Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1963-10-13 / 41. szám

Találkozás magyar evangélikusokkal Amerikában MINDEN OLYAN SZOLGÁ­LAT, amely elősegíti az egy­házak és a népek jobb meg­értését, hidakat épít emberek és népek között, — drága né- künk. Sajnos, a mögöttünk le­vő másíél évtizedben a „hideg­háború” következtében, nagy szakadékok támadtak a népek és ezen belül az egyházak kö­zött is. A hidegháború az egy­ház területén is hódított — sőt man a lelkészek. Van köztük olyan gyülekezet, amely mind­össze 70 lelket számol (Chicago), de van olyan is, amelyhez mintegy 1500 evan­gélikus tartozik (Cleveland ke­leti). A gyülekezeti tagok túl­nyomó többsége „régi ameri- kás”, ami azt jelenti, hogy na­gyobb részben az első világhá­ború idején és a két világhá­ború között vándoroltak ki. mm A clevelandi (keleti) magyar evangélikus templom sok tekintetben még'ma is hó­dít — és így sokszor azok kö­zött is feszültség támadt, akik­nek pedig Jézus Krisztusban „egy”-nek kellene lenniük. A hidegháború következtében ilyen „hidegség” volt észlel­hető az Amerikába vándorolt magyar evangélikus gyülekeze­tek és lelkészek és a magyar- országi evangélikus egyház kö­zött. Az Egyházak Világtaná­csa Központi Bizottságának Rochester-i ülése után azért indultam el néhány magyar evangélikus gyülekezet meglá­togatására . Észak-Arnerikában, hogy egyfelől láthassam őket a maguk igazi .valójában, más­felől én is tájékoztassam őket a magunk dolgairól és szol­gálatáról. Mindegyikünk szá­mára fontos ugyanis, hogy egy­mást kölcsönösen olyannak lássuk, amilyenek a valóság- sápban vagyunk és ne olya­noknak, amilyeneknek mások mondanak bennünket. AZ AMERIKAI MAGYAR Evangélikusok megláto­gatását dY. Franklin Fry elnök hozzájárulásával és segítségé­vel az Egyházak Világtanácsa New York-i irodája szervezte meg. Hálás vagyok mind Fry elnöknek, mind az Egyházak Világttanácsának, hogy lehető­ségem volt az amerikai magyar evangélikusok egyrészének meglátogatására, mert ez az út számomra gazdag tapasztala­tokat, sok örömöt, a testvéri beszélgetések ajándékát és maradandó emlékeket hozott. Találkozhattam Amerikában élő magyar evangélikus gyüle­kezetekkel és lelkészekkel, gazdagodhattunk egymás hite által és meggyőződésem sze­rint a beszélgetések során egy­más igazabb megismerésére juthattunk el. Nem sokan tudják magyar- brszági evangélikus egyhá­zunkban, hogy az Északame­rikai Egyesült Államokban 8 magyar evangélikus gyüleke­zet van, éspedig a következő városokban: Betlehem, Buf­falo, Chicago, Cleveland (ket­tő), Detroit, New York és Pittsburgh. E megszervezett önálló magyar evangélikus gyülekezeteken kívül még New Brunswick-ban is van minden második vasárnap ma­gyar nyelvű istentisztelet. A 8 gyülekezetben összesen mint­egy 3500 lelket tartanak szá­Megje'ent az Úif@stamentum és «* zsoltárok (nem az új próbafor­dítás szövege) fekete pegamoid kötésben, arany felirattal 8,5x 14,5x1,7 cm. méret­ben Ára 40 forint Kapható az Evan­gélikus Sajtóosztá­lyon Budapest VIII. Pus­kin u. 12. HARANGOK újraöntését, harangkoronák, harang- állványok készítését, átalakítását útrendszereivé vállalja DÚSAK ISTVÁN harangöntő örszentmiklós, Dózsa György út 26. sőt egyrészük az 1900-as évek elején. Vannak közöttük olya­nok is, akik a második világ­háború eseményei során, majd 1956 végén kerültek Ameriká­ba. A különböző időszakban kivándoroltak sok tekintetben más és más felfogást és „szín”-t képviselnek a gyüle­kezetekben is. A gyülekezetek között van olyan, amely kö­zeledik megalapításának 60. (Cleveland keleti), vagy 50. (Buffalo) évfordulójához, de van olyan is, amely mindössze 8—10 éve áll fenn (New York és Chicago). A 8 GYÜLEKEZET EGYÜTT alkotja az „Amerikai Magyar Evangélikus Konferenciát1, melynek elnöke Brach na Gá­bor clevelandi főesperes. A Magyar Konferencia viszont szerves része az Amerikai Lutheránus Egyháznak (The Lutheran Church in America), amely több nemzetiségi egy­házból (német, dán, svéd, finn) 1962 nyarán alakult meg. En­nek az egyháztömbnek elnöke dr. Franklin C. Fry New York-i püspök. Mindegyik magyar evangé­likus gyülekezet önálló, kivé­ve a chicagóit, amely kis lét­száma miatt társgyülekezete az angol nyelvű gyülekezetnek. Hat gyülekezetnek külön temp­loma van. két gyülekezet pe­dig más angol nyelvű gyüleke­zet templomát használja. Mindegyik templomban vasár­napról vasárnapra magyar nyelven prédikálják a lelké­szek Isten Igéjét, de a magyar nyelvű istentiszteletek mellett angol nyelvű inten tiszteleteket is tartanak, mert egyfelől az ún. „második nemzedék” nem minden tagja tud már jól ma­gyarul, másfelől a magyar gyülekezetekhez több angol nyelvű hivő is csatlakozott. Az istentiszteleken hazai egy­házunkban is használatos Ke­resztyén Énekeskönyvből (Du­nántúli) énekelnek és a leg­több helyen a mi istentiszteleti rendünket használják. A lelkészek túlnyomó része Magyarországról vándorolt ki. de van közöttük olyan is, aki már Amerikában született (Bendes István). Vannak olyan magyar származású lelkészek is, akik nem magyar gyüleke­zetekben szolgálnak, hanem angol nyelvű gyülekezetekben (Turcsányi Gyula, Bell Lajos). Körutam során a 8 gyüleke­zet közül a nagy távolságok miatt négyet tudtam megláto­gatni, éspedig Buffalóban, Cle- velandban (kelet és nyugat) és New Yorkban. ROCHESTERBŐL AUTÓN mentem Buffalóba. A kocsit Buthy Dénes, buífalói lelkész vezette. Már maga a hosszabb autóút alkalmas volt arra, hogy beszélgetést folytassunk a magyarországi evangélikus egyház mostani életéről, szol­gálatáról és a buífalói magyar evangélikus gyülekezet mun­kájáról. A buffalói gyülekeze­tét 1914-ben alapították, temp­loma 1917-ben. lelkészlakása pedig 1923-ban épült. A gyüle­kezetnek jelenleg másfélszáz tagja van, tehát a kisebb ma­gyar evangélikus gyülekezetek közé tartozik. Ilyen kislétszá- mú gyülekezet tartja fenn a lelkészi állásit minden közegy­házi és állami segítség nélkül. Amerikában ugyanis az egyhá­zaknak nincs államsegélye és a közegyházi segélyezés sincs úgy megszervezve, mint hazai evangélikus egyházunkban. Ennek következtében ez a kis gyülekezet rászorul arra, hogy különböző rendezvények se­gítségével szerezze meg a fenn­tartásához szükséges összeget. Buffalóban alkalmam volt bibliaórát tartani az asszo­nyoknak és istenti^teletet is tartottam a templomban. Nagy élményt jelentett számomra, amikor; felcsendült a gyüleke­zet ajkán az ének: „Jövel Jé­zus, lelkem hő szerelme...” A gyülekezet olyan lelkesen éne­kelte ezt az éneket, mint sok más gyülekezetünk idehaza. — Buthy Dénes és családja nagy szeretettel fogadtak be ottho­nukba és gondoskodtak rólam a náluk töltött két napban. BUFFALÓBÖL VONATON érkeztem meg Clevelandba. Az állomáson testvéri szeretettel fogadott Juhász Imre lelkész, aki a Cleveland-nyugati gyü­lekezetnek a lelkésze. Ebben az időben a másik clevelandi gyülekezet lelkésze, Brachna Gábor főesperes éppen Ma­gyarországon tartózkodott fiá­val együtt. Távollétében is családja és Juhász Imre lel­kész sok szeretettel vettek kö­rül. Temesi István presbiter­nél laktam, akinek a felesége finn származású. A finn és a magyar emberek még Ameri­kában is egymásra találnak! Clevelandban van a legna­gyobb magyar evangélikus gyülekezet. Ez az egyetlen amerikai város, ahol két ma­gyar evangélikus gyülekezet is van. A két gyülekezet össz- lélekszáma 2000 körül lehet. A Clevéland-keleti gyülekezet már 1905-ben alakult. Rúzsa István lelkész volt az úttörő. 1934-től Leffler Andor volt a lelkészül!, 1955-től pedig Brachna Gábor, az Amerikai Magyar Evangélikus Konfe­rencia főesperese. Gyönyörű, modem templomuk 1940-ben épült, a paróchiával együtt. Ez a templom a magyar negyed szívében, a Buchkeye Roadon van. A templom mellé építették a „Kossuth Házat”, amelyben vasárnapi iskolai termek és egy nagy előadóterem van, ahol a szere tetvendégségeket szokták tartani. Ebben a gyü­lekezetben igen sok jó beszél­getést folytathattam a gyüle­kezeti tagokkal és cserélhettük ki kölcsönösen véleményünket. Nem éreztem sehol azt, hogy a legkisebb mértékben is tar­tózkodóak lettek volna velem szemben, aki „szocialista terü­letről” mentem közéjük. Az emberekben igen nagy érdek­lődést tapasztaltam népünk és hazai egyházunk sorsa iránt. A legkisebb dolgok is érdekelték őket. Ügy láttam, hogy mind az idősebbek, mind a fiatalab­bak szívében ott ég hazájuk iránti szeretet és szinte mind­annyian szeretnék látni újra hazájukat, felkeresni szülő­földjüket, beszélgetni itthon élő honfitársaikkal. Az kitűnt, hogy több kérdésben nem is­merik az itthoni valóságos helyzetet és egyik-másik kér­désben rosszul tájékozottak. De még ilyen esetekben is nyi­tottságot és megértést tapasz­taltam. Szeptember 8-án prédikál­tam nagy gyülekezet előtt. Amikor azt mondottam, hogy a nagy távolságok ellenére összeköt bennünket evangé­likus hitünk és hazánk iránti szeretetünk, szinte érezhető volt a levegőben és a szemek­ben az összetartozásunk tu­data. Az istentisztelet végén ott álltam a templomajtóban és kezet szorítottam a temp­lomból kijövőkkel. Ügy érez­tem, ez a kézszorítás egyben hídépítés volt mindkét oldal­ról. A mi időnkben így kell megfogniuk egymás kezét, nemcsak magyarországi és amerikai magyar evangéliku­soknak. hanem népeknek is. Az istentisztelet után 150 terí­tékes ebédet rendezett a gyü­lekezet, ahol kérésükre beszá­moltam népünk és egyházunk életéről. Olyan nagyfokú ér­deklődést és olyan sok szere- tetet tapasztaltam ez alkalom­mal is. hogy ez az érdeklődés szinte húzta ki belőlem a szót. Aztán úgy körülfogtak az em­berek és annyi üzenetet küld­tek haza családtagjaikhoz, hogy alig tudtam mindegyik­kel pár szót váltani. Azt remé­lem, hogy többen közülük ha­marosan hazalátogatnak és idehaza is találkozhatom majd velük. (Folytatjuk) Káldy Zoltán úí í zch&t&t útjai A mostani vasárnap a sze­retet vasárnapja. Ezen a na­pon boldog és hálás szívvel emlékeznek meg igehirdetések, gyülekezetek, hívek és embe­rek az élet legnagyobb aján­dékáról, a szerétéiről. Arról a gyönyörű érzésről, boldog és boldogító megajándékozottság- ról, amelyről mindenki hordoz a szívében valami felejthetet­len szép emléket és amelyik ma is mindennap boldoggá és széppé színezi az életet. Valójában az a helyzet, hogy a szereiéihez mindig szürkék a szavak és nem is tehetnek mást, mint, hogy újra odave­zetnek minket ennek a gyö­nyörű légkörnek újrava'ó át­éléséhez és a reávaló emléke­zéshez. Mi is ezt tesszük: — emlé­kezünk. Emlékezünk a szeretetre, amit Istentől kaptunk. — Persze, ez az emlékezés tele van a hálával telített emberi élet örvendező, boldog köny- nyeivel. Így emlékezve köszön­jük meg Istennek az első ka­rácsonyestét, amikor a Fiát, Jézus Krisztust nekünk adta. De köszönjük a nagypénteki keresztet, ahol Jézus Krisztust értünk odaadta, a Húsvétot, ahol Öt az örökélet útjára ajándékozta minden hívőnek Űtitársnak és testvérnek és kö­szönjük a Pünkösdöt, ahol a Szeretet Lelke kézeníogja és kíséri a hivő tanítványok éle­tét. Emlékezünk és köszönjük szeretetének Krisztusban ki­nyújtott karjait, a mindennapi gondviselést, az Igét és az imádságot, a hitet és a re­ménységet, szép életünket és örök üdvösségünket. Köszön­jük Istennek felsorolhatatlan és elmondhatatlan szeretetét. De ezen a napon emléke­zünk arra a szeretetre is, amit Isten embereken át aján­dékozott nekünk. Köszönjük édesanyánkat és édesapánkat, párunkat és gyermekeinket. Otthonunk egész népét és an­nak bennünket boldogító sere­gét. Köszönjük barátainkat és munkatársainkat, akiknek szí­ve és szeretető annyiszor tette széppé az életünket. Köszön­jük az embereket, akik a szol­gálatukkal szerettek, akikkel hosszabb, vagy rövidebb ideig a szeretet kivilágított hídján találkoztunk. Emberekre nézünk és boldo­gan emlékezünk a szeretetre, amit tőlük kaptunk, mint Is­ten üzenetét, ajándékát, az éle­tünk mindennapi áldásait. És végül megköszönjük azt a szeretetet, amit mi adha­tunk. — Milyen nagy dolog, hogy Isten nemcsak személye­sen szeret, nemcsak embereken át szeret, de nekünk is a sze­retet szép szerepét szánta. Mi­lyen jó, hogy mi is szerethe­tünk. Hogy én is lehetek vala­ki öröme, vidámsága és bol­dogsága. Emlékezünk és köszönjük a szeretet nekünk adott útját. Tele hálával, kicsorduló szív­vel állunk meg ezen az úton és keressük az embert, akinek elmondhatjuk, megmutathat­juk, hogy milyen nagy szerete­tet adott nekünk Isten. így lesz az emlékezésből, a köszönetből, az ünnepből bol­dog valóság és boldogító élet. (f) Nemeskér EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. dr. Vető Lajös Felelős szerkesztő és kiadó: Gádor András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII., Üllői út 24. Szerkesztőségi* telefon: 342—423 Kiadóhivatal és Sajtóosztály: 142—074 Előfizetési ára egy évre 60.— Ft Csekkszámla: 20412.—Vin. Árusítja a Magyar Posta 10 000 példányban nyomatott NAGY SZÓRVÁNYGYÜ­LEKEZET, a nyugati vé­geken. Helyben 170, míg további 28 politikai köz­ségben 460 a hívek száma. 1681—1781-ig a kis Nemeskér volt Sopron vármegye nyugati felének artikuláris egyházköz­sége. A másik felének a még kisebb Vadosfa. A feljegyzé­sek szerint akkor 7000 lélek tartozott a nemeikén artiku­EZT A CSONKA TOR­NYOT emelték fel a magasba 1862-ben a nemeskériek, hogy a szégyenítés utolsó emlé­keztetője is eltűnjön. Sőt a templom falát is megemel­ték kívülről egy öllel, a tető­zetét cserép zsindelyre vették és a gyülekezet ifjúsága szép négy kínai-ezüst oltárgyer- tyatartót vett az oltárra. Óriási áldozatot hoztak 100 év­INDEX 25211 63.4669/2'— Zrínyi Nyomda, Bpest láris ekklézsiához és bizony vasámaponta hosszú szekérso­rok és gyalogos karavánok in­dultak Újfaluból, Nagygeresd- ről, Bükről és Szakonyból — hogy csak a nagyobbakat em­lítsem meg — a'nemeskéri kis templom felé istentiszteletre. Jóllehet az 1681. évi sopro­ni országgyűlés meghagyta- -a nerne&kérieknek az Árpád-kori kis templomot — amelyet 180 évig zavartalanul használtak, mégis 1732 januárjában elvet­ték azt azon a címen, hogy 1681-ben új templom-telket je­löltek ki, s engedélyt állítot­tak ki egy új templom építé­sére. Az országgyűlés iratai között sem akkor, sem azóta nem sikerült megtalálni a ki­jelölő okiratot. Az igazi ok az volt, hogy — miután Nemes­kér akkor Sopron vármegye székhelye volt, a katolikus vár­megyei uraknak misehallga­tási helyet kellett szerezni a megyei ülések napjaira. AZ ARTIKULÁRIS ÜJ TEMPLOM meg 1732-ben fel­épült. A hagyomány szerint 6 hónap alatt s gerendáit a fuvarozó szekereken már faragták az ácsok. Locs- mándtól Nemeskérig volt is rá idejük. Nagy templomot épített a félvármegye 33 köz­ségének evangélikussága. Sok ülőhelyre volt szükségük a hosszú úttól kifáradt templom- járóknak. Ez a nagy templom szolgál ma is a gyülekezetnek. Meg nem változtatott belsejé­ben úgy érzi magát a belépő, mint aki 300 évet visszafelé lépett volna a történelemben. Szószékét, amely faragványos faoszlopon nyugszik, készen vették egy megüresedett oszt­rák jezsuita templomból. Or­gonát is szereztek és orgonista vezette már akkor a gyüleke­zet énekét s nem „könyökös mesterek”, mint másutt. KRIPTÁT is építettek alá két teremnyit. Itt porladoznak a templomépítők és az artiku­láris idők nagyjai. Perlaky Jó­zsef püspök, aki egyéves kis- leánykájával a karján hagyta el a régi paplakot télvíz ide­jén. Wittnyédy János kerületi felügyelő és Káldy Mihály gyülekezeti felügyelő felesé­geikkel együtt. Uraiújfaluból Mesterházy-Nagy Pál, az ek­lézsia nagy patrónusa, ki a dé- náros világban évente több alkalommal aranyakkal segí­tette egyházát. Balog Adám püspök, aki a nemeskéri al­gimnáziumot virágoztatta fel. A nagy templom elé csak „csonka tornyot” emelhettek, mert az akkori idők „főszolga­bírója” a fele magasságában leállítatta az építést s Má­ria Terézia „kegyéből” ott te­tőt tehettek rá 10 éves huza­vona után. vei ezelőtt őseink. Mikor a fe­lénél tartottak, Nemeskérett tűz ütött ki és csak erős hi­tük és áldozatuk eredményei hogy hajléktalanul, vetőmag nélkül, kenyérínségben is be tudták fejezni a nagy művet. A szoporiak és a szórványbe­liek sem maradtak el az ál­dozat terén s az artikuláris idők végén újra önállósult gyülekezetek is szép adomá­nyokat küldtek. És mint haj­dan, most is hosszú szekérso­rokban és gyalogosan eljöttek a toronyavatási ünnepre. A torony 100 éves jubileu­ma alkalmából a mai gyüle­kezet áldozatos szeretettel templom- és paplak-renoválást eszközölt, melyben a Lutherá­nus Világszövetség szép segé­lye is segítette. NEMESKÉR, a régi anyagyü­lekezet, 1963. évi szeptember 29-én újra összehívta a há­laadó örömünnepre a mos­tani és egykori gyermekeit a torony 100 éves jubileuma alkalmából. A' szép . számmal egybesereglett hívek közössé­gében a hálaadó istentisztelet szolgálatát D. dr. Vető Lajos végezte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet” Ige alap­ján. Igehirdetése által mélyen a szívünkbe vésődött annak a hitnek drága kincse, amely éltette, vezette őseinket és ve­zet ma is mindnyáj unkát. Régi, egyházi nagyjainkról sem feledkeztünk meg. Egysze­rű kriptái emléktáblán örökí­tettük meg neveiket és leplez­tük le ezen a napon Weitler Rezső esperes igehirdetése után. Az istentiszteletet követő rövid ünnepi közgyűlésünkön a helyi lelkész beszámolt a re­noválási munkákról, majd ün­nepi deklarációt terjesztett élőt amely kifejezi gyülekezetünk örömét és háláját Istennek azért, hogy itt Nemeskérett a reformáció elfogadása óta meg­szakítás nélkül templomos gyülekezetben épülhetett Isten igéjében és szentségeiben a hívek sorozatos nemzedéke mind a mai napig 30 lelkész szolgálata alatt. Ezt kívántuk az utánunk jövőknek is, nem­zedékről nemzedékre a 100: zsoltár szavaival. Szolgáltak még és köszöntöt­ték a gyülekezetét D. dr. Vető Lajos püspök. Csákó Gyula püspöki titkár, Sátori Vilmos egyházmegyei felügyelő, Ba­ráti» József uraiújfalusi, Kom­játhy Lajos büki. Rác Ernő szakonyi és Sümeghy József vadosfai lelkészek. Végül, mint 100 évvel ezelőtt is, kedves vendégeinket — „barátságos ebéden” —• láttuk vendégül a lelkész-lakban. Novak Elek

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents