Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1963-07-14 / 28. szám

Az Efezusi Levéli

REMÉNYSÉG ALATT

A felvilágosodás és a Türelmi Rendelet

II pestmegyei LMK határozata a temetési búcsúztató kérdésekről

„A Pest megyei Evangélikus Egyházmegye lelkészei egyetértőén elhatározzák, hogy a temetési búcsúztatót valamennyi gyülekezetben, minden formájában megszüntetik. Arra lehetőséget adnak a gyászoló családnak, hogy a templomajtóra, vagy más alkalmas helyre kifüggeszthető gyászjelentés név szerint felsorolhassa a gyászolókat. De ezt a névsort a temetésen sem a lelkész, sem a kántor nem olvassa fel. A munkaközösség tagjai ezt a határozatot magukra nézve kötelezőnek fogadják el és gyülekezeteikben végrehajtják. A munkaközösség kötelezi a mostani ülésen meg nem jelent tagjait is jelen határozat végrehajtására. A lelkészek kérik az esperest, hogy ebben az értelemben intézzen körlevelet az egyházmegye valamennyi gyülekezetéhez, amelyet a lelkészek egy, vagy több istentiszteleten a gyülekezet előtt felolvasnak

továbbra is megmarad, s ez a protestánsok számára fájdalmasan vált érezhetővé abban* hogyha az apa a családban római katolikus vallású volt, akkor a rendelet szerint minden gyermekéinek katolikusnak kellett lennie, ha pedig az apa nem katolikus, akkor a fiúk az apjuk, a lányok az anyjuk vallását követik. Ugyanígy vonatkozott mindez a görögkeleti egyházra is. A nemkatolikusok az egész országban eljuthatnak közhivatalra, akadémiai méltóságra, szerelhetnek polgárjogot és birtokot. Megszűnik a decretalis eskükényszer, és a katolikus misén és körmeneten való részvételi kényszer is. Iskolákra és a szuperintendens látogatási költségeire a gyűjtés tilos. Az áttérőket többé nem büntetik.

A protestánsok igen nagy hálával fogadták IX. József intézkedéseit, a gyülekezetekben örömünnepeket tartottak, a gazdagabb egyházközségek kiadták az ünnepségeken elmondott beszédeket, amelyekben nemegyszer a babiloni fogságból való szabaduláshoz hasonlították a protestánsok helyzetének megkönnyebbülését. A Türelmi Rendelet nagy hatását mutatja az az adat, hogy 1783—84-ben az evangélikus egyházban 165 anya- és 586 leányegyházközség éledt fel. A dunántúli evangélikus egyház- kerületben 1785—86-ig a gyülekezetek száma ötvenről száz- huszonhatra emelkedett, úgyhogy szükségessé vált az egyházmegyék átszervezése.

Dr. Ottlyk Ernő

vett búcsúztató már egyik gyülekezetben sincs meg. Ennek pótlékaként azonban sok helyen megvan az a gyakorlat, hogy a lelkész az igehirdetés előtt, vagy utána, rövid nekrológot olvas fel, s ezzel együtt a gyászolók névsorát is. A gyülekezet tagjai ezt búcsúztatónak mondják, s a lelkészek egy része ezt már nem tartotta elvetendőnek. Kiderült azonban, hogy ez a gyakorlat is a legtöbb helyen az igehirdetés rovására ment, ti_ a gyászolók ezt lesték és ezt tartották a legfontosabbnak. A pilisi lelkészek levélben keresték meg Káldy püspököt ebben az ügyben és azt a választ kapták, hogy a búcsúztatás minden formájában megszüntetendő. Ez a világos válasz arra indította a munkaközösség tagjait, hogv egymás között megegyezzenek, a búcsúztató kérdésében. Az ugyan természetes, hogy a kazuális igehirdetés mindig lehet konkrét személyhez szóló, de tartózkodni kell mindenféle „névsor” felolvasásától, vagy elmondásától. A munkaközösség a következő határozatot hozta;

„Megtudjátok, milyen reménységre hívattatok eL” (Olvasd: 1, 15—23.)

AZ EFÉZUS1 LEVÉL OLVASÁSA közben ahhoz a szakaszhoz érkeztünk, ahol lehetetlen észre nem venni, hogy a figyelem reánk terelődött, rólunk van szó. Pál apostol itt azokért könyörög, akik levelét olvassák. Ez az olvasókör már az apostol korában is meglehetősen tág kör volt s azóta is csak tágul. Most mégse csupán magunkat lássuk ezen a körön belül, hanem gondoljunk azokra is, akik néhány nap múlva Helsinkibe utaznak, hogy ott részt vegyenek egyházaik küldötteiként a Lutheránus Világszövetség Nagygyűlésén. Ez a nagygyűlés behatóan kíván foglalkozni az Efézusi levéllel. Azt szeretnék a program összeállítói, ha a nagygyűlés főtémáját: „Krisztus ma” — mindenki ennek a levélnek a hátterével értelmezné. A szándéknak csak örülni lehet. Örömünk és egyetértésünk jele ez a cikksorozat is, amely gyülekezeteinket az Efézusi levél tanulmányozásában segíteni és serkenteni szeretné.

Ha most már megnézzük, hogy mit kér Pál apostol Istentől, levelének olvasói részére, ha megpróbáljuk egészen röviden és mai kifejezésekkel összefoglalni kérését, meglepő eredményhez jutunk.

ELŐSZÖR IS AZT KÉRI, hogy levelének olvasói helyes keresztyén felismerésekre jussanak. Figyeljük meg, milyen hangsúly kerül Pálnál ezekre a szavakra: megismerni, megtudni. Van spekulatív, öncélú teológizálás. Ez haszontalan ismeretekre vezet. Felfuvalko- dottá tesz. A helyes megismerést azonban rendkívül fontosnak tartja az apostol és nem nevezi öncélú teológizálásnak. Már levelének első soraiban is ez az álmélkodó, Istent magasztaló hang szólal meg. Istent magasztaló imádságunk akkor valódi imádság, ha benne a Krisztusban feltáruló gazdag valóság tükröződik. Aki igazán imádkozik — teológiát művei. Az imádság a teológia legősibb, legegyszerűbb, legnélkülözhetetlenebb formája. Mikor Pál apostol azért könyörög, hogy levelének olvasói helyes megismerésre jussanak, akkor nem azt kéri, hogy mindegyik egy kis teológiai tanárrá, hittudóssá legyen, hanem azt, hogy imádságukban minél teljesebben szólaljon meg a keresztyén megismerés gazdagsága. A keresztyén élet, a keresztyén szolgálat, a keresztyén bizonyságtétel egyoldalúságai és hibái a fogyatékos, a téves, és a szegényes megismerés következményei.

Helsinkire gondolva ezt

mondhatjuk: Pál apostollal együtt azt kell kémünk, hogy az előadások, az eszmecserék ne spekulatív teológizáláshoz vezessenek, hanem a teljes Krisztusban megnyilatkozó gazdag valóság megismerésére. Az Efézusi levél segítségével így lehetne megfogalmazni a főtémát: „A teljes Krisztus ma.” A teljes Krisztusban megnyilatkozó gazdagság megismeréséből telik csak türelemre a kettéosztott világban élő és szolgáló evangélikus egyházak szövevényes kérdéseinek testvéri megtárgyalásához; bátorságra és felelősségre ahhoz, hogy a nagygyűlés munkájával az emberiség békét, biztonságot, előrehaladást szolgáló egységének erősítése irányába hasson.

MÁSODSZOR AZÉRT KÖNYÖRÖG AZ APOSTOL, levelének olvasóiért, hogy megerősödjenek a keresztyén reménységben. „Reménységre hívattunk el” — írja. Más kifejezéssel azt kéri tehát, hogy levelének olvasói a jövő felé forduljanak és úgy viselkedjenek, mint a jövő várományosai és örökösei. (18. v.) Jézus Krisztus nem a múlt egyik nagy alakjaként áll elénk, hanem úgy ismerteti meg magát velünk, mint aki a jövőből szól hozzánk. Jézus Krisztus maga a mi reménységünk. Jön és hív. Arra hív, hogy együtt éljünk Vele. Mikor erre hív, nem az emberi közösségből, nem a családban és a társadalomban adódó feladatokból, nem a közélet iránti felelősségünkből, hanem inkább magányunkból, közönyösségünkből és önzésünkből hív ki. Ha hallgatunk szavára, a jövő embereivé válunk már most. Már most át-átüt arcunkon az ö igaz emberségének egy-egy arcvonása, ha hallgatunk hívó szavára, de Hozzá hasonlókká csak akkor leszünk, ha majd feltámaszt a halálból és örök élettel ajándékoz meg.

HARMADSZOR ARRA KÉRI PÁL APOSTOL Istent, hogy levelének olvasói necsak személy szerint éljenek a keresztyén reménységben, hanem reménység alatt lássák az egyház életét és munkáját, de a világot és a benne folyó emberi tevékenységet is. Kéri, hogy mély együttérzés ébredjen levelének olvasóiban. Azt vegyék számításba, ami az egyházat a világgal összeköti és felelőssé tesz. Itt ismét csak a megismerést, a megértést látja szükségesnek. Azt szeretné,

Az ünnepelt a német protestantizmus kimagasló alakja, aki fáradhatatlanul küzdött a békéért és kötelességének érezte a leszerelésért munkálkodni. Alelnöke a Prágai Keresztyén Békekonferenciának, tagja az Egyház NemSZÁN, április 20-tól 30-ig tartották a második összafrikai egyházkonferenciát Kampalá- ban, Uganda fővárosában. Kereken 350 személy vett részt ezen a konferencián, 42 afrikai országból.

Az afrikai egyházak üzenetében a következőket olvashatjuk: „Mi, akik száz egyházból és 40 országból jöttünk itt össze... és noha sokfajták vagyunk, mégis az egy Jézus Krisztus teste tagjainak érezzük magunkat.

ÖRVENDEZÉSSEL állapítjuk meg, hogy sok új, el nem kötelezett állam született Afrikában. Az a kívánságunk, hogy népeinkhez tartozzunk és fáradozzunk népeinkért, legyünk éber keresztyének és olyan egyházai kontinensünknek, amely teljes szívvel az afrikai népek munkásságában részt vesz. Valljuk azt, hogy nagy szabadságunk van, amelyet Isten Fia által adott és amelyben minden embert megszabadított a bűn rabszolgaságából és félelmétől és Ö maga adja a teremtő életet Isten gyermekeinek, amellyel élni lehet...

KAMPALÁBA JÖTTÜNK sok problémának a megvitaha komolyan elgondolkoznánk azon a tényen, hogy Jézus Krisztus, a mi reménységünk, nemcsak előttünk, a jövőben van, hanem fölöttünk is. Ezt írja róla: „mindent az ö lábai alá vetett és őt tette az egyház mindenek felett való fejévé. Az egyház pedig az ő teste, amely telve van vele, aki mindent betölt mindenekkel” (22—23. v.). Krisztus felettünk — azt jelenti, hogy ö alatta, vagyis a reménység jegyében kell látnunk az élet minden területét. Azt jelenti, hogy nem az egyház adja Krisztust a világnak, hanem Krisztus adja az egyházat a világnak hogy szolgáljon benne és érte. Azt kell kérnünk Istentől Pál apostollal együtt, hogy a mai élet egész konkrét kérdéseit necsak türelemmel, hanem reménységgel tárgyalják a nagygyűlésen, hogy Krisztusban ne csupán az egyház fejét, hanem az egész világ reménységét is lássák és kövessék.

Benczúr László

zetközi kapcsolatai Bizottságának és vezetőségi tagja a nemzetközi Békítő Szövetségnek. Társszerkesztője a „Junge Kirche” (Fiatal Egyház) folyóiratnak. Ehelyütt is további életére és munkásságára Isten gazdag áldását kérjük.

tására, amelyeket mint egyház próbáljuk szemlélni és ennek a konferenciának az eredményei, amelyek fölött vitatkoztunk, mindnyájatokhoz el akarjuk juttatni. A bibliai munkából megtanultuk, hogy a Szentírásban meg lehet találni az utat, az igazságot és az életet. Kérünk benneteket mindnyájatokat, akik az egyházban vagytok, buzgóik odja- tok a problémáitok közepette a Szentírás kutatásában.”

Svédországban is megkezdődött

a biblia mai svéd nyelvre való fordítása. A svéd egyházminiszter hat hozzáértőt bízott meg a munka megindításával.

Állami elismerést nyert

a több mint húsz esztendő óta fennálló protestáns fakultás a brüsszeli egyetemen. Ez a fakultás volt az egyetlen, amely evangélikus teológusokat képzett ki Belgiumban. Ezzel az elismeréssel jogot nyert a fakultás teológiai doktorátus adományozására. /

hatása volt az állam, a társadalom és az egyház életére egyaránt. Az állam segítségére volt az abszolút monarchia megokolásában, amely szerint az állam a legmagasabbrendű társulás, s ez köteles biztosítani alattvalóinak a földi jólétet és boldogulást. Azonban az állam az abszolút monarchia kezében van, és ez köteles hatalmát a józan ésszel megegyezően felhasználni. Társadalmi tekintetben a felvilágosodás megindította a küzdelmet a feudalizmus lerontására, ami a francia forradalomban be is következett. Az egyház irányában a felvilágosodás közönyösséget eredményezett, amelyre legjellemzőbb Nagy Frigyes porosz király kijelentése: „A vallásokat mind meg kell tűrni, mert mindenkinek jogában áll a maga módján üdvözülni,”

a) Magyarországon II. József

a felvilágosodott abszolút mo- narchista, az ország önállóságát akarta megszüntetni. Az egész államgépezetet újjászervezte. Megszüntette a vármegyék önállóságát és az országot tíz kerületre osztotta, amelynek élén a királyi biztos intézkedett. A megyék a kerületek alárendeltjei voltak és mellőzte a megyének azt a jogát is, hogy tisztviselőit maga választhassa. A vármegyei közgyűlés hatáskörét az általa kinevezett alispánra ruházta. Magyarországon is a német nyelv lett a hivatalos nyelv és el kellett bocsátani a németül nem tudó tisztviselőket. Ugyanakkor az Ausztriából Magyarországra szállított árukra megszüntette a vámokat és ezáltal a magyar piacokat kiszolgáltatta az osztrák iparnak. A nemesség megadóztatását próbálta előkészíteni a népszámlálással és a birtokok összeírásával. Mindebben a régi Habsburg családi politikát követte, amelynek kifejezett célja volt: egy birodalom. Azonban ez a régi Habsburg cél a felvilágosodás stílusával annyiban gazdagodott, ameny- nyiben hozzájárult az egy birodalomnak a felvilágosodás szellemében történő berende- zése.

A Mária Terézia uralkodásának utolsó éveiben, 1777-ben kiadott Ratio Educationis szellemében követi az egységes német közoktatási rendszert, csorbítja a római katolikus egyház világi hatalmát, vallásszabadságot ad a protestánsoknak, enyhít a jobbágyság terhein, s általában a felvilágosodás szellemében hozott intézkedéseit úgy foganatosítja, hogy azok javára válhassanak az abszolút monarchia kialakításának.

b) Társadalmi téren a birodalom egységéért és zavartalan rendjéért volt szükséges a jobbágyság megnyerése, de arra nem gondolt, hogy a jobbágyságot fel is szabadítsa. Amikor veszélyessé vált az 1784-i erdélyi parasztfelkelés, kérlelhetetlen szigorral fojtotta azt vérbe. Az erdélyi jobbágyság helyzete ugyanis sokkal rosszabb volt, mint a magyarországié, mert még a Mária Terézia-féle úrbérrendezést sem hajtották végre. Mikor pedig a gyulafehérvári császári főhadbiztos a határőrség erősítésére toborzást rendelt el, az erdélyi déli megyék lakossága tömegesen jelentkezett katonai szolgálatra, hogy szabadulhasson jobbágyi terheinek viselése alól. A jelentkezett parasztok megtagadták földesuraiknak az úrbéri szolgáltatásokat, s amikor a földesurak erőszakkal akarták azt behajtani rajtuk, akkor Hória, Juon Kloska és Giurgiu Krisan vezetésével 30 000 román, magyar és szász jobbágy fogott fegyvert és 232 nemesi kúria feldúlásával bosszulták meg az urak zsarnokságát. II. József császári katonasága vérbe fojtotta a felkelést, a vezetőket kegyetlen kínzás után kerékbe törte, az úriszék pedig a keze közé került felkelőket végeztette ki. A következő évben azonban hasonló esetektől félve, kiadta II. József a jobbágyrendeletet amelyben megtiltotta a jobbágy név használatát, elismerte a parasztok szabadköltözési jogát, megengedte, hogy ipari és értelmiségi pályákra léphessenek, és megtiltotta, hogy elűzzék őket telkeikről. De mindezek a kedvezmények sem változtattak a lényegen, hogy ti. a feudalizmus továbbra is fennmaradt, a jobbágy nem szabadult fel a

földesúri szolgáltatások alól és nem leit telkének tulajdonosává.

c) Egyházi téren legnagyobb jelentőségű volt a Türelmi Rendelet megjelenése (1781), amelyben II. József a következőket mondja: „Miután meggyőződtünk, hogy minden kényszer, amely erőszakot tesz az emberek lelkiismeretén, a lehető legnagyobb mértékben ártalmas, ezzel szemben igen sok haszon árad ki a vallásra és az államra az igazi, a keresztyén szeretettől javallt türelemből, elhatároztuk, hogy ezt összes örökös tartományainkban szilárd törvényekkel megerősítjük.” Ennek a türelmes- ségnek az indítéka az állam haszna, amelyet a német természetjogi iskola tanítása fejtett ki. Bár II. József igaz keresztyén türelemre hivatkozik, azonban a felvilágosodás hatására jelent meg Türelmi Rendeleté. De így is nagy eredmény volt a múlthoz képest Fenntartotta a különbséget a nyilvános és magán vallásgyakorlat között, de a magán vallásigyakorlat körét kiszélesítette.

Az evangélikusok és reformátusok ott, ahol száz család van, és az állami adófizetés kára nélkül anyagilag bírják, imaházat, iskolát, lelkészi és tanítói lakást építhetnek. Az oratórium azonban torony és harang nélküli és utcára nem nyílhat a kapuja. A lelkészek kimehetnek a filiákba, szuperintendensek tó végezhetik az egyházlátogatást. A katolikus egyház uralkodó vallás jellege

Püspwki körlevelek már régebben is foglalkoztak az ún. temetési búcsúztatók kérdésével. Ezt a némely vidéken elterjedt szokást elítélték és megszüntetendőnek tartották. Bizonyos mértékig mégis gyakorlatban maradt. A szokás lényege az, hogy a kántor, vagy a lelkész a halott nevében elbúcsúzik a hozzátartozóktól, vagy a hozzátartozók nevében a halottól. Ez a szokás ellenkezik az evangélikus temetési szertartás szándékával, mert annak középpontjában a feltámadott és élő Jézus szavának meghallgatása áll. A temetési búcsúztató a halott szavát helyezi a középpontba és kiszorítja onnan az élőét, a Jézus Krisztusét.

A búcsúztatás szokása eléggé elterjedt volt a Pest megyei Egyházmegye területén és annál jelentősebb, hogy az egyházmegye lelkészei munkaközösségi ülésükön, amikor az új Agenda bevezetésének kérdéseivel foglalkoztak, behatóan tárgyalták a sok gondot okozó kérdést is. Megállapították, hogy a régi értelemben

Az új Agenda valamennyi szertartásrendjének bevezetéséül elvi kérdésekkel foglalkozik. A temetéssel kapcsolatban többek között a következőket mondja:

„Az egyházi temetés a szeretet cselekedete. A temetéssel az egyház arról a közösségről tanúskodik, amely szeretetten fűzi össze minden élő és megholt tagját. A temetésnél ezért az egyház osztozik a gyászolók fájdalmában, részt vesz az elhunyt földi maradványainak eltakarításában és bizonyságot tesz arról, hogy az élő Úr Jézus Krisztus, az ember reménysége életben és halálban.”

„A temetésnél az egyház nem ítélkezik sem az élők, sem a megholt felett. Nem ezért végzi el a temetési szertartást, hogy ezzel az elhunytat, vagy hozzátartozóit megtisztelje és nem tagadja meg a szertartást, hogy ezzel az elhunytat megbélyegezze, hozzátartozóit figyelmeztesse, vagy a gyülekezet tagjait fegyelmezze. Az egyház a szertartást lényege szerint mindig egyformán végzi, annak kifejezésére, hogy nincsen különbség, mindnyájan egyformán bűnösök vagyunk. A bűn egyetemességének tudatában mindenkit egyformán végzi, annak kifejezésére, hogy nincsen különbség, mindnyájan egyformán bűnösök vagyunk. A bűn egyetemességének tudatában mindenkit egyformán Krisztus bűnbocsátó irgalmába ajánl

”

(b.)

KIS TÜKÖR

Már bemutattuk olvasóinknak Péter és János apostolokat. Most Jakab apostolról mondunk el néhány őt jellemző mondatot.

Márk evangéliumának az a szakasza, mely az apostolok névsorát tartalmazza, Péter apostol után nyomban Jakab apostolt nevezi meg. A négy evangélium egybehangzóan beszél arról, hogy Jézus az apostolok közül egy szükebb, bensőségesebb kis közösséget választott ki. Ennek a kis közösségnek Péter, Jakab és János voltak a tagjai.

Az apostolok sorában tehát Péter után Jakab következik. Jakab nagy tekintélyét az is bizonyítja, hogy Heródes Agrippa — Jézus feltámadása után 12 évre —, a két fővezetöt: Pétert és Jakabot fogatja el.

Jakab apostol Jézusért lángoló ember. Testvérével ők hagytak el legtöbbet Jézusért. Atyjuknak napszámosai voltak. Ok nemcsak atyjukat, vagyonukat, hanem édesanyjukat is elhagyják.

Ember ő is. Jánossal együtt sok türelmetlenség is volt benne. Mikor Samárián haladnak át és az egyik falu népe nem akarja őket befogadni, Jánossal együtt kérdezik Jézustól: „Uram, akarod-e, hogy tűz szálljon alá az égből és eméssze meg ezeket?’’ (Lk. 9, 54) A vallási türelmetlenség — az egyháztörténet a megmondhatója —, üldözővé és kérlelhetetlenné tette az embereket. A gyűlölet és a halál máglyáját gyújtotta meg nem egyszer.

János és Jakab egy alkalommal anyjukat — Salómét —, küldik Jézushoz, kieszközölni számukra, hogy az örök dicsőségben ők állhassanak Jézus jobb és balkeze felől! (Máté 20,21)

Később Jakabból egészen eltűnik a türelmetlenség és dicsőségvágy. Ekkor már úgy hirdeti az evangéliumot, „hogy senki sem állhatott ellene annak az erőnek...”

Heródes Agrippa kivégezteti Jakabot. Jakabtól ne a türelmetlenséget, hanem a hűséges buzgóságot tanuljuk meg.

Fülöp Dezső

Május 10-én ünnepelte D. Heinrich Kloppenburg egyházfőtanácsos 60. születésnapját

Az afrikai egyházak összetartása

AZ ELMÚLT ÉV TAVA-