Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1963-11-10 / 45. szám

Bűnből új éleire Jeremiás 33, 8—9. Amint az emberi beszédben az egyes mondatoknak más és más értelme van, ugyanígy találunk Isten igéjében is külön­féle mondatokat. Van olyan, amelyik simogat, és van olyan, amelyik dorgál. Van olyanf'ámelyik a törvény kemény szavát szólaltatja meg, és van olyan, amelyik az evangélium szavával kiragad a bűnből, az elesettségből. A mai ige három mondata három gondolatot szólaltat meg. Az első — dorgálás: Vétkeztünk Isten ellen! A legtöbb ember csak nehezen tudja elviselni, hogy bűnös, hogy vétkezett. Legfeljebb odáig tudunk eljutni, hogy „mi is” bűnösök vagyunk, mivel minden ember , bűnös. Isten igéje azonban kiről-kirol személy szerint is megállapítja, hogy bűnös, amikor odatárja elénk a Tíz- parancsolat követeléseit. • Ha odatartjuk életünk elé Isten tör­vényeit, meg kell látnunk, hogy egyikben is, másikban is vét­kesek vagyunk. Ki az, aki azt mondaná, hogy Istent mindig, mint Istent tisztelte és imádta? Ki az, aki mindig csak tisztán vette ajkára Isten nevét? {íi az, aki nem vétkes az ötödik parancsolat meg nem tartásában úgy, hogy haragra gerjedt a másik ember ellen, vagy a nyolcadik parancsolatban úgy, hogy rossz hírét költötte felebarátjának? Őszintén meg kell vallanunk, igaz az ige megállapítása, helyes a dorgálás: Vétkeztünk Isten ellen! A másik mondat — simogatás: Isten kész megbocsátani bűneinket! Annak, aki Isten Tíz- parancsolatának tükrében meglátja bűneit és megbánja azokat, Isten a bűnbocsánat evangéliumát hirdeti. Azt a bűnbocsátó evangéliumot, amely valóban megújítja az életünket. Isten nemcsak beszél bűneink bocsánatáról, hanem való­ban megbocsátja, eltörli, eltünteti azokat. Az Istentől távol élőből Isten előtt élő embert formál, a hitetlenből, a kétel­kedőből hivőt, a szeretetlen szívűből szerető szívű embert. Isten bűnbocsátó evangéliumának olyan ereje van, amely teljesen átformálja, megújítja az életünket. Hangzik a simogatás: Isten kész megbocsátani bűneinket! A harmadik mondat — biztatás: Járjunk a hit útján! Amikor Isten megújítja az ember életét, egyben kötelezettséget is ró reánk: Járjunk azon az úton, amelyen Isten elindított bennünket. A hit útján úgy kell járnunk, hogy figyelünk Istenre, ko­molyan vesszük minden szavát. A feddés szavát éppen úgy, mint a szeretet szavát. A hit útján úgy kell járnunk, hogy életünk Krisztusban újjáteremtett élet legyen. A hit útján úgy kell járnunk, hogy megfogjuk a másik ember kezét és az Istentől kapott szeretetet továbbadjuk neki. Vegyük komolyan Isten három mondatát: a dorgálást, a si- mogatást, a biztatást, és járjunk új életben. Harkányi László Templomszentelési jubileum A Budapest—angyalföldi gyülekezet vasárnap, novem­ber 10-én ünnepli temploma felszentelésének 25. évforduló­ját. A 11 órakor kezdődő is­tentiszteleten (Bp. XIII. Fóti út 22.) a Déli Egyházkerület püspöke KÁLDY ZOLTÁN hirdeti ez alkalomból Isten­nek igéjét A gyülekezet dél­Hétről — hétre címen kapható az Evangélikus Egyház áhítatoskönyve Kötve; 12 — Ft Kapható a Sajtóosz­tályon, Budapest Vili. Pus­kin u. 12. utóm 5 órakor szeretetvendég- séget tart, gazdag egyházze­nei műsorral. Ezekre az al­kalmakra ez úton is hívjuk és várjuk mindazokat, akik­nek a Fóti úti templom a lel­ki otthonuk, a gyülekezet tag­jait, híveit, de hívjuk a gyü­lekezet barátait es az érdek­lődőket is. Agenda címen megjelent az Evangéli­kus Egyház szertartáskönyve Kötve: 128— Ft. Megrendelhető a Saj­tóosztályon. Budapest, Vili. Pus­kin u. 12; HÍREK — Szentháromság ünnepe utáni 22. vasárnapon az oltár­terítő színe: zöld. A vasárnap oltári igéje: Mt 18,15—11; szó­széki igéje: Jer 33,8:—9. Dél­után szabadon választott ige. —• OROSHÁZA. Bensőséges reformációi emlékünnepélyt .tartott a gyülekezet, amelyen a helyi református és evan­gélikus lelkészek és a gyüle­kezet énekkarának szolgálata mellett Koren Emii esperes tartott előadást. Kiemelkedő alkalma volt az ünnepélynek a. gyülekezet ősi szokásokon alapuló „Torony éneke”. — GYÖMRÖ. Október 27-én a gyülekezet részleges presbi- ter-tisztüjítást tartott, amikor is a már szolgáló kilenc pres­biter mellett kilenc újonnan választott presbiter tette le a presbiteri esküt Délután a gyülekezet a re­formátus testvérekkel közösen rendezte meg a reformációi emlékünnepet. Előadást tartott Detre László esperes: A re­formáció üzenete — címen. — FELSÖPETÉNY. A gyü­lekezet október 27-én szere­tettel köszöntötte. Záborszky Csaba lelkészt lelkészi szol­gálatának 10. évfordulója al­kalmából. — PANOFIX, nagyméretű, na­gyon szép fekete bunda igényes­nek eladó. Cím a kiadóhivatalban. — A HAJDÚ-SZABOLCSI EGYHÁZMEGYE leikészi munkaközössége november 12-én kedden Nyíregyházán tartja ülését a lelkészi hiva­talban. — KÉTSZEMÉLYES gépesített háztartásomhoz Balassagyarma­ton beteg feleségemmel család­tagként 40—50 éves asszonyt kere­sek. Cím a kiádóba. — HOFFMANN (Car) rövid ke- reszthúros bécsi zongora jó álla­potban eladó. Cim a kiadóhiva­talban. — BUNDÁK, IRHÄK átszabása, festése, tisztítása Somogyi szűcs­nél, Bp., V. Kossuth Lajos u. 1. Udvarban. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. dr. Vető Lajos Felelős szerkesztő és kiadó: Gádor András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII., Üllői út 24. Szerkesztőségi telefon: 342—423 Kiadóhivatal és Sajtóosztály: 142—074 Előfizetési ára egy évre 60,— Ft Csekkszámla: 20412.—VIII. Árusítja a Magyar Posta 10 000 példányban nyomatott INDEX 25211 63.5192/2 — Zrínyi Nyomda, Bpest Távirányítás A műbolygók eredményes mŰKÖdése elképzelhetetlen len­ne biztonságos távirányítás nélkül. A mesterséges égitest­ben egy bizonyos hullám­hosszra beállított rádió-vevő egy bizonyos rádiójelzés hatá­sára lép működésbe; s a föld­ről kapott jel-utasításoknak megfelelően helyez üzembe, vagy kapcsol ki műszereket, vagy rakétákat. Ily módon si­került például a Syncom II. távközlési műholdat úgy „állí­tani be”, hogy a forgási sebes­sége megfeleljen a Földének, vagyis a Földnek gyakorlati­lag ugyanazon pontja fölött legyen és TV-műsort továbbít­hasson más földrészre. Egy vaktában „bolygó” műbolygó­val ugyan mit is kezdhetne a tudomány? A rossz úton járó embert „tévelygő csillagnak” mondja Júdás levele, vagy ahogyan ta­lán kifejezőbben lehetne for­dítani: tébolygó planétának. Isten ugyanis rendeltetéssel küld bennünket ebbe a világ­ba, s nem afféle „szabad programmal”, amibe akármi belefér s amiből bármit ki is lehet hagyni. „Távirányítás” nélkül persze ez sem képzel­hető el. Ennek viszont az az előfeltétele, hogy be legyünk állítva az ö „hullámhosszára”, vagyis beállítottságunkat min­denekelőtt s mindenkor az jel­lemezze, hogy reá figyelünk s a tőle érkező parancsnak meg­felelően „kapcsolunk” és per­sze esetleg módosítjuk is pá­lyánkat, hiszen ő tudja, merre s mire akar bennünket „el- táwezérelni”. A hit különben ez- hűség, vagyis gyakorlati krisztuskövetés, az ő aikara- tára való behangollság, ami­kor semmi sem olyan érde­kes és izgalmas számomra, mint neki engedelmeskedni, még ha az nem is olyan egy­szerű. Krisztus szeretetet valóság­gá élni, a hétköznapok nyel­vére lefordítani: ez az „alap- prograip” Erre engedjük ve­zérelni magunkat! B. M. t A Sajtóosztály I ratter jesz-j £ tése értesíti a Gyülekeze- £ teket, hogy kapható ! t 3 t KORALISKOLA l ► amely a templomi kántori • ► szolgálathoz szükséges ele-; ► mi tudnivalókat és éneke-; ►inkhez előjátékot tártál-; £ máz. ; JA kottafüzet ára 52,— Ft.; £ Megrendelhető a Sajtó-; ► osztályon, : ►Bpest, Vili. Puskin u. 12.] HÉTRŐL—HÉTRE Isten és az ember állhatatossága Máté 24, 13. Az egyházi esztendő végéhez érkeztünk. Ilyenkor Isten igéje különösképpen is az utolsó időkre irányítja szemünket. És pedig úgy, hogy közben ráébreszt minket arra a felisme­résre, hogy a holnap előtt mindig ott van a ma. Az utolsó időkre is csak akkor készülünk fel helyesen, ha ismerjük és tudjuk* hogy mi Istennek az akarata és szeretete a mában. Igénk az állhatatosságról beszél, őszintén elmondhatjuk, hogy éppen ez nem tartozik szorosan emberi természetünkhöz „Hiánycikk” az állhatatosság. Sokszor megfáradunk egy mun­kában. Nem azért, mintha az valóban fáradságos lenne, hanem azért, mert nincs bennünk erő ahhoz, hogy kitartóan tudjunk küzdeni munkánk sikeréért. A lemondás kézmozdulatával fejezzük ki tehetetlenségünket, amikor egy felebarátot kelt szeretetben elhordoznunk. És ebben a kézmozdulatban benne van a kimondott ítélet: belefáradtam a nevelésbe, nem lehet rajta segíteni. És mindezek mögött állhatatlanságunk a moz­gató rugó. Természetesen nemcsak a hétköznapi életben találkozha­tunk azzal az emberi magatartással, hogy élveszítjük türel­münket, reménységünket. Hitéletünkben is ismert az ilyen magatartás. Kudarcok, nagyobb keresztek, kísértésekben való elbukások mind-mind előidézői ennek a lelki állapotnak. Sok­szor úgy érezzük, hogy elhagyott bennünket Isten. Amikor imáinkra azonnal nem kapunk választ, kétségbeesve tekintünk az égre. Isten szeretete milyen üresen hangzik néha felénk! A 414. énekben így énekelünk: „Hitem pedig, mint a változó hold, Hamar elfogy, tölte alig hogy volt; Hol felhat égig, Hol meg elhal s a homályban késik.” Ilyen a mi hitünk! És milyen Isten szeretete? Mindig ugyanazzal az erővel árad felénk, ö üdvösségre hívott el min­ket, bűnös embereket, és ezért Fiát áldozta értünk. Ö állhata­tosan szeret minket. Nem tekinti a mi változó hitünket, napon­ként elkövetett bűneinket, emberi elesettségünket, gazdagsá­gunkat vagy szegénységünket, fiatalságunkat vagy öregségün­ket. Ö egyet lát bennünk: azt, hogy Megváltóra van szüksé­günk. Éppen ezért mondja most az egyházi esztendő végén járó keresztyén embereknek Jézus Krisztus; legyetek ti is állhata­tosak. Keressétek Isten országát, ragaszkodjatok kegyelméhez, imádkozzatok az Atya szeretetéért — és üdvözültök! Ámen. NAPRÓL—NAPRA VASÁRNAP: H. SÁMUEL 7, 28; LUKÁCS 21,33. Az Isted szavai igazak, s ezért kell, hogy a mi szavaink és cselekedő1 teink is azok legyenek. L Thess. 4, 13—18; Zsoltárok 124. HÉTFŐ; ZSOLTÁROK 18, 33; LUKACS 24, 49. — fatert szava nem csupán ígéret és elszálló szó, hanem valóság, mert efőt ad a megfáradtaknak. Ez az erőt adó Ige vezeti a keresz­tyéneket Máté 24, 1—8; Zsidó 11, 32—10. KEDD: ÉZSAIÁS 25, f, MÁRK 7, 37. — Isten ezért váf tőlünk valamit. Nem ábrándozást, tétlen életű „követőket”; hanem halló, látó és cselekvő keresztyéneket. Máté 24, 9—14j Zsidó 12, l—ll. SZERDA: ZSOLTÁROK 119, 94; MÁTÉ 16, 18, — Vigyáz­zunk, hogy az Istennel meglevő kapcsolatunk meg ne szakad­jon, mert ennek csak mi látjuk kárát. • „Tartsuk a vonalat”} mert a vonal másik végén Tőle jön a segítő útbaigazítás. Máté 24, 29—35; Zsidó 12, 12—17. CSÜTÖRTÖK: DÁNIEL 2, 20i JÁNOS 17, 6. — Legyen ál­dott a mi Űrünk ezért, hogy nem távolodott el tőlünk hűtlen-1 ségünk ellenére sem. Áldunk és magasztalunk, hogy újra ád- vent felé közeledünk. Máté 24, 36—42; Zsidó 12, 18—24. PÉNTEK: JEREMIÁS 23, 35; CSELEKEDETEK 10, 33. — Mi mindnyájan az Isten előtt állunk, s meg kell hallgatnunk; hogy mit parancsol nékünk. II. Thess. 2, 1—12; Zsidó 12j 25—29. SZOMBAT: ZSOLTÁROK 118, 17; CSELEKEDETEK 20; 24. — A sportoló figyel, hallgat edzője szavára, mert tudja azt, hogy futása és munkája így lesz eredményes. Keresztyén életünk is csak úgy lesz eredményes, ha Öt figyeljük és Oreá hallgatunk. Préd. 3, 1—11; II. Korinthus 13, 1—6. Káposzta Lajos IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIWIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIHIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIM^ Jean Cocteau halálára Á TUDOMÁNYOK TERÜLETÉN már lejárt a polihisztorok ideje, mert az emberi megis­merés fejlődésével hihetetlenül szétágazott a kutató munka. A tudós csak részletet tekint­het át a természet beláthatatlan világából. A művészeték terén azonban még találunk ko­runkban ezermestert — éppen annak a fran­cia írónak személyében, aki most halt meg 74 éves korában. JEAN COCTEAU költőnek indult, s az is maradt mindvégig, de közvetlen hatással volt a művészet számos ágára. Korunk zenéjének kialakításában ösztönző szerepet vitt. A fran­cia Hatok néven ismert zeneszerzői csoporto­sulásnak ő az esztétája 1916-tól kezdve. Sztravinszkij Oedipus király c. drámai oratóriumának szövegét ő írja 1927-ben. Fel­mérhetetlen indításainak jelentősége a nagy művészek körében. Otthonos a képzőművészet világában: számos könyvét saját maga illuszt­rálta rajzaival, s különös, furcsa, de a legna­gyobb hozzáértők által elismert freskók díszí­tik annak a kis vidéki kápolnának falait, ahová most kívánsága szerint temették. Szel­lemi műhelyéből a legkülönfélébb irodalmi alkotások kerültek ki: húsz verskötet, öt re­gény, számtalan kritikai tanulmány, jónéhány színmű, sőt film és balett is. Utolsó napján a leghíresebb francia sanzonénekesnő halála rendítette meg. A művészetet olyan szélesen fogta át tekintete, hogy belefért abba még a párizsi utcák éneke is. EZ A FRISS, MOZGÉKONY szellemű, örök fiatal, világot járt, állandóan újat kereső és a régi szellemi örökséget megbecsülő, termé­keny és termékenyítő művész azok közé a kor­társaink közé tartozott, akiken keresztül meg­nyílik a mai ember belső világa, és örök em­beri kérdések sugároznak felénk modern vál­tozatban. Amikor most búcsút veszünk tőle, versein át éppen ez a látvány ragad meg ben­nünket: ízig-vérig modern költő-kortársunkat hogyan érintette meg egész életén keresztül a tatásik világ titokzatos lehelete. ^Hírhedt témáim az álom és a bálái” — hangzik önvallomásként egyik versének címe. Nem tud szabadulni tőlük. Egymás után tér­nek vissza vermeiben újra még újra, fiatal ko­rában csak úgy, mint későbbi éveiben. A halál gondolata végig kíséri életét. Talán legmegrázóbban harmincéves korában jelent­kezik (A színe meg a fonákja): Látom lenn a halált e szép kor magasságból, Mit, jaj, elértem én, a nagy út derekán, hol Elhagy az ifjúság, s fegyvere eltalál. Kacagva viszi el szép rózsakoszorúmat; Míg készül szőttesünk, te képzed fonalunkat, Fonákunkon élő halál. A MÚLANDÓSÁG FONALA beleszövődik életünk szőttesébe. Eveink színei mögött a halál keze dolgozik. Nem csupán annak gya­kori átéléséről van szó nála, amit a bibliai zsoltárköltő a halál árnyéka völgyének mond. Méltán nevezi. ezt az érzést egyik magyar méltatója „metafizikai nyugtalanságnak”, s azt írja Cocteau-nak két évvel ezelőtt magya­rul megjelent verskötete bevezetésében a köl­tőről: „az örök formák zengő börtönébe zárja a maga jellegzetesen huszadik századi félel­meit.” A klaszikus és ugyanakkor legmoder­nebb ■ versformában gyötrődő ember sóhajt, akinek számára a halál nem elmúlás, vég, megsemmisülés, hanem az az ismeretlen, ti­tokzatos világ, amely felé halad csónakunk, de amelybe betekinteni nem tud az emberi szem. A halál mint izgató kérdőjel — ennyi, amit róla Cocteau mondani tud. Tovább nem is juthat az ember magában —, csaJc elfogad­hatja annak a reménységnek sugarát, amely az örökkévalóság fedői, Jézus feltámadásán át csillan meg. Az álomban olyasmit érez meg Cocteau, hogy az ember elhagyja a tér és idő megszo­kott világát, s elmerül ismeretlen tenger mély vizében. Az álom és a halál rokonok. Különö­sen is megrázó, amikor e két rokon öszekap- csolódik lelkében az életnek egyik legéletigen- löbb megnyilvánulásával, a szerelemmel. Is­mételten félelem gyötri, miközben alvó sze­relmesére pillant: álmában messze kerül tőle, ott van ugyan mellette és mégse tudja követni. A halál közelségét érzi az álomban, amely újra meg újra emlékezteti a végső elválásra. Milyen folyosók ajtóit nyitod, ha Álmod elnyomott? Látom, hogy elhagyod, bár kulcsra zártad, Arcod otthonát, S nem marad itt belőled semmi más, csak Fürtös koponyád. (Hűtlen barátnőm) Az álom elkerül, ha alvó arcod éjjel A nyakamon pihen, Mert leskel a halál s talán ilyenkor ér el S elaltat hirtelen. Egy nap nem hallom majd a szivedet s nem [lebben Lélekzeted velem. (Az álom elkerül) NYILVÁNVALÓ, HOGY A HUSZADIK SZÁZAD fiaként Cocteau sem tekint baboná­san az álomra, de az. álom szimbólumává lesz számára annak a kitapinthatatlan létnek, ami túl van a mi élétünk, világunk és megismeré­sünk határán. S szívszorító, amit ez a határ; a halál, a legdrágább emberi Jcötelékemk bm- taüs szétszakításával okoz. Korunknak ez a költője távolról sem volt aszkéta-ember, de az izzó tűzben átélt szere­lem legnagyobb magaslatán mintegy titokza­tos kéz írását látja a falon, amely borzonga­tóan idézi a véget. A mi hitünk is rádöbben erre, de azután beleveti magát az Isten sze- retetének tengerébe, amely a halálban is kö­rülvesz minket, s gondoskodik arról, hogy a szétoldódó emberi kötelékek helyébe is újat, teljeset, soha el nem múlót és változatlanul ragyogót kapjunk odafent az örök életben. Amit még költészetéből kiemelni szeretnék, annak kifejtése hosszabb lélekzetet kívánna, és meghaladná e megemlékezés kereteit. Köl­tői munkájában emberen túli erők eszközének érzi magát. Ez az irracionális elem — amely hol hideg, szenvtelen „múzsák”, hol titokza­tos „angyal” képében jelenik meg verseiben, aki nem engedi eltérni útjáról — a mi sze­münkben valamikép messzebbre mutat: az író homályosan megsejti az elrejtett Istent, találkozik az Isten „hátával”. A mi keresz­tyén látásunk szerint ezektől a sejtelmektől egyenes vonalak vezetnek Istenbe vetett hi­tünkig, aki Jézus Krisztusban teljes világos­sággal megmutatja szerető, irgalmas atyai ar­cát. BEFELÉ FORDULÓ KÖLTÉSZETÉVEL azonban együtt járt korunk kérdései felé for­duló érdeklődése és munkálkodása. E tekin­tetben hozzánk különösen is közel állt: mint a Francia—Magyar Baráti Társaság egyik el­nöke, hazánknak cselekvő barátja volt. Sokát tett irodalmunk megismertetéséért Franciaor­szágban, különösen is J ózsef Attila köl­tészetének népszerűsítésével. 1955-ben a Francia Akadémia tagjának vá­lasztották. Ez az életében elnyert „halhatat-, lanság" nem akadályozta, hogy megmaradjon annak, aki mindig volt: a szellem bohémjá- nak. Mintha játék lett volna számára a mű­vészet; pedig valójában é'vpen az ellenkezője, volt neki az írás ledobhatatlan, gyötrelmed belső kér.tyszes Vcöreös ímee

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents