Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1964-05-17 / 20. szám

ÉLET ÉS BÉKE A kegyelem és a hit szövetsége L Móz. 15, A NOÉ-FÉLE SZÖVETSÉG TJTAn Isten Ábrámmal, Iz­rael ősatyjával kötött szövet­séget. Miután őshazájából, Ur- Kaszdlmból kihívta őt és hosz- ezabb ideig Háránban tartóz­kodott, Kánaán földjére vezé­relte. Mielőtt Kánaánba ér­kezett, már szívében hordozta Istennek azt az ígéretét, hogy rnegsokasítja utódait és őben­ne a föld minden népét meg­áldja. Éppen ezt az ígéretet kútbaesettnek kezdte látni Ábrám. Az idő eljárt fö­lötte, felesége is megöregedett és gyermektelenségében arra gondolt, hogy a vagyona aligha szállhat másra, mint a hűsé­ges cselédre, Eliézerre. Isten ígérete között és a valóság között ellentmondást látott és ez csalódásként nehezedett szí­vére. A Biblia őszintén feltár­ja előttünk Ábrám bizonyta­lankodását, kétségét, ő is em­ber volt. Kesernyésen bugy- gyant ki szívéből a panasz: „magzatok nélkül járok”. Eb­ben nemcsak az apaság örömé­től megfosztott ember veszte­sége fejeződött ki, hanem a jövendőre vonatkozó ígéret vesznitérésének fájlalása is. Ilyen lelkiállapotban vált ré­szesévé annak a nagy ese­ménynek, amelyik újra meg­érlelte bizalmát Isten ígéreté­ben. Isten kegyelmes lehajo- lására megszületett szívében a bit. Isten részéről a kegyelem, Ábrám részéről a bizalom ta- lálákozott össze abban a szö­vetségben, amelynek előzmé­nyeit és megkötését olvashat­juk az alapigében. Az ígéret ellenére gyermek­telenül megöregedett Ábrám várakozási ideje Isten iránti bizalmának próbájaként szem­lélhető. De másra is gondolha­tunk. A késéssel, de el nem késéssel Isten méginkabb a maga kezében láttatja az éle­tet, a jövendőt, az üdvösséget, a történelmet. Olyan szempont ez, amelyik az Ábrámnak adott ígéret beteljesedése után is időszerű maradt. Nem a bi­zonytalankodásra és kétségre hajlamos Ábrám az élet és jö­vendő alapja. Neki magának is kegyelem kellett. Isten kel­lett, akinek hatalma és szíve van. Éppen ezt mutatta meg neki a szövetség megkötése előtt. A „ne félj” bátorítása, amellyel Ábrámot vigasztalta, az embert féltő Isten vigasza­ként bukkant fel később is. Különösen hathatósan hang­zott ez az emberré lett Isten ajkáról. AKINEK ISTEN ELKÖTE­LEZTE MAGÁT és akit a szö­vetségben magához kötött, azt először megvigasztalta. Ebben a vigasztalásban háromszoro­san felajánlkozott Isten Áb­rámnak. Megvédi a ráleselke­dő gonosztól, pajzsa lesz. Ju­talma pedig — nem a megér­demelt ellenszolgáltatás értel­mében, hanem Isten ajándé­kozó szeretete alapján — ele­gendőnek bizonyul. Kézbe ve­szi a jövendőt, Ábrám utódai­nak ügyét azzal, hogy Ábrám saját fiát ajándékozza örökö­sének, maga és felesége kora ellenére. Istennek ez a ke­gyelmes bemu tatkozása volt az a vigasztalás, amelyik Ábrám előtt is elégséges indoknak mutatkozott a szövetségre. Ez a szövetség sokkal többet ölelt magába Ábrám népes utódai­nak sorsából és a népek sorsá­ból, mint saját magáéból. Az üdvösséget tervező és történel­meit formáló Isten így terem­tette meg a bizalmat annak szívében, akihez lehajolt és akin keresztül elígérkezett az eljövendő nemzedékek számá­ra. Eégi, magyar kifejezéssel élve: Isten vigasztalásával Áb­rámat a kezéhez tanította. Azt a visszhangot, amit Is­ten vigasztalása Ábrám szívé­ben megteremtett, hitnek ne­vezi az alapige. Vele megada­tott a feltétele az ő részéről is a szövetségkötésnek. „Hitt az Úrnak és tulaj doni ttaték az őneki igazságul”. Bizalmával, hitével megfelelt az Isten által vele szemben támasztott igénynek. Igaz volt, nem a makulátlanság és feddhetet­lenség értelmében, hanem úgy, hogy Isten szavát, ígéretét, ke­gyelmét komolyan vette. Hoz- záállt Isten tervéhez és enge­delmesen a kezébe simult. Egyetértett Istennel, aki ép­pen ezt akarta. Tetszett neki a bizalomra áthangolt Ábrám, helyeselte magatartását, be­számította és igazolta azt. Használható emberré lett a jö­vendő szempontjából, tehát az utódok, az elkövetkező nemze­dékek szempontjából. Nem csoda, hogy az Üjtestámentom bdzonyságtevői többszőr visz- szatémek Ábrám — később Ábrahám — hitére. Pál apos­tol azt emeli ki, hogy Ábrahám igazságának nem saját telje­sítménye az alapja, hanem egészen a kegyelem (Róm. 4, 1—3). Zsid. 11, 8—12 inkább a hitben való engedelmességet állítja az olvasók elé példa gyanánt. Jakab 2, 21—23 pedig a hitből fakadó cselekedeteit hangsúlyozza. I. Mózes 15 ösz- szefüggésében együtt találjuk ezeket a szempontokat. Isten lehajolt és betársult az ember­hez, Ábrámhoz, anélkül, hogy megtagadta volna szentségét és feláldozta volna szabadkezű- ségét. De magához is kötötte mint olyasvalakit, akit éppen a hite révén tehet szolgájává engedelmes cselekvésre soka­kért. TUDJUK, HOGY ÁBRÁM HITE sem volt töretlen hit. Csak Isten hűsége és szere­tete tarthatta meg Isten Áb­rámmal kötött szövetségét a kegyelem és a hit szövetségé­nek, Ügy, hogy Isten ígért é’ adott, Ábrám pedig elfogadta. Erről tanúskodik Ábrám és Szárai új neve is, az Ábrahám és a Sára név. Ezzel a válto­zással már ketten együtt let­tek az ígéret hordozói, mint férfi és nő (I. Móz. 17, 1—5; 17, 15—17). Isten megígérte és megadta Izsák születését. Izsákban az üdvösségtörténet vonala továbbfuthatott egé­szen Krisztusig. Megígérte az utódok számára örökségül Ká­naán földjét és az is megadta. Az út, amelyik Izsáktól Krisz­tusig vezetett, kiszélesedett té­ren és időn át a föld, a törté­nelem határáig. A szövetségkötés lebonyolí­tásában ott cseng Isten szava: „Én vagyok az Ür”. Nem utol­jára mondotta ezt akkor, hi­szen tartós, beszédes viszonyt teremtett Ábrahámmal. A szö­vetségi viszonyban Isten szól, Ábrahám hallgat rá; Ebben a beszédes viszonyban azonban, amelyet Isten megteremtett kiválasztottjával,. nemcsak Is­ten mondotta el a magáét. Áb­rahám is megszólalhatott. Is­ten elé vihette aggodalmát, fájdalmát és kétségét. Sőt, még azt is kérhette, hogy Is­ten világosan bizonyítsa meg: komolyan számíthat minden ígérete teljesedésére. A szövet­ség beszédes viszonyában per­sze nem pusztán a kölcsönös beszéd maga a döntő. Az vett a döntő, hogy Isten szavával teremtett, adott és ezt Ábra- hámmal észrevetette. Tág moz­gási területet biztosított igéjé­vel Ábrahámnak is a cselek­vésre: „Járj énelőttem”, „szö­vetségemet megőrizzed, te és a te magod teutánnad az ő nemzedékei szerint” (I. Móz. 17, 1. 9). Az Isten és ember be­szédes viszonya tehát a köl­csönös alkalmazkodást is je­lenti. Ezt jelzi az a körülmény, hogy- a szövetség megkötésé­ben Isten alkalmazkodott az akkori emberi formához. A MI SZÁMUNKRA MÁR IDEGEN a szövetségkötés régi külsősége. Nem lehet idegen azonban az a szempont, hogy Isten tud és akar alkalmaz­kodni minden kor emberéhez, szeretetből. Ilyen esetben is ő marad az Isten és az Űr. Isten és Ábrahám sem váltak egyen­rangú felekké a szövetségben. Isten a szeretetben való alkal­mazkodása közben is elvárja az embertől, hogy hitben és engedelmességben alkalmaz­kodjék őhozzá. Abrahámnak tennie kell és teszi is, amit Is­ten parancsol, hitből. EZ A KEGYELEMRE ÉPÜ­LŐ SZÖVETSÉG messze túl­nőtt Ábrahám személyén. Örökre azt hirdeti mindenek­nek, hogy Isten az ember éle­tét, javát, boldogságát, üdvét akarja. Lehajol és megbékél az emberrel. Mellette marad, mert mindenáron az életet akarja. Mindenki életét. A szö­vetség beszédes viszonyából az élet mentésére és szolgálatára bocsátja el mindazokat, akik a kegyelem és-hit szövetségének már az új szövetség alapján megajándékozottjai. Krisztus­ban, az élet és békesség Feje­delmében. Szabó Gyula 1CY LÁTJÜK: c 1963 KARÁCSONYÁN FEGY­VERES ÖSSZECSAPÁSOKRA került sor Ciprus görög és török népközössége között. Az azóta eltelt mintegy fél év alatt aligha volt olyan nap, amelyen a napilapok világ­szerte ne foglalkoztak volna az „újabb" ciprusi fejlemé­nyekkel. A karácsonyi véres konfliktusok óta is többször elszabadultak a szigetország­ban az indulatok, folyt a vér, s félős volt nemegyszer, hogy a ciprusi válság komoly nem­zetközi konfliktusokat idézhet elő. Hogy ez mindezideig nem következett be, az első­sorban annak a következete­sen egyenes, a világbékét min­den ésszerű módon megőrizni akaró politikának, a Szovjet­unió békepolitikájának kö­szönhető, amely már eddig is nemegyszer mentette meg a világot súlyos megrázkódtatá­soktól, pl. a szuezi válság, majd a Karib-tengeri konflik­tus idején is. Mielőtt a cip­rusi válsággal foglalkoznánk, vessünk egy pillantást erre a Földközi-tenger keleti meden­céjében fekvő szigetre és moz­galmas történelmére. Látni fogjuk, hogy minket, keresz­tyéneket ez a történelem, kü­lönösen kezdeti időszakában különösen is érdekelhet. Ciprus szigete 9251 négyzet­kilométer, lakóinak száma a rendelkezésünkre álló leg­újabb adatok szerint (1957) 542 000. Ebből 79% görög, 18% török, a többi örmény, arab stb. nemzetiségű. Fővá­rosa: Nicosia. A lakosság nagy része földművelő. Az egész terület 28%-át művelik meg. Szőlőt, déligyümölcsöt, gabonát, gyapotot termeszte­nek. Ásványkincsekben gaz­dag. Réztermelése ősi eredetű (innen származik a réz latin neve: cuprum), azbesztet, kró­mot bányásznak. Píritterme- lése a kapitalista világban a negyedik helyen áll. Mégsem ennek, hanem tengeri-straté­giai jelentőségének „.köszön­hette” a hódítók egész sorá­nak „érdeklődését”. És ez nem­csak a messze évezredek so­rán volt így. Amikor Angliá- I nak 1954-ben ki kellett üríte- I nie a Szuezi-csatorna öveze- tét, megnövekedett számára Ciprus jelentősége a brit Föld­közi-tengeri és közel-keleti, nem utolsó sorban a szocia­lista országokkal kapcsolatos stratégiája szempontjából. CIPRUS ÖSLAKÓIT AZO­NOSÍTJÁK az 3. Mózes 10,4- ben említett K'itthim (Nóé Jávántól származó unokája) leszármazottaival, a kitteusök- kal (I. Mózes 10,4; Ezs. 23,1— 12; Ezékiel 27,6). A Ciprus névvel először a Makkabeusok könyvében találkozunk (Makk. 15,23; II. Makk. 4,29; 10,13). Ciprusnak már a Kr. e.-i 14— 12. évszázadban magas kul­túrája van, s rendszeres érint- kezében áll Egyiptommal. Kr. e. 1300 körül a görögök, 1000 körül a föníciaiak, majd az asszírok (Kr. e. 715), egyip­tomiak, perzsák (Kr. e. 525), K'r. e. 333-ban pedig Nagy Sándor hódítják meg. Ezután a Ptolemausok uralkodnak fölötte. Kr. e. 168-ban An­tiochus Epiphanes birtokolja (H. Makk. 4,29; 10,3; 12,2). Ez­után Kr. e. 58-tól a rómaiak, később pedig Bizánc főható­sága alá kerül a sziget. Kr. e. 22-től szenátori provincia egy proconsul kormányzása alatt. (Ap. Csel. 13,2). Ciprus volt a hazája Barnabásnak (Ap. Csel. 4,36) és Mnasonnak (Ap. Csel. 21,16). Pál és Bar­nabás első missziói útja so­rán (Ap. Csel. 13,4—13) fordul meg Cipruson, ahova a Krisz­tusról szóló evangéliumot az István megkövezése után me­nekülő, szétszóródó keresztyé­nek vitték először, s elsősor­ban is az ott élő zsidóknak hirdették (Ap. Csel. 11,19). Barnabás Márkkal is elláto­gat Ciprusra (Ap. Csel. 15,39). A Lusignan keresztes-vitéz dinasztiát (1193—1493) Velence (1571-ig), majd a törökök ural­ma követte. 1878-ban angol megszállás alá került Ciprus, 1914-ben Anglia annektálta. majd 1925-ben angol korona- gyarmattá vált a sziget és erős katonai, tengerészeti és légitámaszponttá építették ki. Már 1914 óta követelte a szi­get a Görögországhoz csatla­kozást, 1931-ben ez a törekvés felkelésben tört ki, amit az Dr. Vető Lajos nyilatkozata a A békéért érzett felelősségünk arra indít, hogy visz- szatekintsünk a múltba, előrelássunk a jövőbe és cse­lekedjünk a jelenben. A múlt emlékeztet arra, hogy valahányszor fegy­verkezési hajsza kezdődött, mindig háború lett a vége, így volt az első és a második világháború esetében is. A béke érdeke tehát feltétlenül megkívánja az álta­lános és teljes leszerelést. A múlt emlékei közül kü­lönösen fontos, hogy ne feledjük az első két világ­háború borzalmait, pusztításait, áldozatait. Közel 20 éve fejeződött be a második világháború, új nemze­dék nőtt fel ezalatt, s az idő múlása, az élet és a történelem új problémái, de a 'léke ellenségei is el­feledtethetik a háború rémségeit. A béke szolgálata megkívánja, hogy küzdjünk az elmúlt háborúk ro­mantikus megszépítése ellen. A békeszolgálat azt is jelenti, hogy a jövőbe néz­zünk, s arra gondoljunk, hogy egy újabb háború még szörnyűbb lenne, mint az eddigiek. Hiszen az atomkorszakban élünk, s a tömegpusztító fegyverek világháború esetén kikerülhetetlenül bevetésre kerül­nének, ez pedig az ember’ legnagyobb tragédiáját, sőt katasztrófáját idézné elő. A békeszolgálatban ma a legfontosabb a leszerelés mellett küzdeni. A sok érv közül csak egyet említek, azt, hogy a leszerelés mozdítja elő a leghatásosabban a nemzetközi problémák megoldását. Már azok az eredmények is, amelyeket a leszerelésért folytatott küzdelem során eddig sikerült elérni, érzékeltetik ezt az igazságot: amint megszülettek a kezdeti eredmé­nyek, a moszkvai atomcsendegyezmény, s a hasadó anyagok termelésének csökkentése, máris érezhetővé vált az egész világpolitikában az enyhülés. Általános emberi megfontolások és a történelem tanulságai alapján is az egyedül helyes tett a béke szolgálatában: minden erővel küzdeni az általános és teljes leszerelésért. Hogy vallásos, keresztyén szem­pontból a békeszolgálat, s ezen belül a leszerelésért való küzdelem magától értetődő, azt ma már nekünk magyarországi keresztyéneknek nem kell úgy hang­súlyoznunk, mint 10—15 évvel ezelőtt tettük. Keresz­tyen erkölcsi szempontból a minimális kötelességek közé tartozik a békéért való küzdelem. Szükséges lenne azonban, hogy az egyházak és az egyházi világ- szervezetek konkrété, tehát a leszerelés érdekében az eddigieknél sokkal céltudatosabb és energikusabb akciókba kezdjenek, hiszen a hívők millióit is lelke­sítené és buzdítaná az egyházak erőteljesebb béke­szolgálata a határozottabb és eredményesebb küzde­lemre. Ezért fogunk munkálkodni a II. (Prágai) Keresztyén Békekonferencián is. Reméljük, hogy en­nek eredményeképpen az egyházak még jobban rá­eszmélnek a béke iránti, Isten és emberek előtti felelősségükre. IPRUS angolók kegyetlenül levertek. A mozgalom a II. világháború után, különösen 1954 után újult erővel lángolt fel. A la­kosság többsége tüntetésekkel sztrájkokkal, partizánharcok­kal sürgette a Görögország­hoz való csatlakozást. Az an­golok válasza: véres terror és ellentétek szítása a sziget görög és török lakossága kö­zött. 1959. február 19-én a londoni angol—görög—török tárgyalások eredményeként aláírták a Ciprusi Köztársa­ság létrehozásával kapcsolatos okmányokat. Ezek értelmében: 1. az új állam legkésőbb 1960. február 19-ig elnyeri teljes függetlenségét, a köztársaság elnöke görög, alelnöke török lesz, a miniszteri és képviselői tisztségek 70—30% arányban oszlanak majd meg a görögök és a törökök között, és ha­sonló arány érvényesül majd az államhatalmi és államigaz­gatási szervekben (a hadsereg­nél ez az arány 60—40% lesz); 2. az angol, görög és török kormány garantálják az új ál­lam függetlenségét, területi sérthetetlenségét és biztonsá­gát; 3. a Ciprusi Köztársaság szövetségi és védelmi szerző­dést köt Görög- és Török­országgal; 4. két brit katonai támaszpontként felhasznált ciprusi térség továbbra is angol fennhatósági terület ma­rad. Létrejötte után fog az új állam dönteni arról, hogy va­lamilyen formában a jövőben is a Brit Nemzetközösséghez kíván-e tartozni. 1959. április 5-én megalakult az első ciprusi ideiglenes kor­mány. Az 1960 óta független Ciprusi Köztársaság első ál­lamelnöke Makariosz érsek lett. Az autokephal egyház érseke mindig is nagy tekin­télyt és hatalmat jelentett a görög — ciprusi lakosság szá­mára. Nemcsak vallási, de po­litikai tekintetben is. elismert vezetőnek tekintették. Az egy­ház teljes mértékben kivette részét az angol hatalom alóli felszabadulási törekvésekből. Érthető tehát Makariosz ál­lamelnökké választása. Cipruson még a következő kisebb keresztyén egyházak és közösségek élnek: örményegy­ház (4000), maroniták (2000), anglikánok és reformátusok (1200), római katolikusok (1000). A MAI CIPRUSI VÁLSÁG OKAIT a fent ismertetett al­kotmányban, illetve az azt megszövegező és diktáló angol szándékokban kell felismer­nünk. Az alkotmány magában hordja a két — görög—török — népközösség összeütközésé­nek állandó veszélyét. London önző, hatalmi, katonapolitikai érdekből a sziget földrajzi és népességi kettéosztását sür­gető török soviniszta elemek mellé állt, s félburkoltan biz­tatta őket akcióik megtételé­re. Polgárháború esetén ugyan­is támaszpontjainak megvé­dése ürügyén, de mint —• az alkotmány 2. pontjában fog­laltak szerint is — az új ál­lam sérthetetlenségét és biz­tonságát garantáló egyik ha­talom, alkalmat kaphat a szi­getország katonai megszállá­sára. Ennek azonban súlyos nemzetközi következményei nyilvánvalóak. Ennek tudatá­ban jelentette Itt a Brit Nem­zetközösség ügyeinek minisz­tere, Duncan Sandys a lon­doni értekezlet megnyitásakor: „Sokáig nem tölthetjük be mi, angolok, Cipruson a rendőr szerepét.” Csakhamar világos lett, hogy ezt így kell érteni; mi, angolok, egyedül. Vagyis a felelősség java ré­szét szerette volna Anglia áthárítani szövetségeseire, NATO-beli parnereire. S a NATO kész is lett volna — Makariosz tiltakozása ellenére is — Ciprus megszállására, hogy a szigetet fegyveres tá­maszponttá változtassák, vagy mint ők mondották: a NATO „elsüllyeszthetetlen repülőgép- anyahajójává, amely a Föld­közi-tenger keleti részében horgonyoz. Kész lett volna, s mégsem került a NATO be­avatkozására sor. Miért? Egy­részt, mert a szovjet minisz­terelnök figyelmeztető szóval óvta ettőL, a súlyos következ­ményeket maga után vonható lépéstől azokat, akiknek ezért felelősséget kellett volna vál- lalniok, másrészt a Biztonsági Tanácsban a NATO-csapatok küldésének szándéka feltétle­nül a Szovjetunió vétójává ta­lálkozott volna. NATO-csapa­tok küldése helyett tehát ENSZ-egységek érkeztek Cip­rusra. JELENLEG TEHÁT 1NSZ­CSAPATOK tartózkodnak Cipruson. De tapasztalhatók a Szovjetunió békelépéseinek egyéb hatásai is. Görögország és Törökország mindketten a NATO tagjai. Nemcsak a cip­rusi, de a görögországi görö­gök is tapasztalják, hogy a harmadik partner, Anglia mi­lyen szerepet játszik a két cip­rusi népközösség ellentétében, mennyire bátorítja és tüzek a görögök ellen a törököket. De látják azt is, hogy ki az, aki a nagyhatalmak közül az ő igazi javukat akarja. Mind­ez nemcsak a két NATO-part- ner: a görög és török — sőt a harmadik: Anglia — közötti egyre mélyülő elidegenedés­hez vezet, de Görögországban is egyre jobban kibontakoztat­ja a már régen élő semleges- ségi törekvést a Földközi-ten­ger térségében. Érthető hát, hogy Washington és London élénk diplomáciai tevékeny­ségbe kezd, hogy Fulbright szenátor, az amerikai szenátus külügyi bizottságának elnöke Londonba, Görög- és Török­országba utazik. Erkin török külügyminiszter Washington után Londont keresi fel és hogy U Thant ENSZ-főtitkár szerint az ENSZ-erők ciprusi, eredetileg háromhónapos meg­bízatását elképzelése szerint meg kell majd hosszabbítani. A CIPRUSI VIZEKEN, ahol valamikor az a hajó siklott, amelyen Pál vitte Ciprusra az evangéliumot, manapság más terhet szállító hajók manőve­reznek. Hol itt, hol ott buk­kannak fel a török flotta egy­ségei, s békés szovjet keres­kedelmi hajók felett amerikai, angol és francia repülőgépek zúgnak el mélyrepülésben. Bízunk azonban abban, hogy végül is kudarcot vallanak az ellentéteket szító, s azokat a maguk céljaira Itthasználni akaró külső erők, s a ciprusi nép megtalálja a megbékélés útját. Ennek a reménységnek jegyében üdvözöljük a Prágai Keresztyén Békekonferencia, Alekszi) patriarcha és az Egyházak Világtanácsa veze­tőinek táviratait és kívánjuk mi is a béke és a nyugalmas, dolgos építő élet mielőbbi helyreállását Cipruson. Gádor András Kántori vizsga Foton Március 23-án délután tar­tották meg a fóti Mandák In­tézetben a XX. négyhónapos téli kántori tanfolyam záró­vizsgáját. Az egyetemes kán­torképesítő bizottság nevében Detre László esperes köszön­tötte a vizsgán megjelent nö­vendékeiket és hozzátartozói­kat. A tanfolyam munkásságát Kiss János ismertette. A tan­folyam résztvevői harmónium- játékból, egyházi énekből, kottaolvasásiból, zeneelmélet­ből és hittanból vizsgáztak. Zenei szakértőként Trajtler Gábor orgonaművész, az egy­házzenei kisbizottság előadója vett részt a vizsgán. Segéd­kántori bizonyítványt szerzett: Gáspár Ilona, Kemenes Géza, Peczmyik Pálné. A középfokú kántori tanfolyam első felét Kurucz Lajos végezte eL Va­lamennyien nagy előrehala­dást tettek a tanfolyamon és szép eredményt mutattak fel a vizsgán. Benczúr László püs­pöki titkár írásmagyarázattaJ szolgált. Detre László esperes, aki maga is kántor-családból származik, közvetlen hangon, emlékek felelevenítésével mu­tatta meg a kántori szolgálat szépséget és kérte az új kán­torokat, hogy az evangélium szeretetével, a gyülekezet és egész egyházunk szolgálata iránti hűségben, örömmel vé­gezzék .munkájukat és szünte-' lenül gyarapítsák tudásukat A Mandák Intézetben a nyár folyamán rövid, négynapos és kéthetes továbbképző tanfo­lyamok rendezését tervezik. Időpontjuk közlésére később’ kerül sóé.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents