Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1963-09-01 / 35. szám

KP. BÉRM. BP. Ti.

Az órát nem lehet

A Lutheránus Világszövetség Nagygyűlése Helsinkiben

A LUTHERÁNUS VILÁG- SZÖVETSÉG 63 TAGEGYHÁZA július 30—augusztus il-e között Helsinkiben adott találkozót egymásnak. A Lutheránus Világszövetségnek ez volt a IV. nagygyűlése. Erre az ünnepi találkozóra a helsinki egyetem aulájába mintegy 800 hivatalos kiküldött, több mint 300 újságíró és igen sok vendég jött össze az öt világrész szinte valamennyi országából. Ünnepe volt ez a világ evangéliküssá- gának és Helsinkinek is, ahol megrendezték a nagygyűlést. Akik ott voltak, nem fogják elfelejteni azt az ünnepi alkalmat, amikor a 63 tagegyház kiküldött képviselői az egyetem épületében felsorakozva, az utcán át a Dómba vonultak a nagygyűlést megelőző ünnepi istentiszteletre. Felejthetetlen marad maga az isten- tisztelet is, amelyen Salomies, a finn evangélikus egyház érseke hirdette az evangéliumot a Nagygyűlés résztvevőinek.

A NAGYGYŰLÉS JULIUS SO-ÁN kezdődött az egyetem aulájában. A 63 tagegyház kiküldöttei között ott volt a Magyarországi Evangélikus Egyház 8 tagú delegációja is. A hivatalos delegátusokon kívül az újságírók százai, a televízió és rádió kiküldött munkatársai várták a Nagygyűlés megnyitását. Mindannyian tudtuk, hogy a megnyitó szó sokat jelenthet, mert megütheti az egész Nagygyűlés alaphangját és befolyásolhatja az egész munkát. Franklin Fry, a Lutheránus Világszövetség elnöke nyitotta meg az ülést és valóban megadta a Nagygyűlés alaphangját. Ez a megnyitó friss és előremutató volt és azonnal olyan levegőt teremtett, amelyben a következő napokban is jól lehetett dolgozni, A Nagygyűlés résztvevői nem fogják elfelejteni Fry elnök megnyitójának ezeket a részeit:

„Az előttünk lévő másfél héten az lesz a feladatunk, hogy tartalommal töltsük meg ezeket a szavakat: „Krisztus ma” és megóvjuk attól, hogy puszta jelszóvá váljanak... ■Az ember legtöbbször a múltba nyúl vissza, ha az Istenre gondol. Rendszerint sokkal könnyebb mindannyiunknak ott megtalálni öt és ha nem eléggé értjük az írás tanítását, akkor könnyen hajiunk arra, hogy ott is hagyjuk. Th. Carlyle-nak egyik kritikusa mondott hasonlót: „Carlyle feltehetően hitt ugyan az Istenben, az az Isten azonban, Akiben ő hitt, már Oliver Cromwell életében meghalt.” Ugyanez érvényes igen sokszor ma is. Ez a felfogás van a háttérben igen sokszor, a kegyes emberek úgy gondolják, hogy minden erény tűnőben van, a jó mögöttünk van és az üdvösséghez vezető út csak az lehet, hogy visszahajtjuk az órát és igyekszünk visz- szabotorkálni a múlt nagyszerű, de legtöbbször illúzórikus nagyságához... Csalóka dolog, amikor elődeinket és Istenünket romantikus és szentimentális színben tüntetjük fel ...A puszta tradicionnliz- mus, az igék puszta ismétlése a megszokott sorrendben, vagy akár az a magatartás, amely meghonosodott közöttünk és majdnem második természetünkké vált a múltban, — mindez ma nem elégséges! Ma új napra virradtunk...”

Igen, helyesen állapította meg Fry elnök a világ és benne a világ evangélikussága a mi időnkben új napra, új időkre virradt és ezekben az új időkben nem lehet visszahajtani az órát és nem lehet

visszabotorkálni a múltba! Szemébe kell nézni az új idők új feladatainak és meg kell találnia a világ evangélikussá- gának helyét és jó szolgálatát az új világban.

Az elnöki megnyitó bizonyságát adta annak, hogy a Lutheránus Világszövetség nem akarásokat emlegetett konzervativizmus szolgálatában maradni, hanem az evangéliumból kapott friss erővel és látással akar jelen lenni a mában, annak a Krisztusnak a szolgálatában, Aki „tegnap és ma és örökké ugyanaz”,

A NAGYGYŰLÉSEN ELHANGZOTT ELŐADÁSOK is

jórészt arról tanúskodtak — ha nem is teljes egészében —, hogy a Lutheránus Világszövetség egyre jobban leveti a konzervativizmust és egyre nyitottaban fordul az egyház és a világ mai nagy égető kérdései felé. A középpontban — a „Krisztus ma” témával kapcsolatban — az evangélikus megigazulás-tan problémája állt, tehát az a tanítás, hogy az ember nem saját cselekedeteiből igazul meg, hanem egyedül a Jézus Krisztusba vetett hit által. Sokan úgy gondolják szerte a világban az evangélikus egyházakban, hogy ez a tanítás messze esik a mai kor emberétől, amikor az emberek túlnyomó részének nem az a kérdése, hogy „miképpen találhatok kegyelmes Istent”, hanem az érdeklődés középpontjában egészen más kérdések állanak. A nagygyűlés előadói bátran fölvetették azt a kérdést, hogy mit lehet kezdeni ma ezzel a tanítással, nem öregedett-e az ki és nem kell-e valamiképpen módosítani? Hogyan kellene ma érthető módon megfogalmazni a megigazulás tanítását, amivel ismét meg lehet szólítani a mai embert?

GLOEGE BONNI PROFESZ- SZOR erről a témáról tartott nagyszerű előadást és kimutatta, hogy ma is milyen nagy kincs a lutheri megigazúlástan és hogy a mai embert is szíven találja a Szentírásnak központi üzenete: szeret az Isten, megigazulunk kegyelemből, hit által! Erről a kérdésről folyt a vita 26 csoportban, majd az egyes csoportok vitaeredményeit Lilje püspök által vezetett bizottság foglalta össze egy jelentésben. Ez a jelentés sok tekintetben újszerűén és az afrikai és ázsiai fiatal evangélikus egyházak számára is érthető módon igyekezett megfogalmazni a megigazulástant. A jelentés további átdolgozás céljából a Teológiai Bizottság elé került. A jelentésből idézünk egy olyan szakaszt, amely mutatja, hogy a teológiai eszmélke- dés a Lutheránus Világszövetség keretén belül jó irányba halad:

„A megigazulás közösséget teremt. Az egyház nem az önigazak és a világtól elvonulók közössége, hanem a kegyelemben részesült bűnösök közössége. Urához hasonlóan a bűnösök között él, velük eszik és iszik, részt vesz terheikben. Az egyház tagjai nem fordulhatnak el a világtól, hanem arra hívattak, hogy Krisztust követve odaáldozzák magukat a világért, még akkor is. ha erre az áldozatra a világ nem figyel.”

AZ EGYHÁZNAK A VILÁG FELÉ VALÓ NYITOTTSÁGÁT és a világért való felesában Waris professzor ..a megosztott emberiség — egysége Krisztusban” című előadásában. Előadásában abból indult ki. hogy Minneapolis óta (1957) mélyreható átalakulások történtek a világban. Utalt arra, hogy az. elmúlt 6 évben Afrika térképe alapvetően megváltozott, de megváltozott a kontinensek közötti kapcsolat is, hiszen 1958-ban megjelentek a lökhajtásos repülőgépek, végül az ember fölfedezte és meghódította a világűrt és ezzel új távlatok nyíltak meg előtte.

„Alapvető forradalom ment végbe mindennapi életünkben. Vonatkozik ez mindazokra a politikai és társadalmi körülményekre. amelyekben keresztyén egyházaink az igehirdetésre és a szolgálatra elhivattak" — mondotta Waris professzor. Az egyház feladata és szolgálata szempontjából mindez döntő jelentőségű.

Aztán beszélt a professzor arról, hogy a mai emberiséget mennyire megosztják a feji, politikai, gazdasági, ideológiai és társadalmi ellentétek. Külön is kiemelte a fejlődésben lévő országok és az iparilag fejlett országok, továbbá Nyugat—Kelet közötti ellentétet. Beszélt arról, hogy a

*

megosztott emberiség között Jézus Krisztus egyházának szolgálnia kell az emberiség egységét, a Jézus Krisztus evangéliumának hirdetése által, a népek megbékítésének szolgálata által és azáltal, hogy Jézus Krisztus egyháza maga bizonyítja meg, hogy az ö közösségében megszűnnek és le- győzetnek a megosztás erői.

Megjegyezte Waris professzor azt is, hogy

„milyen tehetetlenül nézi sok keresztyén ember azokat a gyors és radikális változásokat, amelyek a világban ma végbemennek. Közben abba a kísértésbe esnek ezek a keresztyén emberek, hogy makacsul ragaszkodjanak ahhoz, ami „hagyományos”. A lélektani konzervativizmus — mondotta a professzor — ami nem nélkülözi a kapcsolatot a politikai konzervativizmussal, mindig kísértette a keresztyéneket, ha forradalmi változásokkal álltak szemben.”

— Ez az előadás nagyon homloktérbe állította az egyház nemzetközi felelősségét. Hadd tegyük hozzá mi magyarok azt, hogy a mi magyarországi evangélikus egyházunk több mint tíz év óta beszél az egyháznak arról a felelősségéről, amellyel

a világ iránt és az egész emberiség iránt tartozik. E miatt sokszor találkoztunk meg nem értéssel idehaza is, külföldön is. Nem egyszer vádoltak bennünket emiatt „politizálással”. Szívből örülünk most annak, hogy a Lutheránus Világszövetség helsinki nagygyűlésén olyan előadás hangzott el, mint Waris professzoré és annak is örülünk, hogy a többi előadásban, továbbá a felszólalásokban és a különböző csoportok vitái között számtalanszor csendült meg az a hang, amely arról beszélt, hogy Krisztus egyházának szolgálnia kell a mai emberiség nagy kérdéseinek megoldását.

FRISS HANG CSENDÜLT MEG NELSON AMERIKAI PROFESSZOR ELŐADÁSÁBAN IS, aki a Lutheránus Világszövetség lényegével, és a tagegyházak egymáshoz való viszonyával foglalkozott. örömmel hallottuk annak hangsúlyozását, hogy a Lutheránus Világszövetség nem „szuper-egyház”, hanem a tagegyházak szövetsége, amelyben minden tagnak az a feladata, hogy szolgálja Krisztust és rajta keresztül az egész „testet”. Hadd idézzünk néhány sort Nelson professzor előadásából:

„Az egyház csak olyan történeti, földi, szervezeti formákat sajátíthat el, amelyek megfelelnek lényegének, azaz szolgai formájának... Ez azt jelenti, hogy minden más forma, mint a szolga formája, méltatlan Isten kegyelméhez, ahogyan ez az egyes gyülekezetbe, vagy az egész lakott földre, az oikumenére kiárad ... Krisztus hatalma embereknek adatott, akik szolgálatban állnak. Ennek a szolgálatnak szolgai formában kell kifejezésre jutnia ... 1945, augusztus 6. (Hirosima!) hirtelen olyan világba dobott minket, amelyben a múlt minden politikai és állami formája veszedelmes mértékben elavultnak tűnik és mert az egyházak is politikai-társadalmi szervezetek, érvényes ez a megállapítás ránk is. Akár akarjuk, akár nem, kénytelenek vagyunk az egyházról világtávlatú keretek között gondolkodni.”

Nelson professzor azt is nagyon sürgette, hogy a Lutheránus Világszövetség tagegyházai egymást testvéribb módon szeressék és az egymással való közösséget ne csak szóban, hanem a valóságban megéljék.

Mi magyarországi evangélikusok csak örülhetünk ennek a hangnak is. mert az elmúlt étizedben néha azt éreztük, hogy a szocialista területen élő magyarországi evangélikus egyház felé több tagegyház nem^ tudta, vagy nem akarta megélni a testvéri közösséget. Ugyanakkor elismerjük alázattal azt is, hogy ebben többször mi magunk is hibásak voltunk.

AZ ELŐADÁSOK ÉRTÉKELÉSE KÖZBEN ne feledkezzünk el arról, hogy az a hozzászólás, amit a magyar- országi evangélikus egyház a helsinki fő témával kapcsolatban készített és a Lutheránus Világszövetség Teológiai Osztályának Geofbe megküldött, az illetékesek előtt igen nagy- ■ ra értékeltetett. Schmidt-Clausen főtitkár azt mondotta, hogy a magyar hozzászólás volt valamennyi hozzászólás között a legjobb. A Svenska Dagbladet című nagy svéd világi lap augusztus 1-i számában pedig ezt írta: „Mértékadó körökben ismételten felhívták a figyelmet arra, hogy az az előkészítő munka, amelyet a magyar egyház végzett a Világgyűlés előtt, részben a főtémára vonatkozólag, részben az ezt érintő Efezusi Levél 2. fejezetére vonatkozólag, nagyon jó volt. Aligha van még egy olyan egyház, amely ilyen jó teológiai dolgozatot készített volna.” örüljünk annak, hogy egyházunk teológiai munkája ilyen nagy elismerést kapott.

A NAGYGYŰLÉSNEK AZ EGÉSZ EMBERISÉG MAI NAGY KÉRDÉSEI FELÉ való kitárulását mutatja az is, hogy a nagygyűlés egyhangúan és nagy lelkesedéssel fogadott el két határozatot. Az. egyik az atomcsend-egyezményt köszönti, a másik minden faji megkülönböztetés ellen szók Különben is értékes a két határozatnak ez a része:

„A Lutheránus Világszövetség felhívja valamennyi tagegyházát, hogy gyülekezeteikben igyekezzenek olyan erkölcsi és lelki magatartást ébreszteni, amely elősegíti a megbékü- lést, a nemzetközi barátságot és a testvéri emberiességet, amelyek nagygyűlésünkön lelkesítő módon jutottak kifejezésére.”

A nagygyűlés tehát ezt tartja fontosnak, hogy magukban a gyülekezetekben formálódjon ki olyan „lelki magatartás”* amely segíti a megbékülést és a nemzetközi életben a béke megvalósítását.

MAGUNK RÉSZÉRŐL AZ ÜJ ELNÖKSÉG MEGVÁLASZTÁSÁBAN IS az új idők új jeleit látjuk. Az új elnök dr. Fredrik A. Schiotz az egyik amerikai evangélikus egyházszervezet elnöke lett. Előtte jól ismert, elsősorban az afrikai és az ázsiai népek problémája. Ezeken a területeken sok nem-keresztyén ember él és közöttük meg kell tanulnia az egyháznak a türelmes magatartását a más- vallású és más világnézetű emberek között. Hisszük, hogy Schiotz elnök ezt a magatartást fogja követni és munkálkodik azért, hogy a Lutheránus Világszövetség továbbhaladjon a jó úton. Ebben mi is fogjuk őt támogatni. Az új alelnökök a következők lettek: Martii Simojoki finn püspök, Andrzej Wantula lengyel püspök és Stefano Moshi, tanganyikai (néger) püspök. Mindegyiket szeretettel köszöntjük, örülünk, hogy a finn testvémépnek püspöke az al- elnökök sorában van és köszöntjük Wantula püspököt* régi jó barátunkat.

Örülünk annak is, hogy 11 új tagegyházat vett fel a nagygyűlés a Lutheránus Világszövetség nagy családjába* és annak is, hogy az új tagok között ott vannak a szovjetunió-beli észt és lett egyházak is. Szeretettel köszön tjük őket!

Jól mondotta Fry püspök: „Az órát nem lehet visszahajtani”. Ennek tanújelét adta a Lutheránus Világszövetség nagygyűlése. Reméljük, hogy tovább tudunk haladni a következő években is a jó úton. Ezért imádkozunk és munkálkodunk mi*is: a magyarországi evangélikus egyház, amelynek delegációja szívesen gondol vissza Helsinkire.

lősségét hangsúlyozta előadéA Lutheránus Világszövetség két határozata

L

Az atomcsendegyezmény köszöntése

A Lutheránus Világszövetség Helsinkiben tartott negyedik nagygyűlése

KÖSZÖNTI az atomfegyverek levegőben, világűrben, vízben történő kipróbálásának beszüntetésével kapcsolatos egyezmény aláírását, amely feloldódást és reménységet váltott ki;

IMÁDKOZIK AZÉRT, hogy ez a megállapodás egyengesse a népek egymás kölcsönös tiszteletbentartásán és az egymás iránti kölcsönös bizalmon épülő kapcsolatok útját és tegye lehetővé a leszerelés irányában tartó további lépéseket;

KINYILVÁNÍTJA azt a meggyőződést, amely szerint a szabadságon és igazságon alapuló, népek közötti béke Istennek az emberiség iránti akarata; ■

FELHÍVJA valamennyi tagegyházát, hogy gyülekezeteikben igyekezzenek olyan erkölcsi és lelki magatartást ébreszteni, amely elősegíti a megbékülést, a nemzetközi barátságot és a testvéri emberiességet, amelyek nagygyűlésünkön mind lelkesítő módon jutottak kifejezésre.

A faji megkülönböztetés elten

Jézus Krisztus kiengesztelő munkája — amellyel kiengesztelt minden embert Istennel és kiengesztelte az embereket is egymással — elvégeztetett. Az emberi kapcsolatokat mégis már régóta, de most is megmérgezi a faji gyűlölet és az elkülönülés. A föld egyetlen része sem mentes ettől. Nyíltan, vagy rejtett módon különbséget tesznek az ember bőrének színe, faja és vallása szerint. Ide kell számítani az antiszemitizmust is. Mindezek a jelenségek át-meg átszövik a mai társadalmat.

A Lutheránus Világszövetség negyedik nagygyűlése elítéli és nyilvánvaló gonoszságnak minősíti ezeket a jelenségeket, mert a szerető Isten akaratával ellenkeznek. Ö ugyanis minden embert a másik igazi testvérévé teremtett.

Sok keresztyén szervezet és számtalan keresztyén egyház nyilatkozott hozzánk hasonlóan. De ez önmagában nem elég. Valamennyien ott állunk ennek az emberi tragédiának kellős közepén azzal, amit tettünk, vagy azzal, amit elmulasztottunk megtenni. Felelősség terhel minket is. Meg kell vallani vétkeinket. De még ez sem elegendő. Szavainkat határozott tetteknek kell követniök. Urunk példája szerint személyes áldozathozatallal kell megfizetnünk a díjat ahhoz, hogy hozzájárulhassunk a világnak az ilyenfajta embertelenségtől való megszabadulásához.

A Lutheránus Világszövetség Negyedik Nagygyűlése felhívja ezért a tagegyházakat, hogy gyülekezeteiket helyi és nemzeti síkon olyan személyes és előrevivő tevékenységre kérjék meg, amelyek alkalmasak arra, hogy a bőr színe, a faj és a vallás szerinti megkülönböztetés minden formájának és következményének véget vessenek, de úgy, hogy eközben különös figyelmet fordítanak a saját gyülekezetükben fennálló helyzetre és a keresztyén szeretetet azzal bizonyítják meg, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus példája szerint maguk I teszik az első lépést a megbékélés érdekében.

I

Káldy Zoltán