége gyűlöli a háborút és akarja a békét. Tehát már-már a római katolikus egyház tekintélye és a hatalma forgott kockán, ha továbbra is hallgat az atomkorszakban, sokszor nagyon veszélyes történelmi viszonyok között a háború és a béke kérdésében. Ilyenformán kérdéses marad, hogy vajón őszinte-e ez a kiállás a béke ügye mellett. Nem diplomáciai, taktikai érdekből születnek-e az ilyen nyilatkozatok? Hiszen a Vatikán a világ legnagyobb részvényesei közé tartozik, s Olaszországban évek óta a legnagyobb osztalékokat élvezi, messze maga mögött hagyva a legnagyobb vállalatokat. AA iben reménykedhetünk tehát, amikor Jézus Krisztus út- mutatása szerint a keresztyén egységért imádkozunk és fáradozunk? — Abban, hogy az igazán vallásos emberek vágya és lelki ereje, akik az egyházhoz kizárólag vallási okokból ragaszkodnak, előbb-utóbb rá fogja kényszeríteni az egyházak vezetőit a helyes útra, épp úgy, mint az emberiség nagy kérdései, a béke és a haladás kérdését illetően is. Ebben a reménységben és ennek érdekében tártuk fel látásunkat idevonatkozó cikkeinkben. Hiszünk az egyház lényegi egységében. Hiszünk abban, hogy az egyház egysége lényegében Istentől adva van. Hiszünk abban is, hogy a belső egység a külső egység hiánya ellenére is megvan. Ez a legfőbb alapja annak a reményünknek és óhajunknak is, hogy a vallásos emberek egymással is és minden béke- és emberiségszerető tényezővel külsőleg is összefogjanak a történelem nagy, pozitív célkitűzései ■javára. Dr. Vető Lajos Egyházmegyék az esperesi jelentések tükrében A Pesti Egyházmegye húsz éves emlékezése A Pesti Egyházmegye június 30-án tartotta közgyűlését a fasori templomban. A megnyitó istentiszteleten Kökény Elek rákospalotai lelkész, egyházmegyei jegyző prédikált. A templomot megtöltő közgyűlési tagok és érdeklődő hívek figyelemmel hallgatták Koren Emil esperes beszámolóját és jelentését, amelyben az esperes visszapillantott az elmúlt húsz esztendőben megtett egyházi útra úgy, ahogyan azt a Pesti Egyházmegyében megtették. Visszaemlékezett egy 1944- ben folytatott tárgyalásra, amelyen már akkor, az ostrom előtt álló Budapesten, észrevehetők voltak azok a gondolatok, amelyek később kibontakoztak, s fékezték, vagy lendítették az egyház életét. Szólott a később megjelent „Nyílt levél” jelentőségéről, amely bátran szólt a távútokról és zsákutcákról, majd azokat az irányzatokat érintette, amelyek az egyházban a negyvenes évek végén gomolyogtak, s amelyekkel szemben harcol- niok kellett azoknak, akik reménységgel tekintettek az egyház jövendője felé. „Azoknak volt igazuk — mondotta az esperes — akik nem egy-két évre kötötték az állammal az Egyezményt, s akik nem a zökkenőkre néztek, hanem felismerték az egyház történelmi felelősségét, megtalálták az egyház útját a szocializmusban s az Egyezményt olyan dokumentumnak tekintették, amely irányt jelent az egyház békés életének.” Szólott az esperesi jelentés arról a belső küzdelemről, amit az egyház az ellenforradalom hónapjaiban élt át, s rámutatott azokra az erőkre és személyekre, akik a visszahúzó törekvésekkel szemben ismét a helyes irányba kormányozták a magyországi evangélikus egyház hajóját. Rámutatott azokra a hetenként megismétlődött lelkészértekezletekre —, a Pesten „kedd esték” néven ismert tanácskozásokra —, amelyen keresték a kibontakozás útját a zűrzavarból, s elmondotta, hogyan teremtett rendet az Egyezmény szelleméhez való visszatérés. Utalt az „egyház akarunk lenni a szocializmusban” gondolatára, s arra az eszmél- kedésre, amely az egyház útját a világban a diákonia széles, teljes értelmezésében mutatja meg. „Az egyház akként él az evangélium hirdetéséből, hogy a szeretet szolgálatának gyakorlásában él.” Az egyes gyülekezetek életével is bőven foglalkozó esperesi jelentést a lelkészek részéről dr. Kós>a Pál rákoskeresztúri lelkész köszönte meg, kifejezve az egyházmegye egyetértését azzal. Egyben köszöntötte a súlyos betegségéből felépülőben levő esperest, hangsúlyozva a lelkészi kar s a gyülekezetek bizalmát és szeretetét. t D. Káldy Zoltán püspök hozzászólásában csatlakozott az esperesi jelentés történeti visszatekintéséhez s szólott arról, hogy komolyan kell venni az egyházban Isten hatalmát és szeretetét, komolyan kell venni az egyház mondanivalóját: az evangéliumot, a reménységet s a körülöttünk levő világot. „Azokat az embereket, akik komolyan veszik Isten szeretetét, komolyan veszik az evangéliumot, a reménység nem hagyhatja el s erősek lesznek a világ szeretetére és szolgálatára.” A közgyűlés előtt felbontották a zsinati tagokra beküldött egyházközségi szavazatokat. A Pesti Egyházmegye Grünvalszky Károlyt és Péter Lajost zsinati rendes tagul, Kökény Eleket és Kárpáti Sándort póttagul választotta. A közgyűlés folyó ügyek tárgyalása után ért véget. A Nógrádi Egyházmegye közgyűlése A Nógrádi Evangélikus Egyházmegye június hó 29-én, Balassagyarmaton tartotta közgyűlését. Dr. Krepuska István egyház- megyei felügyelő megnyitó beszédében utalt arra, hogy a medréből több helyen kilépő Duna mentén látott szomorú képek után Nógrád földjére érve, hálára indító volt látnia az áldott napsugárban érő, betakarításra váró kalászokat. De hálásaknak kell lennünk az elmúlt két év lelki áldásainak betakarításáért is ... Gartai István esperes két évet felölelő esperesi jelentésében hű képet adott a Nógrádi Evangélikus Egyházmegye életéről. 21 anyagyülekezetben, 19 filiában és 117 szórványban 15 814 evangélikus él. 31 templomban évente több mint 4000 igehirdetési alkalom van. „Jó és gyümölcsöző igehirdetés jó és helyes teológia nélkül nincsen. A jó és irányt- mutató teológia viszont szüntelenül Krisztusra tekint, igéjéből és igéjében él, de lábával e világban áll és a mában él... Az igehirdetésnek a ma Dr. Káldy Zoltán püspök Helsinkiben Július 8-án, csütörtökön indult el Helsinkibe a Ferihegyi repülőtérről a július 10-én kezdődött béke-világkongresszusra a magyar delegáció. A delegáció tagja D. Káldy Zoltán, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke is. A magyar küldöttség és az egész béke-világkongresszus munkáját nagy figyelemmel és érdeklődéssel kíséri népünk és egyházunk népe is. Kívánjuk, hogy Isten áldása kísérje a Helsinkiben immár másodszor ülésező béke-világkongresszus munkáját a béke megvédéséért és az ismételten jelentkező agressziók megfékezéséért. A magyar egyházi delegáció Moszkvában. — Középen dr. Ko- polovich Iván protoierei élő ember mai problémáira kell választ adnia . ..” A gyülekezetek örömünnepei közül kiemelkedik Felsőpetény és Salgótarján ünnepe. Mind a két gyülekezetnek megújított templomát szentelte fel D. Dr. Vető Lajos, az Északi Egyház- kerület püspöke. Egyházunk jó ökumenikus kapcsolatai nógrádi talajún is éreztették jó hatásukat. Va- riyarcot a hazánkban járt dán egyházi küldöttség, ösagárdot pedig a finn egyházi küldöttség látogatta meg, és szolgáltak mind a két gyülekezetben igehirdetéssel. Az egyházmegye gyülekezeteinek költségvetési összege meghaladta az évi egymillió forintot. 1963-ban renoválásra s beruházásra 285 632 forintot, 1964-ben renoválásra 442 675 forintot áldoztak. Emellett igen jelentős volt a felsőbb szervektől kapott segély összege is. — 1963-ban 10 gyülekezet részesült 68 000 forint, 1964-ben pedig a kétbodonyi gyülekezet 40 000 forint közegyházi segélyben. Az esperesi jelentés méltatta 1945. április 4. és 1945. május 9. dátumainak világtörténelmi jelentőségét. Véssünk fel mi is emlékezetünk táblájára néhány adatot A második világháborúban hazánkban az evangélikus templomok 1,9%-a teljesen elpusztult, 59,5%-a súlyosan megsérült. Kevéssé sérült, vagy sértetlen csak 38,6%-a maradt. — 1945. május 9-én Európában fejeződött be a háború, melynek 2077 napjia alatt 50 millió ember, tehát naponta 27 000 ember halt meg. — Egyházunknak, ha nem akar hűtlenné lenni Istentől kapott hivatásához, minden erejével kell küzdenie az emberi élet megmentéséért. — „Nem lehet szebb, jobb, az életet adó és szerető Istennek tetszőbb feladat, mint minden erejével s eszközével megakadályozni egy újabb világháború katasztrófáját, útjátállni, nehogy pusztulás legyen ott, ahol Isten életet teremtett!” A közgyűlésen felbontották az egyházmegye zsinati küldötteire leadott szavazatokat, s megállapították, hogy a Nógrádi Egyházmegye lelkészi zsinati tagjai: Gartai István, Kühn Ernő. Póttagok: Fábri Mihály, Schultz Jenő. Világi tagjai: dr. Krepuska István egyházmegyei felügyelő és Tarjáni Mihály. Póttagok: Ba- csur Pál és Tuskan Pál. Jézus kér Megszoktuk azt, hogy mi kérjünk Istentől. Természetesnek tartjuk, hogy imádságaink tele vannak kérésekkel. Isten hatalmas, gazdag cs mindenekfelett jó. Bármi bánt, eléje állhatunk panaszunkkal, Nem lehet olyan nagy kérésünk, aminek teljesítése ne telnék az egész világmindenséget magábafoglaló kincsestárából. Elképzelhetetlen az, hogy meg ne induljon nyomorúságaink láttán. Ostromoljuk is Istent szüntelenül, számtalan kérésünkkel. Csak akkor állunk meg, döbbenten egy pillanatra, amikor Isten kér tőlünk valamit. Isten helyet kér életünkben, Otthonunkban sokféle bútor, kép, dísztárgy kap helyet és sokan igénylik, hogy hajlékuk munkára, pihenésre, csendes beszélgetésre alkalmas hely legyen. Isten is ilyen igénnyel áll elénk. Helyet kér életünkben, otthonunkban. Ahogyan egykor elkérte Jézus Péter hajóját, hogy azt szószékként használva, abból szóljon a sokaságnak, úgy kér ma is teret életünkben. Legyen otthonunkban helye a nyitott Bibliának, érvénye Isten hozzánk szóló szavának. Jézus nemcsak a templom hajóját használja fel tanításra, de otthonunk csendes csónakjából is tanítani akar minket, egy családot, talán egy egész kis „soka- ság”-ot. Szívünket is kéri Isten. Ha otthonunkban megszólal Isten igéje, Jézus szava, akkor azonnal bejelenti igényét szívünkre is. Pétertől sem csupán a hajót kérte el Jézus, igényt tartott szívének bizodalmára is. Az engedelmesség, amely Pétert arra indítja, hogy Jézus parancsának engedve a mélv víz felé evezzen s kivesse a hálót fogásra, az okoskodás kétkedését legyőző szív bizodalmából fakad. A szívnek ilyen bizodalmát várja tőlünk is Isten. Nem elég csak hajlékunkat megnyitni Jézus előtt, Ö szívünket is kéri. A nyitott szív bizodalmával legyünk készen szavának engedelmeskedni. Egész életünket béri Isten. Aki szívét megnyitotta Jézus’ előtt, az örömmel szolgálja. Öt egész életében. Péter a nagy halfogás alkalmával megtapasztalta Isten szeretetét s attól kezdve kész hirdetni Annak hatalmas dolgait, Aki a Jézus Krisztus által olyan gazdagon megajándékozta, így lesz „emberhaíásszá”, hogy egész életében Istennek szolgáljon, bizonyságtételével Isten országa számára halász- szón. Ezt kéri tőlünk is Isten. Egész életünk legyen az Ö szolgálata. Bármit mondunk vagy teszünk, az mind hálás bizonyságtevés legyen megtapasztalt kegyelméről. Ma Jézus kér tőlünk. Helyet kér életünkben, szívünket, sőt egész életünket kéri. Ha mi kérünk, elvárjuk, hogy Ö teljesítse kéréseinket. Vajon mi tudunk-e kérésére boldog hívással felelni: jöjji Uram, Tied az otthonom, szívem, életem! Vető Béla
