Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1963-01-27 / 4. szám

A százesztendős mezőberényi hangszer

AZ OROSHÁZI SZÜLETÉSŰ SZÉKÁCS JÓZSEF

püspök, az „ország papja”, az 1820-as években Mezőberény- ben díákoskodott. Ott töltött éveiről jegyezték fel, hogy egy jólelkű özvegyasszony házánál lakván, kvártély adójának „mindenese, kertőrzője, pincemestere, számtartója, imádkozó és éneklő társa volt” az álig tizenegynehány éves fiú. Ma már alig lehet megállapítani, hogy az akkor már magyarul és latinul egyaránt verselő ifjú szívében itt fogant-e az az esti gyermekének, ami énekeskönyvünk egyik kedves kincse (473). Az azonban kétségtelen, hogy ahol úgy élt az ének szeretete és becsülése, mint a múlt századi Berényben —, ahol egy izvegy asszony koszt-kvárté- lyos diákjában nem jövedelemjavító alanyt látott, hanem „imádkozó és éneklő társat”, ott az ének szeretete orgonát termett.

Az egykori koszt-kvártélyos kisdiák pedig negyven év múlva. pontosan 1862. november

9-én, úgy vonult be a régi utcákon, hogy előbb a vasútállomáson bandérium fogadta, az utcákon hívek sórfala között h#jtott el kocsija s a templomnál, amely súlyos méltósággal emeli tornyát széles e tájra, a lelkész köszöntötte, az elöljárók körében-áll- va, majd „az e végre kiválasztott hajadonok szinte üdvözlő szavakkal koszorút nyújtanak át.”

Orgonaavatásra jött Székács József püspök — s ennek most volt, az elmúlt őszön, éppen száz esztendeje.

Ez az Istenét kivételesen szép templomban dicsérő gyülekezet kivételesen szép orgonát építtetett a múlt század közepén. Hat évig építették. Tervezője és kivitelezője Saskó Márton orgonaművész volt, aki sok gonddal és szeretettel mesterségbeli kivételes módszereket és művészi álmokat egyaránt beleépített.

NEM MENT A MUNKA AKADÄLYTALANUL. Ezért húzódott hat esztendeig. Hol ő lett beteg, hol a gyülekezet pénztelen. Egymással is hüza- kodtak miatta, de végül is megépült a gyönyörű mű, s benne egyházunk ma is országszerte egyik legszebb kivitelű s legszebb hangzású orgonáját láthatja.

Egykori átvevő bírálója, Chovan Zsigmond, bő műleírást adott róla. Nem győzi dicsérni. így ír: „miután láttam az új művet, haliám hangját, megszemléltem belszerke- zetét és megismervén annak becsületes és fáradhatatlan mesterét, úgy tűnt föl nekem, miszerint itt fölösleges a bírálat.” A továbbiakban leírja, t»ogy az orgona fúvószerkezete

remekmű, mint egy ép emberi

testben működő egészséges tüdő. Szélvezetői kifogástalanok. A sípok „oly anyagból készítvék, a minő anyag e célra a legjobb”. A fasípokról külön megjegyzi, hogy „jó és száraz fából és tisztán készítvék. Azoknak természetéhez képest majd puhább, majd keményebb fából az erősebb, gyöngébb és hatóbb hangokra nézve mesterileg. Saskó úr ezen hangzását a sípoknak művészileg alkotá meg.” Kü- Iön-külön jellemzi az egyes változatokat s így zárja bírálatát: „Ezen mű birtoka egy kincs, mely az áldozatra kész hívők emlékét dicsőén örökíti, melyre a későbbi unokák is büszkén fognak mutatni s hálásan emlékezendnek meg azokról, a kik azt létesítették.”

Hálás emlékezőkben nem volt hiány. Az orgonára vigyáztak, ápolhatták, szerették. Cserides éneklők és imádko- zók áhítatát emelte hosszú évtizedek során. Ennek az orgonának hangjainál született meg 1885-ben Jeszenszky Károly lelkész műfordításában az oly közkedveltté vált ének: „Térj magadhoz, drága Sión...”

GONDOSAN JAVÍTGATTAK, HA BELEMART AZ IDŐ VASFOGA. Jelentősebb javítást 1899-ben, 1909-ben,

1917-ben, 1924-ben és 1962ben végeztek rajta. De sohasem alakították át. Fújtatóját 1956-ban villanyerőre szerelték át. Közben, az ötvenes években a híres szarvasi autodidakta orgonaépítő műves, Borgula Endre gondozta.

Most is régi szép hangján

Levélrészlet

Ä napokban egyik hittestvérünk levelet hozott a Szerkesztőségünkbe: Ida Nitschin- gerová levelét. Magánlevél az írás, amelyet magyarországi barátainak küld karácsony és újév alkalmából. A címzett azért hozta be a Szerkesztőségbe, mert a levélben Ida Nitschingerová azt kéri, hogy tolmácsolja a címzett az Evangélikus Élet szerkesztőségének szívből jövő köszönetét. Néhány részlet a levélből:

„Az Evangélikus Élet évek óta rendszeresen jön és ezért hálámat szeretném kifejezni így évforduló alkalmával, amikor erre különös alkalom nyílik. Megkérhetnélek, hogy az illetékes helyen erről említést tegyetek? Nagy-nagy örömünkre van!

A november 25-i számban az a kis rövid vers: „örök, ősrégi daliám” és az „Örök ottszól. Százéves ünnepén Trajt- icr Gábor orgonaművész játszott rajta, a békéscsabai gyülekezet énekkara szolgált, Mekis Ad ám esperes vezetésével s Koren Emil tartott előadást. Az orgona történetét Fábry István, a gyülekezet lelkésze ismertette.

A nagyszerű hangszeren sok híres orgonaművész álmélko- dott. Zalánfy Aladár egyszer felajánlotta érte a Deák téri orgonát. Tréfának s kedves dicséretnek vették. Pedig Zalánfy Aladár orgonakérdésben nem ismert tréfát.

Meglepően szép hangszer — nyilatkozik róla Trajtler Gábor. Szépsége klasszikus or- gonahangzásáben van. Ehhez hasonló hang ma szinte elő- állíthatatlan. A XVIII. században épült, németországi híres orgonaépítők alkotta hangszerpéldányoknak van ilyen hangja s ezek ott is ritkaságok. Fényes, üde a sípok zengése. Éneklő lejtésű s a hangtömeg helyett a hangminőség dominál. A szólamok szépen rajzolódnak. Több szólam esetén a középsők is plasztikusan emelkednek ki. A basszusfekvés hangjai is úgy csengenek, mint a felső hangoké.

Pedig nem különösen nagy hangszer. Kétmanuálos, 26 regiszteres, kétmanuál-pedálos mű. A hangok arányosan ölelkeznek minden változatban. Nincs elnyomott hang s nincs túlharsogás. Mintha minden hang a másikra nézve szólna.

Ebben talán kissé tanít is az orgona. A helyes, igaz egyházi életet prédikálja.

Korén Emil

Bratislavából

hon” felkészítettek arra a szomorú valóság elviselésére, amelyről már írtam. (Ida Nitschingerová egyik hozzátartozója november 26-án meghalt, ő maga súlyos szívrohamokat kapott. Szerk.) Különösen vigasztalt, erősített, és hiszem, nemcsak engem, hanem más szomorú és vigasztalásra szoruló testvéreimet is. Most, hogy templomba nem járhatok, különösen nagy örömöm, hogy olvashatom rendszeresen az Evangélikus Életet. Hálás és imád- ságos szívvel gondolok a Szerkesztőségre, az összes munkatársakra, akik közül egyikmásik különösképpen hat rám gondolataival.

Mizim hozta magával az idei Naptárt. Végén az „Ismeretlen olvasó” című kedves elbeszélésben különösen gyönyörködtem, és beteg szívem gyógyult.”

Äz egyháztörténetből i

A PESTI ZSINAT

AZ 1791. 26. TC. A VALLÁSÜGYET HOSSZÚ IDŐRE RENDEZTE. Kimondja, hogy a bécsi és linzi békék, valamint az 1608. 1. te. és 1647. 5. te. alapján szabályozza a vallásügyet. Érvénytelennek nyilvánítja a linzi béke óta alkotott törvényeket, amelyek meggátolják a vallás szabad gyakorlatát. 1. §-a kimondja a vallás szabad gyakorlatát az ország minden rendű lakosának, majd megállapítja, hogy a vallás- gyakorlat mindenütt nyilvános és szabadon lehet gyülekezetei alakítani. A protestánsok hitükkel ellenkező szertartásra nem kényszeríthetők, gyűléseket, zsinatot tarthatnak, a király legfőbb felügyeleti jogának fenntartása mellett. Iskoláik az országos tanterv és a királyi felügyelet korlátái között működhetnek Az alkalmazás a katolikus valláshoz kötött előfeltételeket megszünteti. A protestáns házassági ügyek intézésére világi bíróságot jelöl meg illetékesnek. Ezek mellett a haladó vonások mellett visszalépést jelent a törvénynek az az intézkedése, hogy a vegyesházasságot katolikus pap előtt kell kötni és a gyermekek vallása még mindig a Türelmi Rendelet intézkedései nyomán alakul. A vegyesházasságok ügyében továbbra is a szentszék bíráskodik. Az áttérést, amely körül nagy vita volt, kompromisszummal úgy oldották meg, hogy a meggondolatlan vallásváltoztatások fékezésére minden egyes esetet be kell jelenteni a királynak. Megszünteti továbbá a vallás miatt elkobzott birtokokhoz való jogot. Törvénybe foglalják a cenzúrát, amelyet a protestánsok valamennyi kiadványára érvényesíteni kell, hogy az ne irányuljon a katolikusok ellen, bár a Habsburgok eddig is gyakoroltatták a cenzúrát, de törvénybe foglalást csak most nyert a sajtószabadság jogának megvonása.

A PROTESTÁNSOK SZAMARA ENGEDÉLYEZTÉK ZSINAT TARTÄSÄT. A reformátusok Budán, az evangélikusok Pesten 100—100 tagból álló zsinatot hívhattak össze 1791-ben. Ezek voltak az első országos jellegű zsinatok, a reformáció korabeli territoriális zsinatok és az ellen- reformáció gyűléstilalmi korszaka után.

A zsinat főtárgya az egyház kormányzása volt. Azonban a belső nehézségek nagyban hátráltatták az eredményes munkát. Mór a zsinat-kérés is a szuperintendenciák és egyház- községek hozzájárulása nélkül történt az egyház feudális urai részéről. így azután a széthúzás, versengés jegyében teltek a zsinati napok. Különösen a reformátusok budai zsinatán éleződött ki a helyzet a hierarchiai (papuralmi) és a küriarchiai (úruralmi) párt között. Nyilvánvaló volt ennek a feudális háttere. A papok pártja felvette a harcot a feudális földesurakkal szemléén. Sinai Miklós debreceni teológiai tanár, megválasztott püspök vezetésével, akit azonban a feudálisok nem engedtek püspöki hatalmába lépni, sőt egyes főurak katolikus hitre téréssel fenyegetőztek; volt. olyan is, aki megígérte, hogy maga fogja kirántani alóla a széket. Az urak helyette ellenpüspököt választottak és közbenjárásukra sikerült is

II. Dipóltól az urak püspökének a királyi megerősítést elnyernie. A papi párt vezérét, Sinait, elmozdították nemcsak püspöki, hanem teológiai tanári állásától is. A feudális urak a papokat szolgáiknak tekintették, s mivel az erő és hatalom kezükben volt, sikerült győzelmet aratniuk a zsinaton, azonban a királyhoz panasszal forduló papi pártnak sikerült elérnie, hogy a zsinat kánonait a király nem hagyta jóvá. A bécsi udvarnak kapóra jött az egyenetlenség és vetélkedés, s alaposan ki is használta.

AZ EVANGÉLIKUS EGYHÁZ PESTI ZSINATÁN nem

került annyira előtérbe a feudalizmus elleni harc kérdése, noha a világi elnökök csak akkor adták át az elnöklésti a püspököknek, amikor dogmatikai kérdések kerültek eldöntésre. Az evangélikus zsinat különösért a hitvallást kérdésekkel vívódott! sokat, amikor az egyházi tisztviselők esküjével foglalkozott. A hitvallásosak pártja az eskümintában valamennyi hitvallósi irat megemlítését kívánta, míg az antiszimbolikusok pártja a Szentlrást és az Ágostai Hitvallást kívánta bevenni az eskümintába az egyházi tisztviselők beiktatásakor. A felvilágosodás hatása alatt állók, világiak és részben a fiatalabb

lelkésznemzedék akarta a hitvallások jelentőségét csökkenteni, míg az idősebb lelkésznemzedék az ortbodoxia álláspontján volt. A megoldás az lett, hogy a püspökök és lelkészek a saját kerületükben szokásos esküminta szerint, a világiak pedig a Szentírás és az Ágostai Hitvallás említésével tették le a hivatali esküt. Feudalizmus-ellenes vonás a paritásnak az érvényesítése és a zsinat-presbiteri elvnek a fokozatos bevezetése. Az egyház önrendelkezési jogát a gyülekezetre bízza ugyan, de a gyülekezet tagjainak nem egyenlő súlyú a véleményük, hanem a patrónus vezetése alatt állnak. A zsinat másik fontos eredménye volt a két protestáns felekezet közötti testvéri együttműködés,

amelynek gyümölcse a két egyház fölött álló „egyetemes kcnwe.nt”, amelynek az a rendeltetése, hogy képviselje a protestantizmust az állam felé. A pesti zsinat egyházkormányzati kánonai nem nyertek 'ugyan királyt megerősítést, azonban mégis hosszú időre iránymutatóak maradtak az evangélikus egyház életében.

A pesti zsinatnak a lelkészekről való szociális gondoskodás terén is volt eredménye. Az evangélikusok közpénztár alapításának gondolatát vetették1 fel. Prónay I ászló zsinati elnök ehhez sajátjából adományozott 5009 Ft-ot, amit azután a hívek egészítettek ki. A világi urak vagyonuk ellenére — „tisztelet a kivételnek” — inkább a gyülekezetekre hárították a teherviselését, amikor az Űrvacsora kiszolgáltatása alkalmával kitett persely-adományt szánták arra a célra, hogy abból kerüljön ki a közigazgatási pénztár alapja. Az elaggott lelkészeknek, tanítóknak, ezek özvegyei és árvái számára megindult a gyámintézet megalapításának munkája.

Dr. Ottlyk Ernő

Hz Mm és a szeretet ritmusával

„Én csönd vagyok. Itt ne

keress zenét!” — így kezdi Tóth Árpád az egyik versét. Egy elpattant húrú, porlepte törött gordonka látása döbbenti rá arra, hogy nagyobb a küldetése annál, mint amit eddig vállalt. A némaság helyett szólni kell, hallgatás helyett beszélni, énekelni, az embereknek az öröm és a szeretet ritmusával muzsikálni.

Ézsaiás 49, 4: „ ... haszontalan költöttem el erőmet” is mintha arra akarnának rádöbbenteni, hogy ne vállaljuk a törött hegedű, a pattant húrú, porlepte gordonka szerepét. Az emberek nem némaságot, hanem zenét várnak, az öröm és a szeretet ritmusával. „Erőmet hasztalan költőm el”, ha hallgatok, amikor a béke igéit kellene hirdetnem és a megbékítés cselekedeteit kellene cselekednem.

A hallgatás, a csönd a halál jellemzői. A hang. a zene, a lüktető ritmus az élet jelei.

H. E.

SAMARITÄNUSOK között

II.

ELJÖTTEK HÁT A FALUBA, ahová csak ellenséges szándékkal, gyűlölettel lépett valaha is izraelita. Eljöttek zsidó létükre, s most itt ülnek a falu szélén, a százados, bütykös fügefa árnyékában. Az idegen fehér gyolcsköntösében elöl, mögötte tizenkét férfi, komor és bizonytalanul réveteg tekintettel, Előttük a falu népe. Apraja-nagyja, öregje, fiatalja, ők a vendéglátók, ezek a vendégek. Ök a bennszülöttek, emezek az idegenek, ők samaritánusok, ezek pedig zsidók. Közöttük az évszázados harag, elkeseredßtt gyűlölet, ádáz harcok, a mártírok emléke és mindenek felett a romok olt a Carizim hegyén

S élkezdődött a beszélgetés.

— Eljöttem — kezdte az idegen — mer* hívtatok.

— Zsidó létedre? — kérdezték ezek.

— Igen, mert Isten mindnyájunk Atyja.

— De hiszen ti megvettek minket.

— En azért jöttem ide, hogy ezt elfelejtsétek.

— Ezt nem lehet elfelejteni — és elkomo- rodva a Garizim hegyére mutattak.

— De megbocsátani lehet — mondta halkan az idegen s így folytatta: sok mindent meg Lehet bocsátani. Sőt, ha meg tudtok bocsátani, olyanok lesztek, mint a gyermekek. Elölről kezdhettek mindent.

— Nekünk annyi a fájdalmunk, annyi a szenvedés okozta sebünk, bennünket úgy megtapostak, hogy ezt kevesen tudnak elfelejteni.

— Felejteni tudni kell. És elfelejteni akarni is kell.

— Kezdjék el ezt odaát — mutatott valaki a Garizimen túl, Jeruzsálem felé.

— Igen, ott fog kezdődni.

— Nem úgy állnak a dolgok — fejezte ki kételkedését egy tehetősebb férfi, aki keres- kedönelt látszott ruházata után. — Bennünket még az utakról is leszorítanak, ha ugyan messze nem tudnak elkerülni.

— Ti is így tesztek velük — volt a csendes válasz —, mégis ott fog kezdődni. És én már „ott” elkezdtem.

— Nem értjük, nem értjük — lármáztak a falusiak.

— Azt mondtam, hogy én már elkezdtem. Valakinek el kell kezdeni.

— Hiszen te is zsidó vagy! — vágták a szeme közé.

— Igen és mégis elkezdtem. Sőt, el is fogom végezni. En megbocsátok mindent mindenkinek.

EGYSZERŰEK VOLTAK EZEK A SZAVAK és mégis lenyűgüzőek és fenségesek, ahogyan ez az idegen, akiről azt suttogták, hogy próféta, azt mondta: „Én megbocsátok mindenkinek.”

— Lóm, idejöttem közétek, ahová még atyámfia ilyen szándékkal nem tette a lábát. És tudom, hogy ebben kezdődik a megbocsátás, ezt érezni fogjátok. Én nektek, ti nekünk bocsátótok meg és testvérek leszünk megint.

— Testvérek, ó testvérek, — szakadt ki a lenézett és megvetett samaritánusok kebléből a sóhaj.

Századok óta éltek társtalanul, testvérek nélkül. Lent délen a júdabelieknek a gőgjét acélozta, hogy ők a fogságban is megőrizték tisztán hitüket. A samaritánusok itt maradtak a viharban, hegyeik között föld- és hazaszeretetükkel. Aztán jöttek népek, amelyek majdhogy fel nem szippantották őket. De ők is ugyanannak az Ábrahámnak fiai. Őrizték a törvényt a maguk módján és imádták a Seregek Urát a Garizim hegyén s az új Jeruzsálembe be sem tehették lábukat.

— Igen, testvérek, — folytatta szelíden az idegen, — mert mindnyájan azok vagyunk. Nemcsak tiveletek, hanem — és itt a négy világtáj felé mutatott — mindenkivel. Csak közöttünk mély árkot szántott a hiúság, harag, gyűlölet .s ezt el kell tüntetnünk. Ma kezdődik az a nap, amikor ti is átjöhettek oda — s Jeruzsálem irányába mutatott — és egy templom lesz újra.

— Hogyan? Hogy léphetünk mi át a zsidók

földjére, amikor közöttünk tátog az árok, de nem is árok, hanem szalcadék?

— Rajtam keresztül, én általam.

— Azt tudjuk, hogy ők megvédenék Jeruzsálemet és csak holttestükön át tudnánk bejutni falai közé. , )

— Az én holttestemen keresztül odajuttok és kezet foghattok velük.

DÖBBENET LETT ÜRRÁ EZEKNÉL A SZÁVÁKNÁL. Az emberek érezték, hogy az idegen halálosan komolyan veszi azt, amit mond. Egy pillanatra a halál levegője suhant át felettük.

— Csak nem akarod azt mondani...?

— De igen, én meghalok a ti bocsánatotokért. És aztán testvérek lehettek újra. Aki az én halálomat elfogadja, annak többé nem kell mást ölnie, nem kell másra gyilkos fegyvert emelnie. Annak a számára nyitva lesz a város, nyitva lesznek a szivek, sőt országhatár sem lesz többé közöttük. Nép népre többé fegyvert nem ragad, amint azt a próféta megmondta. Vagyis új világ kezdődik.

— Magyarázd meg jobban — kérlelték őt, — mert így szeretnénk mi is.

— Figyeljetek ide. Itt van előttetek egy búzaszem: Jelentéktelen kis mag ócska.. Benne az élet csírája, amit nem láthat soha senki élő szemével. Ha a földbe vetem, elpusztul, meghal. Elveszti önmagát, elveszti alakját, elveszti tartalmát. Aztán egy szép napon szárba szökken, szellő simogathatja levélkéit és nő, növekszik addig, amíg kalász nem lesz rajta. A kalászban új búzaszemek teremnek, sok és hasonlók az elsőkhöz. Mégsem azonosak. De ugyanolyanok. így kezdődik az új világ is. Ahogyan most elmondtam nektek, úgy kezdődhet bennetek is valami új.

Mélyet sóhajtottalc a sikáriak. Mindenki gondolt valakire, akivel számadása volt. A megcsalt asszony a férfiakra, a családok a szomszédokra, a kereskedő az adósaira, az

adósók a kereskedőkre, a bíró az elkövetett igazságtalanságokra, az elítéltek a bíróra, aztán a távoli idegenekre, akiknek adósságuk velük szemben sok és megszámlálhatatlan volt. Népek vonultak el a behunyt szemek előtt, amelyek csapásait hordozta Samária és végül a sötét Garizim, mint kiáltó tanú, bosszúért lihegett. Az ősök elporladt csontjai, a szegénységük, kitaszítottságuk, üldöztetésük, mind-mind a harag, gyűlölet ágya.

AZTÁN RÁNÉZTEK ERRE A SZELÍD IDEGENRE, aki meghalna ártatlanul mindezért. Azért, hogy újra testvérek lehessenek, hogy újra békesség legyen a két nép között.

— En elhiszem, hogy kezdődhet egy új világ — szólalt meg a falusiak közül a kereskedő öltözetű. Nézzetek a Garizimre, a romok között kinőtt már a virág!

És valóban a szürke rom.ok mellett az elpusztíthatatlan élet számtalan jele, bokrok, virágok, vad összevisszasága. A többiek még hallgattak, szívükben lassan csírázni kezdett az ige. De ez az ember mélyen belefúrta tekintetét az idegen szelíd szemébe. Némán és hangtalanul folyt közöttük a beszélgetés. Aztán fennhangon annyit mondott:

— En hiszek neked, próféta.

Az idegen összébb húzta magán a köntösét. A Garizim felől hűvös szél hullámzott alá. Megremegtek a falevelek. Az este közel volt. Az emberek is hazaszállingóztak. Kiki magához vett egyet-egyet az idegen barátai közül, a kereskedő Jézust hívta hajlékába.

Az éjszaka csöndjében ebben a házban még sokáig folyt a beszélgetés. Istenről és az ő szeretetéről, emberről, és az emberek gonoszságáról. De hajnalra a világossággal együtt békesség költözött ebbe a házba és a kereskedő szívébe. Érthetővé vált, hogy nem kell úgy lenni mindennek, ahogy van. Lehet jobban, szebben, emberhez méltóbban élni.

A másik napon az idegen tizenkét barátjával együtt északnak, Galilea irányába vette útját. A samaritánus kereskedő délnek, Jeruzsálemnek. Dolga volt ott is és Jerikóban is.

És nem egész egy esztendő múlva Jézus elmondta az irgalmas samaritánus példázatát.

Rédey Pál