Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1964-05-03 / 18. szám

ELET ÉS BÉKE A. sxövetség Istene A PRÁGAI KERESZTYÉN BÉKEKONFERENCIA küszö­bön álló (június végi) nagy­gyűlésének minden napját bibliatanulmány vezeti be majd. A II. Keresztyén Béke- Világgyülés résztvevői mint­egy tíz csoportba oszolva ta­nulmányozzák reggelenként a kijelölt bibliai szakaszokat. Ezeket a bibliai szakaszokat az előkészítő bizottság java­solta és azokat hozzászólás végett megküldötték minden résztvevő egyháznak, így a mi egyházunknak is. A bibliai szakaszok kiválogatása és vég­leges megállapítása tehát kö­zös munkával, szinte a világ keresztyénsége nagy részének hozzászólásával történt. Ezek a bibliai szakaszok mind egy gondolatkörben mozognak: a szövetség gondolatkörében. Istennek az emberrel való szövetsége gondolatkörében. A „szövetség” a Szentírás egyik legfontosabb fogalma, gondolata. Erre utal már az a tény is, hogy a Biblia két ré­szét Ö- és . Újszövetségnek szoktuk nevezni. A bibliai könyvek mondanivalóját ugyanis ebben a mondatban is Össze lehetne foglalni: Isten szövetséget kötött az ember­rel. Jól meg kell azonban ér­tenünk, hogy ebben az össze­függésben mit jelent a szö­vetség szó. Semmiképpen nem szabad úgy értenünk, mint amikor két ember, vagy két nép, eset­leg két ország szövetségéről beszélünk. A Biblia is hasz­nálja ezt a szót ebben az ér­telemben is, mint ahogyan ál­talában is szoktuk használni ebben az értelemben. Ilyen­kor két többé-kevésbé egyen­rangú, egyenlőjogú félnek — ▼agy esetleg több ilyen félnek *- az egymással való megálla­podása, szerződése, amelyben egymást kölcsönösen biztosít­ják támogatásukról, együtt­működésükről. Amikor azon­ban Istennek az emberrel való szövetségről van szó, ak­kor nem ez a helyzet. Isten végtelenül hatalmasabb az embernél —, ő szent és igaz, az ember pedig bűnös és bo­csánatra szoruló. Ezért ebben az esetben mindenképpen isten a kezdeményező, ö az, aki elhívja, magához hívja az embert s felkínálja neki szö­vetségét, befogadja szövetsé­gébe. „Nem azért ragaszko­dott hozzátok az Ür, és nem azért választott ki titeket, mintha minden nép között ti volnátok a legnagyobb, hanem mivel szeret titeket.. (V. Mózes 7,7—8.) — Ezzel indo­kolja Isten Izrael népének ki­választását és szövetségébe fo­gadását —, és ez így érvényes minden más esetben is, ami­kor Isten az embert szövetsé­gébe fogadja. S EBBEN AZ A NAGYON FONTOS, hogy Istent erre a cselekedetére senki nem kény­szerítheti és semmi egyéb nem indítja, mint csupán sa­ját szíve, a nagy szeretete. Mive! Isten szereti az embert, azért ragaszkodik hozzá, azért akar vele lenni, azért hívja el. hogy a gyermeke legyen, azért kínálja fel neki szövetségét. Régi szép magyar szó a szö­vetségre: kötés. Isten az em­berhez köti magát —, önként, szabadon, a maga jószántá­ból, mivel így akarja, ez az ő kegyelmes, jó akarata. Mivel ebben a szövetségben Isten az Ür, tehát az ő aka­rata érvényesül feltétlenül. Ö ad mindent az embernek: szeretetét, oltalmát, tanácso­lását, hűségét, igazságát, veze­tését. Éppen ezért azonban ő az, aki rendelkezik, aki ennek a szövetségnek a feltételeit megszabja. Az embertől ezért feltétlen bizodalmát, hűséget és engedelmességet követel ebben a szövetségben. ..Ha hallgattok szavamra és meg- őrzitek szövetségemet, akkor ti az én tulajdonommá lesz­tek ., (fi. Mózes 19,5.) Ezek a szavak Izrael népére vonatkoznak, állanak azonban általában is arra a szövetség­re, amit Isten az emberrel köt. Mindig szélesebben gyű­rűző körökhöz lehet ugyanis hasonlítani Istennek az em­berrel kötött szövetségét. Elő­ször Izrael népének ősatyáit hívja el magának: Ábrabámot, Izsákot, Jákőbot, Józsefet. Az­után — a Sinai hegyen kö­tött szövetségben, amikor a Tízparancsolatot is adta —, Izrael egész népével. Végül a próféták által többször is meg­ígért és megjövendölt „új” szövetségben — új tudniillik a régihez, a Sinai hegyen kö- tötthöz képes — az egész vi­lággal, minden emberrel. Ezt az új szövetséget Isten Jézus Krisztusban kötötte az ember­rel. Azzal, hogy a Jézus Krisz­tusban maga is emberként je­lent meg közöttünk, testünk­be öltözött, életünkbe költö­zött s velünk lakozot. Re, hogy ez volt Istennek aa ere­Fölment a mennyekbe... Róma 8, 31—34. Elég sok templomunk oltárképén látható a mennyekbe emelkedő Krisztus alakja. A kép alján pedig ott állnak a tanítványok megdöbbent és szomorú arccal. Elment az Űr! Bizony sok keresztyén ember élete hasonló ehhez. Valami állandó szomorúság van benne. Azt hiszem, sokan azt érzik, hogy Krisztus nincs is köztünk, fölment a mennyekbe. A menny pedig elérhetetlen messzeségben van Krisztussal együtt. Nyilvánvaló, hogy ennek az ünnepnek igéje nem ezt akarja üzenni. Ezen az ünnepen éppen ellenkezőleg, azt kel­lene megéreznünk és megtapasztalnunk, hogy Krisztus min­denki számára megtalálhatóvá, lett. Amikor az Atya jobb­jára ült, akkor egyszerre és mindenhol, mindenki számára elérhetővé lett. Ahogy igénk bevezető szavai is mondják, Jézus Krisztus mennybemenetele csak megerősít abban a hitünkben, hogy velünk az Isten! Aki végig tudta vezetni Fiát azon az úton, amely kará­csonytól a mennybemenetelig tartott — aki képes volt ilyen mérhetetlen áldozatra ezért a világért — az egészen bizo­nyos, hogy nagyon szeret minket és velünk van. Jézus Krisz­tus a záloga és biztosítéka annak, hogy Isten szeretete erre a világra és benne a bűnös emberre áradt ki. Megszabadít attól a félelemtől, amely a bűn miatt támad az emberi szívben. Nem kell félnem, mert Krisztus véd és az Atya a Krisztusért megigazít. Akinek el kellene ítélnie, aki ellen vétkeztem, annak Fia értem halt meg, az szeret engem! Nem kell félnem a kárhozat fenyegetésétől. Igaz, hogy a bűn zsoldja a halál. Igaz, hogy Isten nem engedi magához közel a bűnt, de az embert szereti. Megtisztítja a bűntől. Fiáért, a Krisztusért, megbocsát neki és igaznak fogadja el. Csak egyet nem szabad soha elfelejtenünk, hogy mindezt mindig csak a Krisztusért cselekszi azzal, aki a Krisztusban hisz. Nem kell félnem az élettől itt a földön sem. Krisztus­ban Isten szeretetével körülvesz és bőségesen ellát „min­dennel”. A „minden” szó pedig nemcsak a mindennapi ke­nyeret és általában azt jelenti, ami szükséges a földi élethez — hanem talán elsősorban azt, hogy megújult belsővel, meg­újult formák között tudom életemet élni. Képessé tesz Isten szeretete a Krisztusban arra, hogy megelégedetten, szelíden, boldogan és szeretve éljek itt a földön. Mint egészen új ember. Ez a Krisztus, a mennybemenetel ünnepének tanítása sze­rint, az Atya jobbján van és esedezik érettünk. Ez a Krisz­tus állandóan képvisel minket az Atya színe előtt a legtöké­letesebb szeretettel és ugyanakkor naggyá és megtapasztal- hatövá teszi itt közöttünk az Atyát. Nem szomorúan és csüggedten kell nekünk a mennyekbe szálló Krisztus után néznünk, mint akik búcsúznak, hanem boldogan kell megéreznünk, hogy Krisztus mindnyájunkat bizonyossá tehet a jó hír felől: az Isten velő ok van! Kökény Elek deti szándéka, azt mutatja az ősidőkben Noéval és utódai­val kötött szövetség. Isten már akkor elkötelezte magat az egész emberiség számára, megfogadta, hogy Istene, Aty­ja lesz minden embernek. ÜGY ÁUL TEHÁT ISTEN El,ÖTTÜNK a Szentírás ta­núsága szerint, mint a szö­vetség Istene. Kép természe­tesen ez is, mint ahogy sok­szor, sokféle képpel mutatja, jelzi a Biblia Isten akaratát, üzenetét, mindazt amit ne­künk adni akar és amit tő­lünk kíván. Csak mindig arra kell jól ügyelnünk, hogy mit akarnak ezek a képek mu­tatni. S ezt ebben az esetben talán legjobban — egy másik bibliai kép segítségével tehet­jük meg. Isten és az ember viszonyát, közösségét a Biblia gyakran szemlélteti a házas­ságnak a képével. Isten és az ő népe, Krisztus és gyüleke­zete között olyan szoros, fel­bonthatatlan, mélységes közös­ségnek kell lenni mint a há­zastársak, az élettársak között. Isten forró szeretettel és ren­díthetetlen hűséggel ragaszko­dik az emberhez —, még ak­kor is, amikor az ember a maga részéről oly sokszor megszegi ezt a szövetséget, engedetlen, bizalmatlan és dacos Ura, Istene iránt. Isten azonban nem tágít: hűségének ékes bizonyságául odaadta legdrágátebjá, Egyszülöttét is. Benne kötött új s végérvé­nyes szövetséget az emberrel. Malakiás próféta szerint (2,5.) Isten ebben a szövetség­ben életet és békét ad az em­bernek. Azért azonban, hogy ez megvalósulhasson, hogy valóban minden ember kin­cse lehessen a békességben élt élet, azért mindannyiunknak elszánt igyekezettel kell fára­doznunk. Ennek a fáradozás­nak egyik jó alkalma lesz a II, Béke-Világgyűl és is. Groó Gyula Á munka ünnepén a munkáról Tllam egyházi ünnep. Nincs ’ liturgiája, nincs perikó- pája, igehirdetésre előírt alap­igéje. De akiknek ag egyház máskor prédikál, most azok is letették a munkaeszközt, a szerszámot, tollat, vagy köny­vet s ott vonulnak ők is a sok­sok ezres tömeg tömött sorai­ban, őket is magával ragadja a lelkesedés, ők is megpihen­nek. Megpioenésüket ünnepi hangulat, otthon csendje, vagy kirándulás öröme melegíti, s mindezekben mindnyájan érez­zük, hogy több ez a nap, mint munkaszünet, hiszen részesei vagyunk annak az ügynek, ami a nap fényében világol: a munkának. Az ügy, aminek szavát most milliók tűzték ünnepi zász- laikra: a munka — megbe­csült ügy, emberségünk sajátos kincse, Isten teremtési rendjében feladatként kapott küldetés a Biblia lapjain. Amikor elválasztjuk ezt a napot az egyházi tevékenység körétől, egyúttal érezzük azt is, hogy az egyház küidetés- szerűen ágyazódik he környe­ző világunkba, és segítőén szól azokhoz, akik hallgatnak reá. Amikor Isten igéje feladat­ként szól és megbecsüléssel a munkáról, nem egyszerűen egy korabeli általános nézetet rögzít. Amikor a történelmet nem azok írták és irányították, akik benne verejtékeztek és véreztek, a munka, különösen a kétkezi munka nem a meg­becsült, hanem a lenézett dolgokhoz tartozott Cicero, az akkori uralkodó osztályok sok-sok évszázados örökségét szólaltatta meg. amikor így írt: „A kétkezi munkások foglalatossága szennyes serény- kedés. A műhely korántsem nemes hely”. Nem volt könnyű akkor Isten friss üzeneteként arról szólni I. Mózes 2. 15. alapján, hogy az ember külde­tése a munka, s az nem bünte­tés, hanem Isten teremtési rendje, ami nehézzé, fáradsá­Magyar egyházi delegáció indul Becsbe Az Osztrák Evangélikus Egyház nevében dr. Gerhard May püspök meghívta egy­házunk hivatalos küldötteit Bécsbe, hogy viszonozzák a látogatást, amelyet az Oszt­rák Evangélikus Egyház kép­viseletében 1962-ben felesége társaságában tett egyházunk­nál. Egyházunk delegációját Káldy Zoltán püspök vezeti. Útjára elkíséri felesége is. A delegáció tagjai dr. Ottlyk Er­nő teológiai akadémiai tanár, prodékán és Weltlcr Rezső soproni lelkész, a Győr-Sopro- ni Egyházmegye esperese. Küldöttségünk négy napot tölt Ausztriában. Érkezésüket má­jus 8-ra várják. A tervbe vett program sze­rint küldötteinknek alkalma lesz az Osztrák Evangélikus Egyház vezetőségét, több lel­készét megismerni, egyházi intézményeiket megtekinteni. Az ausztriai látogatás négy napja közül az egyik vasár­napra esik. Káldy Zoltán püs­pöktől két szolgálatot is kér­tek. Délelőtt a belvárosi evan­gélikus templomban, May püspök gyülekezetében, a kon­firmáció alkalmával mond üdvözlő szavakat, délután pe­dig ugyanitt egy ökumenikus istentisztelet alkalmával be­szél. Weitler Rezső esperes Währingeo, a Luther temp­lomban prédikál, dr. Ottlyk Ernő prodékánt pedig arra kérték meg, hogy május 11-én, hétfőn „Teológiai kutatás és teológiai tanulmány Magyar- országon” címmel tartson elő­adást a bécsi Evangélikus Teológiai Fakultáson. Egyházunk képviselői jártak már Ausztriában más alka­lommal is, de akkor nem az ausztriai szomszéd egyházzal való kapcsolat ápolása volt a cél. 1959. februárjában pl. Káldy Zoltán püspök és dr. Pélfy Miklós teológiai tanár Bécsben találkozott és folyta­tott tárgyalásokat egyházunk nevében a Lutheránus Világ- szövetség vezetőségével. A mostani látogatást az teszi jelentőssé, hogy első ízben keresi meg Ausztriában egy­házunk hivatalosan a szom­szédos testvéregyházat. Az Osztrák Evangélikus Egyház a mi egyházunkhoz hasonlóan gok szórvánnyal rendelkező egyház. Nemcsak a háború utáni áttelepülések következtében, hanem életé­nek és szolgálatának termé­szetes vonzása következtében is növekvő egyház. 420 ezer lelket számlál, tehát kb, ak­kora, mint a mi egyházunk. Érdekes adat, hogy 1900-ban csak százezren tartoztak hoz­zá. 1950-ben viszont 400 ezer evangélikust tarthattak nyíl­ván. Az ellenreformáció idején, a Habsburgok bigottsága és türelmetlensége miatt talán még a mienkénél is többet szenvedett az osztrák evan- gélilfusság. A felvilágosodás hatására viszont egyre erőseb­bé vált a Kómától elszakadok mozgalma Ausztriában. Ez a folyamat tulajdonképpen ma is tart és ennek következmé­nye a lélekszám állandó növe­kedése. Világszerte nagy figyelem­re talált az utóbbi években D. May püspök józan, figyel­meztető szava a katolicizmus­hoz való viszony tekinteté­ben. Az Egyházak Vílágtaná- csa Új-Delhiben tartott ülé­sén hangoztatta, hogy a római katolikus egyháznak azzal kell bizonyságot tennie a II. Vatikáni Zsinaton többször hangoztatott békülékemységé- nek őszinteségéről, hogy meg­reformálja a vegyesházassá­gokra vonatkozó rendelkezé­seit. —• May püspök ezt nem valami önös egyházi érdek­ből mondta, hanem az embe­rek, a családok megzavart békéje érdekében. Ausztriá­ban a vegyesházastársaktól megkívánt reverzális útján nem nyer semmit, sőt csak veszít a római katolikus egy­ház. Itt jártakor ismertette az osztrák püspök, hogy Auszt­riában a házasságok 50 száza­léka vegyeshózasság, viszont ezek 75 százalékát evangéli­kus templomban kötik meg. A mi egyházunknak is oka van arra, hogy fenntartással legyen a római katolicizmus­sal szemben. A nyugati, kö­zelebbről közép-európai egy­házak közül az Osztrák Evan­gélikus Egyház magatartását érezzük e tekintetben hozzánk legközelebb állónak és legin­kább megértőnek. Az Osztrák Evangélikus Egyház közjogi helyzetét az Osztrák Állam keretében, az 1981-ben ho­zott ún- „protestáns-törvény” határozza meg. goesá és terhessé a bűneset következtében lett. Ahol tehát egyre jobban megismerik a munka örömét, eredményeit, javait és áldásait, ott egyre közelebb jutottak Isten terem­tési tervéhez és akaratához. A Biblia első lapjai egyene- sen Istent magát állítják példaadónak a munkában, amikor II. Mózes 20. 9—11-ben arról szólnak, hogy Isten hat napon teremtette az eget és a földet, nat napon át munkál­kodjék hát az ember ig. Az építő, békés alkotó munka Is­tentől kapott sajátos küldeté­sünk hordozója. Ugyanakkor, amikor Cicero a fenti sorokat leírta, a római birodalom egy keleti tartomá­nyában a nép legtekintélye­sebb és legmegbecsültebb tag­jainak, az írástudóknak két­kezi munkát is kellett végez­niük. ,,Az írástudóság vala­mely kétkezi munka hivatása nélkül dologtalansággal végző­dik, s bűnre vezet” — így szól róluk a törvényerejű tanítás. Jézus nem vett el semmit az Ötestamentom munkáról szóló tanításából s Ö magáról Márk 6,3. úgy szól, mint aki ácsmesterként dolgozott. Pál szerint: „Ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék”. (II. Thess. 8,10.) A vágyott élet ideálja a mások munkájára épülő dologtalan hereélet volt akkor, — keményen kellett nát Pálnak szólnia, s ő mert szól­ni. A munka megbecsülésének hajnalán alapköveket rakott le Isten igéje. l#:rsze az egyház világi út-, * ján ez ügyben is éktelen­kedtek romlás jelei. De Lu­ther tisztán látott s arról szólt, hogy a keresztyén ember mindennapi munkájával is­tentiszteletet végez. „Senki sem hal meg a munkától — ír­ja —, a dologtalanságtól és lus­taságtól inkább. Mert az em­ber munkára született, mint ahogy a madár repülésre.” Mély derű, az ember munká­jába vetett reménység, az erre mutató isteni küldetés, a mun­ka örömének ismerete csendül meg ezekben a szavakban. Hi­szem, hogy ez általános ke­resztyén tapasztalat, g ezért tudunk mi igenléssel tekinteni arra, hogy az ember ünnep­pel becsüli meg a munkát. Mindez azonban csak a kér­dés múltba vagy az időtlenbe sterilizált fejtegetése volna, ha nem ismernénk fel a mának munkaünnepében, s annak évről évre ismétlődésében az ember békés holnapot építő élni akarását, a hideg- és me­legháború elleni hatalmas de­monstrációt, amely mellé egy­re szélesebb sorokban csatla- koznak fel a világ népei. Az, ember I. Mózes 2,15-ben azt » feladatot is kapta, hogy őriz­ze a földet. Nyilván előre­haladásra és nem pusztulásra, izépülésre és nem korcsosulásrs szabadságra és nem rabságra* igazságra és nem hazugságra* jólétre és nem szenvedésre. Korep Emil j ROQATE (Zsoltárok 95, 1—7). Jöjjetek! Repessen örömünk az Úrnak, ujjongó kiáltás törjön fel szabadulásunk kősziklájának! Menjünk elébe hálaadással, zsoltárral ujjongjunk neki, mert nagy Isten az Ür, nagy király minden istenség fölött. Kezében vannak a föld mélységei és övéi a hegycsúcsok is, övé a tenger, ő alkotta azt, keze formálta a szárazföldet is, Jöjjetek, imádjuk, hajtsunk térdet, boruljunk le, alkotónk, az ÜR előtt, mert ő a mi Istenünk, mi pedig mezejének népe, keze alá tartozó nyája vagyunk. Fordította: Bodrog Miklós IMÁDKOZZUNK János 16, 83b—27 Jézus Krisztusunk, hálát adunk Neked a nevedben valő imádságért. Ha magunkban kérnénk Istent, bűneink miatt nem lehetnénk bizonyosak meghallgatásáról. De a Te érdemedre, áldozati halálodra hivatkozva bátran és reménységgel lép­hetünk kéréseinkkel Isten elé. Add, hogy örömmel éljünk az Általad nyújtott lehető­séggel, s bizodalommal forduljunk Atyánkhoz, aki szeret minket Éretted. Indíts bennünket kéréseink és gondjaink bizodalmas feltárására Isten előtt, hogy az ő hatalmas sze­retete segítségére jöjjön a mi erőtlenségünknek. A Te nevedben könyörgünk most a mindenható Isten­hez, szerető mennyei Atyánkhoz, életünkért, munkánkért, szeretteinkért, népünkért, egyházunkért, az egész emberi­ségért. Hallgass meg minket, Istenünk, Atyánk a Jézus Krisz­tusban, s adj nekünk vétkeinkre bocsánatot, feladatainkhoz erőt, szomorúságainkban vigasztalást, örömeinkben hálaadást, szorongásainkban megnyugvást, add meg reménységeink tel­jesülését és békés, szenvedésmentes halált. Áldd meg Istenünk, a Jézus Krisztusért, embertársain­kat közelben és távolban. Cselekedd, hogy segítsük egymást igaz szeretettel, s amikor úgy adódik, hordozzuk egymást türelemmel és megbocsátással. Kapcsolj össze minket min­den emberrel, hogy megértés, megbecsülés ledöntse a közbe­eső válaszfalakat, s tudjunk testvéri szívvel tekinteni a más­féle emberekre, őrizd meg az emberiség békéjét, hogy ko­runk technikai vívmányai minden ember javára szolgálhas­sanak. Uégy egyházaddal is, Űristen, tartsd meg a hitben, szol­gálatban, a jövő reménységében, nem a mi érdemeinkért, hanem szent Fiadért. Ámen. Mikor ér véget a II. Vatikáni Zsinat? A FI, ülésszakról abban a tudatban oszlottak szét a zsi­nati atyák, hogy a II. Vati­káni Zsinat ez év őszi har­madik ülésszakával befejező­dik. Most a Frankfurter All­gemeine Zeitung római tudó­sítója arról értesít, hogy a zsinat valószínűleg csak a jövő évben fejeződik be, mert az idei őszre összehívott har­madik ülésszakon sem tud­nak végezni a tárgyalásra ki­tűzött anyaggal. Végleges dön­tés rövidesen várható Döpfner bíboros, müncheni érsek ezzel szemben javasla­tot nyújtott be, melyben a zsi­nati munkálatok meggyorsítá­sát sürgeti. Szeretné, hogy ne húzódjék ót a zsinat esetleg még az 1965-öt követő évekre is. Javasolja, hogy az egyes témák tárgyalásainak időpont­ját előre rögzítsék, és az egyes országok püspökei egyetlen szónok után fejtsék ki állás­foglalásukat, hiszen azt már minden bizonnyal maguk kö­zött előre kialakították. — SZERKESZTŐI ÜZENET. „Tanácstalan” levélírónk so­rai mélyen megrendítettek. Sajnos, esete nem egyedül­álló. Isten nem olyan irgalmat­lan, hogy ne tudna megbocsá­tani. Döntő lépése előtt azon­ban vagy keresse fel lelki- pásztorát, vagy jöjjön el szer­kesztőségünkbe, mert hozzánk küldött levele nem elég ahhoz, hogy tanácstalanságában se­gítségére legyünk. Szükséges lenne ügyét és körülményeit jobban ismernünk. Esetleg levélben írion többet és írja meg a címét is. hogy vála­szolhassunk.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents