Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1964-07-19 / 29. szám

A Lélek gyümölcse

AMIKOR PÄLi APOSTOL

A galáciabeliekhez

írott levél 5. részének 22. versében a Lélek gyümölcseit felsorolja, megemlíti közöttük a mértékletességet. Az, hogy a felsorolásban ez az utolsó helyen áll, arra a hamis következtetésre vezethetne bennünket. hogy ez végül is csak valami mellékes, másod-, sőt harmadrendű dolog a keresztyén életben. Amolyan ráadás, vagy külső dísz csupán rajta. Pedig éppen nem ráadás, s legkevésbé sem külső dísz, hanem nagyon is lényeges, magatartásunkat és cselekedeteinket meghatározó tényező. Hiszen azt a szót, amelyet ő az Ojtestámentom eredeti nyelvében, a görögben használ, így is lehet fordítani: önuralom, önfegyelem, önmegtartóztatás, tiszta életre való törekvés. Ez pedig semmiképpen nem valami apró külsőség, kevéske többlet az eddigiekhez, hanem az egész életet meghatározó magatartás,

),alapállás”. Téves lenne hát azt gondolni, hogy ez a mértékletesség valami olyas dolog, mint az ókori pogány bölcselők által javasolt és hirdetett „arany középszerűség”, valami kispolgári életszemlélet, vagy életelv. Nem, ez semmiképpen sem az, hanem erkölcsi alapállás.

VAJON NEM KEMÉNY ASZKÉZIST, önsanyargató rideg lemondást követel akkor ez tőlünk? Elfordulni mindentől, ami az élet öröméhez tartozik, megvetni, lenézni mindazt a jót, amit a földi élet adhat az embernek? Életörömet, élvezetet, boldogságot, de még szépséget és jóságot, sőt kultúrát és civilizációi is? Nem. Ez igen-igen nagy félreértése lenne mindannak, amiről Pál apostol szól a fennt említett helyen. Egyrészt ugyanis nem követelésről, hanem a Lélek gyümölcséről beszél, tehát nem az életről való lemondásra felszólító kemény parancstól, hanem arról a módról, ahogyan az élet javaival a keresztyén ember él. Másrészt, ha az érthetőség miatt használtam is tudatosan ezt az ismert kifejezést, „amit az élet adhat az embernek", mi mégis legbelsőbb meggyőződésünk szerint valljuk és hisszük, hogy mindezek végsősorban is Isten adományai, aki nem sivár, örömtelen, gyötrelmes pusztává akarta tenni az ember életét a teremtésben, hanem ajándékaival azt széppé tette, hogy azokat tisztán használva, örömmel és boldogan élhessen az ember. Mi igent mondunk az életre és annak szépségére, mert Isten ajándéka az. Nem vetjük meg azt még akkor sem, ha egyesek rosszul is használják, vagy vissza is élnek vele. Ostobaság lenne azt állítani, hogy rossz dolog a fürdés, mert a nyáron nem egy esetben emberek fulladtak a vízbe. Sőt inkább, úgy fürödjünk, hogy vízbe ne fulljunk, hanem felüdüljünk általa. Ügy élvezzük Isten ajándékait, hogy vissza ne éljünk velük, hanem inkább, hogy az említett példánál maradjunk, felüdűljünk, azaz Isten iránti hálaadásra, s Neki s Benne való örvendezésre buzduljunk. Ezért nem tudjuk mi, evangélikusok soha azonosítani magunkat semmiféle szerzetesi életideállal, vagy bármi más, világtól elforduló életfelfogással. „Istennek minden teremtménye jó, ha hálaadással élnek vele ...”

HA AZONBAN ÜGY TEKINTÜNK AZ ÉLET ADOMÁNYAIRA és javaira, mint Isten ajándékaira, akkor felelősek is vagyunk értük. Éppen ez adja meg felelősségünket ezekre nézve. Nem mindegy, hogy az ajándékot elté- kozoljuk, vagy hálásan élvezzük-e. Sőt az sem mindegy, hogy magunknak akarjuk-e csupán megtartani, vagy másoknak is igyekezünk-e azt gyümölcsöztetni. Egyszóval: gazdálkodnunk kell velük, mert nemcsak azt kéri tőlünk számon az Isten, hogy ,az Ö országának ügyében mit tettünk, hanem azt is, hogy képességeinkkel, erőnkkel és egészségünkkel jól gazdálkod- tunk-e? Nemcsak azt kéri számon, hányszor nyújtottunk segítő kezet a reá szorulóknak, hanem azt is, hány életvidám embert szomorítottunk meg. Nemcsak azt kéri számon, hogyan hallgattuk az evangéliumot, hanem azt is, hányszor tört fel a hála és dicséret szívünkből a teremtett világ szépségeinek láttán. Nemcsak azt kéri számon, hogyan bántunk a felebarátainkkal, hanem azt is, hogyan bántunk a természet javaival, az ő teremtett világával. Bibliai kifejezéssel élve: sáfárok vagyunk akik elszámolással tartoznak. Tisztátalanság elpazarolt életerő, egészség és idő épp úgy vádolnak, mint sóhajba fojtott mosolyok, elrontott örömök, vagy megcsú- folt természeti szépségek.

AZ IGAZI KERESZTYÉN MAGATARTÁS tehát nem az élet javainak és ajándékainak megvetése, a róluk való önsanyargató lemondás, hanem azoknak Isten iránti hálával való élvezése s a velük való helyes sáfárkodás. Nem lehet azonban annak nevezni azoknak habzsoló élvezetét, s a mintegy egyedül, értük való életet. A mértékletesség szóban benne van a mérték. Az a mértékletes, akinek van mértéke, s aki tudja is magát ehhez tartani, ehhez szabja életét és magatartását. A mértékletesség tehát végső sorban rendteremtés az életünkben testi és lelki, szellemi és anyagi vonatkozásban egyaránt. Rendteremtés minden erkölcsi vonatkozású viszonylatunkban. Rendteremtés az örömhöz, boldogsághoz, de a pénzhez vagy időhöz való viszonylatunkban is. A felsorolást végtelenül lehetne folytatni. A Lélektől való vezetettség éppen ebben is megnyilvánul. Jó, ha egy pillantást vetünk innét arra is, hogy sokszor kísértett meg egyeseket az, hogy a Lélektől való vezetett- séget valami egzaltált és a szertelenségbe hajló életben lássák. Nos, nem a szertelenség, hanem éppen az önfegyelem, a mértékletesség, életünk erkölcsi vonatkozásainak rendezettsége a Lélek által való vezetettség ismertetője.

DE HONNÉT VEGYÜK A

MÉRTÉKET, amelyhez szabjuk életünket, amely szerint rendet teremthetünk benne? Mi legyen — mértékünk? Kézenfekvő a válasz: a Bibliából, csak Isten igéje lehet a mérték. Igen, de a Bibliát egyrészt egészen más helyzetben, más korban. írták. Mások voltak a körülmények, mások a kérdések, más a műveltség, más a technika, más az életfelfogás, sőt az életritmus is. Egyszóval, különbség van a Biblia korának embere és életkörülménye és a ma korának embere és életkörülménye között. A Biblia ilyen kérdésekben csak az akkori kor emberének ad közvetlen útmutatást. A változó viszonyok között magunk nak kell megkeresnünk azt Másrészt vannak kérdések, amelyekre, úgy látszik, a Biblia nem is akar közvetlenül válaszolni. Bizonyos például, hogy a Biblia korában is volt valamiféle divat az öltözködésben, hajviseletben stb. Ezt ma már régészetileg eléggé kimutatták, s mi is tudunk róla többé kevésbé. A Biblia azonban mégsem foglal ebben a kérdésben állást és nem ad reá közvetlen útmutatást. Ezeken a területeken ugyancsak maguknak kell megkeresnünk, mi az a mérték, amelyhez magatartásunkat és cselekvésünket szabjuk. És itt csupán hitünkre és értelmünkre vagyunk utalva. Azt is mondhatnám, józan eszünkre, mely szervesen hozzátartozik keresztyén személyiségünkhöz. Mert nem úgy áll a helyzet, hogy hit és értelem két különböző életfunkció, amelyeknek semmi köze egymáshoz, mert az egyik a lelki életre, a másik a világi életre tartozik, Sem nem úgy, hogy hit és értelem egymással eüentétes valóságod melyek csak nagy erőfeszítéssel hangolhatok ösz- sze, s ahol egyik megszűnik, ott jut érvényre a másik, hanem úgy, hogy mindkettő szorosan. hozzátartozik keresztyén személyiségünkhöz, úgy, hogy mikor józan eszünket használjuk, ezt nem tehetjük másként, mint hivő emberek, ezt is meghatározza hitünk, s hitünk nem nélkülözi értelmünket.

FELADATUNK TEHÁT SEMMIKÉPPEN NEM AZ,

hogy félve, aggódva kutaígas- suk, mi az Isten parancsa ebben, vagy abban a kérdésben, hogy örökké azt kérdezzük, mit szabad, vagy mit nem szabad, hanem az, hogy Isten gyermekeinek szabadságával és felelősségével határozzunk józan ésszel a hit világosságában az élet ezer apró és nagy kérdésében, élvezve hálaadással az élet adományait és javait

Báni! Béla

finn újság egyháznnkrél és hazánkról

E rkki Air a s lelkész-képesítésű filozófiai doktor, finn újságíró és felesége június 23-án felkereste hivatalában Gádor Andrást, lapunk szerkesztőjét, aki szerkesztőbizottsági munkatársai körében hosszas baráti beszélgetést folytatott a vendégekkel. Délután a vendégek Koren Emil és Gádor András kíséretében meglátogatták a hűvösvölgyi szeretetotthont, ahol Muncz Frigyes igazgató ismertette meg őket az intézmény munkájával. Több órát töltöttek el a beteg gyermekek között, különösen Erkki Airas felesége mutatott nagy érdeklődést, hiszen Finnországban ő maga is hasonló munkakörben tevékenykedik. Erkki Airas visszatérve Finnországba, a Kotimaa című vezető finn lap első oldalán fényképpel illusztrált nagy cikkben számolt be olvasóinak magyarországi tapasztalatairól és a szerkesztőségben szerzett benyomásairól. A cikkből az alábbiakban részleteket közlünk:

„Mindenestül Isten oltalmában élünk“

A magyar evangélikus egyház nem uralkodni kíván, hanem szolgálni

Budapest, júliusban a Kotimaanak Erkki Airas.

Siófokon, a balatonparti fürdővárosban ráakadtam egy könyvkereskedésben Gárdonyi: Egri csillagok c. könyvének németnyelvű kiadására. Gyermekkorom legjelentősebb történelmi regénye volt ez a könyv.

Űj frissességgel telt meg

A SAJTÓOSZTÁLY

értesíti a gyülekezeteket, hogy

július 15—augusztus 15-ig

iratterjesztési szünetet tart.

„Egyszerű” hangok Prágában

Prágában a It, Keresztyén Béke-Világgyűlés egyik bizottságának — a 10 közül — ez volt a témája: ,,A béke és a keresztyénséggel való visszaélés”. Visarion bukaresti orthodox metropolita elnökletével indult a vita a „visszaélés” fogalmának teológiai és filozófiai kifejtése tárgyában. Több felszólalás igényelte, hogy foglalkozzék a munkacsoport a keresztyénséggel való visszaélés olyan gyakorlati szempontjaival, amelyek veszélyeztetik a békét, vagy akadályozzák annak megvalósítását. Püspökök, teológiai professzorok, jónevű teológusok sok értékes és megszívlelendő felszólalását hallottuk. Az alábbiakban mégis két „egyszerű laikusm háziasszony hangját szeretnénk megszólaltatni. Irene Kohl, Nyugat-Berlinből, Dora van Albada- J e n s m a Hollandiából jött a Béke-Világgyűlésre, hogy felemelje szavát a béke ügyében.

HÁZIASSZONY ÉS ANYA VAGYOK, NEM TEOLÓGUS

Néhány nappal ezelőtt egy nőkongresszuson voltam az NDK-ban, Kelet-Berünben. Egy parasztasszony a munkájáról számolt be s eközben ezt a tréfás megjegyzést tette a férfiakkal való közös munkával kapcsolatban: „A férfi a fej és az asszony rajta a korona”.

A német múltban beszeny- nyeződött a korona! Mi asz- szonyok bocsánatot kérünk a minket vendégül látó országtól: Csehszlovákiától, a Szovjetuniótól, valamint más népektől és országoktól azokért a szenvedésekért, amelyeket nékik okoztunk.

Nem vagyok teológus. Háziasszony vagyok és három serdülő fiú édesanyja. Szívesebben áldoznám fel az életemet, semhogy a fiamat egy új háborúba küldjem bárki ellen is, mert Krisztus minden emberért meghalt és feltámadt és ő a béke fejedelme.

Csoportunkban a keresz- tyénséggel való visszaélésről tárgyalunk. Meg kell állapítanunk, hogy az egyháznak, de az egyes keresztyénnek is fel kell adnia az uralkodó szerepet. Krisztus szolgál nekünk és nekünk is szolgálni kell azon a helyen, amelyre a mi Urunk minket állított. A szolgálat áldozatot jelent és nekünk készen kell arra lenni.

Mint szolgálóknak kell munkába indulnunk a békéért vívott harcban.

Irene Kohl

(Nyugat-Berlini

VIGYE HAZA MINDEN LELKÉSZ A GYÜLEKEZETÉBE,

AZ ITT KAPOTT GYÜMÖLCSÖKET

Voltak hangok, amelyek azt mondták, hogy most már el kellene kezdenünk beszélni a keresztyénséggel való „élésről”, mert a keresztyénséggel való „visszaélés”-t nagyon is kibeszéltük.

Én azonban előbb még szeretném megkísérelni, hogy azokról a szempontokról szóljak, amelyek a keresztyénséggel való visszaéléshez tartoznak:

Amikor az ember Dél-Afri- kára gondol, ahol a fekete bőrű ember másod- vagy harmadosztályú polgár; ahol hiányzik a jog és emberiesség az ember és ember egymásközti magatartásában; ahol az egyház az, amely mindezt lehetővé teszi — akkor tudhatjuk: ez a keresztyénséggel

való visszaélés.

Angolára gondolunk, ahol újra csak az egyház az, — jelen esetben a római katolikus egyház —, amely együtt működik a négerek elleni borzasztó bánásmódban. — és tudjuk, hogy ez a keresztyénséggel való visszaélés.

Tovább megyünk: Amerikába, ahol a fekete bőrű polgár sohasem egyenlő a fehérrel, ahol az egyház rálépett ugyan a faji megkülönböztetés feloldásának útjára, azonban nem készséges arra, hogy ezen az úton továbbmenjen. Ez a keresztyénséggel való visszaélés.

Ha mindezt átgondolja az ember, olyan gondolatra jut, amely a keresztyén emberek számára nehezen megemészthető. Ez pedig a következő:

A fehér ráteszi a lábát a néger nyakára. A néger segítség híján Istenhez fordul és az ő szükségében sóvárgott támogatásból születnek meg azok a csodaszép spirituálék amelyeket aztán világszerte énekelnek és megcsodálnak. Ilyenkor a fehér az ő saját bűnei „gyümölcsét” csodálja.

A keresztyénséggel való visszaélés ezekben az esetekben ott van, ahol a keresztyének mindebben együtt működtek.

És mi szeretnénk, hogy minden lelkész, aki itt összejött, magával vinné ezt haza, hogy a maga körében, a maga gyülekezetében állandóan osz- sza szét amit itt összegyűjtött és szüretelt; Tegye ezt mindaddig, míg az itt, a Prágai Béke-vllággyűlésen szerzett élményei meg nem áldat- nak annyira, hogy munkája révén létrejön egy akkora nagy kör, amilyen nagy maga a Föld.

Dora van Albada-Jensma (Hollandia}

most ez a mű: ezek a partok, ahol a hazai és külföldi turisták nyüzsögnek, átélték a könyvben megírt török idők pusztításait. S a budai várhegyen kiemelkedő templom festményein íme ugyanezek az idők szólnak. A magyar, népnek újra és újra meg kellett küzdenie szabadságáért idegen népei: uralma alatt.

Budapesti házak falán még láthatók a második világháború nyomai, géppuskalövések, puskalövések, sőt bombanyomok is s a hegyek még őrzik az 1958-os események emlékét is. „ ... teljes mértékben megszenvedett már a mi hazánk...” („Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt” finn fordításának szószerinti visszafordítása. Ford.) A magyar himnusznak ezek a sorai újra és újra eszembe jutnak. Égő békeimádság ez, kérés Istenhez, hogy a magyar testvémép végre békében építhesse hazáját. Minden finn, aki Magyarország

tájain jár s látja a nép szenvedése útjának ezeket a jeleit; szívből belekapcsolódik a nemzeti himnusz imádságába.

A második világháborúban Budapest épületeinek 74 százaléka romba dőlt, vagy megrongálódott. Ennek a ma kétmilliós fővárosnak minden hídját lerombolták. A rombolás méreteiről szól az is; hogy még ma is folyik háborús újjáépítés. Mivel ezzel pgy ütemben épült újjá Magyarország állami rendszere, érthető, hogy a főváros és egész Magyarország népének frissen buzgó tapasztalata, mélyre ivódott. ...a magyarok a szocializmust — abban a formában, ahogyan azt az utolsó tíz esztendőben megtapasztalták — igazságosabb társadalmi útnak tartják. A finn vendégnek eszébe kell jusson, hogy az a Magyarország, amely a második világháború többszörös elszenvedőjévé lett (szószerinti megerőszakoltjává lett. Ford.) társa* delmilag elmaradott, feudálisán kormányzott volt Az elmúlt generációknak és különösen az uralkodó és vagyonos osztályoknak a bűnei meghozták a maguk elkerülhetetlen gyümölcseit Magyarországon is.

Á vihar végigzúgott a kicsiny magyar evangélikus egyházon is, amely számunkra oly kedves.

,... E sorok írójának véleménye szerint mindenesetre a legérdekesebb tapasztalat látni, milyen egyetértő lehetősége van az egyház és az állam egymásmellettélésének egy szocialista országban. És így okunk van azon a véleményen lenni, hogy a kapitalista állam önmagában nem ke- resztyénfbb, mint a szocialista.

Az egyház helyzetét egyezmény védi

A magyar evangélikusok —• mintegy 400 OOO — kisebbségben élnek. Az ő és általában a protestánsok helyzetét meghatározta a római katolikus egyház: mivel korábban a katolikus egyház szuverén módon uralkodott. Az új rendszerben most minden felekezet az államhoz való viszonyában egyenrangú. Az állammal kötött részletekbe menő egyezmény meghatározza az evangélikus egyház működési szabadságát... Az egyháznak eszerint továbbra egyezményben védett joga van létéhez, sőt joga hitoktatáshoz, gyer- mekbibliaórákhoz, ifjúsági munka módozataihoz és konfirmációi oktatáshoz. Az állam anyagilag is támogatja az egyházat. Évente mintegy 5 millió forintot ad az állam az evangélikus egyháznak pénzben a teljes költségvetéshez, valamint fenntartja a lelkésznevelést végző teológiai akadémiát, hozzájárul az egyházi épületek javításának költségeihez — legutóbb pl. az evangélikusok 2000 lelket befogadó budapesti központi templomát generálisan tatarozták az állam segítségével — és hozzájárul a lelkészek fizetéséhez.

...Az árubőség szinte nyugati méretű s pl. Budapest üzletes utcái minden vonatkozásban emlékeztetnek a világvárosok üzletnegyedeire.

A második világháború előtt Magyarországon mintegy 3 millió koldus volt. Most mindenkinek van munkája s az állam nyilvánvaló szándéka

szerint az ország gazdasági életében odahatnak, hogy emelkedjék az életszínvonal. Ennek a törekvésnek jele az is, hogy a turistaságot széles méretekben élesztik.

Ugyancsak ide kell számítani a szociális gondoskodás széles méreteit, az ehhez tartozó öregségi nyugdíjrendszert s a gyógygondozás ingyenességét.

— Igen, ml szabadon működünk, mondja az a lelkész, akivel beszélgettünk. Ml papok immár nem vagyunk olyan nagy urak, mint a második világháború előtt Vannak közöttünk persze olyanok is, akik nem szívesen szokják meg ezt a külső állapotot. De bizonyságot kell tennünk arról, hogy »z a fejlődés közelebb hozott híveinkhez — ma nem vagyunk gazdagabbak, mint híreink. Ez a közösség új bizalmát teremtette meg;

Az evangélikus egyház központi házában találkoztunk az egyházi embereknek egy csoportjával. Jelen voltak Groó Gyula professzor, az evangélikus teológiai akadé- mi dékánja, Pálfy Miklós, az ótestamentomi exegetika professzora, Prohle Károly, az újtestamentomi exegetika professzora, Gádor András gyülekezeti lelkész s az evangélikus egyház hangját adó sajtótermék szerkesztője, a finn nyelvet folyékonyan beszélő és feleségével júliusban Finnországba érkező Korén Emú esperes, valamint Vető püspök titkáraként működő Fü* lop Dezső lelkész.

,Látogassatok meg!”

Az egészen nyílt beszélgetés során egyre visszatértek ahhoz a forró reményükhöz, hogy a finn egyház s a magyar evangélikus egyház mai felelősséghordozói közötti kapcsolat erősödni fog. „Látogassatok meg s vegyétek fel velünk a kapcsolatot! Miért van, hogy mindig jobban érdeklődtök a mögöttünk levő egyházi nehézségek vezetőemberei iránt?”

Az új helyzet arra kényszerítette az egyházat, hogy a teológiai alapokat újra megvizsgálja. Az egyház kereste

Ügy, ahogyan egyikük mondotta: — Megtanultuk, hogy egészen Isten oltalmában éljünk. Egyre jobban rákényszerültünk, hogy elmélyüljünk keresztyén hitünk központi tartalmának keresésében. Az is megadatott, hogy hirdessük Isten akaratát abban a társadalomban, amelyben élünk. Isten megáldotta a munkánkat.

S ugyanő ezt is megkérdez- te:

— Hogyan tud a finn egyház Isten oltalmában élni,

és megtalálta az utat a szo-_amikor külső helyzete oly- ~~ ‘ annyira magabiztos s amikor

a mindennapi kenyeret szinte magától kapja?

cialista társadalomban. Ez ahhoz a tanításhoz vezetett — keserű tapasztalatokon át —, hogy az egyháznak nem az uralkodás a feladata, hanem a szolgálat. Az egyház tartós kincsének, Isten szent evangéliumának értéke mindezek között csak még fényesebb lett.

A vendég erre nem tudott felelni. Csak érezte, hogy a magyar testvéregyház munkásainak van valami nagyon fontos tanítani valója a számunkra.