Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1964-01-19 / 3. szám

JUBILEUM ÜJPESTEN, ahol 85 évvel ezelőtt templomot árvereztek SZÖRÖL-SZÓRA ÜGY TÖR­TÉNT, ahogy olvassuk: 85 év­vel ezelőtt elárverezték az új­pesti evangélikus templomot. Az alig befejezett és 14 ezer forint költséggel épült temp­lom 4 500 forint vételáron ju­tott a felperes birtokába. A gyülekezet ugyanis — Szé­kács József püspök intelme ellenére — elhamarkodottan látott a templomépítéshez. Fi­kert vidéki pariókiák hangú-1 latát idézi. A templomhoz csatlakozó és fokozatosan épült nagy gyülekezeti terem, valamint a papiak épületében elhelyezett szép tanácsterem viszont a fővárosi szükségle­teket jelzik. Az átmeneti jel­leg nemcsak itt, hanem sok­helyütt érezhető Újpesten. Egy volt peremváros fővárosi kerületté alakul. Az újpesti templom zetésképtelenné váltak és az egyik hitelző pert indított a gyülekezet ellen. Néhány évig üresen állt az épület, de öt év múlva Freyler Soma lévita- tanító pásztori munkássága nyomán újra a gyülekezet használatába került, mint bér­lemény. A templom egy részét azonban a gyülekezet is bérbe­adta műterem céljára és rak­tárnak, mert csali így tudta tartozását törleszteni. Különös világ volt ez. Ma szánté meg se értjük. 1963, december 15-én, ádvent Az újpesti templom oltára 3. vasárnapján azonban nem a szomorú árverésre, hanem a talpraállás 80. évfordulójára emlékezett az újpesti gyüleke­zet. „Azért vagyunk együtt — mondotta Káldy Zoltán püs­pök Rm 8, 14—18. alapján tar­tott igehirdetése bevezetésé­ben —, hogy megköszönjük Istennek ezt a nyolc évtizedet. Lehetetlen, hogy ne a hála sza­kadjon ki szivünkből, hiszen sok minden történt a múltban. Közben két világháborút kel­let megérnünk s mégis együtt van a gyülekezet. Van itt min­denkinek hálátadni valója.-’ AZ EGYKOR ELÁRVERE­ZETT, a háború folyamán bombától sérült templom, ékes, új köntösben áll most a Mária utca és a Munkás utca kereszteződésénél. A templom faláig húzódó kedves papi Blllllllllllilllllitlllllíllltltlil'l l lil l lil l l llilllllilll H l Ili Különös hely Újpest. Tár­sadalma egészen másképpeh jött létre mint pl. a közeli Rákospalotáé, amely most szintén a főváros egyik kerü­lete. 1836-ban húzták fel Új­pesten az első gyárkéményt. Aztán gyors egymásutánban a többit. Az üzem, a munka- alkalom vonzotta az embere­ket. Különböző hazai tájak­ról sokféle hagyományt, szo­kást hoztak magukkal. Ma­guknak kellett új életkeretü­ket kialakítaniuk. A gyár akkor csak munkát adott, olykor azt se. A főváros és a falú közé került, . füstölgő gyárkémények tövébe települt emberek hálásan fogadtak minden megmozdulást, tevé­kenységet, ha az egymáshoz kapcsolódni segítette őket. Ezt a szükségletet érezték meg az újpesti evangélikusok, mikor 80 évvel ezelőtt gyüle­kezetté szerveződtek. Ma is egymással törődő családias­ság jellemzi őket. Nem befelé néző, hanem szeretettel a má­sik ember felé forduló em­berek formálódnak itt. Mindezt megfontolt, ünne­pélyes szavakban is kifejezés­re juttatták a jubileum alkal­mával, az istentisztelet után tartott közgyűlésen. Mihályi Dezső jegyző olvasta fel a gyülekezet nyilatkozatát s benne többek között a kö­vetkező figyelemre méltó mon­datokat: „Az Újpesti Evangélikus Egyházközség Isten iránti há­lával emlékezik arra, hogy 80 esztendővel ezelőtt az evangélium hívó szavával összefogta evangélikus né­pét ...” Néhány bekezdéssel tovább pedig ez következett: „örömmel teszünk bizony­ságot arról, hogy ez a gyüle­kezet mindig benne élt Új­pest dolgozó népének társa­dalmában. Feladatában és küzdelmében egy volt vele és arra törekedett, hogy életük szebb, jövőjük biztosabb és iiiiiiiiiifiiinniiii n ti i i;i i liiimi iii 11 iiiiifiíiíi rru' Megüresedett lelkész! állás 'A Déli Evangélikus Egyházkerület felhívja a lelkészek és Segédlelkészek figyelmét arra, hogy megüresedett a Tolna me­gyei Mucsfa—Izménv-i társegyházközség lelkészi állása. Azok a lelkészek és segédlelkészek, akik ezt a lelkészi állást elvál­lalnák, sürgősen jelentsék be kérésüket a püspöki hivatalban. Az egyházközség — a kóngruával együtt — biztosítja a lelkész­nek az országos átlagnak megfelelő fizetést és ezen kívül ter­mészetbeni járandóságot is ad. A lelkészlakás Mucsfán van. reménységeik beteljesedőb- bek legyenek. Ezt az elköte- lezést a gyülekezet ma is érzi, felismerte cselekvő szol­gálatát szocializmust építő társadalmunkban...” AZ ÜNNEPI KÖZGYŰ­LÉSEN a betegsége miatt megjelenni nem tudó dr. Thury Jenő egyházközségi felügyelő helyett Békési Já­nos helyettes felügyelő kö­szöntötte a jubiláló gyüleke­zetét és a meghívott vendége­ket: Káldy Zoltán püspököt, Koren Emil pesti esperest, a IV. Kerületi Tanács és a H;j- zafias Népfront-Bizottság képviseletében megjelent dr. Teke István főorvost, az új­pesti református gyülekeze­tek üdvözletét hozó dr. Mády Gyula esperest és dr. Gyö- kössy Endre lelkipásztort, va­lamint Brunári Ferenc ró­mai katolikus esperes-plébá­nost és a szomszédos rákos- palotai evangélikus gyüleke­zet küldötteit vezető Kökény Elek lelkészt. Blázy Lajos, az újpesti gyü­lekezet lelkésze az egyház- község gondosan és érdekesen összeállított történetét ismer­tette. öt lelkésze volt eddig a gyülekezetnek. Az első lel­készt, Reich Sándort még se­gédlelkészként küldték ki. Utána Geduly Lajos 42 évig szolgált. Az ő idejében épí­tették át a templomot és pap­lakot. A gyülekezet harma­dik lelkésze Mezei József. Alig van a gyülekezetnek olyan idősebb tagja, akit hit­tanra ne tanított volna an­nak idején Újpesten a most nyugdíjas lelkész. A jelenlegi lelkész kétéve elhunyt édes­atyja, id. Blázy Lajos szolgá­latának utolsó éveire esett a templom rendbehozatala, az oltártér és a szószék teljesen új kiképzése. A jubileum al­kalmából új keresztelőme­dencéjét szentelhette fel a gyülekezet. A KÖZGYŰLÉSEN FEL­SZÓLALÓ PÜSPÖK arra kérte a gyülekezetét, hogy az elhangzott, benyomástkeltő és példamutató Nyilatkozatot te­gye mindenki személyesen ma­gáévá. Dr. Teke István az együttműködés és a biza­lom szellemének megnyilvá­nulását üdvözölte a* Nyilatko­zatban. Nem Újpesten tettünk vol­na, ha jubileumi ünnepség nem családias levegőjű szere- tetvendégséggel zárult volna. Nagy figyelemmel hallgatták Káldy Zoltán püspök beszá­molóját külföldi útjairól. A külföldi testvéregyházaldíal való kapcsolataink alakulását Az új keresztelő medence így foglalta össze: „Egy adott történeti helyzetben feltalál­tuk magunkat, megtaláltuk feladatunk teljesítésének útját s ezzel még példává is lehet­tünk más környezetben élő egyházak számára.” Azzal a benyomással távoz­hattunk a jubiláló gyülekezet­ből, hogy az maga is átvett va­lamit ennek a peremvárosból IV. kerületté fejlődő város­résznek az öntudatából. A há­ború után még alig bújtak ki az óvóhelyről- a budaiak, lel­kes újpesti fiatalok újság he­lyett sebtiben nyomtatott la­pokat osztogattak. Így kezdő­dött: „Mi újpestiek...” Beszá­moltak arról, hogyan kezdték meg több, egész Budapest szempontjából létfontosságú üzem működtetését. Nem is papírt, -— reménységet szórtak szét. Ha Evz újpesti gyülekezet képviselőivel találkozunk bár­hol, egyházi gyűlésen, saját körükben, vagy a hagyomá­nyos újévi köszöntés alkalmá­ból, úgy tudják maguk is ki­mondani: „Mi újpestiek”, hogy azzal az összetartozás érzését és a reménységet erősítik a szívekben. Benczúr László A ZSINATRÓL Az egyház és egysége a zsinati események tükrében A RÓMAI ZSINAT MÁSO­DIK ÜLÉSSZAKA (1963. szeptember 29—1963. decem­ber 4.) is befejeződött. (Az el­ső ülésszak 1962. október 12 és december 8. között folyt.) A két zsinati ülésszak után egyre jobban szétfosztanak azok az illúziók, naív elkép­zelések és várakozások, ame­lyek a zsinathoz fűződtek. Még a római katolikus hívek körében is sokan azt hitték, hogy a zsinat célkitűzése az egyházi egység, az újra egye­sülés útjának keresése lesz, és e célból Róma mélyreha­tó reformokat visz végbe a zsinaton. A II. Vatikáni Zsi­nattól várták azoknak a tév- tanításoknak és dogmáknak kiküszöbölését, amelyek az egyház egységépek megszűné­séhez vezettek annakidején (Nyugat—keleti egyházszaka­dás, a XVI. századi egyház- szakadás: reformáció) és ame­lyek ma is elsősorban álla­nak az egyház egységének út­jában. Ma azonban már nyil­vánvaló, hogy Róma és a Zsinat nem azokat a fájó se­beket akarja meggyógyítani, amelyek súlyos lelki gyötrő­dést okoznak saját híveiknek is: vegyesházasság-, reverzá- lis-hajsza; szabad vallásgya­korlat, a protestánsok részére azokban az országokban, ahol sokszor éppen a Vatikánnal kötött konkordátumok alap­ján tiltja azt az ottani kor­mányzat stb. Bár igaz, hogy ezek közül a kérdések közül egyik másik előkerült a Zsi­naton már eddig is, és elő fog kerülni az ez év őszére terve­zett III. ülésszakon is, mégis az az érzésünk, hogy az ed­digi tapasztalatok alapján e téren nem remélhetünk ko­moly eredményeket. Pedig ezeknek az 'égető teológiai és gyakorlati kérdéseknek az ige mérlegén, Krisztus szellemé­ben való megoldása nélkül evangéliumi hitünk, reformá- ciós örökségünk megtagadá­sa nélkül nem lehet szó kö­zöttünk és a római katolikus keresztyéinség között egység­ről. A Zsinat eddigi két ülés­szakán nem kevés szó esett az egységről és az ökumeni­kus 'lélekről. De éppen a két ülésszak is megerősíti azt —, amit eddig is tudtunk —, hogy Róma csak egyféle egy­séget ismer: visszatérést az akolba, hazatérést a római egyházba. Magyarul ez azt je­lenti, hogy akinek nem tet­szenek a vegyesházasságot súlytó büntetések, a vegyeshá­zasságok diszkriminációja, akinek problémája éppen ezért a reverzális és aki sza­badon akarja gyakorolni val­lását, az térjen vissza az egyetlen, az igazi egyházba, a római egyházba. A MAGA MÓDJÁN ÉS ELKÉPZELÉSE SZERINTI „egység keresése” célja ugyan Rómának, de semmi esetre sem ez az elsőrendű célja. A II. Vatikáni Zsinat összehí­vásának okát is elsősorban másban kell keresnünk. Ez pedig az a mélyreható és táv­lataiban még alig felmérhető változás, ami korszakunkat társadalmi, politikai, gazda­sági, tudományos stb. téren jellemzi. Róma számol a je­lennel és számolni akar a jövővel is. Fel tudja mérni, hogy egyre inkább növekedni fognak világszerte a szocializ­mus erői; a volt és a jelen­leg is gyarmati népek kivív­ják nemcsak politikai, de gazdasági függetlenségüket is; a munkásosztály befolyá­sa egyre jobban erősödik a tőkés országokban is; minde­nütt a világon mélyül a népek békevágya, és a világbéke egyre elérhetőbb közelségbe kerül; hatalmas lépésekkel halad előre a tudomány; a katolikus országokban is. de az egész ún. keresztyén Nyu­gaton soha nem látott mére­teket ölt a szekularizáció. Mi­lyen kilátásai vannak mind­ezek számbavételével egy megmerevedett egyházi ko­losszusnak? Hogyan viszo­nyuljon azokhoz az erőkhöz, változásokhoz, amelyek új irányt szabnak a jövőnek, s amelynek tevékeny közremű­ködői azok a tíz és százmil­liók-is, akikre az egyház mint saját nyájára tekint? Ezek alapján értjük meg az 1961. I december 25-i „Humanae sa­lutis” pápai bulla megállapí­tását, mely szeriint: a Zsinat témájának a római egyház belső és külső megújulásának kell lennie, tekintettel a megváltozott világra. A ZSINAT MEGKÍSÉRLI a katolikus egyház önértel­mezésének új megfogalmazá­sát; a püspökök és a Kúria viszonyának korszerűsítését; az ökumenikus törekvésekkel szembeni eddigi merevség lazítását; az egyház és a tár­sadalom viszonyának új ren­dezését. Körülbelül ez volt a második ülésszak célkitűzése s ezt a résztvevő püspökök (mintegy 2090 katolikus egy­házfő) többsége magáévá is tette. Eredmény azonban nem sok született. A több­séggel szemben egyre éleseb­ben jelentkezett a konzervatí­voknak nagyon is hangadó csoportja, élén Ottaviani bí­borossal. Ez a konzervatív csoport szívesebben látja Ró­mát a mai megmerevedett, vagy a reformáció előtti álla­potában. Jellemző például,* hogy Ottaviani bíboros ho­gyan képzelheti el az egyház és társadalom viszonyának új rendezését, amikor szembeszáll még XXIII. János világszerte megbecsült hagyatékával is, a „Pacem in terris” encyklika szellemével, hangoztatva, hogy az nem kötelezi az új pápát, s az egyház „nem azt a békét támogatja, amelyet a Varsói Szerződés orszáeiai akarnak, hanem az ezzel el­lenkező, keresztény békét.” Mivel pedig az emberiségnek kb. csak egynegyede keresz­tény, Ottaviand szerint előbb mindenkinek keresztyénné kellene lennie, hogy béke le­gyen. A másik lehetőség, az marad, hogy az egyház szem­beszegül a „keresztény béke” jelszavával a világ békéjé­vel, mert az egyház „ezzel ellenkező békét akar.” A Zsinaton sokszor robba­násig feszültek az ellentétek, érdekes azonban az, hogy ezek az ellentétek soha nem érintették a konzervatívak és az ún. haladók* egységét ab­ban, hogy az egyház régi dog­mái szentek és sérthetetle­nek. Az az ember érzése, hogy bár a hivő katolikus tömegeik mellett nem keve­sen vannak a római egyház­ban olyan püspökök és bíbo­rosok is, akik elégedetlenek Rómának azzal a túl óvatos fontolgató politikájával, amely gondosan mérlegeli ugyan a világban bekövetke­ző változásokat, Róma mégis mindig csak annyi enged­ményt hajlandó tenni, ameny- nyit önbiztosítása érdekében megtenni kényszerül. Nehéz szabadulni attól a gondolat­tól, hogy a II. Vatikáni Zsi­nat ki nem mondott fő célki­tűzése: Róma pozícióinak megtartása, Róma önbiztosí­tása „a megváltozott világ­ban.” Ezek előrebocsátásával te­kintsünk a zsinati jelentések tükrébe. Az egyház, ahogyan Róma látja AZ EGYHÁZRÓL BE­NYÚJTOTT ZSINATI TER­VEZET szerint kizárólag a római egyház „az egy, szent, apostoli és katolikus egyház, a pápa és a vele egybekötött püspökök vezetése alatt.. . Az egyház nélkülözhetetlen az üdvösséghez. Teljes érte­lemben hozzátartoznak a ka­tolikus Krisztus-hivők, de személyes megszentelődés nél­kül nem üdvözülhetnek.” A tervezet a nemkatolikus keresztyénekről csak mint nemkatolikus egyes egyének­ről beszél, a római egyházon kívül azonban nem ismer el más keresztyén egyházat. Ha az „egyes keresztyén egyé- nek”-rői elismeri is, hogy az egyházhoz tartoznak, akkor ezen nem azt az egyházat ér­ti, amelynek, — például az evangélikus egyháznak —, a tagjai, hanem azt, hogy ezek az egyének valamiképpen hozzátartoznak a római egy­házhoz (!) Nem az egyházuk­hoz tartozásuk révén, hanem a római egyházhoz kötöttsé­gük révén lehetséges számuk­ra az üdvösség. - A kötelék, ami a római egyházhoz köti őket: 1. a keresztség, mert a római egyházon kívül el­nyert keresztség azonos a ró­maival; és 2. az egy egyház­ra irányuló tudatos, vagy tu­dattalan vágyuk (votum ecc­lesiae). Ez az „egyház egy­ségére irányuló szívbéli vágy pedig úgy volna minősíten­dő, mint vágyódás a pápa ál­tal vezetett római egyházba.” Schlink professzor, a Né­met Evangéliumi Egyházak­nak a Zsinatba küldött meg­figyelője joggal mutat rá e formula tarthatatlanságára: „Hiszen — mondja — nyil­vánvaló, hogy a nem római keresztyénség nemcsak egyé­nekből, hanem egyházakból áll. A nemrómai keresztyé­neknek saját egyházuk tag­jaiként van üdvbizonyossá­guk. Nem a római egyháztól, hanem a saját egyházuktól kapták a keresztséget és az evangélium .által jutottak hit­re. A votum ecclesiae nem a római egyházba való vágya­kozásuk, hanem a saját egy­házuk tagjaiként vágynak kö­zösséget gyakorolni a többi egyházzal, a római egyházzal is. Ez a tervezet sokkal in­kább római, semmint k a- t o li k u s és ha dogma rang­jára emelkednék, súlyos aka­dályt jelentene az ökumeni­kus párbeszéd útján. Mert a tervezet azt célozza, hogy a nemrómai keresztyének hagy­ják el saját egyházukat és térjenek be a római egyház­ba, mert csak így lehetnek I az egy, szent, katolikus és * apostoli egyháznak , valóságos tagjai. A római katolikus ökumenizmus eszerint nem irányulna egyébre, mint a nemrómai keresztyénség fel­szívására. Ez kétségtelenül olyan utópia, amely semmi­képpen sem vezethet az egy­házak egységére.” (EDP Zü­rich 1963. november 7.) Dr. Lukas Vischer, az Egy­házak Világtanácsa zsinati megfigyelője többek között ezt mondotta e kérdésben. „Ha világos is előttünk; hogy a szakadás talán még hosszú ideig nem lesz meg­szüntethető, mégis kötelessé­günk- máris keresni a legjobb feltételeket, amelyek már most lehetségesek..: Az egyik döntő kérdés az, ho­gyan nyilatkozik majd a zsi­nat a többi egyház realitásá­ról. Hajlandó lesz-e róluk mint egyházakról beszélni, bizonyos értelemben mint testvéregyházakról, amelyek­ben ugyanaz az Úr van je­len ... Nem valami barát­ságos gesztusról van itt szó,- sokkal inkább egy új alap­ról. Mert csakis a kölcsönös elismerés alapján növekedhet lassanként olyan közösség, amelyben az egyházak fele­lősnek tudják magukat egy­másért.” TIPIKUS RÓMAI HAN­GOT szólaltatott meg e kér­désben Kampe püspök. Kije­lentette; az egyház egyes számban — jelenti Jé­zus Krisztus világegyházát, az egyházak — többesszám­ban — az egyes helyi egyhá­zakat, melyeket egy-egy püs­pök mint egyházfő vezet Ezek a helyi egyházak együtt alkotják az egy egyházat. Szokás más értelemben is több egyházról beszélni, mint evangélikus, anglikán, ortho­dox egyházakról. De csak olyan egyházak tártozhatnak Jézus igaz és legitim egyhá­zához, amelyek az egyház középpontjának a római egy­házat ismerik el hitben és vezetésben.” (EPD Zürich, 1963. november 14.) Még 1962 október 13-án a Zsinaton résztvevő latin­amerikai püspökök külön konferenciát tartottak. Ezen többek között teológiai esz­mecsere folyt a katolikusok és protestánsok viszonyáról. E kérdésben a latin-amerikai püspökök rendkívül merev elutasító magatartást tanúsí­tottak, s kijelentették: „a pro­testantizmussal nem tárgyal­ni kell. hanem le kell azt küzdeni”. (EPD Zürich, 1962. november 9.) (Folytatjuk!) Szerkesztőségi Munkabizottság I 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents