Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1964-12-06 / 49. szám

Ambrózfalva ünnepel A CSONGKÄD—SZOLNOKI Egyházmegye legdélibb ré­szén fekszik Ambrózfalva község. A községben 400 lel­kes evangélikus gyülekezet is él. A gyülekezet megalakulá­sa egybe esik a község meg­alapításával. 120 esztendővel ezelőtt jött létre a község, és­pedig úgy — a jegyzőkönyvek tanúsága szerint, hogy „a bé­késcsabai szőlőkben és tanyá­kon szétszórtan lakozó, sze­gényes sorsban lévő tót anya­nyelvű nép kénytelen volt az ottani uradalom elnyomása miatt lakóhelyét elhagyni, mivel az uraság ezen szőlők­ben lakó emberek házait el­pusztítani, ledönteni akarta s a valóságban többek házait le is rombolta, megsemmisí­tette.” Az 1844. esztendőben a békéscsabai szőlőkből és a szétszórtan levő tanyákból ide költöztek a szegényebb sorsú emberek és hozzákezdtek a lakások építéséhez és így egy új falu kialakításához. A falu nevét Ambrózi Lajosról, a temesvári közigazgatás igazgatójáról nyerte, aki az itteni betelepülőknek a pat- rónusa volt. Egy házilag Ambrózfalva előbb Pitvaros, majd később Tótkomlós filiája volt. 1850- ben anyagyülekezetté alakult. A templomot 1882-ben kezd­ték építeni és 1864. november 6-án Haviár Dániel esperes szentelte fel. Az első világ­háborúban elvesztette mind a három harangot, amelyet 1923-ban pótolt a gyülekezet. 1944-ben a falu 100 éves ala­pítása jubileumán a templo­mot belsőleg renoválták. Ké­sőbb is a gyülekezet áldozatá­ból több javítást eszközölnek a templomon. Orgonájukat is kijavíttatják. Ez az orgona a békéscsabai erzsébethel.yi templomból származik, de most kapott 22 új Sípot és villanymotort. AZ AMBRÖZFALVAI GYÜ­LEKEZET november 22-én ünnepelte templomszentelésé­nek 100 éves évfordulóját. A gyülekezet ünnepén részt vett D. Káldy Zoltán püspök, Bártfai Lajos, a Csongrád— szolnoki Egyházmegye espe­rese, és Göndös György az egyházmegye felügyelője is. A vendégeket Jeszenszky Ti­bor lelkész és id. Lipták Já­nos gondnok vezetésével a gyülekezet presbitériuma ün­nepélyesen fogadta. Az ünnepi istentiszteleten D. Káldy Zoltán püspök pré­dikált 1. Kor. 6, 19—20. alap­ján. Igehirdetésében kiemelte, hogy bármilyen drága az ambrózfalvaiak számára a 100 éves templom, Isten szá­mára maguk az emberek drá­gák, mert az emberek az Ige szavai szerint „árón vétettek meg”. Isten Jézus Krisztust adta oda az emberekért, hogy nekik életük és üdvösségük legyen. A 100 éves templom­ban elhangzó prédikációknak éppen azt kell hangsúlyozni- ok, hogy Jézus Krisztusért drágák az emberek az Isten előtt. Isten nemcsak az amb- rózfalvi templomra, hanem t magukra az emberekre is úgy néz, mint „templomok”- ra. Pál apostol arról tesz ta­núbizonyságot, hogy az áron megvett emberek „a Szentlé­lek templomai”. Bennük a Szentlélek végzi hitet ébresz­tő, új életet formáló és meg­tisztító munkáját. Ebből vi­szont az következik, hogy úgy kell egymásra nézniök a gyülekezeti tagoknak, de a családtagoknak is, hogv a másikban tisztelni és szer**' ni kell a „Szentlélek temp­lomát”. Ha erre a gyülekeze­ti tagok többet gondolnának, jobban szeretnék és becsül­nék egymást nemcsak Amb- rózfalván, hanem szerte a világon. AZ IGE SZOL ARRÓL IS, hogy „dicsőíteni” kell Istent azoknak, akik a Szentlélek templomai. Hogyan dicsőíthe­tik a gyülekezeti tagok Is­tent? Természetesen lehet Is­tent dicsérni szóval, énekkel és imádsággal is. Erre is szükség van. De még inkább dicsőíti Istent az az élet, amely kicsi és nagy áldoza­tokban aprózódik el mások javára. A gyülekezet tagjai­nak a mi időnkben örvendező szívvel keil szolgálniok az ■ ái ti I ' ' I; V .ív v: 4*. .ftiStohpteft - I-# , aW » .-í ::SSjk mié í * J&jjtjffr i' í A ? if# fia?; emberek javát, fejlődését nemcsak a gyülekezetben és a községben, hanem ezen túl hazánkban és az egész embe­riségben. Cselekedetekkel kell dicsőíteni Istent. Az ünnepi istentisztelet után a gyülekezet úrvacsorá­zott. Ez alkalommal a 100 esztendős úrvacsorái kehely­lyel szolgálták ki az úrvacso­rát. Az úrvacsorái istentisztelet után ünnepi közgyűlés volt, melyen Jeszenszky Tibor lel­kész Ismertette a gyülekezet és a templomépítés történe­tét. A jubiláló gyülekezetét többen köszöntötték. — y — Akadémiánk dékánja Pozsonyban Groó Gyula teológiai akadémiánk dékánja november 16—22-ig vendégelőadásokat tartott a pozsonyi evangélikus teológiai fakultáson. Előadásainak címe: „A lelkigondozás alapkérdései’’ volt. E látogatásával viszonozta D. Dr. Jan Mi- chalkónak, a pozsonyi evangélikus teológiai fakultás dékán­jának néhány héttel ezelőtt akadémiánkon tartott vendég­előadásait. Groó Gyula professzort — akit útjára felesége is elkí­sért — őszinte szívességgel, meleg vendégbarátsággal fogadta D. Dr. Jan Michalko pozsonyi dékán és a fakultás egész tanári kara. Látogatást tett D. Jan Chabada országos püspök­nél is, aki otthonában is vendégül látta Groó Gyulát és fele­ségét. November 22-én, vasárnap a pozsonyi nagytemplom­ban prédikált Groó Gyula. Ebből az alkalomból a gyülekezet felügyelője is köszöntötte. A pozsonyi teológiai fakultásnak jelenleg hat professzora van. A hallgatók száma 24, ebből 3 jugoszláviai, egy bap­tista. A pozsonyi evangélikusok lélekszáma 16 000, három templomuk van. Groó Gyula pozsonyi látogatása annak a meleg, testvéri kapcsolatnak is jele volt, ami a történelem évszázadai során is annyi szállal összefűzött szlovákiai és magyarországi evan- gélikusságot ma is egymásra utalja. A baráti látogatások és kölcsönös szolgálatok bizonyára megerősíthetik ezeket a kap­csolatokat. Az egyházak testvéri egyetértése pedig jó szol­gálatokat tehet a népeink között levő jószomszédi kapcsolat­nak a szocialista országok baráti társaságában. IMÁDKOZZUNK Rém 15,4—13 Hálát adunk Neked, Istenünk, a reménységért. Köszön­jük, hogy úgy alkottad meg az embert: míg csak él, remél. Teremtettségünknek ez az ajándéka Téged dicsér, valahány­szor a reménység fölemel elesettségünkből, csalódottságunk­ból, kudarcunkból, és erőt Ud. tovább lendít életünk útján, feladataink teljesítésére. Kérünk is Téged, gondviselő Urunk, ne engedj elcsüggedni soha, őrizz meg minket életünk so­rán sötctenlátástól, reménytelenségtől. Újítsd meg bennünk a természetes emberi reménységet. Különösképpen is hálát adunk Neked az igéd által nyúj­tott reménységért. Köszönjük, hogy Jézus Krisztusért bűn­bocsátó, hűségesen szerető Istenünk vagy, s hitünknek ez a bizonyossága minden emberi reménység fölött ad nekünk bizakodó előretekintést életünk folyamán. Így vesszük a Te kegyelmes atyai kezedből még életünk bajait is azzal a re­ménységgel, hogy javunkra fordítod, s dicsőséged növek­szik általuk. Köszönjük a végső reménységet, amely áttöri a halált és a múlandóságot, és Jézus Krisztus feltámadásával biztatást ád a halottak feltámadására, vigaszt a halálunkban. Magasztalunk, hogy az utolsó nap reménysége átfogja az egész mindenséget, és nemcsak egyéni üdvösséget ígérsz a Jé:ms Krisztusban hiyőknek, hanem mindenek megújulását, Irgalmas szereteted mindent átfogó eljövendő művét. Addig is áldd meg az emberiség reménységeit, hogy a népek betölthessék békében, kölcsönös segítésben, az em­berek életének felemelésében történelmi szolgálatukat a földön. Ámen. ÉSZAK-INDIA LUTHERÁNUS EGYHÁZAI Öt észak-indiai lutheránus egyház képviselői kifejezték szándékukat az egyesülésre. Az így megalakuló egyház ke­reken 317 000 megkeresztelt taggal India legnagyobb evan­gélikus egyháza lesz, 1 HARANGOK újraönté­i f sét, harangkoronák, ha­- rangállványok készítő­sét. átalakítását újrend­■US szerűvé vállalja-L DUSÄK ISTVÁN 3 r harangöntő, Örszentmik­I z lós, Dózsa György út 26. Magyar evangélikus lelkészek itthon és külföldön A Déli Evangélikus Egyházkerület november 24-i tanácsülésén D. KÁLDY ZOLTÁN püspök igen fontos megállapításokat tett jelentésében a lelkészek teoló­giai munkájáról, külföldi utazásairól és a külföldön élő magyar evangélikus lelkészekről. A jelentésnek ezeket a részeit közöljük az alábbiakban. A LELKÉSZEK TEOLÓGIAI MUNKÁJA. Az elmúlt években igen nagy gondot fordítottunk a lelkészek teológiai továbbkép­zésére. Ez elsősorban a lel­készt munkaközösség kereté­ben folyik. Ez év tavaszán Or­szágos Teológiai Konferenciát rendeztünk Budapesten, me­lyen több előadásban feldol­goztuk az utolsó 50 esztendő teológiáját hazai vonatkozás­ban. Megvizsgáltuk ezt az utolsó 50 esztendőt történeti, egyháztörténeti, teológiatör­téneti szempontból, majd summáztuk azt a teológiai munkát, amelyet az utolsó másfél évtizedben kimunkál­tunk és igyekeztünk rendsze­rezni azt. Ezen a teológiai konferencián a meglepő az volt, hogy a jelenlevők szinte valamennyien egyetértettek az előadókkal és a püspökökkel azokban a teológiai nézetek­ben, amelyek érvényesültek egyházunkban az elmúlt más­fél évtizedben. Együtt keres­tük meg a hibákat is és a té­ves teológiai nézeteket is, ame­lyek itt-ott megkísértettek bennünket. Ezeket az előadá­sokat megismételtük ez év őszén Pécsett tartott körzeti teológiai konferencián is, ame­lyen részt vettek a Tolna—-Ba­ranyai, a Somogy—Zalai és Bács-Kiskun megyei Egyház­megye lelkészei. E két konfe­rencia nyomán, már is meg lehet állapítani, hogy egyre jobban kiteljesedik a kon­szenzus a lelkészek között teo­lógiai nézetek és döntések szempontjából. Ezek a teoló­giai döntések határozottan a Szentírásra és Hitvallási Ira­tainkra támaszkodnak, de fel­dolgozzák azokat a problémá­kat, amelyekkel egyházunk a mi időnkben találkozik. A lelkészek teológiai mun­káját igyekszünk többfélekép­pen segíteni. Ebben az esz­tendőben két exegetikai mü­vet adtunk ki. Ugyancsak ebben az eszten­dőben vált újra lehetővé, hogy Teológiai Akadémiánkon dok­torálni lehet. Déli kerületünk két segéd­lelkésze jelenleg a Német De­mokratikus Köztársaságban tanul egy-egy évig, az egyik a lipcsei teológián, a másik pedig Berlinben. Énnek azért is kell örülnünk, mert így le­hetőség nyílt ifjaink számára is a német nyelv elsajátításá­ra. LELKÉSZEINK KÜLFÖLDI UTAZÁSAI. A népek békés együttélése munkálásának irányvonalába esett, hogy az elmúlt két esz­tendőben sok százezer magyar állampolgár külföldre utazott és ugyancsak sok százezer kül­földi állampolgár látogatta meg hazánkat. Ezek a látoga­tások kétségtelenül elősegítet­ték a népek jobb megismerését és ezáltal előmozdították a. bé­kés együttélés megvalósítását. Ez a nemzetközi méretű tapasz­talatcsere általában pozitív eredményt hozott magyar ha­zánk számára. Egymástól tanul­ni mindig szükséges és hasznos. Több magyar állampolgár a külföldi útja után jobban sze­réti a mi életünket és jobban becsüli hazai viszonyainkat. Sokan vannak olyanok ,akik a külföldi út után jobban ész­reveszik a jót itthon, mint azt tették külföldi útjuk előtt. Vannak természetesen nega­tív jelenségek is ebben a vo­natkozásban. A külföldre utazók között elég szép számmal voltak evangélikus lelkészek is, úgy­szintén a hazánkba érkező tu­risták között gyakran lehetett találni külföldi evangélikus lelkészcsaládokat. Egyházi vo­natkozásban is ezek a csere­látogatások általánosságban pozitív eredményt hoztak. Külföldre utazó lelkészeink, természetesen észrevették a külföldi evangélikus egyházak életében a jót, de megfigyel­ték a kevésbé jó't is. És ami­kor összehasonlították saját gyülekezetük életéi és a ma­guk szolgálatát több külföldi evangélikus gyülekezet életé­vel és több külföldi lelkész szolgálatával, akkor hálát tud­tak adni itthoni gyülekezetü­kért és szolgálatukért. Sok külföldi egyházi ember vi­szont, aki hozzánk érkezett, meggyőződhetett arról, hogy nem Igazak a hidegháború ál­tal terjesztett hírek, amelyek, orról Szóltak, hogy Magyar- országon a templomok zárva vannak és az egyház nem vé­gezheti szolgálatát. Nem egy külföldi egyházi ember álla­pította meg, hogy ő boldog volna, ha neki olyan gyüle­kezete volna, mint amilyene­ket több esetben a mi evan­gélikus egyházunkban látott. Viszont az is tény, hogy ezeknek a látogatásoknak egy­házi vonalon is voltak nega­tív jelenségei. Külföldre uta­zó lelkészeink és gyülekezeti tagjainknak egy elenyésző ré­sze nem olyan magatartást tanúsított külföldön, mint amilyet egy evangélikus lel­késztől és gyülekezeti tagtól minden esetben el kell vár­nunk. Vélt sérelmeit általáno­sítani próbálta a külföldiek­kel való beszélgetés során és az igazságnak meg nem fe­lelő híreket adott tovább. Egyesek kéregetésekre hasz­nálták fel külföldi útjaikat és ezzel éppen nem mozdították elő a magyarországi evangéli­kus lelkészek jó hírnevét. Ezek az emberek a szabadságot ösz- szetévesztették a szabadosság­gal. Arra is volt példa, hogy külföldről hozzánk érkező egyházi emberek, akik turis­taként jöttek, nem jó szerepet vállallak hazánkban. Lénye­gében azonban ezek az elszór­tan jelentkező negatív jelen­ségek nem érintik a lényegét, amely mégis csak az, hogy hasznosak voltak ezek a láto­gatások és valóban elősegí­tették a békés együttélést A KÜLFÖLDÖN ÉLŐ MA­GYAR EVANGÉLIKUS LEL­KÉSZEK ÉS HAZAI EGYHA­ZUNK VISZONYA. Köztudomású, hogy több magyar evangélikus lelkész él nyugati országokban, első­sorban az Észak-amerikai Egyesült Államokban, de Ny iz­gat-Németországban, Svédor­szágban, Norvégiában és Dél- Amerikában is. Ezeknek egy része még 1945 előtt került külföldre, mások 1945 körül és ismét mások 1956-ban. A lelkészek túlnyomó része oda­kint magyar nyelvű gyülelte- zetben szolgál, kisebb része azonban az őket befogadó or­szág nyelvén szolgál nem ma­gyar nyelvű gyülekezetben. A kint élő magyar evangélikus lelkészek nagyobb része a ma­ga munkakörében hűséggel és becsüléttel szolgál és valami­lyen formában igyekszik kap­csolatot tartani egyházunkkal. Velük kapcsolatban az a véle­ményünk, hogyha úgy döntöt­tek, hogy külföldön szolgálják az evangélikus egyházat, azt tegyék továbbra ís hűséggel És tudjanak hazai egyházunk­ról és magyar hazájukról meg­becsüléssel és ragaszkodással beszélni. Sajnos, vannak a külföldön élő magyar evangélikus lelké­szek közölt kisebb számmal olyanok ís, akik. hazánkról és hazai evangélikus egyházunk­ról a valóságnak meg nem fe­lelő híreket terjesztenek, né­pünk kialakuló új életét és egyházunk munkáját állan­dóan kritizálják. Vélemé­nyünk szerint esek a hangolt egyre kevésbé illenek bele ab­ba az őszinte viszonyba, amely egyházunk és a külföldi egy­házak között mindjobban ki-, alakul. E mellett az a meg­győződésünk, hogy nincs er­kölcsi alapja a kritízálásnak azoknál a külföldre ment ma­gyar 1evangélikus lelkészeknél, akik elhagyták hazánkat és nem segítették kialakítani egy­házunk és népünk új életét a világháború után. REXA DEZSŐ (1871—1964.) A* elhalt író és tudós gyer­mekkorát a Deák téri iskola épületében élte. Édesapja jó­nevű ügyvéd, aki a Deák téri iskolaépület első emeletén la­kott. Szobái a mai Danaidák szoborra néztek. Rexa Dezső a mai nemzedékben ama ke­vesek közé tartozott, aki gim­náziumi tanulmányait végig a Deák téri gimnáziumban fe­jezte be. Szülei meghitt ba­rátságban voltak Győry Vil­mos Deák téri lelkésszel, de baráti viszonyban voltak Schranz és Doleschall né­met lelkészekkel is. Rexa De-zső szívesen emléke­zett mindig vissza Deák téri emlékeire, az ifjúkorá­ban ott szolgált lelkészekre s egyszer említette azt a diákok körében elterjedt mondást: Székács a fejéből prédikál, Győry a szivéből. Mint felvidéki születésű em­ber, előbb Alsókubinban szol­gált, majd Székesfehérvárra került. Boldogan beszélt arról, hogy a híres fehérvári püspök milyen szívélyes volt hozzá mindig. Ezekről a találkozá­sokról vallotta: Hitemet min­dig megtartottam, de felesé­gem római katolikus lévén, a római katolikus egyház iránt is tisztelettel viselkedtem. Budapesti levéltárosi szol­gálata idején egyházunkkal szorosabb és meghittebb vi­szonyt nem tartott fenn. Egész idejét lefoglalta tudományos búvárkodása s a régi pest-bu­dai emlékek gyűjtése, örege­dő korában a ma élő lelké­szek legtöbbjével jó viszonyt tartott fenn. Még ebben az évben is, amikor az Egyete­mes egyház könyvtárában megfordult. Jövetelekor és tá- voztakor szívesen ismerke­dett össze a Székházban dol­gozó egyházi emberekkel. Nemrégiben egy lelkész kis leánya iskolai dolgozata írása közben sehogysem és senkitől sem tudta megszerezni a kö­vetkező adatot: Merre volt a régi Pesten a Váci kapu. Rexa Dezsőhöz juttattam el a kis leánykát, s olyan kedvesen mutogatta meg a gyermeknek azt, hogy a Deák téri temp­lomtól milyen távolságban, is­kolája közelében hol volt a Váci kapu. Ilyen és hasonló kérdésekben ez a talán utolsó magyar gavallér mindig olyan szívélyességgel állt mindenki­nek rendelkezésére, mint ahogy azt csak egy öreg könyvtáros megtanulta és gya­korolta egész életében. Nagy megtiszteltetés voít e sorok írójára nézve az a ked­ves délután, amelyet dolgozó­szobájában élvezhetett, öreg embereket megfaggatni a múltról, ez az igazán nagy gyönyörűség. Rexa olyan pom­pás elbeszélő volt, mint meg­hitt társaságokban egykoron Móra Ferenc. Nem volt kér­dés, amelyre ne válaszolt vol­na szívesen. De megmutatta értékes gyűjteményét is ked­ves látogatóinak. Olyan írott darabjai, kézirati anyagai van­nak a régi nagyokról, amelyek bármelyik levéltárunknak dí­szére válnának. Remegő kéz­zel vette ©lő dobozaiból eze­ket a ritka kincseket s úgy beszélt róluk és velük, mint amilyen áhítattal csörgették aranyaikat az egykori pénz- kufárok. Nála viszont ez csalt emlékeztető volt a Mammon híveire; tele volt gyűjtése hal­latlan szeretetével. Fel kell jegyezni róla, hogy1 élete utolsó évedben kitárt szívvel fordult egyháza és temploma felé. Olyan volt utolsó éveiben, mint a nem­rég elhalt Nagy Lajos író. Ez a férfiú is azt cselekedte, hogyha közelébe került egy evangélikus lelkész, ostro­molta azt hitbeli kérdésekkel. Rexa Dezső egyházunkban nem vállalt szolgálatot, de * miénk volt. G. L.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents