Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1963-01-27 / 4. szám

Istentől — emberhez

Hőseás 11,1—4.

Isten szeretetéről már az ószövetségi kegyesek is prédikáltak. Hóseás prófétának ezek a szavai is Isten szeretetét hirdetik. Mint atya karolta át az Ür Izraelt, „járni” tanította, meggyógyította sok-sok betegségéből.

Isten hozzánk is így szól: atyai szeretettel kedvellek. S fölünkbe cseng az ismert ige: „Ügy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta érte”. Igen, ez az a szeretet, amely ezen a vasárnapon hozzánk szól. És nem csak a megsárgult lapú Bibliából megszokottan és talán nagyon üresen, nem is csak a liturgiában a lelkész ajkán már megszokott hangsúllyal, hanem személyesen engem, az igéből élő, Isten kegyelmében bizakodó embert, engem szólít meg ezzel az örömhírrel az én mennyei Atyám.

Isten szeretetének gazdag tárháza egész életünk. A fagyos télben a meleg szoba, betegségben gyógyulás, hitünk nyugalma, munkánk sikere, békés életünk, Krisztus kegyelme. Minden, de minden az Ö szeretetéről beszél. Mi, keresztyén emberek, érezzük, mennyire nagy Urunk szeretete. Gondot visel rólunk, megvált bűneinkből, megszabadít hitünk „betegségeiből”’, és megtanít „járni” ebben a szeretetben.

Isten szeret, de vajon mi mit tehetünk? Vajon tudjuk-e öt igaz szeretettel viszontszeretni? Tudta-e Péter ugyanazzal a szeretettel szeretni megváltó Urát, ahogyan az szerette őt?! Nem! Minket Isten nem azért szeret, hogy mi is megpróbál- kozzunk hasonló szeretettel viszontszeretni Öt. Tudja, hogy mi erre képtelenek vagyunk. Viszont elvárja, hogy hálásak legyünk szeretetéért. És ez a hála a mi cselekvő életünkben mutatkozik meg. A szeretet cselekedeteit kell a keresztyén embernek végeznie. Nem azért, mert ezért szereti az Ura, hanem azért, mert szereti őt az Isten.

Nem a rojtosszélű Biblia, a féltve őrzött templom, a „régi” hit a hála cselekedetei. A példázatbeli pap sietett Istent imádni, a lévita rohant a kegyes szolgálatok elvégzésére, az irgalmas samaritánus megállt egy ember előtt. Ez az igazi szolgálat! Megállni az emberek előtt úgy, hogy Isten szeretetével szolgálunk nekik, köztük és érettük. „

Ebben „tanít” meg járni minket, keresztyéneket Isten igéje.

Hóseás próféta szavain keresztül Isten Szentlelke indítson minket hálás cselekedetekre Isten szeretetéért embertársaink javára.

Karner Ágoston

HÍREK

— Vízkereszt ünnepe utáni

3. vasárnapon az oltárterítő színe: zöld. A vasárnap oltári igéje: Lk. 9, 51—56; szőszéki igéje: Hős. 11, 1—4. Délután szabadon választott ige.

— A BUDAI EGYHÁZMEGYE LELKÉSZI MUNKA- KÖZÖSSÉGE január 7-én

Óbudán tartotta ülését. Nagy érdeklődés kísérte Csengődy László előadását: „Tanulmány a békefogalom vallástörténeti értelmezéséhez.”

A munkaközösség köszöntötte a Magyar Békemozgalom aranyérmével kitüntetett Fü- löp Dezső óbudai lelkészt.

Az ülésen részt vett és felszólalt D. dr. Vető Lajos, az Északi Egyházkerület püspöke is.

Alexius patriarcha karácsonyi üzenete

Alexius moszkvai patriarcha a karácsonyi ünnepek alkalmából, melyet az orosz orthodox egyház január 6-án ünnepel, üzenetet intézett, valamennyi lelkészhez és hívőhöz. Ebben az üzenetében annak a kívánságának adott kifejezést, hogy az emberek Krisztus parancsának megfelelően „megőrizhessék a békét maguk, a népek és országaik között”.

Üzenetében többek között ezt mondja: „Abban az időben, amelyben mi élünk, az az

egyetlen gondolat és az az egyetlen vágy egyesít minket és minden békére szomjazó embert, hogy a népek a földön békében éljenek.” Alexius patriarcha felhívta a hívőket, imádkozzanak azért, hogy „elháruljon a föld valamennyi népét halállal fenyegető háború veszélye és a földi világban a zavartalan és gyümölcs- termő munka az emberek örök békéje javára fordíttas- sék.”.

Botrányos jelenetek a betlehemi Jézus-születése templomban

Ebben az évben is, mint az előzőekben, az orthodox karácsonyi ünnepen, amelyet január 6-án ünnepelnek, összeütközésre került sor a francis- kánusok és az orthodox szerzetesek között. A mohamedán kórmányelnök békítési kísérletei ellenére a jordániai rendőrségnek kellett beavatkoznia, mert a rivalizáló csoportok

Egy régi énekeskönyv mai mondanivalói

Régi énekeskönyv lapjait forgatom. A használattól szakadozott lapok egyházunk történetéből egy korszak lelkivilágát és kegyességét tárják elém.

Az énekeskönyv 1811' novemberében jelent meg a győri gyülekezet kiadásában. Hatvan évvel később, az ötödik kiadáshoz készített előszó tudatja, „hogy ezen énekeskönyv legnagyobbrészt Kis János soproni evangélikus lelkész és dunántúli superintendens művé, kinek a részből fordított, részből átalakított énekek közt több eredeti művei is vannak; de a *-gal jelzett énekek Za- thurecky Sámuel volt győri leány tanító s énekvezértőí; a **-gal jelzettek pedig Beliczay Jónás, volt hőgyészi lelkész és kemenesi esperestől valók.”

Az a korszellem, melyet a „felvilágosodás” elnevezéssel szoktunk illetni, II; József trónra jutása óta a politikai életben is éreztette a hatását. De magán viseli ennek a korszellemnek a hatását maga az énekeskönyv is. Ahogy sorra veszem az énekeket,, megértem, hogy ma már csak elég keveset használunk közülük, azok nagy részét is erősen átdolgozott formában;

Talán azonban néhány olyan éneket, melynek 150 évvel ezelőtt megfogalmazott mondanivalója ma sokszor előtérbe kerülő problémákat érint. Hadd idézzek ezekből az énekekből néhány versszakot:

A 442-es ének: ^Másokért való könyörgés’9.

Minden felebarátunkért

Könyörgünk, nem csak

[magunkért,

Add meg, atyánk, minde- [neknek

Azt, ami használ éltüknek.

Majd

először

gokért és vezetőikért könyörög a következőképpen:

mindenki más előtt, a népekért, orszáOktasd a fejedelmeket,

Mint vezéreljék a népeket, A népeknek nyújts oltalmat, Bátorságot s nyugodalmat.

Minden ország boldoguljon, Benne ellenség ne dúljon, Kiki szeresse hazáját,

S fussa az erény pályáját.

Ma, amikor a háború vagy béke kérdése az egész világot átfogó problémaként áll előttünk, érdemes megállnunk a 489-es éneknél is. Felette ez a címszó áll: „Hadakozáskor.”

Az első versszakokban ott kísért a megelőző évszázadok sok rettegése, átélt borzalma és fájdalmas gyásza, hogy még jobban aláhúzza a békesség és az Isten szabadítása után kiáltó könyörgést:

Szent Isten! kegyes színeddel

Meddig fordulsz el tőlünk?

Végetlen bölcsességeddel Mit végeztél felőlünk? Meddig késik szereteted?

Ha nem enyhül ítéleted,

Jaj! mindnyájan elveszünk.

Az ellenség határainkat,

Mint árvíz elborítja, Hajlékinkat, jószágunkat Kegyetlenül pusztítja;

Az egész ország szomorú, Mindenütt dúl a háború, Sehol sincs nyugalom.

Éjjel ha elszenderedünk, Éltünk veszélyben forog. Reggel mihelyt felébredünk, Akkor is könnyünk csorog. Gyilkos fegyverek csattogjak,

Láng lobog, ágyúk ropogjak,

S nincs ki védelmezhessen.

Nagy Isten! egyedül te vagy, Aki nyújtasz védelmet,

Te jóllehet az ínség nagy, Szerezhetsz segedelmet. Mindenható kegyelmeddel Egyedül te veheted el Rólunk büntetésedet.

Te vagy ki az embertölő Fegyvert megszelídíted,

S földet hasznosan mívelő Szán tó vassá készíted:

Oh hát e nagy hatalmadat, Véghetetlen irgalmadat Mutasd meg most is rajtunk.

Engedd el adósságunkat, Bocsásd meg bűneinket, Vedd el nyomorúságunkat, Orvosold ínségünket,

Oltsd az ellenség haragját, Édes hazánknak fogd

[pártját,

Hogy el ne emészjessünk.

Add ízlelnünk szerelmedet,

Adj köztünk egyességet,

Küld hozzánk földi képedet, Az áldott békességet,

Hogy templomidban békével Vihessünk neked víg szívvel Haladó áldozatot.

150 évvel ezelőtt még nagyon is természetesen hangzott az a hálaadó ének, mely felett ez, a számunkra már meglepő tartalom megjelölés áll: „Más vallásúak iránt tartozó türödelem”. Pedig egyedül csak Isten tudja, hányán vannak, testvéreink, kik még

ma sem énekelhetnék felszabadult lélekkel a következő sorokat:

Aldassék az úr! fénylik már [sugara.

Vak buzgóságnak nem hagy [zsákmányára;

Általa eltűnt elmék setét- [sége,

S szivünk kétsége.

■ i

Lelkiismeret jogait megadta;

A vad üldözés lelkét

[kiirtatta;

Kedves nála, ki féli

[szeretetből

Minden nemzetből.

Van abban valami megkapó lelkipásztori törekvés, ahogy az énekeskönyv szerkesztői igyekeznek szem előtt tartani az élet minden megnyilvánulását és szükségét, melyekkel kapcsolatban bátorítást, vigasztalást, útmutatást nyújthatnak énekeiken keresztül. „A hittudománynak nevezetest) ágazatairól” és „Az igaz keresztyénség gyakorlásáról” szóló énekek után megtaláljuk a „Különféle életrendek” énekeit, majd olyan énekek következnek, melyek „Ez életnek változásaiban” kísérik az ember életét. A jótéteményekért való hálaadások után pedig megtaláljuk a „Közönséges nyomorúságok” idejére szóló énekeket. Érdemes végigolvasni, miket sorol e megjelölés alá: Hadakozás, döghalál, marhavész, drágaság, égiháború, tűzi veszedelem, vízáradás, szárazság, sok eső és ártalmas nedves idő.

Voltak gyülekezetek, ahol a XX. század közepéig használatban volt ez az énekeskönyv s az idősebb korosztályból még ma is akadnak, akik szívesen előveszik s fellapozzák egy-egy énekét. Ezért ragaszkodik hozzá Irén néni is, kitől ezt a gondosan őrzött, de már szakadozott lapú könyvet kaptam.

Az ő számára még erőt, vigasztalást, szinte életének egy darabját jelenti a megszokott énekeskönyv. Nekem azonban már csak drága egyháztörténeti emlék, mely feltárja előttem egyházunk egy régen tovatűnt korszakának hitvilágát.

De ha arra gondolok, hogy Irén néni és én ma egy gyülekezet tagjai vagyunk s hogy némelyik régi ének mondanivalója ma milyen időszerűen hat, elgondolkoztat az, ahogyan a múft és a jelen összefonódik.

Magyar László

között a templomban- tettle- gességre került sor.

Erre a szégyenletes dologra egy jelentéktelenség szolgált ürügyül. Karácsony és vízkereszt között szokták minden évben kitakarítani a templomot. A franciskánusok egy olyan falat kezdtek megtisztítani, amelynek megtisztítására állítólag kizárólag a görög- orthodox örmények illetékesek. Az orthodoxok panasza alapján aztán a kormányelnök elnöklésével a Jézus-születése templomban egyezkedéshez láttak. Néhány perccel később azonban heves vitára került sor, amelynek folyamán botok és dorongok is előkerültek. A templomot a rendőrség bezáratta. Mindkét botrányokozó fél ellen megindult a büntető eljárás.

HÉTRŐL—HÉTRE

Reménységben

Lukács 13,29.

Isten azt kívánja tőlünk, hogy parancsainak engedelmeskedjünk. E heti igénk arról szól, hogy Isten nemcsak parancsoló, hanem megpihentető Isten. Országában, ahol — mint Jézus mondja — sok lakóhely van, asztalhoz ülteti hűséges gyermekeit és „szolgál nékik”. Ebben az igében úgy tűnik fel életünk, hogy az egy fény felé halad, mely Isten országának asztaláról hűli reánk, ahol Ö az élet vándorait várja.

Isten gondja a világ. Ezért hívogató ígérete is az egész világ felé szól: feléd is! Jóságos ígéretében részesül kelet és nyugat egyaránt.

Isten ígérete nem felszínes énünkhöz szól, amilyennek esetleg szavainkban mutatjuk magunkat, hanem őszintébb valónkhoz, ahogy tetteinkben megmutatkozunk. Jutalmazása ezért mindig meglepetés. Sokan odakerülnek asztalához, akikről nem gondoltuk volna és lemarad sok kegyes, akikről azt gondoltuk, hogy „bérelt helyük” van a mennyországban. Ott az elsőkből utolsók lesznek és az utolsókból elsők. Nem számításból adatik, hanem hitből.

Az a kép, amelyről igénk szol utunk végére vonatkozik, de fénye mégis, mindennapunkra vetődik. A keresztyén ember nem kész, hanem alakulóban van, de az úton levőnek jó előre nézni a célra, a megérkezésre. Kelj fel és mindennapi hűségben, hitben és szeretetben végzett szolgálatod közben öltözz fel ennek a reménységnek a fényébe.

NAPRÓL-NAPRA

VASÁRNAP: PÉLDABESZÉDEK 14,31; MÁTÉ 25,40 —

Isteni parancs, hogy embertársainkat minden szükségükben jószíwel segítsük. Krisztus azonosítja magát a szűkölködők- kel, és számonkér, segítettünk-e. Róma 12,17—21; Zsoltárok 67.

HÉTFŐ: ÉZSAIÁS 35,6; JELENÉSEK 22,1 — A száraz földnek életet jelent az eső, hiszen utána kivirul minden. Az emberszívek Jézustól kaphatnak élő vizet. Ézsaiás 19,19—25. Máté 9,18—26.

KEDD: DÁNIEL 12,2; MÁTÉ 25,32 — Isten ítélete előttünk van. A halál hozza közel minden ember számára. Az élet kegyelmi idő, amikor hallgathatunk Isten előtti Szószólónkra, Jézusra. Efezus 3,1—12; Máté 9,27—38.

SZERDA: PÉLDABESZÉDEK 3,11—12; ZSIDÓK 13,7 — Isten gyermekének lenni kiváltság. De ez azt is jelenti, hogy el kell szenvednünk Isten nevelő fenyítését. János 4,4—14; Máté 10,1—15.

CSÜTÖRTÖK: ÉZSAIÁS 12,5; CSELEKEDETEK 5,32 —

Az apostolok óta a tanúk megszámlálhatatlan serege bizonyítja, hogy nagy az Isten hatalma. Krisztusban mi is megtapasztalhatjuk új életre segítő erejét. János 4,27—42; Máté 10,16—33.

PÉNTEK: ÉZSAIÁS 63,1; MÁRK 1,33—34. — Isten mellett nincs még más valakire szükségünk. Mennyei Atyánk Krisztusban mindent tudomásunkra hozott. Jézus az egyetlen közbenjáró Isten és ember között. Róma 15,14—21; Máté 10,34—42.

SZOMBAT: 4. MÓZES 25,12; MÁTÉ 26,28 — A Jézus hozta új szövetség az ember és Isten megbékélése! Urunk a vérével szerezte, * halála árán, hogy nekünk örök életünk lehessen. Cselekedetek 15,7—12; Máté 114—19.

í. H. B.

KÖNYVISMERTETÉS

Dienes András: Bogáncs

Hadnagy. Magvető 1962. 269. L Ára: 19,50.

Egyházi sajtó-dolgozók egykori hő vágya volt, rovatot nyitni e címekkel: amit az evangélikusok írnak s amit az evangélikusokról írnak.

Ennek a könyvnek az ismertetése is ebbe a rovatba kívánkozik.

Nagy meghatottsággal vesz- szük kezünkbe az áldott emlékű Dienes András posthumus könyvét, aki bár egyhá- zílag nem tartozott közénk, de majdnem valamennyi könyvében evangélikus emberekkel foglalkozott. Petőfiről adott írásai irodalmunk legnagyobb kincsei közé emelkedtek s e könyvének, hőse: Balassi Bálint, azaz a róla szóló írás is számot kell tartson a legméltóbb elismerésre.

A szerző többszörösen tiltakozik a könyvéhez csatolt utószavában az ellen, hogy könyvét olvasói közül bárki is életregénynek tekintse, s valóban nem is az. A zarándok, akit könyvében sohasem nevez nevén, Szolgájával utazik a nagy Lengyelországban, Danczka, azaz Danzig felé lovagol, ahol üzleti elszámolásai vannak s amikor innen hazafelé fordul, szolgájával Curzolai Márkussá,l folytat majdnem az egész könyvön át dialógusokat. Ezek a beszélgetések mutatják meg az Űr és szolga nagy műveltségét, a XVI. század első magyar és humanista költőjének kiváló szellemiségét s olyan élvezetet, tanulságos, adatokban utolérhetetlen illusztrációk tömegét kapja az olvasó, hogy elámu! az ember mindhárom férfiú: a költő, a szolga és az író nagy műveltségén. E tekintetben új és megkapó ez az írás. Belefelejtkezik az ember a XVI. század magyar történelmébe. Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király életművét szemlélheti az olvasó megbízható közelségből, a lengyel—magyar viszony baráti kapcsolatainak változandóságai elevenednek meg, Balassi Bálint és tanítványa: Rimái Jánosnak

beszélgetései a kezdődő magyar irodalomról és a szolga odavetettelek ítélhető, Urához intézett szavaiból bontakozik ki valami új s eddig Balassiról alig ismert adat: csábítás a nyugati kultúr világ felé, ahol az ő műveltségét, költészetét megismerhetné a világ.. A költő azonban nem csábítható el: szívesen zarándokol *s ez az életprogramja: lengyel és

magyar tájakon, mert érzi azt, hogy ő lehetne a XVI. sz. magyar költészetének megteremtője s ez a hivatástudat tartja itthon. Abban az Országban, ahol őt már személyileg nem értékelik, ahol minden vagyona veszendőben volt, ahol barátai megtagadták, ahol zajos fiatalsága miatt sokan irtóztak személyétől.

Szemeink előtt járja.' végig életének utolsó éveiből való kálváriáját, amikor is mindenkiben csalódik s úgy készül az esztergomi vár körüli harcra, hogy annak kedvező eredményei után: valamit visz- szakaphat egykori vagyonából s csendesen élhet költészetének.

Vágyai nem teljesültek. Esztergom vára alatt halálos sebet kap s lázálmában és haldoklásában még mindig ír, befejezetlen műveit akarja tökéletesíteni. Esztergom alatt újra kezet foghatott Rimái Jánossal s megérzi azt, hogy neki koldus-szegényen is költőnek, magyar . költőnek kell maradnia.

Curzolai Márkus szolga e dráma kifejlés után beszéli el a könyv végén mindazt, ami korunkban és egyházilag köz- érdeklődésre tarthat számot: azt, hogy Balassi talán sohasem katalizált s mindaz ami a halottas ágya mellett Dobokai jezsuita leírása szerint történt, nem felelt meg a történelmi igazságnak. Szerelmi versei mellett Balassi vallásos költészetét becsülte többre s döntőnek látszik az a vallomás is, hogy a költő azonfelül, hogy magát magyarnak i vallotta, elsősorban azt hirdette magáról, hogy 5 feien seregébe tartozó lélek.

Bornemissza Péter tanítása tehát nem volt eredményben. Tanítványa nem tagadta meg hitét s kötelességünk ennek a ténynek megőrzése egyházunkban.

Még le kel] írni e könyv miatt két sort: Dienes András sokszoros és kedves látogatója yolt az evangélikus egyetemes könyvtárnak. Beszédtémája mindig Petőfi volt. A tankönyvek mindennél jobban érdekelték. Petőfi egyik tankönyvének a gyermek kezével írott latin verssorai jobban érdekelték őt, mint sok más vers, s ahogy nézegette a kis Petőfi sorait: Hic liber est meus, a betűkben többet fedezett fel, mint a grafológusok egész kollégiuma.

Könyvtárunknak másik kutatója a csehszlovák Ján M>- siánik, aki régi könyveink között kutatott, Bécsben felfedezte Balassi Bálint: Szép Magyar Komédia c. kéziratát. Ezzel az értékes anyaggal gazdagodva, mind tisztábban láthatja a magyar irodalomtörténelem azt, hogy mit alkotott élete folyamán Balassi Bálint.

Befejezésül, ha szokatlannak tetszik is egy könyvismertetés keretében, le kell még írni azt is, hogy egyházunknak hálásan kell gondolnia mindig Dienes Andrásra. Csupán azért is, mert egyházunk két fiáról olyan sok és jó könyvet írt.

Az elhunyt szerzővel legutoljára a Tudományegyetem előtt foghattam kezet. Meleg pillantású szúrós szemével nézett rám. Cigaretta füstölt a szájában. Szelíden mondom neki: András, a szívtrambózis után nem tesz jót a cigaretta! Erre ezt a választ adta: Legfeljebb két évvel hamarább leszek halott. S mégis sokan vagyunk olyanok, akiknek emlékében, de még inkább a magyar irodalom és történelem életében, Dienes András na- gyon-nagyon sokáig nem lesz halott. __

, G

audy László