Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1964-05-31 / 22. szám

Lelkésziktatás Bako A STATISZTIKA MIND­ÖSSZE 460 evangélikust szá­mol ebben a bakonyi gyüleke­zetben. Május 10-én örömün­nepre mentünk oda. Sűrű köd fogad a Bakony lábalnál. An­nál érdekesebb, hogy szinte egyszerre vesszük észre a köz­ség legmagasabb pontján ég ról beszél. Nekem prédikál! Nemcsak a természet világá­nak újulásáról, hanem a ba- konyszentlászlói evangélikus gyülekezet új utakon való el­indulásáról is! Mert ragyog itt ma mindenkinek a szeme. Az örömtől csillognak azok. Vár­nak valakit. Aki ettől a nap­idé mutató evangélikus templom tornyát. Lent sűrű köd, fent már majdnem ra­gyogás. A lelkészlakáshoz érünk. Oda igyekeztünk a gidres- gödrös bakonyi utcán. A paróchia ragyog a napsütés­ben. Űj köntösben áll előt­tünk. Megújult belül is. Szép és rendes. Végigmegyek a konyhakerten. Jó nagy terület. Egy szál gaz, gyom nem ék­telenkedik. Már kél a borsó. Megmunkálva az egész. Az asszonyok szorgalmát dicséri. Mire az új lelkészék megérkez­nek, rendbetették. Néhány Szőlőlugas, értékes gyümölcs­fák! Minden, amit látok, va­lami újról, határozott újulás­tól kezdve végzi közöttük az ige magvetésének sokszor na­gyon nehéz, de mindig áldott munkáját. Asszonyok szorgos- kodnak most is körülöttünk, kipirult orcával. Ügy látom nagy az öröm és várakozás az egész gyülekezetben. AZ EGYHANGÚLAG MEG­VÁLASZTOTT új lelkészt, Dom Vilmost ma iktatják hi­vatalába. Halász Béla esperes vezetésével három evangéli­kus és egy református lelkész kíséri a presbiterekkel együtt az új lelkipásztort a templom­ba. Zsúfolt a templom. Vára­kozó arcok, ragyogó szemek! Felzúg az orgona, zendül az Istenhez könyörgő ének: ..; „ Légyen ővele Szentlelked ere­je ..Az esperes Márk 10,42—45 alapján prédikál. A 300 esztendős' bakonyszentlász- lói gyülekezetben volt idő, amikor a templom romjai fö­lött kellett hirdetni az igét. És a lelkész akkor is szolgált és az ige hangzott. A beiktatás megtörténik. Üjra felzendül az ének: „Hagy­jad a jó Istenre minden te utadat..." A beiktatott lelkész prédikál. Lényege: szolgálat, szolgálat, szolgálat. Ez itt is a fő! Minden tekintet a szó­székre szegeződlk. Egy pilla­natra sem lankadnak a figyelő szemek és fülek. És ezt még nézni Is olyan jó. Csak így tovább. Hívek és lelkipász­tor! UTÁNA DÍSZKÖZGYŰLÉS. A beiktatás már megtörtént. Ferenczy Gyula, a gyülekezet hűséges felügyelője köszönti a megjelenteket és az új lel­készt a gyülekezet nevében. Esperes az egyházmegye, Szepesi István lelkész a siká­tort gyülekezet, Németh Géza a csikvándi, Bojtos Sándor a győri gyülekezet nevében köszöntik Dorn Vilmost. A szomszédos Bakonyszentkirály református lelkipásztora is elhozta a gyülekezet jókíván­ságait. A helyi római katoli­kusok üdvözletét Dr. Kiss György esperes-plébános tol­mácsolta, Sokan írásban küld­ték el jókívánságaikat. A be­iktatott lelkész megköszönte meghatódva, Isten kegyelmé­ben bízva a jókívánságokat. A HIMNUSZ ELENEKLÉ- SÉVE1 véget ért az ünnepség. A kezdet jó. Csak hűség kell a folytatáshoz. Isten adjon erőt és hűséget a lelkipász­tornak, hogy tudjon együtt örülni az örülőkkel és sírni a sírókkal. A gyülekezet bizony­ságot tett máris az egyházhoz való, ragaszkodásáról. Hatal­mas áldozatot hozott anya­giakban is. Áldja meg Isten a gyülekezet és új lelkész éle­tét Németh Géza Tiszta udvar, rendes NEGYVENNYOLC LÉPCSŐ vezet fel a 150 éves, meg­újított pusztaszentlászlói temp­lomhoz. Kemény, tölgyfa lép­csők. Zalai erdőben nőttek. A helyi téesz bocsátotta a gyüle­kezet rendelkezésére. Annyi ember sereglett össze pün­kösd vasárnapján a szórvá­nyokból, a környező gyüleke­zetekből, Zalaistvándról, Bar- lahidáról, hogy be se fértek a templomba. „örülünk, hogy megnyithat­tuk felújított templomunk ka­puját — Messzire hirdeti tor­nya itt a zalai út mentén: Erős vár a mi Istenünk!” — mondta Horváth Lajos gyüle­kezeti felügyelő, mikor az istentisztelet utáni közgyűlé­sen üdvözölte Káldy Zoltán püspököt és a megjelent ven­dégeket. Templom alatt, domb tö­vében áll a Somogy—Zalai Egyházmegye egyik legszebb parókiája, mint pont a fel­kiáltójel alatt. Amikor belép­tünk a kerti kapun, a papiak falán mindjárt egy szerény táblácskán akadt meg sze­mem: Tiszta udvar, rendes ház. Azt mondják, hogy több evangélikus család házfalát ékesíti ez a tábla. Az egész kicsi gyülekezet alig több száz családnál, de el lehet róla is mondani: tiszta udvar, rendes ház ... Ahol a Szentlélek ked­vesen fogadott vendég, nem is lehet másként. Nem tereli el a földről figyelmünket, hanem ráirányítja feladatainkra. Erre utalt az igehirdetés is. Itt a földön kell ma az egy­háznak hitben járnia, szere- tetben bővelkednie és remény­séggel fordulni a jövő felé — mondotta Káldy Zoltán püs­pök Joel 2, 28—29 alapján tar­tett igehirdetésében. Behatóan foglalkozott a fiatalok és az öregek kérdéseivel. Hangsú­lyozta, hogy a Szentlélek nem személyválogató. Amíg az első pünkösd előtt csak egy-egy ember kaphatta Isten Lelkét, azóta mindenkié lehet. A temp­A Szentlélek elleni bűn Pünkösd tóján' valaki azzal jött hozzám, hogy ő bizonnyal elkárhdzik, mert olvasta Máté 12. 31—32 részt, ahol a Szent­lélek ellen elkövetett bűnről van szó és ő úgy érzi, hogy elkövette ezt a bűnt. Egy igehirdető a következő képet mondta el a fenti igével kapcsolatosan. Amelyik fa­luba még nem vezették be az elektromos áramot, ott nem kell félni, hogy agyon üt vala­kit. De ahová bevezették, ott Vigyázni. kell a magasfeszült­séggel. A gyülekezet a Szent­lélek kiáradásának helye, te­hát csak a gyülekezetben le­het vétkezni a Szentlélek el­len. Nagy ajándék az elektro­mosság, de nagy veszedelmek járnak vele. Nagy ajándék az atomreaktor, de súlyos fertő­zést lehet általa kapni; Mindenesetre Isten nem el­rettentésül adta ezt az igét, hanem inkább hivogatásul, hogy odaigazodjunk hozzá és engedelmesen cselekedjük, amit ő parancsol. F. D. n Tdőpontját előre nem jelzi a naptár piros betűvel. Az élet sem halkul el, mint más ünnepnapokon. Mégis, tizeken a május végi napokon ünnepet ülünk: az ívekbe kötött szép magyar szó, a papírra nyomott művelődés ünnepét. A könyvnapokról, illetve a könyvhétről van szó. Azokról a napokról, amikor egyre inkább olvasó népünk tiszteletadás­sal, önbecsüléssel — mert magát becsüli meg az, aki tiszte­lettel adózik az emberi kultúra és művészet régi és új ered­ményeinek —, megáll a könyvsátrak előtt. Megáll, de nem úgy, hogy csak a szemét hizlalja, hanem, hogy be is fogadja mindazt a szépet és jót, amit a könyvek szerényen, de való­ságosan kínálnak neki. Az idei ünnepi könyvhéten 63 mű jelenik meg először, vagy új kiadásban, százezerrel több, mint egymilliós példányszám­ban. S a lista, amely ezeket, az erre az alkalomra megjelenő könyveket és a közelmúltban napvilágot látott műveket fel­sorolja, semmi kétséget nem hagy afelől, hogy valóban ün­nepről, különösen is kedves alkalomról van szó. így látnak napvilágot újból hazai és külföldi klasszikusaink: Jókai, Mik­száth, Gárdonyi, Juhász, Kosztolányi, Puskin, Brecht, Shakes­peare versei, regényei, színdarabjai csakúgy, mint a ma élő kortársak, a mai ember kérdéseivel foglalkozó írásai. Tj'gészen biztos, hogy lesznek olyan könyvek, amelyek — noha több ezer példányban jelentek meg — pillanatok alatt elfogynak, míg mások felé kevesebb érdeklődés fordul, de együttvéve minden nap, minden mozzanat azt fogja bizo­nyítani, hogy az „emberi szellem napvilága” (Vörösmarty) el­juthat ma már minden emberi hajlékba. Eljuthat, mert nin­csen semmi anyagi akadálya — hiszen olyan olcsók a köny­veink —, és mert egyre többen vannak — öregek és fiatalok —, akik nemcsak hasznos időtöltésből, hanem a Szép, a Jó, a Tudás iránti vágyból olvasnak úgy, hogy ezáltal is teljesebb, emberibb legyen életük. OLVASTUK Föld alatti patak vize zúdult a balinkai bánya egyik akná­jába, hogy iszonyú nyomásá­val és sodrásával mindent el­pusztulással fenyegessen. A bá­nyában milliós értékű auto­matizált gépsorok dolgoznak, s úgyszólván emberkéz érintése nélkül hozzák felszínre a fe­kete aranyat, a szenet. S ha a víz győzedelmeskedik és el­pusztul a bánya és berendezé­se. akkor azt az egész közös­ség, az egész ország megérzi. De Balinkán nemcsak a víz mozdult meg. Megmozdult az ember is, hogy mentsék mind­nyájunk közös tulajdonát. A balinkai bánya összes műszaki dolgozója azonnal munkához látott. Majd haladéktalanul a környékbeli bányák szakmun­kásai siettek segítségükre. A szolidaritás olyan széles hullá­mokat vetett, hogy elérte Cse­pelt és Dunaújvárost. A mű­szakiak rettenetes erőfeszítés­sel dolgoztak, hpgy időveszte­ség nélkül üzembe helyezhes­sék a kárt okozó vizet kiszip­pantó óriás szivattyúkat. 30— 40 órát dolgoztak megszakítás nélkül. Mikor feljöttek, arcuk borostás, szemük véres volt az izgalomtól és a fáradság­tól. De mindez nem számított, csak a bánya. Mi hajtotta eze­ket az embereket? Nem a kö­telesség kényszere; Senki sem kötelezhető egyvégtében 4—5 műszak teljesítésére. Másról van itt szó! A műszakiak mellett a többi akna bányászai sem maradtak el. Megfeszített munkatempó­val és nyújtott munkaidővel igyekeztek pótolni a vízzel el­öntött akna termelés kiesését. Amikor a győzelem első jele­ként beindult az egyik szivaty- tyú, a riporter — aki tizenkét évvel ezelőtt hasonló körül­mények között járt itt és-ak­kor teljes közönyösséget és részvétlenséget tapasztalt — megkérdezte az egyik fáradt­arcú munkást: mit érez most? „Most olyan, mint amikor a szorítás oldódni kezd!" Igen, a közömbösség, a csak ma­gunkkal törődést és az indi- vidulaizmus szorítása oldódik. Nemcsak Balinkán, hanem az egész országban, hogy helyet adjon a közösség, a felebarát iránt érzett szeretet és a fele­lősség szép érzésének. Ügy érzem, ez a szorítás Balinkán már egészen fel is oldódott! M. L. lomot azért kell szeretni, azért érdemes karbantartásáért ál­dozatot hozni, mert ott prédi­kálják az evangéliumot és ott szolgáltatják ki a szentsége­ket. A Szentlélek ugyanis az evangéliumra hallgató és a szentségekkel élő gyülekezet­hez jön, hogy hitet, szerete- tet és reménységet támasszon. A PUSZTASZENTLÁSZLÓI EVANGÉLIKUSOK valóban nagy áldozatot hoztak 150 éves templomuk megújításáért. Mi­kor Logs János*lelkész a köz­gyűlésen ismertette a másfél éve indult akciót, a jelentős pénzösszeg mellett (egy-egy család átlag 500 Ft-ot áldo­zott!) ez a szó ütötte meg is­mételten fülemet: ingyen. Bel­ső kőműves munkák, asztalos munkák, festés, mázolás, vil­lanyszerelés, térdepelők elké­szítése, templomhoz vezető lépcsők, toronyóra rendbeho­zatala, kocsifuvar, faanyag ... mind ingyen. „Köszönet hí­veimnek, asszonyoknak és fér­fiaknak, akik sokat és sokszor dolgoztak ingyen és jókedv­vel .;mondotta a lelkészük. Nemcsak az áldozatkészsé­get kell megemlíteni, hanem a körültekintést is. Sok gyüle­kezet kezd úgy temploma megújításához, hogy csak azu­tán jelentik be szándékukat az egyetemes egyházi építési bi­zottsághoz, mikor már kiala­kultak a tervek, s mikor már nehéz tanácsokat adni. A pusz- taszentlászlóiak fordítva csi­nálták. Tanácskéréssel kezd­ték. Érdemes volt. Korszerű­en, a régi épület egyszerű ne­mes formáit szépen kiemelő fe­hér és halványszürke színek­kel festették ki a belső teret. Eltűntek a régi műmárvány utánzatok. Az új oltár, szószék keresztelő medence festetten, természetes színű tölgyfa. Egy­szerű formáik jól illeszkednek az erőt kifejező boltozathoz és pillérekhez. Az ünnepi istentisztelet ke­retében Káldy Zoltán püspök beiktatta a gyülekezet új pres­bitériumát és megkeresztelte az egyik presbiter dédunoiká- ját. 1805 ÓTA SZOLGÁK LEL­KÉSZ PUSZTASZENTLASZ- LÓN. A jelenlegi lekésZ — Loos Jápos — a gyülekezet ti­zenegyedik lelkésze. Először orvosi pályára készült. Azután lett belőle lelkész; A betegek gondozása, a testi fájdalom enyhítése, a gyógyítás ma is szívügye. Nemrégen adták át neki Zalaegerszegen ünnepé­lyes kéretek között a Magyar Vöröskereszt „kiváló dolgozó­ja” kitüntetésit. Évek óta szer­vezte a községben és a kör­nyéken a vöröskeresztes tan­folyamokat. A papiak falán az említett tábla alatt még egy másik tábla is áll: Egészség- ügyi állomás. A községben nincs orvos. Bátran írhatnak elő a pusztaszentlászlóiaknak injekciós kezelést, mindenki tudja, hogy Loos nagytisztele­tű úr az utasításoknak megfe­lelően adja be az injekciót —• ingyen és mindenkinek. Meg­mutatta egyik szekrényét. Do­bozok, fiolák töltik meg. „Pa­ciensei” nála helyezik el gyógy­szereiket. KÜLÖNÖS VIDÉK ZALA MEGYE, különösen itt Göcsej közelében. Olaj és földgáz ku­tak tornya emelkedik minden­felé, amint Pusztaszentlászló után Söjtörhöz, Deák Ferenc szülőfalujához érünk. Sok új ház épül. De a régi, sokszor ősi paraszti építészet jeleit vi­selő házak is magukkal hor­dozzák a megváltozott jelen egy-egy jellegzetes vonását. Szinte nincs lakóház, amely­nek falán nem tűnne fel a gázóra és a gázcsövek. Föld­gáz melegíti a házakat. Föld­gáz lángján sütötték, főzték az ünnepséget lezáró közebéd sok finom étkét. Szemben vetem idősebb presbiter. Traktoros a téeszben. Ö mondja: Nem kell bajlódnunk a tűzrakással, fa­hordással és vágással; Egy gyufaszállal fűtjük be az egész házat Legkeményebb hideg idején is csupán Í60 Et volt a havi fogyasztási díj. Nézzétek! Gólyafészek a fe®» ményen és mellette tévé-ar»- tenna, mutatott ki az autó ab­lakán Káldy püspök;' mikor átfutott kocsink egy kis falun? Jelkép is lehetne ma ezen a vidéken; Kutas Elek zalaisb- vándi lelkész szavai Jutottak eszembe. A szomszéd gyüle­kezet üdvözletének tolmácso­lásakor mondotta: „Egyházunk szempontjából történelmi je­lentőségű, hogy egymás után újítjuk meg templomainkat. Feleljünk meg azoknak a tör­ténelmi feladatoknak, amelyek elé állít Isten”; Benczúr László Dr. Weriier Schmauch A szép szó ünnepnapjai Mi keresztyének ezekben a napokban ismét együtt ünnep­iünk népünkkel, mint népünk tagjai. S tesszük ezt mi is kü­lönös örömmel. Különös örömmel, mert úgy látjuk, hogy mind­az teljesebbé, átfogóbbá válik, amiről eleink legjobbjai leg-, többször még álmodni sem mertek. Elődeinkről beszélünk először, amikor a jelent vesszük számba és nem véletlenül. N-em véletlenül, mert — hogy csak egy példát ragadjunk ki a sok közül — a reformáció azért tudott hazánkban oly gyorsan gyökeret verni, mert legjobbjai, de a névtelenjei is, koruk legműveltebb, a, magyar népet, an­nak sajátos kultúráját igazán ismerő, a magyar nyelvet íze­sen beszélő, a tollat hozzáértéssel és felelőséggel forgató fér- fiai voltak. Nálunk Balassi Bálint teremti meg a ma­gyar lírát, s „vallásos” versei ma is épp olyan frissek, mint „virágénekei”. Tanítómestere Bornemissza Péter lu­theránus püspök, már akkor is megérdemelné, hogy számon tartsuk, ha csak Sophokles Elektráját ültette volna át ma­gyarra, márpedig ez a munkája csak egy a sok közül és nincs olyan kitűnő forrásirat, amelyből korának kérdéseit, embereit igazabban, hűségesebben megismerhetnők, mint az „Ördögi kísértetekről” szóló könyve, vagy hátramaradt prédikációinak gyűjteménye. De lehet-e vajon elfeledkezni Misztótfa- lu si Györgyről, aki 400 évvel ezelőtt nyomdát alapított Debrecenben, Kár öli Gáspárról, aki először szólaltatja meg magyarul a teljes Szentírást, mégpedig úgy, hogy ezzel tanítómestere lett nemzedékek hosszú sorának? A „tantárgy" pedig, amire írókat, költőket csakúgy oktatott, mint az egy­szerű olvasókat, nem más, mint anyanyelvűnk, a magyar nyelv. Fájdalommal vettük a lesújtó értesülést a Német De­mokratikus Köztársaságból, hogy dr. Werner Schmauch pro* fesszor testvérünk, a greifswaldi egyetem teológiai fakultásán az újtestamentumi tanszék vezetője, május 24-én, hosszú be* tegség után eltávozott közülünk. Schmauch professzor élete, különösen az elmúlt évek* ben, szorosan összefonódott a Keresztény Békekonferenciád val. Ott volt a Keresztyén Békekonferencia megindulásánál és azóta szüntelenül igen értékes teológiai, lelki és szellemi támogatást kapott tőle a mozgalom. Schmauch professzor többször járt Magyarországon, több ízben vendégelőadásokat is tartott teológiai akadémiánkon, cikkei, tanulmányai fordításban megjelentek szaklapjaink- ban is. Igen nagy veszteség érte eltávozásával nemcsak a Keresztyén Békekonferenciát és egyházunk ökumenikus fá­radozásait, hanem a nemzetközi teológiai életet is. iiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiaiifiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiBtiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiBiHf'iiiiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiíiiintiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiniiuiiiiniBWBRBiiiiiii“ D e ez a múltbanézés nekünk keresztyéneknek legfeljebb csak oktalan dicsekvésre adhatna okot, ha a könyvhét­ről írunk, szólunk. Hiszen mi csak utódai, munkájuk gyümöl­csének élvezői vagyunk Ha tehát meg is említettünk néhány nevet, néhány mozzanatot, akkor ezt csak azért tettükhogy figyelmeztessük magunkat a régiek iránti hűségre. Kultúránk­ból soha ki nem törölhető a szolgálatuk. Mindezeken felül pedig van még egy jó okunk — és most ez az elsődleges —, megemlékezni az ünnepi eseményről. S ez a „jó ok” nem más, mint az, hogy a közös dolgainkról van szó. Olyan közös ügyről, amely összeköti mindazokat, akik szeretik az igaz. a szép szót és akik tudják, hogy ezek a sza­vak — kicsiny és nagy körben egyaránt — előbbre visznek bennünket az egymás megismerésében, megértésében. Ezért kellene valahogy úgy lennie, mint ahogyan G ar ai Gábor is kívánja az Artisták című versében, amikor a magas kupolában életre-halálra egymásra utalt emberpár lát- tán így rója fel a vers sorait: Ó, ha közös dolgok tevői, így tavtanánk egymást, ilyen végzetes bizalommal egymás fogában s idegeiben! Ezrekbe fogódzók, ha hittel mondanánk, mint ők, odafönn élik, hogy a másik ügyéhez egész létemmel van közöm! Igen, ezért, a múltra való visszatekintésen sokszorosan is túl, ezért ünnepiünk mi is a szép, igaz szó papírra nyomottj ívekbe kötött ünnepi alkalmán. Vámos József % *

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents