Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1963-06-30 / 26. szám
fcP. BÉRM. BP. 72, Megkezdődött az aratás TJazánkban vannak még olyan községek, ahol az aratás első ■“ napját megünneplik. A 'marokszedő lányok kalászból Jont koszorúval a nyakukon, a férfiak színes virágokkal a faszájukon végigjárják a községet és énekszóval ébresztik a falu népét. Azután megkezdődik az aratás, a heteken át tartó kemény munka. De ezt a rendkívül kemény munkát jó kedvvel, boldogan végzik férfiak, asszonyok, lányok egyaránt, mert a mindennapi kenyérről van szó. Lassan a kombájnok veszik át egész országunkban a kaszáló férfiak munkáját. A nagy búzatáblákon — országunk nagy terített asztalán — megkezdődött a munka. Szeretettel gondolunk a mindennapi kenyerünkért fáradozó aratókra. Eszünkbe jut az evangélium szava: „... úgy van az Isten országa, mint mikor az ember beveti a magot a földbe és alszik és felkel éjjel és nappal, a mag pedig kihajt és felnő... mihelyt pedig a gabona arra való, sarlót ereszt reá, mert az aratás elérkezett”. Az aratás az egész éven át tartó kemény munkának egy részlete. Mert a földet szántani, boronálni és bevetni kellett. A z aratás a becsületes együttdolgozásnak eredménye. A ve- rítékező dolgozók, a nagy kombájnokat vezetők, egész nap kaszálók, a marokszedők, az összerakok, a hazahordók beszédesen gyakorolják az „egymás terhét hordozzátok” nagy tanítását. Az együttdolgozásnak, a más terhét is felvállaló hűséges munkának gyümölcse az ízes magyar kenyér. Az a kenyér, amely ma hazánk minden lakosának, minden dolgozójának az asztalán ott van. Válogathatunk a különféle kenyerekben. A kenyérboltokban legalább ötféle kenyér kapható. Süteményféleség pedig annyi van, hogy szinte fel sem lehet sorolni. Ha jól meggondoljuk, azt mondhatjuk, hogy a világon minden a kenyérért van, a kenyér pedig az emberért van. Minden munka, minden küzdelem végeredményben a kenyérért történik. A kenyér pedig az emberért van! Ha ez a tétel igaz, akkor nem is szabad a kenyeret másra felhasználni, mint arra, hogy az emberek kezébe adjuk. Isten ellen vétkeznek azok a tőkések, akik a búzából selyemharisnyát, vagy festéket készíttetnek, mikor a földön sok száz millió embernek nincs meg a kenyere. Ami az emberért van, azt meg kell becsülni. Emlékszem, hogy áldott emlékezetű anyám, a földre ejtett kenyeret felvetette és megcsókoltatta. Nyilván őt is így tanították egy dunántúli kis községben. És akik ezt így tanították, önkéntelenül is érezték a kenyér nagy értékét. Mindezért ünnepi érzésekkel gondolunk ezekben a napokban magyar földünk lankáira és rónáira, ahol az élesre fent kaszák suhintására földre hull az érett kalász. Az aratás kezdetét nemcsak a föld népe érzi ünnepélyesnek, hanem mindenki, legyen az iparos, gyári munkás, mérnök, vagy bármilyen más foglalkozású. Ezekben a napokban minden magyar ember átérzi, hogy a kenyéradó gabona „életet” jelent. Atyáink azt mondták a gabonára, hogy élet! Mivel a gabona életet jelent, fontosnak tartjuk az aratás kezdetét és folyamatát. Egy öreg büki földműves egyszer pipaszó mellett mondta, hogy a kenyér a „köz hasznára való kincs”. És ez igaz! A tudósok, orvosok kutatásaik eredményét közkincsül adják! A kenyérre is igényt tart hazánk népe. Így is mondhatjuk tehát, hogy most, amikor az aratás megkezdődött, népünk közkincséről van szó! És mi Istenben hivő emberek, köszönjük a vetést és aratást Istennek! ősidők hajnalán az égre helyezett szivárványra írta fel Isten, hogy míg föld lesz, addig vetés és aratás is lesz. Isten akarata a szorgalmas, becsületes munkával végzett vetés és annak áldott gyümölcse a jóízű kenyér. Fülöp Dezső Isten áldása kísérje őket! ÉVRŐL ÉVRE VAN AZ EGYHAZUNKNAK egy-egy különös ünnepe, amely ugyan nem piros betűs a naptárakban. Szerényen húzódik meg vasárnapjaink között: a lelkészavatás ünnepe. Azért nevezzük különös ünnepnek, mert ilyenkor állnak lelkészi szolgálatba azok a fiatalok, akikre annyi reménységgel tekint egyházunk népe és akiket annyi áldozathozatallal, odaadó szeretettel, gondoskodással nevel öt esztendőn át. Isten nagy szeretetél látjuk abban, hogy hivatástudatra, a lelkészi munka területére szólít és indít munkásokat. Ünnepünk ez azért is, mert új szolgatársakkal, új színekkel gazdagszik egyházunk és valami megmagyarázhatatlan öröm érzése tölt el bennünket, hogy egészen fiatal emberek — ahogy Káldy Zoltán püspök kifejezte — gyújtják meg fáklyájukat az idősebbek lángjainál és indulnak vele egyházunkban hűséges Szolgálatra. Hat család örömében is osztozhattunk az elmúlt vasárnapon. Hat fiatal lelkész állott oltár elé, hogy öt esztendei kemény munka és tanulás eredményét most az életben is kamatoztassa. Minden hivatásnak és munkának van szépsége és főként becsülete. Mi az egyházunk életét és helyzetét tekintve, elmondhatjuk, hogy fiatal lelkészeink hivatásának is van szépsége és becsülete. A magyar evangélikus lelkész olyan hivatást tölt be, amelyért érdemes volt szülőknek és a h egyháznak áldozatot hozni, sőt önmaguknak is a tanulásban és a szorgalomban. És olyan megbecsülésben van része, amilyen mértékben hűséggel, felelősséggel végzi sajátos munkáját. Helyzetük sajátos lesz, mert az egyház Ura sajátos feladattal bízta meg őket. Munkájuk is sajátos lesz, mert Isten sajátos eszközökön keresztül munkálja az (Detroid) Az igazságért és a békéért vívott harc úttörője megtisztelő névvel ruházta fel az amerikai baptista nagygyűlés egyik ülésén, Detroitiban Martin Luther King néger lelkészt és másokat, akik Alaba- mában a faji elkülönülés megszüntetéséért szálltak síkra. A nagygyűlés a faji megkülönböztetéssel szembeni ellenállás vezetőit teljes támogatásáról biztosította. Dr. Ralph Unche, az Egyesült Nemzetek vezető tisztség- viselője, Nobel-díjas, nemrégiben a baptista nagygyűlés előtt azzal vádolta Birmingham fehér gyülekezeteit, hogy bűnrészesek azokban a konflikutosokban, amelyek a faji kérdésben ebben a városban kitörtek. Megállapította, üdvösségszerzést, a békéltetést, a vigasztalást és az örömszerzést. EZEKRE A FIATAL LELKÉSZEKRE annál is' nagyobb reménységgel tekintünk, mert korunk gyermekei és korunk különböző nagy kérdései közepette nőttek fel. Izmaikon, inaikon és ereiken keresztül áramlottak azok a problémák, amelyekre meg kellett keresni az eligazító szót és tanácsot. Azt várjuk tőlük, hogy értsék a problémákat és Isten segítségével sok mindent jobban csináljanak, mint mi. Bátorságot és öntudatot feltételezünk bennük és azt az utolérhetetlen lendületet, amely a fiatalságra annyira jellemző. A tudás és munkakedv szoros ötvözetében lépjenek a szószékekre, álljanak a gyülekezetek elé, az emberek közé és találják meg mindenkor a kilincset az emberek szívéhez. Jó munkát végezzenek, mert erre a jó munkára van Szüksége egyházunk népének. HAT LELKÉSZT AVATTAK az elmúlt vasárnapon püspökeink három templomban. A budavári, a csömöri és a fasori gyülekezetek ezen a napon a Déli- és Északi egyház- kerületek szimbólumaivá váltak. Ide jöttek szülők, rokonok, barátok, hogy az első hivatásos „papi lépésnél” Isten áldásának kívánásával indítsák útnak a „gyermeket”, barátot, tanítványt. A budavári templom oltárától: Joób Olivér és Péter Jenő indult szolgálatba, a csömöritől Ruttkay Levente és .Solymár Péter, a fasoritól pedig Baranyai Tamás és Éltes Gyula. Mindhárom templom első szolgálatuk színhelye is volt egyben, mert a felavatott lelkészek az úrvacsora szentségét oszthatták. Régi szokás az egyházunkban, hogy lelkészávatásokon a püspök Isten igéjének útra- valójával indítja el a jelölteti ogy a fehér gyülekezetek magatartása a súlyos nyugtalanító események előtt és alatt nem szolgált sem az igazi keresztyének, sem a keresztyén tanítás dicsőségére., Végül a püspök megállapítja, hogy sem a választójog, sem a rendes munkahelyhez való jog, sem az emberhez méltó lakás, vagy bármelyik étteremnek szabad megválasztása nem szogláltathatnak alapot, amely felől vitázni, vagy tárgyalni kellene. Gyalázat, hogy a lakosság egy részének tüntetésekkel kell síkraszáll- nia ezekért az elemi jogokért. Az alkotmány egyformán biztosítja ezeket a jogokat fehérek és feketék számára, mert az egyik éppenúgy ember és állampolgár, mint a másik. két. Ebből az „útravalóból" próbáljunk néhány tanítást xelidezni, amely meggyőződésünk szerint tartalmában a fiatal lelkészek s a gyülekezet emlékezetében mély gyökeret eresztett. A budavári templomban D. Dr. Vető Lajos püspök avatta a lelkészeket. Mark evangéliuma 16, 15—18. alapján hirdette az igét. „Az evangélikus lelkész küldetése nincs egy helyhez kötve — mondotta többek között a püspök — sőt az evangélikus lelkésznek világ-perspektívában kell gondolkodnia és munkálkodnia. A lelkész nem íoglalkozhatik csupán csak egy gyülekezet dolgával, hanem fáradoznia kell egész egyházunk, egész népünk, sőt az egész emberiség érdekében. Szolgálatának lényege az evangélium hirdetése. Az evangélium jó hírt jelent. Hirdessen azért a lelkész valóban jó hírt. Hirdesse Isten szeretetét, a bünbocsánatot, a megigazulást, azt, hogy Isten Krisztusban emberré lett, értünk meghalt és feltámadott.” Érdekesen csendült meg ez a gondolat Káldy Zoltán püspök igehirdetésében is a csömöri es a fasori templomban, ahol a püspök János evangéliuma 15, 5. alapján szólt a jelöltekhez. I „Az evangélikus lelkész parókiája nem pusztán a papiak — hangsúlyozta —, amelynek falai régi meglátás szerint üvegből vannak, s oda belátnak az emberek. Onnan kitekintés is van! A falura, a városra, az országra, sőt az egész világra. Az evangélikus lelkész parókiája az egész falu, az egész város, az egész ország, sőt az egész világ. Látni kell az embereket, azok gondjait, bajait, örömeit. Látni kell az emberek problémáit és azokban kell az evangélikus lelkésznek segítséget nyújtani. A mai lelkész parókiája ilyen üvegfalú.” MINDKÉT PÜSPÖK HAN- 1 GOZTATTA, hogy a lelkészi I szolgálathoz alázat és hűség | szükséges és az alázatos és hűséges szolgálathoz az erőt attól a Jézus Krisztustól nyerhetnek az új lelkészek, aki őket elhívta. Sok nehézséggel kell megbirkózniok mindenkor, de örömteli, szép munka az, amivel Isten megbízta őket. Megbocsátani, szeretni, békességet munkálni nemcsak szóban, hanem cselekedetben, ez az elsőrangú feladata a mai lelkésznek. Fáradhatatlanul végezni mindezt, ahogyan tette Mesterünk is: Jézus Krisztus. Megilletődötten álltak a jelöltek a felelősség roppant súlya alatt, a gyülekezetek előtt, az oltárok körül. De az elhatározás hangos szavában, amelyet a lelkészi eskü előtt mondottak: „vállalom”, benne volt az elszánás, hogy evangélikus lelkészek akarnak lenni, akik megbocsátani, szeretni és békességet munkálni indulnak. Ezek a fiatal lelkészek hirdetni fogják, hogy Isten mindezt korábban és előbb megcselekedte és ennek következtében tudunk mindannyian valamit mindebből megvalósítani. Tekintetünk, szeretetünk ölelte körül az elinduló lelkészeket, a gyülekezetek halk imája elkíséri őket a munkamezőkre, ahol hívő emberek várják őket. Egyházunk pedig emlékezetében tartja ezt a „szerény ünnepet”, amely a piros betűs vasárnapok közül mégiscsak kiemelkedik. Isten gazdag áldását kívánjuk mindannyian a fiatal lelkészek szorgos, odaadó munkájára. IMÁDKOZZUNK Lukács 7, 36—50. Szentlélek Isten! Köszönjük Neked, hogy megőrizted az első gyülekezetek emlékezetében és megörökítetted Lukács evangéliumában a bűnös nő történetét. Ebben az igében egyházad az idők végezetéig megismerheti a Megváltó szereteté- nek vonzó erejét, a bűnös ember egyetlen reménységét és a vallás-erkölcsi büszkeség csődjét. Hálát adunk Neked bűneink bocsánatáért, és kérünk Téged, ébresszen bennünk hozzánk való nagy irgalmad nagy sze- retetet Irántad. Bocsánatodból fakadó hálánk hassa át szívünket és életünket, keltsen bennünk forró érzést Irántad énekben, imádságban, s indítson a viszontszeretet önfeledt, áldozatos tetteire. A drága kenetet nem önthetjük lábaidra, de odaadhatjuk életünk kincseit és egész szeretetürket azoknak az embereknek, akik között élünk. így szerethetünk ezekben az időkben is Téged, bűnbocsátó, kegyelmes szcretetedért az emberekben, mai társadalmi rendünkben, hazánkban., az emberiségben, hogy áldozatos tettekkel élünk mások javára. Ámen. Dr. Martin Luther King „az igazságosság úttörője" JUusa szóA Szentháromság ünnepe után következő öt vasárnap összetartozik. Mind az öt vasárnap mondanivalója Isten Igéjéről, Isten szaváról szól. Az öt vasárnap tanítását egy mondatba foglalva, azt mondhatjuk, hogy Isten Igéje hívogató, éltető, kereső, küldő és boldogító szó. A mai vasárnap a sorozat harmadik szavát tanítja, amikor azt mondja, hogy Isten Igéje — kereső szó! Ha figyelmesen hallgatjuk Isten szavát, az Igét, akkor mindenekelőtt az a meglepetésünk, hogy Isten szava s z á- montartó szó. Isten mindig tudja, hogy hol vagyunk és mi van velünk. Teljesen tisztában van gondolatainkkal, érzéseinkkel és tetteinkkel. Látja és számontartja helyünket és helyzetünket, de tudja és látja terveinket, munkánkat és vágyainkat. Azt is látja, hogy mi történik velünk és mi hogyan élünk és járónk a mindennapok útján azokkal, akiket útitársnak és hozzátartozónknak szánt földi utunkra. A számontartó szó az Ő gondviselése, törődése velünk, az Ö hozzátartozóival. így lesz Isten Igéje a keresztyén ember öröme, de fegyelmező felelőssége is: — engem számon tart az Isten! A második, amit meg kell tudnunk, az, hogy Isten Igéje személyes szó. Isten nem I általános titkol&t tár fel az [ Igében, nem tudományos titkokat fejt meg, hanem a szeretet személyes ügyében szólít meg. Istennek atyai szava van a gyermekéhez és a Szentírás mindig otthonról érkezett hazai levél. Benne szív dobog és minden sorában az én nevem, az én ügyem és az én életem van írva. Isten hozzám szól és nekem üzen. ő nemcsak számon tart, de szeret és a szeretetnek örökké van mondanivalója. Isten kereső szava — személyes szó! Ebből következik, hogy Isten kereső szava — szenvedélyes szó! Isten szüntelenül szól és szakadatlanul keres. A szeretet mindig azt keresi, azzal foglalkozik, akit szeret. Isten jó és minden megszólaló szavával gyermekeinek javát akarja. Végül Isten kereső szava —' szabadító szó. Isten nem a büntetés szenvedélyességével tartja számon a gyermekét, hanem a szeretet szenvedélyességével. Ezért akarja megszabadítani szavával a bűneitől. Ezért akarja tisztává tenni, jobbá formálni, Krisztushoz vezetni, hogy Szentlel- kével „széppé” formálja arcát, szavát és életét. Hogy boldoggá és boldogítóvá tegye. Isten Igéje számon tartó, személyes, szenvedélyes, szabadító szó — vallják boldogan azok, akik a kereső Istent az igehirdetésben és a Szentírásban keresik. Ezt a szót értékeli és kéri vasárnapi énekünk (290): „Maradj meg szent Igéddel Velünk, ó Megváltónk Földi vándorpályánkon Te légy útmutatónk.” (f.) Rédey Pál
