Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1964-03-01 / 9. szám
Galilei Galileo (1564-1642) A n. vatikáni zsinatról „TÉGED GALILEI, A NÉHAI FIRENZEI VINCENSO GALILEI FIÁT, aki hetven éves vagy, 1615-ben feljelentettek a szent Officiumnál, mert igaznak mondottál egy sokak által tanított hamis elméletet, nevezetesen azt, hogy a világ középpontjában a mozdulatlan Nap áll s a Föld mozog, mégpedig a Nap körül is. Mert tanítványaid voltak, akiket ilyen nézetekre oktattál, mert amikor ellenérveket közöltek a Szentírásból, válaszképpen az írások jelentését saját céljaidnak megfelelően eltorzítottad, ezért ez a szent törvényszék fel akar lépni a szentséges hitnek ilyen eltorzításából fakadó növekvő kárral és rendellenességgel szemben. Az az állítás, hogy a Nap világunk középpontja, filo- zófiailag képtelenség, hazug és eretnek állítás, mert kifejezetten ellenkezik a Szentírással. . , Az az állítás, hogy a Föld nem a világ közepe és nem mozdulatlan, hanem mozog, mégpedig a Nap körül is, filozófiaikig képtelen, hazug és teológiailag legalább is tévelygő elmélet.” Ez az a híressé vált ítélet, amelyet 1633-ban hozott a szent Officium, az egyházi bíróság az agg tudós felett, mivel az előző évben megjelent „Párbeszédek” című művében állást foglalt Kopemi- kus tanítása mellett. Drámai jelenet és drámai ítélet volt ez, amely hosszú időre megakasztotta a természettudományos kutatásban az előrehaladást. Nem véletlen, hogy számtalan író képzeletét foglalkoztatta és választotta témának Galilei sorsát, aki a szellemi elnyomás bilincseit akarta szétzúzni, de aki elvérzett a tudatlanság és rosszindulat arénájában. Februárban, születésének 400 éves évfordulóján az egész művelt világ megemlékezett róla; A reformáció századának gyermeke ő is. Annak a századnak, amely az emberiség történetében egyik legcsodásabb század lesz mindig. Az újkor százada ez és elmondhatjuk, hogy mindaz, ami bennünket tudásban, ismeretben, felfedezésben gazdagabbá tesz, annak gyökere valamiképpen a a XVI. században van. A nagy megújhodás, a kivívott szabadság százada és nem véletlenül ontotta a szellemiekben gazdag embereket, akik a mi tudásunkat és ismereteinket is megalapozták. GALILEI 1584-BEN SZÜLETETT és már 1589-ben a pisai egyetem tanára. Ami a német egyetemeken a. vallási kérdések szabadságát, a reformáció ügyét jelentette, az az olasz egyetemeken a tudomány, mégpedig a természettudomány munkásságában fejeződött ki. Mindkettő a maga sajátos vállalkozásában egyazon célt szolgált, megszabadulni a középkori bilincsektől és elindulni az ismeretlen új felé, meghódítani és bevenni az emberi korlátoltság várát és egy szabad, új világ felé távlatokat nyitni. Galilei végső fokon ugyanazt a munkát vállalta, amit Luther és ennek következtében ugyanaz a sorsa is. Egy korszak nem tűnik el nyomtalanul. És bár kikezdte Kolumbus földrajzilag, Luther teológiailag, maga a középkor hosszú évtizedekig haldoklásában is erőt képviselt és Galilei gyenge volt ahhoz, hogy e haldokló korszaknak a kegyelemdöfést megadja. Hallatlan tehetsége korán felhívta magára a figyelmet. Fizikai felismerései ámulatba ejtették kortársait. De az ámulat gyakran csapott át féltékenységbe és gyűlöletbe. Az egyetemek, ahol életének állomásai vannak, arról árulkodnak, hogy Galileinek sok az ellensége és ő menekül. Pisai éveinek eredménye a ferde toronyról végzett kísérletek, a szabadesés törvényszerűségének felismerése volt. Ezt az egyetemet a firenzei, majd a páduai követi. 1602-t írunk ekkor és itt végre megülepedik Tizennyolc évig tanít ezen az egyetemen. Itt értesült arról, hogy Hollandiában felfedezték a mesze- látót és ez arra ösztönzi őt, hogy maga is szerkesszen egyet. Mai értelemben véve primitív eszköz volt ez, de mintegy 400 évvel ezelőtt ezzel az eszközzel tudott korszakalkotó megfigyeléseket végezni. Felismerte, hogy a Hold felszínét hegyek, völgyek ba rázdálják, hogy a Tejút számtalan csillagrendszer összefo lyó fénye, hogy a Jupiternek is vannak Holdjai. És ez utóbbit a kopernikusi-rendszer hatalmas bizonyítékának tartotta. Egyszerűen bámulatos az, hogy ilyen kezdetleges eszközzel ekkora felfedezésekhez jutott. És miközben tudományos munkáját végezte, egyre élesebb ellentétbe került a korabeli egyházzal. Leveleiben kijelentette, hogy a biblia szövege nem lehet a kutatás akadálya, és hogy a teológusok dolga lenne a biblia kifejezéseit a természettudományi felismerésekkel összhangba hozni. Ez nyílt kihívássaámba ment már. Azok, akik a Szentírást elzárták a laikusok elől és minden kijelentését a természet világára törvényszerűnek vélték, az írott betűbe kapaszkodván, Galileiben veszedelmes eretneket véltek felfedezni. Az egyik levele okot szolgáltatott arra, hogy az inkvizíciónál feljelentsék. A római egyház testén még túl friss volt a reformáció ütötte seb, hogy ne érintse érzékenyen a tudományos világ oldaláról érkező támadás. Galilei Rómába utazott, hogy tisztázza magáit. A SZEMÉLYÉT ÉRT GYANÚSÍTÁSOKAT sikerült eloszlatni, de börtönnel fenyegették. amennyiben Kopernikus tanítását tovább hirdeti és védi. Ezután jó néhány évig élt visszavonultan Firenzében. Eközben váratlan fordulat állt be életében. Jótevője és jóakarója Barberini bíboros, VIII. Orbán néven pápa lett. Végre ismét előjöhetett a Föld forgásának elméletével. Népszerű műve, a „Párbeszédek” ekkor Józsua könyve 11. részében olvashatjuk, mint foglalta el. a honfoglaló Izrael népe a Kádestől néhány km-re levő Hácor (Hatsor) városát. Ásatásokat végeztek és végeznek ezen a területen. így került napfényre a romjaiban is lenyűgöző hatású város, amelyet Józsua serege elfoglalt és felperzselt. Milyen volt ez a város. amelyről egy egész fejezet szól a Bibliában? Kánaán ezen legnagyobb városa a hikszoszok korában éli fénykorát. Már a Kr. e. XIX. században említik egyes egyiptomi szövegekben és neve mágikus agyagszobrocskákon is szerepel, ugyancsak Egyiptomban. Egy kicsit későbbi időben mari ékírásos kereskedelmi szövegekben is olvasható Hácor neve. A feljegyzések szerint igen fontos kereskedelmi központ volt. Hatalma messze földre kiterjedt, sok nép fölött uralkodott. Virágkorát Kr. e. 1700 körül élte. Az ásatások alapján látható, hogy a város ebben az időben nagyon megnőtt, a fellegvár határain túlra is kiterjedt. Épült egy alsó város is. Ez az alsó város végül is több mint 70 hektárnyi területet foglalt el. E korszak városai közül kevés volt; amely nagyobb lehetett nála. A várost nagyon megerősítették. Az ak- ropolist, a fellegvárat kőalap-. látott napvilágot. Érdekes mű volt ez. Kopernikus tételét vita alakjában, párbeszéd formájában írta le. És ez a legsikerültebb irata indította meg ellene az inkvizíciós eljárást. A pápával sikerült elhitetni, hogy a „Párbeszédek” egyik szereplője (Simpiicio) ő, a pápa, s ez annak hiúságát nagyon bántotta. A port megindították és a hetvenéves agg férfi Rómába ment bírái elé. De személyében maga a tudományos világ állt az inkvizíció előtt. S bár Galileivel ünnepélyes esküvel megtagadtatták nézeteit, a felismerés már úton volt ahhoz, hogy az közkinccsé váljék. Galilei az inkvizíció foglya maradt. Eleinte Rómában, később pedig Sienába mehetett. És amikor a sír felé közeledő ember Firenzébe vágyódott, a város mellett egy villába internálták. 1638-ban már teljesen megvakult. Azok a szemek, amelyek egykor a gyenge távcsövön csillagokat fedeztek fel a titokzatos mennybolton, örök sötétségre voltak kárhoztatva. De a szellemileg ép Galilei tovább hitt és gondolkodott azon, hogy: mozog a Föld. Galilei a Santa Croce templomába kérte temettetését, amelyet azonban az egyház megtagadott tőle. Csak mintegy száz évvel halála után (1737) vitték csontjait oda. Galilei hitt abban, hogy Isten megengedi az embernek a természet rendjébe a bepillantást. Sőt szabadságot adott az embernek, hogy felismeréseit gyümölcsöztesse a közösség javára. Ebben a munkában a Szentírás nem korlátoz, hanem ösztökél. Akaratlanul is a reformáció felismerését szolgálta, hogy a kinyilatkoztatás könyve, a törvény és az evangélium az emberért van és az ember üdvösségéért, nem pedig azért, hogy sötétségben és korlátoltságban tartsa az embert. Az az eljárás pedig, amelyben a nagy tudósnak része volt, örökös figyelmeztetés marad az egyház számára hogy mely területen van a feladata és szolgálata és milyen állásfoglalást alakítson ki a tudomány felismeréseivel kapcsolatban. zatú téglasánccal erősítették meg. A szélessége elérte a 7,5 métert. Vakolat borította. Csatornarendszere is volt Hácor- nak. Egyik kapujának változásait és megnagyobbodását pontosan nyomon követhetjük. Az alapzathoz és a tetőhöz nagy bazaltkövekből álló falak csatlakoztak. E félelmetes erődítmények azonban nem segítettek Hácoron. Elpusztult Józsua seregétől. Ezt az időt elég pontosan tudja időzíteni a tudomány az előkerült leletek alapján. Ezek szerint megállapították, hogy a város Józsuáék a Kr. e. XIII. században döntötték romba. Ezután a város romjai fölé épülnek az elég nyomorúságos, ideiglenes jellegű építmények, települések. Nomád népé volt ez. A leletek alapján kiszámították, hogy ezek a Kr. e. XII. században épültek és az első nyomai a már letelepült Izraeli törzseknek. Később Acháb és Salamon is építkeztek a város romjai fölé. Acháb hatalmas templomának oszlopai ma is láthatók, valamint a Salamon által épített kapuk romjai is. Az ásatások még tovább folynak még sok érdekes és értékes adattal gazdagíthatják ismereteinket az ószövetség népeinek életéről, történetéről. Boros Károly JÉZUS ÉDESANYJÁNAK A ROMAI KATOLIKUS EGYHÁZ TANÍTÁSÁBAN és gyakorlatában elfoglalt helye egyre fokozódó ütközőpont a római és a protestáns egyházak között. Fokozódásról azért beszélhetünk, mért a Mária-tan fejlődése éppen ezekben az évtizedekben vett hihetetlen lendületet a római egyházban, s még egyáltalán nem tekinthető lezártnak. Sőt, egyre nagyobb szerepet tulajdonítanak Máriának a megváltás munkájában. Erre most részletesebben nem térünk rá, mert megelőző számunkban előkészítésül hoztunk cikket a Mária-tan fejlődésé-ről. Vajon a Második Vatikáni Zsinat eddigi két ülésszakán milyen álláspontot tanúsított Szűz Máriával kapcsolatban? Erre a kérdésre adunk feleletet a rendelkezésünkre álló helyszíni dokumentumok alapján. A ZSINATOT MEGNYITÓ beszédéhez csatlakozóan XXIII. János pápa 1962. október ll-én imádságában nemcsak a Mindenható Istenhez és Jézus Krisztushoz fordult, hanem Máriához is, ezekkel a szavakkal könyörögvén: „Ö Mária, a keresztyének segítsége, a püspökök segítsége. a Loreto-i szentélyedben, ahol az emberré létei titkát szemléltük, nem sokkal ezelőtt különösen megtapasztaltuk a te szeretetedet. Vigyél mindent jól végbe, imádkozz érettünk Istennél Szent Józseffel. a te vőlegényeddel, Péter és Pál szent apostolokkal, Keresztelő Szent Jánossal és az evangélistákkal.” A zsinat megnyitásának ez az ünnepélyes imádsága világosan megmutatja, hogy ennek a még annyira felvilág-jsult és a keresztyének közeledését szívén viselő pápának lelkében is a zsinat jó munkájának végbe- vivőjeként Isten, Jézus Krisztus mellett Mária alakja állott. Az ülésszakot befejező beszédében is kiemelt helyen említette: „Mindig legyen velünk a szeplőtelen Szűz!” A ZSINATNAK ÜNNEPÉLYES „ÜZENETE” 1982. október 20-án ezekkel a szavakkal kezdődik: „Minden embernek és minden nemzetnek szeretnénk küldeni az üdv, a szeretet és a béke üzenetét, amelyet Jézus Krisztus, az élő Isten Fia, a világnak hozott és az egyházra bízott. Ebből az okból gyűltünk itt össze a szentatya, XXIII. János pápa hívására, mi, az apostolok utódai, Máriával, az Űr anyjával az imádságban egyetértőén egyesítve, akik egyedüli apostoli testületet alkotunk, amelynek feje Péter utóda.” Mária itt is úgy szerepel, mint Isten és Krisztus után említett harmadik legfontosabb személy, akivel az imádságban egyetértés és kapcsolat lehetséges. Azért idéztük szó szerint ezeket a megnyilatkoztatáso- kat, mert érdekesen mutatják, hogy Mária rendkívül kiemelt szerepe a római katolicizmusban nem korlátozódik csupán az úgynevezett népies kegyességre, hanem a legmagasabb teológus körökben is ugyanazt a helyet foglalja el az imádkozásban és gondolkozásban. HA MÁR MOST a zsinati vitákban keressük a Mária- tant, azzal a mindkét ülésszakon keresztülvonuló, állandó vitatémával találkozunk, hogy a zsinatnak Máriáról szóló határozatát külön sémába, határozati pontba foglalják-e, vagy pedig beleolvasszák az egyházról szóló sémába. Ottaviani bíboros, a konzervatív irányzat egyik vezetője, a Szent Officium titkára, 1982 november végén, tehát az első ülésszak vége felé, az egyik zsinati ülésen váratlan javaslattal állott elő. Azt mondta, hogy az egyházról szóló séma túl terjedelmes, azt már nem tudnák bevégezni a hátralévő napokban, ellenben inkább az Isten-anyáról szóló sémával foglalkozzanak, s azt lezárhatják még december 8-a, a zsinat első ülésszakának vége előtt. Ez a javaslat ellentétben állott a megelőző napok közlésével, amely szerint a Máriáról szóló séma az egyház-sémába nyer betagozódást. A meglepetésszerű javaslat mögött valószínűleg Ottavianinak az a törekvése állott, hogy mégis külön séma szenteltessék Szűz Máriának. E javaslatot a zsinat nem fogadta el, de a második, 1963. esztendő utolsó hónapjaiban MÁRIA végbe ment ülésszakot is foglalkoztatta ugyanez a vitakérdés. 1963 október elején Arryba y Castro spanyol kardinális 60 spanyol püspök nevében azt a kívánságot terjesztette elő a zsinati ülésen, hogy a Mária- sémát külön sémaként tárgyalják. Mária küldetése — indokolta — fölébe nő az egyház küldetésének, mert Mária az egyház anyja. Ha pedig mégis az egyház-sémába kapcsolnák bele, külön fejezetet kell szentelni Mária privilégiumainak kifejezett kiemelé-' sére. Ezen az ülésen határozott ellentét került napvilágra ezt az álláspontot képviselő spanyol püspökök és az ezzel szembe szálló, főleg német, francia és dél-amerikai püspökök között, akik elutasították az önálló Mária-sémát. AZ OKTÖBERVÉGI SZAVAZÁS ELŐTT két kardinális ismertette a kétféle álláspontot. König bécsi bíboros ökumenikus szempontokat hangsúlyozott, ugyanakkor természetesen protestáns fül számára elfogadhatatlan kijelentéseket is tett Máriáról. Mindenesetre felszólalása nyilvánvalóvá tette, hogy a nem-katolikus keresztyének felé érezné barátságtalan lépésnek az önálló Mária-sémát. Santos bíboros ennek ellenére a külön séma érdekében szólalt fel. A zsinat 1963. október 29-én szavazott, s parányi többséggel az egyház-sémába utalta a Mária- tant. A közel 2200 szavazatból csak 17 szótöbbség jutott erre a határozatra. Ez is mutatja a Mária-kérdésben a jelenlegi római katolikus álláspontot, mert még egy ilyen formai és protestáns szemmel nem jelentős kérdésben is alig sikerült győzelmet kivívni az ökume- nikusabban gondolltodni kívánó félnek. Evangéliumi szempontból ennek az elenyésző többséggel kivívott határozatnak azért sincs különösebb jelentősége, mert fennáll az á veszély, hogy a Mária-fejezet az egyházról beterjesztendő sémának mintegy koronája lesz, s az egyházról szóló, egyébként is kérdése&jómai tanítást még messzebb viszi az evangéliumtól. A MÁRIA-TANNAL kapcsolatosan a zsinaton résztvevőket és megfigyelőket foglalkoztatta — ülésen kívül — az a kérdés is, hogy fog-e a zsinat új Mária-dogmát alkotni. Az olaszországi evangéliumi egyházak információs szolgálata még az első ülésszak idején azt a benyomást pendítette meg, hogy olasz katolikus körökben törekszenek arra, mondja ki a zsinat Mária társmegváltó szerepének (corredemptrix) dogmáját. De ugyanakkor a zsinathoz közelálló forrásból azt is közölte, hogy ez nem valószínű, mert negatív hatása lenne a protestáns egyházakra. Ez a kis értesülés jellemzően megvilágítja, hogy ha e tekintetben nem hoz újat a zsinat, abban nem annyira teológiai ellenérvek, mint inkább diplomatikus megfontolások játszanak szerepet. Egyelőre annyi tény, hogy a Mária-fejezetet Ottaviani bíboros által vezetett bizottság készíti elő, ez a személyi körülmény már előre megszabja bizonyos mértékig annak hangsúlyát és színezetét. De ezzel még nem foglalkozhatunk, mert csak a következő ülésszakon kerül elő. AMENNYIRE AZ ÖKUMENIKUS SZEMPONT a Mária- kérdésben bizonyos megfontoltságra készteti a protestáns keresztyénség felé nyitottabb zsinati köröket, érdekes, hogy ugyanannyira hat a másféle római katolikus meggyőződés is: Mária nélkülözhetetlen a „katolikus ökumenicitás”-hoz. 1963 november végén az „ökumenizmus” című séma tárgyalása során (ez a séma még nem került elfogadásra) Retz bencésapát hangsúlyozta, hogy Máriának nagyobb szerepet kell juttatni az ökumeniz- mussai kapcsolatban. Kleiner cisztercita apát hiányolta, hogy ez a séma csak futólag említi Máriát. Pedig „a katolikus ökumenizmus tárgyalásánál alá kell húzni, hogy Mária közbenjáró könyörgése nélkül az egység nem állítható helyre, mert Mária az egyház és minden keresztyén anyja.” Hasonlóképpen nyilatkozott Mingo, monreale-i érsek. „Nem lehet senkinek Isten az Atyja, ha nem anyja Mária és az egyház.”' Ezek a megnyilatkozások mutatják, hogy Mária szerepének hangsúlyozása nélkül, annak mintegy megkerülésével, nem képzelhető el a római egyház számára az ökumenikus közeledés. Még XXIII. János ismételten emlegette az első ülésszak kapcsán Jézus anyját, mint aki az egyház anyja, az emberek anyja, minden kegyelem közvetítője: „Ki ne szeretné saját anyját? És mégis a protestánsok odáig jutottak, hogy Máriáról majdnem teljesen megfeledkeznek vagy háttérben hagyják.” VI. Pál pápa a második ülésszakot bezáró beszédében ünnepélyesen meghirdette, hogy a legközelebbi ülésszakon foglalkoznak a Mária-sémával, megint csak ezt a megjelölést adva Máriának: „az egyhá: anyja”. Szentföldi utazásán:;’ bejelentésekor is azt az óhaját fejezte ki, hogy Mária legyen ezen a zarándokúton a vezetője ÖSSZEFOGLALÓAN TEHÁT azt mondhatjuk, hog< Mária ezen a zsinaton eddi' főként úgy szerepelt, mint az egyház és az emberek anyja, s a kegyelem közvetítője. Ezek a megjelölések meghamisítják Mária eredeti képét és szolgálatát, úgy amint az a Szentírásban, tehát a szem- és fültanúk, az első keresztyén bizonyságtevők igehirdetésében előttünk van. Mária Jézusnak test szerint anyja, de hogyan lenne anyja a hívőknek, akiket Jézushoz nem testi kapcsolat, hanem a Szentlélek fűz?! Hát ■ még a keresztyén egyházon kívüli embereknek?! Máriának a szolgálata a Szentírás tanúsága szerint lejárt Jézus földi életével, Jézus őt gyermeki szeretettel egyik tanítványára, Jánosra, bízta élete további során, hogy helyette ő részesítse gyermeki gondoskodásban. S ezzel vége is Mária útjának. Marad mint hivő példakép, aki annakidején alázatosan eszköze lett Istennek, hogy elvégezze az Isten kegyelméből reáeső, végtelenül szép, de időileg korlátozott feladatot, a legszentebb édesanyai szolgálatot. Éneke a reformatori felismerést zengi: ő jelentéktelen személy, de ró,- hullott Isten kegyelme. A3 „egyedül kegyelemből” megszemélyesítője! S ha a zsinaton őt közbenjáróként, sót a kegyelem „közvetítőiéként” emlegetik, ez már csak egy lépcsőfok attól, hogy Jézus társmegváltójává legyen, amire irányul a jelenlegi Mária- tan fejlődése a római egyház-, ban. Hosszabb ellenárvelés helyett álljon itt egyetlen súlyos, veretes mondat az apostoli igehirdetésből: „Egy a közbenjáró Isten és az emberek között, az ember Krisztus Jézus”. ROMAI KATOLIKUSOK szívesen hivatkoznak manapság a „reformátorok Mária-di- cséretére”. Mi itt az igazság? Luther korai írásműveiből lehet olyan mondatokat idézni» amelyekben úgy jelenik meg, mint a Mária-tisztelet képvise- lője. De hamarosan észreveszi a veszélyt, „hogy az emberek Máriát magasabbra tartják, mint kell, .. .hogy Krisztus azáltal kisebbé tétetik, hogy az embetek szívüket Mária felé fordítják maga Krisztus helyett” (1522. szept. 8.-án mondott prédikációjából). MÁRIÁNAK a második vatikáni zsiűaton megfigyelt hangsúlyozása, sajnos, azt mutatja, hogy a mai római egyház ebben a kérdésben sent hajlandó bibliai alapon revideálni az eredeti kerasztyén- ségtől teljesen eltérő álláspontját. s ezáltal nemcsak az üdvtörténet egyik fontos szereplőjét, Máriát helyezi hamis megvilágításba, hanem az önkényesen reá ruházott, nyugodtan mondhatjuk emberfeletti, szinte isteni dicsfénnyel, és mai közreműködésének megkonstruálásával elhomályosítja Krisztus egyedüli érdemét, Isten kegyelmének mindenhatóságát, megfosztja Krisztust egyedüli közbenjárói dicsőségétől. Így bizony hiába hangsúlyozta VI. Pál a második ülésszakot megnyitó beszédében, hogy ,(Krisztus minden gondolkozásunk és cselekvésünk középpontja, az egyetlen közbenjáró Isten és emberek között”, a valóságban Mária ezen a zsinaton is Krisztus mellé került. Szerkesztőségi munkaközösség t Józsua seregének nyomai légi fevétel a hácorl ásatásokról. Jobbra Salamon kapujának romjai, balra Achab király oszlopos házának maradványa
