Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1964-01-05 / 1. szám
KP. RÉRM, BP. 78. A béke új éve Új esztendő új szolgálatunk DJ ÉV ELEJÉN NEM JELENT MEGLEPETÉST, ha az élet minden területéről tervekkel, programokkal találkozunk. Az élet természetéhez tartozik, hogy bizonyos alkalmakkor nagyobb lélegzetet veszünk, és beosztjuk a megteendő utat, hogy eredményesen célhoz érjünk. Ilyen alkalom új esztendő küszöbe. Nagyobb lélegzetet veszünk, mert amikor felvázoljuk az előttünk levő feladatokat, bizony szükség van rá. All ez az egyszerű emberekre csakúgy, mint nagyobb közösségekre, egyházra, nemzetre, államra egyaránt. Ezekben a napokban sok-sok tervtől, programtól zsong a fejünk. És valamennyi, amelyek átfutottak tudatunkon, mindmind egytől egyig az emberek sorsának könnyítésén, az emberi élet szépítésén fáradoznak. Ha végig gondoljuk őket, akkor ez a jóleső érzés tölthet el bennünket, hogy ezek a tervek, programok hatalmas láncolatai az értünk törődésnek. Valahol talán egy könyv alakjában, vagy a ruházkodás területén, vagy a házimunka könnyítésén, vagy egy jobb és nagyobb falat hozzájutásában érintve vagyunk mindannyian. Terveznek sokszínűén, sokoldalúan és a végén ott áll az ember, akiért mindez történik. De ma a sok terv és program közül egyet mégis hang- túlyozottabban szeretnék az olvasó asztalára tenni. AZ ELMÚLT ÉV VÉGÉN az Országos Béketanács is elfogadott egy munkatervet. És ennél a tervezetnél mindjárt az elején szeretnék eloszlatni egy kételyt. Ugyanis jogosnak látszik az a kérdés: vajon a békét s a békével való tennivalókat meg lehet tervezni? Van valami garancia a tekintetben, hogy ezt a munkát tervszerűen végre lehet hajtani? A felelet az: hála Istennek úgy állnak a dolgok, hogy lehet tervezni és végre lehet hajtani ezt a programot. Ez az első nagyszerű dolog! És ez különösen nekünk jelent sokat, akik Isten világot szerető, világot megtartó kegyelmének jeleit olvassuk ki belőle. A másik nagyszerű dolog a munkatervre vonatkozik. Ez a munkaterv valóban olyan nyílt és nyitott minden szerv, csoport, közösség, mozgalom felé, hogy erre még példát alig találunk. A legteljesebb értelemben vett koegzisztenciális program, ami annyit jelent, hogy ebben a programban alkalom és lehetőség nyílik arra, hogy minden olyan szervezettel együtt lehet munkálkodni, amely őszintén szól, cselekszik és hatást fejt ki a békéért. Ez azt jelenti a továbbiakban, hogy minden kétséget kizáróan egybe próbálja kovácsolni a különböző világnézetű, különböző politikai felfogású és a különböző gazdasági, társadalmi rendszerben élő embereket. Nagyra becsüli a munkaterv a szocialista országokban eddig elvégzett töretlen békeszellemet és munkásságot, de testvéri kezet nyújt a nyugati államok minden hasonló mozgalma felé is. így egyazon táborba tartozókká válunk, mi, keresztyének és a legkülönbözőbb egyházak, keleti és nyugati népek, vagyis mindazok, akik a háború ellen felemeljük a szavunkat és őszintén akarjuk a békét. A munkaterv nem pusztán elveket rögzít le. Konkrét tennivalókban vázolja az 1964-es programot. Nagy általánosságban két területe van a munkának: hazai és nemzetközi. A hazai munka folytatását jelenti az eddigieknek. Továbbra is minden tömegszervezet aktív munkájára számít és ebben a munkában az egyházak feladata nem jelentéktelen. Ehhez ilyen részletkérdések tartoznak, mint szolidaritás vállalása az elnyomott népekkel; követelése annak, hogy ahol harcok folynak, szüntessék be; a májusban megrendezendő leszerelési hónap előkészítése; követelése az atommentes zónák létrehozásának; az „Európa biztonságáért” nemzetközi konferencia hazai előkészítése és a népek között barátság ápolása hazai viszonylatban. Mindezekben a mi evangélikus egyházunk eddig is hűségesen helytállt keresztyén etikai alapmagatartásából fakadóan. Ennek következtében ezt a munkát a jövőre nézve is örömmel vállaljuk. A PROGRAM MÁSIK OLDALA nemzetközi vonatkozású. Es itt megemlítjük mindjárt az egyre nagyobb méretűvé váló „Húsvéti meneteket”, amely menetekkel akcióegységet tervez a program. Kiépíti olyan országok békemozgalmával a kapcsolatot, amelyekkel egyáltalán nem, vagy csak nagyon laza volt az afrikai és latin-amerikai országokkal. Szorosabbra kívánja fűzni kapcsolatait a Duna menti országok béketanácsaival. E célok szellemében az Országos Béketanács munkája arra irányul, hogy a Béketanácsban képviselt szervezetek és mozgalmak révén a békemozgalom nevelő tevékenysége és sokoldalú fáradozása eljusson minden emberhez és hatékonysága elmélyítse a humanizmust, a népek kölcsönös megértését és barátságát. Ez a program-tervezet a maga sokoldalúságával, gazdagságával és sokszínűségével mindenkit mozgósít. Külön ki kell még emelnünk azt, ami közelebbről ránk tartozik. Lelkészi karunk valamennyi tagja egytől egyig mind aktív résztvevője a magyar evangélikus papi békebizottságnak. A tervezet foglalkozik azzal, hogy a Béketanács akcióját koordinálni fogja a papi békebizottságokkal és e téren az evangélikus lelké- .ek munkájára is számít. Nemzetközi viszonylatban a legélesebb elismerést nyerte a Prágai Keresztyén Békemoz- Calomban kifejtett munkánk és máris feltűnő figyelem kíséri az 1964-ben megrendezendő második Világgyűlést. EZEKBEN A HETEKBEN a legkülönbözőbb természetű tervekről szereztünk mindannyian tudomást. A sok program mellett ezt külön is meleg szeretettel ismertettem. Kísérje mindannyiunk figyelme és odaadása, hiszen mindannyiunk szívügye. Vegyünk ehhez is nagy lélegzetet, hiszen az előttünk levő év e tekintetben is sok fáradságot igényel. Kísérje Urunk áldása továbbra is az e téren kifejtett munkásságunkat. Rédey Pál — Dr. Vető Lajos püspök újévi rádiós igehirdetéséből — II. Pét. 3, 8. alapján — KÉT ESZTENDŐ KÖZÖTT VAGYUNK. Mögöttünk egy befejezett teljes év: 1963, s előttünk az új év: 1964, amelyet éppen csak hogy elkezdtünk. Voltaképpen sokkal több van előttünk is, mögöttünk is. Mögöttünk van egyéni életünk egész eddigi ideje, ami több évtized, félszáz esztendő, vagy még annál több ds lehet. Egyéni életünk ugyanakkor csupán egyetlen láncszeme egy végtelenbe nyúló láncolatnak, melynek kezdete a Földön az élet kezdetével esik össze, s amelyet csak sok ezer esztendővel lehet kifejezni, hiszen a kezdet legkezde- tén már ott kellett lennie életünk legelső láncszemének is. Ha tehát nézzük az időnek azt a részét, mely mögöttünk van, s amely elmúlt akkor azt. kell mondanunk, hogy az a messzi végtelenbe vész. Ugyanezt, vagy ehhez hasonlót kell mondanunk akkor is, ha előre, a jövőbe nézünk- de nemcsak a saját egyéni életünkre, hanem arra, hogy az emberiség, a Föld, a min- denség létezésében is még bizonyára végtelen számú évek sora következik a jövőben. A térben ugyanaz a helyzet, mint az időben. Akármilyen irányban és akármeddig jutnánk el a leggyorsabb fényűrhajóval, sehol a világtérben falba nem ütköznénk. A végtelenségnek minden pontját minden irányban ugyanúgy végtelenség veszi kör őskorul, mint azt a pontot, amelyen mi élünk és vagyunk. Időben és térben mérhetetlen távolságok vesznek körű!. A méretek olyan nagyok, -hogy elmondhatjuk: az egyes ember a mindenséghez képest elenyésző semmi. Ahogyan megrendítő imádságában a zsoltáros több mint kéteze” évvel ezelőtt mondotta Istennek: „Imé tenyérnyivé tetted napjainkat, és az én életem előtted, mint a semmi” (39. zsoltár 6. vers). És ha ezt így elfogadtuk, megtettük az első lépést az ember megismerése útján. A MÁSODIK LÉPÉS AZ, hogy észrevegyük: bennünk emberekben van valami, ami más, ami több, ami különb mint a világmindenség. Mert az idő és a tér nem tud sem önmagáról, sem másról. Mi pedig tudunk róla is, magunkról is: mi olyan lények vagyunk, akikben a ' világmindenség felnyitja a szemét és körülnéz, akik által látja, nézi, szemléli, csodálja önmagát, s mindazt, ami a világon van. Az ember a végtelenség tükre, szeme, lelke, öntudata. Valljuk be: nem ismerünk ezen a világon különbet, nagyobbat, csodálatosabbat az embernél. És ez a második lépés ahhoz, hogy az embert megismerjük. Megint a zsoltár imádságos szavait idézzük: „Kevéssel tetted őt kisebbé az Istennél” (Zsolt. 8.). HOGY MI A HARMADIK ÉS A NEGYEDIK lépés az ember önmegismerése útján, abból most itt legyen elég annyi, hogy ezek után gondoljon ki-ki magára; nézzünk önmagunkba; mélyed jünk el a saját belső világunkban, a lelkűnkben. Valahogy így: itt vagyok tehát én, én X. Y. Mögöttem, előttem és körülöttem a végtelen idő, a múlt és a jövő, a határtalan világmindenség, a kozmosz. Fürkészem, milyen lesz az új esztendő. Mit hoz reám, szeretteimre, népemre, az egész emberiségre. Eszembe jut sok minden az elmúlt esztendőből. Távolabbi emlékek is ébredeznek bennem. Egy egész világ tárul fel belül,, önmagámban, a lelkemben. Jó is és rossz iz. Örömök és bánatok. Bölcső és koporsó. Küzdelmek és győzelmek. Ki tudná felsorolni, mi minden! Egy egész világ Még mélyebben, mint kérlelhetetlen törvényszék működik: bennem a lelkiismeret. Tudom, mit szabad és mit. nem. Hogy szeretnem kell embertársamat és a. javát. kell. munkálnom. Hogy nem szabad ölni,, nem szabad lopni, csalni., irigykedni. Tudom-e - becsülni saját magamat? Becsülöm-e a más ember életét? Vigyá- zok-e erre a csodára, az életre, a magaméra, a máséra úgy, ahogyan azt megérdemli? EMBERI LÉTÜNK NAGYSZERŰSÉGÉNEK átélése mellett megintcsak jelentkezik valami bántó, kínzó fájdalom ds. Nem fizikai semmiségünk tudata fáj, nem is az, hogy ar emberi élet rövid és múlandó. Hanem az, hogy az ember olyan kicsi az élet megbecsülésében, s az időnek és képességeinek jó felhasználásában. Mert miről beszél az emberiség története? Mindjárt a bibliai legelső emberpár fiai, Kain és Ábel históriája szerint Kain agyonveri édes testvérét. Az ókortól fogva a XX. század közepéiig háborúk töltötték ki a történelmet. Az emberi butac/t pereik én mi Mi mindig az újba, másba megyünk Es csak az emlékeit jönnek velünk, Mert a percet többé nem éljük át! Körömszakadtig rákapaszkodunk Próbáljuk tartani s ravaszkodunk, De a percet többé nem éljük át! Időnk gyeríyacsonk, lobban — elolvad, Sírunk dombja is egyszer behorpad, A percet mi újra nem éljük át! Ugyanegy folyóba egyszer léphetsz, Mert elfolyik s ismét másban lépkedsz. A percet te többé nem éled át/ Oly keréknyom, melyen nem megy másik! így hát soha, soha el nem vásik! Mi a percet többé nem éljük át! Mi mindig az újba, másba megyünk, S csak emlékárnyékok jönnek velünk, Ha jók, ha rosszak, megyünk tovább! t Mert a percbörtön nem nyílik újra, Minden perc öle kerget az újba! S egyszer majd jön az utolsó ŰJ is S hidd el, megtalál, bárhova bújj is!! így a perc mindig döntő feladat: Mivel töltjük kí itt e nap alatt?!! Mert mégegyszer, újra nem éljük át! Somlyó András ság történetéről mulatságos tanulmányok jelentek meg már. Van-e azonban nagyobb butaság, szégyenteljesebb gazság, őrjítőbb bűn, mint az, hogy a tudós tudománya, a munkás ember munkája legjavát, az államok gazdagságuk nagy részét fegyverek gyártására s hadseregek fenntartására fordítják. Még általános és teljes leszerelést sürgető békeszere- tő államok is kénytelenek egyelőre a béke védelméért hadseregeket fenntartani! Az emberiség nagy része éhezik s még csak nem is gondolhat arra, hogy képességeit, talentumait emberhez illő mértékben kifejlessze és kibontakoztassa. Mennyimennyi jót lehetne tenni, ha a fegyverekből Isten igéjének megfelelően munkaeszközöket gyártanának! Az így felszabaduló szellemi és anyagi javakból mennyi kenyér, ruha, lakás, mily sok művelődésre fordítható idő jutna minden népnek és minden embernek! Az, hogy nálunk, Magyarországon már sok jó megvalósult életünk könnyebbé tételében, ne feledtesse velünk, hogy abból sok minden a Föld népességének nagy többsége előtt alig több szép álomnál'. íme, az ember, s az emberiség! Óriási lehetőségek, csodálatos adottságok! De ugyanakkor szörnyű bűnök, rettentő akadályok a jó megvalósításának útján! így van ez ennek az új esztendőnek, 1964-nek a küszöbén. S ez így van évről-évre, évtizedről-évtizedre,' évszázadi ól-évszázadra ! De mit mond Isten igéje? „Bgy nap az Űrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer. esztendő annyi, mint egy nap”. Istennél ez így van. Nálunk embereknél azonban ez nincs így. A mi földi életünk rövid. „Hetven, vagy ha feljebb nyolcvan esztendő!” Mi nem számolhatunk ezer évekkel, csak napokkal és órákkal. Ennek a bibliai igének a figyelmeztetése éppen ez legyen: becsüljük meg az időt, az új évet, s az újév minder, egyes napját és óráját. ÜGY VEGYÜK MINDEN NAPUNKAT, hogy az alkalom nagy cselekedetekre, a jónak megvalósítására. A történelmet nem egy-két ember csinálja, hanem az egész emberiség, minden ember, minden nép. A történelem az egész emberiség együttes fáradozásának eredménye. Minden tettünkkel, a jóval, és a rosszal is, belevéssük nevünket, a lelkünket, az életünket a történelembe. Az örökkévalóságnak felelünk minden tettünkért, szavunkért, elhatározásunkért. Ránk is vonatkozik ilyen értelemben, hogy egy nap annyi, mint ezer esztendő. Lelkiismeretünknek ezzel az éberségével tekintsünk az újesztendőre, az időre, benne feladatainkra, lehetőségeinkre. Egyik nyugatnémetországi ismerősöm újévi üdvözletében idézi a nagy tudósnak, Einstein Albertnak ezt a mondását 1947-ből: „Az új esztendő eseményeit senki nem láthatja előre, de mindnyájan megtehetjük, hogy a békéért dolgozzunk”. Valóban így van. Az újév lehetőséget jelent a békés, jobb világért való fáradozásra. Éljünk is véle Isten akarata szerint és akkor nem hiába kívántunk egymásnak áldott és boldog újesztendőt! fa iktatása kó'y.&tk.&'z.itz Ezt a két szót szoktuk oh vasul olyan történetek végén, amelyek nincsenek befejezve és az újság a következő számban ígéri a folytatást. Űj esztendő első napjaiban, heteiben ez a két szó van odaírva a mi életünk története alá is: — Folytatása következik! Ennek a két szónak, mondhatnám nyugodtan így is: ígéretnek, néhány mondanivalóját szeretném most elmondani. Először is azt, hogy ez az ígéret a hivő ember számára: kegyelem! — Milyen jó, hogy az életünkről el lehet mondani, hogy folytatása következik. Milyen jó, hogy még tovább élhetünk. Milyen jó, hogy Isten nem vette ki a kezünkből az életünk könyvét, hanem engedi, hogy írjuk folytassuk tovább. Milyen jó, milyen nagy kegyelem és szeretet Istentől ez a két szó: ■ Folytatása következik. Űj naptárak, új munkák, új feladatok között érezzük-e, milyen nagy dolog ez, hogy Isten kegyelmes kézzel maga írja oda biztató ígéretnek: — Folytatása következik! Persze, ezt a folytatást a hivő embernek még kell köszönnie Istennek. Nem egy suhanó sóhaj percével, hanem egész életével. A még most következő folytatásokkal. Azt hiszem, akkor lesz jó és helyes a folytatás, ha a köszö- netünkből komolyság lesz. A folytatása következik két szép szavának éppen azért ez a második mondanivalója, hogy ez a két kitüntető szó a hivő ember számára komolyságot jelent. Komolyabban kell következnie a folytatásnak. Komolyabban kell venni Krisztus követését a szeretet két örök parancsának teljesítésében. Komolyabban kell venni kísértéseinket, hibáinkat és vétkeinket. Komolyabban kell venni küldetésünket és feladatainkat. Munkánkat és mindazokat, akik reánk bízattak. Szeretteinket, az embereket, közös sorsunkat és mindnyájunk jövőjét. Folytatása következik — ez azt jelenti, hogy jobban és igazabban, szebben és hűségesebben kell élnünk, hinnünk és imádkoznunk. Hadd legyen még szebb a folytatás! Még csak annyit, hogy amikor ezt a két szót olvassuk valahol az újságban egy történet alatt, akkor még sohasem tudjuk’, hogy a következő számban mi lesz a cikk végére írva. Lehet, hogy majd azt olvassuk: Folytatása következik. De az is lehet, hogy ez a szó zárja le a történetet: vége! Olyannak kell lenni a folytatásnak. hogy szép legyen a vég! Ügy folytassuk mindennap — mindenki a maga történetét, a maga életét, a maga munkáját, hogy az szép legyen, érdekes és értékes legyen és amikor befejeződik, szép ámen legyen az utolsó szó: — Vége! (f.) * » *
