Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1963-12-08 / 49. szám

kp. BÉRM. BP. ii. A szeretet hídja Mindent újjá teszek Kis csoport álldogált az épülő Erzsébet-hid pesti pillér­je közelében, s nézték a mun­kát, az emberek sürgését, a ha­talmas daruk mozgását. Egy kisfiú így szólt az édesapjá­hoz: Apu, kell ez a híd? Fur­csa, váratlan, gyermeki kérdés volt, már nem is tudom, ml Volt rá a magyarázat. Valószí­nűleg sohasem vetődött fel ez a kérdés a híddal kapcsolat­ban s az országban mindenki Szükségesnek, sőt- magától ér­tetődőnek tartotta az építést. Kell a híd. Kell ez a híd is, a többi mellett, hogy összekösse a város két részét, a lakossá­got, az embereket egymással. Korunkban pedig jelképessé hő a „híd” és a „kell”, mert élet-halál fontosságú számunk­ra, hogy megtaláljuk egymás­sal a kapcsolatot és fenntart­suk azt. Ebben a törekvésben pedig a keresztyén egyháznak részt kell vennie, mert Ura, Jézus Krisztus saját személyé­ben lett híddá Isten és ember -között. A Biblia tudósít bennünket arról, hogy Isten milyen terv szerint és milyen eszközökkel lépítette ki Jézusban a hidat felénk. Az egész mű, tervtől a kivitelezésig, a szeretet ele­meiből készült, s belőle meg­tudtuk, hogy Isten maga a sze­retet. Ez a megépült híd a biz­tosíték és lehetőség arra, hogy ember és ember között is fel­épülhessen a nagy terhet is el­bíró, erős kapcsolatot létesítő, •jól használható eszköz, a sze­retet hídja Az egyház is elkötelezett arra, hogy ezt a hidat építse. E munkában az igehirdetés mellett külön szerve is műkö­dik: a diakónia, magyar ne­vén: szolgálat. E szolgálatnak alaptörvénye, hogy Jézus sze- retetét juttassa el az emberek- . hez. Olyanokhoz, akik a legna­gyobb mértékben szorulnak rá. Jézus szavai az irányadók, aki magáról ezt mondotta: „Az Ürnak leike van énrajtam, mi­velhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyó­gyítsam, hogy a foglyoknak Szabadulást hirdessék és a va­kok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a le­súj tottakat. Hogy hirdessem az Ürnak kedves esztendejét,” (Lukács ev. 4,13—19.) Ilyen lelket vettek a szolgá­latra az első gyülekezet diakó­nusain kezdve, nemzedékek és századok során át mindazok, akik hitben követték engedel­mesen Jézus Krisztust. Nem is vállalhatták volna másként a feladatot: megkeresni az em­bert az ő nyomorúságában és elhagyatoítságában, szenvedé­sei és bajai közepette és kive­zetni őt mindebből a szeretet hídján. Szeretetben talál társ­ra az elhagyott, gyógyulásra a beteg, támaszra a görnyedt öreg, szülőre az árva, igazság­ra a kisemmizett, felebarátra az ember. Egyházunkban ma is él a diakónia, folyik a szeretet híd­jának építése. Azok építenek, akiknek van sok jó szavuk az emberekhez, akik tudnak se­gíteni másokon, akik megbo­csátanak és ezzel helyreállít­ják a közösséget a felebarát­tal, akik minden nemes és jó feladat szíves vállalói... Vannak azonban a diakóniá- nak sajátos feladatai is. Ezeket látják el az egyház intézmé­nyei. Magyarországi egyhá­zunknak tizenkilenc intézmé­nye van. Ezekben ötszáznál több olyan testvért gondoznak, akik helyzetük vagy állapotuk folytán nagyobb mértékben igénylik a szeretetet. Közel másfél száz egyházi munkás teljesít szolgálatot ezen a terü­leten. Építik a szeretet hídját, hogy a rájuk bízottak meggyő­ződhessenek: Isten a Krisztus­ban célhoz juttatja életüket. Éveseként egy alkalommal Advent II. vasárnapján gyüle­kezeteink figyelme ezek felé az otthonok felé fordul. Ezen» kívül is sokszor magukon ér­zik ezek az otthonok a gyüle­kezetek tekintetét s megérzik a szívek feléjük fordulását is. Hiszen a szeretet hídja áll és átível a két pont között is. E nap azonban minden gyüleke­zet felől a megértésnek és se­gítőkészségnek nagy forgalmát jelentse a szeretet hídján. Muncz Frigyes „És a királyi székben ülő így szóit: Íme, mindent újjá teszek. És azt mondta: írd meg! Mert ezek a beszédek hűek és igazak.” (Jelenések, 21,5) Ez az üzenet egy ígéret: Imé mindent újjá teszek! A Szentírás tele van ígéretek­kel. Részben olyanokkal, amelyeknek már a beteljesü­léséről is hallunk. Ilyen volt például, amikor Isten meg­ígérte Ábrahámnak és utó­dainak az „Ígéret földjét”, Kánaánt: s Mózes évszáza­dokkal később valóbaruel is vezette oda Izrael népét. Is­ten prófétái által megígérte népének az Üdvözítő eljöve­telét s az Üdvözítő valóban el is érkezett Jézus Krisztus­ban. Pál apostol egy helyen arra figyelmeztet bennünket, hogy Istennek minden ígére­te Jézus Krisztusban teljese­dik be, válik valóra. A Szentírásban olyan ígé­reteket is találunk, amelyek a távoli jövőbe mutatnak, amiknek a beteljesülése még hátra van. Ilyen ez a most felolvasott igében hallott ígé­ret is: „Íme, mindent újjá te­szek! Jézus azt ígéri gyüleke­zetének, hogy ha az időknek végén visszajő, mindent újjá tesz. Jézus vissza jöveteléről, az utolsó időkről, az úgyneve­zett „világ végéről” sok té­ves, szektás, rajongó nézet található sokszor a keresz­tyén emberek gondolkodásá­ban. Pedig a Szentírás üzene­te világos és egyértelmű ebben a tekintetben. Isten végső sza­va az emberhez: kegyelem és békesség, végső nagy műve: az egész világmindenség új- játeremtése, új ég és új föld. Természetesen Jézus visszajö- ceteléböl nem hiányzik az a vonás sem, hogy ö az igaz bíró; nem hiányzik tehát a számonkérés és az ítélet sem. Hiszen ha nem így lenne, hogyan élhetnének az * tanít­ványai felelősségteljes, Isten akaratának teljesítésében hí­ven fáradozó erkö'c-i életet? — A visszatérő Jézus megje­lenésében azonban csak egyik mozzanat az ítélettétel. — művének döntő, derekas ré­sze éppen az, amit igénkben így ígér meg: Mindent újjá teszek. A világteremtö Isten művét ő viszi tökéletességre, ő juttatja teljességre. „Üj eget és új földet lát­tam!” — hirdeti újongva, jö­vőbe tekintő prófétai szóval ennek a résznek, amelyből felolvasott igénk való, az ele­jén János apostol Evangé­lium, jóhír, örömhír, — így nevezték igehirdetésüket Jé­zus tanítványai s ezt a címet kapták később az errői írott könyvek is. És ezt a szót. evangélium, így ;s vissza le­hetne adni: újság', friss hír, valami sohanemhaiiott újról való boldog híradás. Új Szö­vetség, ez a neve annak a könyvnek, a Szentírás máso­dik részének, amely éppen erről a hallatlan újságról szól: Isten szereti az embert, annyira szereti, hogy a Fiát adja érte. S ez a F'ú, Jézus Krisztus azért jött el és azért jön újra vissza, hogy újjáte­remtse az embert, megújítsa a szívét, az életét, megújítsa az egész világot: Íme, min­dent újjá teszek! Ez az új világ az Isten sze- retetének és az ember békes­ségének a világa. Az Isten az emberekkel lakozik és letö­röl minden könnyet a sze­mükről és halál és gyász és fájdalom nem lesz többé — hirdeti János apostol. A béke, az élet és az öröm vi­lága bontakozik ki a sze­münk előtt ezekben a mon­datokban. Az új világ újság­gá ebben van. Jézus Krisz­tus, aki megváltott a bűn ha­talmától, feloldoz annak kö­vetkezményeiből is. Elmúlik, múlttá lesz a halál, a beteg­ség, a viszály, a náború, az elnyomás, a szenvedés, a könny, a fájdalom. Az a vi­lág ez, amiről az Ótestamen- tom prófétái gazdag színezé­sű képekben szóltak, jöven­döltek: a népek fegyvereik­ből ekét kovácsolnak, hada­kozást többé nem tanulnak, „együtt lakozik a farkas és a bárány, az oroszlán, mint az ökör szénát eszik s egy kis gyermek őrzi azokat”. Igénk úgy szól a világ meg­újulását ígérő Jézus Krisz­tusról, mint aki a „királyi székben ül”. Hitünk szerint Jézus Krisztus valóban az „Atya jobbján ül”, vagyis Is­ten reá bízta a világminden­ség kormányzását. Isten Jé­zus Krisztus által uralkodik a világmindenségen; az által a Jézus Krisztus által, akiről egyik szép énekünkben azt valljuk, hogy „keresztfád ki­rályi trón lett”. Aki tehát szeretete, önfeláldozása, ön­maga odaáldozása, irgalmas­sága által, gyakorolja ural­mát. S ez azt jelenti; jót akar mindenkinek, jót tesz mindenkivel, jóra vezet min­deneket. Már most is meg­kezdette és végzi világmeg- újító munkáját. Már most is szerzi és építi s általunk is építteti a békesség és meg­békélés országát. Már most is megmutat valamit — s egyre többet — az új égből és új földből. A végső betel­jesedését ezeknek a felséges ígéreteknek hitünk szerint ő hozza majd el vissza jőve tele­kor. Addig is azonban meg­engedi, sőt parancsolja, hogy mi is munkálkodjunk ezek­nek megvalósításán. Minden lépés, ami közelebb visz az emberek, a népek megbékélé­séhez, ami előbbre viszi a jó, az igazság, a szeretet győ­zelmét az emberek szívében és életében felvillanthatja az új ég és új föld egy kis je­lét, Minden már most letö­rölt könnycsepp, elcsitult bá­nat, megvigasztalt szív előre mutathat az üdvösség örök öröme felé. Mily lélekzetfojt- va figyeltük betemetett bá­nyászok megmentésének hí­reit s hogy felúj jongtunk sza­badulásukon, — mily aggódva halljuk távoli fegyveres vi­szályok zaját s hogyan fel- lélegzünk, ha győz a jobb belátás, az emberség, a józan ész s eloszlik. a viharfelhő az emberiség egéről. S nemcsak ügyeljük mindezeket, hanem erőnkhöz mérten bizonnyal munkálkodunk is ezekért a jó célokért: az életért, az em­berért, az ember jobb holnap­jáért. S mindezekben a törek­véseinkben tudhatjuk: Jézus Krisztus kezében van sor­sunk, jövőnk, abban a kéz­ben, amely értünk átszegezte- tett, — ez a kéz öleli át a vi­lágot s ez a kéz az Atya vég­telen szeretetéről tanúsko­dik. „Ezek a beszédek hűek és igazak”. E szókkal ad paran­csot apostolának az ígéret igéinek feljegyzésére a kirá­lyi székben uralkodó Jézus Krisztus. így is mondhatnék: Ezek a beszédek megbízha­tóak és valóságosak. Lehet rájuk építeni és „reálisak”, a józan valóságnak megfele­lők. Szokták néha a béke el­lenségei, vagy kishitű és rosszindulatú emberek rajon­gással, józantalan ábrándo­zással vádolni a bébe híveit, azokat, akik fáradhatatlanul és tántoríthatatlanul fára­doznak az emberek, né­pek, közötti megértésért, megbékélésért, akik vállal­ják a hídépítők és útegyenge- tők sokszor hálátlan és fá­radtságos, néha csüggesztő, de mindenképpen hasznos és áldásos, sőt nélkülözhetetlen és égetően szükséges felada­tát. Pedig ez az ige is és az egész Szentírás tanúsítja, hogy ez a fáradozás és igye­kezet Isten nagyon is valósá­gos, reális, hűséges és meg­bízható ígéretein nyugszik. Isten ígéretei a jövőbe mu­tatnak, ez igaz, azonban en­nek a jövőnek elébe kell menni, „Imé mindent újjá teszek!” — ez az örökkévaló világtavasz ígérete. Jézus Krisztus müve lesz ez a cso­dálatos új ég és új föld. Tő­lünk azonban most a magve­tés, az új alá való szántás, a gyomlálás és plántálás aláza­tos és türelmes, áldozatos, de reménységes szolgálatát várja Urunk. Igénkben adott felséges ígé­retének fényében élhetünk és dolgozhatunk az újért és a jobbért az élet minden terü­letén, mert hű és igaz a be­széd: „Íme, mindent újjá te­szek!” Groó Gyula november 24-én el­hangzott rádiós igehirdetéséből. IMÁDKOZZUNK Rom 15,4—13 Magasztalunk Téged, Istenünk, a reménységért. Köszönjük Neked, hogy teremtő kezed az emberi lélekbe oltotta a remény­séget. Úgy alkottál minket, hogy míg lélegzőnk, addig remé­lünk is. Hálát adunk Neked most az életünkbe helyezett re­ménységekért. Mindazért, amit egyéni életünkben várunk, s azokért a nagy közös reménységekért is, amelyeket a mai em­beriség elé helyeztél. Kérünk Téged, teljesítsd a mi reménységeinket szent aka­ratod szerint. Add meg kegyelmesen, hogy elérjük mindazt, amit szeretnénk az életünkben megérni és megvalósítani. S add meg a Földön élő mai nemzedék reménységeinek valóra válá­sát: a maradandó békét, az emberi szabadságot, mindenek ke­nyerét, megbecsülését. Mindezen reménységeken túl, magasztalunk Téged a Szentírás­ban kijelentett reménységért: az örök élet ígéretéért, de addig is, életünk minden percében és helyzetében, a Te atyai meg­bocsátó és gondviselő szereteted ígéretéért. Áldj meg bennün­ket, hogy egyéni és közös emberi reménységeink közepette fel­emeljük szemünket a Te közeli és távoli Ígéretedre, s szerete­ted és eljövendő örök élet bizonyosságában éljünk. Jézus Krisztusunk, taníts meg bennünket egymás szolgála­tára, ahogyan Te szolgáltál minden embernek. Szolgáltál Izrael népének azzal, hogy megerősítetted az atyáiknak tett ígéreteket És szolgáltál a pogányoknak irgalmad rájuk való kitejesztésé- vel. Indítsd egyházadat és személy szerint mindegyikünket, hogy a szeretet által mi is lehessünk a másik ember javának előmozdítója. Add szánkba a bizonyságtevő szót Rólad, és ke­zünkbe a feladatokat s azok végrehajtását az emberekért. Szentlélek Isten, áldd meg a. keresztyénséget az egyetértés leikével, hogy együtt szolgáljon az emberiség mai kérdéseinek megoldásában. Ámen. é ctdv-znti teái A Karácsonyra készülő ke» resztyénség életében különös szerepe van az ádventi szónak» Isten ádventi üzenetének. A Kiaráéscny előtti napokban többnyire többen és többet hallgatják a hívők Isten be­szédét, az evangélium üzene­tét. Prédikációk és csendes órák idején közelebb kerülnek az emberhez Isten mondani­valói. Az ádventi szó, az ádventi Ige mindig komolyabbá, ünne­pibbé teszi az ádventi szó tar­talmát. Advent második va­sárnapja is erről beszél, az ád­venti szóról. Az ádventi szóról először Iá azt kell tudnunk, hogy min­dig — szerető szó! Isten szeretetből szólal meg és sze­rétéiből törődik velünk. Tőle tapasztaljuk meg az ádventi szó hallatán is, hogy a szere­tet szótára kifogyhatatlan. Is­ten újra és újra minden ad­ventén megszólal, hogy meg­ismételje irgalmának, kegyel­mének és szeretétének örök ígéreteit. Ezt kell meghalla­nunk, mindenekelőtt megérez- niink, hogy az ádventi szóban a szeretet szólít meg minket» Aztán meg kell hallanunk azt, hogy az ádventi szó sze­mélyes szó. Isten nem ál­talában beszél a szereíetrőlj hiszen minden mondanivalójá­ra az én nevem van írva. Is­ten engem személy szerint szeret. Nem azért, mert meg­érdemlőm, nem azért, mintha jó, vagy tökéletes lennék. Ha­nem egyedül azért, mert Ö szeret engem öröktől fogva és szeretni fog örökké. Mert gyermekének teremtett és tart; Mert az atyai szív szereteté- nek örök napfényével akarja végigkísérni az életemet. Mert Ö az én hűséges Hozzátarto­zóm! Számontart és szívén tart engem. Amikor megszólít, így szólít meg. Az ádventi szó — személyes szó. De meg kell hallanunk azt is, hogy az ádventi szó — szü­lői szó is! A szülői szó pedig annyit jelent, vezetni és ne­velni akar engemet. Igaz és jó szülők ezen a földön is nemcsak ringatják gyermekei­ket, nemcsak betakarják es­ténként. hanem nevelik is; Szeretetük szava az a fény; amelyik egy lépéssel mindig a gyermek előtt jár. És mind­ezt megmondják, minderre megtanítják előre a gyerme­ket. Hogy el ne essen, hogy szomorú ne legyen, hogy min­dig vidáman és boldogan me­hessen végig a jövőnek az út­ján. Az ádventi szó szülői szó; Nevel, mert jót akar nekünk. És mert jót akar, azért akar­ja, hogy jók legyünk. Az ádventi szó végül - szá­mon k é r ö szó. Azt jelenti ez, hogy a szeretettel élni kell, de sohasem szabad visszaélni. A szeretet számonkér. Isten is egyszer megkérdezi majd, hogy mi érkezett egye­nesen vissza Hozzá és mi ér­kezett az embereken át Hozzá a nekünk adott örök szeretet­ből. Valaki egyszer így mond­ta: — a másik ember élete a gyorsabb út... Ne felejtsük el soha, hogy valahol várják a választ az ádventi szóra. (f.) i k t

Next

/
Thumbnails
Contents