Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1964-10-25 / 43. szám
Ax embert közösségről Az imádság szolgálata Amikor felszállunk a vonatra és elutazunk valahová, a vasút dolgozói közül csupán néhánynak a munkájával találkozunk közvetlenül. A pénztároséval, aki kiadja a jegyet, a kalauzéval, aki kezeli, s látjuk a mozdonyvezetőt, valamint az indulásra jelt adó forgalmistát. Néhá- nyuk közvetlenül látható munkája mögött azonban ott van sok száz és sok ezer ember „láthatatlan”, de nem kevésbé fontos szolgálata. Számtalan ember látható és láthatatlan speciális szolgálatának az eredménye egy-egy Vonatnak az elindulása és a vasút egészének működése. Az emberi közösségek kialakulásában és formálódásában is valami ehhez hasonló megy végbe. Minden embernek megvan a maga sajátos feladata. Akár a nagy nyilvánosság előtt tölti be feladatát, mint az indulásra jelt adó forgalmista, akár az emberek többsége előtt nem láthatóan végzi szolgálatát, mint a távírász vagy a fűtőházi dolgozó. S még az utasok között dolgozó jegykezelő szolgálatának is van olyan része, melyről nem tudnak és melyet nem látnak sokan, de ami szintén hozzátartozik munkájához. A keresztyén ember mindennapi munkájával és egész életével részt vesz egy-egy emberi közösségnek a formálódásában. Éppen úgy, mint nem keresztyén társai. Isten azonban a hivő ember számára a látható mindennapi munkája mellett még egy speciális, „láthatatlan” feladatot is adott az emberi közösségek építésében: az imádság szolgálatát. Nem a földi feladatai elhanyagolására vagy azok helyett, hanem éppen azok jobb és hűségesebb betöltésére. A keresztyén ember látható és láthatatlan szolgálata nem válik el és nem is választható el egymástól, mert az imádságos életben a kettő szorosan egyBach ünnep Weimarban A Német Demokratikus köztársaságban szeptember utolsó napjaiban jelentős Bach-ünnepséget rendeztek Weimarban, nemzetközi vendégek részvételével. Különösképpen olyan kórus- és orgonaművek hangzottak .ezen a 38. Bach-ünroepélyen, amelyek Bach weimari időszakában keletkeztek. Az ünnepi istentiszteletet D. Dr. Mitzenheim püspök tartotta, aki az Efezusi Levél első verseinek Isten-dicséretét szólaltatta meg igehirdetésében. A lipcsei Tamás-kórus is közreműködött, befonódik. „Igyekezzetek a város jólétén... és könyörögjetek érette az Ürnak, mert annak jóléte lesz a ti jólétetek” — írja Jeremiás (29,7) az egész népnek. Abban a levelében buzdít a társadalmi, gazdasági és kulturális jólétért való munkálkodásra, amelyben erőteljesen hangsúlyozza, hogy Isten népének teljes szívével kell keresnie Urát. Az önmagunkért való imádkozás szűk körét kiszélesíti az egész környezetünkért való könyörgés széles távlatává. Míg Jeremiás próféta idézett levele az ótestamentumnak egyetlen helye, amely kimondja, hogy imádkozni kell a nem hívőkért is, addig Pál apostol egyenesen arra int, hogy „tartassanak könyörgések, imádságok, esede- zések, hálaadások minden emberért... és minden feljebbvalóért, hogy nyugodt és csendes életet éljünk teljes istenfélelemmel és tisztességgel. Ez jó és kedves a mi megtartó Istenünk előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön” (1 Tim. 2,1—4). Az imádságban Isten elé tárt dolgok az ember szívében más megvilágításba kerülnek. A hivő ember tudja, hogy Isten kezében van minden hatalom. Ami nálunk már elérte a lehetetlenség határát, az Nála még lehetőség. mert önála minden lehetséges. Az ö szeretete hidat tud teremteni áthidalhatatlan nehézségek felett is. Megoldhat kilátástalan helyzeteket. Minden közösség legnagyobb rombolója a meg nem értés és egymástól való eltávolodás. Isten közel hozhat egymástól reménytelenül eltávolodott szíveket is. S Isten gyermeke nemcsak ezt tudja, hanem azt is, hogy meny- nyei Atyja elé tárhatja minden kérdését. Ezért bizalom^ mai viszi Isten elé maga és minden embertársa ügyét. Még a legmeghittebb emberi közösségekben is vannak nehézségek és megoldásra váró problémák, amelyek megoldásán mindenkinek fáradoznia kell. Amikor imádságunkban mindezeket Isten elé tárjuk, akkor megtettük az első lépéseket e kérdések megoldása felé. Mert a világkormányzó Isten az imádkozó embert földi munkatársává teszi. A hittel mondott imádságban a szeretet és a másik megértésének a lelkü- lete lesz úrrá a meg nem értés és gyűlölködés felett S ahol minden jószándékunk és igyekezetünk elégtelennek bizonyuk ott is reménységgel tehetjük közösségeinket a közösségeket teremtő Isten kezébe. Isten szeretete jogoKIS TÜKÖR Most a Siralmak könyvéről, Jeremiás siralmai c. könyvről mondunk pár szót. Foglalkozzunk néhány mondatban ezzel a bibliai könyvünkkel is, hogy segítséget nyújtsunk bibliát olvasó testvéreinknek. Először azt tisztázzuk, hogy a régi nyelvhasználatban mit- jelentett a siralom szó? A siralom szón valamikor a lelki megindulásnak könnyhúllatásban való megnyilatkozását értették. A lelki felindulást különféle okok válthatták ki. Okként szerepelhetett a haza, barát, hitvestárs, gyermek elvesztése. Gondoljunk egy pillanatra a bibliának arra a megrázó jelenetére, amelyben Dávid siratja gyermekét! Ha Jeremiás siralmai c. bibliai könyvünk héber címére gondolunk (qinóth) és ezt a szót egy jó héber szótárban megnézzük, azt találjuk, hogy ez a szó valami olyasmit jelent, hogy gyászének, siratódal. Ez a műfaj eléggé elterjedt volt Izraelben és hangszerek, talán fúvóshangszerek kísérete mellett énekelték a holttest mellett. Károlyi Gáspár meg volt győződve, hogy ezt a könyvet Jeremiás próféta írta. Ez volt a hagyomány. Ezt a hagyományt csak megerősítette a Krisztus előtti harmadik századból való és a könyv elé függesztett megjegyzés: „Történt, hogy miután Izráel fogollyá lett és Jeruzsálem elpusztult, Jeremiás sírva ült és eme gyászdalokkal kesergett Jeruzsálem felett.” Ez a megjegyzés később eltűnt a könyv elől és most a következő veretes szavakkal kezdődik: „Jaj, de árván ül a nagynépű város! Olyanná lett, mint az özvegy asszony! Nagy volt a nemzetek között, a tartományok között fejedelemasszony, robo- tossá lett! Sírván, sír.éjjelente, könny borítja arcát.” A modern bibliakritika kimutatta, hogy e könnyet nem írhatta Jeremiás próféta, vagy legalább is annak csak kicsiny részét szerezhette. Lélektanilag sem tételezhető ez fel, hiszen az ostrom alatt börtönben ült. Mindezeken felül Jeremiás Jeruzsálem bukását teljesen megérdemeltnek és kikerülhetetlennek tartotta. Még annyit, hogy valószínű, hogy a könyv 2. és 4. részét Babilóniában írták, nem sokkal a bukás után. Az 1. és 5. fejezetek is minden valószínűség szerint Babilóniában születtek, csak később. És mindezt egy még később élő író kiegészítette a 3. fejezettel. Jusson eszünkbe Jézus tanítása: nemcsak örülni kell az orülőkkel, hanem együttérezni a sírókkal! sít fel és bátoríthat arra, hogy imádságainkban hordozzuk az emberi közösségek egészen konkrét kérdéseit. Kezdve magunk és mások személyes dolgain, a családok szeretetben történő ösz- szeforrását, az együtt dolgozók jó munkatársi közösségét, a társadalom épülését, egészen a világot átfogó nagy kérdésekig, mint a népek testvéri egymásra találását egyházban és a világban. A keresztyén emberek közössége: a gyülekezet az együtt imádkozók közössége is. Istentiszteleteinken nemcsak. látható közösségben vagyunk együtt, hanem az imádkozás láthatatlan közösségében is. Amikor együtt kö- nyörgünk magunk és má-_ sok üdvösségéért, gyülekezetünkért, egyházunkért és az egész keresztyénségért, a házasságban élőkért, a szülőkért és gyermekekért, a betegekért és elhagyottakért, az özvegyekért és árvákért, az eredményes munkáért, az általános jólétért és előrehaladásért, hazánkért és népünkért, vezetőkért és veze- tettekért, mindenféle szere- tet munkáért, a fajok közötti különbségtevések és az embernek ember által történő mindenfajta elnyomásának megszűnéséért, a világ békéjéért Ez az Imádkozó szolgálat láthatatlan, de nem hatástalan közreműködés az emberi közösségekért. Az imádságnak nemcsak az a jelentősége, hogy akkor is segíthet, amikor már „minden kötél szakad”, hanem magát az imádkozót is közösségi életre alkalmassá formálja. Ne csak „utolsó szalmaszálnak” tekintsük, — moha az is lehet. De legyen azokért az emberi közösségekért, amelyekben élünk, gyakori csendes közreműködésünk. Otthon és a gyülekezetben végezzük hűségesen és nagy reménységgel a mi speciális „láthatatlan” szolgálatunkat: az imádkozás szolgálatát.' ÍGY LÁTJUK* Tiszántúli ünnepnapok Sárkány Tibor Napilapjaink, a rádió, a televízió tudósításokban riportokban szinte naponta adnak hírt arról, hogy hazánk tiszántúli, Duna—Tisza-kÖzi városainak, falvainak egyike fel- szabadulásának huszadik évfordulóját ünnepli. A híradások, a riportok rendszerint rövidek, nem egy esetben szűkszavúan tárgyilagosak. Mintha azt mondanák, hogy az eseményhez nem kell kommentárt fűznünk, nincs különösebb hozzátennivalónk. S valóban, egy kicsit ez is a helyzet. Ez a helyzet, mert a szép ünnepségeken túl — melyek mindenütt az emlékezés meleg bensőségével zajlanak le — elsősorban nem is a szavak ünnepelnek, hanem a tettek: a valósággá lett álmok, a megvalósított tervek. Igen, a valósággá lett álmok, melyek a felszabadulást követő hónapokban, sőt években nem látszottak vagy csak kevesek előtt látszottak reálisaknak. Nem látszottak reálisaknak csakúgy, mint a tervek, mert a valóság: a háború anyagi, szellemi rombolása- pusztítása oly kegyetlen és oly alapos volt, hogy mellette nemcsak az ember törpült el, hanem eltörpültek, hiábavalóknak látszottak a nagyobbra, az emberibbre törő álmai is. S ha hazánkban valahol reménytelennek látszott az, hogy egyáltalában felemelkedhcs- sék, emberré legyen az ember, úgy ez a mi vidékünkön, a Tiszántúlon látszott teljesen valószínűtlennek. Valószínűtlennek látszott, mert nálunk nemcsak a háború pusztított, hanem pusztították már jóval előtte azok az ■ emlékezetes „békeévek” is. Az az úgynevezett békeidő, amikor falvaink, városaink piacán ezer-, tízezerszámra ácsorogtak napok, hónapok hosszat emberek kenyér és munka nélkül. Az az évtizedekben is nehezen, de kínokban mindenképpen kife- jezhetetlen kor, amikor tél végén aprók és nagyok asztalán már ritka vendőg volt a kenyér, amikor már nemcsak a holnap, hanem a ma is bizonytalan, végzetesen kilátás- talan volt. Most e z ek a falvak és városok, ezek az emberek ünnepelnek. Ünnepelnek a szívbeli öröm csöndességével. Ünnepelnek a megvalósított álmok: a gyárak, a jól berendezett, virágzó gazdaságok, a családi házak, az új lakótelepek, iskolák adta melegség — s mindent egybevéve — fel- szabadulásunk adta lehetőségeink azóta is tartó, egyre joj- ban felragyogó fényében S így látjuk ezt mi is jónak, szépnek. Jónak és szépnek nemcsak azért, mert az elmúlt húsz évben megújultak elpusztított templomaink — miket épp a háború tett tönkre —, mert megújult belső tartásában egyházunk is — melyet épp a húsz évvel ezelőtt letűnt korszak tett sok vonatkozásban sajnálatosan beteggé —, hanem azért is, mert mi mindnyájan ennek az új, felszabadult országnak vagyunk hű polgárai. Annak az országnak vagyunk dolgozó, a szebbért, jobbért fáradó tagjai, melynek tisztánlúli és Duna—Tisza-közi lakosai, városai, falvai ezekben a napokban, hetekben ün- neplik meleg bensőséggel, hálás emlékezéssel, stép tettekkel az álmokat megvalósító felszabadulásuknak huszadik évfordulóját, és mindazoknak a támogatását és áldozatát, akiknek boldog és békés életünket köszönhetjük. Vámos József Beiktatták tisztébe dr. Bakos Lajost, a BuÉnláli Református Egyházkerület új püspökét A bényei gyülekezet ünnepén Októberben 250 éves múltra tekintett vissza Bénye község és benne az evangélikus gyülekezet. 250 évvel ezelőtt telepedett le itt egy nép, amely megalapította Bénye községet és benne megalakult a bényei evangélikus gyülekezet. Évszázadokkal előbb is volt már itt község; de a sárguló lapok, amelyeket a múltra vonatkozóan forgathatunk — arról beszélnek, hogy eltűnt egy háború idején a régi falu és így alakult meg az új Bénye 250 évvel ezelőtt. Jelentős dolog, hogy a község megalapítása és a gyülekezet megalakulása egyszerre tört.ént, jelezvén azt, hogy mindig ösz- szeforrottan, egymástól el nem választva élt ennek a falunak a népe, dolgozott, imádkozott és hallgatott Istennek igéjére. Az á kis földdarab, amelyen a község fekszik, a gyülekezet tagjai számára a szülőföld, a szívhez nőtt táj. A községből naponta sokan járnak a fővárosba dolgozni, de csak kevesen szakadnak el a szülőföldtől, mert fogva tartja őket a saját bölcsőhelyük, az otthoni táj. A délutáni jubileumi istentiszteleten D. Káldy Zoltán püspök látogatta meg a gyülekezetét és az istentisztelet keretében igehirdetési szolgálatot végzett az 50. zsoltár 14— 15. verse alapján. Azért vagyunk együtt ezen a napon, mondotta az egyház- kerület püspöke, — hogy megemlékezzünk azokról, akik negyedévezreddel ezelőtt megalapították ezt a községet és Isten eszközei voltak a gyülekezet megalakításában. Bizonyára sokaknak a nevét mór nem tudjuk, vagy ha forgatjuk a történelem lapjait, találunk olyan neveket, akik élnek ebben a községben, de egy név biztosan megmaradt, amely túlragyogja az ősöknek, az apóknak a nevét — és ez a drága név az Istennek a neve! Őneki adunk ma hálát ezen az ünnepen. Hálával áldozni nem egy mondatot jelent az imádságban, nem egy közmondásszerű mondat „hála Istennek”, — hálával áldozni elsősorban azt jelenti, hogy bízni Benne! Isten nemcsak egy gyülekezetét, vagy egy falut tartott meg, hanem ideadta az ő egyszülött Fiát ezért a világért. A bényei gyülekezet felé ez a felszólítás hangzik ma: „Adjatok hálát, — ami egyenlő ezzel: higgyétek Benne!” És ez a hit nemcsak bizalom, nemcsak ráfi- gyelés, hanem neki átadott élet. Ma nem lehet keresztyén életet úgy élni, hogy az ember elmegy a kereszt mellett és megemeli a kalapot, vagy este, amikor megszólal a templom harangja, azt mondja; „Uram Isten, segíts meg”, vagy elmegy vasárnaponként a templomba — egyébként pedig úgy megy az élete, mintha sem Isten, sem Krisztus nem volna: önző módon, szeretetlenül, irigykedve, egymást ócsárolva. A jubileumi ünnephez mindig hozzátartozik a bűnbánat is, mint a naphoz a meleg. Bűnbánattal kell az embernek önmagára, életére és a gyülekezet életére is gondolni, mert csak abból van igazán megújulás. Az az Isten, Akinek ma hálát adunk, az az Isten felkínálja az ő segítségét minden embernek, szavát adja a bűnös embernek, hogyha valaki őt segítségül hívja, azt megsegíti. Kívánom, hogy a jubiláló bényei gyülekezet sok-sok éven át új szívvel tudjon hálát adni Istennek az Ű megtartó kegyelméért — fejezte be igehirdetését az egy' házkerület püspöke. Az istentisztelet után ünnepi közgyűlésre maradt együtt templomában a gyülekezet, melyen Cselevszky Ferenc, a gyülekezet lelkésze ismertette az egyházközség tör' ténetétj t. k. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET megválasztott új püspökét, dr. Bakos Lajos balatonafá- csi lelkipásztort október 15-én Veszprémben iktatta be tisztébe dr. Bartha Tibor püspök, zsinati elnök. A beiktatás istentisztelete után tartott díszközgyűlést dr. Kádár Imre, egyházkerületi fő- gondnok nyitotta meg. Dr. Bakos Lajos püspök székfoglaló beszédében Ap. csel 20:24-ből indult ki. „Semmivel sem gondolok, még az én életem sem drága nékem, csakhogy elvégezhessem az én futásomat örömmel és azt a szolgálatot, melyet vettem az Ür Jézustól, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról.” Minden más elképzeléssel és váradalommal szemben hadd mondjam meg mindjárt itt az indulásnál — hangoztatta a püspök —, hogy szolgálatommal nem valami új, eddig még nem volt dolog kezdődik az egyházkerületben, hanem eddigi, jónak felismert, immár történetileg is igazolt és a tapasztalatok alapján is jónak bizonyult irányvétel folytatódik, mely a hazánk felszabadulását követő években bekövetkezett egyházi őrségváltás során anyaszentegyházunk első vonalba állított felelős őrállóinak Ige szerinti döntése alapján egész egyházunkban s itt a mi egyházkerületünkben is elkezdődött. BEHATÓAN FOGLALKOZOTT az igehirdetés szolgálatának kérdéseivel. Templomba nem azért járnak az emberek __ mondotta többek kö zött —, hogy ott egymás arcában elgyönyörködjenek, vagy valami féle szellemi műélvezetben részesüljenek, hanem azért, hogy megtelítődjenek a templom tisztaságával, csendjével és békességével, hogy életük nagy kér déseiben eligazítást és megsegítést kapjanak, s úgy menjenek vissza a mindennapi életbe. SZOLGÁLATUNK VÉGZÉSE közben egy pillanatra sem feledkezhetünk meg arról, hogy egyházunk élete elválaszthatatlanul összefügg népünk életével, hiszen az egyház tagjaiban él, ezek a tagok pedig szocializmust építő, egész népünk közösségének is tagjai. Egyházunk legszebb korszakainak jó hagyományait követjük, ha sajátos egyházi feladatainkat is arra való tekintettel végezzük, hogy ezáltal népünk javát és boldogulását szolgáljuk. A II. KERESZTYÉN BÉKE V1LÁGGYÜLÉSRŐL, az egyház békeszolgálatáról szólva* így emlékezett meg a székfoglaló beszéd: Amik Prágában történtek, mind-mind azt igazolják, hogy ez a sajátos stílussal rendelkező mozgalom olyan emberek felelőt szolgálatát jelenti az emberiség életében, akik Istennek, Jézus Krisztusban az egész emberiséggel kötött szö- vetségében hálával ismerték fel Isten szolidaritását az emberrel és készek arra, hogfj ez a szövetség szeretetben éi szolidaritásban kapcsolja ösz- sze őket minden emberrel, fajra, vallásra és világnézetre való tekintet nélkül. Ebben a szövetségben mindnyájan azzal a meggyőződéssel élhetünk, hogy Isten szövetsége nem vesz ki bennünket a világból, hanem elküld ebbe a világba, felszabadítva minket a minden ember iránti szeretetre és arra, hogy felelősséget érezzünk minden eseményért a világban. AZ ÜNNEPI KÖZGYŰLÉS SEN megjelent az Állami Egyházügyi Hivatal képviseletét ben Miklós Imre elnökhelyettes és Graák Károly főosztály- vezetőhelyettes. Miklós Imre elnökhelyettes köszöntötte a beiktatott új püspököt Egyházunk nevében D. KáJi dy Zoltán püspök mondott köszöntőt HÉTRÖ—HÉTRE címen kapható az evangélikus áhitatos könyv, amelyik 53 hétre tartalmaz igét, igemagyarázatot és imádságot AZ ÁHITATOS KÖNYV ARA 12,— FT Megrendelhető a Sajtóosztályon IMÁDKOZZUNK Máté 18,21—35 Istenünk, köszönjük Neked, hogy nem az igazság alapján, hanem kegyelem alapján számolsz velünk. Jaj lenne nekünk, ha érdemekkel kellene törlesztenünk vétkeinket. Sem vallásos teljesítményekkel, sem jócselekedetekkel nem tudnánk eleget tenni követelésednek. Törleszthetetlen vétkeink adóssága Veled szemben. Áldunk Téged, hogy bocsánatodban részesítesz, elengeded minden vétkünket irgalmadból. Megváltjuk Előtted, hogy bocsánatodat sokszor megtagadtuk, s engesztelhetetlenek voltunk embertársaink iránt. Harag, gyűlölet, elitélés dúlt lelkűnkben, megbocsátás helyett; vádaskodás a szeretet elfedező mozdulata helyett. Kérünk add meg nekünk a megbocsátó készséget. Ne engedd, hogy belefáradjunk a megbocsátásba. Ments meg minket attól, hogy keménységünkkel, könyörtelenségünkkel, haragtartásunkkal eljátsszak a Te bocsánatodat. Ajkunkról add szívünkbe és életünkbe a mindennapi imádságunkat: Bocsásd meg a mi vétkeinket, amiképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Könyörgünk Hozzád az egész világért. Törd meg mindenütt a gyűlöletet emberek és népek között. Töltsd meg az emberiséget a jóakarat, megértés, szeretet és megbocsátás leikével, hogy növekedjék az egyetértés és békesség a Földön. Amen.
