Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1963-02-17 / 7. szám

ICP. BÉRM. BP. it

„Jertek, ujjongjunk..."

A régi ember — sokkal inkább mint a mai — nagyon szeretett énekelni. Ügy is mondhatnék, hogy minden életmegnyilvánulását ének, zene — sőt olykor: tánc kísérte s ezen a különösen is szép módon fejezte ki örömét, bánatát, fejezte ki érzéseit.

Az Ótestámentum népéről is elmondhatjuk ezt. Elmondhatjuk, mert Bibliánknak ez a része nagyon sok éneket, dalt őrzött meg sorai között. S tegyük hozzá, hogy ezek — a legtöbbször töredékes — népköltészeti emlékek az Ótestámentum legrégebbi anyagához tartoznak. Ügyannyira a legrégebbi emlékeink, hogy nem egynek korát évezredekben számoljuk s úgy tartjuk számon őket, mint egy rég letűnt világ csodálatos módon megmaradt, drágamívű tanúit.

Énekelt ez a nép, amikor dolgozott s az ének hangja köny- nyítette meg a nehéz munkát, pl. a kútásás verejtékes fáradságát:

Buzogj föl kútfő: Zengjétek dalát*

Kútfő! Fejedelmek ásták. Nép vezéri vájták,

Kormánypálcájukkal, Vezérbotjaikkal: Puszta Ajándékát.

(4. Mózes 21, 17—18.)

Énekelt — már miért ne tette volna —, ha örömünnepet, lakodalmat ünnepelhetett (Énekek éneke) s az ősatyák történeteit, mondásait, áldáskívánásait nemzedékről nemzedékre megőrizte a nép daloló, emlékező kedve (1. Mózes 49.).

A csöndes emlékezés hangját a vad bosszú (1. Mózes 4, 23—24), a harci lárma nyers dallama (2. Mózes 15, 1—18) váltja fel, hogy máskor meg újból helyet adjon az „aratók örömének” (Ezs. 9, 3.).

A próféták átveszik a hallott dallamokat, s komor igéik közé odalopakodnak a „kedves énekének” hangjai (Ezs. 5,

1—7.), hogy utána újra komorrá legyen a szó, fenyegető az ítélet.

S ha már ez a helyzet, akkor mi sem természetesebb, mint hogy Izráel népe kezdettől fogva dallal, énekkel köszöntötte Istenét, adott hálát neki jóságáért, megtartó kegyelméért:

„Figyeljetek ü egek, hadd szóljak! A föld te hallja számnak mondásit! Esőként szitáljon tanításom, Harmatként hulljon mondásom: mint a permet zsenge fűre, zápor eső a pázsitra! Mert az Ür nevét hirdetem: Istenünknek dicsőséget adjatok! Kőszikla Ö! Cselekvése tökéletes, minden útja igazságos!” (5. Mózes 32, 1—i.)

Az így szétszórva található — sajnos a magyar fordításban nem érzékelhető — költői (népköltészeti) alkotások mellett a Zsoltárok könyve gyűjti össze azokat az énekeket, amelyek külön helyet foglalnak el az ótestámentomi gyülekezet kegyességi életében.

A Zsoltárok könyve az ótestámentomi gyülekezet (különösen a babiloni fogság utáni gyülekezet) énekes és imádsá- gos könyve. Az ebben a gyűjteményben található énekek a legkülönbözőbb korokból származnak és így költészeti és tartalmi szempontból is igen változatos a hangjuk. S ez a változatosság egyben azt is jelenti, hogy irodalmi, művészi szempontból a világirodalom legszebb gyöngyszemei között tartjuk őket nyilván.

A gyülekezet zsoltárral (az eredeti kifejezés értelme szerint — hangszerrel kísért — háladallal) dicsérte Urát, Istenét (90. zsoltár). Dávidról azt olvassuk, hogy 73 zsoltárt írt, s ha nem is fogadhatjuk el valósnak ezt a nagy számot, akkor is nem egy közülük Dávid ajkán szólalhatott meg először. A 72., 127. zsoltár feliratában pedig Salamon nevét találjuk meg. iBajtuk kívül Aszáf 12, Koráh fiai (pontosan: ezeknek az fcénekmestereknek” környezete, tanítványi gárdája) 11, He- mán és Etán 1—1 zsoltárral szerepel a kerek százötvenet kitevő gyűjteményben. Sok ének szerzőjét nem ismerjük, mert nem említi meg őket a Biblia, és ezzel válik még szebbé, igazabbá az a tény, hogy az igazi művészet (a vallásos is) a közösségből nő ki s annak a kincse is marad.

Tartalmilag — a több kisebb mellett — két fő csoportot különböztetünk meg a könyvben:

L Istent dicsérő énekek,, amelyek az Ür mindenhatóságát, jóságát, kegyelmét dicsérik, ahogyan az meglátszik a teremtett világban (104.) és az ember életében (1.).

2. Az ember hitét, bűnbánatát, mindennapi életének egyes problémáit feltáró énekek.

A Zsoltárok könyve kedves könyve lett a keresztyén, különösen a protestáns gyülekezeteknek. Sok énekünk és imádságunk őrzik a régiek kedves szavát s azt a hitet, amely az Istent dicsérő énekben, imádságban meg-megújul. Ezek a régi, kedves szavak elevenednek meg vasárnapi zsoltárigénkben is, hogy mi is „ujjongjunk az Űrnak, rivalljunk szabadításunk kősziklájának” (95. zsoltj).

Vámos József

IMÁDKOZZUNK

Köszönöm Istenem, hogy minden napod új kegyelem és új meghívás az életre és megújhodásra; hogy minden nap reménységből kelhetek, új megbízást vehetek kezedből és békességedben nyughatom le. Köszönöm, hogy nagyvilágod ezer hangján keresztül oktatsz és tanítasz engemet, gyermeked számára minden nap van tanításod; hogy fényből világosságra és mind mélyebb ismeretedre vezetsz életem során; bogy legkisebb teremtményedtől is tudok tanulni, mert az egek dicsőségedet beszélik nekem és a láthatatlan parányok rólad szólnak.

Köszönöm a tiszta és igaz életet, amelyet Fiadban megmutattál és amelyre általa elhívtál engemet, s a bűnbocsánat békességét, amelyet Benne megtaláltam; hogy annyiszor felhangzott gyermekkorom óta szívemben hívó szavad. Köszönöm meghívásodat, hogy lépjek be hittel országod kapuján, higy- gyem el szeretetedet és fogadjam el az életemet, mint megbízatást — követésedre. Köszönöm, hogy a tékozló fiú hazatérhet, s szolgálhat, s követőd lehet.

Bocsásd meg, hogy világos szavadat is hiábavalóvá tudja tenni önszeretetem és hitetlenségem; hogy önmagámmal any- nyira telve vagyok, s lassan értelek meg és mozdulok meg.

Segíts meg, hogy legyek igaz felebarát, jó testvér és szülő, hű munkatárs; erezzek és dolgozzam együtt népemmel az ember felemelésén, erőm szerint, minden jó ügyben.

Ámen.

A Hegy en mondott beszéd tanítá s a

A TANÍTVÁNY IQAZSAQARÓL

„LEGYETEK TÖKÉLETESEK!” — ezzel a felszólítással zárul a Hegyi Beszédnek ez a szakasza. Ügy tűnik: lehetetlent kíván tőlünk e felhívás. Hiszen lehet-e, van-e ember a földön tökéletes, hiba, botlás nélkül való? Az embernek s mindennek ami emberi, úgy véljük, szinte jellemzője az, hogy gyarló, esendő, — s bármily tiszta, hatalmas, lenyűgöző legyen is, mégis nem hibátlan, nem tökéletes. Mindenkin találhatni kivetni valót. Már az ókor bölcsessége így tartotta: Errare humanum est,

— tévedni emberi dolog. „A ló is botlik, pedig négy lába van”, tartja a magyar közmondás. „Emberi gyarlóság!”

— sóhajtunk fel néha, a magunk, vagy felebarátunk hi- bázása láttán.

A Szentírás tanítása szerint pedig az ember „hibái”, „tévedései” azért is súlyosan esnek a latba, mivel vétkessé tesznek minket Isten előtt. Éppen ezért a Biblia nem az ember gyarlóságáról beszél, hanem a bűnéről: Istent magát sértjük meg helytelen magatartásunkkal. És Isten számon tartja és egyszer számon is kéri vétkeinket. Nem egyszerűen szépséghibák, foltok ^zok az életünk képén, hanem életünk fájának gyökerében való megromlása, ami megtermi keserű gyümölcseit. „Hibáinknak”, „tévedéseinknek” súlyos következményei vannak a magunk és felebarátaink életében

— lépten nyomon tapasztaljuk ezt. „Elhibáztam az életemet”

— kesereg sokszor valaki, aki rosszul választott élethivatást

— vagy élettársat. „Megtévedt ember” — mondják sokszor arra, aki a máséhoz nyúl; ennek a „megtévedésnek” azonban a világi törvények szerint is elháríthatatlan következményei vannak. Kis „hibák” néha végzetessé válhatnak; rosszul méri be a féktávolságot valamely gépjármű- vezető s már kész a katasztrófa, amely emberéleteket követelhet áldozatul.

JÉZUS A HEGYI BESZÉDBEN VÉTKEZÉSÜNK GYÖKEREIT TARJA FEL. „Aki haragszik ... aki bűnös vágy- gyal tekint”.;. Jézus azért jött, hogy a törvényt betöltse, ez azt is jelenti: azért jött, hogy annak értelmét teljes mélységében feltárja. Azért jött, hogy Isten szent, jó és megfellebbezhetetlen akaratát hirdesse. Az ő kezében nyílik meg előttünk az Ótestamen- tom, nyer értelmet, világosságot annak minden betűje. Ügy kell érteni az Ótestamentomot, ahogyan azt Jézus magyarázta.

Jézus igéjének fényében persze még ijesztőbbé válik „tökéletlenségünk”, Isten előtti vétkességünk. A Hegyi Beszédben Jézus olyan magas mércét állít tanítványainak, amire megrendültén kell feltekintenünk. Még csak az ő magyarázatában tündököl teljes fényességében Isten törvényének követelése, tisztasága, el- alkudhatatlan igazsága. Isten ezt az igazságot követeli tőlünk, azt, hogy így, ahogyan a törvénye kívánja, legyünk igazak, feddhetetlenek — tökéletesek <5 előtte. Minden, ami ennél kevesebb — elégtelen.

Jézus azonban nemcsak úgy tölti be Isten törvényét, hogy feltárja annak értelmét teljes mélységében, hanem úgy is, hogy ő maga teljesen eleget tesz Isten szent akaratának. Amikor törvénymagyarázatáMáté 5,17-48.

val, igehirdetésével feltárja azt az irdatlan mély szakadékot, ami legjobb szándékainkat, legelszántabb igyekezetünket is még elválasztja Isten akaratának igazi teljesítésétől, akkor ebbe a tátongó űrbe ő maga lép bele. Igazán betölti a törvényt s ezzel kitölti a szakadékot közöttünk és Isten között. így lesz igaz Isten előtt, ez az ő „igazsága”, igaz-volta. Ö a fiú, akiben Istennek öröme telik — és csak őbenne egyedül. Ö nem téved és nem hibázik, nem vétkezik, nem szegi meg az Atya akaratát, engedelmes mindig és mindenben, tökéletesen és hijja nélkül. Jézusban nincsen bűn.

EZT AZ Ö TÜNDÖKLŐÉN TISZTA IGAZSÁGÁT, Isten előtt való kedvességét odaajándékozza nekünk. így lehet a tanítványnak „több igazsága”, mint volt az írástudóknak és farizeusoknak. Mert ezeknél nem abban volt a hiba, hogy nem igyekeztek volna betölteni Isten törvényét — sőt nagyon is igyekeztek. Hanem abban, hogy úgy vélték; be is tudják tölteni! S ebben a vélt igazságukban mérhetetlenül felfúvalkodtak, elbizakodtak. Bíztak a maguk igazságában, igaz-voltában s visz- szautasították Jézus feléjük kinyújtott kezét. Nekik nem kellett az ajándékba kapott igazság. Pedig a maga „igazságával” senki sem mehet be Isten országába,

, Amikor azonban Jézus így nekünk ajándékozza az ő igazvoltát, egyúttal el is indít az igaz tettek útján. Ő maga jár előttünk a Hegyi Beszéd tanításának ösvényén s az ő lábnyomába lépkedve, mi is be- tölthetjuk a törvényt. E havas tél önként kínálja a példázatot: a förgetegben, fúvósokban elakad az ember, — előtte utat kell tömi, hogy elmehessen a

Az első ülésen a kérdés tudományos megvilágítása után a magsugárzás etikai és teológiái vonatkozásainak megvitatására került sor. A jelenlevők nagy érdeklődéssel kísérték

(Frankfurt-Maín) A Németországi Keresztyén Egyházaik Munkaközössége dr. Krüger egyházi főtanácsost hívta meg titkársága új vezetőjéül. (A munkaközösség eddigi vezetője, Otto von Harling egyházfőtanácsos, saját kérésére visszavonult.) Dr. Krüger, hazánkban is járt, s hosszabb beszámolóban ismertette Magyarországon nyert egyházi tapasztalatait. Több éven át volt gyülekezeti lelkész, 1953

nyomon. Csak Jézus nyomában járva, az ő erejével teljesíthetjük Isten akaratát. Így lehetünk „tökéletesek”. Nem ugyan abban az értelemben, hogy hibátlanok lennénk. Senki nincsen emberfia bűn nélkül, — az ember vétkezik, amíg él. Hanem abban az értelemben, hogy Isten akarata felé fordulva élünk, az Ö tekintetét keresve, szavára figyelve, atyai kezébe belesimulva. S ha így teszünk, örvendezve és álmélkodva, hálát adva és dicséretet mondva vesszük majd észre, hogy csakugyan cselekedjük mindazt, amit a Hegyi Beszéd kíván: járunk a „jó cselekedetekben, amiket Isten előre elkészített” (Ef. 2. 10.). Ezek az előre elkészített jócselekedetek annak a Jézusnak lábnyomai, aki előttünk járt.

MELYEK AZ IGAZ ÉLETNEK EZEK A JÖ CSELEKEDETEI? Jézus csak példaként említ a Hegyi Beszédnek ebben a szakaszában néhányat, hiszen nehéz lenne felsorolni valamennyit. Nem haragszunk a felebarátra, sőt megbékélünk vele, — türelmesek és szelídek vagyunk, nem állunk bosszút, sőt jót teszünk a gyűlölködö- vel —, tiszta szemmel és szívvel tekint a férfiú az asszonyra, az asszony a férfiúra, — jót mondunk egymásról s kerüljük a hiábavaló beszédet —, és így tovább. Mindezeket és mind amiről még nem esett sző, egy mondatban és egy parancsolatban lehet kifejeznünk: az ember-szeretet az, amire Jézus a Hegyi Beszédben tanít.

„Legyetek azért tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes”, — ezt talán így is lehetne mondani: Az Isten olyan jó, — adjatok vissza ebből a jóságból minél többet az embereknek;

Groß Gyula

Az első, kétnapos ülésszakaszt követte a második, amelyen a már említett huszonnégy résztvevőn kívül további 125 lelkész és egyházi személy vett részt a megbeszéléseken.

óta az egyházi külügyi hivatal ökumenikus referense, majd dr. Wilhelm Menn halála után, 1956-ban az Ökumenikus Központ vezetője is lett és vezetőmunkatársa az „Ökumenischer Rundschaü’-nak. Dr. Krüger egyházfőtanácsos kinevezésével a Németországi Keresztyén Egyházak Munka- közössége, az Egyházi Külügyi Hivatallal karöltve, az ökumenikus munka szorosabb koordinálására törekszik.

Teológusok és természettudósok az atomsugárzás etikai problémáit tárgyalták

(Chicago) Huszonnégy tudós, filozófusok és teológusok négynapos tanácskozásáról ad hírt az Ökumenischer Pressedienst. Ez a tanácskozás az atomkorszak kezdete óta egyedülálló a maga nemében. Az USA, Európa, Latinamerika és Ázsia tudósaiból álló konferencia, a chicagói egyetem vendéglátásában, az atomsugárzás' etikai problémáit tárgyalta.

azokat a fejtegetéseket, ame iyek az atomenergia békés fd használásának módjait ismer tették. Valamennyien egysége sek voltak abban, hogy a atomtudomány fejlődését a emberiség hasznára kell for dítani, mégpedig az egyeteme emberiség javára. A híradá szerint itt-ott nehézségek i mutatkoztak a teológusok é a természettudósok egymás közti megértésében.

Dr. Krüger egyházi főtanácsos lett a Németországi Keresztyén Egyházak Munkaközösségének elnöke

7-ig.y.eíWjet*

Ha szeretettel és őszintén emlékezünk vissza, akkor be kell vallanunk, hogy mennyi mindent jelentett számunkra a szülői szó. A bölcsődal nemcsak első örömünk és szórakozásunk volt, hanem megismerkedés a legdrágább szív sze- retetével. Az édesapai szó nemcsak meleg megszólítás volt, hanem első iskolánk,, tanácsunk és tanítómesterünk, A szülői szó sok mindent jelent: szeretetet és otthont, becsületet és békét, türelmet és tanácsot, munkát és megelégedést, hivatást és hűséget, egyszóval a legszebb és leggazdagabb útravalót, amivel valaki elindulhat az életbe. Nem hiába mondják, hogy boldog ember az, akit sokáig utolér a szülői szó, a szülői szív.

A mai vasárnapnak az as első mondanivalója, hogy Isten szava, vagy ahogy mondani szoktuk, Isten Igéje ilyen otthoni, szülői szó. Jó nekünk Isten szavára figyelni, mert amit Ő mond, az mindig atyai szó.

Isten jót akar nekünk, amikor megszólít minket, akár a Szentírás szavaival, akár az igehirdetés, vagy a mindennapok mondanivalóival. Azért hallgatunk Reá figyelmesen, mert érezzük, hogy Isten atyai szíve átdobog és felénk dobog boldog betűkön és szürke szavakon át.

Isten szeretettel szólit meg minket és akár szeret, akár nevel, akár vidámít, akár vigasztal, ezt mindig olyan szerető atyai szóval és szívvel teszi, hogy már elhangzása közben is hallja a hitünk, hogy mindezt szeretettel végzi el velünk.

Isten jót akar — ez az Isten Igéjére yalő figyelem örökszép feltétele.

A második mondanivaló azután az, hogy jó nekünk Isten igéjére figyelni, mert Isten a j 61 akarja. Ügy is lehetne mondani, hogy az evangélium a legnagyobbat, a legfontosabbat, a legdöntőbbet akarja: a mindenki üdvösségét, békességét, az élet igazi örömét, megtalált értelmét és kiteljesedését.

Hivő emberek vallomásai arról is beszámolnak, hogy amikor Isten szavaira figyeltek, akkor számukra nemcsak a legnagyobb, a legkomolyabb dologról esett szó, hanem ez mindig magában foglalta a legaktuálisabb mondanivalót. Mindig szíven találta őket a szó, az evangélium modani- valója.

Végül jó nekünk figyelmesen hallgatni Isten mondanivalóira, mert Isten a jót nemcsak akarja, mo’Mlja, hanem cselekszi, nekem adja és reám bízza!

Jézus Krisztus nem titokban súg a tanítványoknak, hanem tiszta és világos szavakat mond utunk, gondolatunk és szavunk egyenességéről, tanítványi tisztaságáról, szivünk, szeretetünk és szolgálatunk őszinte és igaz jóságáról. Egyszóval a keresztyén élet nyílt titkáról.

Ezért hallgatjuk Öt és ezért hallgatunk Reá mindennap — figyelmesen.

(t-)